Magyar Hírlap, 1971. április (4. évfolyam, 91-119. szám)

1971-04-22 / 111. szám

­L 1971. ÁPRILIS 22. CSÜTÖRTÖK HAZAI KÖRKÉP Magyar Hírlap Zalka Máté egykori harcostársa hazánkban Czinege Lajos fogadta P. I. Batovot és Natalia Al. Zalkát A Honvédelmi Minisztérium meghívá­sára szerdára virradóan Budapestre érke­zett P. I. Batov nyugállományú hadsereg­­tábornok, a szovjet háborús veteránok bizottságának elnöke. Fogadására a Kele­ti pályaudvaron megjelent dr. Lantódi József vezérőrnagy, a magyar néphadse­reg vezérkari főnökének helyettese, Úsz­ta Gyula, a Magyar Partizán Szövetség főtitkára és Horváth János mérnök ve­zérőrnagy, a Zalka Máté Katonai Műsza­ki Főiskola parancsnoka. Ugyancsak ott volt az érkezésnél I. V. Tutarinov vezér­­ezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői parancsnokságának ma­gyarországi képviselője. Batov hadseregtábornok — Zalka Má­té egykori harcostársa — részt vesz a Zalka Máté születésének 75. évfordulója alkalmából rendezendő ünnepi megemlé­kezéseken. Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter szerdán délelőtt fogadta Zalka Máté leányát, Natalia M. Zalkát, vala­mint P. I. Batov nyugállományú hadse­regtábornokot. A szívélyes, baráti han­gulatú találkozón részt vett Csémi Ká­roly altábornagy, a honvédelmi miniszter első helyettese, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke és a Honvédelmi Mi­nisztérium több más vezetője. Zalka Máté leánya és unokája, továbbá­­ P. I. Batov szerdán délután a Magyar Partizán Szövetség székházában magyar internacionalistákkal, Zalka Máté harcos­társaival találkozott. A vendégeket — a partizánszövetség országos bizottsága ne­vében — Úszta Gyula köszöntötte. A ben­sőséges, baráti hangulatú találkozón P. I. Batov meleg szavakkal méltatta a ma­gyar internacionalisták tevékenységét a Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a spanyolországi polgárháború idején, majd felidézte azokat a megrázó szemé­lyes emlékeiket, amelyek a 75 esztendő­vel ezelőtt született Zalka Máté — a le­gendás hírű Lukács tábornok — életének utolsó óráihoz fűzik. Az összejövetelen Zalka Máté leánya meghatottan mondott köszönetet édes­apja emlékének ápolásáért Emlékezés Leninre születésének 101. évfordulóján Lenin születésének 101. évfordulója tiszteletére szerdán Kaposvárott a TIT Somogy megyei szervezetének filozófiai szakosztálya és az MSZMP Somogy me­gyei bizottsága oktatási igazgatóságának filozófiai tanszéke emlékünnepséget ren­dezett, amelyen dr. Garai László kandi­dátus, az MTA Filozófiai Intézetének tu­dományos munkatársa A marxista szemé­­lyiségelmélet fő kérdései címmel tartott előadást Ugyancsak szerdán emlékeztek meg a Pamutfonóipari Vállalat kaposvári gyá­rának dolgozói is Lenin születésének 101. évfordulójáról. Ebből az alkalomból az üzem Zója elefonó­s műszakos szocialis­ta brigádjának kezdeményezésére a gyár valamennyi brigádja csatlakozott a Lenin Kohászati Művek felhívásához, s kérte, a Magyar—Szovjet Baráti Társaságba való felvételét Egerben a megyei könyvtár előcsarno­kában kiállítás nyílt, amelyen Kishonthy Jenő festőművésznek mintegy harminc — Lenint ábrázoló — grafikai műve látha­tó. A megnyitó ünnepségen Sipos István, a Heves megyei pártbizottság titkára mondott beszédet. Az évforduló alkalmából emlékünnep­séget rendeztek a Nyíregyházi Dohány­beváltó és Fermentáló Gyárban is. Az ünnepségen Kovács József, a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola főigazgatója mél­tatta a nagy proletárvezér életét és mun­kásságát. A gyár kollektívája úgy hatá­rozott, hogy — csatlakozva a Lenin Ko­hászati Művek felhívásához — kéri tag­csoportként való felvételét a Magyar— Szovjet Baráti Társaságba. . A mecseki bányaváros, Komló ifjúsá­ga fáklyás-lampionos felvonulással kö­szöntötte Lenin születésének 101. évfor­dulóját. A dolgozó és tanuló fiatalok szá­zai a város különböző részein gyűltek össze, s onnan vonultak a Lenin-térre, ahol a nagy forradalmár szobra áll. Itt a párt- és a KISZ-bizottság vezetői fo­gadták és köszöntötték az ünneplő lányo­kat, fiúkat A száműzetés és az emigráció keserű­­ éveiben, külföldi tartózkodása idején csupán levelek, levelezőlapok kötötték össze Vlagyimir Iljics Lenint a hazájával, szeretteivel, édesanyjával. 1839 és 1917 között édesanyjához írt soraiból kirajzo­lódik a 23—47 éves Vlagyimir Iljics em­beri arculata, gyöngéd, gondoskodó sze­­retete rokonai, anyja, eszméi iránt. A moszkvai Melóddá­ja Gvargyija (Ifjú Gárda) Könyvkiadó nemrég kötetbe fog­lalta az említett időszakból származó és Marija Uljanovához írt Lenin-leveleket, melyek mindegyike ezzel a kedves meg­szólítással kezdődik: „Drága anyuskám”, és így végződik: „Szerető V. Uljanovod’’. Vlagyimir Iljics Lenin 1870. április 22- én, ma 101 éve született. (Pétervárról, 1893. okt. 5.) Tegnap meg­kaptam, drága anyuskám, X. 2-i levele­det... Írd meg, hogy állsz pénzügyi­leg ... Én most először jegyzem fel be­vételeimet és kiadásaimat... Nyilván­való, hogy nem éltem eléggé takaréko­san: például csak a lóvasútra 1 rubel 36 kopejkát költöttem egy hónap alatt. Ha megszokom az itteni életet, valószínűleg kevesebbet fogok költeni. (Külföldi útról, Salzburg, 1895. május 14.) ... Kiderült, hogy egészen gyönge a nyelvtudásom, a németeket csak roppant nehezen értem meg... A kalauzhoz for­dulok valamilyen kérdéssel — ő vála­szol, én meg nem értem... Erre hango­sabban ismétli, amit mondott. Én még­sem értem, mire megharagszik és fakép­nél hagy. Az ilyen szégyenletes kudarc ellenére nem csüggedek, és meglehetős buzgalommal töröm kerékbe a német nyelvet. (Száműzetésből. „Ob” vasútállomás, 1897. márc. 2.) Még egyszer írok neked, drága anyuskám, útközben ... Hát mond­hatnak rólam akármit, de azzal nem vá­dolhat senki, hogy ritkán írok! Ha van mit írnom, akkor igen gyakran írok. (Krasznojarszk, 1897. márc. 15.) ... A könyvtárba naponta járok, és minthogy a város határától 2 versztnyire van, kény­telen vagyok vagy 5 versztet, kb. egy órát gyalogolni. Ezzel a sétával nagyon meg vagyok elégedve ... Szörnyen sajnálom, hogy semmit sem tudok a csoportról. (A száműzöttek csoportjáról van szó, köztük Krzsizsanovszkijról, Cederbaumról (Mar­tov), Vanyejevről, Sztarkovról. — Szerk.) Lenin levelei édesanyjához (Susenszkoje, 1899. szept. 1.) ... Nágyá­­val együtt nyomban hozzáfogtam Bern­stein könyvének olvasásához, és elolvas­tuk több mint a felét, s tartalma egyre jobban megdöbbent bennünket. Elméle­tileg hihetetlenül gyönge, mások gondo­latainak ismétlése. Frázisok a kritikáról, de komoly és önálló bírálattal még csak meg sem próbálkozik. Gyakorlatilag — opportunizmus ... gyáva opportunizmus, mert Bernstein a programhoz nem akar közvetlenül hozzányúlni. Aligha kétel­kedhetünk abban, hogy kudarcot fog val­lani ... (Emigrációból, München, 1900. aug. 31.) Csodálkozom, drága anyuskám, hogy egyetlen levelet sem kapok tőled: már kétszer írtam neked Párizsból, és most útközben írok. Egészséges vagyok és elég jól töltöm az időt... Sokszor csókollak és valamennyi hozzátartozónkat üdvöz­löm. Manyácskát (Mánya, Marija Ilji­­nyicsna Uljanova, 1878—1937, Lenin hú­ga. — Szerk.) arra kérem, hogy tűinél hamarább küldje el a számomra előké­szített könyveket... (Párizs, 1900. szept. 7.) Megkaptam Má­nya leveleit, drága anyuskám, és nagyon örültem a hazai híreknek ... Mányácska semmit sem ír egészségi állapotodról: re­mélem, ez azt jelenti, hogy egészséges vagy?... (München, 1902. március 24.) Drága anyuskám! Már nagyon régen nem kap­tam tőletek semmi hírt. Hogy vagytok? ... Milyen kilátásaitok vannak a nyár­ra? Jó lenne, ha legalább a Zsiguli-he­­gyekbe kerülhetnétek, ha már távolabbi helyekre nem lehet (bár még mindig re­mélem, hogy majd lehet). Hogy szolgál most az egészséged, drágám?... (London, 1902. május 8.) ...Remélem, nemsokára viszontlátlak, drágám. Csak az utazás ki ne fárasszon túlságosan. Ok­vetlenül nappal kell utaznod és éjszaká­ra szállodában megszállnod ... Türelmet­lenül fogom várni indulásod hírét. Talán táviratot küldenél Oroszországból vagy külföldről, mielőtt felülsz a közvetlenül ide induló vonatra. Ez sokkal célszerűbb lenne... (London, 1902. szept. 14.) Mindnyájan roppantul megörültünk, amikor megkap­tuk táviratotokat, majd pedig levelező­lapodat. Jól utaztatok tovább? Nem fá­rasztott el túlságosan az út? Írj nekem, kérlek, erről néhány szót, ha majd kipi­hented magad... (Párizs, 1909. dec. 7—8.) ... Nyugtala­nít, hogy hideg a lakásotok: mi lesz té­len, ha már most nincs több 12 foknál? Csak meg ne fázz ... Vajon nem lehet-e bizonyos intézkedéseket tenni, talán egy kis vaskályhát beállítani? Itt ezt gyakran csinálják ... s ezt csináltuk mi, Szibériá­ban ... (Párizs, 1911. január 19.) ...És nagyon kérlek, drágám, ne küldj nekem semmit és a nyugdíjból ne tégy félre. Ha rosz­­szul megy majd a dolgom, őszintén meg­írom, de most nem ez a helyzet... Te­hát ne nyugtalankodj, kérlek. (Párizs, 1912. május 27.) Tegnap érkez­tem meg Párizsba egy rövid hivatalos útról, és itt találtam leveledet az Anná­ról és Mányácskáról szóló szomorú hír­rel. Biztos vagyok abban, hogy sokáig nem tarthatják benn őket, túlságosan nyilvánvaló e letartóztatás képtelensé­ge... Meglátogat-e valaki? Ilyenkor leg­rosszabb és a legnehezebb a hirtelen egyedüllét... Szeretettel ölellek, drá­gám, egészséget és erőt kívánok ... (Krakkó, 1913. január 3.) Megkaptam ma leveledet meg Anyuta levelét. Na­gyon köszönöm. Jókívánságaimat küldöm mindnyájatoknak az ünnepek alkalmá­ból. Vidám ünnepeket, jó egészséget és jókedvet kívánok! (Az édesanyjához írt utolsó levél Zü­rich, 1916. március 12.) Drága anyuskám! ... Remélem, nálatok nincs nagy hideg és nem fázol a hideg lakásban? Kívá­nom, hogy minél hamarabb meleg le­gyen, és te kipihend magad a tél után. Nágya szeretettel üdvözöl mindnyájato­kat. Sokszor csókollak, drágám, és jó jó egészséget kívánok ... Szerető V. Ul­janovod, összeállította: Pető Miklós Ötvenöt megh­ivás nyomán a­­hcLltc Miért kapták a kitüntetést Nehéz az ember dolga, ha egyszerre öt­venöt helyre hívják meg. Ennyi közmű­velődési intézmény — kultúrotthon, könyvtár — nyerte ugyanis el a kiváló címet felszabadulásunk évfordulóján. S a tavaly első ízben meghirdetett verseny győztesei mind szeretnék, ha a szélesebb nyilvánosság is megtudná, miért kapták a kitüntetést. Ilyen esetben többnyire praktikus szempontok befolyásolják a döntést. Ez­úttal azt mérlegeltem: hol van — egy­máshoz közel — a legtöbb kiváló intéz­mény. Így kerültem egyik legfiatalabb, leggyorsabban fejlődő ipari megyénkbe, Komáromba. S elsőnek nem is a megye­­székhelyre. A fejlődés egyenetlenségei­ből következően ugyanis a kitüntetett megyei művelődési központ nem Tata­bányán, hanem Tatán épült meg, két éve avatták. Húszból huszonöten A Zsigmond korabeli várral átellenben, az utcáról nézve, az egyemeletes épület üvegfalaival nem is sokban tér el bár­mely modern ipari vagy kereskedelmi lé­tesítményünktől. Odabenn, a délszaki pálmakertet idéző lépcsőházi térségben nézelődve azonban az ember kezdhet fo­galmat alkotni magának arról, hogy mi­lyennek kell lennie a korszerű, a közön­séget valóban vonzó, szocialista népmű­velési intézménynek. Talán első kultúrotthonunk ez, amely­nek tervezői — az újszerű közművelődé­si koncepció jegyében — végképp hátat fordítottak az úgynevezett nagyterem­szemléletnek. Ahogy Szirtes László igaz­gatóval körbejárjuk a kétszintű galé­riát, jóformán minden ajtó szakkörök, klubok székhelyére nyílik. Két képző­művészeti kör, zenestúdió, agrárszakem­berek klubja, Herman Ottó biológiai kör, paleontológiai, barlang- és karsztkutató, könnyűbúvár szakkör­t felsorolni is hosszú lenne. Annyi azonban könnyen meglátható, hogy itt nem a tartalmi munka igazodik a lehetőségekhez, hanem azokat már eleve egy tudatos, célszerű elgondolásnak megfelelően teremtették meg. Innen a differenciált, szinte minden társadalmi és korosztálybeli réteget von­zó klubélet, a humán (művészeti) és a természettudományos ismeretterjesztést szolgáló szakköri munka. (Művelődési in­tézményeink nagy részében az utóbbi még háttérbe szorul, ezért is jelentős a tatai példa!) S még csak most van ala­kulóban a műszaki kör, az irodalmi szín­pad, a Kálvária-dombon épül a csillag­­vizsgáló , hogy csak néhányat említsünk a fiatal intézmény tervei közül. Megvan természetesen a „hagyomá­nyos” nagyterem is: az igényekhez mért, 360 személyes, kitűnő látási és akusztikai viszonyokat nyújtó színház, amely nyolc­féle bérletet hirdet. Sajátos tatai „re­kord” : az alig húszezer lakosú város szín­házi és hangversenyestéit tavaly 22 és fél ezren látogatták, számuk az idén elő­reláthatóan 25 ezer lesz. Minden lakos tehát — a csecsemőket is beleértve — évi 1,25-ször járt színházban, hangversenyen. Megérte tehát a csaknem húszmillió forintos beruházás: a művelődési központ megyei, járási és városi közművelődési feladatait is színvonalasan látja el. Ha korát tekintjük, a Tatabányai Nép­ház — az új tatai létesítményhez képest — „aggastyán”, még 1917-ben épült, s a felszabadulás óta szolgálja sokoldalúan a 14 ezernél több bányászcsalád művelő­dését. — Nemcsak a bányászok, az egész vá­ros kulturális bázisa a Népház — mond­ja egybehangzóan Salamon Hugóné, a városi tanács elnökhelyettese, aki újra képviselőjelölt és Kaszás István, a Tatabányai Szénbányák szakszerve­zeti titkára. — Itt vendégszerepelnek a hivatásos színházak, zenekarok; itt mű­ködik a Bányász Művészegyüttes, amely­nek egyes csoportjai — így a zenekar, a kórus — szinte a munkásmozgalommal együtt nőttek fel. Hódító könyvek Mindemellett a Népház a helyi isme­retterjesztés központja és a legkereset­tebb szórakozóhely is. Magukénak vall­ják az aknák dolgozói, szocialista brigád­jai ugyanúgy, mint a lakosság legkülön­bözőbb rétegei, a gyermekektől a nyug­díjasokig. Elvi irányításával működik ugyanis a város két másik nagyobb szak­­szervezeti kultúrotthona, a kertvárosi és az óvárosi is, ahol - egyebek mellett -­­­a műszakokhoz alkalmazkodó esti általá­nos iskola működik. S ezt a sokirányús munkát olyan hozzáértő, felsőfokú kép­zettségű vezetők szervezik, mint Stock­bauer István igazgató és helyettese, Éless Béla művészeti vezető. A közös érdekeltséget tükrözi a Nép­ház költségvetése is. Évi másfél milliót a bánya áldoz rá, ehhez járul az állami, szakszervezeti alapszervi és a tanácsi tá­mogatás. S a szükséges 3,8 millió jó ré­szét — 1,6 millió forintot — az intéz­mény saját bevételből teremti elő anélkül, hogy bármit engedne a színvonalból. A Népház falai között székel egy má­sik intézmény is: a Bányász Központi Könyvtár. Csaknem 45 ezer kötetéből ta­valy négyezer olvasó válogatott; húsz letéti könyvtára a munkahelyeken, szál­lásokon működik (a Gerecse-szálló lakói­nak például 85 százaléka rendszeres ol­vasói). Jut innen könyv a bányász­üdülőkbe, a gyermekek nyári napközi tá­boraiba, és gyakran színhelye a könyvtár neves íróink és olvasóik baráti találko­zójának. Tatabánya-Újváros toronyházai közé ékelődik a megyei könyvtár ugyancsak korszerű, külsőleg-belsőleg esztétikus épülete. Saját mikrofilm-leolvasó beren­dezéssel, könyvkötészettel, rotaüzemmel rendelkezik; a munkásság és az ifjúság olvasásáról végzett felmérései egész könyvtártudományunkat gazdagítják. Igénybe vevőinek száma öt év alatt négy és fél ezerről hatezerre emelkedett, egyre nő a kikölcsönzött ismeretterjesztő és szakirodalom aránya. Olvasóit a hét vé­gén — szombaton és vasárnap is — fel­­készülten várja a könyvtár. S ez különö­sen fontos, hiszen a havonta ezrekkel növekvő lélekszámú új városnegyedben még alig akad kulturális intézmény. Negyvenmillió közös erőből Ám ez az ínség már csak pillanatnyi. Szerte Tatabányán örömmel újságolják: még ebben az ötéves tervben mód nyílik az új kultúrotthon megépítésére, amely­nek a megyei művelődési központ szere­pét is szánják. Több mint negyvenmillió­ba kerül, de telik rá, immár közös kasz­­szából, a tanács, valamennyi helyi vál­lalat, a szakszervezetek együttes erőfeszí­téséből. Fenntartásáról is közösen gon­doskodnak majd. Tatabánya tehát szin­tén kezdi megtalálni azt az utat, amely Ózdon és több más jelentős iparvidékün­kön fellendítette a népművelést. Ezen az úton még több munkás jut el a tudás, a műveltség forrásaihoz. G. Szabó László

Next