Magyar Hírlap, 1971. április (4. évfolyam, 91-119. szám)

1971-04-22 / 111. szám

4 1971. ÁPRILIS 22. CSÜTÖRTÖK ( III-U)Lwp . NEMZETKÖZI POLITIKAMagyar Hírlap /Sk ’ Az FKP lapja-Shumamite -Lvezé René Andrieu főszerkesztő hangsúlyozza: Cha­­ban-Delmas miniszterelnök beszédében maga is elismerte tehetetlenségét, mikor kijelentette, hogy „nem varázsló”, és nem képes csodákat művelni. A rendszer im­már 12 éve ígéri az aranykorszak bekö­vetkezését — írja Andrieu —, és Chaban- Delmas most újabb 10 éves haladékot kér. Lehet, hogy a nemzetgyűlés jelen­legi összetételében ezt meg is szavazza neki, az ország azonban nem lesz ilyen türelmes. A lap beszámol a Neues Deutschland miniszternek az NDK-ban állomásozó egyik szovjet egység pártaktívagyűlésén mondott beszédéről. Grecsko marsall az SZKP XXIV. kong­resszusának határozatairól és az NDK- ban állomásozó szovjet csapatok kommu­nistáinak feladatairól beszélt. Részlete­sen szólott a Szovjetunió védelmi erejé­nek további megszilárdításáról és a szov­jet csapatok harckészültségének fokozá­sáról. Különösen fontos a szocialista tá­bor nyugati határainak védelme — ezek sérthetetlensége felett az NDK-ban állo­másozó szovjet csapatok, az NDK nemzeti néphadserege és a többi testvérhadsereg vállvetve őrködik — hangoztatta beszé­dében a szovjet honvédelmi miniszter. A kairói Al Ahram jelentése szerint az EAK sürgős magya­rázatot kért az ame­rikai kormánytól a New York Times ér­tesülése alapján arról, hogy az Egyesült Ál­lamok újabb 13 Phantom-bombázót szállít Izraelnek. Az Egyesült Államok — írja a lap — figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az EAK-ba irányuló állítólagos szovjet fegyverszállítások ürügyén indított iz­raeli kampány igazi célja a Biztonsági Tanács határozatának szabotálása, a meg­szállt arab területek kiürítésének meg­tagadása. A katonai és gazdasági támogatás iga­zolására szánt amerikai nyilatkozatok , csupán ürügyül szolgálnak az izraeli fegy­verzet erősítésére. A három arab ország területeit megszálló Izrael katonai kapa­citásának további erősítése Kairó állás­pontja szerint bátorítást nyújt az agresz­­szió folytatásához, és egyértelmű a meg­szállás szentesítésével. Az EAK úgy véli, hogy a robbanásig fokozódott válság esz­kalációja nem korlátozódhat a világ e térségére, amennyiben ellenőrizhetetlen­né válnak a politikai fékek. TÍZ ÉVVEL EZELŐTT, 1961-ben, áp­rilis 22-e szombatra esett. Munkaszüneti napra, amikor a gyárak, üzemek kihaltak, a dolgozók nehezen mozgósíthatók. Ez a látszólag mellékes tény fontos szerepet ■játszott abban, hogy Algírban éppen e napon lázadtak fel Párizs ellen a francia gyarmatosítók érdekeit szélsőjobboldali nézetekkel kifejező tábornokok. Akkor már hetedik éve folyt Algériában a véres, kegyetlen háború. Minden józan francia tudta már: békét kell kötni, Algériának meg kell adni a függetlenséget. Már de Gaulle elnök is megígérte az önrendelke­zést, de még vitatkoztak értelmezéséről. Az­ ultratábornokok a munkaszüneti napra virradó éjjel foglalták el ejtőer­nyőseikkel Algírt, ahogyan a vezér, Challe tábornok rádióbeszédében mondta, „hogy megmentsék Francia-Algériát és megmentsék az anyaországot is a kom­munista veszélytől.” Párizst is a lázadók ejtőernyős támadá­sa fenyegette. Utcáit páncélosok, katona­ság, munkásönkéntesek lepték el — a második világháború óta ezek voltak Franciaország legválságosabb pillanatai. Hétfőre már a munkásság harcos fellépé­se, a minden dolgozó rétegre kiterjedő általános sztrájk kihúzta a talajt a jobb­oldali lázadók lába alól. ALGÉRIA csak több mint egy év múl­tán nyerte el függetlenségét. Az azóta el­telt nem egészen egy évtized alatt az észak-afrikai ország látványos sikereket produkált. Erre alapot szolgáltatott, hogy gazdag nyersanyagforrással rendelkezik. Legfőbb kincse a szaharai olaj. Vezetői e kincs felhasználására alapozzák az or­szág jövőjét. Gazdaságfejlesztési, iparo­sítási tervükben az olajbevételből szár­mazó jövedelmet erős nehézipar, korsze­rű gép-, építő- és vegyipar létrehozására szánják, méghozzá mindjárt kezdetben olyan arányokkal, hogy ne csak a belső piac, hanem fokozatosan más országok igényeit is kielégíthessék. Az ország jelenlegi fejlődési szakaszát Bumedien állam- és kormányfő nevével szokták fémjelezni, akire a legáltaláno­sabban használt jelző: „a realitások em­bere”. Bumedien éveken át azt tartotta kormányzása egyik legelőnyösebb voná­sának, hogy hazája lekerült a lapok cím­oldaláról. Legfontosabb feladatának az ország lépésről lépésre történő gazdasági fejlesztését tekintette. AZ ÁLLAMOSÍTÁSOK 1963-ban kez­dődtek Algériában, a franciák által elha­gyott vállalatok átvételével. Követte ezt a vasút, az energiahálózat, majd 1966-ban megalakult az Algériai Nemzeti Bank, és 1968-ban 12 francia érdekeltségű bank közül 11-et államosítottak. 1967-ben Algé­ria megváltotta a British Petroleum, az amerikai Mobil Oil és Esso olajtársaságok részvény­többségét. 1968-ban államosított 12 francia és két angol olaj- és gázellátó társaságot, s ezzel megszerezte az ellen­őrzést a hazai kőolajtermék-piac felett. 1966-tól 1968-ig megteremtették a külke­reskedelmi monopólium alapját úgy, hogy 1968 végére az export-import ügyleteket már 80 százalékban az állam bonyolítot­ta le. 1968-ra befejeződött ezenkívül a nagyipar, a bányák, a biztosító intézetek állami kézbe vétele is. Szükségszerű kö­vetelménnyé vált a központi gazdaságirá­nyítás megteremtése, amelynek feladatai közé tartozott azon új üzemek munkájá­nak koordinálása és továbbfejlesztése is, amelyeket már a független Algéria te­remtett meg. A központi irányításnak van alárendelve az ország legnagyobb válla­lata, a SONATRACH, az állami olaj­monopólium is, amely tavaly már az or­szág olajtermelésének kétharmadát el­lenőrizte. És itt érkeztünk el a tíz év előtti fran­cia tábornoki puccskísérlet apropójához: egy évtizeddel ezelőtt még négy tábornok és néhány elvakult híve veszélyeztethette mindkét ország biztonságát. A nem egé­szen kilenc éve független Algéria viszont most már rendelkezik olyan gazdasági és politikai háttérrel, hogy m­ódjában áll megszabni a Franciaországgal való együttműködés feltételeit is. Hosszú idő után az elmúlt hetekben is­mét az újságok első oldalára került Al­géria. Legutóbb akkor, amikor Bume­dien közölte: Algéria ezentúl 3,60 dol­lárért ad egy barrel kőolajat. A részvé­nyekért, amelyek többségét másfél hó­nappal ezelőtt átvette a francia társasá­goktól, százmillió dollár értékű kártérí­tést fizet­ő olajban. A korábban adott koncessziókat érvénytelennek nyilvání­totta, s közölte: fúrást a jövőben csak a SONATRACH algériai olajvállalat végez­het, és ebben a tevékenységében legfel­jebb 49 százalékig juthatnak érdekeltség­hez külföldi vállalkozások. BUMEDIEN bejelentését első pillanat­ban nagy felhördülés követte Párizsban. Olyan hangok hallatszottak, hogy ha el­fogadják az olajárat, nem fogadhatják el a kártérítés összegét, meg azt a követe­lést, amit adósság fejében akar behajtani Algír a francia vállalatokon. A józanabb hangok viszont — például a minap a Le Monde-ban — elismerték: Algéria csak jogos szuverenitását érvényesítette saját nemzeti kincse felett. A szaharai olajra viszont ezután is szüksége van Francia­­országnak, hiszen Algériából elégítik ki az olajszükséglet egyharmadát. S ha drá­gább is az olaj, mint másutt, az is igaz, hogy közelebb van, tehát kisebb a szál­lítási költsége, és sokkal jobb minőségű a többi kőolajnál. Egyes párizsi körök viszont mestersé­gesen szítják a válsághangulatot, a kap­csolatok teljes megszakítását emlegetik, ami nyilvánvalóan sértené mindkét fél érdekeit. Hiszen a hagyományok alapján számos szál szövődött a két ország kö­zött, és kétségtelen, hogy — egyes állí­tásokkal szemben — ezen a franciák mindeddig kerestek, méghozzá nem is keveset. Algériának sem lenne kedvező, ha a mindmáig legnagyobb külkereske­delmi partnerével megromlana a viszo­nya. Chaban-Delmas miniszterelnök is azt hangoztatta keddi beszédében, hogy Pá­rizs továbbra is együttműködésre törek­szik Algírral, nyitva akarja hagyni a ka­put a jövő számára. Burkolt fenyegetés­ként hangzott azonban az a kijelentés, hogy ha a francia olajtársaságok nem kapják meg a szükséges kárpótlást, a kormány „minden jogi eszközt” felhasznál majd jogaik megvédésére. Párizsban sokan attól is félnek, hogy ha kenyértörésre vinnék a dolgot, Algír ki­kerülne a francia hatás alól. Piacára, sőt a termelési szférába is még a jelenlegi­nél is mélyebben és gyorsabban nyomul­na be az amerikai tőke, amely fokozódó érdeklődést tanúsít az olaj, a földgáz és egyáltalán Afrika, s az úgynevezett har­madik világ iránt. A FRANCIA SZÉLSŐJOBBOLDAL e mellé még egy mumust állít: a szovjet behatolás veszélyét emlegeti. Ha ve­szélynek nem is nevezhető, tény, hogy a Szovjetunió és más szocialista országok, amelyek következetesen támogatták az algériai nép függetlenségi harcát, azóta is számos tanújelét adták segítőkészségük­nek. Egy párizsi zsarolás alkalmával pél­dául — amikor a franciák azzal fenyege­tőztek, hogy nem veszik át Algériától a bort és az olaját — a Szovjetunió átvett egy jelentős bor­szállítmányt és nagy­arányú olajmegállapodás is született ak­kor. A Szovjetunió és Algéria együttmű­ködését 20 különböző szerződés szabá­lyozza, kereskedelmi forgalmuk a leg­utóbbi két év alatt két és félszeresére nőtt. Ilyen szilárd nemzetközi háttér mellett a francia tőkésköröknek is tudomásul kell venniük: a volt függő országokkal szem­ben már nem alkalmazható a gátlástalan zsarolás politikája, amely Franciaország és Algéria vonatkozásában éppen, most 10 esztendeje is kudarchoz vezetett. A kölcsönös előnyöket szem előtt tartó gaz­dasági, és a függetlenséget tiszteletben tartó politikai együttműködésnek kell a helyébe lépnie. r .­ ­Drom­ár S. Edit Párizs és Alg'ir kapcsolata [jc] ^ J­Q ^ Olajvita egy évfordulón Ul­bricht beszéde az NSZEP jubileumán (ADN) szerdán este Berliniben ünnep­séget rendeztek a Német Szocialista Egy­ségpárt megalakításának 25. évfordulója alkalmából. Walter Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első titkára ünnepi beszé­dében emlékeztetett arra, hogy az egye­sülési kongresszuson, az NSZEP első kongresszusán egyhangúlag elhatározott alapelvek és célkitűzések lehetővé tették valamennyi antifasiszta erő egyesülését, utat mutattak az antifasiszta demokrati­kus forradalom megvalósításához. Ulb­richt utalt arra, hogy a Szovjetunió se­gítségével sikerült az NDK-ban a német imperializmust gyökerestül kiirtani, si­kerre vinni a politikai hatalomért foly­tatott harcot és létrehozni a munkásosz­tály marxista—leninista alapokon nyug­vó egységes pártját. A történelem cáfolhatatlanul bizonyí­totta — folytatta —, hogy nincs más út a dolgozók érdekeiért és a békéért foly­tatott harcban, mint az antiimperialista egységfront. Ezt bizonyították az utóbbi időben a chilei nép sikerei is az imperia­lizmus elleni harcban. A szónok végül elismeréssel emléke­zett meg az SZKP XXIV. párt­kongresz­­szusáról, amelyet a tudományos szocia­lizmus eddigi legjelentősebb kongresz­­szusának nevezett. A VDK nem fog külön tárgyalni a foglyokról (UPI) Nguyen Than Le, a VDK Pá­rizsban tárgyaló küldöttségének szóvivő­je szerdán sajtóértekezletet tartott a francia fővárosban. Kijelentette, hogy a VDK nem fog kü­lön tárgyalásokat folytatni az amerikai foglyok szabadon engedéséről, viszont mihelyt az Egyesült Államok meghatároz­ta teljes és végleges kivonulásának idő­pontját, tárgyaló­asztalhoz ülhetnek az amerikai és az észak-vietnami hivatalos megbízottak, hogy megkezdjék a tűzszü­net részleteinek és a foglyok hazatelepí­tésének megvitatását. Le emlékeztetett arra, hogy a franciák elleni felszabadító háborúban ejtett fog­lyokat is szabadon engedték, röviddel a genfi megállapodások 1954. július 20-i aláírása után. A saigoni elnökválasztás előkészületei­ről szólva a szóvivő megjegyezte, hogy Thieu jelenlegi elnök és Ky alelnök egy­más potenciális vetélytársai, s mindket­tő a másik kibuktatására törekszik. Vá­lasztási harc ürügyén a saigoni rezsim két vezetője hatalmi harcot vív azért, hogy kit illessen meg az amerikaiak sai­goni főügynökének címe — állapította meg a VDK szóvivője. „Vietnami veteránok" tüntetése Washingtonban (MTI) A „Vietnami veteránok a há­ború ellen” elnevezésű mozgalom hétfő óta Washingtonban tüntető előőrsei nagy felháborodással fogadták Warren Burger főbírónak azt a kedd, esti döntését, amely megtiltja további táborozásukat a kor­mányzati negyed központjában. Több mint 1000 veterán ugyanis a Capitolium lépcsőitől alig 100 méternyire, a szabad ég alatt ütötte fel éjszakai szállását a szom­batig tartó tüntetéssorozat idejére. Szerdán délelőtt a veteránok egyhangú­lag úgy döntöttek, hogy a főbírói tilalom ellenére a helyükön maradnak: nem ők, hanem a kormány alkalmaz erőszakot, ha megpróbálja eltávolítani őket. Egyébként szerdán több száz veterán vonult a Pentagon elé, hogy — mint han­goztatták — „önként feladják magukat a Vietnamban elkövetett háborús bűnö­kért”. A kormány mindeddig tehetetlennek bizonyult a háború ellen fellépő veterá­nokkal szemben, akikre Nixon elnök „Amerika legjobb fiaiként” szokott hivat­kozni. Különösen kínos a kormány szá­mára az, hogy a veteránok Washington központjában bemutatott képletes „felku­tatni és elpusztítani” akciókkal az indo­kínai háborúnak azt a népirtó jellegét szemléltetik, amit mindenképpen eltit­kolni próbáltak az amerikai közvélemény elől. Lón Nol mégis marad (AFP) Cheng Heng kambodzsai államfő szerdán hivatalosan elfogadta Lón Nol tábornok lemondását a miniszterelnöki tisztségről, de egyúttal felkérte őt új kor­mány megalakítására. A hírt a Phnom Penh-i rádió közölte. A bejelentés szerint „az államfő a nemzet­­gyűlés elnökével és az államtanáccsal folytatott tanácskozások után — figye­lembe véve az ország nehéz helyzetét — a közvélemény széles körű egyetértésével szerdán úgy döntött, hogy felkéri Lón Nol tábornokot a helyzet kívánalmainak megfelelő új kormány megalakítására”. Lón Nol hétfőn egészségi okokra hivat­kozva adta be lemondását. Kínai pingpongozok látogatnak el az USA-ba (MTI) „Van szerencsém örömmel beje­lenteni, hogy a Kínai Népköztársaság Asztalitenisz Szövetsége a szövetség ideiglenes elnökének, Szung Csang úr­nak útján az Amerikai Asztalitenisz Szö­vetségnek az Egyesült Államokba szóló meghívását elfogadni szíveskedett” — je­lentette be kedden Detroitban Graham Steenhoven, az Amerikai Asztalitenisz Szövetség elnöke. Szerdán délelőtt a washingtoni Fehér Házban Nixon elnök fogadta Steenho­­vent. A Fehér Ház a maga részéről min­denesetre nyomatékosan aláhúzta, hogy a Washington—Peking labdaváltás foly­tatása Nixon elnök teljes támogatását él­vezi. Ronald Ziegler, az elnök sajtótitká­ra külön nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a Nixon-kormány „üdvözölné a kí­nai asztalitenisz-csapat látogatását”, és kész kiadni a szükséges vízumokat. A Fehér Ház, nem hivatalosan azt is értés­re adta, hogy Nixon elnök — Csou En­­laj miniszterelnök hasonló gesztusát vi­szonozva —, szintén kész személyesen fo­gadni a kínai asztaliteniszezőket. s India és Pakisztánig­ viszonya éleződik f­e­e­t (AFP, UPI) Tikka Khan altábornagy, Kelet-Pakisztán kormányzója és katonai adminisztrátora hadbíróság elé idézett öt politikust, közöttük Tadzsuddin Ahme­det, a betiltott Avami Liga főtitkárát és a párt első alelnökét, Abdul Mannant. Ha a nevezettek nem tesznek eleget az idé­zésnek, akkor ügyüket távollétükben tár­gyalják le. Az indiai Calcuttában bejelentették, hogy az eltelt négy hét alatt Indiába me­nekült kelet-pakisztániak számát most m­ár körülbelül 400 ezerre becsülik. Csak Nyugat-Bengáliába 300 ezren menekül­tek át. Indiába olyan jelentések érkeznek, hogy Pakisztán keleti országrészében folytatódnak az elkeseredett harcok. Eközben fellángolt India és Pakisztán között a diplomáciai háború. India ko­rábban elutasította Pakisztánnak azt a követelését, hogy távolítsa el a calcuttai helyettes főmegbízotti hivatalból a Bang­­la­deshhez húzó kelet-pakisztániakat, és adja át az épületet az újonnan kinevezett helyettes főmegbízottnak.

Next