Magyar Hírlap, 1971. május (4. évfolyam, 120-150. szám)
1971-05-04 / 123. szám
mi _____________ \ címo L 1971. MÁJUS 4. KEDD KULTÚRA - MŰVÉSZET Magyar Hirliap Nem „bátrat" , hanem jót Beszélgetés Csurka Istvánnal Pénteken mutatja be a Katona József Színház Csurka István új darabját, a Döglött aknákat. Témája is, figurái is hasonlítanak az író egyik, 1966-ban megjelent kisregényének cselekményére, főszereplőire. — Valóban a Moór és Paál témáját írtam meg most drámának — mondta Csurka István. — Nem a regényt dramatizáltam : egyszerűen arról van szó, hogy a téma most, színpadon találta meg igazi formáját, bár eredetileg nem is gondoltam arra, hogy drámát írjak belőle. Egyébként a jó pár évvel ezelőtt megírt figurák — a vad reakciós és az utrabalos — ma már az olvasóra vagy a nézőre egészen más hatással vannak. Ezek az alakok nevetségesek. Voltaképpen nevetségesek voltak már a kisregény idején is, de ezt a nevetést — különböző okok miatt — akkor nem tudtam kiírni magamból. — Tudjuk, hogy a Ki lesz a bálanya? is először regénynek készült. — Igen, de a regényt csak terveztem, írni rögtön a drámát kezdtem el. Ez szerencse, pillanatnyi intuíció dolga is; megtörténhetett volna, hogy először regény lesz és csak később dráma. — Mit jelent a cím, Döglött aknák? — Moór és Paál a két döglött akna, akik mint a múltból itt maradt, elrozsdásodott és fel nem robbant aknák élnek közöttünk. — Robbannak még ezek az aknák? — Szeretnének, de nem tudnak. Azért döglöttek. — Gyakran beszélünk az írói bátorságról. Hogyan bátor egy író? — Hol így, hol úgy. A bátorság változik, időszakonként más és más. Én a magam részéről nem azt tartom fontosnak, hogy „bátor” dolgokat írjak, hanem hogy jókat. És ha ez amellett bátor is? Annyi baj legyen. Amikor írni kezdtem — az ötvenes évek közepén — új, őszinte hangra volt szükség, és ez akkoriban bátorságnak számított. De ezt az őszinte hangot művészi, esztétikai áldozatok árán kellett kikísérletezni. Olyan írásokat is ki kellett adni a kézből, amelyek még érhettek, formálódhattak volna, de a bennük levő gondolatok kimondására akkor volt szükség. — Mit jelent most a bátorság? — Most is az áttörést, az új gondolatok keresését, kimondását, a régi, bevett, meggyökeresedett gondolatok helyett. — Írásaival kapcsolatban sokszor emlegetik a groteszk humor fogalmát. Találónak érzi ezt a meghatározást? — Nem. A groteszkben mindig lehet — és majdnem mindig van — valami kimódoltság, valami művi. Groteszk helyzeteket, paradoxonokat egyszerű elmetorna útján is ki lehet agyalni. Én a humorban azt szeretem, ami emberi, az én humorom — remélem — csak annyira groteszk, mint maga az élet. (Az is éppen elég.) És — megelőzve a következő kérdést — ugyanez a véleményem az abszurdról is: egy abszurd helyzetet kispekulálni igazán nem nehéz, akárki képes rá. Az élet abszurditásának megírása viszont csak úgy lehetséges, ha valaki nagyon hűen ábrázolja a valóságot és ez már korántsem olyan egyszerű. — Általánosabb témáról: pár évvel ezelőtt egy elbeszélésében igen pontosan megírta — filmet is csináltak belőle —, hogy miért rosszak a magyar filmek. Rosszak-e a magyar színdarabok? — Nem is olyan rosszak. Jó pár olyan magyar darabot láttam az elmúlt hónapokban, amelyeknek csak a hírük kisebb, mint a kortárs nyugati vagy keleti drámáké. És, hogy volt néhány bukás? Ez a természetes és ez a jó. Bár lenne több belőlük, akkor biztos, hogy sikerből is több lenne. A filmekkel kapcsolatban én különben is a filmipar mechanizmusáról beszéltem, az volt rossz akkoriban. Azóta is mindig reparálják ... „Ipari darabgyártás” nincs, szerencsére, tehát rossz sem lehet. — De, mert drámaírás és színház szorosan összefügg, a kérdés így is feltehető: rossz-e a magyar színház? — Így már más, így a válasz: igen. És hogy miért? Azért mert egy — néha több — lépéssel állandóan a kortárs színház mögött kullog, és mert a színház művészei, elsősorban a színészek, erősen túl vannak terhelve. Ez a két dolog persze összefügg: ha egy színésznek lesz ideje és energiája felkészülni a szerepre és a darabra, akkor biztos, hogy körülnéz, mit és hogyan tanulhatna meg azoktól a szerencsésebb színházaktól, ahonnan van mit tanulni, és főleg: miként alakíthatna ki olyan eszközöket, amelyeket viszont tőle lehetne megtanulni. Bátki B. Mihály MILAN KONJOVIC, Jugoszlávia egyik legjelentősebb festőművésze, az 1931-től 1970-ig tartó időszakból csaknem száz képét mutatja be a Műcsarnokban. A kezdő dátumot szükséges hangsúlyozni, mivel a művész — aki 1898-ban Zomborban született és festészeti tanulmányait a prágai Akadémián kezdte — már 1922-ben is kiállító művész volt s akkoriban kubisztikus kompozíciókat festett. Ezt követően költözött nyolc évre Párizsba, ahol festészetében a színnek jutott döntő szerep, mégpedig a kék árnyalatoknak. Hazatérve hazájába, átvált a vörös tónusokra, és egy rövid intermezzótól eltekintve — ezt mutatja kiállítása is — munkásságát az erőteljes színkezelés jellemzi. Konjovic azoknak a festőknek a sorába tartozik, akik erőteljesen szűrik át önmagukon a valóságot és ezt a belső képet határozott expresszivitással vetítik ki. Formálási módja így rokon az osztrák Kokoschka művészetével, míg színeiben leginkább talán a francia Rouault-hoz közelít. VIETNAM MŰVÉSZEI sokoldalúan mutatkoznak be ugyanitt: gyerekrajzok, babák, fa- és csontfaragványok, kerámiák, fonott kosarak, dekoratív plakátok és amerikai repülőroncsok alumíniumjából készült ötvöstárgyak vonulnak fel a műcsarnoki tárlaton. E hányatott sorsú, sok próbát kiállt, és távoli történetében is különböző ellentétes érdekek és kulturális hatások kereszttüzének kitett ország mai művészete többféle vonásból tevődik össze. Egyaránt megtaláljuk a távol-keleti nagy kultúrák hagyatékát és a tegnapi vagy mai európai művészet ösztönzését. Le Huy Hoa Külszíni szénbánya című képe ebből a szempontból jelképszerű: a távol-keleti művészet részletformái európai térszemlélettel elegyednek, ugyanakkor e táblakép hagyományos helyi lakktechnikával készült. CSIK ISTVÁN „abban a sodrásban munkálkodik, ahol az elődök abbahagyták hivatásuk teljesítését, nem rostokol, halad a folyamat kötelező parancsainak pontos ított KIÁLLÍTÁSRÓL kiállításra irányába” — írja katalógusának bombasztikus bevezetőjében Losonci Miklós. A műcsarnoki kiállítás képei alapján nem tapasztaljuk ezt a mindent elsöprő erőt, helyette ellenben egy kulturált, művészetének őseiről — elsősorban talán Jacques Villon hatásáról — tanúskodó alkotó legújabb eredményeit láthatjuk. Csík absztrakt festő, aki csak ritkán indul ki a látványból, jobbára spekulatívan építi kompozícióit. S amíg ezt teszi, addig munkássága egyértelmű és eredményes. Példának és ellenpéldának hadd említem meg az egyik kiállítási falon együtt szereplő két Kompozíció című művét, és a Balatoni tájat. Mindhárom azonos festői problémát dolgoz fel, de míg a két kompozíció tisztán síkokból épül fel, addig a látványemlékeket felvillantó tájkép nem éppen szerencsésen elegyíti a síkszerű dekoratív elemeket, az atmoszferikus hatással-PAPP ZOLTÁN a Kulturális Kapcsolatok Intézetében rendezett tárlaton első alkalommal jelentkezik önállóan. Viszonylag későn, hiszen a művész 47 esztendős. Eddigi távolmaradása a kiállítási mezőnyből annál kevésbé érhető, mivel érett, rokonszenves és tehetséges alkotóról van szó. Munkásságát elsősorban a táj ihleti, annak is olyan színharmóniái és olyan atmoszferikus jelenségei, mint amilyenek az Egry József festészetét jellemezték. De Papp szerkezetesebb, mint vélhető szellemi atyja. Igazi, önálló hangját inkább a borongósabb témákban találja meg, amelyeken a motívumokat homogénul festett háttér előtt határolja körül. Ilyenek: az Árvíz, Holt fák, Napfogyatkozás, Csend, Barna napraforgó. AZ NDK KULTURÁLIS CENTRUMÁBAN két baráti képzőművészkar, a Vasas képzőművészei és a drezdai Saschenwertnek fiatal művészei adtak közös tárlaton találkozót. A németek a grafikában tűnnek járatosabbnak, a magyarok pedig a festésben. De igazi festői látásmódja a magyarok közül is csak Rátkai Györgynek és Avar Ferencnek van, s bíztatónak ígérkezik a mesélőkedvű Fekete Hajnal triptichonja. Az NDK művészei közül említsük meg Panitz Christian, Arnold Heilz, Hospotka Manfred, Latzel Bábel és Arnold Kerti munkáit. CSORBA SIMON a Lengyel Kultúrában állította ki különböző technikával készült grafikai munkáit, Lengyel impressziók címen. A művész a különböző eljárásokkal és még azon belül is különböző módozatokkal kísérletezik. Formai megoldásai azonban egyenetlenek. Művészetét a dinamikus szemlélet jellemzi, amire képcímei is utalnak: Mozgás, Küzdelem sorozat, a Tanulmányok — robbanó és áradó formáikkal —, vagy az olyan belső mozgásokat megjelenítő munkák, mint a Jákob küzdelme és a Lengyel Pieta sorozat. ÁBRAHÁM RAFAEL grafikáit (a Dürer teremben) ugyancsak dinamizmus hatja át. Túlnyomóan fametszetű lapjait egyaránt határozza meg a magas rangú mesterségbeli tudás, a szakmai igényesség és a szecessziós formavilággal való kacérkodás. Erre utal a Dürer-variációk és a Dürer emléke. Tengeri csillag című lapja, amelyen a tengeri állatvilág szeszélyes és egzotikus formái jelennek meg, arról árulkodik, hogy Ábrahám vonzódik a különöshöz, de mindjárt mellette egy másik lap, a Vertikális kompozíció meg arról, hogy nem kevésbé érdeklik a művészt az általános törvényszerűségek sem. Egyik lapjának címe: Nyugtalanság kora, a másiké Az élet keletkezése, mindkettő arra mutat, hogy Ábrahám Rafaelt korunk témái izgatják, s ezeket az új tartalmakat — habár szándékosan archaizáló formában — mégis korszerű formanyelven képes kifejezni. Bojár Iván Évadnyitás a régészetben és a műemlékvédelemben Újabb kincsek Gorsium, Valcum és Scarabantia földjéből A tavasz nemcsak a rügyeket csalogatta elő, határba szólította a régészeket is. Csaknem minden jelentősebb hazai ásatáson megkezdődtek már a munkálatok. A táci Gorsium területén újult erővel folynak a feltárások. Dr. Fitz Jenő, a székesfehérvári István király Múzeum igazgatója így beszélt erről: Áruló konyhanyelv — Az elmúlt évi ásatások során bebizonyosodott, hogy Gorsium tulajdonképpen vallási központ szerepét töltötte be fénykorában. Egész szentélykerületet emeltek itt a rómaiak. Több templomot a helytartók építettek, más szentélyeket a tartománygyűlés hozatott tető alá. Idén újabb templomok alapjai kerültek elő. Kiásták egy áldozati hely maradványait is, ahol a császár tiszteletére virág- és állatáldozatokat mutattak be a római papok. Eddig a szentélyek felét sikerült feltárnunk. Hatalmas munka vár még ránk, számíthatunk arra, hogy a Trajanus császár emeltette épületektől egészen a III. századi Marcus Aurelius építményeiig soksok újabb történelmi emlék kerül elő a föld alól. Mint ismeretes, már eddig is ezrével találunk szebbnél szebb tárgyakat, edényeket, szobrocskákat, díszes kőfaragványokat, sírköveket. — Miről tudósítanak ezek a felszínre került darabok? — Csak egy példát a sok közül: többek között választ kaptunk arra is, milyen volt a viszony a gorsiumi rómaiak és a település körül lakó kelták között. A századok során meglehetősen békésen éltek egymás mellett, a kelták rohamosan elrómaiasodtak. Átvették a szokásokat, életformát, még a latin nyelvet is. — Ez utóbbit honnan lehet megtudni? — A különböző kelta faragott kőtáblákon, sírfeliratokon sok-sok helyesírási, nyelvtani hibát találtunk. Ez arra utal, hogy a kelták a római „konyhanyelvet” használták... A napokban egyébként megkezdődtek egy réges-régi római ünnepség jelenkori, felújított eseményei. Az eddig feltárt emlékeket bemutató szabadtéri múzeum megnyitásával egyidőben elkezdődött Flórának, a tavasz és virágok istennőjének ünnepségsorozata, amely május 3-ig tart. Az antik Róma polgárainak kedves szertartásait elevenítjük fel. Játékokat, jelmezes felvonulásokat rendezünk, amelyek során a szabadtéri múzeum minden látogatója egy szál virágot és egy emlékkártyát kap ajándékba. — Ősszel is sor kerül egy római ünnepség felelevenítésére. Szeptember 4—19. között tartjuk meg a Ludi Romanit, amely során a pannon városok szavalói antik római költők műveit tolmácsolják majd. Új filmek a mozik nyári műsorán Az idei nyár is elsősorban a könnyedebb hangvételű, szórakoztató filmek szezonjának ígérkezik. Júniusban magyar bemutató is lesz: a Reménykedő című filmben Tolnay Klárinak, Kállai Ferencnek és Bárdi Györgynek jutott nagyobb feladat. Nagy népszerűségre számíthat az Oscar-díjjal kitüntetett Forró éjszakák is, Rod Steignerrel és az ismert néger színésszel, Sidney Poitier-vel a főszerepben. A nyári hónapok öt új szovjet filmet is ígérnek. A Búcsú a pályától például a mai szovjet fiatalok világáról szól. Két japán produkcióval is találkozhatnak majd az egzotikus alkotások kedvelői. Az Emberi torpedó azt kutatja, mit jelentett a Távol-Kelet emberének a második világháború. Az emberi helytállás gondolatát boncolgatja a másik japán alkotás, A halál erődje is. Claude Chabrol Az állatnak meg kell halnia című krimijével jelentkezik a filmszínházakban. Annie Girardot a főszereplője az A hölgy nem iszik, nem dohányzik, nem flörtöl, csak fecseg című francia komédiának. Roger Moore ismét angyalként tűnik fel a mozikban. Ezúttal a film címe Az angyal elrablása. Fenékpuszta vastömbjei Gorsiumból látogassunk át Valcumba, azaz a fenékpusztai egykori római településre. Beszámoltunk már arról, hogy itt számos kemencét bontottak ki a földből, bennük a régészek 50—60 kilogrammos vastömböket találtak. A hajdan az itt lakók rejtették őket a kemencékbe, hiszen a vas, a szerszámok, fegyverek anyaga abban az időben (i. u. IV. század) szinte aranyat ért. — Idén újabb hat kemencét tártunk fel — mondta Sági Károly, a keszthelyi múzeum igazgatója, a munkálatok vezetője. — Ezeken kívül tovább kutatjuk a IV. században épült erődítmény falainak vonulatát. Ezt a védelmi rendszert több mint két méter magas fal vette körül, amelyet számos, 16 méter átmérőjű toronnyal tűzdeltek. A népvándorlások korában, a birodalom bukásával, ez a római erősség is veszített jelentőségéből, a honfoglalás kori magyarok végül földig lerombolták. Idén ősszel a déli erődrészlet műemléki bemutatására készülünk. Egy barokk épületben állítjuk ki az előkerült használati tárgyakat, fegyvereket és szeretnénk elérni, hogy Fenékpuszta is bekapcsolódjék az idegenforgalmi nevezetességek sorába. Gorsium és Valcum római emlékeit kutató régészek után felkerestük a műemlékvédelem háza táját is. Az idén a szokottnál is nagyobb tempóban dolgoznak a szakemberek. Jövőre ünnepük ugyanis a hivatalos műemlékvédelem fennállásának centenáriumát, s ennek tiszteletére 12 jelentős helyreállítási munkálatot szeretnének befejezni. A munkálatok sokmilliós nagyságrendű költséggel folynak, anyagi és tudományos jelentőségük igen számottevő. De nézzünk meg közelebbről is néhány műemléki feladatot. Útikalauzunk, Román András, az Országos Műemléki Felügyelőség műszaki tanácsadója adott ízelítőt ezekből: Robbantó szerzetesek — Több éves előkészület után idén megkezdjük Vértesszentkereszten a román kori kolostortemplom helyreállítását. A romokat Oroszlány és Pusztavám között találni az erdőben. Az épületet a barátok robbantották fel a török közeledtére. A maradványok között fellelhető a magyar román kori építészet néhány olyan szép faragványa, amely vetekszik a hasonló jáki, esztergomi műértékekkel. Körülbelül 6—8 milliós költséggel dolgozunk itt, kibontjuk a környező falvak házaiból is azokat a szép faragott köveket, amelyeket innen vittek el építőanyagnak. Egy nagyszerű műemlék-komplexust adunk át a közönségnek. — Ugyancsak jelentős munkát végzünk a szekszárdi megyeház udvarán. Az épületet Pollack Mihály készítette úgy, hogy az körülöleli egy román kori templom maradványait. Ennek centrális alaprajza, kiképzése valóságos építészeti, műtörténeti kultúrkincs. Magyarországon még sehol sem találtunk ehhez hasonlót, de világviszonylatban is elég ritka. Bizánci hatás érződik rajta. A tervek szerint már az idén elkészül a rom helyreállítása. — Nem érdektelen arról is beszélni, hogy hatalmas területrendezéssel egybekötve komplex műemléki helyreállítás munkálatait kezdjük meg a soproni Tűztorony szomszédságában. Itt bemutatjuk a középkori erődítményrendszert, valammint azokat a római kori tárgyi és építészeti emlékeket, amelyeket az egykori Scarabantia helyén találtak a régészek. Esztergomi László