Magyar Hírlap, 1971. május (4. évfolyam, 120-150. szám)

1971-05-04 / 123. szám

2 1971. MÁJUS 4. KEDD A 313 HAZAI KORKÉP Magyar Hírlap Új közúti törvény készül A jövő közlekedése elé... Nemrégen úgy hírlett, hogy taxiszö­vetkezet alakul a fővárosban. Akinek ko­csija van, meghatározott feltételek között taxizhat. Aztán az egészből nem lett semmi. Az ok egyszerű: a tagoknak a gépkocsijukat a szövetkezet nevére kellett volna íratniuk. Ezt nem vállalták. A hu­zavona azonban több hónapon át tartott. A vita jogi alapja egy érvényben levő, 1930-ban kiadott fuvarozási törvény volt. Rajta kívül viszont egy sor újabb keletű rendelkezés is irányadó. Nehéz volt dön­teni. A 41 éves jogszabály szerint bárki fu­varozhat a saját gépkocsijával, azaz má­sokat pénzért szállíthat. Az 1964-ben szü­letett rendelet pedig 3000 forintig terje­dő pénzbírságot helyez kilátásba annak számára, aki ezt megpróbálja. Az utóbbi viszont nem helyezi hatályon kívül az előbbit... 150 különféle paragrafus Negyvenegy éve, amikor a fuvarozási törvényt megalkották, Magyarországon kapitalista viszonyok uralkodtak. Általá­ban nem akadt olyan tőkeerős vállalko­zás, amely az ország autóbusz-közlekedé­sét egymaga „gründolta” volna, azaz tő­kével bírta volna az alapítást. A tőkések, vagy kft-k általában egy-egy járatot tartottak a kezükben. Más tudhatta ma­gáénak, például a Budapest—Jászberény járatot, és megint más tulajdona volt a Budapest—Tatabánya között közlekedő autóbusz. A jogi szabályozás is ehhez a gyakorlathoz igazodott. A fuvarozási en­gedélyezési eljárás is egy-egy járathoz kapcsolódott. Ma az ország autóbuszköz­lekedése egyetlen vállalat, a Volán Tröszt kezében van. Az érvényes, de már meg­lehetősen pelyhedző szakállú jogszabály értelmében minden egyes — akár két­­három kilométeres — új járat indításá­hoz a Volánnak végig kellene járnia a nehézkes engedélyezési eljárás rögös út­ját. Ezek a példák a fuvarozás tevékenysé­gére szorítkoztak, ami csupán az egyik eleme a közúti közlekedésnek. A jogi sza­bályozásban ellenben egy sor egyéb el­lentmondás is tapasztalható, az egyide­jűleg érvényben levő szabályok sokasága miatt. Csupán a gépjárművek közlekedé­sét 150 különféle szintű paragrafus szabályozza. Még az avatott szakem­bernek is kemény diót okoz egy-egy, az általánostól csak kissé is eltérő jelenség jogi megítélése. Felsőbb osztályba Amikor a jelenleg hatályban levő jog­szabályok napvilágot láttak, az utakon még gyéren közlekedtek járművek. A je­lenlegi állapotot — bár a járművek lét­száma többszöröse például a 15 évvel ez­előttinek — amolyan vihar előtti csend­nek, a fejlődés közbülső fokának tekint­jük. Hiszen 1985-re csak személygépko­csiból másfél millió fog részt venni a for­galomban. Nem túlzó az előrevetített kép: a megváltozott utca, a maira csak nyomai­ban emlékeztető közlekedés, a megválto­zott életünk. A rengeteg jármű helyet, karbantartást követel, s a közlekedésben részt vevőnek egy egészen új viszonyát, új szemléletet, a fejlett közúti motorizáció szemléletét. De nemcsak a közlekedésben közvetlenül részt vevőktől, járművezetők­től és gyalogosoktól, hanem az állam­­igazgatás hivatalnokaitól, a tervezőinté­zetek mérnökeitől, a belkereskedelem szakembereitől. Mindenkitől, aki a köz­lekedéshez akár csak a leglazább szál­lal is kötődik. A közúti közlekedés ugyan­is felsőbb osztályba lép! Ez teszi szükségessé a jogi szabályo­zás egységessé tételét, az új viszonyokra való méretezését. Már ma is egy sor sza­bály megtartása a legnagyobb nehézsé­gekbe ütközik. Vonatkozik ez a közúti közlekedés egyes szabályaira, vagyis a KRESZ egyes paragrafusaira is. Ellent­mondásos jelenség, hogy olyan alapvető állampolgári jogokat, mint például az, hogy ki milyen feltételek mellett tart­hat üzemben gépjárművet, milyen körül­mények között vehet részt a forgalomban, miniszteri rendelet szabályoz, nem pedig törvény. A rádiró és a Magyar Hírlap közlekedési fórumához is több kérdés érkezett a ma­gánszemélyek teherautó-tartására vonat­kozóan. Tulajdonképpen egyik törvé­nyünk sem mondja ki, hogy magánsze­mély tulajdonában nem lehet teherautó. Ha valaki mégis jelentkeznék az Autó­­kernél ilyen igénnyel, érvényes vásárlási engedélyt fognak kérni tőle, amit nem­igen tud beszerezni. (Ez érthető is: a te­herautó termelési eszköz, ami szocialista viszonyok között csak a nép tulajdoná­ban lehet.) Ugyanakkor ha valakinek a Nyugaton élő rokonai teherautót külde­nek, elvileg megtarthatja. (Azért senkinek sem ajánljuk, hogy megpróbáljon ily mó­don beszerezni, mert vámszabályainkban is érvényre jut a fenti szempont.) Az európai rendszerben Ennél azonban sokkal nagyobb hordere­jű kérdésekben sincs egységes szabályo­zás. Például nem egyértelmű, hogy mennyi a hivatásos sofőröknek a volán mellett eltölthető idejük felső határa. Ez a bírósági gyakorlatban okozhat töpren­gést. Egy-egy karambolozó gépjárműveze­tő gyakran hivatkozik fáradtságára. A Diesel-motorokon kívül nincs érvé­nyes normája a gépjárművek füstki­bo­csátásának. Nyilvánvaló: amíg a közuta­kon kevés autó, illetve motor közlekedett, addig erre nem kellett gondolni. Azon­ban a világszerte a közriadalom homlok­terében álló probléma biztos léptekkel halad a mi határaink felé is — a gépjár­művek számának egyébként örvendetes szaporodásával. Az európai autóközlekedés összehango­lására elkészült a nemzetközi egyezmény, az AETR. Ez hamarosan érvénybe lép, s hazánknak is érdeke aláírni. (Egyébként ha nem tennénk meg, akkor is vonatkoz­na a magyar kamionokra, gépkocsikra, amikor külföldön járnak.) Az egyezmény egyértelműen megállapítja a volán mel­lett eltölthető idő felső határát. S ha a mit sem sejtő magyar kamionsofőr többet vezetne a megengedettnél, s váratlanul el­lenőrzést kap (a menetlevélből minden kiderül), előfordulhat, hogy útját csak egy szállodaszámla felmutatása után foly­tathatja, mert kényszerpihenőre küldik — mondjuk kemény valutáért. Az illetékesek megkezdték az egységes, új közúti törvény kidolgozását. A nagy­méretű munka előreláthatólag jövőre ke­rül az országgyűlés elé. Hahn Péter Könyvek utaznak a tanyára Feladók: budapesti joghallgatók (Tudósítónktól) Sokunknak van a könyvespolcán olyan ■felesleges könyv, ami végül — egy alapo­­­sabb nagytakarítás után — az antikvá­riumba kerül, vagy ha ott nem veszik meg, hát a szemétbe. Pedig egy-egy ilyen kidobásra ítélt gyerekkori olvasmány nagy örömet szerezhetne azoknak, akik újdonságként vehetnék a kezükbe. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának másod­éveseinél kiírták a táblára, szálkás be­tűkkel: Akinek még felesleges könyve ,,van, hozza be! Kecsk­és Anikó és Fodor József a fele­lőse ennek az akciónak. Kecskés Anikó elmondta, az ötlet nem új. A KISZ-titkár vetette fel egy évvel­­ezelőtt. Felsőbb évfolyamokon is történt m­ár ilyen próbálkozás, ez a mostani­­azonban előreláthatólag hatékonyabb lesz , az eddigieknél. Hogyan jutnak el a könyvek, és hova? Kecskés Anikó: A módszer a személyes felkutatás lesz. Amikor összegyűlik elég könyv — még csak egy hete kezdtük a gyűjtést —, személyesen elmegy valame­lyikünk a kiválasztott tanyákra, kérdezős­ködik, beszél emberekkel, kipuhatolja, hány olyan gyerek van, aki örömmel fo­gadná az efféle küldeményt. Az elküldés módszere is a helyi viszonyok függvénye lesz, ahol van iskola, ott célszerűnek lát­szik oda címezni a csomagot, ha nincs is­kola, akkor a kultúrházba, ha az sincs, akkor esetleg az egyik arra legérdeme­sebb gyerek címére — bízva abban, hogy önzetlenül elosztja majd társai között. Az első könyvek már összegyűltek. A legelső kötet — a gyűjtők elbeszélése sze­rint — a Timur és csapata volt. Követte egy Maupassant, a Színház a világ, a Hő­sök voltak, Fekete István két könyve. A részletes listára itt nem lenne hely. A Libanoni Kommunista Párt küldöttségének magyarországi látogatása A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának meghívására április 27—május 3 között látogatást tett Ma­gyarországon a Libanoni Kommunista Párt Központi Bizottságának küldöttsége Nicolais Saoulnak, a párt főtitkárának vezetésével. A küldöttség tagjai voltak: Karim Roueh, a Libanoni Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a központi bizottság titkára és Georges Ba­­tal, a központi bizottság tagja. A delegációt fogadta Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára. A Libanoni Kommunista Párt képviselői megbeszé­lést folytattak Komócsin Zoltánnal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjá­val, a Központi Bizottság titkárával és a Központi Bizottság más képviselőivel. A küldöttség látogatást tett Veszprém megyében, ahol a pártmunka különböző területeit tanulmányozta. Megtekintette a dolgozók május 1-i felvonulását és megis­merkedett Budapest nevezetességeivel. A Libanoni Kommunista Párt küldött­sége és a Magyar Szocialista Munkáspárt képviselői az elvtársi légkörben és a tel­jes nézetazonosság jegyében lezajlott megbeszéléseken kölcsönösen tájékoztat­ták egymást pártjaik tevékenységéről, át­tekintették a nemzetközi politikai élet és a kommunista világmozgalom időszerű kérdéseit, megvizsgálták a két párt kö­zötti kapcsolatok elmélyítésének lehető­ségeit. A Libanoni Kommunista Párt Közpon­ti Bizottságának küldöttsége elismerését fejezte ki a szocialista építőmunka ered­ményei iránt, amelyeket a párt vezetésé­vel a magyar dolgozók elértek. A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának képviselői a magyar kom­munisták és a magyar nép nevében szo­lidaritásukról biztosították a libanoni kommunistákat és a velük együtt küzdő más haladó, hazafias erőket az izraeli agresszió és az imperialista összeesküvé­sek ellen, a dolgozó nép érdekeinek vé­delmében, valamint a demokratikus tár­sadalmi haladásért folytatott harcukban. A két párt képviselői azonosan értéke­lik a nemzetközi helyzetet és a kommu­nista világmozgalom problémáit. Úgy íté­lik meg, hogy időszerű és lehetséges fel­adat a nemzetközi kommunista és mun­kásmozgalom egységének megszilárdítá­sa, sürgős teendő az összes imperialista­ellenes erők tömörítése és akcióegységé­nek megteremtése. A két párt képviselői elítélik az izraeli kormánynak az Egye­sült Államok kormánya által támogatott annexiós törekvéseit és a közel-keleti probléma igazságos politikai megoldását gátló magatartását. Szolidaritásukat fe­jezik ki az izraeli agresszió áldozatául esett arab népeknek, az agresszió követ­kezményeinek felszámolásáért, a tartós és igazságos közel-keleti béke megterem­téséért vívott harcukban. Követelik, hogy az izraeli katonai egységek kése­delem nélkül és maradéktalanul vonul­janak ki a megszállt arab területekről, és hogy állítsák helyre a Palesztinai arab nép törvényes nemzeti jogait. Szolidaritásukról és támogatásukról biztosítják az amerikai imperializmus ag­ressziója ellen harcoló indokínai népe­ket, az afrikai és a latin-amerikai népek küzdelmét felszabadulásukért, független­ségükért és a társadalmi haladásért. A két párt képviselői kifejezésre jutat­ták törekvésüket a kapcsolatoknak és az együttműködésnek a proletár internacio­nalizmus szellemében történő továbbfej­lesztésére. M­EGYEI LAPSZEMLE A Komárom me-Doimehiblia DO1G0lÖK?ma nők megbecsülé­se mindennapi követelmény címmel. Idézünk belőle: A megye „nagy konyhájának” működ­tetését a nők segítségével oldottuk meg: nem kerülne asztalunkra sem hús, sem tej, ha a húsipari vállalat és tejüzem nem alkalmazott volna elegendő asszonyt és leányt. Komárom megye iparilag fej­lett, fokozottabb a munkaerőhiány. A fo­lyamatos termelést csak úgy tudtuk biz­tosítani az elmúlt években, hogy fokozot­tabban állítottunk munkába nődolgozó­kat. Ezt mondja a Tatabányai Húsipari Vállalat igazgatója, ahol a dolgozók 48 százaléka nő. Ugyanezekre hivatkozott a tatabányai tejüzem vezetője. Ezek után mi sem természetesebb, mint a fokozott gondoskodás. A húsüzemben felülvizs­gálták a munkahelyeket, különböző in­tézkedések révén mentesítették a nődol­gozókat a fizikumuknak nem megfelelő munkától. Alapkövetelményként írták elő, hogy mindegyikük képzettségének megfelelő munkakörbe kerüljön. A kol­lektív szerződésben előírták, hogy a be­­gyakorlási idő után fizikai munkát végző női dolgozó órabére nem lehet kevesebb hét forintnál. A fiatal szakmunkások, be­sorolásuktól függetlenül, teljesítményük szerinti bért kapnak. Különösen nagy gondot fordítottak az alacsony keresetű nődolgozók bérének kiigazítására. Ennek egyik eredménye, hogy a takarítónők bé­re 46 százalékkal emelkedett. tel a helyszínre az Országos Mentőszolgá­lat képviselői, hogy a létesítményt átve­gyék. Az aktusnál jelenlevő megyei és helyi szakemberek nem kis meglepetésé­re azonban a mintegy félmilliós beruhá­zással készült épület átvételére ezúttal sem került sor — írja a cikk szerzője, majd így folytatja: Az okok: nincs ételmelegítő (resó), hiányzik egy-két telefoncsatlakozó, nem lakkozták be az ajtók, ablakok farészét. Jegyzőkönyvbe került az is, hogy az eresz­deszkákat más színűre festették, mint az ablakokat, és hogy a parkett színe kissé sötét, a mozaiklapok hézagosak. Majd így összegez a cikkíró: a szóban forgó hibák egyike sem olyan, hogy aka­dályozhatná az intézmény normális te­vékenységét. ___ _ _____ A Bács-Kiskun­­KETÜH megyei napilap­­ fran­glossza je­lent meg Sz. A. tollából Megépíteni köny­­nyebb ... címmel. Idézzük: A dunavecseiek és a környező községek lakói joggal kérdezhetik: miért nem mű­ködik az új mentőállomás, amelyet a volt járási tanács egyik épületszárnyában ala­kítottak ki. A teljes komforttal és a rendel­tetéséhez kapcsolódó különleges kívánal­makkal tervezett és megépített épület már több mint két hónapja otthont adhatna a mentőállomásnak. Adhatna, de... Április 15-én immár harmadszor érkez- Megalakult a Debreceni Városi Tanács Tegnap délelőtt megalakult az április 25-én megválasztott Debreceni Városi Ta­nács. Az ünnepi ülésen részt vett Kara­­kas László, a megyei pártbizottság első titkára is. Kovács Imrének, a Hazafias Népfront városi bizottsága titkárának javaslata alapján a tanácsülés tizenöt tagú végre­hajtó bizottságot választott, amelynek tagjai letették az esküt. A Debreceni Vá­rosi Tanács elnökévé ismét dr. Ács Ist­vánt, elnökhelyettesekké Ördög Lászlót és dr. Kovács Imrét választották meg. A végrehajtó bizottság titkárává Nádas Vilmost nevezték ki. Az alakuló ülés 31 tagot választott a megyei tanácsba. " ta írt a munkás­­becsületről. Idézünk belőle: A Hajdú-Bihar megyei üzemek tapasz­talatai arról tanúskodnak, hogy a mun­kások nagy többsége becsülettel dolgozik, színes­ lélekkel tesz eleget kötelezettségé­nek. És van valami, ami mindenképpen a helyes irányba visz: ez a munkásbecsület, a munkásönérzet. Az emberekben mindig volt, és van is bizonyos fokú rátartiság. A munkában is érvényes az, hogy „vagyok olyan legény, mint te”. A szocialista mun­kaversenyben szintén találkozhatunk ez­zel a törekvéssel. A vagongyárban a fu­tósok, a kocsiosztály munkásai például mindig azt akarták, hogy lehetőleg közü­lük kerüljön ki a versenyelső. A munkásbecsület valóban azt diktál­ja, hogy az ember ne legyen az utolsók között. Így folytatja a cikkíró: Van kivétel? Van. De ne általánosítsunk! Könnyű el­mondani egy-egy üzemrészről, hogy ott baj van a termeléssel. Ám az lenne igazán jó, ha pontosabban szólna a bírálat. Ar­ról, hogy abban az üzemrészben kik azok, akik lógnak, csellengnek, hátramozdítók. Ezzel kapcsolatban érdemes szólni a Debreceni Postaigazgatóságnál egy nem­rég tartott felmérésről. Jegyezzük meg az adatot: 127 embert kérdeztek meg. Egy kérdés így szólt: „Mit tenne akkor, ha azt tapasztalja, hogy társai közül valaki állandóan rosszul végzi a munkáját?” A válaszok érdekes dologról tanúskodnak. Egy ember nem szólna semmit, összesen 65 vélekedett úgy, hogy személyesen szól­na az illetőnek, végül 53 azoknak a szá­ma, akik nyilvánosan bírálnák a rosszul dolgozó ember hibáit.

Next