Magyar Hírlap, 1971. május (4. évfolyam, 120-150. szám)
1971-05-04 / 123. szám
4 1971. MÁJUS 4. KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap Y KÜLFÖLDI LAPOKBÓL p V.*k ______■ ____________________________________________ fji ~ Jurij Gluhov, a B fl BU Pl R lap kairói tudósi- I I f fl BUPl tója Anvar Szadal ' ’ elnök május 1-i ünnepi beszédét kommentálja. A beszéd a Kairó melletti iparvárosban, Heluanban hangzott el. Az EAK realista álláspontja a közelkeleti válság békés rendezését illetően nemcsak a rendezés távlatait nyitja meg ebben a térségben, hanem még inkább korlátozza a közel-keleti béke ellenfeleinek manőverezési lehetőségeit.Azoknak az imperialista kísérleteknek a kudarca, amelyek során fegyverekkel próbálták megdönteni a haladó arab rendszereket, megállítani azok gyors fejlődését, az imperialistákat közel-keleti taktikájuk megváltoztatására kényszeríti. Az arab országok közvéleménye azonban figyelemmel követi a washingtoni politika összes éles kanyarulatait. Kairó üdvözölné a realizmus minden megnyilvánulását a közel-keleti válság amerikai felfogásában. Senki sem kételkedik viszont abban, hogy ha az amerikai imperialista politika zászlóshajója irányát változtatva időnként a békés kezdeményezések felé fordul, ez csupán az arab tömegek, a béke és a haladás erői által gyakorolt óriási nyomás következménye. Az NSZEP köz- TNeies Deutschland ponu heut» kommentárjában visszautasítja azokat a nyugatnémet vádakat, amelyek szerint a Német Demokratikus Köztársaság nehézségeket támaszt a feszültségek enyhítése felé vezető úton. Az európai enyhülés számára oly fontos kérdésekben éppen a Szövetségi Köztársaság kormánya gátolja a megoldást. A lap ezzel összefüggésben megemlékezik az európai biztonsági konferencia előkészítését és összehívását gátló nyugatnémet előfeltételekről, az NSZK vonakodásáról, hogy a nemzetközi jog szabályai alapján normalizálja kapcsolatait az NDK-val. A bonni kormány még nem iktatta törvénybe moszkvai és varsói megállapodásait, valamint az atomsorompó-szerződést, továbbá útját állja az NDK felvételének különböző nemzetközi szervezetekbe. A lap hangsúlyozza, hogy a Német Demokratikus Köztársaság mindig kész volt és most is készen áll egyenjogú, nemzetközi jogi érvényű kapcsolatok megteremtésére valamennyi állammal. A lap kitér az NDK kormányának kezdeményezéseire, így a bonni kormánynak tett javaslatára a két országot kölcsönösen érdeklő tranzitforgalmi kérdések megtárgyalásáról, továbbá a nyugat-berlini szenátushoz intézett, a kapcsolatok átfogó rendezésére vonatkozó javaslatára. Megállapítja, hogy eddig egyik kezdeményezésből sem lett semmi, mert mind Bonnnak, mind Nyugat-Berlinnek állítólag a nyugati hatalmaktól kell előbb zöld fényt kapnia a tárgyalásokhoz. A lap elmarasztalja Bonnt, mert mindenütt egyértelműen az utolsó helyen kullog az enyhülés felé vezető utakon. ,, ,, . .. Hétfői vezér-The New York Times cikkében megállapítja a lap, hogy a „két Kína-politika” néhány évvel ezelőtt talán megvédhette volna a tajvani rendszert, ma azonban ezt a megoldást rendkívüli módon megnehezíti az ENSZ közgyűlésének tavaly novemberi szavazataránya, amely — noha a kérdést nem döntötte el — azt mutatta, hogy a többség Tajvan kizárása és Peking felvétele mellett foglal állást. A lap szerint a probléma megoldására a legkedvezőbb lehetőséget Washington és Peking közvetlen tárgyalásai kínálják. A cikkíró úgy véli, hogy noha a magasszintű diplomáciai kapcsolatok helyreállítása pillanatnyilag nem lehetséges, feltétlenül közelebb hozná a megoldást a Tajvanon szolgálatot teljesítő amerikai katonai erők kivonása, majd kereskedelmi és konzuli missziók létesítése Washingtonban és Pekingben. Chrilaim (Trumpli ) ról számol be, hogy Rhodesia egyálalán nem sínylette meg az úgynevezett gazdasági szankciókat. Priodesia exportja 16 százalékkal nőtt, értéke tavaly elérte a 147 millió 400 ezer font sterlinget , noha ebben az évben már ötödik esztendeje alkalmazták a szankciókat az ország ellen. Rhodesia aranyeladása és reexportja teljesen kiegyensúlyozta a fizetési mérleget, amely 460 ezer font sterling többlettel zárult. A növekedési arány négy és fél százalék. Az európai lakosság kilencezerrel nőtt és most 243 ezer. Az adatok az 1970-es év végére érvényesek. Az európai bevándoroltak száma tavaly 6340 volt, tíz év alatt a legmagasabb. Die Presse A vietnami háború réssét vethet az amerikai elnök politikai pályafutásának, az amerikai közvélemény fokozódó tiltakozása pedig a háború folytatását célzó amerikai politikának — ez az osztrák lap karikatúrájának témája. A „TÍZEZER SZIGET” 120 millió lakosú országában hivatalosan megkezdődött a július 3-ára kiírt parlamenti választásokat megelőző kampány, de a hamu alatt parázsló politikai szenvedélyek Kár hetekkel ezelőtt fellángoltak Indonéziában. Az előcsatározásokat két vád jellemzi. A katonai kormány azt állítja, hogy „a kommunisták és szimpatizánsaik” földalatti mozgalmat szerveznek a választások megzavarására. Másfelől a nacionalista pártok erélyesen követelik, hogy a hadsereg szüntesse meg a polgári pártok híveinek erőszakos verbuválását a „katonai politikai ököl” szinonimával emlegetett Szekber Golkar nevű csoportosulás számára. Az Indonéz Nemzeti Párt (PNI) nemrég azzal vádolta meg a hivatalosan „funkcionális csoportnak” nevezett Golkgír vezetőit, hogy Báli szigetén falvak ffelgyújtásával „agitáltak" a parasztik között. A gyújtogatás után a sziget katonai kormányzója sajtókonferenciát hívott össze, s ezen közölte, hogy a pusztításért „az ideiglenesen szabadlábra helyezett kommunisták” a felelősek, és kétszázat pár újra le is tartóztattak közülük. A Fifshdatul Ulema, a muzulmán papság behívásos pártja részéről Anhmad Szájaidín alelnök felszólította Szuharto államfőt, ■hogy vessen véget Közép-Jáván a megfélemlítésen és zsaroláson alapuló agitációsnak. „Ha ezek a brutális és alávaló akciók. . folytatódnak — figyelmeztet az ■egyébként jobboldali politikus —, az indonéz muzulmánok elvesztik türelmüket, és könnyen polgárháborúra ébredhetünk ...” A fenyegetésnek szánt jóslatot ez idő szerint megalapozatlannak kell tekintenünk. A hadseregnek minden jel szerint megvan az ereje és esélye arra, hogy a választással valamiféle „alkotmányos katonai diktatúra" formájában szilárdítsa meg hatalmát. Módot ad erre mindenekelőtt a választási törvény, amelynek kidolgozását Szuharto tábornokra, az államfőre bízták. (Paradox módon, nem is alkotmányellenesen, mert a régi, „Szuharto testére szabott” alkotmány értelmében jártak el.) Az új törvény szerint a képviselőház (Divan) 460 mandátumából száz a hadsereg kinevezett képviselőinek jut, az elnökválasztási joggal bíró Népi Konzultatív Gyűlésben (a Medjliszben) pedig eleve garantált a katonák többsége. A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY más intézkedései is segítenek biztosítani a hadsereg domináló szerepét. A törvény első cikkelye kimondja ugyan, hogy „a választások közvetlenek, általánosak, titkosak és szabadok”, a második cikkely azonban lényegében semmissé teszi az elsőt. Leszögezi, hogy „az Indonéz Kommunista Párt és tömegszervezeteinek volt tagjai nem választhatók és nem választhatnak". Azt pedig, hogy ez kire vonatkozik, a rendőrség dönti el. Eddig már — anélküli, hogy a listát lezárta volna — 1,7 millió szavazót töröltetett a rendőrség a választási névjegyzékről. Az eredetileg jelölt 3840 személy közül is töröltek 735-öt a listáról a belügymminiszter vétója nyomán azzal az indokolással, hogy „kommunista kapcsolatokkal gyanúsíthatok”. Ez, valamint a sajtó híradásai azt bizonyítják, hogy az Indonéz Kommunista Párt — egykor a legnagyobb kommunista tömegpárt a szocialista országokon kívül — az elmúlt években elszenvedett nagyszabású programok és más megpróbáltatások ellenére, olyan elevenen ható erő, amellyel számolni kell. Minden 17-ik életévét betöltött személynek van szavazati joga, de csak a 21 évesnél idősebbek választhatók. A választásokon a hadsereg támogatta Golkar csoporton kívül még kilenc párt vehet részt. A pártok — programjuk és nézeteik rokonsága alapján — három választási tömbbe csoportosultak. Az első élén a Golkar áll. A másodikat az Indonéz Nemzeti Párt (a PNI, Szukarno egykori bázisa) vezeti. A harmadikban, az „egység csoportjában” a muzulmán pártok tömörültek. A VÁLASZTÁS KIÍRÁSA mindenesetre arra vall, hogy a kormány és a hadsereg elég erősnek érzi magát a gazdasági téren elért viszonylagos stabilizáció kihasználására. Néhány év előtt valóban akkora volt még az infláció, hogy „egy dollárért ruháskosárnyi rúpiát adtak”, ma pedig a világ e térségében az indonéz valuta tekinthető a legegészségesebbnek. A költségvetés nagyjából kiegyensúlyozott, s tavaly az év végén az árszint valamivel alacsonyabb volt, mint az év elején. A katonai kormányzathoz csatlakozott technokraták csoportja — Widjojo Nitisastro professzorral az élén — a gazdasági csőd széléről húzta vissza az országot, s a Szukarno megbuktatásával végrehajtott jobboldali fordulat elnyerte a nemzetközi tőke bizalmát. A Nyugat eddig már — a gazdag kőolaj-lelőhelyeket nem is számítva — mintegy 2 milliárd dollárt fektetett be az országban. Mindebből azonban korai lenne még arra következtetni, hogy Indonézia gazdaságilag „egyenesbe jutott”. Egy olyan országban, ahol az ipar a bruttó nemzeti terméknek csupán 9 százalékát adja, életbevágóan fontos a fejlődés ütemének gyors növekedése, különösen a népesség nagyarányú szaporodása miatt. Indonéziában azonban a bruttó nemzeti termék növekedése — csaknem évtizedes stagnálás után — ma sem haladja meg az évi ,1 százalékot, vagyis legfeljebb lépést tart a népesség szaporodásával. Erre a „teknősbékatempóra” utalt nemrég Bogor városában elmondott beszédében Ali Wardana pénzügyminiszter is: a jelenlegi fejlődési ütem mellett 30 évre lesz szükség az egy főre eső jövedelem megduplázására — állapítja meg. Az átlagos életszínvonal azonban ez esetben sem lesz magasabb, mint például a szomszéd Fülöpszigetek jelenlegi életnívója . . . AZ INDONÉZ BELPOLITIKA mostanában kirajzolódó alapképlete, nem ígér nagy fordulatokat. A választásokkal kapcsolatos maximális remények akörül forognak, hogy olyan viszonyok alakulnak majd ki, amelyekhez — időlegesen és fenntartásokkal persze —, de mindenki valamivel jobban alkalmazkodhat. Pálfi Viktor ( DY) Az indonéz „teknősbékatempó Alkotmányos katonai diktatúra felé A JKSZ elnökségi ülése után következetesebb, összehangoltabb munkát Kocsis Tamás, az MTI tudósítója jelenti. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Elnökségének április 28—30-i kibővített ülésével és Tito elnök szombati labini beszédével kapcsolatban a jugoszláv sajtó elsősorban azt hangsúlyozza, hogy „a lakosság teljes mértékben egyetért az elnökség megállapításaival és támogatja annak a gazdasági és a politikai helyzet rendezésére irányuló törekvéseit”. A brioni plénum és Tito azt követő beszéde alapján egyértelműen arra a következtetésre lehet jutni, hogy a JKSZ politikai irányvonala a következő időszakban sem változik, módosítani kívánják viszont azokat a módszereket, amelyek a célok elérését biztosíthatják. A mostani határozat pontjai lényegében megismétlik a korábban hangoztatott célokat: a JKSZ egységének és eszmei-politikai szerepének növelését, a munkásosztály szerepének erősítését, az alkotmányreformban meghirdetett elvek végrehajtását — vagyis a köztársaságok nagyobb önállóságának biztosítását — és a fél éve megindított gazdaságmegszilárdítási program végrehajtását. Jugoszlávia külpolitikájának alapja továbbra is az el nem kötelezettség. Ami újdonság a JKSZ elnökségének állásfoglalásában, az annak hangsúlyozása, hogy következetesebb, fegyelmezettebb és összehangoltabb munkát kell folytatni az eddig is érvényes irányvonal megvalósítására. A brioni ülésen ennek jegyében kapott igen nagy hangsúlyt a határozatok fegyelmezett végrehajtásának kötelessége, s a megállapodások feltétlen betartásának szükségessége minden szinten, de elsősorban a köztársaságok és az autonóm tartományok vezetésében. Brionin nagy fontosságot tulajdonítottak a nacionalista-soviniszta jelenségek elleni harc fokozásának. A fegyelem kategóriájába tartozik az is, hogy minden korábbinál élesebben léptek fel a sajtóban mutatkozó torzulások ellen, amiről Tito Labinban kijelentette: „Az újságok gyakran közölnek álhíreket és rágalmakat... számot kell vetnünk azzal, ki hogyan beszél a televízióban. Nem mondhatja mindenki azt, ami éppen az eszébe jut.” A JKSZ elnökségének határozata és Tito is hangsúlyozta az ellenséges tevékenység elleni küzdelem fokozásának fontosságát, s ezzel összefüggésben a biztonsági szervek megerősítését. Az elnökség gazdasági kérdésekkel foglalkozó határozata a jelenlegi megszilárdítási program következetesebb végrehajtását sürgeti. A határozatban és Tito beszédében egyaránt két kérdés kapott kiemelten nagy hangsúlyt: 1. végre határozottan szabályozni kell a beruházási politikát, s azt az elvet, hogy csak a lehetőségek határai között szabad költeni, még annak az árán is, hogy esetleg egyes beruházásokat leállítanak; 2. érvényre kell juttatni azt a politikát, amely elsősorban az alacsony jövedelműek életszínvonalának megőrzését és az átlagosnál gyorsabb emelését kívánja szolgálni. * A belgrádi ügyészség betiltotta a Sztudent című belgrádi egyetemista lapnak azt a számát, amely közli a belgrádi egyetemisták április 20—21. tanácskozásáról készült gyorsírói jegyzeteket és az ott elfogadott dokumentumokat. A belgrádi egyetemistáknak ez az értekezlete kifogásokat emelt az alkotmányreform ellen. Tart a francia—algériai olajvitatt6 Dobsa János, az MTI tudósítója jelenti: Tovább romlik a viszony Franciaország és Algéria között. Az Algériában működő egyik francia olajtársaság, a CFP visszahívta Algériában dolgozó személyzetének tagjait, a másik olajtársaság, az ERAP ugyancsak szakembereinek visszavonásával fenyegetőzik. A rHumanité hangsúlyozza: a francia olajtársaságok ezzel a lépéssel is nyomást akarnak gyakorolni az algériai kormányra, s e magatartással veszélyesentúlfeszítik a húrt a két ország között. Az olajtársaságok képviselői a múlt héten tárgyalásokat folytattak Algírban, s e tárgyalásokon — mint most kiszivárgott — tulajdonképpen azt akarták elérni, hogy a részleges államosítási intézkedések ne lépjenek azonnal hatályba, hanem egy átmeneti időszak folyamán továbbra is megőrizhessék eddigi kiváltságaikat. A CFP párizsi központjában azt hangoztatják, hogy a szakemberek visszahívására azért kerül sor, mert az algériai hatóságok nem engedték őket munkahelyükre. Ezzel szemben algériai részről közölték: a CFP a tárgyalásokon azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapja a megállapított árnál 15 százalékkal olcsóbban az algériai kőolajat, akkor visszavonja egész személyzetét. Az algériai olajtársaság erre közölte, hogy szükség esetén azonnal is pótolni tudja a francia személyzetet. Algériai részről azonban — hangsúlyozza az Algírban kiadott nyilatkozat — továbbra is hajlandók tárgyalni a francia olajtársaságokkal, hogy megegyezésre jussanak a vitás kérdésekben. Rumedien elnök május 1-én mondott beszédében ugyancsak hangsúlyozta, hogy az ajtó továbbra is nyitva áll a francia—algériai együttműködés előtt, de a helyzet jövendő alakulása a francia magatartástól függ. Bumedien emlékeztetett arra, hogy a francia olajtársaságok külföldön gazdasági bojkottot igyekeznek szervezni Algéria ellen, s figyelmeztette őket, hogy törekvésük kudarcot fog vallani, mert Algéria minden megfelelő intézkedést megtett és továbbra is képes lesz eladni kőolaját.