Magyar Hírlap, 1971. május (4. évfolyam, 120-150. szám)

1971-05-04 / 123. szám

4 1971. MÁJUS 4. KEDD NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap Y KÜLFÖLDI LAPOKBÓL p V.*k ______■ ____________________________________________ fji ~ Jurij Gluhov, a B fl BU Pl R lap kairói tudósi- I I f fl BUPl tója Anvar Szadal ' ’ elnök május 1-i ünnepi beszédét kommentálja. A beszéd a Kairó melletti iparvárosban, Heluanban hang­zott el. Az EAK realista álláspontja a közel­­keleti válság békés rendezését illetően nemcsak a rendezés távlatait nyitja meg ebben a térségben, hanem még inkább korlátozza a közel-keleti béke ellenfelei­nek manőverezési lehetőségeit.­­Azoknak az imperialista kísérleteknek a kudarca, amelyek során fegyverekkel próbálták megdönteni a haladó arab rendszereket, megállítani azok gyors fej­lődését, az imperialistákat közel-keleti taktikájuk megváltoztatására kényszeríti. Az arab országok közvéleménye azonban figyelemmel követi a washingtoni politika összes éles kanyarulatait. Kairó üdvözöl­né a realizmus minden megnyilvánulását a közel-keleti válság amerikai felfogásá­ban. Senki sem kételkedik viszont ab­ban, hogy ha az amerikai imperialista po­litika zászlóshajója irányát változtatva időnként a békés kezdeményezések felé fordul, ez csupán az arab tömegek, a bé­ke és a haladás erői által gyakorolt óriási nyomás következménye. Az NSZEP köz- TNeies Deutschland ponu heut» kommentárjában visszautasítja azokat a nyugatnémet vádakat, amelyek szerint a Német Demokratikus Köz­társaság nehézségeket támaszt a feszültségek enyhítése felé vezető úton. Az európai enyhülés számára oly fon­tos kérdésekben éppen a Szövetségi Köz­társaság kormánya gátolja a megoldást. A lap ezzel összefüggésben megemlékezik az európai biztonsági konferencia előkészí­tését és összehívását gátló nyugatnémet előfeltételekről, az NSZK vonakodásáról, hogy a nemzetközi jog szabályai alapján normalizálja kapcsolatait az NDK-val. A bonni kormány még nem iktatta törvény­be moszkvai és varsói megállapodásait, valamint az atomsorompó-szerződést, to­vábbá útját állja az NDK felvételének különböző nemzetközi szervezetekbe. A lap hangsúlyozza, hogy a Német Demok­ratikus Köztársaság mindig kész volt és m­ost is készen áll egyenjogú, nemzetközi jogi érvényű kapcsolatok megteremtésére valamennyi állammal. A lap kitér az NDK kormányának kez­deményezéseire, így a bonni kormánynak tett javaslatára a két országot kölcsönö­sen érdeklő tranzitforgalmi kérdések megtárgyalásáról, továbbá a nyugat-berli­ni szenátushoz intézett, a kapcsolatok át­fogó rendezésére vonatkozó javaslatára. Megállapítja, hogy eddig egyik kezdemé­nyezésből sem lett semmi, mert mind Bonn­nak, mind Nyugat-Berlinnek állító­lag a nyugati hatalmaktól kell előbb zöld fényt kapnia a tárgyalásokhoz. A lap el­marasztalja Bonnt, mert mindenütt egy­értelműen az utolsó helyen kullog az enyhülés felé vezető utakon. ,, ,, . .. Hétfői vezér-The New York Times cikkében meg­állapítja a lap, hogy a „két­ Kína-politika” néhány évvel ezelőtt talán megvédhette volna a tajvani rendszert, ma azonban ezt a meg­oldást rendkívüli módon megnehezíti az ENSZ közgyűlésének tavaly novemberi szavazataránya, amely — noha a kérdést nem döntötte el — azt mutatta, hogy a többség Tajvan kizárása és Peking fel­vétele mellett foglal állást. A lap szerint a probléma megoldására a legkedvezőbb lehetőséget Washington és Peking köz­vetlen tárgyalásai kínálják. A cikkíró úgy véli, hogy noha a magasszintű diplomá­ciai kapcsolatok helyreállítása pillanat­nyilag nem lehetséges, feltétlenül köze­lebb hozná a megoldást a Tajvanon szol­gálatot teljesítő amerikai katonai erők kivonása, majd kereskedelmi és konzuli missziók létesítése Washingtonban és Pe­­kingben. Chr­ilaim­ (Trumpli ) ról számol be, hogy Rhodesia egyálalán nem sínylette meg az úgynevezett gazdasági szank­ciókat. Priodesia exportja 16 százalékkal nőtt, értéke tavaly elérte a 147 millió 400 ezer font sterlinget , noha ebben az évben már ötödik esztendeje alkalmazták a szankciókat az ország ellen. Rhodesia aranyeladása és reexportja teljesen ki­egyensúlyozta a fizetési mérleget, amely 460 ezer font sterling többlettel zárult. A növekedési arány négy és fél száza­lék. Az európai lakosság kilencezerrel nőtt é­s most 243 ezer. Az adatok az 1970-es év végére érvényesek. Az euró­pai bevándoroltak száma tavaly 6340 volt, tíz év alatt a legmagasabb. Die Presse A vietnami háború ré­­ssét vethet az amerikai el­nök politikai pályafutásá­nak, az amerikai közvé­lemény fokozódó tiltako­zása pedig a háború foly­tatását célzó amerikai po­litikának — ez az osztrák lap karikatúrájának té­mája. A „TÍZEZER SZIGET” 120 millió la­kosú országában hivatalosan megkezdő­dött a július 3-ára kiírt parlamenti vá­lasztásokat megelőző kampány, de a ha­mu alatt parázsló politikai szenvedélyek K­­ár hetekkel ezelőtt fellángoltak Indo­néziában. Az előcsatározásokat két vád jellemzi. A katonai kormány azt állítja, hogy „a kommunisták és szimpatizánsaik” föld­­alatti mozgalmat szerveznek a választá­sok megzavarására. Másfelől a naciona­lista pártok erélyesen követelik, hogy a hadsereg szüntesse meg a polgári pártok híveinek erőszakos verbuválását a „ka­tonai politikai ököl” szinonimával emle­getett Szekber Golkar nevű csoportosulás számára. Az Indonéz Nemzeti Párt (PNI) nemrég azzal vádolta meg a hivatalosan „funkcionális csoportnak” nevezett Gol­­kgír vezetőit, hogy Báli szigetén falvak ffelgyújtásával „agitáltak" a parasztik kö­zött. A gyújtogatás után a sziget katonai kormányzója sajtókonferenciát hívott össze, s ezen közölte, hogy a pusztításért „az ideiglenesen szabadlábra helyezett kommunisták” a felelősek, és kétszázat p­ár újra le is tartóztattak közülük. A Fifshdatul Ulema, a muzulmán papság be­hívásos pártja részéről An­hmad Szájaid­­ín­ alelnök felszólította Szuharto államfőt, ■hogy vessen véget Közép-Jáván a meg­félemlítésen és zsaroláson alapuló agitá­­ciósnak. „Ha ezek a brutális és alávaló ak­ciók. . folytatódnak — figyelmeztet az ■egyébként jobboldali politikus —, az in­donéz muzulmánok elvesztik türelmüket, és könnyen polgárháborúra ébredhe­tünk ...” A fenyegetésnek szánt jóslatot ez idő szerint megalapozatlannak kell tekinte­nünk. A hadseregnek minden jel szerint megvan az ereje és esélye arra, hogy a választással valamiféle „alkotmányos ka­tonai diktatúra" formájában szilárdítsa meg hatalmát. Módot ad erre mindenek­előtt a választási törvény, amelynek ki­dolgozását Szuharto tábornokra, az ál­lamfőre bízták. (Paradox módon, nem is alkotmányellenesen, mert a régi, „Szu­­harto testére szabott” alkotmány értel­mében jártak el.) Az új törvény szerint a képviselőház (Divan) 460 mandátumá­ból száz a hadsereg kinevezett képvise­lőinek jut, az elnökválasztási joggal bíró Népi Konzultatív Gyűlésben (a Medjlisz­­ben) pedig eleve garantált a katonák többsége. A VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY más intéz­kedései is segítenek biztosítani a hadse­reg domináló szerepét. A törvény első cikkelye kimondja ugyan, hogy „a vá­lasztások közvetlenek, általánosak, titko­sak és szabadok”, a második cikkely azon­ban lényegében semmissé teszi az elsőt. Leszögezi, hogy „az Indonéz Kommunis­ta Párt és tömegszervezeteinek volt tag­jai nem választhatók és nem választhat­nak". Azt pedig, hogy ez kire vonatkozik, a rendőrség dönti el. Eddig már — anél­küli, hogy a listát lezárta volna — 1,7 millió szavazót töröltetett a rendőrség a választási névjegyzékről. Az eredetileg jelölt 3840 személy közül is töröltek 735-öt a listáról a belügymminiszter vétója nyomán azzal az indokolással, hogy „kommunista kapcsolatokkal gyanúsít­hatok”. Ez, valamint a sajtó híradásai azt bizonyítják, hogy az Indonéz Kommunista Párt — egykor a legnagyobb kommunista tömegpárt a szocialista országokon kívül — az elmúlt években elszenvedett nagy­szabású programok és más megpróbálta­tások ellenére, olyan elevenen ható erő, amellyel számolni kell. Minden 17-ik életévét betöltött sze­mélynek van szavazati joga, de csak a 21 évesnél idősebbek választhatók. A válasz­tásokon a hadsereg támogatta Golkar cso­porton kívül még kilenc párt vehet részt. A pártok — programjuk és nézeteik ro­konsága alapján — három választási tömbbe csoportosultak. Az első élén a Golkar áll. A másodikat az Indonéz Nem­zeti Párt (a PNI, Szukarno egykori bázi­sa) vezeti. A harmadikban, az „egység csoportjában” a muzulmán pártok tömö­rültek. A VÁLASZTÁS KIÍRÁSA mindenesetre arra vall, hogy a kormány és a hadsereg elég erősnek érzi magát a gazdasági tér­en elért viszonylagos stabilizáció kihasználá­sára. Néhány év előtt valóban akkora volt még az infláció, hogy „egy dollárért ruháskosárnyi rúpiát adtak”, ma pedig a világ e térségében az indonéz valuta te­kinthető a legegészségesebbnek. A költ­ségvetés nagyjából kiegyensúlyozott, s ta­valy az év végén az árszint valamivel ala­csonyabb volt, mint az év elején. A kato­nai kormányzathoz csatlakozott technok­raták csoportja — Widjojo Nitisastro pro­fesszorral az élén — a gazdasági csőd szé­léről húzta vissza az országot, s a Szu­karno megbuktatásával végrehajtott jobb­oldali fordulat elnyerte a nemzetközi tő­ke bizalmát. A Nyugat eddig már — a gazdag kőolaj-lelőhelyeket nem is számít­va — mintegy 2 milliárd dollárt fektetett be az országban. Mindebből azonban korai lenne még arra következtetni, hogy Indonézia gazda­­­ságilag „egyenesbe jutott”. Egy olyan or­szágban, ahol az ipar a bruttó nemzeti terméknek csupán 9 százalékát adja, élet­bevágóan fontos a fejlődés ütemének gyors növekedése, különösen a népesség nagyarányú szaporodása miatt. Indoné­ziában azonban a bruttó nemzeti termék növekedése — csaknem évtizedes stagná­lás után — ma sem haladja meg az évi ,1 százalékot, vagyis legfeljebb lépést tart a népesség szaporodásával. Erre a „teknős­­békatempóra” utalt nemrég Bogor váro­sában elmondott beszédében Ali Wardana pénzügyminiszter is: a jelenlegi fej­lődési ütem mellett 30 évre lesz szükség az egy főre eső jövedelem megduplázásá­ra — állapítja meg. Az átlagos életszín­vonal azonban ez esetben sem lesz ma­gasabb, mint például a szomszéd Fülöp­­szigetek jelenlegi életnívója . . . AZ INDONÉZ BELPOLITIKA mosta­nában kirajzolódó alapképlete, nem­ ígér nagy fordulatokat. A választásokkal kap­csolatos maximális remények akörül fo­rognak, hogy olyan viszonyok alakulnak majd ki, amelyekhez — időlegesen és fenntartásokkal persze —, de mindenki valamivel jobban alkalmazkodhat. Pálfi Viktor ( DY) Az indonéz „teknősbékatempó­ Alkotmányos katonai diktatúra felé A JKSZ elnökségi ülése után következetesebb, összehangoltabb munkát Kocsis Tamás, az MTI tudósítója je­lenti. A Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Elnökségének április 28—30-i kibővített ülésével és Tito elnök szombati labini beszédével kapcsolatban a jugoszláv saj­tó elsősorban azt hangsúlyozza, hogy „a lakosság teljes mértékben egyetért az el­nökség megállapításaival és támogatja annak a gazdasági és a politikai helyzet rendezésére irányuló törekvéseit”. A brioni plénum és Tito azt követő beszéde alapján egyértelműen arra a kö­vetkeztetésre lehet jutni, hogy a JKSZ politikai irányvonala a következő idő­szakban sem változik, módosítani kíván­ják viszont azokat a módszereket, ame­lyek a célok elérését biztosíthatják. A mostani határozat pontjai lényegé­ben megismétlik a korábban hangozta­tott célokat: a JKSZ egységének és esz­mei-politikai szerepének növelését, a munkásosztály szerepének erősítését, az alkotmányreformban meghirdetett elvek végrehajtását — vagyis a köztársaságok nagyobb önállóságának biztosítását — és a fél éve megindított gazdaságmegszilár­­dítási program végrehajtását. Jugoszlá­via külpolitikájának alapja továbbra is az el nem kötelezettség. Ami újdonság a JKSZ elnökségének állásfoglalásában, az annak hangsúlyo­zása, hogy következetesebb, fegyelmezet­tebb és összehangoltabb munkát kell folytatni az eddig is érvényes irányvo­nal megvalósítására. A brioni ülésen en­nek jegyében kapott igen nagy hangsúlyt a határozatok fegyelmezett végrehajtá­sának kötelessége, s a megállapodások feltétlen betartásának szükségessége min­den szinten, de elsősorban a köztársasá­gok és az autonóm tartományok vezeté­sében. Brionin nagy fontosságot tulajdo­nítottak a nacionalista-soviniszta jelen­ségek elleni harc fokozásának. A fegye­lem kategóriájába tartozik az is, hogy minden korábbinál élesebben léptek fel a sajtóban mutatkozó torzulások ellen, amiről Tito Labinban kijelentette: „Az újságok gyakran közölnek álhíreket és rágalmakat... számot kell vetnünk az­zal, ki hogyan beszél a televízióban. Nem mondhatja mindenki azt, ami éppen az eszébe jut.” A JKSZ elnökségének hatá­rozata és Tito is hangsúlyozta az ellen­séges tevékenység elleni küzdelem foko­zásának fontosságát, s ezzel összefüggés­ben a biztonsági szervek megerősítését. Az elnökség gazdasági kérdésekkel foglalkozó határozata a jelenlegi meg­­szilárdítási program következetesebb végrehajtását sürgeti. A határozatban és Tito beszédében egyaránt két kérdés ka­pott kiemelten nagy hangsúlyt: 1. végre határozottan szabályozni kell a beruhá­zási politikát, s azt az elvet, hogy csak a lehetőségek határai között szabad köl­teni, még annak az árán is, hogy esetleg egyes beruházásokat leállítanak; 2. ér­vényre kell juttatni azt a politikát, amely elsősorban az alacsony jövedelműek élet­­színvonalának megőrzését és az átlagos­nál gyorsabb emelését kívánja szolgálni. * A belgrádi ügyészség betiltotta a Sztu­­de­nt című belgrádi egyetemista lapnak azt a számát, amely közli a belgrádi egyetemisták április 20—21. tanácskozá­sáról készült gyorsírói jegyzeteket és az ott elfogadott dokumentumokat. A belg­rádi egyetemistáknak ez az értekezlete kifogásokat emelt az alkotmányreform ellen. Tart a francia—algériai olaj­vita­tt­6­­ Dobsa János, az MTI tudósítója jelenti: Tovább romlik a viszony Franciaország és Algéria között. Az Algériában műkö­dő egyik francia olajtársaság, a CFP visszahívta Algériában dolgozó személy­zetének tagjait, a másik olajtársaság, az ERAP ugyancsak szakembereinek vissza­vonásával fenyegetőzik. A rHumanité hangsúlyozza: a francia olaj­társaságok ezzel a lépéssel is nyomást akarnak gya­korolni az algériai kormányra, s e ma­gatartással veszélyesen­­túlfeszítik a húrt a két ország között. Az olajtársaságok képviselői a múlt héten tárgyalásokat folytattak Algírban, s e tárgyalásokon — mint most kiszivárgott — tulajdon­képpen azt akarták elérni, hogy a rész­leges államosítási intézkedések ne lépje­nek azonnal hatályba, hanem egy átme­neti időszak folyamán továbbra is meg­őrizhessék eddigi kiváltságaikat. A CFP párizsi központjában azt han­goztatják, hogy a szakemberek visszahí­vására azért kerül sor, mert az algériai hatóságok nem engedték őket munkahe­lyükre. Ezzel szemben algériai részről közölték: a CFP a tárgyalásokon azzal fenyegetőzött, hogy ha nem kapja a meg­állapított árnál 15 százalékkal olcsóbban az algériai kőolajat, akkor visszavonja egész személyzetét. Az algériai olajtársa­ság erre közölte, hogy szükség esetén azonnal is pótolni tudja a francia sze­mélyzetet. Algériai részről azonban — hangsúlyozza az Algírban kiadott nyi­latkozat — továbbra is hajlandók tár­gyalni a francia olajtársaságokkal, hogy megegyezésre jussanak a vitás kérdések­ben. Rumedien elnök május 1-én mondott beszédében ugyancsak hangsúlyozta, hogy az ajtó továbbra is nyitva áll a francia—algériai együttműködés előtt, de a helyzet jövendő alakulása a francia magatartástól függ. Bumedien emlékez­tetett arra, hogy a francia olajtársaságok külföldön gazdasági bojk­ottot igyekez­nek szervezni Algéria ellen, s figyelmez­tette őket, hogy törekvésük kudarcot fog vallani, mert Algéria minden megfelelő intézkedést megtett és továbbra is képes lesz eladni kőolaját.

Next