Magyar Hírlap, 1971. május (4. évfolyam, 120-150. szám)

1971-05-04 / 123. szám

8 1971. MÁJUS 4. KEDD___________________ VÁLASZTÁS UTÁNI INTERJÚ A DUNÁNTÚLI SZÍNHÁZAK hagyo­mányos találkozójára tegnap este került sor Kaposvárott, a Csíky Gergely Szín­házban. Az ötnapos találkozó előadás­­sorozatát az Állami Déryné Színház Ma­dách Imre Az ember tragédiája című drámájának előadása nyitotta meg, Szé­­csi Ferenc érdemes művész rendezésében. ÚTTÖRŐTÁBORT AVATTAK tegnap a Bükk hegység festői környezetében, a Szarvaskő melletti Keselyűbércen. A környékbeli szénbányák bocsátották az úttörők rendelkezésére az épületeket. Eger város Tanácsa mintegy 400 ezer fo­rintot juttatott az épületek átalakításához. A MECSEKBEN NEMZETI PARK ki­alakítását javasolja a Baranya megyei Természetvédelmi Bizottság. Ez magában foglalná a Zengő vadrózsalelőhelyét, a püspökszentlászlói arborétumot, a Pécs­­várad környéki szelídgesztenyést, s az it­teni völgy mecseki falvait. A BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT értesíti az utazóközönséget, hogy a HÉV Bo­ráros tér—Csepel vonalán végzendő vágány­szabályozási munkálatok miatt május 4., 5., 6., 10., 11. és 12-én 8 óra és 12.30 között a HÉV- vonatokat 30 percenként közlekedteti. A sze­relvények a Boráros térről minden órakor és 30 perckor, Csepelről minden óra 16, és 46 perckor indulnak. MÚZEUMIGAZGATÓK számára ren­deznek országos értekezletet Hajdú-Bihar megyében május 4—5 között. A megbe­szélésen megvitatják a múzeumok terve­zési és munkaszervezési feladatait, kiál­lítási tevékenységét. — Maga hányszor választott életében? — Egyszer, de akkor is rosszul. (Kesztyűs Ferenc karikatúrája) A mozdony összetörte Lopott autóbusz Fenyvesi Sándor táti lakos és fiatalko­rú barátja, K. Sándor sajátos módját vá­lasztotta az ingyenkocsikázásnak: vasár­nap este feltörték a Rajnán parkoló egyik autóbuszt, s ezzel indultak szórakozni. A kocsi azonban menetközben elromlott. A két jómadár visszagyalogolt Bajnára, s egy másik autóbuszt is ellopott. Ezzel a kocsival Tát községig jutottak el, ahol azonban egy vasúti átjáróban a síneken lefulladt a motor. A gyakorlatlan Feny­vesi nem tudta újra elindítani a kocsit, ezért sorsára hagyták. A sorompókezelő nem vette észre a síneken maradt jármű­vet, s leengedte a sorompót. Az áthaladó tehervonat vezetője is későn vette észre a forgalmi akadályt, s már hiába féke­zett, a mozdony elkapta és összetörte a vasúti átjáróban kocsit. Az autóbusztolvajokat a rendőr­ség még vasárnap este őrizetbe vette, és megindította ellenük az eljárást. Súlyos és halálos balesetek A hét végén — bár az időjárás miatt a várt­nál kisebb volt a forgalom — főként a síkos utak és a féktávolság be nem tartása miatt 180 közlekedési baleset történt. Nyolcan szen­vedtek halálos balesetet, 6 személyt életveszé­lyes sérüléssel szállítottak kórházba, 56-an sú­lyos, 110-en könnyebb sérülést szenvedtek. Vasárnap a Sárkeresztúr és Kálóz község kö­zötti úton László Tibor 19 éves lakatos mo­torkerékpárjával gyorsan hajtott, és egy te­lefonoszlopnak ütközött. László Tibort súlyos sérüléssel szállították kórházba, utasa, Jencsik Ferenc 31 éves raktáros súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. Változékony idő A várható időjárás ma estig, időnként felszakadozó felhőzet, esőkkel, néhány he­lyen zivatarral. Mérsékelt, napközben meg­élénkülő változó irányú szél. A reggeli órákban egy-két helyyen köd. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 15—19 fok között. A Duna vízállása tegnap Budapestnél 299 centiméter volt. A NAP HÍREI Magyar Hírlap A textilipartól a kőolajig Műszaki hónap kezdődött Csongrádban­­ Az iparilag gyorsan fejlődő Csongrád megyében tizenegyedik alkalommal ren­dezik meg a műszaki hónapot. A hétfői szegedi megnyitón dr. Osztrovszky György, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökhelyettese tartott előadást a negyedik ötéves terv műszaki fejlesz­tési kérdéseiről. A műszaki hónap programja tükrözi az alföldi megye iparában az elmúlt évek­ben bekövetkezett­ változásokat, a nagy­arányú fejlődést. A csaknem 100 előadás, termékbemutató ankét, filmvetítés első­sorban a jellegzetes könnyűiparral, tex­til- és élelmezeriparral­ foglalkozik­­—de emellett már megfelelő súllyal szerepel­nek az új témák, a kialakuló nehézipar, főként a kőolajipar. * A kilencedik alkalommal megrendezett borsodi műszaki heteket hétfőn nyitot­ták meg Miskolcon, az MTESZ Technika Házában. Dr. Havasi Béla, a miskolci vá­rosi pártbizottság első titkára megnyitó előadásában a párt tudománypolitikai irányelveiből adódó Borsod megyei fel­adatokról szólott. KÁDÁR JÁNOS, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a május 3-tól kezdődő hetet sza­badságon tölti. AZ ÜZEMI DEMOKRÁCIA érvényesí­tésének és kiterjesztésének kérdéseiről tartott tegnap Szekszárdon, a Tolna me­gyei szakszervezeti napok alkalmával vi­taindító előadást Koltai Gyula, a Szak­­szervezeti Elméleti Kutató Intézet igazga­­tóhelyettese. KIZÖLDÜLT AZ ERKEL-FA a gyulai Várfürdő parkjában. Ez alatt a mezei ju­har alatt komponálta Erkel Ferenc a Bánk bánt. Két éve a fa koronájának harmadát a vihar letörte. TARJÁN IMRE akadémiai levelező tag tegnap délután tartotta székfoglaló elő­adását a Magyar Tudományos Akadé­mián Egykristályok előállítása címmel. MEZŐGAZDASÁGI SZAKMUNKÁS­TANULÓK számára kollégiumot építenek Jászapátiban. A 168 személyes, központi fűtéses diákkollégiumot a tervek szerint a jövő évi tanévnyitókor adják át. RAFFAI SAROLTA Diplomások című színművének bemutatójára május 7-én kerül sor Komáromban, a szakszervezeti székházban. A darabot a Magyar Területi Színház művészei adják elő. GÁLAESTTEL ZÁRULT tegnap a ka­tonai főiskolák és tanintézetek negyedik országos művészeti fesztiválja Szolnokon, a Szigligeti Színházban. HATALMAS TŰZVÉSZ PUSZTÍTOTT Mana­­guában, Nicaragua fővárosában. Tizenhat áru­­ház, számos kisebb üzlet, étterem és újságos­bódé vált a lángok martalékává. A kár meg­haladja a félmillió dollárt. A DALLASI NÉGYES IKREK, akik szombaton születtek, a kórház legújabb jelentése szerint jól érzik magukat. A két fiú és két kislány apja ikreket várt. A „túlteljesítés” híre, állítása szerint, der­mesztően hatott rá. KITÖRT A STROMBOLI-VULKÁN vasárnap délután. Az utóbbi két napban négyóránként lövellt ki füst- és hamufellegeket. A SOROZATOK kérdése, gondolom, nem kevés fejtörést okoz a televízió mű­sorszerkesztőinek. Rengeteg előnyük van. Folytatásos jellegükkel figyelmet ébresz­tenek önmaguk iránt, de az egész műsor­környezet iránt is, amelyben jelentkeznek. Ilyen értelemben a közönséget aktivizáló szerepük is van. Időigényességükkel hosz­­szú időre jó tartalmat adhatnak egy-egy nézőréteg szabadidő-kihasználásának. Már hogyha valóban színvonalasak. A baj ott kezdődik, hogy kevés az iga­zán jó sorozat. A hazai alkotógárda, úgy tűnik, még nincs felkészülve rá, hogy — mondjuk, a televíziójátékok, szórakoztató adások vonatkozásában — a jelentkező közönségigényt egyedül kielégítse. Ezért aztán a televízió úgy segít magán, ahogy tud: körülnéz a nemzetközi piacon. És itt újabb nehézségek adódnak. A nyugati piacon ugyanis kevés az igazán nívós so­rozat. A műsort egész napon át szóró adó­állomások hatalmas anyagéhsége igen sok selejtet is felszippant: az átlagszínvonal alacsony. Ezenfelül, úgy tűnik, ezek az adóállomások a folytatásos dramatizáláso­­kat és szórakoztató sorozatokat egyfaj­ta rossz értelemben vett tömegigény ki- s TÉVÉNAPLÓ elégítésére szerkesztik, s ezt az igényt nem értékelik éppen magasra. Így kerül e művek közé annyi érdekességhajhászó, csak a kalandra utazó, a szimpla cselek­ményességével hatni akaró történet. Egy­­egy olyan vállalkozás, mint A Forsyte Saga kiemelkedő, ünnepi eseménynek szá­mít. Az átlag, sajnos, közelebb áll ahhoz, amit a mostani hetekben sugárzott Gorri jelent. Igen sok a gyermekek állítólagos igényeire hivatkozó szimplifikálás is, amint azt a nálunk is sugárzott Dickens­­sorozatok példája mutatja. Sajnos, a ba­ráti országok igényesebb kalandsorozatai­ban is kevés a lengyel kockázathoz ha­sonló érdekes anyag. Bolgár ikertestvére (Minden kilométerkőnél) már sokkal nai­vabb, és mi magunk sem dicsekedhetünk: a mi sorsunk sem volt valami erős. Mindez arra mutat, hogy a televíziónak fokoznia kell éberségét a bemutatásra szánt sorozatok kiválasztásánál. És sem­miképpen sem helyeselhető az a gyakor­lat, amely a heti műsorszerkezetet túlter­heli ezekkel az ingatag kulturális értékű folytatásos játékokkal. Csak jelenleg is három jelentkezik belőlük hetenként, nem számítva az egyéb folytatásos műsorokat, riportsorozatokat, ismeretterjesztő adáso­kat. A heti programnak ilyen folytatások­kal való túlzsúfolása feleslegesen meg is merevíti a műsorszerkezetet, és elszívja a levegőt az aktuálisabb, napra szóló adás­formák elől, amelyeknek pedig a műsor élvonalában kellene állniuk. Erősebb szű­rőt igényelnénk tehát, és egészségesebb gazdálkodást a műsorsorozatokkal. MA, KEDDEN, a Szegedi Nemzeti Szín­házból kapunk közvetítést. Németh Lász­lónak azt a Semmelweis-drámáját látjuk, (Az írás ördöge), amelyet az író utolsó színpadi művének szánt. Erősen reméljük, hogy szándéka meghiúsul, s ezt az érdekes történeti játékot több is követi még. Milliók küldöttei címmel negyvenperces különkiadást sugároznak délután a SZOT ma kezdődő kongresszusáról. A kongresz­­szus eseményeinek összefoglalására a te­levízió szombaton ismét visszatér. Lukácsy András A MUNKERŐ-VÁNDORLÁS KÉRDÉ­SEI címmel megjelent a Kossuth Könyv­kiadónál a Fórum legújabb száma. A problémáról részletesen írnak: dr. Ha­rangozó Ede, d­r. Pirityi Ottó, Losonczi Károly és dr. Polareczky Jánosné köz­­gazdászok “ A SZÉP MAGYAR BESZÉD és a kife­jező olvasás versenyét rendezte meg az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola magyar nyelvészeti tanszéke. A hallga­tóknak többek között Sánta Ferenc írását kellett felolvasniuk, majd előre megta­nult, szabadon választott szöveget mond­­tak el DR. HANS REINER JOHN, az NDK Színházművészeti Szövetségének titkára Budapestre érkezett. Tárgyalásokat foly­tat a Színházművészeti Szövetséggel a két szövetség együttműködéséről. A KISZ, A MŰVELŐDÉSÜGYI MI­NISZTÉRIUM filmművészeti főosztálya, a Magyar Film- és Tévéművészek Szövet­sége, valamint a Vas megyei és a Kősze­gi Városi Tanács V. B. rendezésében teg­nap megnyitották az V. kőszegi ifjúsági filmnapokat. A BÁCS-KISKUN MEGYEI Rendőr­­főkapitányság és a városi művelődési központ rendezésében hétfőn Fiatalkorúak bűnözése címmel dokumentumkiállítás nyílt Kecskeméten. HÁROM NÁCI HÓHÉR: Martin Besser volt vezérőrnagy, Engelbert Kreuzer őrnagy és Fritz Forberg egykori rendőr őrmester pere kezdődött el tegnap Regensburgban. Mindhár­man részt vettek mintegy 34 ezer szovjet ha­zafi meggyilkolásában Kijev, Sepetovka, Viny­­nyica és más városok közelében. A bírósági eljárás során hatvan tanút hallgatnak ki. A VÉRTESI NAPOKAT az idén is meg­rendezik Oroszlányban. Hétfőn nyolc megye bélyegszakköreinek gyűjteményei­ből nyitottak kiállítást. A rendezvény­­sorozat e hónap végéig tart. NYOLCVANAS­ VESZTETTÉK ÉLETÜKET földrengés következtében Peruban az elmúlt tíz évben. Az anyagi kár is eléri a kétmil­liárd dollárt. Az adatokat a Cordillerák geo­lógiai, geofizikai és földrengéstani viszonyait tanulmányozó szakértők limai tanácskozásán hozták nyilvánosságra. ÜLTETIK A DOHÁNYPALÁNTÁT a Sza­­bolcs-Szatmár megyei mezőgazdasági üzemek­ben. KÉSSEL TÖBBSZÖR HASBA SZÚRTA, szó­váltás közben, italozó társát a XVI. kerületi Szabadföld úton Szolomayer János erőgépke­zelő. A megszúrkált K. Sándort életveszélyes állapotban szállították kórházba. Szolomayert a rendőrség letartóztatta és büntető eljárást indított ellene. Bombával fenyegetőzött az ittas garázda Ittasan tért be tavaly december dere­kán Hüse Gábor balmazújvárosi lakos a budapesti IV. kerületi Pacsirta eszpresz­­szóba. A vendég állapotára tekintettel Gere Gézáné felszolgáló megtagadta tőle a szeszesitalt. — Bomba van a zsebemben, robbantok, mindenki hagyja el a helyiséget! — kiál­totta Hüse, majd egy poharat vágott egy békés vendég fejéhez. Az általános ria­dalomnak a helyszínre érkező rendőrjár­­őr vetett véget. Tegnap — hétfőn — délelőtt a Buda­pesti IV. és V. kerületi Bíróság dr. Pala­tínus Mária tanácsa Hüse Gábort garáz­daság bűntette miatt nyolchónapi szabad­ságvesztésre ítélte, s elrendelte, hogy Hü­­sén azt az öthónapi szabadságvesztés­­büntetést­ is hajtsák végre, amelyet ko­rábban társadalmi tulajdon gondatlan kezelése miatt szabott ki rá a bíróság, de amelynek végrehajtását próbaidőre fel­függesztette. Szocialista városok ifjúsági vezetőinek tanácskozása A dunaújvárosi ifjúsági napok kereté­ben hétfőn hét új szocialista városunk — köztük Lenin város és Százhalombatta — KISZ-vezetői Dunaújvárosban az ifjúság különböző rétegeiben végzendő politikai munka módszereiről tárgyaltak. A ta­nácskozáson részt vett Fekete József, a KISZ KB osztályvezetője és Khaut And­rás, a KISZ Fejér megyei bizottságának első titkára. A felszólalók hangsúlyozták: az eredményesebb rétegmunka érdekében a KISZ-bizottságokat politikailag meg kell erősíteni. Göteborgi siker A göteborgi nemzetközi vásáron­­ nagy sikere van a magyar kiállításnak. A rendezők új ötlettel élnek: naponta kétszer — ételkóstolóval egybekötött — gasztronómiai rejtvényjátékra invitálják a svédeket. Népszerű a másik kvíz is, amelyen a részvevőknek magyar vonatkozású kér­désekre kell válaszolniuk — értékes dí­jakért. A magyar pavilonban esténként filmvetítéseket és idegenforgalmi előadá­sokat rendeznek. SZÍNHÁZAK Állami Operaház: Manon Lescaut (Kerner bérlet, 9., 7). Erkel Színház: Rigoletto (1. bérlet, 9., 7). Nemzeti Színház: Ros­encrantz és Guildenstern halott (7). Katona József Színház: Az Arbat meséi (7). Madách Szín­ház: A térképen nem található (1. bérlet, 7). Madách Színház Kamaraszínháza: Álomfej­tés (7). Vígszínház: Eljő a jeges (7). Festi Színház: Macskajáték (7). Fővárosi Operett­­színház: Mit vesztett el, kisasszony­­ (7). József Attila Színház: Karikacsapás (7). Thália Színház: A holdbéli csónakos (7). Vidám Színpad: Pénz beszél (este fél 8). Mikroszkóp Színpad: Aki néző akar lenni (este fél 9). Irodalmi Színpad: Woyzeck, Leonce és Léna (6. bérlet, 6., és Arany 1. bérlet 4., este fél 3). Kamara Varieté: Maxi show (6, fél 9). Állami Déryné Színház: Vásárosnamény: Okos mama. Állami Bábszínház: Lőrinci, műv. ház: A kacsalaki rejtély (de. fél 11). Ecséd, müv. ház: A kacsalaki rejtély (du. fél 4). Kunfehértó, Állami Gazdaság Műve­lődési Ház: Jancsi és Juliska (du. h. 3). Borota, müv. ház: Jancsi és Juliska (du. fél 6). Szarvas, müv. ház: Csilicsala csodája (de. 11). Mezőberény, müv. ház: Csilicsala cso­dája (du. 3). Békéscsabai Jókai Színház: Al­bérlő a fürdőkádban (7). Kamut: Fáklya­láng (este fél 8). Debreceni Csokonai Szín­ház: Sába királynője (7). Kaposvári Csiky Gergely Színház: Berenice (a Győri Kis­faludy Színház vendégjátéka, 7). Kecskeméti Katona József Színház: Nyugtalan boldog­ság (7). Miskolci Nemzeti Színház: Hawaii rózsája (7). Játékszín 71. Ismeri a tejutat? (7). Pécsi Nemzeti Színház: Carmen (du. 3). Bölcsek a f­ia (este 8). Szegedi Nemzeti Szín­ház: Szombathely: Naplemente előtt (7). Székesfehérvári Vörösmarty Színház: Car­men (a Szegedi Nemzeti Színház vendégjá­téka, 7). Szolnoki Szigligeti Színház: Salgó­tarján: Doktor úr (7). (További műsoraink a 11. oldalon.) HALÁLOZÁS CZERMANN LŐRINC, a párt és a munkásmozgalom régi harcosa, a Szocia­lista Hazáért Érdemrend kitüntetettje el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása május 5-én, szerdán 15 órakor lesz a pest­­erzsébeti temetőben — közli az MSZMP XX. kerületi bizottsága, s a Csepel Vas- és Fémművek pártbizottsága. HORUCZI MIHÁLY, a párt és a mun­kásmozgalom régi harcosa, a Szocialista Hazáért Érdemrend és a Tanácsköztársa­sági Emlékérem kitüntetettje, 81 éves ko­rában elhunyt. Horuczi Mihály 1919 óta volt tagja a kommunista pártnak, a Ta­nácsköztársaság idején pedig direktóriumi tag volt. Temetése május 6-án délelőtt 10 órakor lesz a terpesi temetőben — jelenti az MSZMP egri járási bizottsága.

Next