Magyar Hírlap, 1971. november (4. évfolyam, 304-333. szám)

1971-11-27 / 330. szám

Az olimpiai játékokra készülnek A súlyemelők hallgatása nem jelent tétlenséget Nem pihennek a legjobb súlyemelők. Az igaz, hogy nagy csend veszi körül őket, de a hallga­tás nem jelent tét­lenséget. A csapat­­bajnokság decem­beri, utolsó forduló­jában többen egyéni csúcsokat szeretnének javítani. Földinél például az egyéni re­kordjavítás egyben világcsúcsot is je­lenthet, másoknál csak országosat. . . Az év végi csúcsokkal jó étvágyat, jó hangulatot szeretnének teremteni a ja­nuár 2-án kezdődő olimpiai felkészülés­hez. Apropó, jó étvágy ... Sok bírálat hangzott el a súlyproblémák kapcsán ar­ról, hogy a versenyzők nemcsak erőseb­bek, hanem jobb étvágyúak is az átla­gosnál. A súlyemelők falánkságáról sok mendemonda járja, igaz is, és olyan is, amely nem felel meg a valóságnak. Horváth Gy. rendelkezik már olyan ered­ménnyel, amely bizonyos jogokat jelent. Természetesen ők sincsenek még páholy­ban, de már nem kell olyan csatát vív­niuk, mint a többieknek, akik még nem bizonyítottak. Olimpiai próbaversenyek Mint Aján Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség főtitkára Boskovics Jenőnek, az MTI munkatársának elmondotta, kü­lön szinteket nem állapítottak meg. A nemzetközi szövetségnek vannak részvé­teli normái, de ezek teljesítésével nincs gondja egyetlen magyar jelöltnek sem. A tervek szerint 1972. június 10-ig kijelölik az olimpiai csapatot. Júniusig bőségesen lesz alkalom arra, hogy a nyitott kérdések tisztázódjanak. Március és június eleje között minden olimpiai kerettag három próbát tesz. Olyan versenyprogramot dolgoztak ki, amely szerint mindenki azonos feltételek mellett bizonyíthat. Párhuzamosan futnak majd az alábbi olimpiai próbaversenyek: Március: München, előolimpia, amely­re teljes magyar csapat kapott meghívást; I osztályú verseny Budapesten; ukrán— magyar viadal Kijevben. Április 7—9: Duna Kupa Budapesten; egyéni viadal Drezdában; 1. osztályú ver­seny Budapesten. Május­ 13—20: Európa-bajnokság Constanzában. 1. osztályú verseny, len­gyel—magyar—NDK hármas viadal. Külön szintek tehát nincsenek, de min­den olimpiai jelölt tudja, hogy a münche­ni szerepléshez csak nagy eredmények adhatnak jogot. Nem lesz baj a testsúllyal Az olimpia évében egyszer és minden­korra pont került a testsúly és az étke­zés kérdésének végére. Sportorvosok, is­mert szakemberek tanácskozása alapján újszerű étkezési rendszert vezetnek be, s meghonosítják a több mozgásos edzése­ket is. Jobban járnak a súlyemelők is, mert — ahogy mondják — nem éppen leányálom a felesleges kilók leadása. A felkészülés és az étkezés módosítása már a sikeres olimpiai szereplés érdeké­ben történik. Eddig az olimpia évében mindig kis visszaesés következett, s jó­részt ez az oka annak, hogy a VB- vagy EB-sikereket az olimpián nem követték aranyérmek. Most nagy a fogadkozás, majd Münchenben! Mondják ezt annál is inkább, mert annak a bizonyos vissza­esésnek az idén Lima volt a színhelye . .. Elkészült már az olimpiai menetrend, ezután csak edzeni és emelni kell. Húsz versenyzőből áll az olimpiai keret, de ez a szám decemberben huszonegyre nő­het, ha a középsúlyba átrándult Kránítz (Tatabánya) a kerettagsághoz méltó ered­ményt ér el a csapatbajnokságon. Húszfős keret A 20 versenyzőt 4 vidéki és 4 fővárosi klub adja: Lepkesúly: Szűcs (Diósgyőr), Holcz­­reiter (Tatabánya). Légsúly: Földi (Tatabánya), N­agy R. (Haladás). Pehelysúly: Benedek (Oroszlány). Könnyűsúly: Bagócs (Oroszlány), Amb­­rózi (Csepel), Máthé (Haladás). Váltósúly: Szarvas (Testvériség), Stark (Tatabánya). Középsúly: Bakos (Testvériség), Hor­váth Gy. (Csepel), Rehus-Uzor (Haladás), Rezső (MTK), Horváth K. (K. Húsos). • Félnehézsúly: Nagy F. (Haladás), Kar­ner (K. Húsos). Nehézsúly: Ambrus (Csepel), Hanzlik és Nemessányi (Tatabánya). Húsz versenyző csatázik kilenc helyért. Még pontosabban — 15 súlyemelő négy helyért, mert általános vélemény, hogy Holczreiter, Földi, Benedek, Szarvas és Újpalotai lakótelep közvetlen szomszédságában azonnali belépésre keresünk: — raktári dolgozókat, — raktárosokat, — gyors­gépíró adminisztrátorokat, — raktári adminisztrátort MEZŐGAZDASÁGI GÉP- ÉS ALKATRÉSZKERESKEDELMI VÁLLALAT Raktározási osztály Budapest XV., Cservenka M. u. 103—105. Diósgyőrben eldőlhet az őszi elsőség Kilenc nap múlva véget ér a labdarú­gó NB I. őszi idénye. A 14. forduló mér­kőzéseit szombaton és vasárnap játsszák, jövő szerdán rendezik a korábban elma­radt Salgótarján—Ferencváros és Bp. Honvéd—V. Dózsa mérkőzéseket, a 15. forduló december 5-én, vasárnap lesz. A két éllovas, az Ú. Dózsa és a Ferenc­város még csak 12 mérkőzést játszott, a két csapat közül az Ú. Dózsa már csak­nem biztos őszi első. Ha a bajnokcsapat hátralevő három mérkőzése közül csak egyet is megnyer, már nem lehet elvenni tőle az első helyet. Az Ú. Dózsa szomba­ton a 14. helyezett Diósgyőrrel mérkőzik, s minden bizonnyal megőrzi idei veret­lenségét. A DVTK csapatában Veréb, Kovács, Hajdú és Sikora még nem játsz­hat, szerepelhet viszont Tábori és Vass. Kovács Imre, az Fl. Dózsa edzője nem változtat a csapat összeállításán. Érdekes mérkőzést ígért a Csepel—Pé­csi Dózsa találkozó. A Csepelben Sándor játéka bizonytalan, Gulyás visszakerül a csapatba. Kalmárt valószínűleg Takács váltja fel. A Pécsi Dózsa edzője, Preiner Kálmán nem változtat a múltheti össze­állításon. A szombati mérkőzések csapatai: CSEPEL—PÉCSI DÓZSA Csepel, 13.30 óra, vezeti Müncz. (Ta­valy Pécsett 2:2 volt az eredmény, Cse­pelen a Dózsa nyert 1:0-ra.) CSEPEL: Fatér — Molnár, Sándor (Faludi), Hunyadi, Vellai, Kandi, Kalmár (Takács), Var­ga, Bartos, Gulyás, Csordás. PÉCS: Kapp — Hernádi, Solymosi, Konrád 1., Kincses 1., Kincses II., Dank, Bérczési dr., Ko­csis, Máté, Zombori. DIÓSGYŐR—Ú. DÓZSA Diósgyőr, 13.30 óra, vezeti: Vízhányó. (A tavalyi bajnokságban Újpesten 5:0-ra, Diósgyőrben 1:0-ra nyert az Ú. Dózsa.) DIÓSGYŐR: Szabó — Oláh, Salamon, Hajas, Kolláth, Kendi, Földesi, Görgei, Udvarev (Vass), Tábori, Gass. II. DÓZSA: Szentmihályi — Noskó, Maurer, Horváth, Juhász P., Dunai III., Zámbó, Faze­kas, Bene, Dunai II., Tóth K. A labdarúgó NB I. vasárnapi műsora: MTK—FTC, Hungária út, 11 óra; Vasas— Salgótarján, Fáy utca, 13.30 óra; Eger— Szombathely, Eger, 13.30 óra; Videoton— Tatabánya, Székesfehérvár, 13.30 óra; Komló—VM Egyetértés, Komló, 13.30 óra; Rába ETO—Bp. Honvéd, Győr, 13.30 óra. Az NB I. állása 1.1. Dózsa 12 9 3 2 38:11 21 2.Ferencváros 12 7 2 3 29:13 16 3.Vasas 13 6 4 3 23:13 16 4.Bp. Honvéd 12 6 4 2 20:11 16 5.Tatabánya 13 6 4 3 24:18 16 1.Komlós B. 13 5 6 2 15:18 16 7.Salgótarján 12 5 5 2 21:13 15 8.Csepel 13 5 5 3 14:15 15 9.Rába ETO 13 3­* 4 13:22 12 10.Szombathely 13 3 16 14:17 10 11.VM Egyetértés 13 2 6 5 12:16 10 12.Pécsi Dózsa 13 2 6 5 6:10 10 13.Videoton 13 3 3 7 12:22 9 14.Diósgyőr 13 3 2 8 17:27 8 15.Egri Dózsa 13 2 4 7 15:28 8 16.MTK 13 121­ 7:26 4 Benckés alatt az angol és olasz futball Az MLSZ elnökségének határozata és az edzőtestület jelölése alapján két edző — csapat nélkül — útra készül szétnézni a világban. A cél: az olasz és az angol futball tanulmányozása. Dr. Lakat Károly Olaszországba látogat, Palicskó Tibor pe­dig Angliába repül november 29-én. A várható programról a két szakember a következőket mondta az MTI munka­társának: Palicskó Tibor: — Öt csapatot látoga­tok meg, mégpedig az Arsenalt, a Man­chester Unitedot, a Leeds Unitedot, a Machester Citlt és a Chelseat. A legtöbb időt — hat napot — a bajnokcsapatnál, az Arsenalnál töltöm, a másik négy klub­nál pedig 3—4 napig vendégeskedek. Dr. Lakát Károly: — Hétfőtől egy tel­jes hetet az AS Romának szentelek, utá­na három napra Firenzébe megyek, majd újabb három nap következik Torinóban, a­ város két csapatánál, a Juventusnál és a­ Torinónál. A harmadik hetet a Milán­nál töltöm, s ha időm engedi, az Intert is meglátogatom. — Mire szeretnének választ kapni a tanulmányúton ? Palicskó Tibor: — Az edzések ritmu­sára és heti időtartamra vagyok elsősor­ban kiváncsi. Érdekel még, hogyan ké­szülnek fel egy-egy bajnoki mérkőzésre a világhírű angol csapatok. Szakmai szempontból fontosnak tartom feljegyez­ni, hogy a hét melyik na­pján kapják a játékosok a legerősebb terhelést. Megfi­gyelem majd az angol játékosokat edzés közben, kíváncsian várom, végeznek-e valami plusz munkát a napi gyakorlások mellett. Filmfelvevővel is szeretném meg­örökíteni az edzéseket. Dr. Lakat Károly: — Hírből sokat hal­lottam a, nyugati klubok mellett működő menedzserekről. Most az ő munkájukat is szeretném közelebbről megismerni. Például: van-e beleszólásuk a csapat-ösz­­szeállításba, milyen a kapcsolatuk az ed­zővel; az átigazolási időszakban az edző és a menedzser közösen beszélik-e meg, kit vesznek, kit adnak el. Most nem búj­hat el előlem Helenio Herrera, az AS Roma edzője sem. .. Kíváncsi vagyok, miért nevezik mágusnak. December 6-án temetik Zakariás Józsefet Zakariás Józsefet, a napokban elhunyt válogatott labdarúgó játékost az MLSZ és az MTK saját halottjának tekinti. Zak­­kariás József temetése december 6-án 13.30 órakor lesz a Farkasréti temetőben. • A SZAKSZERVEZETI SPORTMOZGALOM 1972. évi munkatervéről tárgyalt pénteken a SZOT testnevelési és sportbizottsága. AZ ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROS VILÁGBAJ­NOKSÁGOT 1973-ban Spanyolországban, 1974- ben Kanadában rendezik. A MÜNCHENI OLIMPIA szervező bizottságá­nak küldöttsége a közeljövőben Afrikába uta­zik, hogy hivatalosan átadja az olimpiára szóló meghívást Kenyának, Etiópiának, Tanzániá­nak, Zambiának, Ugandának, Madagaszkár­nak, Malinak és Szudánnak. A MOSZKVAI KORCSOLYÁK nemzetközi műkorcsolya és jégtánc versenyen párosban a Rodnyina, Ulanov, a jégtáncban a Pahomova, Gorskov kettős vezet. A magyar Csörgő, Be­­nussi jégtánc kettős a 13. helyen áll. VILÁGCSÚCSOT JAVÍTOTT Sidneyben Shane Gould ausztrál úszónő. Gould a 200 mé­teres gyorsúszásban 2:05.8 percre javította sa­ját, 2:06.5 perces világrekordját. BARCELONÁBA UTAZIK A VASAS. A ma­gyar labdarúgócsapatot még a nyáron hívták meg Spanyolországba. A tervek szerint a Va­sas december 8-án mérkőzik a Barcelonával. CSAK SZPASSZKIJ GYŐZÖTT Moszkvában, az Aljechin sakkemlékverseny második forduló­jában, a többi játszma döntetlen, vagy függő­ben maradt. Szpasszkij a román Gheorghiu el­len nyert, Lengyel Levente és az ex-világbaj­­nok szovjet Tál játszmája függőben maradt. VERESÉG A VISSZAVÁGÓN. Péntek este a Moszkvai Lokomotív női röplabdacsapata visz­­szavágott a magyar bajnok M­M-nek. Loko­motiv Moszkva—M­M 3:0 (13, 9, 2). GULYÁS KIESETT. Buenos Airesben, az ar­gentin nemzetközi teniszbajnokság férfi egyes negyeddöntőjében 6:3, 6:3, 6:4 arányú veresé­get szenvedett a román Nastaset­ól és kiesett. Párosban Gulyás a csehszlovák Holecek olda­lán 6:2, 6:3-ra kapott ki a Nastase, Franulo­­vics (román, jugoszláv) kettőstől. A VILÁG KUPA FÉRFI KÉZILABDATORNA harmadik fordulójában Jugoszlávia 18:16 (11:8) arányban legyőzte a világbajnoki ezüstérmes NDK-t. A Szovjetunió 19:13 (9:5) arányban nyert Norvégia ellen. A tornán Jugoszlávia ve­zet 6 ponttal. A BRIDZS EURÓPA-BAJNOKSÁG harmadik napján — nagy meglepetésre — 10:10 arányban döntetlenül végződött az Olaszország—Magyar­­ország mérkőzés. A következő fordulóban 11:9-re kikaptunk Törökországtól. Az EB-n Olaszország vezet Anglia és Belgium előtt. t Magyar Hírlap sport • s­p­ort « sport « sport * sport Magyar Hírlap in b -BZ -19' -C13 ‘ OSI -to­­ne -D­ -iv -ti -D Svéd nemzetközi bajnokság Göteborgban a csapatversenyekkel megkezdődött a svéd nemzetközi asztali­tenisz-bajnokság. A magyar férfiváloga­tott az első fordulóból játék nélkül jutott tovább, a magyar női együttes 3:0-ra ver­te Indonéziát. Eredmények — férficsapat: Kínai Nép­­köztársaság—Lengyelország 3:0, Svédor­szág—Dánia 3:0, Jugoszlávia—Indonézia 3:1, Csehszlovákia—Finnország 3:0, Fran­ciaország—Norvégia 3:0, Anglia—Svédor­szág­­ 3:0. A magyar férficsapat a negyeddöntő­ben lépett először asztalhoz, s biztos, 3:1 arányú győzelmet aratott Anglia ellen. Az elődöntőben Magyarország 3:2 ará­nyú vereséget szenvedett a Kínai NK vá­logatottjától. A magyar győzelmeket Bör­­zsei szerezte. A nők a negyeddöntőben Csehszlová­kiát 3:2-re, az elődöntőben Svédországot 3:2-re győzték le. A döntőben: Kínai NK— Magyarország 3:0. b: Szombati sportműsor CSELGÁNCS: I. osztályú felnőtt CSE, Kecs­kemét, 13 óra. JÉGKORONG: FTC—VI. Dózsa, Kisstadion, 16 óra. VOLÁN—KSI, Kisstadion, 18.15 óra. SAKK: Bp. Honvéd—CSZKA Szófia csapat­­verseny második fordulója, V. kerület, Váci utca 38., 16 óra. VÍZILABDA OB I.: FTC—Tatabánya, Sport­uszoda, 17.30 óra; V. Dózsa—Vasas, Sportuszo­da, 18.20 óra; Vasas Izzó—OSC, Sportuszoda, 19.10 óra; Bp. Honvéd—Bp. Spartacus, Sport­uszoda, 20 óra. I Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVASI ISTVÁN Felelős kiadó: SALA SÁNDOR, a Lapkiadó Vállalat igazgatója Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA igazgató INDEX: 25007 e -091 -­ES Jdin­­yi A Vasas-birkózók győzelme A Ganz-MÁVAG új csarnokában ba­rátságos mérkőzést vívott egymással a magyar Vasas és a lengyel Stal Rzeszów birkózó-bajnokcsapat. A barátságos jel­zőt azonban idézőjelbe kellene tenni, a szőnyegen ugyanis nincs kegyelem. Világbajnoki bronzérmesünk, Doncsecz nem kímélte ellenfelét, néha kisebb cso­magot formált belőle, aztán — amikor már több mint tíz ponttal vezetett — gyorsan kétvállra fektett. Nagy várakozás előzte meg Hegedűs Csaba szőnyegre lépését. — Nem szabad sokat várni tőlem — mondta világbajnokunk —, hat hétig voltam kórházban, s csak azért lépek szőnyegre, mert a Vasasról van szó. Néhány pillanattal később világbajnok­hoz méltóan birkózott. A dobások soro­zatát mutatta be, a második menetben a tőle megszokott hátraeséssel kétvállra fektette ellenfelét. — Karcsi, most már csak rád vagyok kíváncsi — mondta egy néző a melegítő Bajkó Károlynak. — Ezúttal én is kíváncsi vagyok ma­gamra — felelte a Vasas birkózója —, egy kicsit idegesebb vagyok a kelleténél. Ez nem is csoda, hiszen Bajkó ellen­fele a hétszeres lengyel bajnok, olimpiai és EB-helyezett Dlugosz volt. A szőnyegen már nem volt nyoma Baj­kó idegességének, egy levitel elég volt győzelméhez. Végül a Vasas biztosan győzte le lengyel ellenfelét. Vasas—Stal­czeszow 9:3.­­ Győztesek: Doncsecz, Baráth, Toma F., Hegedűs M., Toma M., Hegedűs Cs., Sély­­lyei, Nagy, Bajkó, illetve Worek, Mar­­linski, Jamroz. -Bo n B : ** -lel 2 D m­­

Next