Magyar Hírlap, 1972. május (5. évfolyam, 120-149. szám)

1972-05-14 / 132. szám

6 1972. MÁJUS 14. VASÁRNAP NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírlap KÜLFÖLDI LAPOKBÓL M m wb a| Az Egyesült Alla­­■ T BrC /Cj mok legutóbbi lé-I S Sz 1 Ew&I&S* péseit kommentál­­mm * ■ ja Jurij Zsukov, a Pravda szemleírója a lap szombati számában. Washington látva a vietnamiz­álás po­litikai csődjét, ismét a háború „amerika­nizálásába” kezdett Vietnamban. „A hírhedt vietnamizálási politika meg­mentéséről és azokról a makacs kísérle­tekről van szó, hogy Saigonban továbbra is fenntartsák Thieu csődbe jutott báb­rendszerét. Az amerikai kormány — ír­ja Zsukov — éppen emiatt lépett a ve­szélyes és síkos útra, amely csakis a nem­zetközi helyzet további éleződésére és törvényszegésekre vezethet a nemzetközi kapcsolatokban. ” A cikkíró emlékeztet rá, hogy az Egye­sült Államok több milliárd dollárt paza­rolt a saigoni hadsereg felfegyverzésére, de amint a szabadságharcosok támadás­ba lendültek, Thieu hadseregét egyik ve­reség a másik után érte. Ez meggyőzően bizonyítja, hogy a katonák nem kívánnak harcolni a rothadt rendszerért — állapít­ja meg Zsukov, majd így folytatja: Az agressziót fokozva és kiszélesítve az ame­rikai imperialisták zsákutcába jutottak. A Pravda szemleírója végezetül megál­lapítja: „Az egyetlen ésszerű következ­tetés: minél gyorsabban felújítani az amerikai fél által megszakított párizsi tárgyalásokat és megállapodásra jutni az Egyesült Államok erőinek teljes és hala­déktalan kivonulásáról, hogy Vietnam népe saját maga határozhassa meg sor­sát. A vietnami hazafiaknak Párizsban tett reális javaslatai jó alapot nyújtanak a rendezéshez.A közi jogot, különösen pedig a nyíltten­geri hajózás szabadságára vonatkozó 1958-as genfi nemzetközi szerződést, amit az Egyesült Államok is aláírt. Az amerikaiak vietnami bűnlajstroma újab­bal gyarapodott, ami veszélyes következ­ményekkel járhat magára az Egyesült Államokra nézve. A vietnami nép az elmúlt években szá­mos bizonyítékát adta hősiességének és hazafiságának, törhetetlen szabadság- és függetlenségvágyának. Vietnam győ­zelmes felszabadítási harcát ez az újabb amerikai jogtalan döntés nem tudja fel­tartóztatni. A lengyel nép rokonszenve a jogos és igazságos harcot vívó vietnami nép oldalán áll” — fejezte be a varsói lap. ZYCIE WARS2AWY A szombati szá­m ZVf^r1 XUlTlVTlMTJ mában a lengyel WAkpMni XeS-"veffi kommentálja Nixon elnöknek a vietnami had­műveletek kiterjesztésére vonatkozó döntését. Megállapítja, hogy „különösen a WDK kikötői körül létesített aknazár találko­zott tiltakozással világszerte, s így az Egyesült Államokban is. Washington legutóbbi elhatározása — húzza alá a kommentár — azt bizonyítja, hogy Nixon veszélyes lépést tett a had­műveletek eszkalációjára, s egyben köz­vetlen veszélybe sodorta a vietnami ki­kötőkbe befutó különböző nemzetiségű hajókat és tengerészeket. Ilyen lépésre még Nixon elődje, Johnson elnök sem szánta rá magát, aki pedig a vietnami háború kiterjesztéséért egész politikai karrierjével fizetett és ki kellett vonul­nia a Fehér Házból. A vietnami kikötők bejáratának el­­aknásítása durván megsérti a nemzet- BONNRÓL mostanában csak pillanat­képet tanácsos készíteni. Igaz, úgy ígér­kezik, hogy ezúttal egy hétig tart ez a pil­lanat: a múlt szerdán a jövő szerdára ha­lasztották a szavazást­ a szovjet—nyugat­német és a lengyel—nyugatnémet szer­ződés felett. Váratlan és kellemetlen for­dulat volt ez a kormány számára, de csa­lódással vették tudomásul mindazok az NSZK-ban és Európában, akik várják, hogy a Bundestag ratifikálja a két — ne­gyedszázados, sőt évszázados feszültsége­ket feloldó — okmányt. A múlt két hét sajátossága az volt, hogy a kormány és az ellenzék voltaképpen nem is a két szerződés, hanem egy nyi­latkozattervezet fölött vitázott, amelyet egy szociáldemokrata vezető ironikusan így nevezett: „szerződés a szerződésről”. A szovjet—nyugatnémet és a lengyel— nyugatnémet szerződésben a felek lemon­danak az erőszakról, és sérthetetlennek is­merik el az európai határokat. Ehhez az okmányhoz az NSZK kormánya 1970 augusztusában külön megjegyzést fűzött, s közölte, hogy fenntartja álláspontját „az újraegyesítést és a német önrendelkezést” illetően. A Kereszténydemokrata Unió és a Keresztény­szociális Unió (röviden: a CDU—CSU) kezdetben, tehát tavaly és az első idei hónapokban magát a két szer­ződést támadta, később azonban felülke­rekedett az ellenzéken belül az a csoport, amely a hazai közhangulatot és az európai enyhülési trendet látva, saját politikai helyzetét illetően is kockázatosabbnak találta a ratifikáció elutasítását, mint a szerződések elfogadását. Ekkor testesült programmá Rainer Barrel ellenzéki veze­tőnek csatakiáltása: „így nem!”. KÉT VONALON indult meg az ellen­zék gerillaakciója. Eltérítettek négy par­lamenti képviselőt pártjuktól, egyet a szo­ciáldemokratáktól, hármat a szabadde­mokratáktól, s ezzel megfosztották a kor­mányt attól a biztos többségtől, amelynek segítségével az ellenzék minden tiltakozá­sa ellenére törvényerőre emelhette volna a két szerződést. A kormánynak azonban az volt, és az ma is az igen korrekt cél­ja, hogy a szerződéseket törvényerőre emeltesse, és ezért tárgyalásokra kénysze­rült az ellenzékkel. A kereszténypártiak másik akcióvonala egy közös nyilatkozattervezet elfogadta­tása, amellyel az ellenzékiek eredendő szándéka az, hogy gyengítsék a szerződé­sek hatását. A tárgyalások témája ez a nyilatkozat lett, tervezetek kerültek az asztalra a kormány részéről is, az ellen­zék kezéből is. Végül — nem kis megle­petésre — sikerült megegyezniük a közös szövegben. Majd — még nagyobb megle­petésre — újra szétment az alkalmi frigy. Konzervatív ellentámadásnak voltunk tanúi. Nem arról van szó, hogy a CDU— CSU teljesen egységesen vetné el az euró­pai közeledési politikát. Az ő soraikban is különböző áramlatok tekergőznek. A szerződések elvetése azonban — ami a CDU—CSU kiindulópontja volt — mégis­csak hátráltatná az enyhülést, s a megál­lás ebben az esetben visszaesést jelentene annak minden, veszélyeket is rejtő követ­kezményével. A konzervatív ellentámadás a kormánnyal szemben némi sikert ért el. E részsikert két tényező segítette elő: egy­részt a fő tüzet most már nem a tömegek előtt népszerű szerződések ellen irányítot­ták, másrészt felhasználták azt a lehető­séget, hogy a kormány elvesztette az ab­szolút többség adta páncélt. Igaz, Willy Brandt maga ajánlotta fel a közös külpo­litikai vonal megteremtését, a nyilatkozat szövege azonban kompromisszumokat fog­lal magában. Végül is létrejött a közös papír, mely­nek szövegezésében (az utóbbi két héten feltűnően hallgatag) Franz Josef Strauss is részt vett. Ezt a nyilatkozatot szándé­koznak mellékelni a két szerződéshez, mint olyan dokumentumot, amely közli, hogyan értelmezi a nyugatnémet parla­ment a szovjet—nyugatnémet és a len­gyel—nyugatnémet szerződést. A tíz pont­ból álló és viszonylag hosszú nyilatkozat­­tervezet egyebek között azt mondja, hogy a két szerződés, a bennük foglalt lemon­dás az erőszakról „az NSZK és keleti szomszédai közötti modus vivendi”, tehát az egyelőre létrehozható rendezés fontos eleme. A határok egyoldalú megváltozta­tását kizárják, e szerződések azonban nem töltik be egy békeszerződés szerepét és nem alkotnak „a mai határok számára jog­alapot”. Az önrendelkezés és az újraegye­sítés igényét a szerződések nem érintik, az önrendelkezés hangoztatásával azon­ban az NSZK nem emel területi vagy ha­tárrevíziós igényeket. Az irat azt mondja, hogy a „német kérdés végleges rendezése egészében még hátra van”, hangoztatja, hogy az NSZK a nyugati szövetségi rendszer része, s végül arról szól, hogy fellépnek a kapcsolatok normalizálásáért az NDK-val. Mint látni, ez már részletesebb irat, mint a szovjet—nyugatnémet szerződés aláírásakor a szovjet külügyminisztérium­hoz eljuttatott „Levél a német egységről”, s kétségtelen, hogy az ellenzék szándéka ezzel az, hogy gyengítse a két szerződés jelentőségét. De a múlt kedd és szerda fe­szült óráiban még csak nem is ez a nyilat­kozat játszotta a fő szerepet, hanem az el­lenzék újabb manővere. A felek kedden elfogadták a közös nyilatkozattervezetet, s megállapodtak abban, hogy szerdán a ple­náris vita keretében a parlament elé ter­jesztik. A zárómegbeszéléskor Brandt kancellár — a megbeszélés többi részve­vőjének jelenlétében — fogadta a bonni szovjet nagykövetet. Ez a találkozó nyil­ván azért történt, mert az ellenzék azt kívánja, hogy az említett nyilatkozatot a szovjet kormány „hivatalosan vegye tudo­másul”. HIVATALOS NYUGATNÉMET KÖZ­LÉSEKBŐL, köztük Willy Brandt és Wal­ter Scheel beszédéből kiviláglott, hogy a szovjet nagykövet a tervezet két pontját illetően további felvilágosításokat kért, majd, mint azt Walter Scheelnek Rainer Barrelhez intézett leveléből megtudtuk, a szükséges és kielégítő felvilágosításokat megkapta. Ezt az elemi tisztázási törek­vést azonban az ellenzék kedd este és szerda reggel arra használta fel, hogy visszalépjen a megállapodástól. Valami­lyen okból a CDU—CSU időt akart nyer­ni, s ezt keresztül is vitte. Valószínű, hogy az ellenzéken belül egy tekintélyes csoportnál nemzetközi meg­gondolások is szerepet játszottak ebben. Nem tudni, csak szónoki fordulat volt-e vagy több Rainer Barrel szerdai beszé­dének az a passzusa, amelyben kijelentet­te, hogy Rogers amerikai külügyminiszter öt órát töltött ugyan Bonnban, de nem ösztönözte a ratifikációt, s csak annyit mondott, hogy „ez német ügy”. A keresz­ténypártiak egyik szárnya már hónapok óta azt ajánlgatja a kormánynak, hogy játssza meg a kínai kártyát, s szorosabb pekingi kapcsolatok teremtésével próbál­jon engedményeket, „jobb szerződést ki­csikarni Moszkvától”. Ennek a régebbi megfontolásnak egy új változata ösztönöz­hette az ellenzéket arra, hogy a Nixon által teremtett súlyos vietnami feszültség­re kacsintva halogassa a ratifikálást. Nemcsak nemzetközi meggondolások mozgatják az ellenzéket, de a nemzetkö­zi motívum is szerepet játszott ebben az akcióban. AZ ELŐJELEK arra vallanak, hogy jö­vő szerdán a parlament megszavazza a két szerződést, bár belső és főleg nem­zetközi motívumok még változtathatnak ezen az ütemterven. Ha lezajlik a szava­zás, úgy a Bundestag a két szerződéshez mellékeli az említett nyilatkozatot. A két szerződés nemzetközi súlya azonban ösz­­szehasonlíthatatlanul nagyobb, mint ezé a nyilatkozaté. A szerződéseken ott van az érdekelt kormányfők aláírása, s törvény­erőre emelkednek, az utóbbi viszont az egyik érdekelt fél egyoldalú megnyilat­kozása. Rainer Barrel mondta múlt szerdai par­lamenti beszédében: nincs egyetlen ke­­reszténypárti politikus sem, aki azt hinné, hogy az újraegyesítés itt várakozik a kö­vetkező saroknál. Így van ez. De a nyu­gat-berlini megállapodás életbelépése, a két német állam kapcsolatainak fejlesz­tése, az európai biztonsági értekezlet sok­oldalú előkészítése „itt várakozik a követ­kező saroknál”. A két szerződés bonni, moszkvai és varsói életbelépése a békés együttműködés láncreakcióját indíthatja meg egész Európában. Tatár Imre Bonn, két szerda között t . A szovjet külpoliti­kai hetilap cikket QQIJMK AM közöl a kínai gaz-­­“ Gu­álal­dasági élet problé­­m““““ máiról. Viktorov, a cikk szerzője megállapítja, hogy a maoisták irányvonala a szocializ­mus gazdasági alapjainak súlyos torzu­lásához vezet, fékezi az ország fejlődését. A kínai vezetőség a nép anyagi és kul­turális színvonalának emelését „revizio­­nizmusnak” és „fekete ökonomizmusnak” nevezi és arra szólítja fel a népet, hogy készüljön fel az éhezésre és a háború­ra. Ily módon a kínai vezetőség durván megsérti a szocializmus­ alapvető gazda­sági törvényét. A termelés nem a dolgo­zók anyagi jólétének állandó emelését szolgálja, hanem a dolgozók érdekeivel ellentétes katonai potenciálnövelést, amely a nemzetközi expanziós elgondolá­sok megvalósítását hivatott elősegíteni. Mint a lap cikke megállapítja, a kínai gazdaság jelenleg két részből áll. Az első csoportba tartoznak a haditermeléssel kapcsolatos ágazatok, ezeket minden mó­don óvták a „kulturális forradalom” túl­kapásaitól. A másik csoportba a polgári termelés ágazatai tartoznak. A költség­vetés több mint egyharmadát katonai ki­adásokra fordítják. A nukleáris és raké­taüzemek számára a kapitalista orszá­gokban drága berendezéseket vásárolnak. A városokban óvóhelyeket és föld alatti raktárakat építenek, a polgári ágazatok­tól pedig azt követelik, hogy támaszkod­janak saját erejükre. A munkások fizetése továbbra is az 1956-os színvonalon van. Kínában mind­máig korlátozzák az alapvető élelmisze­rek fogyasztását. Jegyrendszer van ér­vényben a pamutszövetre is, amely je­lenleg a kínaiak egyetlen ruhaanyaga. A TASZSZ-kommentár az osztrák államszerződés évfordulóján (TASZSZ) Május 15-én lesz 17. évfor­dulója az osztrák államszerződés megkö­tésének. Az évfordulóhoz fűzött kommen­tárjában Alekszandr Urban, a TASZSZ kommentátora a többi között megállapít­ja: Az örök semlegességről kötött szerződés aláírása és annak alkotmányba iktatása 1955 októberében megnyitotta az Osztrák Köztársaság előtt a demokratikus fejlődés, a nemzeti függetlenség és szuverenitás megerősítésének széles távlatait. Tizenhét év elteltével, mind világosabb e fontos po­litikai esemény jelentősége, amely nagy hatást gyakorolt Ausztria fejlődésére és az Európában kialakult nemzetközi helyzetre. A szovjet—osztrák baráti kapcsolatok (TASZSZ) Írország Kommunista Pártja nyilatkozatban foglalt állást a közös piaci csatlakozásbról tartott ír népszavazás ered­ményével kapcsolatban. Rámutatott, hogy a csatlakozás körüli küzdelemben először jött létre a független köztársaság történe­tében a nagy polgári pártokkal szemben álló haladó erők szövetsége. Az IKP felhí­vással fordult a munkáspártiakhoz, szak­­szervezeti tagokhoz, kommunistákhoz és más baloldaliakhoz, hogy erősítsék ezt a harcban született egységet. Eközben a független Ír Köztársaságból olyan hírek érkeznek, hogy Lynch minisz­terelnök a közös piaci belépés ügyében tartott népszavazás kedvező eredményét jó például szolgálhatnak számos más or­szág előtt. Ezek a kapcsolatok a teljes egyenjogúságra épülnek, és a két ország, valamint a két nép vezetői kölcsönös erő­feszítéseinek eredményét jelentik. Ugyanakkor a kommentátor rámutat, hogy Ausztria politikai fejlődése 1955 után nem teljesen felhőtlen. Az országban még mindig működnek azok az erők, amelyek ellenzik a semleges politikát. Képviselőik megkísérlik az államszerződés legfonto­sabb cikkelyeinek felülvizsgálatát, és el­nézéssel kezelik az újnáci NPD-nek a szerződéssel szemben álló tevékenységét, és a Deutsch-Österreichische National­­t Zeitung című újfasiszta újsza terjesztését Ausztriában. I .­n . az IRA-val való erélyesebb fellépés indo­kolására is fel akarja használni. Az IRA politikai szervezete, a Sinn Fein ugyanis más csoportokkal együtt a belépés ellen foglalt állást, s nagyarányú vereséget szenvedett. Pénteken az ír rendőrség raz­ziát tartott az IRA-val szimpatizáló szá­mos családnál. (Reuter, AP) Észak-Írország nagyobb városaiban most már ismét rendszeressé váltak a fegyveres összetűzések, s a jelek arra mutatnak, hogy a katolikusok fegy­veres ellenállási szervezete, az IRA is bel­viszályokba keveredett. A szombatra vir­radó éjszakai lövöldözés szomorú mérlege: egy halott és több sebesült. ---------------------------------------------­Írország a népszavazás után Allende törvényjavaslata Államosítják az ITT érdekeltségét (Reuter, ADN) Salvador Allende chilei elnök pénteken ünnepélyes külsőségek kö­zött aláírt egy törvényjavaslatot és egy al­­kotmánymódosító javaslatot. Ezek előirá­nyozzák a 70 százalékban az amerikai ITT- korporáció tulajdonában levő chilei tele­fontársaság államosítását, és hatálytala­nítják azokat a szerződéseket, amelyeket az ITT 1930 óta kötött a chilei állammal az országos telefonhálózat fenntartásáról. Az elnök ezt követő sajtóértekezletén kijelentette, hogy az ITT chilei vagyoná­nak államosítása erkölcsileg is igazolható lépés, tekintettel arra, hogy ma már nyil­vánosságra hozott dokumentumok bizo­nyítják: az odahaza is korrupciós botrány­ba keveredett mammutcég 1970-ben kí­sérleteket tett a baloldali elnökjelölt meg­választásának megakadályozására. (AFP) A chilei Concepciónban pénteken provokatív kormányellenes tüntetést szer­vezett a jobboldali Nemzeti Párt, a Ke­reszténydemokrata Párt és a szélsőjobb­­oldali Haza és Szabadság szervezet. A ko­rábbi rossz tapasztalatokon okulva, Al­­lende elnök betiltotta az incidensekkel fe­nyegető tüntetést. A Népi Egység pártjai, dolgozók és diákok pedig bejelentették, hogy ha kell, karhatalommal is megaka­dályozzák a tüntető felvonulást. A jobbol­dal a tilalommal nem törődve az utcára vezényelte a tömegeit, s a legszélsősége­sebb elemek ennek során összecsaptak az ellentüntetést szervező baloldal egyes cso­portjaival. Az összetűzésben lövések is el­dördültek, öt személy megsebesült, a rend­őrség pedig több mint ötven embert letar­tóztatott.

Next