Magyar Hírlap, 1972. augusztus (5. évfolyam, 211-241. szám)

1972-08-01 / 211. szám

Magyar Hírlap KÖZÉLET— DIPLOMÁCIA • Üdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Svájc nemzeti ünnepe alkalmából Nello Cellá­nak, a Svájci Államszövetség elnökének. Diplomáciai kapcsolat a Ruanda Köztársasággal A Magyar Népköztársaság és a Ruanda Köztársaság kormányai a kölcsönös kap­csolatok fejlesztésének óhajától vezérel­tetve, a nemzetközi téren és a kétoldalú kapcsolatokban megnyilvánuló fokozott együttműködés érdekében elhatározták diplomáciai kapcsolat létesítését a két ország között nagyköveti szinten. Dr. Dimény Imre Bukarestbe érkezett Dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter hétfőn Buka­restbe érkezett. A vendéget Angelo Miculescu, a Ro­mán Népköztársaság mezőgazdasági, élelmiszeripari és vízügyi minisztere, va­lamint más hivatalos személyiségek, köz­tük Martin Ferenc, hazánk bukaresti nagykövete és a nagykövetség munka­társai fogadták a repülőtéren. Kitüntetés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Csorba Géza Kossuth-díjas szobrászmű­vésznek, a Magyar Népköztársaság ki­váló művészének 80. születésnapja alkal­mából, életműve elismeréseként a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. Fogadás a kínai nagykövetségen Szu Ho-Ta, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének katonai és légügyi attaséja hétfőn este fogadást adott a kínai népi felszabadító hadsereg alapításának 45. évfordulója alkalmából. A fogadáson megjelent a Honvédelmi Minisztérium több tábornoka és tisztje, a társ fegyveres testületek képviselői, a Külügyminisztérium több vezető beosz­tású munkatársa. Ott volt a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja, katonai és légügyi atta­sék. Nagy részvéttel búcsúztatták dr. Lázár Vilmost A Kerepesi temetőben hétfőn nagy részvéttel kísérték utolsó útjára dr. Lá­zár Vilmos professzort, a mezőgazdasági tudományok doktorát, a munkásmozga­lom régi harcosát. A végső tiszteletadá­son sokan rótták le kegyeletüket: az el­hunyt hozzátartozóin kívül ott voltak a temetésen és a ravatalnál díszőrséget áll­tak a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium vezetői, tudósok, ismert közéleti személyiségek, továbbá dr. Lázár Vilmos munkatársai, barátai és tisztelői. A ravatalnál dr. Soós Gábor, a mező­­gazdasági és élelmezésügyi miniszter első helyettese búcsúzott dr. Lázár Vilmostól, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium, a MÉM pártbizottsága, a Ma­gyar Partizán Szövetség, a MTESZ és a Magyar Agrártudományi Egyesület nevé­ben. Életútját méltatva kiemelte, hogy szilárd meggyőződésű kommunista volt s élete végéig tántoríthatatlanul szolgálta a munkásosztály, a munkás-paraszt szö­vetség ügyét. Méltatta dr. Lázár Vilmos tudományos kutatómunkássáágát, magas­fokú pedagógiai életművét, közgazdasági, agrártudományi és agrártörténeti írói­­szerkesztői működését. Hangsúlyozta, hogy dr. Lázár Vilmos nemcsak a tudo­mány egy területén fejtett ki magas szín­vonalú és maradandó munkásságot, ha­nem marxista-leninista tudósként, nagy tudású humanistaként szolgálta a társa­dalmi és a tudományos haladás ügyét. Ezután dr. Hoffmann Tamás, a Nép­rajzi Múzeum igazgatója a Magyar Tudo­mányos Akadémia nevében vett búcsút dr. Lázár Vilmostól, aki agrártörténeti írói és szerkesztői életművével lehetővé tette a magyar mezőgazdaság egyik kor­szakának tudományos igényű megörökí­tését, a szocialista mezőgazdasági törté­netírás alapjainak lefektetését. A beszéd után a koporsót gyászinduló hangjai mellett kísérték a sírhoz, ahol dr. Nagy Gyula, a MÉM Mérnök- és Ve­zetőtovábbképző Intézetének igazgatója az intézmény munkatársai, a mezőgazda­sági oktatás és tudomány művelői, a tanít­ványok nevében búcsúzott el dr. Lázár Vilmostól. Budapesti munkaerőmérleg Folytatás az 1. oldalról A műszeripar pedig 112 munkalehetőséget kínál. Az esztergályosokat 833 üres állás várja, a könnyűipar 756 szövőnek vagy szövőnőnek kínál elhelyezkedési lehetősé­get. Am­i a budapesti munkaerő-forgalmat illeti: az állami iparban általában ezer dolgozóra 63 belépő jutott, a kilépők szá­ma 65 volt. A munkáskategóriában a ki­lépők és a belépők száma megegyezik — 77. Budapesten a vasúti közlekedés 698, a közúti 1387, a városi 1680, a Vízi 170, a lé­gi pedig 50 ember részére biztosíthat el­helyezkedési lehetőséget. A bolti kiske­reskedelemben 1293, a nagykereskede­lemben 472, a felvásárló kereskedelem­ben pedig 233 üres hely vár betöltésre. A vendéglátó helyek 1600 új munkaerőt várnak. A szakképzetlen kereskedelmi el­adók 1946 munkahely közül válogathat­nak. A külkereskedelem a munkaközve­títő irodákhoz 25 üzletkötőre, 30 bonyolí­tóra, 69 levelezőre jelentett be igényt. Az adminisztrációs és kisegítő alkalmazot­tak részére 125 üres munkahely van Bu­dapesten. A külkereskedelmi vállalatok­nál 57 gép- és gyorsírónőt keresnek. Az elmúlt hetekben Budapesten kevesebb betöltetlen gyors- és gépírónői munka­helyet tartottak nyilván, mint két hónap­pal ezelőtt. Az iskolaév befejezése után igen sok fiatal kapott működési engedélyt és helyezkedett el. Az elmúlt hetekben a gépkocsivezetők között nagyobb volt a mozgás a sokévi átlagnál, jelenleg több a betöltetlen gép­kocsivezetői állás, mint az elhelyezkedni kívánó szakember. Ülést tartott a SZOT elnöksége Erősödött az üzemi demokrácia az építőiparban Hétfőn ülést tartott a Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége. A többi között foglalkozott a vállalati és szakszer­vezeti testületek jog- és hatáskörének ér­vényesüléséről és a további feladatokról előterjesztett jelentéssel. Az elnökség részletesen tárgyalt a ki­vitelező építőiparban érvényesülő szak­­szervezeti és üzemi demokrácia helyze­téről, a kedvező és kedvezőtlen tenden­ciákról. A tapasztalatok alapján megál­lapítható, hogy az építőipar szakszerve­zeti testületei éltek jogaikkal és a tagok érdekeit messzemenően figyelembe véve rendszeresen véleményt nyilvánítottak és döntöttek a vállalatok gazdasági munká­ját alapvetően meghatározó kérdésekben is. A vállalati szakszervezeti testületek vé­tó­jogának érvényesítését nem vitték túl­zásba, s nem egy példa volt arra, hogy csak szóban vetődött fel e szigorú eszköz alkalmazása, de alkalmazására nem volt szükség, mert puszta felvetése is megvál­toztatta a gazdasági vezetők véleményét e vitás kérdésben. Újabban gyakoribb és közérthetőbb a dolgozók tájékoztatása, s elsősorban a vállalatok vezetői tekintik fontos politi­kai kérdésnek a munkások véleményének meghallgatását, a közös tanácskozásokat. A vállalati közép- és alsószintű vezetők egy része azonban az üzemi demokrácia tartalmát még mindig leszűkítetten ér­telmezi, a bírálatokat nem szorgalmazza, csak azt kívánja, hogy a dolgozók a fel­adatok megvalósítására adjanak javasla­tokat. Az üzemi demokrácia fórumain, a ter­melési tanácskozásokon, a műszaki kon­ferenciákon, a szocialista brigádvezetői értekezleteken előterjesztett fontos válla­lati feladatok megtárgyalásával a koráb­binál szélesebb körben vonták be a dol­gozókat a vezetésbe. A jelentés végül összegezésként megál­lapította, hogy a közvetlen fórumokon, a képviseleti demokrácia útján és a demok­ratikus vezetési módszerek erősödésével fejlődött az építőiparban az üzemi de­mokrácia. A vállalatok gazdasági és szer­vezeti felépítésében azonban a jogok és hatáskörök még nincsenek kellően de­centralizálva, s így e feladat megoldása újabb akadályokat háríthat el a munka­helyi demokrácia kibontakozása elől. FÓRUM 1972. AUGUSZTUS 1, KEDD3 1500 000 X ofr'ú M­ásfél millió. Elgondolkodtató szám, ha arra gondolunk, hogy hazánk jelen­legi felnőtt lakosságából ennyien nem vé­gezték el a nyolc általános iskolát. Hoz­zá még: ennek a fele harminc év alatti korosztályokba tartozik. Nem analfabé­ták a szó szoros értelmében, a negyedik­­ötödik-hatodik osztálynál rekedtek meg és hagyták ott az iskolapadot. A helyze­tük ennek ellenére mégsem megnyugta­tó. Hiszen a betűvetésnek, az olvasásnak éppen csak a küszöbét lépték át, nem ren­delkeznek azokkal az alapvető ismere­tekkel, amelyek jelenleg az általános em­beri műveltség minimumát jelentik. Sokszor hangoztatott tény, hogy foko­zottan súlyos társadalmi kérdés ez ma, mikor az ismeretek köre rohamosan bő­vül, és a tudományos-technikai forrada­lom, idején még megfelelő előképzettség birtokában is nehéz lépést tartani a ha­ladással. Éppen ezért különböző szervek — köztük a közművelődés intézményei és a szakszervezetek — évek óta igyekez­nek minden követ megmozgatni, hogy ez­­a másfél millió csökkenjen, vagyis, hogy minél többen szánják el magukat a hiányzó általános iskolai osztályok pótlá­sára. Őszintén szem­be kell nézni a tény­nyel: ezek a törekvések nem jártak ép­pen megnyugtató eredménnyel. Legutóbb a televízióban egy riportmű­sor keretében igyekeztek széleskörűen feltárni azokat az okokat, amelyek a fel­nőttoktatást megtorpanásra késztették. (Hadd tegyem hozzá, hogy sokadik volt ez, melyet ebben a témában a televízió­ban láttam, a rádióban hallottam, a saj­tóban olvastam.­ Mondhatom, a kép na­gyon lehangoló volt. Mert hiába nyilat­koztak sorra az illetékesek, a felnőttok­tatás irányítói, a pedagógusok, szocioló­gusok, üzemi vezetők, hiába mondtak okos és megszívlelendő dolgokat, a végered­ményben a szintén megszólaltatott ér­dekeltek magatartásán van a hangsúly, akik egymás után jelentették ki, hogy nem látják értelmét a továbbtanulásnak, hiszen abból semmi anyagi vagy éppen erkölcsi hasznuk nincs. Egyébként sem érzik szükségét foghíjas általános iskolai műveltségük pótlásának, hiszen, amióta abbahagyták a rendszeres tanulást, az évek során akarva-akaratlanul sok min­den olyan ismeretre tettek szert, ami — szerintük — több is, mint amennyit az általános iskolában elsajátítottak volna. Be kell látnom, hogy sok tekintetben igazuk van. És megértem azt is, hogy felnőtt, családos embereket, akik esetleg váltott műszakban dolgoznak, otthon pe­dig megannyi gondjuk-bajuk van, nehéz ismét becsalogatni az iskolapadba. Annál is inkább, mert — éppen a rövid tanu­lási idő miatt — már annak idején sem szoktak rá az ismeretek rendszeres elsa­játítására. Mindezzel a felnőttoktatás gazdái is számot vetettek. Ezért igyekeznek külön­féle könnyítésekkel is kedvet csinálni a továbbtanuláshoz. Szerintem e tekintet­ben — minden jószándékú elképzelés el­lenére — tovább is léptek a kelleténél. A könnyítések olykor nem kívánatos lazí­tásokat eredményeztek. M­ert például az még csak hagyján, hogy a­z egy esztendő után két osztály anya­gából lehet levizsgázni. De vajon mit és hogyan pótol az a tanmenet, amely he­tente kétnapos foglalkozást ír elő, de eb­ből is az egyiken nem kötelező a meg­jelenés. önkéntelenül is felbukkan ben­nem a gondolat: lehet ilyen körülmények és feltételek közt bármilyen alapismere­tet komolyan megtanítani? Nem csupán arról van szó ilyenformán, hogy így vagy úgy bizonyítványt nyomjunk a fel­nőtt iskolások kezébe? Örüljünk már an­nak is, hogy minél többen — formálisan — javítják a nem éppen hízelgő statisz­tikát? Vagyis: minden áron csökkentsük a másfél milliót? Pedig, minden bizonnyal a felnőttok­tatás gondjaival bajlódó szervek, peda­gógusok egyáltalán nem ezt akarják. Hi­szen eredetileg abból a helyes alapelv­ből indultak ki, hogy a technikai, a szak­mai műveltség az általános műveltség­től végeredményben elválaszthatatlan. S ha ez igaz ma, még inkább igaz a jövőre nézve. Éppen ezért a túlzott engedmé­nyekkel, a követelmények elnéző leszál­lításával szemben azokat a törekvéseket lehet üdvözölni, melyek a felnőttoktatást össze kívánják házasítani a szakmunkás­­képzéssel. (A dolog azért is kézenfekvő­nek látszik, mivel a nyolc általánost nem végzettek zöme képesítést nem igénylő munkakörben dolgozik.­ Sajnos, az a baj, hogy ma még ennek sincsen meg a von­zása, főként azért, mert a szakmai és az általános elemi ismeretek tanítása kö­zött mind ez ideig nem sikerült meg­felelő összhangot teremteni. Túlságosan vékonypénzű szakmai anyagot nyújtanak a felnőttek iskolái, a művelődési tantár­gyak pedig a tizenévesek szellemi szín­vonalához igazodnak. É s talán itt érkeztünk el a felnőttokta­­­­tás legkritikusabb pontjához. Neveze­tesen : gyakran túlhangsúlyozzuk a hiány­zó ismeretek minden áron való pótlásá­nak fontosságát. S közben megfeledke­zünk arról: ma már az általános isko­lákkal szemben is az a követelmény, hogy az elemi ismeretek elsajátítása mellett elsősorban az egyéniséget, a tovább­tanulási készséget bontsák és fejlesszék ki. Vagyis: a gyerekeket szellemileg úgy alapozzák meg, hogy arra biztosan lehes­sen építeni minden újat, ami rohamosan változó világunkban elengedhetetlenül szükséges. Tulajdonképpen ennek a szempontnak kellene érvényesülnie a felnőttoktatásban is. Persze, számolva azzal, hogy a benne részt vevőket az idők folyamán a körül­mények, a sokoldalú információs hatá­sok, a szükségszerűen elsajátított életta­pasztalatok valamiféle egyéniséggé for­málták. Amire mindannyian általában rá­szorulnak, az az a készség, mely új és új ismeretek birtokba vételére teszi képes­sé őket. Mindezt messzemenően szem előtt tartva, meg kellene fordítani a felnőttoktatás ed­digi menetét. Bátrabban kellene kilépni a gyerekekre méretezett felnőttoktatás kereteiből. S elsősorban az üzemeken be­lül a műszaki képzést kellene előtérbe állítani. Ebben a keretben szerencsé­sebb alkalom nyílhatna — jobbára két­kezi dolgozókról lévén szó —, az általános ismeretek pótlására és a felnőttek adott egyéniségének további kibontakoztatásá­ra. Ehhez viszont a szakmai továbbkép­zés méreteihez szabott, alaposan újragon­dolt tanmenet kidolgozása szükséges. Persze, az ismeretek eredményes meg­szerzése és a fejlődéshez igazodó mű­szaki továbbképzés érdekében egyes üze­mi vezetőknek is fel kellene hagyniuk eddigi szűkkeblű magatartásukkal. Az említett televíziós riportban hallhattuk azt a véleményt is, miszerint a szóban forgó gyár jelenlegi műszaki színvonala egyáltalában nem igényli, hogy az ott dolgozó több mint ezer, nyolc általánost nem végzett munkás magasabb szellemi színvonalra emelkedjék. Természetesen nem csupán a gyárak vezetőinek na­gyobb megértéséről van szó, hanem a szükséges okos — ha tetszik: tudomá­nyos — előrelátásról is. Mert hiábavaló minden műszaki rekonstrukció, ha nem jár együtt a megfelelő szellemi javak be­ruházásával. Ez viszont arra figyelmez­tet, hogy a másfél millió ember ügye el­odázhatatlan — az idő sürget. SZOMBATHELYI ERVIN A jövő tanév menetrendje (Folytatás az 1. oldalról) A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a pedagógusképző intézmények nappali tagozatán az idén végzett hall­gatók közül az 1972/73-as tanévben 350 óvónő, 500 tanító, csaknem 750 általános iskolai tanár és 450 egyetemi végzettségű középiskolai tanár lép munkába. A Művelődésügyi Minisztérium szakok­tatási főosztálya — az Országos Pedagó­giai Intézettel közösen — útmutatót ké­szített a tanulók túlterhelésének csök­kentésére. Ez egy átfogó intézkedéssoro­zat első lépése lesz. Az útmutatóban — a tantárgyak jellegétől függően — diffe­renciáltan határozzák , meg a terhelés csökkentésének módját, lehetőségét. A nevelők természetesen szabad kezet kap­nak, hogy a javasolt megoldások közül azt alkalmazzák, ami a leghatékonyabb­nak látszik. Széles körű vita után hamarosan kiala­kítják végleges formájában az új iskolai felügyeleti szabályzatot, amelyet a tervek szerint az 1972/73-as oktatási évben be is vezetnek. Az iskolai adminisztráció csök­kentésével kívánják a pedagógusok túl­terhelését enyhíteni. Az 1972/73-as oktatási évben a téli szünidő 1972. december 22-től 1973. ja­nuár 7-ig, a tavaszi szünet 1973. április 5-től 14-ig tart. Az érettségi, a képesítő írásbeli vizsgákat valamennyi középiskola nappali tagozatán 1973. május 11 és 19 között tartják. A tanévnyitó értekezle­tet 1972 augusztus utolsó hetében, a tan­évzárót pedig 1973. június 24-ig az isko­laigazgatók által kijelölt napon kell meg­tartani.

Next