Magyar Hírlap, 1973. június (6. évfolyam, 149-178. szám)

1973-06-10 / 158. szám

2 1973. JÚNIUS 10. VASÁRNAP _________________HAZAI KÖRKÉP MnOYfjR HJRjjp Pereskedő vállalatok Nyolcszáz ablak és egy káros szemlélet A fülemülepör meséje közismert, mo­solyt fakasztó, kinek fütyül a madár vi­tában bíró elé menni. Kevesebb humor­ral szó­ mntnak azonban azok a perek, ame­lyek abban döntenek, ki miatt csorog be a lakásba az esővíz. Pedig ezekben is van komikum, csak közelebbről megis­merve az ügyeket, még a külső szemlélő arcára is ráfagy a mosoly. Rossz, de ki a hibás? Az újpesti, Pozsonyi úti lakótelepen az 1969-ben átadott új épületek nyílászáró szerkezetei — a továbbiakban ablakai — nem feleltek meg a rendeltetésüknek. Egészen egyszerűen szólva: amikor eső esett, becsorgott rajtuk a víz. Ezt a tényt annak rendje és módja szerint hivatalos iratokban is rögzítették, s a garanciális javítások közé sorolták. Anélkül, hogy egy ilyen fogyatékossá­got még dramatizálni is akarnánk, el kell mondani, hogy a rosszul záródó ablak nemcsak a tapéta leázását, a padló felpú­­posodását „segíti", hanem huzatot, port — tehát nagyon sok kellemetlenséget okoz. S mivel kereken 800 darab ablakról van szó, a bosszúságok nem egy-két ember­nél, hanem nagyon sok családnál jelent­keztek. Ésszerűnek tűnik­, hogy mindezt felis­merve, a kivitelező 143-as .&vUgivaris Vel* la lat In­agy gyorsasággal és teleTossefeer-s­zetfel hozzákezdjen a javításokhoz vagy cserékhez. (S itt, ennél a „vagy”-nál áll­junk meg egy pillanatra. Nem tudjuk, nem is akarjuk eldönteni, mit kell ten­ni. Sőt, még azt sem — amint ez a to­vábbiakból kiderül —, hogy kinek kell a felelősséget vállalni. Csak azt tudjuk, hogy cselekedni kell.) A logikus felismerést ugyanis nem kö­vette tett, az 1970-es hibajegyzéket — még nem kerek jubileum — nem követte a hibák kijavítása. Ehelyett elkezdődött a pereskedés. A három esztendő alatt a 800 ablak ügye sok fórumot megjárt, szakértők se­regét foglalkoztatta, nagyfelkészültségű és munkával bőségesen ellátott jogászok­nak adott feladatot, bizottságok összehí­vását és helyszíni szemléjét igényelte, s nem utolsósorban az ingatlankezelő vál­lalat egyébként sem unatkozó vezetőit kényszerí­tette részvételre. Tudniillik, a lakók csak az utóbbiakhoz fordulhatnak , s fordulnak is, szinte megállás nél­kül. S ha ezt a felsorolást még ki­egészít­jük a tanácstagok közbenjárásának igé­nyével, a pártszervezetek, tömegszerveze­tek jóindulatú noszogatásával, szép ke­rek kis számokat adhatnánk össze, ki mindenkit foglalkoztat az ablak. Az az ablak, amelyről tulajdonképpen mindenki, minden fórumon megállapítot­ta, hogy valóban nem felel meg a céljá­nak, mely bár új, de rossz szerkezet, s amit — ez­t már mi mondjuk — úgy pró­báltak ki, hogy emberek már laknak mö­götte. (Az egyik helyszíni szemlén — a legutóbbi három hete volt — az esőzte­­tés próbalocsolás segítségével történt A becsurgás egyértelmű volt. Azóta azon­ban szépen esett az eső is. Milyen lehetett az újabb bizonyíték?!) Egyszóval az nem vitatott, hogy az ablakok beáznak, mert ezt szemmel is lehet látni. Az igazi kér­dés az, hogy ki a felelős ezért, tehát ki köteles a javításokat elvégezni, illetve anyagilag finanszírozni? Egy — mintegy kétszáz oldalas — szakvélemény úgy fog­lalt állást, hogy az ÉPFA nevezetű alvál­lalkozó nagyobb részben, a 43-as kisebb hányadban tarthatja magát „bűnösnek”. A nevezett épületasztalos-ipari vállalat ezt nem fogadta el. Az ellenszakértők meg­állapították, hogy a valóság, döntően a 43-as, kisebb részben az ÉPFA a ludas. Tehát nem elsősorban a konstrukció és az elkészítés, hanem a beépítés a hibás. A legfontosabb tanulság­ ­os, nagyjából itt tart az ügy. Kiegészí­tésül még annyi ide kívánkozik, hogy az Állami Biztosító kezdetben a jelentkező károk nyomán, méltányolva a lakók jo­gos panaszait, fizetett is. Aztán, látva, hogy itt nincs megállás, mert az eső re­mélhetően bizonyos rendszerességgel megjön, a perek viszont hasonló rend­szerességgel folytatódnak, inkább átlépett a vitatkozók táborába. Értelemszerűen felfüggesztve eközben a károk megtéríté­sét. Azt mondtuk, ami szemmel látható, nem lehet vitatni. A felelősség azonban nem ilyen. S ezzel a megállapítással akár be is fejezhetnénk a történet bonyolítá­sát — mégis egy­ kis türelmet kell kérni az olvasótól a következő tanulság levo­násáig. Ugyanis ez a fontosabb, ezért kapott ehelyütt, ilyen terjedelmet az ablakok ügye. — Nagyon sokféle ügyben, és sokféle partnerrel pereskedünk. Néhányat emlí­tek csupán: parketta, televízióantenna, szellőzőberendezés, meg persze az ablak — mondja Bálint Andor igazgató. Van olyan épület, ami hat esztendeje foglalkoztatja a pereskedő feleket és a bíróságot. A Munkásotthon utca 74—76. alatti kísérleti panelházban több mint ötven lakás 400 ablakát kell lakostól ki­cserélni. Ami annyit jelent, hogy ekö­zben nem lehet lakni a lakásokban. Az ügy — hat év után — előrehaladt, mert a na­pokban elkezdték odaszállítani az új ab­lakokat. De ki helyezze, s hova helyezze a lakókat? Erre nincs vállalkozó. A szomszédos épületben, a 70—72. szám alatt a távfűtő-berendezés szintén kísér­leti példány, amelynek lényege, hogy a hagyományos kétcsöves rendszer helyett egy csövön vezetik a forró vizet. A nagy megtakarítási lehetőség mellett, nagy a hibaforrás is. S ami még ennél is na­gyobb gond: hiba esetén az egész szakasz fűtése megszűnik. A lakók értelemsze­rűen nincsenek állandóan otthon, tehát a javítás néha szinte megoldhatatlan. A bérlő perel, a bizottság kivonul, de a fű­tés biztonsága nem változik. Talán nem szükséges folytatni a példá­kat. Az kétségtelen, hogy nem lehet várni hibátlan építkezést. Az sem vitatható, hogy a kísérletezés — bár nem a lakók bőrére — helyénvaló, minden gazdaságo­sabb, jobb konstrukciót támogatni kell. Azonban semmiféle mentséget, indokot nem lehet felhozni arra, hogy a hibák kijavítása miért húzódik el esetleg éve­kig. Nemcsak a hibák elkövetői, hanem azok szenvedői is emberek. S az utób­biak semmilyen módon nem tudják mél­tányolni, hogy a vállalati érdekek inkább a pereskedést, mint a tetteket kívánják. Az igazi szakvélemény Akik közvetlenül, nap mint nap talál­koznak a panaszkodó, ideges,, néha felhá­­­orodott lakókkal, azok érthetően nem szemlélik nagy nyugalommal az óriás­kígyó pereket. Dr. Madaras Endre, az in­gatlankezelő igazgatási osztályának veze­tője, csendesen azt jegyzi meg: — A különböző bizottságok és peres­kedő vállalatok eljöhetnének a folyo­sónkra, meg a hivatali szobáinkba, és meghallgathatnák az igazi „szakvéle­ményt". Bizonyosan gyorsabban és köny­­nyebben döntenének. A tanulság tehát kézenfekvő. Vajon megszívlelik -e? Az újpalotai hatalmas építkezés — amelynek gazdája szintén ez a vállalat lesz — hétről hétre újabb és újabb lakók, boldog emberek ezreit fogadja magába. A héttagú átvevő csoport vezetője, Szántai Zoltán azonban nem túlzottan derűlátó: —■ Sajnos, ott is kész tények elé va­gyunk állítva, mert menet közben nincs mód sem tapasztalásra, sem beleszólásra. Reméljük, nemcsak a technológia fej­lődik, nemcsak a lakások elkészítése gyor­sul, h­anem valamennyi mögöttes tevé­kenység is változik, javul. Nagyon fon­tos lenne, hogy ne csak az épületek, ha­nem a szemléletek is nőjenek fel az igé­nyekhez. Kovács A. György ! Rátkai J. István vasárnapi levele: OKKAL MOROG AZ ÖREG A­ludtál rá egyet? Talán már elszállt a tegnap esti indula­tod, mert nem álltam a pártodra, hanem az öreg Bozsó­­nak, a kőművesnek adtam igazat. Nyugodtan, még egyszer gondoljuk át azt, ami történt. Nya­ralót építtetsz. Fiatalon is sikeres, jól megfizetett építészmérnök vagy. Rendszeresen szép prémiumot kapsz, és magántervező­ként is keresel. Igaz, hogy sok éjszakai munka árán, de mégis­csak összegyűlt a nyaralód ára. Nem irigyli senki tőled, leg­kevésbé Bozsó, aki apád barátja, munkatársa volt. Emlékezz csak, gyermekkorunkban, amikor ebédet vittünk a falhoz, mennyire féltve, de felvitt az állványzatra, lássad, hol dolgozik az apád. A nyári szünetekben nekünk mindig felnőtt bérben szerzett munkát, az ő pléhdóznijából csavartuk az első cigarettát. S ha jól emlékszem, az érettségi évében az első kört is ő fizette, amikor a lombos, bokrétás má­jusfát ki­tűzhettük az új ház csúcsára, ahogy akkor nevezték: a gleichnire. Igaz, mostanában már nem kínál a cigarettájával, de te is hiába próbálkoznál, mert a pácolt dohány neki nem ízlik, ő csak Kossuthot szív. Sört is régen ittunk együtt. S ha talál­koztok az épületen, megemeli a kalapját, mérnök úrnak szólít, és soha senkinek fel nem említené, hogy mióta ismer. Jól is­mered te Bozsó szakértelmét, fegyelmet tartó szigorát, s azt a híres, takarékos gondolkodását, amellyel egy fél téglát sem hagy a sárba taposni, a lyukas zsákból kifolyó cementet szét­rúgni. Ezért is bíztad rá a házad építését. S most mégis össze­vesztetek. Valamiről megfeledkeztél. Az öreg régi, szervezett munkás. Azok közül való, akik részt vettek a harmincas évek híres sztrájkjaiban, tüntetéseiben, akik építőmunkás létükre törtek és zúztak, amikor a szaktársaik ezrei kereset nélkül, rongyo­san, éhesen lesték az alkalmi munkát. S aki dolgozott, az is keveset evett, mert félt a holnaptól, s minden héten a kis pén­zéből mégis a munkanélküliek segélyalapjára is adott. Az a generáció ez, amely fizetség nélkül, tovább éhezve, de elkezdte a háború romjainak eltakarítását, közben politizált, a föld­reformot védte, az államosítást sürgette, és megkezdte Duna­újváros, Kazincbarcika, az új gyárak és lakótelepek építését. A forrongó, változó világban a kőművesek, ácsok sok százezres serege hol ide, hol oda lódult, tömegesen változtatta szállás­helyét, s közben nemegyszer szinte új szakmát tanult. A ha­gyományos falazókból épületlakatosok, betonszerelők, csúszó­­zsaluzók lettek, s olyan emberek, akik gazdaként dolgoznak, s úgy is nézik a kezük munkáját. Te is többre becsülted az öreg Bozsót — régebben. Azt mondod, hogy megváltozott, bogaras, kötözködő ember lett. Hogy a csodába ne, amikor örökké azt hallja, hogy az új házak ezreiben valami rendszerint hibádzik. S Bozsó mindig büszke volt munkájára. Most, persze, zsörtölődik, ha már az építkezés elején látja, hogy a munka nincs előkészítve, se vég­leges terv, se egy jó út, a kátyúba rekedt kocsikról úgy dön­tik le az anyagot, hogy a fele kárba vesz, a másik fele meg már a beépítés előtt hibás. S mindezt tetézi, hogy a brigád tagjait se ösztönözheti szorgalmas munkára, hiszen hamar megkapja, miért sietnénk, ha utána órákig téblábolásra kényszerít az anyaghiány. Te tudod a legjobban: nem lehet minőségi munkát követelni ott, ahol a munkás azt látja, hogy kötni kezdő, döglődő betont, deformált ajtókat, gyenge kilincseket, nedves parkettát külde­nek a házhoz. S nem lehet munkafegyelmet növelni, ha a szervezetlenség miatt is tétlenkedni kell, s ha a vállalati ellen­őr is csak végigvonul a falakon, és csupán akkor sürget, ha közeledik a prémiumos határidő. Mindezt szóvá tette az öreg Bozsó. Rosszkor? Mert mások is hallották, nemcsak te? Igaz, neki csak akkor volt alkalma el­mondani a szíve fájdalmát. Mégis rábíztad a házad építését, az esti és szabadnapi ,,maszekmunkát'’, mert tudtad, hogy ezen a házon is jó tempót diktáló, takarékos, és olcsón építő munka­vezetőd lesz. Jól számoltál. Esténként úgy nyúltak a falak, mintha a szó szoros értelmében húzták volna őket. S tegnap, szombaton este, amikor már minden fal elérte a főpárkányt, Bozsó hoz­zád lépett, s megkérdezte, hogy kivághatja e a kert végében virágzó orgonafát. Te oda se figyeltél, csak soroltad neki, ma reggel mit kezdjenek, hol vakoljanak. — Holnap ünnep lesz! — mondta az öreg. — Mifene ünnep? — csodálkoztál rá bosszúsan. Az öreg hosszasan nézett, és csak ennyit mondott: — Az építők napja. Odamegy az egész brigád. Bármit is mondtál, Bozsó megmakacsolta magát. Hivatkoz­hattál halkan az általad fizetett bérre, kiabálhattál a szombat­­vasárnapi munkára szóló megállapodásotokra, az öreg csak ne­met intett. S amikor már vörösre ordítottad magad, akkor ő szigorúan szólt rád: — A holnapi ünnep nem olyan, mint a többi. A szakma ünnepnapját még annak sem eresztjük el, aki a pénzével ezer­szer jobban hajt, mint amiért a pénzt kapja! Ez volt hát a nagy sértés? Mondd, nincs ebben egy csipet­nyi igaz? S ő nem volt megbántott, ő nem lehetett ideges? Ma ne menj ki a telekre. Egyedül lennél. Indulj el inkább a Népliget felé, de ne kocsival, hanem gyalog. Lásd az irodahá­zak, iskolák, egyetemek, kutatóintézetek, toronyházak, magas­épületek új sorát. A mélyépítők most éppen arra fúrják a metró legújabb szakaszát. S számold a ligetben, hány ezren lesznek, akik ezen a vasárnapon ünnepüik a megtett történelmi utat és a mindennapi munkát. Azok, akik neked is tanították a szakmát, a kocsid elé rakták az utat és felépítették a házadat. Ha odaérsz, te köszönj elsőnek, s fogadd el a korsó sört, amit a markodba nyomnak, mert bárki háza épült fel, az épí­tőknek az mindig öröm. Hárommilliárd forint A néphadsereg műszaki alakulatai a termelőmunkában A Honvédelmi Minisztériumban most készült el az összesítés arról, hogyan se­gítették a néphadsereg új kiképzési rend­szerű műszaki alakulatai a kiemelt nép­­gazdasági beruházások megvalósítását az elmúlt évben. Az adatok szerint a kato­nák megközelítően 20 millió órát dolgoz­tak és csaknem hárommilliárd forint ér­tékű munkát végeztek a kiemelt beru­házásoknál, a nagy lakótelepi építkezé­seken, közlekedési létesítményeknél, re­konstrukcióknál. Olyan létesítmények át­adását segítették munkájukkal, mint a Beremendi Cement- és Mészművek, a kelet-nyugati metróvonal, a visontai Gagarin Hőerőmű. Részük van a katona­­fiataloknak abban is, hogy előrelátható­lag hamarosan átadhatják a fogalomnak az M 7-es út Martonvásár és Székes­­fehérvár közötti második szakaszát. Megállapítható, hogy az új rendszerű kiképzés jól szolgálja a katonafiatalok felkészítését, s lehetővé teszi szakmai fej­lődésüket is, hiszen munkájuk révén so­kan tesznek szert szakképzettségre. Emellett azokat, akik nem végezték el az általános iskolát, a­ hadsereg hozzá­segíti ennek pótlásához is. A műszaki csapatok nemcsak a terme­lési feladatok elvégzésében állnak helyt becsülettel, hanem az előírt katonai ki­képzési program végrehajtásában is. A katonák az őket megillető ellátáson túl — egyéni teljesítményüktől függően — havonta több száz forint jutalomban ré­szesülnek. Népfrontfórumok A Hazafias Népfront budapesti kerü­leti bizottságai gazdaságpolitikai nép­frontfórumokat rendeznek. Június 11-én, hétfőn a fővárosnak mind a 22 kerületében a helyi népfront­bizottság székházában — egységesen 18 órai kezdettel — vitát tartanak olyan időszerű gazdaságpolitikai kérdésekről, amelyekről a tv pénteki Fórum műsorá­ban is szó esett. Valamennyi kerületben a gazdasági élet ismert vezető szakemberei, minisz­tériumok, országos hatáskörű szervek ve­zető beosztású képviselői válaszolnak az érdeklődök kérdéseire. Békegyűlés Oroszlányban Szombaton az oroszlányi ifjúsági ház­ban békegyűlést rendeztek a város szo­cialista brigádjainak részvételével. Né­meth Sándor, a városi népfrontbizottság titkára nyitotta meg a gyűlést, majd Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke mondott beszédet. A szocialista brigádok táviratban fejezték ki szolidaritásukat a szabadságukért, füg­getlenségükért harcoló ázsiai és afrikai népeknek. Vízügyi együttműködés A magyar—osztrák vízügyi bizottság Budapesten június 4. és 9. között tartotta ez évi ülésszakát. A többi között meg­tárgyalták a határvizekkel kapcsolatos árvízi előrejelzések és a közös vízminő­ségi vizsgálatok fejlesztésének kérdéseit. Megállapodtak a Pinka és a Strém folyók magyar, illetve osztrák területen elvég­zett szabályozásával kialakított új med­rének ez évben történő összekapcsolásár­ban. Megvizsgálták a Fertő tó vízszint­szabályozásának további teendőit. A jegyzőkönyvet Breinich Miklós, az Orszá­gos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese, il­letve Emil Wurzer osztrák miniszteri tanácsos írta alá.

Next