Magyar Hírlap, 1974. május (7. évfolyam, 118-148. szám)
1974-05-01 / 118. szám
MAGYAR HÍRLAP Tavaszvárás a türelem útvonalán A májust mindenütt várják. Itt nem. Amikor fölenged a föld és parttalan medrüket otthagyva összefolynak a folyók, itt elátkozzák a nap melegét és visszakívánják a fagyot. Áprilisban és májusban csak éjjel dohognak a gépek, amíg a sarat összerántja a sötéttel érkező hideg. Nincs az a terepjáró, amely nappal átvergődne a térdig érő dágványon. Mert át kell vergődni. Távolabb, északra a sár alatt olaj van, rengeteg olaj, ezért kell a vasút. Ezért él itt Nyugat-Szibéria egyik legmostohább vidékén, a Jugán mélyföldön Nyikolaj Dorovszkih építőosztaga. Félezer ember. Tizenötezred magukkal vetették be őket, egyszerre több szakaszon. Az út Tyumenből indul, s mire 701 kilométer után eléri Szurgutot, áthalad az Irtiszen meg az Obon. Az építők most a 669-es kilométerkőnél tartanak, s készül az utolsó szakasz, az Ob két ágán átívelő hídrendszer. Nyikolaj Dorovszkij nagykabátban is vékonynak tetsző, középmagas, szemüveges férfi. Fiatal. A kérdésre, hány éves, nevetve felel: — Mint Krisztus, harminchárom. Leltárszerű rövidséggel sorolja élete eddigi eseményeit: — 57-ben végeztem a vasútépítő technikumot. Szakmunkásként dolgoztam az Abakan—Tajset vonalon. Azt a hősiesség vasútjának nevezte az egész ország. Ez a türelem útvonala — jegyzi meg, majd folytatja. — Aztán katonáskodtam. Leszerelés után visszamentem hidat építeni. Áthívtak a Komszolba, a minuszinszki városi bizottság első titkára lettem. Onnan visszakerültem a vasúthoz, a Komszomol-stábba. Beiratkoztam jogra, levelezőn. 64-ben kerültem a Tyumen—Szurgut vonalra, egy építőosztag (nálunk ezt vonatnak hívják), szóval egy vonat helyettes vezetője, három éve pedig parancsnoka lettem. Közben befejeztem a jogi főiskolát. Miért kell a műszaki munkához jogi diploma? Mint jogásznak, nincs műszaki korlátok közé szorítva az agyam, szabadabban működik ... Ez a felfogás a többiekre is hat, mert Viktor Morozin pályamunkásbrigádja például felajánlotta, hogy két hónap alatt megépít egy hidat. Megállapodtak, mennyi anyag, mennyi pénz stb. kell, meg abban is, hogy két hónapig sem ellenőr, sem könyvelő nem szól bele a dolgukba. A híd az előírt technológia szerint megszabott idő negyed része alatt készült el. Dorovszkih egyik fő elve: ilyen isten háta mögötti helyeken pazarlás, ha valaki csak egy szakmát ismer. Ha több az ember, több hely kell a szállásra, több családtagról kell gondoskodni. Viszont ha a favágó máshoz is ért, akkor nem áll tétlenül, amíg síneket fektetnek vagy házakat építenek, és megfordítva. S a fiatalok, akik főleg a Komszomol felhívására érkeznek ide, vállalják, hogy három-négy szakmát is kitanulnak. Mi indítja őket arra, hogy szüleiket, szép otthonukat elhagyva, az iskola után bevegyék magukat a mocsárba, vállalva a megpróbáltatásokat? — Talán éppen az, hogy lássuk, mire vagyunk képesek ... Az ismeretlenért... a romantikáért — teszik egymás mellé csiszolatlanul, darabosan az érveket. — Több a pénz is... Hamarább tud érvényesülni az ember, csak a munkára koncentrál ... Itt a szó szoros értelmében a síneken lehet megszerezni a szakmérnöki vizsgát — mondja a technikus. Lassan mendegélünk, a talpfákhoz mérve lépteinket. Előttünk és mögöttünk párok körvonalai látszanak, amint a „szibériai etikett” szerint, pontos távközben sétálnak. Hogy ne zavarják egymást. Csák Elemér Az „élő sárkány” Hanoi ünnepén A Vietnami Demokratikus Köztársaságban 1973. május 1-e a győzelem ünnepe volt. Az amerikai imperializmus agreszsziójától sújtott szocialista Vietnam dolgozói tavaly vonulhattak fel először békében a munkásosztály nemzetközi ünnepén. A hanoi Ba Dinh téren a párizsi megállapodással kivívott győzelmet is ünnepelték katonai díszszemlével és színpompás felvonulással május 1-én. A külföldi vendégek tribünjéről néztem végig a lenyűgöző háromórás demonstrációt, a néphadsereg alakulatainak impozáns díszszemléjét és az örömtől sugárzó lakosság felvonulását. A menetet egy óriás mókázó sárkány zárta. Mindenki mosolyogva nézte, hogyan üldözi a hosszú testű sárkány a bottal ingerkedő fiatal legényt. — Egyik népszerű színészünk, akit „élő sárkánynak” is becéznek, öltötte magára a hatalmas maszkot, ő irányítja a mesebeli állat hosszú testét szimbolizáló vörös selyem alatt kígyózó táncosokat — magyarázta hanoi barátom. Felkerestem az „élő sárkányt”, Nguyen Nho Tuyt. A május 1-i felvonuláson látottak után alig akartam elhinni, hogy már 70 éves. Az a pajkos futkározás, amit a sárkánymaszkban produkált, még egy fiatalembert is alaposan kimerített volna. A VDK érdemes művésze, már gyerekkorában rajongott a klasszikus vietnami színjátszásért. Első „fellépéseire” visszaemlékezve, elmondta: egyszer a rizsföldek szélén bivalyokat legeltető pajtásainak játszott el különböző jeleneteket, s azok észre sem vették, hogy a rájuk bízott bivalyok a zsenge rizsszárakat kezdték legelni. A rizsföld tulajdonosa haragjában meg akarta büntetni a kárt okozó művészt, de ő egy mókás versikével még a haragos tulajdonost is harsány nevetésre késztette. Nguyen Nho Tuy művészi tehetségét csak a népi állam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság ismerte el igazán, amikor az érdemes művész címmel tüntette ki. A nép megbecsülése fejeződött ki abban is, hogy képviselővé választották a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzetgyűlésébe. — Hetvenéves fejjel — kérdeztem tisztelettel — miért vett részt a május 1-i felvonuláson, miért öltötte magára a hatalmas sárkánymaszkot?. — A francia gyarmatosítók felett aratott győzelmet követően, 1955-ben ott voltam a vietnami munkások első szabad május 1-i felvonulásán. Megértem azt is, amikor az amerikai agresszoroknak utolsó harcoló egységeiket is el kellett távolítaniuk hazánk földjéről. Nagy ünnep ez nekünk. Az „élő sárkány” nem maradhatott távol népe, s a haladó emberiség közös ünnepéről. Bőgős László Párizsi munkások a fordulat májusáért Két Citroenre emlékszem Párizs 1963-as májusából. Az egyik az orvosi fakultás kapujánál roskadozott. Kékkeresztes mentőzászló volt a roncson és egy tábla ezt hirdette: „A CRS bulldózere nyomorította meg ezt az autót. A benne ülő orvost és ápolónőt kórházba szállították.” A másik hatalmas nemzetiszínű zászlót lobogtatva robogott, végig a Champs Elysées-n. Kürtjének öttagú harsogása, Gene ral-de-Gaulle, a tábornokot éltette. Ennek a kocsinak az útját nem akadályozták a CRS rendőrosztagai, mint az általuk megsebesített baloldali tüntetők segítségére siető alkalmi mentőautóét. A következő május — bár nem volt kevesebb a fegyveres rendőr a Bastille és a République téren, mint az előző esztendőben, és nemcsak a tüntetők hagyományos felvonulása útvonalait állták el, hanem a metró feljáratait is — már de Gaulle nélkül zajlott le. „Tíz év elég!" — kiáltották 1968-ban, de a provokációk segítségével megrettentett ingadozó, középen álló szavazók júniusban jobbra billentették a mérleget a képviselőválasztáson. „Tizenegy év túl sokr’ — hangzott alig egy évvel később, és a népszavazáson megbuktatták a tábornokot. Az utó-gaulle-izmus öt esztendeje következett. Ma Corneuve zöldövezetében találkoznak Párizs és környéke dolgozói a három nagy szakszervezeti központ, a CGT, a CFDT és a pedagógusokat tömörítő FEN hívására. A dolgozók harci egységét és nemzetközi szolidaritását kifejezésre juttató tömeggyűlés nemcsak azért különleges jelentőségű, mert közvetlenül megelőzi a május 5-i választást. ,Mitterrand — president!” — kiáltotta a fiatalok lelkes kórusa a Boulevard Poissonniere-n már 1965-ben is, az elnökválasztás első fordulójának éjszakáján, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a baloldal közös jelöltje továbbjutott a választás második fordulójába. Akkor nem vált valóra a jelszó. Most azonban, akármilyen következménye lesz is a jobboldal összefogásának a második fordulóban, ha sor kerül rá, tagadhatatlan, hogy a jobboldal megosztott, a baloldal pedig egységes. Nem hagyja magát provokálni Párizs utcáin, erővel és méltósággal ad hangot a munkások, kisemberek érdekeit egyaránt képviselő követeléseinek. Nemcsak közös jelöltje, hanem közös kormányzási programja is van, s ez a dicsőséges emlékű népfrontnál is szorosabb kötelékkel fűzi egybe a kommunistákat,a szocialistákat, radikálisokat, a francia baloldal nagy családját, s még az ingadozókat, a tábornok önjelölt utódjaiból kiábrándultakat is vonzza. A májusi tüntetők joggal bizakodnak fordulatban. A történelem nekik tartogatja a győzelmet. Vajda Gábor MÁJUS 1. )(Mv, 1974. MÁJUSI, SZERDA) SZÁMVETÉS Ahogy megyünk előre az időben, úgy ** késztet május elseje, a munkásosztály nemzetközi forradalmi ünnepe évről évre új, mostanában pedig mindinkább újfajta történelmi számvetésre. Új a számvetés mindazóta, hogy létrejött a világ első szocialista országa, a Szovjetunió, majd a szocialista világrendszer, újfajta kezd lenni azóta, hogy kedvező fordulat indult meg a két társadalmi rendszer viszonyában, és mindinkább kibontakoznak, mert kibontakozhatnak a szocializmus előnyei a rendszerek békés versenyében. Az enyhülés még kezdeti stádiumában van, de a fordulat már bekövetkezett. Az eredményeket megmásíthatatlanná kell tenni, a politikai enyhülésnek katonai enyhüléssel kell párosulnia. A két rendszer versenyében még messzi van a szocialista rend győzelme, de mind világosabb, miben két versenyre a szocializmus a kapitalizmussal, mi az, amiben nem verseng, hanem más, új utat mutat, és mi az, amiben máris győzött. Nehéz és göröngyös út vezetett a nemzetközi helyzet mai fordulatáig. A kapitalizrus, az imperializmus hosszú évtizedeken át fegyverekkel akarta megsemmisíteni, megállítani, visszaszorítani a szocializmust. Nem mindig és nem mindenben hatástalan antikommunista propagandája segítségével Nyugaton sokakkal sikerült elhitetnie, hogy saját hatalmi politikájával egy másik hatalmi politika, nem pedig egy teljesen, minőségileg új, szocialista külpolitika, egy hódításokat és egyenlőtlenségeket nem ismerő békepolitika áll szemben. Hatalmi politikájából következett, hogy eléggé paradox módon, az erőviszonyok, legfőképpen a katonai erőviszonyok gyökeres megváltozása kényszerítette az imperializmust arra, hogy a Szovjetunió, a szocialista országok külpolitikáját békepolitikának ismerjék el. Vannak agresszív erők, amelyek még ma is gyanakvást igyekeznek kelteni a Szovjetunió Kommunista Pártja XXIV. kongresszusának békeprogramja, L. I. Brezsnyev békediplomáciája, a szocialista országok békés külpolitikája iránt, torz értelmezést igyekeznek adni a békéért, az újfajta nemzetközi kapcsolatokért, az európai biztonságért, a Vietnamról szóló megállapodások tisztességes végrehajtásáért, az igazságos közel-keleti rendezésért, a leszerelésért, a katonai tömbök felszámolásáért vívott szakadatlan harcoknak. Sajnos, van ország, melyet vezetői ma is szocialista országnak neveznek, de amely elvitatja ezt a jelzőt, és megvonta barátságát más szocialista országoktól. Velük szánt szándékkal konfrontációra törekszik, tervszerűen tépi szét a kapcsolatokat, de támogat mindenit, ami a kapitalista országok külpolitikájában ellenük irányul: az imperialista katonai tömböket, a Kilencek Európáját, fellép az amerikai csapatok Európából való kivonása, az ázsiai kollektív biztonság, a leszerelési megegyezések, a szovjet—amerikai megállapodások ellen. Így kerül akarva, nem akarva egy frontra az imperializmus legagresszívebb erőivel. Semmilyen erő nem tudja azonban megakadályozni, hogy a népek örüljenek, és fellélegezzenek az enyhülés, a kialakuló békés nemzetközi kapcsolatok láttán. A kedvező eredmények nemcsak a már létrejött megállapodásokban jelentkeznek. Tapasztalhatók abban is, hogy a nemzetközi szervezetekben mindinkább elveszíti létjogosultságát a monarchikus és burzsoá diplomáciának az a közismert bon mot-ja, miszerint a szavak arra valók, hogy elrejtsük velük gondolatainkat A szocialista diplomácia nyílt beszédre kényszeríti a burzsoá diplomatákat is; az, hogy az emberiség valódi létkérdéseiről beszélnek, arra kényszeríti őket, hogy maguk is azokról beszéljenek. Így kerülnek a kétoldalú és multilaterális tárgyalások, a nemzetközi szervezetek napirendjére a kor legégetőbb kérdései, a termonukleáris háború veszélyének elhárítása, az államok közötti kapcsolatok tisztességes, a békés egymás mellett élés elveiből fakadó normáinak általános elfogadása, európai és ázsiai biztonsági egyezmények és övezetek megteremtése, általános és teljes leszerelés, egyenjogúságon alapuló gazdasági kapcsolatok, vevő és eladó számára egyformán előnyös árucsere és kereskedelem az államok között Amikor a mostani május elsején az elmúlt évinél is nagyobb megnyugvással vesszük számba az enyhülés felé eddig megtett lépéseket, az érdemeket értük joggal tulajdoníthatjuk a szocializmusnak, mert ezzel nem esünk az öndicséret bűnébe, hanem eszméink, társadalmi rendszerünk igazságát, emberségét, fölényét bizonyítjuk. Nem esünk az önzés bűnébe sem, mert a feszültség csökkentése és megszüntetése, a termonukleáris háború fenyegető rémétől mentes béke egyszerre szolgálja a szocialista és tőkésországok népeinek békéjét, kedvezőbb feltételeket teremt a kapitalista világ munkásosztályának, dolgozó tömegeinek osztályharcához, és társadalmi küzdelmeihez, útját állja a függetlenségüket védelmező, vagy érte harcoló népek elleni külső fegyveres támadásnak. A különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése a termonukleáris világháború egyetlen alternatívája. Mint szocialista külpolitika azonban évtizedekkel idősebb, mint a tömegpusztító fegyverek; egyidős a Nagy Októberi Szocialista Forradalommal. Nem az az egyetlen gondolat hozta létre, hogy az emberiséget meg kell szabadítani a háborúktól, hanem teljes lenini gondolatsor, amely magában foglalja a két társadalmi rendszer egész korszakra terjedő egymás mellett élését, a forradalom exportjának elutasítását, valamint minden nép jogát és kötelességét, hogy maga intézze sorsát. A világ kommunista pártjai — közöttük a tőkésországokban működő kommunista pártok — jól értik, helyeslik és támogatják a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élését. A tőkésországokban működő pártok tudják, hogy e politika népük érdekeit is szolgálja. Marxista-leninista gondolkodásuk megóvja őket attól, hogy betévedjenek azok politikai zsákutcájába, akik ellentmondást vélnek felfedezni internacionalizmus és békés egymás mellett élés között, ezért bírálják és nem fogadják el a szocialista országoknak a tőkés államok irányában folytatott politikáját. Jól látják, hogy békés egymás mellett élés híján visszakanyarodnánk a hidegháború korszakába, újból kiéleződne a nemzetközi feszültség, a kapitalista országokban pedig ismét a legagresszívebb erőké lenne a döntő szó, meggyorsulna a háborús készülődés, megteremtődne a belpolitikai élet fasizálásának ürügye. Az internacionalizmus természetesen nemcsak a világ munkásosztályával való szolidaritás, az osztálytestvéreknek tett szolgálat, hanem ugyanennyire a szocialista országok egymás közötti kapcsolatainak legfőbb jellemzője is. A hatalmon levő munkásosztály külpolitikája a szocialista országok irányában internacionalista politika. E külpolitika egyben ma már nemzeti külpolitika is, mivel, am. szocialista országok népei már messzire jutottak a szocialista nemzetté válás útján. A külpolitikát tehát a szocialista nemzeti egység kialakulásának korszakában is a munkásosztály osztály céljai, a szocializmus hazai és nemzetközi, napi és távlati érdekei határozzák meg. A dolgozó osztályok és rétegek alapvető érdekazonosságán alapuló belpolitikának, az ugyanezen érdekazonosságon alapuló külpolitika, a szocialista országok közötti viszonylatban internacionalista politika, a tőkésországokkal fennálló kapcsolatokban békés egymás mellett élés politika felel meg. Nem állhat fenn tartós eltérés a szocialista országok belpolitikája és külpolitikája között anélkül, hogy vagy az internacionalizmus a külpolitikában, vagy a szocializmus a belpolitikában, vagy mindkettő ne szenvedne előbbutóbb sérelmet. A szocialista országok külpolitikája egyszerre és összhangban szolgál nemzeti és közös érdekeket, a kettő között nincs és nem lehetséges ellentmondás. A nagy nemzetközi kérdések eddigi és majdani megoldása a szocialista országok nemzeti érdekeit is szolgálja, egyben szilárdítja az egész világ békéjét, a békés egymás mellett élés alapelveinek megfelelően. Az eddigi sikerekben döntő szerepe volt a szocialista országok felfogásbeli és cselekvési egységének. Az enyhülésből tehát nem az következik, hogy az egység szükségtelenné vált, vagy hogy az internacionalizmusnak a szocialista országok viszonyát szabályozó elveit most már időszerű felcserélni a békés egymás mellett élés kizárólag különböző társadalmi rendszerű országok , kapcsolataira érvényes elveivel. Ellenkezőleg: a további küzdelem az eddigihez hasonló és még szorosabb internacionalista egységet követel. A Magyar Népköztársaság nemzetközi tekintélye és megbecsülése, a külpolitikában elért sikerei annak köszönhetők, hogy mindig helyesen egyezteti a nemzeti és a közös érdekeket; internacionalista szálak fűzik a szocialista országokhoz, a világ munkásosztályához, és a békés egymás mellett élés elvi alapján fejleszti kapcsolatait a tőkésországokkal, szolgálva ezzel nemcsak népeink érdekeit, hanem a proletár internacionalizmust is. i : DARVASI ISTVÁN