Magyar Hírlap, 1974. július (7. évfolyam, 179-209. szám)
1974-07-01 / 179. szám
1974. JÚLIUS 1. HÉTFŐ! MAGYAR HÍRLAP János-napi ünnep A mesterséges írás művészei „A pesti nyomdászok Gutenberg-ünnepe tegnap (vasárnap) végbement. A „Nádor” 350 vendéggel terhelve, a Rákóczy-nóta mellett reggeli 6 órakor indult el Pestről, s 10-kor ért Visegrádra" — jelenti a Pesti Napló 1860. június 26-án az első budapesti János-ünnepségtől. A pesti nyomdászok Gutenberg-ünnepe most vasárnap is „végbement”. A rég elbontott Nádor gőzös fedélzetén már csak azért sem szoronghattak, mert több ezer vendége volt a János-napnak. Annál nagyobb ambícióval rúgták a labdát, feszítették az íjat , vagy éppen verték a blattot a Ganz-MÁVAG sporttelepén. Az első remittendák — A legrégibb szakmai ünnepnap a nyomdászoké... — mondja Borsa Gedeon, az Országos Széchényi Könyvtár kutatója. — Alig másfél évszázaddal Gutenberg nagy találmányának alkalmazása után — a XVII. században, már megtartották emlékünnepségét Németországban. 1740-ben megismételték a „mesterséges írás művészei" — akkoriban így nevezték magukat — az ünnepségeket. A „művész” cím nem üres titulus volt. A nyomdászok Európa legtöbb országában megkülönböztetett bánásmódban részesültek. Erdélyben például a papokkal egyező tiszteletadás isjárt nekik a XVIII. században. A nyomdászok megkülönböztetett helyzetüket a szellemi életben játszott alkotó szerepüknek is köszönhetik. Regiomontanus — de itthon Heltai, Bornemiszsza vagy Tótfalusi Kis — a felvilágosodás, a reformáció jelentős alakjai voltak. Nemrégiben került elő például Győrött egy ősnyomtatvány korrektúrái e vonata. Heltai Gáspár saját kezű javítgatásai, csinosításai állnak rajta. A magyar helyesírás megszilárdítása, a nyelv tisztaságának megőrzése máig ható érdeme a háromszáz esztendeje holt nyomdásznak. Az igazán nagyok tehát szerzők, korrektorok, betűtervező, vésnökök és szedők voltak egy személyben. Sőt: a kiadó tisztét is ellátták. Érdekes adalék: alig egy évtizeddel a Gutenberg-biblia megjelenése után túltermelési válsággal küzdött az ipar. Rómában üresen ásítoztak a szedéstükrök, munka után szaladgáltak a mesterek. Néhány esztendeje a Via Guiglia egyik pincéjében ősnyomtatású ívek százait találták meg — valószínűleg a sajtótörténet első remittendáit, már 800 millió forintot fordítanak. Új épületek, modern, nagy teljesítményű gépek — sorban megújhodnak az öreg nyomdák az országban. Mindez nem segít a szakemberhiányon. Legsürgetőbbé talán a nyomdai szedők számának gyarapítása vált. Pontosabban: a szedés gyorsaságának növelése. Szedés diktálásra Számítógép zümmög a Váci utcában. A fényszedőközpont agya. Lyukasztókészülékén sebesen kígyózik a perforált szalag. Mindenlyukcsoport: egy-egy betű, tipográfiai utasítás kódja. A számítógép ellenőrzi, s megfelelő műveleti utasításokat ad a programhoz. Automatikusan jelöli például a sorkizárásokat, a szóelválasztást is. Mindez az angol cég alapprogramjaiban van — ezzel a szedőknek, korrektoroknak nem kell kínlódniuk. A Monophoto 600-ba — a fényszedőgépbe — kerül ezután a lyukszalag. A gépben diafilmen rögzítve az abc betűt. A kódok alapján fotózza az automata sorba a betűket, papírra vagy filmre. Egy gépszedő óránként 0—10 ezer betűt szedhet ólomba. A fényszedőgéppel 100— 120 ezer betűt lehet kiszedetni ennyi idő alatt. Egy átlagos méretű, 200 oldalas könyvet egy műszak alatt szed ki a gép, s fotózza a ffszernyomásra alkalmas lemezekre. A fénysaedfSközpo®tlban jövőre már két, két és fél ezer könyvet lehetne kiszedetni. Hatalmas tehát a termelékenysége. Igaz , az ára sem kevés, 90 millió forint volt. A holnap nyomdája. Valószínűleg. Biztonsággal azért nem állíthatjuk, mert közel százévnyi stagnálás után mostanában egymást érik az új és még újabb nyomdatechnikai találmányok. Szedettek már szöveget emberi beavatkozás nélkül, kézírásból — sőt, kísérleteznek azzal is, hogy diktálás után a gép automatikusan szedje a szöveget! A hírlapnyomdákban mindenesetre a ma — és talán a holnap is — az ólombetűké. Azé a hangos, forró fémgőzöket lehelő, sok figyelmet és kézi munkát követelő régi eljárásé, ami a lapkészítés — úgy hisszük, minden újságírónak kedves — hangulatát adja. Mert mi történt ezzel a kézirattal is, amint az Athenaeum Nyomda metterjéhez került a szerkesztőségből ? — Mennyi az idő? — néz fel az órára a szedőterem vasárnapi parancsnoka, Upor Zoltán vicemetter. Ne higgyük, hogy pusztán az órák múlása után érdeklődik. A kérdés körülbelül ezt jelenti: „már megint ilyen későn jött az anyag...” Nem szabad rossz néven venni tőle. A mestőrök privilégiuma ez a zsörtölődés. Szedőgépekkel, emberekkel, percekkel kell gazdálkodniuk, hogy a lap valóban elkészülhessen a bűvös határidőre, a „gépindulásig — Tizenhét, tizennyolc, tizenkilenc ... — a kéziratpapír szélére kék számok kerülnek. A Magyar Hírlap egy-egy oldalára — képek nélkül — 12 gépelt oldalnyi szöveg fér el. Ezért, hogy igencsak rosszat sejt a mettőr, ha már háromjegyű számokat kell írnia. Nem fér bele a lapba. Fiatalember billegteti a szedőgép billentyűit. Szele György, ennek a riportnak a gépszedője. Csak arra kapja fel a fejét, hogy a nevét olvassa a kéziratban. Azaz: most. — Ma gyorsan kell dolgozni, akkor nem is tudatosan olvasom a szöveget... Csak szóképeket látok. A kezemben meg már érzem, hogy melyik billentyűre kell ütni. A szöveghűségen, helyesíráson túl, figyelnie kell a kizárásra — azaz, hogy egyforma szélesek legyenek az ólombetűs sorok — arra is, hogy pontosam, teljesen kitöltötte-e a matricák véseteit a beléjük zuhanó forró ólom, hogy nem ragadt-e be a sor a gépbe. Egyszóval: ezernyi dologra. Fémtálcára kerül a szedés. Két furcsa jelet tesznek fölé. „Szele” — a szedő neve, s az, hogy „47”. Ami azt jelenti: ezen a számú tálcán — szakmai neve: hajó — kell keresni ezt a riportot. Most éppen nem kell. Napi szedés — azonnal a kéziszedők asztalára viszik, mihelyt levonatot készítettek róla. A levonat a korrektoré, a szerkesztőségi ügyeletesé. A sajtóhibákat, az értelemzavaró sorösszekeveredéseket kell kijavítani rajta. Amikor a szignált korrektorpéldány is előkerül, a kéziszedők beemelik az oldalba a szedést. Szabó József és Septey Lajos dolga, hogy a tördelőszerkesztővel együtt a végeláthatatlan betűtengerből újságoldalt csináljanak. Ha felületesen nézzük, úgy látszik, csak rakosgatják a betűsorokat, a vékony ólofztlemezkéket ide-oda. Pontos méretű „tükör” a rakosgatás eredménye. Ami ezután következik — a hajnalosabb oldalevonatok, az utolsó hibák kijavításához, s miután a mettor és az olvasószerkesztő engedélyezi, a préselés következik, s a vastag kartomnatrica kiöntése újból ólommal. És már forogpörög a rotációs gép. Kész a lap. (Persze, ha már pörögne, akkor nem kerülhetnének bele ezek a sorok. Jó fél óra még hátravan. A hétfői lap elkészítésében részt vevő jó néhány nyomdász kolléga — a Magyar Hírlap szocialista brigádja — IS óra 30 perckor ér majd rá, hogy eszébe jusson. János-napi ünnep van.) Vincze Péter : „Tizenhat. .. Tizenhét... Tizennyolc.. A tördelőszerkesztő, a kéziszedők... S „fejük felelt” a mettór. (Vahl Ottó felv.) Jöjjön el Budára! Az átmeneti válság idején kapacitálta Karai László prépost Andreas Messt, az egyik törpenyomda mesterét arra, hogy jöjjön el Budára, ott keresse meg a kenyerét. Hess saját kockázatára így nyomtatta ki Budán a Chronica Hungarorumot, 1472-ben. Nem sokáig örülhetett szerencséjének — egyes kutatók szerint már hat év múlva tönkrement vállalkozása, megrendelő híján, ötszáz esztendő múlva a nyomdák túlterheléséről panaszkodnak. A könyvek kiszedését, nyomtatását már legkevesebb egyéves „átfutással” vállalják. Jövőre előreláthatólag 175 ezer tonna papír kerül a rotációs és ofszet gépek alá. Néhány esztendő alatt szinte annyi kiadvány készül, mint amennyi fél évezred alatt elhagyta a sajtót — majdnem egy félmillió A nyomdaipar beruházásaira az idén 4 Fórum A fiatalok érdekében elnéptelenedtek az osztálytermek, megkezdődött a várva várt szünidő. De hol találkozunk a diákokkal, a fiatalokkal a vakáció idején? Hol és hogyan töltik a gyorsan múló szabad heteket? Táborban, nyári gyakorlaton, vízparton, hegyekben, üdülőkben, kempingekben? Itt is, ott is, kinek-kinek kedve és módja szerint. Mert évről évre mind több lehetőségük van a fiataloknak, újabb és újabb ifjúsági táborokban, a kerületi KISZ-bizottságok, az Express vagy az iskolák telepein élvezhetik a nyár örömeit. Érdemes azonban szót ejteni azokról, akik — a korábbi évek tapasztalataiból várhatóan — most is kívülrekedtek a szervezett nyaralás, az értelmes, hasznos időtöltés, a valódi diáknyár kapuján. Akiknek nem lesz emlékezetesen szép nyári élményük, akikkel nem történt semmi említésre méltó a vakáció alatt. Azaz sokukkal mégis történt valami. Csakhogy arról nem szívesen beszélnek. Se a diáktársaknak, se a tanároknak, de szüleiknek sem. Pedig elsősorban szüleiket kellett volna idejekorán beavatniuk terveikbe, hiszen sokszor évven rajtuk múlott, hogy végül is a rendőrőrsön kötött ki gyermekük. Mert minden nyári szünet, minden vakáció magával hozza a veszélyt: a felügyelet, jó tanács, szülői figyelem és értelmes program nélkül maradt fiatalok könnyen esnek áldozatul a csábításnak. Szívesen indulnak bizonytalan, de kalandosnak ígérkező utakra, s ezek az utak gyakran a rendőrségre vezetnek. Az elmúlt esztendőkben sokszor elhangzott a Balaton menti őrsökön: elfogyott a pénzünk, nem tudtunk élelmet vásárolni, kénytelenek voltunk lopni. A kisebb lopásokat pedig követik a nyaralófosztogatások, autófeltörések. És ezek a gyerekek nem bűnözők, túlnyomó többségükben megbecsült családok fiai, lányai, akik a csupa nagybetűvel írt kaland és a romantika útját keresve jutottak a bűn kitérőjéhez. Sajnos a megtévedt fiatalok száma nem csökken. Annak ellenére sem, hogy — különösen az ifjúsági törvény életbe lépése óta — mind nagyobb gondoskodás tapasztalható az állam részéről, egyre több üdülőtelepet adnak át a fiataloknak. Úgy látszik azonban, még nem tudnak élni a megnövekedett lehetőségekkel, vagy még mindig nem elég vonzóak a közös nyaralások programjai. Ezért sokan lemondanak az iskolai és más szervezett táborozásokról — olykor éppen az érdekesebbnek tartott, főleg balatoni — csavargások kedvéért. Sokan valamiféle tévesen értelmezett „nevelői demokratizmustól” indíttatva könnyen kimondják: hadd menjen a gyerek, tanuljon önállóságot. De a sokéves tapasztalat is azt mutatja, hogy ez nem a józan önállóságra nevel. Éppen ezért újból és újból felhívjuk a figyelmet a nyár, a vakáció veszélyeire. A fiatalok érdekében. E. L. Szerelik a tizedik házgyárat Kecskeméten épül fel hazánk tizedik házgyára. A próbaüzemelés várhatóan 1975 második felében megindul