Magyar Hírlap, 1974. november (7. évfolyam, 301-330. szám)
1974-11-01 / 301. szám
2 1974. NOVEMBER 1. PÉNTEK NEMZETKÖZI POLITIKA Magyar Hírld* KÜLFÖLDI LAPOKBÓL ■B Ü JM mi jh agm Csütörtöki számá■ 3 Sfeá Ba ilS baJl a lap erélyesen .í Ifi DUn elutasítja a nyugati " ■ ■ m * ■ reakciós sajtóorgánumok kísérleteit a szovjet—jugoszláv viszony befeketítésére. Különösen három bécsi lap — a Kronen Zeitung, a Die Presse és a Kurier — magatartása váltott ki rosszallást a szovjet fővárosban. Ezek a lapok a közelmúltban olyan jelentéseket közöltek, amelyek szerint „a szovjet csapatok előrenyomulnak” a jugoszláv határ felé. A lap emlékeztet a jugoszláv Vjesnik „a Kurier ejtőernyős kacsája” című kommentárjára, amely a bécsi jobboldali lap koholmányára válaszol, s nemcsak méltóan visszavág a rágalmazóknak, hanem a rosszindulatú sajtókampány hátterét is megvilágítja. Ez az akció a jugoszláv lap szerint egy régóta, jóllehet sikertelenül folyó Jugoszláviaellenes kampány része, mely a hazugság, koholmány, rágalom eszközével él, de ennél messzebbre is elmegy, mert fizetett terroristák befogadását és Jugoszláviába küldését is magában foglalja. Az SZKP orgánuma felhívja a figyelmet arra a körülményre is, hogy jóllehet a Jugoszlávia és a szocialista országokhoz fűződő viszonya ellen indított kampányt maga a jugoszláv sajtó leleplezte, a kampányhoz haladéktalanul csatlakozott a pekingi propagandagépezet is. A Zsenmin Zsipao terjedelmes cikkének alapját az imperialista propagandából vett koholmányok alkotják. A johannesburgi liberális lap „Kis Daily ” Mail dél-afrikai Vorster-kormány igazságügy-minisztere, Kruger parlamenti felszólalásának. Kruger nyíltan közölte: ő adta ki az utasítást a rendőrségnek, hogy tartóztassa le O’Malleyt, a Daily News című lap szerkesztőjét. Nyilatkozatát a vezércikk arrogánsnak minősíti, egyfelől, mert hatalmát fitogtatta benne, másfelől pedig, mert azzal a nyilvánvaló céllal hangzott el, hogy megfélemlítse az ellenzéki sajtó több munkatársát is. A megfélemlítési szándék nem érte el a célját: a miniszter parlamenti beszédét követő napon elfogadott nyilatkozatukban az újságírók élesen szembeszálltak azzal, hogy az igazságügy-miniszter úgy léphessen fel, mint egy kis Ceasar. Formailag nem kérdőjelezik meg a miniszter letartóztatási jogát, de emlékeztetnek rá: erre csak a nemzet érdekének veszélyeztetése esetén szánhatja magát, s ez O’Malley esetében képtelenség. OKTÓBER 3-ÁN MONDOTT LE Mariano Rumor ötödik kormánya, és a hónap utolsó napján még azt sem lehet tudni, hogy mikor alakul meg az új kabinet. A felszabadult Olaszország történetében már régóta nem szenzáció a legalább négy hétig tartó kormányválság. 1945 és 1959 között ugyan még csak tizenöt nap volt a válságok átlagos időtartama, de 1960-tól napjainkig már harmincöt napra emelkedett. Könnyen lehet azonban, hogy a mostani válság — amely általános vélemény szerint minden eddiginél súlyosabb — jóval tovább tart. A négy hete kirobbant válság már „elégette” Amintore Fanjanit, a Kereszténydemokrata Párt titkárát, aki sikertelenül kísérelte meg a kormányalakítást. Most Aldo Moro, az ügyvezető kormány külügyminisztere próbálkozik a majdnem lehetetlennel. Milyen esélyei vannak a tekintélyes kereszténydemokrata politikusnak? A választ az előzmények adják meg. A kormányválság azért robbant ki, mert Mario Tanassi, a szociáldemokrata párt elnöke „megfúrta” a Kumor-kormányt. Október elsejei nyilatkozatában kijelentette, hogy a szocialistákkal nem lehet együttműködni a kormányban, ezért meghalt a középbal, a kormánytöbbség már nem létezik. Új választásokat kell kiírni. A szociáldemokrata politikus állásfoglalása általános megdöbbenést keltett. Nem kevesen voltak, akik az első pillanatban összefüggésbe hozták szavait az Egyesült Államok hivatalos köreinek, Olaszországról alkotott véleményével, és a jövőre vonatkozó elképzeléseivel. Egy szocialista képviselő gúnyosan megjegyezte: Megjött a washingtoni rádió, a Fehér Ház szólaltatta meg Tanassit. Egy köztársaság párti képviselő pedig így élcelődött: Tanassi, miután elmondta a magáét, üdvözlő táviratot kapott. A táviratban ez állt. ..Thank you. Amintore Fanfani.” Az ironikus kommentárok pontosan kifejezik az olasz közvélemény meggyőződését: a szociáldemokraták azért robbantották föl a középbalt, mert az Egyesült Államok — és az olasz kereszténydemokrácia — érdekelt az idő előtti parlamenti választások megtartásában, a centrista (kő- Olaszország \\A \ ) Kormányválság, ötödik hét népjobb irányzatú koalíció föltámasztásában. A KÖZÉPBAL KORMÁNYZAT igazában nem most halt meg, hanem már korábban, és nem is egyszer. Csakhogy eddig — különböző mutatványok segítségével — sikerült föltámasztani. Most azonban a szociáldemokraták egyoldalú akciója — amelyet sok tekintélyes kereszténydemokrata is helytelenített — lehetetlenné tette, hogy Fanfani újból összehozza a középbal pártjait. A kormányalakítási tárgyalások alkalmával a legfőbb ellentétek a szocialisták és a szociáldemokraták között voltak, s a kereszténydemokrata vezetőségben nem volt meg a kellő bátorság ahhoz, hogy a szocialista javaslatok és feltételek mellé álljon. Az Olasz Szocialista Párt vezetősége tíz pontban foglalta össze azokat a témákat, amelyekben a kormánynak állást kell foglalnia. A leglényegesebb kikötéseit: a kormánytöbbség pártjai vállaljanak kötelezettséget a (jövőre esedékes) tartományi és közigazgatási választások időben való megtartására; adjanak konkrét garanciákat a biztonsági szolgálatok ellenőrzésére; sürgősen hajtsák végre a régóta esedékes reformokat; világos programot dolgozzanak ki az infláció elleni küzdelemre; garantáljanak legalább egyévi bért a munkanélkülieknek. A szocialisták ragaszkodtak ahhoz is, hogy a kormánykoalíció és az ellenzék (elsősorban a kommunista párt) közötti viszony az ország érdekeinek megfelelő legyen; kikötötték, hogy a szakszervezetek legyenek a kormány egyenrangú tárgyalópartnerei; emellett azt kívánták, hogy a kormány kulcsfontosságú tárcái (belügy, honvédelem, kincstár) közül legalább egyet ők kapjanak. A SZOCIÁLDEMOKRATÁK ezzel szemben föl akarják számolni a különböző tartományokban és megyékben létrejött baloldali végrehajtó bizottságokat, mondván, hogy a középbalnak nemcsak a kormányban, hanem a tartományokban és a helyi közigazgatásban is érvényesülnie kell. (Ez gyakorlatilag a kommunisták és a szocialisták együttműködése elleni vétó.) Tanassi és társai ugyan továbbra is hangoztatják, hogy hajlandók a középbal koalíció visszaállítására, de politikai feltételeik azt bizonyítják, hogy sokkal szívesebben működnének együtt a liberálisokkal, mint a szocialistákkal. Ez pedig nem középbal, hanem középjobb kormányt jelentene. Az eddigi nyilatkozatok és állásfoglalások alapján egy dolog majdnem bizonyosra vehető: nem alakulhat olyan kormány, amelyben részt vennének a szocialisták is, meg a szociáldemokraták is. Ha tehát Moro középbal kormányt akar alakítani, akkor legföljebb arról lehet szó, hogy belépnek a szocialisták és kívül maradnak a szociáldemokraták, vagy fordítva. Elvileg lehetséges az is, hogy a kereszténydemokraták és a köztársaságiak vennének részt a kormányban és a másik két párt (vagy legalább az egyik) kívülről támogatná a kétpárti kabinetet. Ennek ugyancsak kevés esélye van. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kormány csak kereszténydemokratákból áll majd, és a középbal többi pártja a parlamenti szavazásoknál támogatja. OLASZORSZÁG igen súlyos gondjait azonban ez sem oldja meg. A pártok közötti viszályok és a külföldi beavatkozás méretei arra mutatnak, hogy az új kormány sem lesz hosszú életű. Moro tekintélye és elkötelezettsége önmagában nem elegendő ahhoz, hogy harminc év fölgyülemlett politikai, társadalmi és gazdasági problémáit megoldhassa, vagy legalább számottevően csökkenthesse. Az idő előtti parlamenti választások majdnem elkerülhetetlenek, noha eredményük nem fogja lényegesen megváltoztatni a pártok közötti erőviszonyokat. A stabilitásnak, az eredményes kormányzásnak egyetlen garanciája van: a három nagy erő — katolikusok, szocialisták és kommunisták — összefogása. Minél mélyebbre süllyed Olaszország az általános válságban, annál nyilvánvalóbbá válik ennek a — nem új keletű — megállapításnak az igazsága. tsTodero Frigyes Közös közlemény Losonczi Pál lengyelországi látogatásáról (MTI) Losonczi Pál négynapos lengyelországi látogatásáról a következő szövegű közös közleményt adták ki: Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Henryk Jablonski, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének meghívására október 28—31. között hivatalos baráti látogatást tett Lengyelországban. Losonczi Pál eszmecserét folytatott Henryk Jablonskival, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökével. Megbeszélést folytatott a LEMP Központi Bizottságában is, amelyen részt vett Henryk Jablonski, Piotr Jaroszewicz, Edward Babiuch, Mieczyslaw Jagielski, Stefan Olszowski, a politikai bizottság tagjai. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke megismerkedett Varsó műemlékeivel, új létesítményeivel és ellátogatott a Róza Luxemburg Izzólámpagyárba. Vidéki útja során meglátogatta Osztynt és ott találkozott a mezőgazdasági-műszaki akadémia tanáraival és diákjaival, ellátogatott a kzlovói állami gazdaságba, továbbá megtekintette a grünwaldi csatamezőt. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökét mindenütt szívélyes barátsággal fogadták. Losonczi Pál és Henryk Jablonski a tárgyalások során tájékoztatta egymást országa belső helyzetéről, áttekintette a kétoldalú kapcsolatok fejlődését és véleményt cserélt a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseiről. Elismeréssel értékelte a két testvérpárt kongresszusi határozatainak megvalósítását, a lengyel és magyar népnek a szocializmus építésében elért eredményeit. A két elnök megállapította, hogy a Magyar Népköztársaság és a Lengyel Népköztársaság politikai, gazdasági, kulturális és tudományos együttműködésének fejlődése erősíti a két nép barátságát. A lengyel—magyar együttműködés hozzájárul a Varsói Szerződés további erősítéséhez, a szocialista közösség egységének szorosabbra fűzéséhez, a szocialista gazdasági integráció komplex programjának gyorsabb megvalósításához a KGST keretében. Az elnökök megállapították, hogy a nemzetközi helyzet alakulásának fő iránya a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése elvének megszilárdítása. Ennek az elvnek alapján, a nemzetközi enyhülést megzavarni próbáló hidegháborús erők ellenére kedvező folyamatok érvényesülnek a nemzetközi kapcsolatokban. Az enyhülés fő tényezője a Szovjetunió és a szocialista közösség országainak növekvő ereje, nemzetközi tekintélye és kezdeményező békepolitikája. A felek megállapították, hogy eddigi külpolitikájuk szellemében továbbra is mindent megtesznek a nemeztközi enyhülés és együttműködés erősítése, elmélyítése érdekében. A Szovjetunióval és a többi testvéri szocialista országgal, valamint a béke erőivel együtt arra törekednek, hogy a világban uralkodó kedvező folyamatok visszafordíthatatlanná váljanak. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökével folytatott megbeszélései a barátság, a kölcsönös megértés szellemében folytak, teljes nézetazonosságot tükröztek és újabb hozzájárulást jelentenek a két ország testvéri kapcsolatainak fejlődéséhez. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hivatalos, baráti látogatásra hívta meg a Magyar Népköztársaságba Henryk Jablonskit, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnökét, aki a meghívást örömmel elfogadta. " A lengyelországi vendégeskedés csütörtöki programja Találkozó a LEMP KB székházában, gyárlátogatás Berczik Árpád, a Magyar Hírlap kiküldött munkatársa és Márkus Gyula, az MTI varsói tudósítója jelenti: Losonczi Pál csütörtökön délelőtt Varsóban, a LEMP KB székházában találkozott a lengyel párt és állam vezetőivel. A szívélyes és baráti légkörben lefolyt megbeszélésen, amely a magyar— lengyel kapcsolatok időszerű kérdéseire összpontosult, lengyel részről részt vett Henryk Jablonski, a LEMP PB tagja, az államtanács elnöke, Piotr Jaroszewicz, a LEMP PB tagja, miniszterelnök, Edward Babiuch, a LEMP PB tagja, a KB titkára, Mieczyslaw Jagielski, a LEMP PB tagja, miniszterelnök-helyettes, az állami tervbizottság elnöke, Stefan Olszowski, a LEMP PB tagja, külügyminisztésr és Tadeusz Hanuszek budapesti nagykövet, magyar részről pedig Roska István külügyminiszter-helyettes és Németi József varsói nagykövet. A találkozó után Losonczi Pál felkereste a varsói Róza Luxemburg Izzólámpagyárat. Ez az üzem az 1972-ben létrehozott POLEM fémtechnikai kombinát keretében működik, s alapvető feladata, hogy világszínvonalú, korszerű fényforrásgyártást valósítson meg. Az üzem együttműködik a KGST-országok szakosított vállalataival és különösen intenzív kapcsolatot alakított ki magyarországi rokon üzemekkel. A gyár fejlesztését jelentősen elősegítette, hogy az alapvető termékeket, például miniatürizált elektroncsöveket és fénycsöveket a magyar alapítású Tungsram cég által előállított gépeken és berendezéseken gyártották. A POLEM kombinát és a Tungsram igazgatósága között 1974-ben szakosítási megállapodás jött létre a kis sorozatban gyárott termékek területén és a félkész termékek kölcsönös szállítására. Az Elnöki Tanács elnöke a gyárlátogatást követő ünnepségen mondott beszédében méltatta a Lengyelországban elért gazdasági, szociális és kulturális eredményeket, majd rámutatott, hogy az elmúlt harminc évben új tartalommal telítődött magyar—lengyel barátság nemcsak népeink, hanem nemzetközi méretekben a szocializmus és a haladás ügyét is erősíti. Hangsúlyozta a kisebb közösségek között realizálódó kétoldalú együttműködés jelentőségét, amire jó példa a varsói gyár és a magyar partnervállalat kapcsolata. A gyárban tett séta során a magyar küldöttség néhány tagja szót váltott a 13 évvel korábban, a második világháború idején Lengyelországban letelepedett munkásnővel, Szawinszkával, leánykori nevén Urban Máriával. A Róza Luxemburg Izzólámpagyár nemcsak magyarországi kapcsolatai miatt keltette fel Losonczi Pálnak ee kísérti enek figyelmét, hanem azért is, mert jól szemlélteti a Lengyel Egyesült Munkpárt VI. kongresszusán és az azóta tartott pártplénumokon leszögezett fémos célkitűzésnek, az élet- és munkakörmények folyamatos, módszeres javítónak megvalósítását. A törzsgárda erősülése és fokozott anyagi megbecsülése, új, differenciáltabb bérrendszer kidolgozása, a szociális létesítmények bővítése, a nők jogainak fokozott védelme mind olyan törekvések, amelyeknek megvalósításában a gyár az úttörők közé tartozott. Bevezették az ötlettőzsde intézményét: aki egy-egy apró ésszerűsítési lehetőségre bukkan a munka kapcsán, az — a bármikor összehívható szakmai zsűri döntése alapján — még ugyanazon a napon 200—500 zloty jutalomban részesülhet. Losonczi Pál és felesége gazdag lengyelországi programjának befejező aktusaként hazánk varsói nagykövetségén, ebédet adott Henryk Jablonski államelnök és felesége tiszteletére. A rendkívül bensőséges és baráti légkörben lezajlott díszebéden lengyel részről jelen volt Jaroszewicz miniszterelnök, Gucwa, a szejm elnöke, Olszowski külügyminiszter, Krasko, a szejm külügyi állandó bizottságának elnöke, Benesz, a Demokratikus Párt elnöke, Groszkowski, a Nemzeti Egységfront Országos Bizottságának elnöke, Stasiak, az államtanács titkára, Kuberski oktatás- és nevelésügyi miniszter, Trepczynski külügy-, Urbanowicz nemzetvédelmi és T. Nestorowicz külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint több más személyiség. Magyar részről ott voltak az Elnöki Tanács elnöke kíséretének tagjai. Losonczi Pál, felesége és kísérete délután repülőgépen hazautazott Varsóból. Búcsúztatására a magyar és lengyel nemzeti zászlókkal díszített repülőtéren megjelent Jablonski, az államtanács elnöke, Gucwa, a szejm elnöke, Olszewski külügyminiszter és más személyiségek. Ott volt Németi József, hazánk lengyelországi nagykövete. * A Lengyel Népköztársaságból hazatérőben a repülőgép fedélzetéről Losonczi Pál üdvözlő táviratot küldött Henryk Jablonskinak, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsa elnökének, majd átrepülve Csehszlovákia fölött, Lubomír Strougálnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya elnökének.