Magyar Hírlap, 1975. május (8. évfolyam, 119-149. szám)
1975-05-18 / 136. szám
8 1975. MÁJUS 18. VASARNAP KULTÚRA-MUVESZET *________MfjGYjjR HÍRJBP ^Dobai Péter: Naplemente egy ablakból Havanna novemberében Ritkuló, vörös égések, lila borúlátók. Furcsa, gyermekrajzszerű felhőzugok. A kivont kard-ciprusok már nem ciprusok, fénytelen fáklyái az éjszakának, fekete lángok. Színeket riad a tenger, fehéren repülnek a partok felé, mint a vonatok, a hullámok, a múlt a múlthoz, aztán egy színtelen ezüstben csak a hangok zúgnak tovább, mint egy pályaudvaron a kiáltások. Bertalan Tivadar rajza rPatka László:j " Feliratok egy nem létező falvédőről levendula-kísértet tör a tűzhelyre roncstelepen rozsda ront a rezedára szél gazdái kémlelik a kéményeket mit terem a kályha kontyosodik-e a konyha — véres a víz kavarog benne madarak tolla fák seprik a hold udvarát felhő-vatta folyó sebét csillapítja lányok kiszikkadt kútját padok széles partja csalogatja kavicsok kacsáznak kezek küllői között csönd csapja csöpög homok hátán csalán csapkod Novotny Vilmos : Ostor, fáklya Van már mitől félned mástól, félrevert szivkongatástól? Agyadban homokrajz-csöndtől, melyből, mint a hanglemezről, a volt vihar egyre bömböl? Gyomorszájütés-a jutástól. A korhadásig fásulástól. * Mint ostor, fáklya fél egymástól, fél halálod halálától. Mesterség és művészet Színészképzés egyetemi fokon Kevés olyan intézményünk van, amely a felszabadulás évétől számíthatja megalakulását. A Színművészeti Főiskola azért kezdhette meg működését a népi demokrácia születésével egy időben, mert felállításának eszméje már a Tanácsköztársaság idején felvetődött, s a héttagú színésznevelési direktórium megkezdte a működési elvek kidolgozását is. A Főiskola tervezetének részletes kidolgozása végül a harmincas évek végén és a negyvenes évek elején készült el az illegális kommunista párt kezdeményezésére és irányításával. Régi, nagy múltú, hatvan éve működő színésziskola nemes hagyományaira építve, elavult módszereket felülbírálva, a jókat megtartva, továbbfejlesztve kezdhette meg munkáját 1945 őszén a mai Színművészeti Főiskola elődje Hont Ferenc vezetésével. A főiskola első igazgatója így emlékezett vissza az indulásra: — Amikor 1945-ben hazatértem a Szovjetunióból, a Művészeti Tanács Somlai Artúr és Kárpáti Aurél ajánlására engem javasolt a Színművészeti Akadémia igazgatójául. Először egy tervezetet készítettem a Színiakadémiának — amely hároméves színésziskola volt — Színház és Filmművészeti Főiskolává való átszervezésére. Már 1945 őszén — ha címében még nem is — ez a főiskola nyílt meg az egykori színiakadémia helyén. A hároméves tanulmányi idő négyre emelkedett, és jelentős mértékben bővült a képzés anyaga és köre is. A régi színiakadémián csak színészeket képeztek — mindössze egy alkalommal próbálkoztak tanfolyamrendszerűen rendezőképzéssel is. Már 1945-ben hét szakon nyílt meg a főiskola. A drámai színészek mellett képeztünk énekestáncos színészeket, film- és színházi rendezőket, dramaturgokat, táncrendezőket, ugyanakkor esti tagozaton a színházak adminisztratív és technikai vezetésével, irányításával foglalkozó szakembereket is. — Lényeges változás volt a színiiskolának főiskolai rangra emelése, amely ugyan hivatalosan csak 1948-ban következett be, de már az induláskor életbe léptettük a főiskolai szabályokat. Ilyen értelemben csak érettségivel rendelkező fiatalokat vehettünk volna fel. Igen ám, de mi az intézményt a nép főiskolájává akartuk átszervezni. (A régi színiiskolában a munkás-paraszt fiatalok száma elenyésző volt.) Ezért a tanítás megkezdése előtt tehetségkutató kampányt indítottunk falvakban, üzemekben, s egymás után jelentkeztek a tehetséges, tanulni vágyó munkás és parasztfiatalok, akik viszont nem rendelkeztek érettségivel. Számukra az új főiskola — Magyarországon először — előkészítő tanfolyamot szervezett, ahol ezek a fiatalok szakérettségit tehettek, s ezután kezdhették meg főiskolai tanulmányaikat. A főiskola a fiataloknak ingyenes kollégiumi elhelyezést, étkezést és ösztöndíjat biztosított. — Az induláskor a legfontosabb az volt, hogy lerakjuk az alapjait egy olyan szakmai-művészi nevelésnek, amelynek világnézeti alapja van. Bevezettük a Sztanyiszlavszkij módszeren alapuló oktatást. Ugyanakkor az elméleti problémák mellett gyakorlati nehézségekkel kellett megküzdenünk. A színiakadémia rommá lőtt épületét a hallgatók segítségével építettük újjá. Mindenki dolgozott, csak így tudtuk elkezdeni a tanítást. Másrészt a tanároknak miközben tanítottak, tanulniuk is kellett. Új módszereket vezettünk be, új szellemet, szemléletet alakítottunk ki s az értékes hagyományokat akartuk továbbfejleszteni ebben az új szakmai irányzatban. A főiskolának saját színháza volt — a Madách Színház — két tudományos intézete, a Színháztudományi és a Filmtudományi Intézet, s 1948-ban csatlakozott a főiskolához a Filmgyár is. A Színháztudományi Intézetre hárult a pedagógiai módszerek kidolgozása, s az, hogy kiadványokkal segítse a tanulmányi munkát, helyettesítse — átmenetileg — a hiányzó tankönyveket. — A főiskola belső életének érdekes demokratikus szervezete volt a diákönkormányzat, amelyen belül az úgynevezett diáktanács számos kérdésben döntési jogsal rendelkezett. Az első végzett évfolyam, amely kikerült a színházi életbe, már azzal a határozott világnézeti felfogással, szakmai-ideológiai és emberi-művészi érettséggel rendelkezett, amelynek megteremtése a főiskolának alakulása percétől elsődleges célja volt. Ilont Ferenc 1948-ig vezette a főiskolát, ekkor h°lvét Bányai Lajos vette át. 1911-től 58-ig Simon Zsunsii igazgatása alatt jelentősen megszilárdult a szakmaipolitikai nevelés egysége 1964-től tíz éven keresztül Nádasdy Kálmán főigazgatói működése során teremti meg a hagyományok és a legújabbkori eredmények egészséges szintézisét, s állítja helyre a gyakorlati és elméleti munka egyensúlyát. 1971-ben vált egyetemi intézménnyé a főiskola, melynek rektora jelenleg Várkonyi Zoltán. A tanári kar túlnyomó többsége valamikor ezen a főiskolán szerezte diplomáját, s így jelenlétük egyfajta folyamatosságot biztosít, a tradíciók átadását és egyben folytonos megújítását. Várkonyi Zoltán például Ódry Árpád növendéke volt, s a rektorhelyettes és a színésztanszak vezetője, Ádám Ottó pedig Nádasdy Kálmánnál tanult. De az ő növendékeik, az utóbbi években végzett fiatalok is megtalálhatók a tantestület névsorában. A főiskola jelenlegi munkájáról, s az elmúlt harminc év folyamatáról Vámos László beszélt. — 1946-ban, a felszabadulás után egy évvel léptem be először a főiskola kapuján mint rendezőszakos hallgató. Amikor 1950-ben végeztem, tanársegédként, majd később tanárként dolgoztam is, tehát lényegében 29 éve élek az intézet falai között, s így tanúja lehettem annak a fejlődésnek, amely ez idő alatt végbement. Növendékként nagyszerű tanárok irányítása alatt dolgozhattam, így elsősorban kegyelettel és tisztelettel szeretnék megemlékezni Márkus Lászlóról, az Operaház egykori igazgatójáról, majd az ő tárgyait átvevő Oláh Gusztávról, de legfőképp Nádasdy Kálmánról, akit mesteremnek vallok. A színésztanszakon Gellért Endre teremtette meg a modern színészképzés alapjait — tulajdonképpen ma is ő a mérce, és ma is azokon az alapokon állva tanítunk, amit tőle tanultunk. A módszeres színészképzést tulajdonképpen az utolsó tizenöt évtől számítjuk; ennek oka az első 10—15 év boldog anarchikus állapota, amikor sok mindennel foglalkoztunk, amikkel ma, konszolidált körülmények között nem kell foglalkozniuk a hallgatóknak. Éppen ezért akkoriban sok mindent nem csináltunk. Nem volt elég módszeres a mozgásoktatás, a beszédoktatás, még egy kicsit le is néztük ezeket a tárgyakat, abban a tévhitben, hogy minden az átélés. Nem volt divat a színészet mesterségbeli részét tudni, ezen a téren hozott óriási fejlődést az elmúlt 10 —15 év. Ma a mozgástréningek, beszédgyakorlatok mindennaposak, tehát most sikerült tudatosítani a hallgatókkal azt, amit egy zeneakadémista , mondjuk egy énekes vagy zongorista kezdettől fogva tud, hogy mindennapi technikai gyakorlás nélkül nem megy a pálya. A zenei képzés éppen Nádasdy Kálmán rektorsága alatt lett hallatlanul fontos a fülek művelése, a ritmusérzék és a zenében való gondolkodás fejlesztése. Az oktatás elméleti-módszertani részéről szólva ma már kevesebbet beszélünk a Sztanyiszlavszkij-rendszerről, mint az elmúlt időkben, de ennek alapján tanítunk. Azt hiszem, túl vagyunk a félreértés és a fetisizálás korszakán, túl vagyunk az ennek természetes reakciójaként jelentkező elvetésen, és ma már leszűrt és higgadt módon tudjuk alkalmazni. De úgy hiszem, ma már nincs a világnak sem nyugaton, sem keleten olyan jelentős színészképző intézete, amely ne a Sztanyiszlavszkij-módszer alapján állna — ezt mondhatom nyugat-európai és amerikai tapasztalataim után. Csak van, ahol még ott tartanak, ahol mi tartottunk az első időszakban. — Természetesen minden új áramlat hat a főiskolára, a növendékekre és a tanárokra is. Nagyszerű dolog, amikor megismerkedünk valami újjal, de ilyenkor fennáll az a veszély, hogy mindent ki akarunk dobni az ablakon, ami addig történt. Mindennel meg kell ismerkedni, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy mindennek az alapja a mesterség klasszikus elemeinek megtanulása. Illyés Gyula szavaival élve, csak az bontson formát, aki utána össze is tudja rakni. Nem szeretném, ha a főiskolát bárki olyanfajta beporosodott akadémiának tekintené, ahová nem fújnak be az idők szelei. Rendszeresen vetítjük a világ különböző filmjeit, nagyszerű könyvtárunk van, a fiatalok rendszeresen olvassák a folyóiratokat, tehát tudják, hol tart a világ színjátszása. Nekünk inkább arra kell vigyáznunk, nehogy különböző divatoknak „felüljenek” és megfeledkezzenek arról, hogy nekik naponta az ábécét kell gyakorolniuk^_____*________^Kordia Ágnes \^^óth^Bálint: Olyan e szerelem, mint a szabadság arca és oly bejárhatatlan, mint az ég síkságai, de benne ott sajog még az elnyomottak haragja, kiknek álmáig nyúlnak a rácsok árnyai Bitótól erdőt bújó bitang szegénylegény emeli fejét benne, áhítva tiszta sort. Olyan e szerelem, mint az oroszlán jegyén szisszenve átfutó vérespengéjű hold. Pardi Anna: És engesztelhetetlen, mint szétlőtt házak üszke, gerincbetört hidak, levert forradalom, olyan e szerelem, mint olajágak füstje, mint galamb árnyéka az égő városon. A jóhírt hozza meg, vagy fészkét nem érzed-e élő röptét karodban és karomban? Olyan e szerelem, mint nagy folyók futása, emberelőtti tűzvész lángja, olthatatlan. Olyan e szerelem találja? A pillanatnyiság A pillanatnyiság, kedves, a pillanatnyiság, a jellem fényfogyatkozása, a napfelkelte után rögtön a naplemente, az arc profilból, szembenézve, s emlékeztetve egymásra, a pillanatnyiság, kedves, a pillanatnyiság, mindőnk veszte a valódi valószérütlemtve, a káprázat, mibe a két kéz fogódzva belehull s élő teherre görnyed az élő teher. Fűzfa Kőhegyi Gyula metszete