Magyar Hírlap, 1975. szeptember (8. évfolyam, 237-261. szám)
1975-09-14 / 248. szám
L 1975. SZEPTEMBER 14. VASÁRNAP HAZAI KORKÉP nasvbén . „Talán valaki annak idején megleli..i/fc^f^DÜL Üzenet a jövő század emberének Nagyréde egy hete ünnepel, jó, nem kell ezt szó szerint venni. Ünnepel a falu, amikor úgy adja sorra, de inkább dolgozik, mint az esztendő bármely más hetén, sőt, most inkább, mint máskor, mert itt a szüret ideje, s itt a szőlő az „Isten”. Az ünnepségek abból az alkalomból kezdődtek, hogy a község szegről végről 700 esztendős. Dr. Molnár József, a magyar középkor történetének kutatója lelte meg egy 1275-ben keltezett, határjárásról szóló okiratban Nagyréde nevét. — Ő már nem érhette meg ezt az ünnepet, tavaly decemberben meghalt — mondta dr. Molnár József történészről Molnár József festőművész, a falu szülötte. Most, az ünnep kapcsán rendezett kiállítását dr. Fülöp Lajos gyöngyösi gimnáziumi igazgató nyitotta meg, mondván, hogy a festő ez alkalomból Rédére gyűjtött képein a szülőföldről vall. S a Nagyanyám, a Földosztás, a Búcsúzó menyasszony, s mind a többi kép — köztük a történész dr. Molnár József múltakon merengő és már látó tekintetét idéző portré — e mátraalji tájban gyökerezik; a művész még az Olaszhonban e nyáron festett munkáira is .,rácsempészte” e szelíd dombú vidék „mediterrán” színeit. Nemcsak a festőművész, a falu minden lakója a szülőföldjéről vallott ezen az ünnepi héten, s igazán szerelmetes vallomással még másik három kicsiny, de sokatmondó kiállításon: ott sorjáznak egy bokorban, a művelődési házban és a tanácsházán. Az egyiken — egy gyermekrajzpályázat eredményeként — a rédei általános iskolások vallanak magukról, szülőföldjükről , e vallomásba belefér a skanzennek készülő zsupfedeles házikó is, de inkább a ma ragyog tündéri bájjal képeiken. Főleg az építés, a vörös téglafalon álló ember, a munka, a szüret, minden, amit a gyerekszem ma lát a faluban. S mert menyasszony mindig van, az első díjas ksb *— Sipos Ilona hetedikes munkája — egy nagyrédei menyasszony portréja — kékben. — Látod, ezt a képet én is elvállalnám — mondta a festőművész Ilonkának. Amikor aztán megnéztük a falu kis mezőgazdasági, községfejlesztési és helytörténeti kiállítását a tanácsházán, egy más faluba való szövetkezeti gazda mondta: — Ezt mi is elvállalnánk ... Ami nem csoda. A nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezet országos, sőt , Európa-hírű. Évente két és fél millió palackba zárva olaszrizling, rizlingszilváni, leányka, hárslevelű, tramini, szürkebarát és ottonel muskotály viszi e táj ízét, színét, tüzét a Szovjetuniótól az NSZK-ig. Azt mondják, hogy a külföldi kamionok már maguktól tudják, hol forduljanak be a 3-as útról a falu irányába. — Öröm is, gond is a szőlő — mondta Frecska Sándor, a téesz elnöke. — Az időjárás nagy úr. Az esőzések miatt rothadás kezdődött. Emberemlékezet óta nem volt Rédén ilyen korán szüret, mint az idén. Szeptember elsején már szedték a szőlőt. Gyöngyösről két középiskola diákjai jöttek segíteni. A tagok bíznak benne, hogy nem lesz rosszabb eredmény, mint tavaly volt. A közösen művelt területről 16 ezer hektót várnak, ötezret pedig a háztáji szőlőkből. Az egyik legfőbb gond, hogy a szőlőterületnek csak 30 százaléka alkalmas modern művelésre. Az idén ezért 23 hektárt telepítettek, Lenz—Moser-rendszerben. Gazdag ez a téesz, a bor teszi s a szőlővessző; a sokféle fajtából évente öt-hatmillió kerül ki innét. Tavaly 173 millió forint volt a téesz árbevétele, de az idén több lesz, mert az eredetileg 100 vagonos mélyhűtő tároló 120 vagon kapacitással bővült: innét megy piacra a fagyasztott egres, meggy, málna, cseresznye, szilva, zöldborsó, zöldbab, lecsópaprika, karfiol, vegyes vágott zöldség. — A végtermékig! — ez a gazdálkodás jelszava itt, Rédén. A mezőgazdasági termékek helyben történő feldolgozása biztosítja a tagok egész évi folyamatos foglalkoztatását. Egy igen figyelemreméltó adat: a tagok átlagéletkora itt — 42 év! A főiskolát, egyetemet végzett szakembereké pedig csak 30! (A faluban egyébként majd száz diplomás ember dolgozik. Ennek révén érthető, hogy az idén a faluban végzett általános iskolások mindegyike tovább tanul.) A szövetkezet és a falu szerves egység. A téesz építőbrigádja a gazdasági épületek, a hűtőház, a szőlőhajtató, a szerelőműhely mellett kommunális épületeket is emel, az ő munkájuk eredménye a mozi, a szolgáltatóház. Most meg éppen bölcsődét építenek: minden rédei újszülött helyet kapott. Deák László községi párttitkárt (korábban sokáig a tanács élén állt), Korsós Benjámint, a tanács fiatal elnökét, Erki János vb-titkárt kellene faggatni arról, honnan és hová jutott mind a mai napig kommunális és kulturális vonatkozásában a község, s az emberek meddig jutottak. A kiállítás harminc esztendőről vall, a fejlődés szinte a nulláról számítandó: 19 km villanyhálózat, 17 km járda, 12,5 km út, 11,6 km vízvezeték (minden második házba bevezetve), minden hetedik házban autó, s mindegyikben rádió és televízió. Évente 30—35 új lakás épül. Jól tudom, a számok nem sokat mondanak az emberről. De az talán mond valamit a rédei szándékokról, törekvésekről, hogy itt az óvodásoknak külön mozielőadásokat rendeznek, hetenként háromszor vetítenek mesefilmet. Nem tollfosztóban, kukoricahántóban, kemencepadkára zsúfolódott gyerekeknek, hanem mai, modern módra. Ám, a hagyományt is őrzik Nagyrédén. Hagyományőrző hivatást teljesít Nagy József is, a fiatal népi iparművész. Munkái a helytörténeti kiállításon oda kerültek a szironyos tarisznyát, pásztorbotot, fából faragott ivóalkalmatosságokat bemutató vitrin mellé. — Ilyen csészéket fogok faragni. Megcsinálom mindegyiket, megpróbálom ... Nagyon szépek... A nagyrédei embereket jellemezve gyakorta elhangzik, hogy valamiféle, a „fene nagy róméból” eredő kivagyiság feszíti őket. Van, aki értékes házat bontott semmivé, hogy emeleteset építsen, s divatja volt és van itt a cirádás kovácsoltvas kerítéseknek. De most, ez ünnepi hét során (ma végződik szüreti felvonulással és bállal) egy újfajta, mondhatnám így is, „kollektív kivagyisággal” találkozhattunk. A kiállításokon a temérdek munkáról vallott a falu lakossága. Azt meg Hanák János, az általános iskola igazgatója mondta el a községi könyvtárban a szomszédoló kollégáknak, hogy Nagyrédén készül, vagy talán már el is készült egy dokumentum, egybegyűjtve mindazt, aminek ma, 1975-ben, a 700. esztendőben örül a falu, s amivel küzd. Az okmányt minden tanácstag aláírja majd, s elhelyezik az Országos Levéltárban, a megyeiben, a Mátra Múzeumban. A jövő századnak, a 2075-ben Nagyrédén élőknek üzen ez az okmány, amelyben a mai nagyrédeiek mondják el a késő unokáknak: így éltünk, így dolgoztunk mi 1975-ben. — Talán valaki annak idején meglelt... Van valami szívet szorítóan szép, felemelő abban, hogy egy mai magyar falu lakói — büszkén és rátartian — üzenni mernek a jövő század emberének ... Péteri István úr Nagy rede. — Egy a sok-sok rajz közül, amit Molnár József a faluról készített BÚCSÚ A Lehel téren, az autóbusz** megállóban tanácstalanul nézegeti körül egy fekete batyus asszony. Végül nekibátorodik, és odaáll az egyik utasjelölt elé: — Kérem szépen, nem volna véletlenül egy autóbuszjegy? Véletlenül van. Az asszony félrebillenti a hátán a batyut és pénztárcáját keresi a sokráncú szoknyában. — Pénzért nincs — hárítja el a másik. — Csak szívességből. — Adjon az Isten ezerannyit érte — mondja az asszony. Az autóbusz nem jön. A várakozók sokasodnak. * — Ez a negyvenhármas Újpestre visz, ugye? Gondoltam, autóbuszai megyek, hamarabb odaérek. Most ott van búcsú. A Jézus Szíve templomba megyek, a piacnál. Először ide akartam menni, a Lehel térre, de amott búcsú van, az ugye mégis más. Leginkább csak akkor megyek templomba, ha bejövök a piacra. Vácbottyáni vagyok én ... arra, Veresegyháza felé. Az uram nem szereti a templomot. Nem szeret az már semmit. Se kocsmát, se templomot, semmit. Amúgy nem lenne rossz ember, csak most két éve megtaposta a csikó, azóta nem jó a feje. Azt hitte, még mindig legény, felült rá, az meg megtaposta. Azután azt is felejtgette, mikor kell a jószágnak enni adni. Egyszer meg az elnök taxijának a hátuljára verte ki a pipáját. Nevették aztán. Most már csak otthon van és szakadatlan veszekszik. Állandóan olyan szó van a száján, hogy azt én ki sem mondom. És rám mondja. Tessék engem megnézni, csakugyan olyanféle lennék én? Hatvanéves vagyok, de sose voltam olyan. „Csak tűrjél — így beszélnek a szomszédok —, látod Zsuzska, te voltál a legszebb, lány a faluban, mégis mire jutottál.” — Hiába, a jóisten szándékai nem kitudhatók. Tavaly bevittem az orvoshoz. Az azt mondta, ötféle baja van az urának, nemi. Mondtam neki, vagy még egy hatodik is, mert miket mond rám folyton. Azt feleli erre az orvos, hogy a maga urának megakadt valami rög az eszébe, öregembereknél szokásos, nem kell azt úgy venni. Nem is veszem én úgy, mert minek venném, de azért hallgatni elég. Meg azt mondja az orvos, a légkalapácsnál negyven évet eltölteni, az se kutya, sok ház megy ott az emberbe. Mert, hogy szavamat ne felejtsem, az uram negyven évig volt a vasútnál, Jégkalapácsnál volt, azután járt be a szövetkezetbe jószágot etetni, mindig csak vasárnap. Szenvedett eleget, igaz, én is. Ha egyszer elmondanám, milyen sorom volt, mint a rádióban szokták, az lenne a regény, csakhogy az igaz volna. Én már nyolcéves koromban kapáltam. Mikor férjhez mentem, rossz anyósom, rossz apósom lett, sok tehén, sok ló. Isten bűnül ne vegye, mind a ketten megérték a kilencvenet. Uramisten, hány embert temettem én már el, mit kell még megérni... Van két vejem. Az egyik jár hozzánk, a másiknak jobban megy, az nem jön, azt hiszi, tán akarunk valamit tőlük. De a három unoka minden nyáron én nálam volt, míg kicsik voltak. Most már nagyok. Az egyik ipari tanuló, a másik hajóskapitány lesz, a harmadik még csak mindennapos iskolás. Ezen a nyáron már nem jöttek. Legalább írnának. Én el tudnám olvasni, jó olvasó voltam. Szaladok most is reggeltől estig. Tavaly már azt mondtam, ott egye meg a földet a fekete fene — egy magyar holdunk van — kiadom felesbe. Fel is szántattam. hétszáz forintot fizettem érte, de feles nem akadt rá. Magam kínlódok. Nincsen máma szegény ember, tessék elhinni. Az a nagy baj, hogy már nem bírja a lábam. Ha az a kis nyugdíjam nem volna, nem is tudom, mi lenne. Tíz évig jártam én a gazdaságba, minden nap hajnalok hajnalán mentem vonattal Alagra, neveltem olyan libát-kacsát, mindenki megmondhatja ... mert az uram nem ad pénzt, valahova eldugja. Azelőtt még csak-csak ki tudtam csalni tőle valamit, most már nem. Csak veszekszik. „Hol voltál, kivel voltál, mit csináltál?” Így megy ez állandóan és hozzá az a csúnya szó a száján. Eleinte azt gondoltam, jobb volna tan nem élni, mostanában meg már türelmetlen vagyok. Csoda? Nem csoda. Tegnap is, mi történt? Reggel kimentem a földre, elfelejtettem mondani, kukorica van benne. Leszedtem egy háttal. Azt adtam el most a piacon. Szóval letöröm azt a kis kukoricát, hazaviszem, utána megyek a boltba, de még befizettem az adót is — kétezer forint az adónk egy esztendőre. Megyek haza, máris istennel szidalmaz az uram. Hogy már dél van, már el is harangoztak, aztán eved meg sehol. Mondom neki, neked csakugyan rossz valami a fejedben, hát hogy lenne ebéd délre, amikor délig dolgoztam? Hol élsz te, nem élsz te ezen a világon, a többi asszonyok mind kinevetnek engem, hát nem gondolkozol te, semmi sincs már úgy, mint azelőtt... Így megmondtam neki. Nem jól mondtam? * A Lehel téri templom felől végre előkanyarodik a 43-as. A toronyban misére kondulnak a harangok. — Uram Jézus, segíts meg — mormolja az asszony és sebtében keresztet vet. Reményi József MflGriR filSLDP A tanácsnál hallottuk Elkészült az Erzsébet-híd útburkolata Hónapok óta szorgos munka folyik az Erzsébet-hídon. Tudvalevő, hogy amikor a villamosközlekedés megszűnt a Rákóczi úton, a Kossuth Lajos utcán, a hídon a villamossíneket ideiglenesen fedték csak be. A híd most kapott új, végleges, korszerű burkolatot. A fővárosi tanács közmű- és mélyépítési főigazgatóság mérnöke, Koppány Sándor mondotta: Szeptember 15-én, vagyis hétfőn kerül sor a híd műszaki átvételére, átadására. A délelőtti órákban a főigazgatóság képviselőinek és más közlekedési szakembereknek a szemléje után kerül sor a beruházótól a munka átvételére. Az Erzsébet-hídon a forgalmi rend hétfőn vagy kedden emiatt megint változik. Tervek szerint Budáról Pest felé két nyomon lehet majd közlekedni. (A Szabadság-híd felé eső sávot átmenetileg továbbra is zárva tartják.) Pestről Budára a hídon három sávon közlekedhetnek a járművek. — Ezzel be is fejeződött a híd rekonstrukciója, felújítása? — Nem. A budai oldal torkolatánál, ahol régen villamosvágány volt, új útrész készült el. A fordulások biztonságosabbá tétele miatt a hídnak ezen a részén kisebb ívszabályozásokat kellett eszközölni. A régi útszakaszon a burkolat egy részének a cseréjére csak az új út átadása után kerülhet sor. A pesti hídfőnél lebontották a volt villamosperont is. Itt a híd és a Felszabadulás tér torkolatánál továbbra is lassú, nehézkes lesz a közlekedés. Ennek oka: egyes útszakaszokat még le kell zárni, hogy a Felszabadulás téren az aluljáró építése aránylag zökkenőmentesen folyhasson. Megkezdődött a híd kábelszerkezetének a festése is. A korlátok alapozása nagyrészt elkészült. A közeli napokban kezdődik meg a hídkábelek festése. Ezt a munkát a Szabadság-híd felé eső oldalon végzik el először. Az Erzsébet-híd festése hónapokig tart, előreláthatólag jövőre fejeződik be. De a festés munkálatai a forgalmat már nem akadályozzák. F. J.