Magyar Hírlap, 1976. október (9. évfolyam, 232-258. szám)
1976-10-01 / 232. szám
Egyetemi szintű egészségügyi főiskola Reformok a szakemberképzésben Az egészségügyi szakemberképzés és továbbképzés helyzetéről tárgyalt tegnap az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. A beszámolót dr. Aczél György egészségügyi miniszterhelyettes tartotta. Esztendők óta súlyos gond az egészségügyi szakemberhiány, ami nehezíti a betegek ellátását és túlterheli az egészségügyi dolgozókat. A szakiskolákból kikerülők 99 százaléka, a szakközépiskolások 70—80 százaléka ugyan az egészségügyben helyezkedett el, egy részük azonban a későbbiekben elhagyta a pályát. Legkritikusabb a helyzet az ápolónői szakmában, ahol 8—12 százalékos a fluktuáció, ezen belül a kilépők 35—55 százaléka a népgazdaság más, az egészségügytől távol eső ágaiban keres munkaalkalmat. Az egyre nehezebbé váló munkaerőhelyzet, az egészségügy fejlődése, valamint a növekvő társadalmi igények megkívánták a szakdolgozók képzési és továbbképzési rendszerének reformját. Meg kellett például szüntetni a túlzottan szétaprózott, egyedi képzést, ami miatt még az indokolt munkakörváltozás esetén is elölről kellett kezdeni a tanulmányokat. Az Elnöki Tanács 1973-ban a középfokú oktatási intézmények sorába emelte az egészségügyi szakiskolát. Ezáltal lehetővé vált, hogy az itt végzett fiatalok szakképzettként akár azonnal munkába álljanak, vagy 22 szakterületen tovább képezzék magukat. Ez munka mellett, 10 hónapos szakosítás keretében történik. Az ország minden megyéjében, összesen 49 iskolában évente 3500 diák kezdi a tanulmányait egészségügyi szakközépiskolában, a 22 szakiskolában 1750 első éves diák tanul. Az egészségügyi oktatási rendszer továbbfejlesztésében nagy jelentőségű lépés volt az egyetemi rangra emelt egészségügyi főiskolai kar létesítése. Itt olyan szakembereket képeznek, akik ugyan nem orvosok, ám magas színvonalon segítik a gyógyító munkát, önálló szakmai feladatkörrel rendelkeznek, és munkájukkal tehermentesítik az orvosokat. Az 1975-ben megindult nappali és levelező tagozatokon évente 560-an szerezhetnek diplomát. Az egészségügyi szakképzés reformjával párhuzamosan, a szakmai alapképzésre szervesen épülve, újjászervezték a továbbképzés rendszerét is. E szerint kötelező lesz hétévenként részt venni a továbbképzéseken, speciális munkakörökben ez ötévenként történik. Utasítás rendelkezik arról is, hogy a továbbképzésben eredményesen részt vevők anyagi és erkölcsi elismerésben részesüljenek. A tárca vezetői azt várják, hogy a megreformált oktatási rendszer révén lényegesen enyhülnek majd a munkaerőgondok. Szélesebb lehetőség nyílik ugyanis az egyéni érdekek érvényesülésének — természetesen figyelembe véve a közösségi érdekeket. Az új tartalmú, magasabb színvonalra emelt egészségügyi szakmunka tovább javítja majd a betegellátás szintjét is. A. A. . 1 L . . 1 ■ * iw« bA Magyar Hírlap ‘ “ tudósítások - fórum 1976. októberi, péntek 3 Zsúfoltak a bölcsődék Helyhiány az iparosodó városokban (Folytatás az 1. oldalról) kaphat bölcsődei elhelyezést, illetve még ennél is kevesebben, hiszen egyes bölcsődék túlzsúfoltsága már-már tarthatatlan. Valamivel enyhíti a gondokat, hogy idén 135 bölcsődei hely létesül. Jövőre azonban egyetlenegyet sem terveztek, a bölcsődei beruházások többsége 1978-ra jut. Zala megye joggal büszkélkedhet azzal az óvodai fejlesztési programmal, amely évek óta tart, s melynek eredményeként az óvodai helyhiány — legalábbis a megye két városában — szinte teljesen megszűnt. Idén ősztől is ötszáz gyermekkel több járhat óvodába. Nagykanizsán 150 helylyel bővült a hálózat. Új óvoda nyílt Zalaszentgróton, mely mellett társadalmi munkában közlekedési parkot építettek a környéken levő vállalatok brigádjai. Új óvodát kapott Zalalövő, s bővült az óvoda Felsőrajkon, Miháldon és Tornyiszentmiklóson. Amilyen jónak mondható a helyzet Zalában, olyan gondot okoz a bölcsődés korú gyermekek elhelyezése. Zalaegerszegen az egy- és kétgyermekes dolgozó anyák alig-alig reménykedhetnek, hogy gyermekük bejut a városban működő hét bölcsőde valamelyikébe. A nagycsaládosok és az egyedülállók gyermekei természetesen előnyben részesültek a többiekkel szemben. De a beérkezett hétszáz kérelem közül csak négyszázra lehetett kedvező a válasz. A bölcsődéket némelyik helyen százötven százalékban használják ki. A helyzeten csak némileg javít, hogy Zalaegerszegen százhúsz, Nagykanizsán nyolcvan gyermeknek épül új bölcsőde. Szabolcs-Szatmár megye székhelyén, Nyíregyházán 24 óvoda és 13 bölcsőde működik. Ami a hálózatot illeti, elégnek látszik, hiszen az utóbbi években kibontakozott társadalmi munkaakciók során befolyt összegből 1100 óvodás gyereknek jutott hely. Az iskolába készülő óvodások mindegyikét felvették, és ebben az ötéves tervben mintegy 1600 hely épül meg. Ami a bölcsődét illeti , sokkal szerteágazóbbak a gondok. Október elsején vehetik csak birtokukba az új bölcsődét a Jósa-városban a kicsik, ez 80 személyes, de így is alig több, mint 800 bölcsődéje lesz a városnak. Az iparosodó város gyermekgondozási segélyen levő kismamái közül sokan nem kezdhetik a gyárban, üzemben a munkát, mert csemetéik nem kerülhetnek be a bölcsödébe. Békés megyében az óvodai férőhelyek száma 13 690, a felvett gyermekek száma pedig 15 300, ez 113 százalékos kihasználtságot jelent. A községekben, a kisebb településekben a helyi erőforrások kihasználásával bővítették az óvodákat — s egy-két község kivételével — minden jelentkezőt felvettek. Békés, Gyula és Szarvas városában valamennyi olyan aprósága is óvodás lett az idén, akinek szülei felvételét kérték. Kritikus a helyzet viszont a dinamikusan fejlődő Békéscsabán és a rohamosan iparosodó Orosházán. Igaz, felvették az igényjogosult gyermekeket, de nőtt a zsúfoltság. A megyében az elmúlt tervciklusban 3700 hellyel bővültek az óvodák. A megye székhelyén a IV. ötéves tervben 250 új óvodai hely létesítését irányozták elő, ezzel szemben a város vállalatainak, termelőszövetkezeteinek összefogásából további 250 kisgyermeknek építettek óvodát. Az V. ötéves tervben 250 apróság elhelyezését tervezték, de további lehetőségek nyíltak, mivel a vállalatok eddig 11 millió forinttal járultak a megyeszékhely óvodai hálózatának bővítéséhez. A bölcsődei ellátás sem a legjobb Békés megyében. A 42 tanácsi és a 6 üzemi bölcsőde kihasználtsága átlagosan 115 százalékos. A békéscsabai Szigligeti utcai bölcsődében majdnem kétszer anynyi gyereket helyeztek el, mint amennyi hely van. A lakótelepi bölcsődék igénybevétele is meghaladja a 150 százalékot. Az V. ötéves tervben 300 új bölcsődei hellyel gazdagodik a megye. Ez azonban az igényeknek mindössze a negyedrésze. Kádár János fogadta Aziz Mohamedet (Folytatás az 1. oldalról) Megállapították, hogy az MSZMP és az Iraki Kommunista Párt testvéri kapcsolata, együttműködése tovább mélyült a marxizmus-leninizmus, a proletár internacionalizmus szellemében. Méltatták a magyar és az iraki nép barátságának, a két ország sokoldalú együttműködésének, s azon belül az MSZMP és a Baath-párt kapcsolatainak kiszélesítésében elért eredményeket. A találkozón jelen volt Adel Haha, az Iraki Kommunista Párt KB-tagja és dr. Berecz János, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. KÖZÉLET DIPLOMÁCIA: Üdvözlő távirat A Nigériai Szövetségi Köztársaság függetlenné válásának 16. évfordulója alkalmából Losonczi Pál, a az Elnöki Tanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Olusegun Obasanjo altábornagynak, az ország államfőjének. Paja Frigyes külügyminiszter ugyancsak táviratban üdvözölte Joseph N. Garba dandártábornokot, Nigéria külügyminiszterét. Diplomáciai kapcsolatok létesítése A Magyar Népköztársaság és Írország kormánya, attól az óhajtól vezérelve, hogy elősegítse a két ország közötti baráti kapcsolatokat, és fejlessze a gazdasági, társadalmi és kulturális együttműködést, elhatározza diplomáciai kapcsolatok létesítését és nagykövetek cseréjét. Mindkét fél bízik abban, hogy a nagykövetek cseréje hozzájárul a két ország kiegyensúlyozott kereskedelmének fejlődéséhez, a népeik javát szolgáló kölcsönös kapcsolatok szélesedéséhez. Karakas László és Tadeusz Rudolf megbeszélései Varsóban csütörtökön befejeződött a testvéri szocialista országok szakoktatási szervei vezetőinek 5. konferenciája, amelyen Magyarországot Karakas László munkaügyi miniszter képviselte. Karakas László varsói tartózkodása alatt megbeszélést folytatott Tadeusz Rudolf munkaügyi miniszterrel. A tanácskozás eredményeiként a résztvevő tíz delegáció jegyzőkönyvet írt alá a szakoktatási szervek együttműködéséről. Moszkvába utazott Bugár Jánosné és Réczei László A nemzetközi békemozgalom — a békeszerető erők világkongresszusának 3. évfordulója közeledtével — az elmúlt három év eredményeinek összegezésére készül. A közeljövőben összehívják a békeszerető erők világfórumát, amelynek előkészítésére bizottsági ülést hívott össze Moszkvában 1976. október 2—3. között a békeszerető erők világkongresszusa folytató- és összekötő tanácsa. Az ülésre a Hazafias Népfront és az Országos Béketanács képviseletében dr. Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront alelnöke, a Béke-világtanács tagja, valamint dr. Réczei László, az Országos Béketanács alelnöke, a BVT tagja utazott el. Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Köböl Józsefné Vigh Ilonának, az MSZMP budapesti bizottság oktatási igazgatósága helyettes vezetőjének, több évtizedes munkásmozgalmi tevékenységéért, nyugállományba vonulása alkalmából A Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést, Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első titkára csütörtökön adta át. Betonkockán áll a kormos, eső ellen gépzsírral kikenve megkopott, fogas acélkereke, friss, míniumvörös a motorház, az ülés. Traktoremlékmű a téeszudvaron. Vagy inkább a kezdet relikviája. Megérdemli a fél méter magas piedesztált, keserves dohogással vontatta a huszadik századba a magyar falut néhai Hofherr és Schrantz urak gyártmánya. Kezdte országszerte harminc esztendeje, de néhol még előbb is. Szabó Pál 1942-ben írja bihari riportját:.......Járom a határt, s két gépésszel találkozom a dűlőn. Egyik gépész szánt egy kisgazdának a vízvette rétfenéken, a másik traktort vezet a dűlőn. — Kié? — kérdezi az, aki az úton jött, s fejével a dohogó traktor felé int. — A közjólété — mondja az. A gép tehát végre találkozott a kisparaszttal, akinek mezsgyéje továbbra is szent és sérthetetlen, azt vet a földjébe, amit akar, de barázdáját szilaj, dohogó traktor húzza, a lovak ráérnek pöcikézni, csikót nevelni, s gangosan menni a szekérben.. Huszonhatezer pengő volt akkoriban a Hofherr, 18 volt belőle Biharban, kettő közülük összeadott pénzből, közös, szövetkezeti tulajdonban. Szántott is kifulladásig, igencsak nézte a gazda, mit kap a pénzéért, meg a harminc pengő holdankénti bérért. Ezen a tájon ez szakíttatta át a „szent és sérthetetlen mezsgyéket”, 1948-ban. Meg, hogy panaszkodott a „gépész” , nem tud fordulni masinájával a nadrágszíjparcellán. Ilyesmikre is emlékezhetne az öreg Hofherr, hacsak ki nem mosta tíz-egynéhány esztendő esője, hóléje, amíg a gépszerűn rozsdállott. Az egyre szűkülőn, ahol kerítést bontottak már az SZK- kombájnnak, a kirovi lánctalpasnak, mostanában meg a Claasnak, a John Deere-nek. Amelyikre — riportot olvasok róla — nem akarnak felülni a ma „gépészei”. Egy somogyi szövetkezeti elnök panaszkodik ekként. Merthogy a bonyolult, milliós nagygépekre nem lehet akármilyen gépészt tenni, a hozzáértő — pontosabban : a nem csekély költséggel betanított — szakemberek igencsak megmérik saját értéküket, annyira magasra, hogy a nyújtott műszakot, ha kell, az éjszakát nem vállalják. „Restek”. A mezei munkát végző tag jövedelmének sokszorosát keresik meg így is. Statisztikát közölt néhány hete a mezőgazdasági szaklap, kimutatva: kétségbeejtően alacsony a nagy teljesítményű gépek hasznos üzemideje, javaslatokat adott arra, hogy menet közbeni rakodással, a kiszolgáló teherautó gyorsabb forgatásával hogyan lehetne farigcsálni az álldogálás óráiból. A „gépésztestségre” nem ad orvosságot. Nem is adhat. Nem üzemszervezés dolga ugyanis. A változó faluban az eddig tapasztalttól eltérő érdekeltségű, viselkedésű rétegeket talál a szociológus. A téeszek vezetési-gazdálkodási modelljében is igen sok helyen alkalmazotti állományban levők munkájára támaszkodó vezetőséget, a kötelező munkanapszámmal manipuláló tagságot, amely lassacskán maga is alkalmazottnak érzi magát. A magas jövedelműek nem akarnak még többet keresni. Autókirándulást, üdülést, békés délutánt, estét akarnak, birtokolni a városiasodás civilizációs lehetőségeit, „élni” a keresetükből. Nem „kell” hát a prémium, a pótlék. Fegyelemre, munkaerőre, kötelességre hivatkozni ugyan joggal lehet, de a folyamatot tudomásul véve, megfontolandó, hogy csak ezekre hagyatkozzunk. Nem szükséges ugyanis terhessé válásuk. Nem ártana, kétségtelen, némileg nagyobb „konkurrenciát” teremteni a tudásukat monopolizáló szakembereknek. Jószerivel úgy gondolkoznak ugyanis a téeszvezetők: ennyi a gép, két műszak vált — ha egyáltalán gondolnak erre, sokszor nem gondolnak —, kétszer annyi szakemberre van szükségünk. Ha háromszor anynyian lennének, s főként, ha életüket alapozó fiatalokkal bővülne a létszám, nemigen kockáztatná meg senki a kategorikus, s igen sokba kerülő „nem”-et. Hosszabb távon talán a sokszor emlegetett, de mégiscsak gyengélkedő tulajdonosi szemlélet erősödése segíthetne. A tulajdonos felelősségének számon kérésével. S hogy ne parttalan, elvi számon kérés legyen ez, arra jó példák kínálkoznak, de sajnálatosan kevés helyen. Néhány szövetkezetben havonta újság közli a közösség anyagi helyzetét, eredményeit, gondjait listaszerűen tartva számon. A nyomtatott szó ereje, úgy látszik, akkor is erős, ha csak néhány száz példányban olvasható. Jó tapasztalat, nem kell győzködni az embereket szükség idején. De elég a kimondott szó is, ha hitele van, ha nem éltek vissza vele. Nagyüzemekben, gyárakban ezek evidenciák már — a „dolgozók információs rendszere’’ címmel nagy értekezések taglalják a mikéntet. A mezőgazdasági szövetkezetekben pedig éppen ez időszakban satnyult e „rendszer”; nem áll már ki hajnalban az elnök megbeszélni a tennivalókat az udvaron gyülekezőkkel. Másképpen — de effajta hatással — ez kellene. Hogy az új ház négy fala közé zárt komfort élménye mellé egyenrangúan társuljon a sok ezer hektárt ölelő mezsgyék közt a teremtés élménye. Akár nyújtott műszakban is. Mert nemcsak a Hofherr volt — a ma nagy gépe is a „közjólété”. VINCZE PÉTER HOFHERR Képviselőcsoportok tanácskozásai Ülést tartott csütörtökön Kecskeméten az országgyűlési képviselők Bács-Kiskun megyei csoportja és a Hazafias Népfront megyei elnöksége. A közművelődés helyzetével foglalkozva hangsúlyozták: a megye művelődési házainak jelentős része nem tölti be funkcióját. Ennek egyik fő oka, hogy hiányzik a kellő számú közművelődési szakember. Leninvárosban, a Borsod megyei képviselők csoportja tárgyalt ugyancsak időszerű közművelődési kérdésekről. A képviselők szerint a művelődési otthonok többsége korszerűtlen, mintegy száz településen nincs is művelődési otthon. Veszprémben az alumíniumipari központi fejlesztési programról tárgyaltak a képviselők. Kulturális értekezlet a fővárosban A főváros kulturális életének képviselői, a színházak, a múzeumok, a művelődési házak és klubok vezetői, továbbá könyvtárosok és népművelők részvételével csütörtökön háromnapos kulturális értekezlet kezdődött a kőbányai Pataki István Művelődési Központban. Farkasinszky Lajosnak, a fővárosi tanács elnökhelyettesének megnyitója után dr. Molnár Ferenc államtitkár számolt be a Kulturális Minisztérium budapesti vizsgálatának tapasztalatairól. Mint mondotta, a kultúra munkásai a közművelődési párthatározat, illetve a XI. kongreszszus határozatai szellemében dolgoznak, tevékenységük nyomán kulturális életünkben számottevő eredmények születtek Dr. Mezei Gyula, a fővárosi tanács művelődési főosztályának vezetője a kulturális tevékenység továbbfejlesztéséről, a soron következő feladatokról szólt