Magyar Hírlap, 1977. december (10. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-09 / 289. szám

121977. DECEMBER 9. PÉNTEK / SPORT A dobogó a cél BEK-döntő előtt a birkózók renovolilS^­szan­tese képviseli a magyar szíveket a legjobbak között. Persze, ír­hattuk volna azt is, hogy a bir­kózóválogatottak szerepelnek a hét végi BEK-döntőkben, hiszen azok az országok, amelyek nem tartoznak a birkózás közvetlen élvonalához, lehetőséget kaptak arra, hogy bajnokcsapatukat más klubbeliekkel erősítsék. A Vasasban nem volt túlságo­san vidám a hangulat, mert Tarnowban nem a legerősebb összeállításban léphetnek sző­nyegre.­­ Hegedűs Csaba még a BEK moszkvai selejtezőjén megsérült, most sem egészséges, Sédyeinek pedig a válla nincs rendben — újságolta Köpfl Károly, a Vasas módszertani osztályának vezető­je. — Ennek ellenére mindket­ten készenlétben állnak Tarnow­ban is. Torna Mihály viszont nem tarthatott a többiekkel, vállsérülése miatt pihennie kell A piros-kékek a Szondi SE- ből, a Ganz-MÁVAG-ból és az Egerből vittek kölcsönversenyző­­ket, sajnos, a kiskunfélegyházi Réczi László, a 68 kilós súlycso­port idei világbajnoka egyetemi vizsgái miatt nem segítheti a magyar csapatot. A szombat-vasárnapi mérkőzé­seken a szovjet CSZKA mellett a jugoszláv, svéd és lengyel baj­nokok lesznek az ellenfelek. A szovjet együttes képességei is­mertek, a selejtező csoportban 6:4-re legyőzték a Vasast, a töb­biek pedig a válogatottal egyen­értékű csapattal vesznek részt a találkozókon. — A legjobban a CSZKA-tól tartunk — mondta Vágó Róbert szakosztályvezető. — A többi csapat legyőzhető. Dobogós he­lyezést várunk. A dobogós helyezést pedig a következők próbálják meg kihar­colni: Seres F., Rácz, Doncsecz, Tóth I., Toma F., Kocsis F., He­gedűs M., Hegedűs Cs., Séllyei, Farkas, Nagy P., Nagy J., Laka­tos, Nagy I. A Ferencváros szabadfogású birkózói szintén Lengyelország­ba, Rzeszowba utaztak. A válo­gatottak közül csak a csepeli Katz Lajos hiányzik, sérülése miatt.­ Kérdésünkre Zsibrita János vezető­edző csak az ellenfeleket tudta felsorolni, erősségükről nem sokat tud. A szovjet és a bolgár bajnok a legveszélyesebb rivális, rajtuk kívül a kupavédő törökök és az otthonukban ver­senyző lengyelek okozhatnak kel­lemetlen perceket a Ferencváros­nak. — Csak a jugoszlávok ellen mehetünk biztosra, mert őket a selejtezőben 9:1-re vertük — vélte Zsibrita János. — Részvé­telük egyelőre kérdéses, mert eddig nem jelezték indulási szán­dékukat. Sikerre számíthatunk a lengyelek ellen is, és ha a török vagy bolgár csapatot legyőzzük, már érmesek vagyunk, s ez a célunk. A Ferencváros a DVTK-ból, a Bp. Honvédből és a Csepelből kért kölcsön birkózókat, az egye­sületi edzők is a versenyzőkkel tartanak. A BEK-döntő magyar részvevői: Gyulai, Gál, Szalontay I., Szalontay Z., Idei, Jászkai, Fehér, Kovács, Nagy L., Molnár, Petrezselyem, Kispéter, Kiss, Balla. Labdarúgó-híradó Az olaszok nem félnek a világbajnoktól Lejátszották az UEFA Kupa visszavágó mérkőzéseit a legjobb nyolc közé jutásért. A szerdai eredmények: Eintracht Braun­schweig—PSV Eindhoven 1:2 (0:1), a PSV 4:1-es összesített gól­aránnyal jutott tovább. Lens— Magdeburg 2:0 (1:0), a Magde­burg 4:2-vel jutott tovább. Bayern München—Eintracht Frankfurt 1:2 (1:0), a korábbi BEK-győztes 1:6-os gólkülönbséggel búcsúzott. Grasshoppers—Dinamo Tbiliszi 4:0 (1:0), a Dinamo csak 1:0-ra győzött otthonában, így a svájci együttes továbbjutott. Bilbao— Aston Villa 1:0 (0:0), az Aston Villa 3:1-es összesítéssel került a legjobb nyolc közé. Standard Liege—CZ Jena 1:2 (0:1), az első találkozót is a Jena nyerte, az NDK-beli csapat 4:1-gyel jutott tovább. Torino—Bastia 2:3 (1:1), a spanyol csapat mindkét mérkő­zést megnyerte, és 5:3-as gól­aránnyal továbbjutott. (A forduló nagy meglepetése.) Barcelona— Ipswich Town 3:0 (1:0), az Ips­wich ugyanilyen, arányban nyer­te az első mérkőzést. A kétszer 15 perces hosszabbítás nem hozott döntést, 11-es rúgásokkal a Bar­celona jutott a legjobb nyolc közé. Az UEFA-visszavágók után ki­alakult az 1977—1978. évi nemzet­közi labdarúgókupák legjobb 24 csapatának mezőnye. Mint Bos­­kovics Jenőnek, az MTI munka­társának összeállításából kitűnik, 14 ország együttesei maradtak versenyben. Hollandia és Spa­nyolország még mind a három kupában érdekelt. A kupákban állva maradt csapatok: BEK: Ajax, Atletico Madrid, Innsbruck, FC Bruges, Benfica, Liverpool, Mönchenglabdach, Juventus. — KEK: Twente, Betis, Austria, Anderlecht, Porto, Vejie, Hajdúk, Dinamo Moszkva. — UEFA KU­PA: PSV Eindhoven, Barcelona, Aston Villa, Eintracht Frankfurt, Magdeburg, CZ Jena, Bastia, Grasshoppers. * Enzo Bearzot, az olasz váloga­tott szakvezetője, szálláshelyet keres Argentínában csapata szá­mára. Ezt az alkalmat kihasznál­ták az újságírók is, és a világ­­bajnokság esélyeiről faggatták az olasz szakembert. — Brazília, Argentína, Spanyol­­ország és Hollandia indul a leg­nagyobb reményekkel — mondta. — Olaszoszágnak is vannak esé­lyei, de az említett országok igen erős ellenfélnek látszanak. Egy kérdésre válaszolva Bear­zot elmondta, hogy a világbajno­ki címet védő NSZK-tól nem fél­nek, mivel az NSZK csapatának tudása elmarad a korábbi évek színvonalától. * Sok időre és munkára lesz szükség ahhoz, hogy a jugoszláv labdarúgás újra felemelkedjen — állapítja meg kommentárjában a Borba. — Nagyobb gondot kell fordítani az utánpótlás nevelé­sére. A jugoszláv labdarúgó-szö­vetségnek a köztársasági és auto­nóm tartományi labdarúgó-szö­vetségeknek át kell szervezniük a jelenlegi bajnoki rendszert. Kö­vetkezetesen alkalmazni kell az amatőrizmus elvét a köztársasági szintű bajnokságokon. Nagyobb figyelmet kell fordítani a válo­gatott csapatra, és huzamosabb időre meg kell választani a válo­gatott szövetségi kapitányát. 1977 a tömegsportban az alapozás éve volt A [ (_ Egymillió jelvény vár gazdára megszületett ha­tározatok nyo­mán kialakult kedvező társa­dalmi légkörben új utakra tért a |i*15^a] | magyar tömeg­ban meghirdetett Edzett ifjú­­ságért-mozgalom látványos „be­lépővel” indult, a május 7—8-i megnyitón több mint egymillió fiatal lepte el a sportpályákat, termeket, üdülő- és kiránduló­­helyeket. — Mégsem ezt hangsúlyozzuk — kezdte sajtótájékoztatóját az OTSH tömegsporttal foglalkozó főosztályának a vezetője, Kozma­­novics Endre csütörtökön délelőtt —, hiszen 1977-et a tömegsport­ban az alapozás évének tekint­jük, mert az Edzett ifjúságért­­mozgalom mindennapos tested­zésre, sportolásra buzdít, és több évre előre szóló programot nyújt az egészséges életmód megszeret­tetésére. A tájékoztató mértékletes hang­nemben szólt az eddigi eredmé­nyekről, intézkedésekről. Többek között említette, hogy a jövőben a falusi spartakiádokon egyesüle­ti tagok nem szerepelhetnek. In­tézkedtek a munkásszállásokon élők testedzésének rendszeressé tételéről. A település- és város­fejlesztési terveknél a sport- és testedzési igényeket is figyelembe veszik. Évenként mintegy 1200, tömegsportra specializált sport­vezetőt képeznek ki, és a sport­egyesületek értékelésénél nem­csak a minőségi sportteljesítmé­nyeket, hanem a tömegsportban elért eredményeket is figyelembe veszik. Jövőre megrendezik az V. or­szágos sportnapokat, amelyeken döntő szerepet kap az Edzett if­­júságért-mozgalom népszerűsé­­se. Az úttörő­ olimpiákon külön kategóriának számít majd a sportegyesü­letekben nem foglal­koztatott gyerekek szereplése. Az iskolai sportlétesítményeket a szünidőkben is nyitva tartják a diákok részére, és az érdekelt mi­nisztériumokkal közösen olyan közművelődési létesítmények pá­lyázatát írják ki, amelyek telepí­tésük után a legjobban és leg­praktikusabban szolgálják a mű­velődési és sportcélokat. Külön figyelmet érdemel az a kezdeményezés,­­hogy a gimnáziu­mokban, a harmadik osztálytól bevezetik a fakultatív testnevelé­si tantárgyat. Ebből a hallgatók érettségi vizsgát tesznek, és ezzel testnevelési órákat vezethetnek az alsó tagozatos általános iskolá­soknak. — Még nincs részletes értékelés 1977 tömegsportmozgalmáról — summázta a tapasztalatokat Koz­­manovics Endre de az már ki­tűnt, hogy az üzemi, falusi spar­takiádokon részt vevők száma nőtt, többen indultak az egyes sportágak alapfokú bajnokságain, mintegy 40 ezren látogatták az önköltséges egészségvédő testne­velési tanfolyamok­at, bár határt szabott a fedett létesítmények hiánya. Külön fejezetet szentelt a be­számoló a természetjáró-mozga­lomnak. Egyre nagyobb a nyílt túrák sikere. Az Országjáró Diák Körök népszerűsítik a természet­járást a fiatalok körében, és szo­cialista brigádok is növekvő számban szerveznek közös kirán­dulásokat. — Az Edzett ifjúságért­ mozga­­lom előzetes terve szerint arra ké­szültünk fel — mondta Kozma­­novics Endre —, hogy 800 ezer— egymillió fiatal ér el annyi pon­tot jövő áprilisig, amennyi a jel­vény viselésére jogosít. Nem esünk kétségbe, ha elszámítottuk volna magunkat, és többen ven­nének részt sikerrel az Edzett if­­j­úságért-mozgalomban. A mozgalom még a kezdeti lé­péseknél tart. Így még akadnak üzemek, iskolák, sportegyesületek, ahol szemléleti fogyatékosságok akadályozzák a mozgalom gyor­sabb és hatékonyabb előrelépést. Példát is jegyezhettünk erre vo­natkozólag, mert alig veszik igénybe a honvédség által fel­ajánlott műszaki segítséget a pá­lyaépítési akciókban, és a katonai területeken felszabadított sport­pályákat sem igen látogatják. T. F. ||HB | | |........|B||. Az MSZMP IX. pSyi 15.pKU kongresszusa óta ■ Alekszejev egy karral szakított Lepkesúlyban Kőszegi győzött Vissza­érkezett Las Vegasból a nemzetközi súlyemelő-parádén szerepelt magyar küldöttség. A hírügynökségi jelentések arról számoltak be, hogy Kőszegi György lepkesúlyban második lett a szovjet Voronyin mögött. Csit­­neki Péter, aki edzőként Kőszegi­vel Las Vegasban járt, kellemes hírt közölt: " A három nagyágyú, Voro­nyin, Nassiri és Kőszegi közül csak olimpiai ezüstérmesünk fo­gyott le lepkesúlyra. Kőszegi pon­tosan 52 kg volt a mérlegeléskor, Voronyin 52,5, Nassziri pedig 55,70 kg-ot nyomott, vagyis ők nem voltak lepke­­súlyúak. Eszerint Kőszegi 225 kg-os eredményével az „igazi” lepkesúlyban az első helyre került ■— mondta az edző. Csitneki Péter a versennyel kapcsolatosan elmondta, hogy a közönség — mint a hasonló súly­emelő-parádékon általában — a legnehezebbekre, s közülük is leginkább a szovjet Vaszilij Alek­­szejevre volt kíváncsi, aki azon­ban utolsó edzésén jobb csukló­ján megsérült, és így nem indul­hatott a versenyen. Hogy a kö­zönség ne legyen csalódott, Alek­szejev kijött a porondra, és bal kézzel kiszakította a 100 kilót. Vili. Tokaj Express Kolczonay ismétlésre készül Minden jel arra mutat, hogy a budapesti Sportcsarnokban szom­baton és vasárnap sorra kerülő VIII. Tokaj Express nemzetközi párbajtőrverseny méltó lesz az eddigiekhez. A BVSC rendezvé­nyére több mint egy tucat ország nevezett, olimpiai és világbajno­kok neve szerepel az indulók lis­táján. Természetesen rajthoz áll a magyar élgárda is, s ott lesz az indulók között a vándordíj védő­je, a tavalyi győztes Kolczonay Ernő is. Kolczonay nemrég Frankfurt­ban két egyéni viadalt is meg­nyert, s így érthető, hogy bizako­dó hangulatban várja a szombat reggeli rajtot. A 25 éves párbaj­tőröző mesterével, Horváth Kor­néllal ebben az évben nagy gon­dot fordított technikája csiszolá­sára, és a higgadtabb, taktiku­­sabb vívás alkalmazására. A töb­bi között ennek is köszönheti idei szép eredményeit, s azt, hogy je­lenleg ő vezeti a magyar rang­listát. — Nagyon nehéz dolgai lesz annak, aki a hét végén nyerni akar — mondta Kolczonay. — Minden versenyemen úgy kezdek, hogy célom a döntőbe jutás. Ha ezt elérem, akkor mindig előbbre és előbbre akarok lépni. Tavaly izgalmas küzdelemben lettem a vándordíj győztese, s most az a célom, hogy megismételjem a tavalyi sikert. MoSYfiR HfalpP EREDMÉ­N­Y­E­K*­E­SE­M­É­NYEK AZ ÖKÖLVIŐ-CSAPATBAJNOK­SÁG során a hét végén a helye­zéseket eldöntő visszavágókat bonyo­lítják le. Az első helyért Kiskun­félegyházán a Kun Béla SE az Új­pesti Dózsát fogadja. Az első ta­lálkozón az újpestiek 14:4-re győz­tek. A harmadik helyért a Kapos­vár a Zalka SE-vel (az első talál­kozó 4:18 volt), az ötödik helyért a Csepel a Vasassal (10:12) talál­kozik. A CSE győztese december sor­án a Bp*. Honvéddal mérkőzik a MÖSZ Kupáért. JÓL SZEREPELTEK BRIGHTON­­­BAN női tornászaink. A nemzetek versenyében, amelyen együtt számol­tak a férfiak és nők eerdményeit, a Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok mögött a harmadik helyen vég­zett a magyar gárda. A nők egyé­ni versenyében az amerikai Chap­man mögött Müller Judit a máso­dik, Kanyó Éva a negyedik lett. MOGILJOVBAN az idén ie meg­rendezték a nemzetközi ifjúságii asz­talitenisz-versenyt. Leány egyesben U­rbán Erika, a Statisztika játéko­sa végzett az első helyen. A ma­gyar leánycsapat a második, a fiú­együttes harmadik lett. TRAGABAN a jég­korong BEK dön­tőjében a CSZKA Moszkva 6:0 (1:0, 3:0, 3:0) arányban győzött a Polici Kladno ellen. A visszavágót Moszk­vában játsszák. A FÜGGŐ JÁTSZMÁKAT fejezték be a férfi saarkbajnokságon. Eredmé­nyek: dr. Eperjesi—Or­ső 0:1, Lukács m­­ár, Eperjesi 1:0, Perényi—Bárczay 1:0, Tompa—Faragó 0:1, Sax—­Hazad és Sápi—Tompa döntetlen. Az élcso­port állása a 3. forduló után: Ribli 8, Sax 3,5, Lengyel, Orsó, Portisch F. 5—5, Adorján 4,5. A kilencedik fordulót szombaton bonyolítják le. KÖZLEMÉNY: a december 10-én lejátszásra kerülő C. Dózsa—Haladás NB I-es labdarúgó bajnoki mérkő­zésre a­­Megyeri útról — az épít­kezés miatt — gépkocsival nem le­het behajtani az újpesti stadionba! Erre a Baross utca, illetve a Mil­den­ber­g utcai kapu felől való lehe­tőség. MOSZKVÁBAN megkezdődők a Nouvelle de Motscou című lap nagy­­díjáért folyó nemzetközi mű­korcso­­lyázó-verseny. A férfiak mezőnyé­ben az iskolagya­korlatok után Vol­kov, Kovaljev, Ovcsirmnyikov a sor­rend. A párosok versenyében a rö­vid program után a többszörös vi­lág- és Európa-bajnok Rodnyinad Zajcev kettős vezet. KÉT MÉRKŐZÉSSEL FOLYTATÓ­DIK pénteken az országos jégkorong­­bajnokság. A Megyeri úton a baj­nokságban 4 pont előnnyel vezető ferencvárosiakat fogadják az újpes­tiek. Az FTC esetleges győzelmével tovább növelheti előnyét, és győzel­me egyben az újpestiek helyzetét is nehezítené, akiknek jelenleg 8 pont­juk van. A jelenlegi harmadik he­lyezett Székesfehérvári Volán ugyan­is otthonában fogadja a BVSC-t,­­ győzelme esetén a fehérvári csapat­nak is 8 pontja lehet. DÜSSELDORFBAN folynak a női kézila­bda-vi­láge.bajnokság B csoport­jának küzdelmei. A legjobb nyolc között — ahol két csopotribara kör­mérkőzést vívnak a csapatok — a következő eredmények születtek: NSZK—Franciaország 14:10, Jugoszlá­via—Hollandia 22:11, Románia—Len­gyelország 15:14, Dánia—Svédország 11­­. Magyar Hírlap POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: DARVAS­ ISTVÁN Helyettes főszerkesztő: VARGA JÓZSEF és TÁBORI ANDRÁS Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT a Lapkiadó Vállalat igazgatója @ Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs monásnyomás Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató INDEX: 25007

Next