Magyar Hírlap, 1983. július (16. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-28 / 177. szám

Magyar Hírlap .. /(& hazai korkép_______________________________________im július 28. csütörtök 5 Húsz év bizonytalanság után A célegyenesbenSárvár Sárvár nem lesz többé indulatokat kavaró riporttéma. A húsz éve feltört forró sós vízre, osztrák hitelből, gyógyszálló épül. Hogy miként teltek a júliusi szerződéskötés előtti hetek és hónapok, az azért — ezennel utoljára — mégsem tanulság nélkül való. A többi az építők dolga. — Ugye, legalább másfél éve, hogy utoljára beszélgettünk? — Igen, van már annyi. Sok minden történt azóta a sós víz körül. — Jó vagy rossz? Szabó Imre nevetni kezd. Elnyomja a cigarettáját, és feláll az íróasztala mögül. — Mindjárt mutatok valamit. Abból rögtön kiderül. Amíg a szekrényben keresgél, van időm körülnézni. A sárvári tanács elnökhelyettesének szobája nem sokat változott ottjártam óta. Még a gyógysónak való dobozok is ugyanott állnak az íróasztalán. Ugyanaz a hamutartó, ugyanazok a képek a falnak támasztva, még a szék is ugyanaz, amelyből másfél évvel ezelőtt kérdezgettem Szabó Imrét a város kincséről, a sárvári gyógyvízről. Ez a változatlanság egy kicsit elgondolkoztat. Amerre csak jártam az országban, ha beléptem egy hasonló cégtáblájú szobába, mindig lemérhettem a berendezésen, mit változott a felségterület. A rozzant ülepű fotelektől kezdve a szőnyeggel tapétázott falakig mindent elárultak a „szent” külsőségek. Itt minden ugyanaz. Újra elakadt volna a sárvári gyógyvíz ügye? Papírcsörgés. Vége a meditálásnak. Az elnökhelyettes göndör „lepedőket” simogat egyenesre a tárgyalóasztalon. Tervrajzokat. — Nos, itt vannak. Végig lehet nézni őket. — Mik ezek? — A sárvári gyógyszálló tervei. .r. Akkor hát megépül végre? Úgy kérdeztem, mint egy futballszurkoló. Tele tribóbiélkesedéssel. Egy kicsit korszerűbben is lehetett volna, valahogy úgy, ahogy a válasz jött: — Most már nagyjából minden adott ahhoz, hogy megépüljön. — A tervek készen, nyilván pénz is van rá... Mi akadálya leh°t még? Mindig aggódtam a tanácselnök-helyettesek egészségéért. Rajtuk mindig csak ront a sok gyógyvíz. Lám, Szabó Imre is újabb cigarettáért nyúl. De aztán, válasz helyett, visszakérdez: — Hol hagytuk abba a beszélgetést másfél évvel ezelőtt? — Ott, hogy a Danubius Szálloda és Gyógyüdülő Vállalat is benne van a dologban, építeni vagy építtetni fog ... — Ez azóta sem változott, viszont a Danubius vezérigazgatónőjét közben nyugdíjazták, utána meg vita kezdődött a cég és a Belkereskedelmi Minisztérium között. Eltartott vagy tizenöt hónapig. — Min vitáztak? — Leginkább a gyógyszálló majdani helyén. Hogy az olcsóbb, vagy a jobb helyre kerüljön-e. A Danubius üzleti szempontokkal érvelt. Azzal, hogy egy ilyen gyógyszállót — a szolgáltatásain kívül — elsősorban a szép környezet teszi „eladhatóvá”. Ez eldöntötte a vitát. — Mekkora lesz a gyógyszálló? — Kétszázhatvan ágyas, és a vár mellé, az arborétum szélére kerül majd. Átriummal, tehát belső udvaros megoldással készül. Szép lesz, láthatja itt a terveken is. Tervek voltak korábban is. Hisz van már vagy húsz éve annak, amikor az olajfúrók kutatgatásai nyomán feltört a város határában a termálvíz. Páratlan sótartalma és ebből adódó gyógyhatása a világ bármely iiistáján tettrekészséget pumpált volna az illetékesekbe. De nálunk nem volt illetékes. A gyógyvizek, a termálkutak ügye egy helyett megszámlálhatatlan kézben volt és van mindmáig. Az értékekért való felelősség ennyi kézen éppúgy elfolyt, ahogy a sárvári sósvíz a rábasömjéni réteken át. Voltak persze nagy fellángolások. A Lakóterv társadalmi munkában készített egy olyan tervet, amelyben — semmi tévedés — központi fedett fürdőépület, 300 ágyas gyógyfürdő, 300 ágyas SZOT-gyógyüdülő, 200 ágyas vállalati gyógyüdülő, külföldi érdekeltségű szálloda, 100 embernek való szolgálati lakás, kaszinó, golf- és teniszpálya, valamint egy hidegvizes erdei strand került papírra... Nyilván csak azért ennyi, mert nem volt több társadalmi munkaóra. A délibábos magyar álmokból semmi nem lett. Illetve, valami mégis. Hosszú csend. Lehet, hogy ezt felrázni érkezett a városba 1979-ben az egyik magas rmága állami vezető, így lelkesítette a sárváriakat: „Való igaz, hogy a hévizek hasznosítása nem egyszerű dolog. Az egészséges lokálpatriotizmus azonban mindig megvívta a maga csatáját .. A sárváriak ettől sem lettek lelkesebbek. Jó okuk volt rá, miért ne legyenek. A „csata megvívásához” potom 350 millió forintra lett volna szükség. Pedig már csak egyetlen gyógyszállóról volt szó. A városnak nem volt 350 milliója, Vas megyének sem. Mint kiderült, ■ Magyarországnak sem. A csatát el kellett napolni. — Rég volt — mondja az elnökhelyettes egy újabb cigarettára gyújtva. Hát igen. A gyógyszálló kész terve, amin éppen tenyerelünk, sok mindent feledtet. — Tudnak a helybeliek arról a sok huzavonáról, ami a sárvári gyógyvíz körül zajlott? — Azt hiszem, kevesen tudták pontosan, mikor mi történt. Illetve, hogy mikor mi nem történt. Most viszont, mióta a Danubius kézbe vette a dolgot, tehát amióta a remények helyett a valóság dominál, kötelességünk a város tájékoztatása. Végül is Sárvár éledtét alapvetően befolyásolja majd ez a szálló. — Arra viszont készülni kell. Készülnek? — Sokáig bizonytalanok voltunk. Mi lesz akkor, ha mégsem épül föl a szálló? Végül is az elmúlt húsz év nem sok jóval biztatott. Így aztán az embereket nem lehetett se belelovalni, se visszafogni. Nem mondhattam az orvosnak, a pincérnek vagy az ápolónőnek, hogy a majdani osztrák vendégek miatt azonnal álljanak neki a nyelvtanulásnak. De nem mondhattam az ellenkezőjét sem. Egyik lábunkról a másikra álltunk. Amikor ez a beszélgetés folyt, sem Szabó Imre, sem a Danubius cég nem tudta még, hogy július elején aláírás kerül arra a szerződésre, mely szerint az osztrák Firma Bella Bau GmbH megépíti a sárvári Hotel Arrabona nevű gyógyszállót. Végh-Alpár Sándor A HAZAI KORKÉP kérdése Mibe kerül a Váci utcai szálló? A Mátyás pincében ma délelőtt írják alá a Komplex Külkereskedelmi Vállalat és az osztrák Ast cég képviselői a Váci utcai szálloda és a Belvárosi Szórakoztatóközpont építésére kötött szerződésüket. A Váci utca 20. helyén tátongó foghíjat betöltő Taverna Szálloda és a Belvárosi Kávéház termeiből kialakítandó szórakoztatóközpont üzemeltetője és tulajdonosa a Belvárosi Vendéglátó Vállalat lesz. — Mikor kezdődik és mibe kerül az építkezés? — kérdeztük Iánfainé Szkiba Verát, a Belvárosi Vendéglátó Vállalat munkatársát? — A Komplex,Külkereskedelmi Vállalat pályázatát a mi terveink nyerték meg, a kivitelező az osztrák Ast. cég lesz. A Váci utcában augusztus végén kezdik meg a 224 szobás, háromcsillagos szálloda építését, Finta József tervei alapján. Az épület architektúrája alkalmazkodik a Váci utca eklektikus, szecessziós stílusához. Átjáró köti össze a Petőfi Sándor és a Régiposta, valamint a Párizsi utcával, sőt a Váci utca alatt a szemben épülő irodaház is megközelíthető lesz. Az átjárókban teraszos fagylaltozó, bor- és pezsgőbár nyit, a pincében söröző, a földszinten gyorsétterem. A munkák első lépéseként a szomszédos házak állagmegóvását kell, elvégezni, utána kezdődhet az építkezés. Az Ast cég vállalta, hogy huszonhat hónap alatt, 1985 végére elkészül a szállodával. Mikorra alakítják át a Belvárosi Kávéházat? — Ugyancsak a nyár végén megkezdik az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél a Klotild-palota rekonstrukcióját. Az osztrákcég tizenhárom hónapos határidőre vállalta el a munkát,, a palota teljes műemléki felújításával, a Belvárosi Kávéház helyén hangulatos éttermet, éjszakai mulatót, játéktermet alakítanak ki. Mindkét épület az osztrák hitelkonstrukció keretében készül el. Az egymilliárd forintos hitel nyolcvan százalékát a szálloda beruházására, húsz százalékát a Belvárosbra költjük. A hitelt a vállalatnak tizenöt év alatt kell visszafizetnie. A tervezett forgalom háromnegyedét a szállodának, negyedét pedig a Belvárosinak kell hoznia. A két beruházásnak azonban külön-külön kell megtérülnie, a bevételek nem kompenzálják egymást. —r. a.— Cement a vándorúton Építő nemzet hírében állunk, s kiváltképp ez idő tájt igaz ez az állítás, hiszen ebben az ötéves tervidőszakban kevesebb állami lakás épül, mint korábban, ugyanakkor egyre több család kényszerül arra, hogy magánerőből építkezzék. E képzésből kiindulva virágzanak a magánerős lakásépítőket támogató — időnként megcsapoló? — üzletágak; gombamód szaporodnak a tanácsadó, a szolgáltató, a tervezőirodák, az építő kisvállalkozások, s az utóbbi években a magánkereskedői szféra is rádöbbent, hogy nem csupán a butik a bolt. Történetesen — azokban a körzetekben, ahol sok a magánépítő — fölbukkantak a maszek tüzépesek is. Jövetelüket nem kis lelkesedéssel fogadták az építők, s a hurráhangulatnak volt is, van is alapja: a maszek, tüzépesek építőanyag -kínálata állta és állja a versenyt az államival, s ha az államiban nincs cserép vagy tégla, megnyugodhat az építő: a magánkereskedőnél biztos van. Ha drágább is, de vak. És bár a pénznek az építő embernél is foga van, azért még mindig jobb 180 forintért vásárolni fél mázsa cementet a magán-, kereskedőnél, mint 140 forintért nem kapni az államiban. Ahol esetleg nincs. Mert éppen elfogyott. Vagy csak a jövő héten lesz. Az egyszerű építő, persze, nem igazán érti: miért van a magánkereskedőnek és miért, nincs az állami TÜZÉP-nek mondjuk cserepe, vagy fehér cementje, amikor mindegyikük ugyanonnan szerzi be portékáját? Nos, e fogas kérdésre — legalábbis Fóton — megadták a választ: azért nincs az államiban, mert elfogyott. Elfogyott, mert kevés az építőanyag — egyes körzetekben különösen nagy a hiány —, s mert kevés, fölvásárolják. Hogy ezúttal kik? Véletlenül éppen a magánkereskedők. Nagy tételben. Elvégre így mindenki jól jár. Az állami TÜZÉP-nek nem kell bajlódnia az áruval, a raktározással, a vevővel. Hogy az építő ezért 40 forinttal többet fizet a cement zsákjáért? Na és. Valakinek veszítenie is kell... (bán) Igazgatói értekezlet • • Megújulnak az IKV-k A fővárosi ingatlankezelő vállalatok feladatairól, szerve-zeti korszerűsítéséről tartottak tegnap igazgatói értekezletet a XI. kerületi IKV központjában. Az ingatlankezelő vállalatok teherbírását alaposan próbára teszi, hogy a lakossági igényeknek,a feladatoknak jobban megfelelő, korszerűbb szervezeti feltételeket teremtsenek a lakásállomány színvonalasabb kezelésére. A gazdasági életben végbement változások sem hagyják érintetlenül a vállalatokat: az év első felében már kétmillió forintot meghaladó munkálatokra versenytárgyalásokon kerestek vállalkozót, kivitelezőt. A megújulási szándékot pontosan jellemezte a tegnapi igazgatói értekezlet kritikus, a hibákat, hiányosságokat feltáró, s konkrét intézkedéseket sürgető hangneme is. Dr. Korda Árpád, a Fővárosi Tanács ingatlankezelési és építési főigazgatója a vállalatok tevékenységét elemezve rámutatott az ellentmondásokra, a hibákra, bírálta az esetenként rossz munkaszervezést, a pénzgazdálkodás, a vállalati ellenőrzés lazaságait. Elmaradt felújítások Budapesten jelenleg 425 ezer lakás karbantartása, kezelése tartozik az ingatlankezelő vállalatokra. Közülük az elmaradt felújítási kategóriába tartozik mintegy 125 ezer, ezeket minél hamarabb rendbe kellene hozni, mert állaguk rohamosan romlik. Elsősorban a belső kerületek lakásai szorulnának gyors felújításra, itt az erre költhető pénz is jóval több, mint máshol. Az év első felében mintegy háromezer tanácsi lakást újítottak fel a fővárosban, s hatezer otthont korszerűsítettek. A tervhez képest számottevő a lemaradás, hiszen az idén az elmaradt kategóriába soroltak közül tízezer lakást kell felújítani. Akad azonban jó néhány olyan kerületi vállalat, is — II., IX., XIII. kerületi IKV —, ahol már túl is teljesítették az éves terv időarányos részét. Néhány helyen azonban még az előirányzat harmadrészével sem készültek el. Ebben a tervidőszakban egyébként 50 ezer lakás felújítására vállalkoztak Budapesten. A kormányzat kiemelten fontos feladatként jelölte meg a lakáskarbantartást és -felújítást. Megmutatkozik ez abban is, hogy a fővárosban ebben a tervidő _________________________-------------- szakban 25 milliárd forintot költenek erre a célra. Ennyi pénzzel korábban még soha nem gazdálkodhattak az ingatlankezelő vállalatok — hangsúlyozta az értekezleten Gérnyi Kálmán, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese. Ez tanúsítja azt a bizalmat is, amely a kormányzat részéről megnyilvánul a főigazgatóság és a vállalatok iránt. Két és fél évvel ezelőtt még az volt a kérdés, vajon föl tudják-e használni gazdaságosan, körültekintően ezt az öszszeget. Azóta bebizonyosodott: az ingatlankezelő vállalatok a jelenlegi kapacitással és szervezettséggel még többet is el tudnának költeni. Ám — miint azt Korda Árpád külön is hangsúlyozta — ezzel a pénzzel gazdálkodni kell, nem csupán elkölteni. Mert jó néhány kerületben ma még ez utóbbi a jellemző. A versenytárgyalások kínálta lehetőséget sem használják ki mindenütt, pedig ez számottevő megtakarításokat eredményezne. Sajnálatos tény az is, hogy a felmérések, vizsgálatok szerint a fővárosi kapacitásoknak csak 15—20 százaléka tartalék, és ez kevés. További hiányosságként említette Gérnyi Kálmán a vállalati ellenőrzések lazaságait. Mint mondotta, viszonylag gyakran találkozott olyan számlákkal, amelyeknek hiányzott az ellenértéke. Az ingatlankezelő vállalatoknak — amelyek az utóbbi időben sokat tettek a lakossággal való szorósabb kapcsolattartás érdekében — jobban kellene építeniük a lakóbizottságok, a bérlők támogatására, hiszen azok nap mint nap közvetlenül tapasztalják, hogyan haladnak a felújítások, átépítések, korszerűsítések. Szorosabb kapcsolatra lenne szükség az állami bérlakások értékesítésénél is, mint ahogyan erre egy-két kerületben már vannak jó elképzelések: az érdekelteket levélben megkeresik, hogy nyilatkozzanak, megvásárolják-e bérleményüket. Kevés a tetőtérbeépíés A lakásgazdálkodásban fontos szerepük van az emelet-ráépítéseknek. Pontosabban, csak lehetne, mert a vállalatok ritkán élnek ezzel a beépítési formával. A tetőtér-beépítés és -ráépítés keretéből 26 millió forint még gazdára vár. A tanácskozáson szó esett a vállalatok szervezeti korszerűsítéséről is, amelyek a jobb gazdálkodást, a megbízhatóbb, jobb minőségű munkát szolgálják, — szépán —