Magyar Hírlap, 1984. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-03 / 102. szám

? . MÁJUS 3. CSÜTÖRTO NEMZETKÖZI POLITIKA MfJGVBB HÍRJfjP V / Ronald Reagan hívei és ellenfelei Morgás a jobboldalon HA GONDJAID VANNAK oda­haza, tégy egy kiadós, főként pe­dig látványos utazást külföldön­. A vele járó publicitás egyszeriben megnöveli a népszerűségi szin­tet. Régi recept ez, és Reagan elnök tanácsadói is gondolhattak ilyes­mire a kínai út időzítéséhel. A no­vemberi választások még elég messze vannak ahhoz, hogy az el­nök megengedhessen magának egy külföldi kiruccanást, viszont éppen elég közel ahhoz, hogy te­gyen is valamit, amivel megaka­dályozhatja, vagy legalábbis fé­kezheti pozícióinak romlását oda­haza. Felváltva nevettek és búslakod­tak a Fehér Házban, amikor az idei előválasztási kampány , kez­detén Hart szenátor aftélte új Kennedyként — a háború utáni amerikai politikában eddig nem tapasztalt lendülettel — rajtolt az elnökséghez vezető út politi­kai futópályáján. Örültek, mert Hart sikerei csökkentették a mindaddig favoritnak számító Walter Mondale esélyeit, s szapo­rították gondjait. Szomorkodtak viszont, mert a forgatókönyv fel­borult, s immár senki sem tudta megjósolni, meddig futja Hart erejéből. Hiszen március elején a közvélemény-kutatási adatok azt sugalmazták, hogy az adott pil­lanatban Hart jelentős fölénnyel legyőzhetné Ronald Reagant. Azóta helyükre kerültek a dol­gok. Az ökölvívásból vett kifeje­zéssel élve Hart csak az első me­netet nyerte meg. Azóta viszont Mondaié szorgalmasan gyűjtöge­ti a pontokat, és saját szavai sze­rint arra számít, hogy mire befe­jeződnek az elő-, illetve próba­választások, ,,jelöltként vagy majdnem jelöltként” jelenhet meg a San Franciscó-i demokra­ta párti kongresszuson. A PAPÍRFORMA tehá­t érvé­nyesülőben van, és az elnökjelölt elnök voltaképpen megnyugodva várhatná mind saját pártja kong­resszusát, mind pedig a választá­sokat. Mondásé ugyanis a „múlt embere". Teher a vállain a balul sikerült carteri érában betöltött alelnöki tisztség. Ráadásul eddig nemigen tudta úgy lázba hozni híveit, mint Hart az előválasztá­sok kezdeti szakaszában. Ám a demokraták is tisztában vannak a helyzetükből származó hátrányokkal. Nyilvánvalóan eb­ből adódik, hogy mindinkább, igyekeznek kikovácsolni egy Mondate—Hart—Jackson hármas szövetséget, amely tömöríthetné a párt hagyományos támogatóit, és közös politikai akolba terelhetné a republikánusoknál — elvben — nagyobb létszámú demokrata pár­ti szavazókat. Pletyka-e vagy sem, de wa­shingtoni bennfentesek tudni vé­lik, hogy Mondale esetleg Hartot veszi maga mellé alelnökjelölt­­nek, a fekete bőrű Jackson tisz­teletesnek pedig kormányposztot ajánl fel. Az mindenesetre igaz, hogy Jesse Jackson a minap Charles Manatt-tel, a Demokra­ta Nemzeti Bizottság elnökével folytatott megbeszélése után a maga és hívei nevében feltétlen támogatásáról biztosította a De­mokrata Pártot. Cserében bizo­nyos követeléseinek figyelembe­vételéért ígéretet tett arra, hogy minden erejével­ pártja győzel­méért fog dolgozni. Ez nm lebe­csülendő tett, hiszen az eddigi felmérések szerint a demokrata párti szavazók 17 százaléka (fő­ként a fekete bőrű lakosság kö­réből) áll Jackson tiszteletes mö­gött. Persze mindez nem jelenti, hogy a demokraták körében el­csitultak az ellentétek. De talán jelzésként is felfogható, hogy Mondale az utóbbi időben már egyre inkább Reagant támadja beszédeiben, míg korábban első­sorban a párton belüli riválisok­ra irányította a bírálatok tüzét. RONALD REAGAN választási kampánya a hírek szerint teljes gőzzel csak valamikor június kö­zepén, a vezető tőkés hatalmak londoni csúcstalálkozója után in­dul majd el. Az azonban már bi­zonyosnak látszik, hogy az elnö­ki stáb dolga az idén nehezebb lesz, mint 1980-ban. „Ez alkalom­mal Reagan kampánya nem tud­ja lelkesíteni az Új Jobboldalt" — írta nemrégiben egyik elemzé­se címében a Washington Post. Más szavakkal, az elnököt arról az oldalról érhetik kellemetlen meglepetések, amely négy évvel ezelőtt döntő szerepet játszott ha­talomra juttatásában, vagyis a jobboldal irányából. Az elnök leghűségesebb támo­gatói, az ultrakonzervatív akti­visták régen kiábrándultak az elnök hivatali ténykedéséből. Az adócsökkentésnél, a szociális jut­tatások lefaragásánál, továbbá a katonai kiadások látványos nö­velésénél lényegesen többet vár­tak tőle. Azt remélték, hogy egy­fajta keresztes hadjáratot hirdet az abortusz, a pornográfia, a nőknek és a kisebbségieknek megállapított minimálbérek ellen, egyértelműen kiáll a halálbünte­tés mellett, fellép a kötelező is­kolai imádság bevezetése és a magánoktatás állami támogatása mellett. Az Új Jobboldal vezetői úgy látják, hogy Reagan elnök hiva­tali ideje alatt nem tett eleget a baloldal „anyagi megsemmisítésé­ért". Más szavakkal azoknak a programoknak a teljes felszámo­lásáért, amelyeket a harmincmil­liót is meghaladó amerikai sze­gények támogatása érdekében az utóbbi évtizedekben — főként a demokrata párti elnökök alatt — bevezettek. Paul Weyrich, az Új Jobboldal vezetőségének egyik kiemelkedő alakja a londoni The Timesnak így nyilatkozott erről: „Ronald Reagan nem változtat­ta meg a dolgokat. A liberálisok által létrehozott rendszer még mindig érintetlen, az elnök nem nyúlt az alapokhoz. Ronald Rea­gan a status quónak elkötelezett átlagos konzervatív politikusnak bizonyult, mint amilyen Eisen­hower, Ford és Nixon volt.” NE NYISSUNK VITÁT arról, joggal állította-e Weyrich egy sorba a jelenlegi elnököt, mond­juk, Eisenhowerrel. Az­t azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a legkonzervatívabb ameri­kai politikai körök képviselői ma már nem lelkesednek ugyanúgy Reaganért, mint amikor kiütötte Cartert a nyeregből. Richard Vignerie, a Conservative Digest című kiadvány igazgatója, maga is az Új Jobboldal egyik vezér­alakja, aki 1980-ban sokat tett Reagan győzelméért, úgy látja, hogy ez az elégedetlenség már az 1982. évi időközi választások ide­jén tapasztalható volt. Nyilvánvalóan a Reagan-csapa­tot is az „uralkodó elithez” so­rolva, amelynek hibájából tovább sokasodtak az amerikai társada­lom olyan gondjai, mint a bűnö­zés, a kábítószer-élvezés, a por­nográfia, az illegális bevándorlás, a külföldi — főként japán — áruk dömpingje, az Új Jobboldal a „kisemberek Amerikáját” a jó­módúak és a legszegényebbek el­len egyaránt harcba szólítja. Viguerie szerint ,.az amerikaiak millói érzik úgy, hogy valójában sem a liberálisok, sem a konzer­vatívok, vagyis sem a demokra­ták, sem a republikánusok nem törődnek az ő problémáikkal’’. Mit jelent majd a szavazatokra átszámolva ez a zsörtölődés? Minden jóslat elhamarkodottnak, korainak tűnik. Igaz, az Új Jobb­oldal inkább csak mozog elége­detlenségében, nem sokat tehet, hiszen aligha fog a demokratákra átnyergelni, mert azok még ke­vésbé elfogadhatók számára Am egy viszonylag későn beinduló kampány — amelynek keretében Reagan hajdani meggyőződéses hívei ez alkalommal csak ímmel­­ámmal állnának ki az elnök mel­lett — az önmagát lassan-lassan újra megtaláló Demokrata Párt malmára hajtaná a vizet. De va­jon elegendő mennyiségben-e ah­hoz, hogy mozgásba lendüljenek a politikai változások lapátkere­kei? Elzászi József K­Ü­LI QL DI LAPOK BÖ ißü R3BECTÍH A moszkvai Izvesztyija keddi szá­mában elítéli a nyugat-berlini jobb­oldali köröknek arra irányuló kam­pányát, hogy kieszközöljék Rudolf Hessnek, Hitler egykori helyettesének szabadon bocsátását. A történelmi tények azt mutat­ják, hogy Hess — Himmlerrel együtt — közvetlen részt vállalt a németországi koncentrációs tá­borok létrehozásában — állapítja meg az Izvesztyija. A Hess „reha­­bilitásáért” indított propaganda­hadjárat és az azt kísérő szovjet­ellenes kirohanások azt a célt szolgálják, hogy bátorítsák az új­fasiszta és revansista köröket, s mérgezzék a politikai légkört Nyugat-Berlinben és az NSZK- ban. Az Osztrák Szocialista Párt köz­ponti lapjának munkatársa, Herbert Lackner a NATO mons-i főparancsnok­ságán tett látogatásának tapasztalatait összegzi cikkében. Brüsszelből jövet a francia ha­tár irányába, néhány percnyi autózásra a Waterlooi csata szín­helyétől érünk Mons-ba, arra a helyre, ahol mint reális lehetőség­gel számolnak az atomháborúval, sőt tervezik is azt. Ez a hely a SHAPE (Supreme Headquarters Allied Powers Europe), a NATO európai haderőinek a főparancs­noksága. A „ház” első főnöke Eisenhower tábornok volt; ma Bernard Rogers tábornoknak, az Oxfordban vég­zett, a koreai és a vietnami hábo­rút megjárt veteránnak a pa­rancsnoksága alatt áll. A főhadiszállás minden látoga­tójának kezébe nyomják az itte­ni főparancsnokok kijelentéseiből gondosan összeválogatott idézet­­gyűjteményt, ami különösen az osztrákok figyelmét kelti föl. Már csak azért is, mert ilyesmik áll­nak benne: „Ha egy nemzet sem­legesnek nyilvánítja magát/’ké­szen kell állnia­ arra is,’hogy­­ezt a semlegességet bármely oldalról fenyegető támadással szemben megvédje. Svédország és Svájc egyaránt kész emne.” Vagy: „A történelem bebizonyította, hogy a pacifizmus és a semlegesség — ha az­t nem olyként definiálták, mint Svédország és Svájc eseté­ben — lehetőséget kínál az illető országnak, hogy békében éljen. De ezzel egyidejűleg elveszíti szabad­ságát.” És Ausztria? És Finnország? Rogers tábornok épp most jelen­tette ki osztrák újságírók előtt. ..Két országot említettem, másik kettőt nem. De minden alapom megvan annak föltételezésére, hogy az osztrákok készek megvé­delmezni magukat, ha rákénysze­rülnek. De hogy képesek-e eme, azt döntse el az önök hadügymi­nisztere.” Érthető a NATO-főparancsnok óvatossága. A múlt években ugyanis nemegyszer nyugtalansá­got keltettek az olyan kijelenté­sek, amelyek szerint Ausztriában nukleáris támadás célpontjául kínálkozó 40 objektum található. A NATO-stratégák szerint épp elég okot szolgáltathat a­­(hábo­rús) eszkalációhoz. Ez pedig el­sősorban akkor következhet be, ha a Varsói Szerződés hagyományos eszközökkel (osztrák területen át) végrehajtott támadását nem ha­gyományos módon és eszközökkel kell megállítani. Rogers a fejte­getésre ekként reagált: „Terveink­ben nem szerepelnek a semleges országbeli célok, így ausztriaiak sem.” És ha a dolog komolyra fordul, fölvonulási területként használná-e a NATO Ausztriát, vagy átrepülne-e fölötte? ..Nem kommentálom!” — hangzott a fő­­parancsnok válasza. . A főparancsnokság épületének ablakaiból feltűnően jól látszik egy megerősített földhányás. Há­ború esetén ebbe az atombiztos bunkerba költözik át a főparancs­nokság. Rogers meg is jegyezte hogy 30 másodperc alatt elérhe­tő a föld alatti harcálláspont, bár ő még nem próbálta ki. Az utat egyszer s mindenkorra megspórolhatná. ,­­ zárta tudó­sítását az osztrák lap munkatár­sa. .• • NDK: Üzemorvosi szolgálat Is érem a következőt! Évente mintegy húszmilliószor hang­zik el ez a felszólítás a Német De­mokratikus Köztársaság gyárai­nak, üzemeinek, vállalatainak sa­ját orvosi rendelőiben, ugyanis a dolgozóknak több mint hetven százaléka közvetlenül az üzem­egészségügyi szolgálathoz fordul orvoslásért Az egész országra kiterjedő és mindegyre korszerűsödő humani­tárius szolgálat megszervezésében annak idején szovjet orvosok is részt vettek. Harminchét eszten­dővel ezelőtt, 1947. október 9-én jelent meg a németországi szov­jet katonai igazgatás 234. számú parancsa a munkatermelékenység emelését, valamint az ipari és közlekedési munkások és alkal­mazottak anyagi körülményeit ja­vító intézkedésekről. Ebben a fontos gazdaság- és szociálpoliti­kai dokumentumban rendelkez­tek először az üzemegészségügy­ről, az­ üzemorvosi és vállalati rendelőintézeti szervezet kialakí­tásáról. Három évtizeddel később jelent meg legutóbb az a törvényerejű rendelet, amely minden részletre kiterjedően szabályozza az NDK- beli üzemegészségügyi és munka­­higiéniai szolgálat feladatait, il­letve hatáskörét. A Német De­mokratikus Köztársaság megala­kulása utáni első évben, 1950- ben 2500 üzemorvosi rendelő mű­ködött­ az országban; tavaly már 3800. Ugyanezen idő alatt a gyá­ri, üzemi, vállalati rendelőintéze­tek, ambulanciák száma a három­szorosára,­ 450-re gyarapodott. A csupán egy-egy orvost, vagy ma­gasan képzett, tapasztalt egész­ségügyi középkádert (nővért) fog­lalkoztató üzemi rendelőből 3400 működik az NDK-ban. Különösen számottevő fejlődés volt tapasztalható az NDK-beli üzemegészségügy fejlődésében a 70-es évtizedben, amikor az üzemorvosok száma 1771-ről 2760-ra növekedett. Tizenhárom évvel ezelőtt 15,7 millióan keres­ték föl panaszaikkal (vagy éppen csak tanácskérés céljából) az üze­mi rendelőintézeteket, ambulan­ciákat, illetve az üzemorvos ren­delőjét; tavaly több mint 20 és félmilliószor szólították belépésre a következő pácienst. A hatásos munkás- és egész­ségvédelemi intézkedéseknek, mindenekelőtt pedig a megelő­zésnek köszönhetően folyamato­san csökken az NDK-ban az üze­mi balesetek száma. Amikor 1952-ben kötelezővé tették a munkahelyi sérülések, balesetek bejelentését, 1000 foglalkoztatott­ra 56,0 üzemi baleset jutott; 1970- ben 40,8, tavaly viszont már csak 26,3. Kiterjedt és rendszeres szű­rővizsgálatokat is végeznek az üzemegészségügyi szolgálat mun­katársai, mindenekelőtt a cukor­­betegség, a szív- és érrendszeri megbetegedések, a nőgyógyászati panaszok megelőzésére, korai fel­ismerésére. Különösen nagy gon­dot fordítanak az egészségre ár­talmas munkahelyen dolgozók védelmére. E­z utóbbi célból orvos—mérnök is —közgazdász munkacsoportok alakultak országszerte, amelyek a választott szakszervezeti tisztség­­viselők támogatásával és cselek­vő közreműködésével évente mintegy 3000 újítást, javaslatot dolgoznak ki a munkakörül­mények javítására. Mivel az egészségügyi szolgálat felelős munkatársainak szavára a gazda­sági vezetésnek kötelessége odafi­gyelni, a javaslatokat meg is va­lósítják. — ki — Gukuni Veddel kész visszavonulni­­ Kadhafi kompromisszumos javaslata a csádi konfliktus politikai rendezését . (MTI, Reuter) Líbia a csádi válság békés, kompromisszumos megoldását támogatja — erősítet­te meg a francia televíziónak adott hétfői nyilatkozatában Moamer el-Kadhafi líbiai vezető. Franciaország csádi szerepéről szólva Kadhafi rámutatott :­­ azt a tényt, hogy francia csapatok fegy­verrel tartják hatalmon Hisszen Habré Nyugat-barát kormányát, Párizsban azzal próbálják indo­kolni, hogy Líbia segítséget nyújt a Gukuni Veddei vezette csádi ideiglenes nemzeti egységkor­mánynak. „Készek vagyunk azon­ban megszüntetni csádi jelenlé­tünket, hogy a francia kormány­nak ne legyen többé ürügye ka­tonáinak bevetésére” — jelentet­te ki a líbiai vezető. Kadhafi megismételte azt a ko­rábbi javaslatát, hogy az egymás­sal szemben álló Gukuni Veddei és Hisszén Habré helyett egy har­madik személy vezetésével egye­sítsék csádot. Gukuni Vddei kedden közölte, hogy a nemzeti megbékélés érde­kében kész „visszavonulni”, azaz lemondani az ország vezetésére támasztott igényéről. Ugyanakkor Hisszén Habré párizsi nagyköve­te, Kadhafi nyilatkozata után azonnal visszautasította a líbiai vezető által ajánlott kompromisz­­szumos formulát, s azt hangoz­tatta, hogy annak elfogadása „a Hisszén Habré vezette hazafias küzdelem lefejezését” jelentené. Iraki­ iráni háború Mindkét fél sikereket jelent a frontról (AP) Irak és Irán egyaránt si­kereket jelentett a hét elején le­zajlott harci cselekményekről be­számoló közleményeiben. A Bag­dadban kiadott hadijelentés sze­rint az iraki légierő iráni terü­leten lévő célpontokat támadott a front középső szakaszán, meg­semmisített egy tucatnyi ellensé­ges katonát és sokat harcképte­lenné tett. A front déli részén az iraki hadsereg meghiúsított egy iráni támadási kísérletet és vesz­teségeket okozott a támadóknak. Az északi, hegyvidéki határnál is sikeresek voltak az iraki erők akciói. A bagdadi közlemény sze­rint az iráni tüzérség lőtte Bász­­ra városát, egy polgári lakos éle­tét vesztette, két másik megse­besült és több épület megron­gálódott. Az IRNA iráni hírügynökség arról számolt be, hogy az iráni erők iraki állásokat támadtak, katonai utánpótlási vonalakat és fedezékeket semmisítettek meg, több mint tíz ellenséges katonát megöltek. A jelentés egy teheráni közleményt idéz, amely szerint az iráni­ erők a front északi részén visszaverték az iraki támadáso­kat, meghiúsították az ellenséges csapatok áttörési kísérleteit. Az IRNA azt is közölte, hogy hétfőn iraki rohamcsónakok megközelí­tették a Ma­dzs­n­un-sz­igeteket Bászrától északkeletre, de az iráni tüzérség visszafordulásra kényszerítette a támadókat.. A te­­heráni rádió az iráni elnök má­jus elsejei beszédét idézte. Ali Hoa­saei kijelentette, hogy az iraki—iráni háborúnak „Irán tel­jes győzelmm­ével” kell végződnie. f \\\

Next