Magyar Hírlap, 1985. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1985-08-09 / 186. szám
Felújítás a Dunai Vasműben A Dunai Vasműben csütörtökön délben begyújtották a régi kokszolóim 11. számú blokkjának húsz felújított kamráját és megkezdődött a falazat szárítása. A felújítás az idén, április 1-én kezdődött. A kamrák tűzálló falazását a lengyel Bipropiec cég kőművesei végezték, a páncélzatot pedig a Dunai Vasmű karbantartó szakemberei gyártották és szerelték be. A 150 millió forint értékű rekonstrukcióra azért volt szükség, mert a régi blokk kamrái már elhasználódtak, viszont a Dunai Vasmű zavartalan termeléséhez — az új kokszolóblokk elkészülése előtt is nagy szükség van a kohókokszra. Hasonlóképpen szükség van az ott termelődő kamragázra is, amelyből a fűtési időszakban naponta 240 ezer köbmétert továbbítanak távvezetéken Budapestre. (MTI) Ólomszegény benzin A közelmúltban befejeződött technikai rekonstrukció során megteremtették az ólomszegény benzin előállításának feltételeit is a Zalai Kőolajipari Vállalatnál. A dél-zalai olajmezőkön — Bázakerettye és Lovászi határában— felszínre hozott kőolajból az újonnan felszerelt desztillációs berendezésekkel olyan 86-os oktánszámú, tehát normálbenzint készítenek, amelynek az ólomtartalma csak fele annyi, mint a korábbi normálbenziné. Az újdonságnak elsősorban környezetvédelmi jelentősége van, hiszen az alacsony ólomtartalmú benzin lényegesen kevésbé szennyezi a levegőt. A zalai vállalat ebben az esztendőben már mintegy 65 000 tonna ólomszegény benzint szállít az ÁFOR-nak. (MTI) Futballbotrány Duisburgban Duisburgban a szombaton lejátszott Duisburg-Bad Homburg bajnoki labdarúgó-mérkőzés alatt és után huligánok egy csoportja erőszakosan lépett fel a vendégcsapat szurkolói ellen.. Már a játék előtt olyan kijelentéseket tettek a vád szerint a Bad Homburg-i nézőknek, hogy élve nem hagyják el a várost. A találkozó lefújása után körülbelül 20 fiatal ment az autópályához vezető hídra, s várta a társas gépkocsit. Közülük öten nagy kövekkel kezdték dobálni a buszt, betörték az ablakokat, két szurkolónak fej-, egynek pedig kézsérülést okoztak. A vizsgálatot vezető Gerd Schnittcher szerint a vád gyilkossági kísérlet, a dobálással haláleseteket okozhattak volna. Az öt vétkes szurkoló 17 és 20 év közötti, ketten nincsenek munkaviszonyban. Angliában a Tottenham Hotspur örökre kitiltja stadionjából a botrányokozókat. Irving Scholar, a klub elnöke bejelentette, hogy nincs szükség azokra, akik lejáratják a klub és az angol labdarúgás tekintélyét. „Miss Magyarország" Közeledik a döntő Több évtizedes szünet után az idén ismét, megválasztják „Miss Magyarország”-ot. A Magyar Média által tavasszal meghirdetett vetélkedőben — a selejtezők után — még 180-an vannak versenyben. Számukra augusztus 9-én, pénteken Győrött, kezdődnek el az elődöntők. A további fordulókat augusztus 17-én Miskolcon, 24-én Szegeden, 31-én Pécsett, szeptember 6-án pedig Budapesten, az Atrium Hayett Szállodában rendezik meg. A szépségverseny két középdöntőjére a fővárosban — szeptember 21-én a Hungária (volt Szabadság), illetve 28-án a Fórum Szállóban kerül sor. A döntőt, amelyet a televízió is közvetít, október 5-én a Budapest Kongreszszusi Központban tartják. A zsűriben a Magyar Divatintézet munkatársain kívül számos művész is helyet kapott. A verseny rendezői tárgyalnak arról, hogy „Miss Magyarország” legközelebb részt vehessen „Miss Universum”-választáson is. (MTI) Piaci helyzetjelentés • Újdonság a szőlő, olcsóbb az alma A budapesti piacokon elegendő áru van, annak ellenére, hogy a szeles, esős időjárás ,a termelői üzemekben akadályozta a zöld, paprika, a paradicsom, a görögös a sárgadinnye,meg a gyökérzöldség szedését. Az előző hetinél nagyobb a kínálat zöldpaprikából, fejthető babból, dinnyéből, almából és szilvából. Újdonság : Csabagyöngye szőlő. Általában 65—68 forintért mérik. Nőtt a kínálat csemegekukoricából. ..Csövenként 4—6 forintért árulják. . Olcsóbb a fejeskáposzta: 14—16 forint. Nem változott a kelkáposztás, a karfiol, a vöröskáposzta és a karalábé ára. A kelkáposztát 16— 20, a karfiolt 5,50—12,50, a vöröskáposztát 18—22, a karalábét egyenként 5—7 forintért értékesítik. A tököt 4—6, a cukkinit.. .14— 18, a patisszont 15—20 forintért árulják. Az uborka ára, 16-1 28 forint között, mozog, mérettől függően. A lecsópaprikát 10—14,80, a tölteni valót 18—24, a esemege■páprikát'csövenként"—2,50"forintért árulják. A paradicsom ára zuhant. Általában 8—14 forint! A padlissákt' 58—70 forintért' kínálják. A parajt és a sóskát ' 18—24 forintért mérik. «A zöldbabot 20— 28, a fejthetőt 24—36, a fejtett babot 78—100 forintért értékesítik. V Változatlan a gyökérzöldség ára. Aszerint, hogy hány szák van a csomóban, a sárgarépát 16—12, a petrezselymet 8—16, a vegyes zöldséget12—15 forintért adják. Élénk a gyümölcspiac... A görög-, dinnyét 9-élt, a sárgadinnyét 16.— 18 forintért, árulják. Olcsóbb az alma: 8—14 forint. A szilvát 18— 22, a kajszit 15—30, az őszibarackot — mérettől függően. — 9,60.— 30 forintért árulják. Kevés helyen árulnak meggyet, ribizlit,málnát ésegrest. A meggyet 34—38, a ribizlit 26—32, a málnát 38—44, az egrest 20-122 forintért * értékesítik. Kevés a körte.. Ára 18--22 forint között, váltakozik, ■A' termesztőit' csiperkét 75—88, a' laskagombát 56—70 forintértmérik. 'Lanyha a baromfipiac. A vágott csirkét 48, a bontottat55 forintért árulják. A magánkereskedők avágott csirkéért 70 forintot kérnek.A fojúk 37, bontottan 40 forint., A csirkecomb 80, a máj zúzával84, az aprólék 28 forint. Változatlanul 48 forint a pecsenyekacsa, 57 a házinyúl, 63 a pulyka. A libamáj ára 650—800 forint között mozog. Szűkös a halválaszték. A ponty kilón felül 70, azonalul 65, a belsőség 60, a halfej 32, a pontyszelet 110 forint. A márványpontyot és a busát 35, szeletben 56, a kecsegét 80, a keszeget 20, a keket 52forintért mérik. Egyéb árak: A burgonya 5—8, a vöröshagyma 8—12, a fokhagyma 26— 30, a zöldhagyma csomónként 3,50— 4,50, a retek 5—8, a saláta fejenként 4,50—9, a kapor csomónként 3—4 lórm. A tojást 130—2,50 forintért adják. - i , »• »• NEMZETKÖZI technológiai vásár Kőbányán. Az OIVIÉK-kal egyidőben, augusztus 17-től nemzetközi technológiai vásárt is rendez Kőbányán, az F-pavilonban a Hungexpo. A kiállításon 16 ország mutatja be a mezőgazdasággal, élelmiszeriparral kapcsolatos gyártási, technológiai rendszereit, közöttük 23 magyar' 'vállalat,-amelyek további többszáz partnercéget is képviselnek. NÉPTÁNCOS SZAKTÁBOR kezdődött csütörtökön Sárváron a Magyarok Világszövetségének felkérésére, Belgiumból és Franciaországból érkezett magyar származású fiatalok részére. A kéthetes táborozáson több mint ötvenen vesznek részt, tökéletesítik eddigi tudásukat, és újabb magyar néptáncokat tanulnak. ■ MŰVELŐDÉS IRODALOM BÉKÉS ■ MEGYÉBE! címmyel. a Békés megyei múzeumok közleményei nevű évkönyvsorozat kilencedik számaként megjelent Békési Csabán Elek László irodalomtörténeti munkájának első kötete... MESTERSÉGES HOLDAK. A Föld természeti kincseinek, kutatása céljából szerdán Föld körüli pályára bocsátották a Szovjetunióban a Kozmosz , 1672 és 1673 jelzésű mesterséges holdakat. Mindkét mesterséges, hold berendezései, és a fedélzetükön elhelyezett tudományos műszerek rendben működnek. Műholdas mentés Több mint ötszáz ember életét mentette meg eddig a Cospas Sarsat nemzetközi műholdas mentőszervezet — mondta Jurij Acerov, a szovjet tengeri műholdas mentőszolgálat, a Morszvj Szszputnyik elnöke a TASZSZ-nak adott nyilatkozatában. A nemzettközi szervezetben a Szovjetunió és az Egyesült Államok mellett részt vesz többek között Franciaország és Kanada is. A szervezet, amelynek első szovjet gyártmányú kísérleti műholdját 1932-ben bocsátották fel, jelenleg három szovjet, egy amerikai távközlési műholddal, földi állomások egész hálózatával és rádióbójákkal rendelkezik. - yr. :: * . - ■ : f Hdgydr Hírlap a nap humánus.augusztus 9,péntek 8 SZÍNJÁTSZÓ TÁBOR nyílt csütörtökön Velemben, a KISZ Vas megyei Bizottsága, a megyei színjátszó bizottság, valamint a megyei, művelődési, és ifjúsági, központ rendezésében. Az, augusztus 11-ig tartó,, táborozáson mintegy százhúszan vesznek, részt., A táborban, külön, színjátszó, versmondó és rendezői szekcióban bővíthetik.."ismereteiket az öntevékeny művészeti, csoportok vezetői és tagjai. " HÚSÁRUHÁZ nyílt ,csütörtökön Győrött, azépülő Kun Béla lakótelepen. A 300 négyzetméter alapterületű, hűtőkkel felszerelt üzletben -a Komáromi MezőgazdaságiKombinát termékeit árusítják: 50 féle húskészítményt, valamint - friss sertés-,, marha-, birka- és csirkehúst.-' ■ ■ ' *!‡ • -‡* *• ■•'»mfctit '‘■nctfkt. HALÁLOS BALESET. Bihartorcán. Száva Antal 37 éves vontatóvezető, helyi lakos által vezetett erőgép pótkocsijáról Rotos Gábor 78 éves nyugdíjas, helyi lakos leesett és olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházban meghalt. A vizsgálat adatai szerint Száva a pótkocsin szabálytalanul szállított utast. A rendőrség gépjárművezetői engedélyét bevonta.* A GANZ-MÁVAGBÓL útnak indították a , hetedik háromrészű motorvonatot . Görögországba, ahonnan összesen 11 szerelvény szállítására "kaptak megrendelést. Jelenleg további három vonat" Szerelésén dolgoznak a gyárban, s "a hónap végéig átadják", azokat is. • A tervek szerint szeptemberben elkészül a görög "megrendelésre gyártott keskeny nyomtávú pályára tervezett tizenegyedik motor,vonat is. NAIV MŰVÉSZET MAGYARORSZÁGON. Csütörtökön Kapos, várott, a Somogyi Képtárban megnyitották a Naiv művészet Magyarországon című kiállítást." A bemutatott műveket — ötvenegy festményt és tizennégy ‘szobrot— a kecskeméti Magyar Naiv Művészek ' Múzeumának' ~ányágából válogatták. Az alkotók főként önmaguk életéből, a megélt élményekből kaptak k ösztönzést, s,. a népművészettel tartanak közvetlen rokottságot. A kiállításon vásárolni is lehet. TELEFONSZOLGÁLATUNK VÁLTOZATLANUL AZ ÖNÖK SZOLGÁLATÁBAN! HIRDESSEN 2 NAPON BELÜL MEGJELENIK HIRDETÉSE - - - -. • A MAGYAR HÍRLAPBAN! ' • ' » - : ! ' KÖZÜLETEKNÉL I HÉTEN BELÜLI'; HIRDETÉSFELVÉTEL NAPONTA: 8—22 ÓRÁIG SZOMBATON ÉS VASÁRNAP: 9—13 ÓRÁIG Kábelszakadás a Duna alatt Szerdán éjszaka megszakadt a telefonösszeköttetés.. Budapest és több dunántúli — elsősorban Vas, Győr-Sopron, Komárom, Veszprém megyei — település "között.. Ennek oka, amint a Magyar' Postánál" elmondták, hogy Budapesten, a Szabadság-híd közelében, eddig ismeretlen körülmények között, elszakadt a Duna alatt húzódó egyik távkábel. A megszakadt összeköttetés helyreállítására a posta brigádjai hozzáláttak a Szabadság-hídon egy ideiglenes kábel lefektetéséhez. Egyúttal más," kisebb kapacitású kábeleken automata kapcsolás helyett átmenetileg kézikezelésű telefonkapcsolásra tértek át Budapest és a dunántúli, helységek között. Mikrohullámú összeköttetést is létesítettek a telefonösszeköttetés fenntartására. Ennek ellenére egész csütörtökön a szokásosnál nehezebb volt telefonálni Nyugat- Európa néhány országába, így Ausztriába, az NSZK-ba, Dániába és, Spanyolországba is, mivel a vonalak a Dunántúlon át vezetnek. Az ideigleneskábel lefektetésével előreláthatóan ma a déli órákban végeznek, ezzel helyreáll a telefonösszeköttetés. (MTI) HALÁLOZÁS NÉMETH GYULA, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1932 óta volt a párt tagja, 77 éves korában elhunyt. 'Temetése' augusztus 13-án, kedden 14 órakor lesz a tarrási temetőben, közli az MSZMP Tamási Városi Bizottsága. (X) Halálozás: Nagy József, a BUDALAKK Festék- és Műgyantagyár gazdasági igazgatója, 53 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásaaugusztus 18-án, pénteken 15 órakor lesz aFarkasréti temetőben. BUDALAKKFesték- és MŰgyantagyár gazdasági, társadalmi vezetése. . Megyei díj tudósoknak Díjat alapított Baranya megye tanácsa a tudományos eredmények elismerésére. A kitüntetést azok a kutató-fejlesztő szakemberek kaphatják, akik munkásságuk révén a megye fejlődését szolgáló értékeket teremtenek. Kiérdemelheti bárki, akár tudományos intézetben," egyetemen vagy főiskolán, akár üzemben, gazdaságban vagy, vállalatnál folytat kutatómunkát.. A tudományos kutatói díjat évente ítélik oda. Ez a hetedik szakmai kitüntetése a Baranya megyei tanácsnak. Az arra érdemes.. .személyek 1978 ótarészesülhettek , a Janus Pannonius művészeti, aDoktor Sándor egészségügyi, a közoktatási, a közművelődési, a testnevelési és sport, valamint a területfejlesztési díjban.. Eddig csaknem félszáz személy kapta meg a kimagasló szakmai, illetve hivatásbeliérdemeket elismerő tanácsi kitüntetést. (MTI) Jelöltjeink az ügetőversenyekre Szombat -1. Iparművész (6) — Iparos (8) — Gamin (9) — Imádat (3).. •2. Lobogj! (6) — Lótuisz (8) — Leányka (5) — Laikus (7). •3. Józan (1). — Habion (7) — Intéző (4) — Isonzo (9).. 4 .Alfonzo (7) — Hurrikál (9) — Impurum (10) Gabin (8). •5. Jánosbogár (9) — Green River (10) — Egyenlítő (11) Jessy (6). 6. Karoling (1) —' Fennnsík (f1) r*. Gyaur, (4) FeMe (8). 7. Juttatás (2) — Krajcár (8) — Iveit (6) - Jaj szó (10). 8. Iowa, (3) — Jegy (4) — Komornyik (5) —'Tinám (2). 91 Importőr ' (3) — Egres (9) — Jakút(1) — Hínár (5). • ■ • ' 10» Gála (6)— Jelölt (’ll)* Interpol (7) — kázus (1). A versenyeket 14 órakor kezdik. tt Ne haragudjon, drága... A vasúton ugyebár tilos rádiózni, magnózni. Helyes ez a szabály, hisz' így' egyik utas kém zavarhatja a másikat. De úgy gondoltam, az Alfödön utaztamban, hogy Ha a kocsi mindegyik utasa beleegyezik abba, ’ hogy szóljon a magnóvagy a rádió, akkor hadd szóljon. Mivel én egyedül ültem az egészkocsiban, könnyű volt !Mindegyik utas beleegyezését megszereznem. Bekapcsoltam hát a rádióm. ■ Nem addig aj!. ■ . - • ■ Jött -e kalauznéni (néni?o. ma? holnap a lányom lehetne). $.\gorrdorian közölte, hogy megbüftet, ha azonnal ki nem kapcsolom.. Sőt! A büntetés.. népi .afféle, bér. lépőjegy.. Ha .kifizetem és .utána tovább .*? hangosan szól az eszköz, leszállítja . vona/fói, ' ■ Éhnek' feje sem. tré'fá. Elővettem' hátá'- fülhallgatód és ' azzal hallgattam tovább a parádézó slágereket. De alig mentünk két diófát, újra jött a kalauznéni. — Jaj, egy kicsit én is szeretnémhallgatni! — mondta. v Szemem, szám elállt a csodálkozástól, de korosrv miatt már nen sendül a lelkem minden női pillantásra. . . — .Ne haragudjon, drága .— mondtam — nincs két fülhallgatóm. . . . .Mégis., Jobb ,,lett volna, ha van?... (1)