Magyar Hírlap, 1987. december (20. évfolyam, 283-308. szám)
1987-12-01 / 283. szám
Mabyab Hirlap Emelik-e a vízdíjakat? Tiszta vizet a csapokba Beszélgetés Kovács Antal államtitkárral, az OVH elnökével A kormány munkaprogramjához illeszti tevékenységét — más ágazatokhoz hasonlóan — az Országos Vízügyi Hivatal is. Kovács Antal államtitkár, az OVH elnöke kérdéseinkre válaszolva elmondta, hogy a vízellátás, a csatornarendszer fejlesztése, valamint a mind szélesebb körű szennyvíztisztítás feladatai mellett milyencélokat tűztek még maguk elé a vízügyeinket irányító szakemberek. Szóba került még az ágazat műszaki fejlesztési lehetősége, s az is: szükség lesz-e a vízdíjak emelésére? — A vízgazdálkodást nevezhetjük háttériparnak, hiszen kifejezetten infrastrukturális ágazat. A vízzel gazdálkodók hol az ipart, hol a mezőgazdaságot, hol pedig az állampolgárokat szolgálják, vagyis feladatuk ugyancsak összetett. Köztudott, hogy anyagi lehetőségeik szűkösebbek, ami azt jelenti, hogy meginoghat a vízellátás biztonsága. A kormány stabilizációs munkaprogramjának részeként áttekintettük terveinket. Anyagi lehetőségeinket és célkitűzéseinket összehangolva megoldható, hogy továbbra is elsőbbséget élvezzen a lakosság jó minőségű vezetékes ivóvízzel valló ellátása, folytatjuk erőfeszítéseinket a vízminőség-védelem területén, s a vízenergiaprogramunk megvalósítási ütemét sem kell visszafognunk. Természetesen mindez csak akkor valósulhat meg, ha erőinket, lehetőségeinket összehangoljuk, méghozzá úgy, hogy közben más területeink — például az árvízvédelem — se szenvedjenek csorbát, ne maradjanak el. — Az erők összpontosítását említette. Nyilván nemcsak a saját erőkre gondolt. — Az ivóvízellátás — a világban elfoglalt helyünk alapján — Magyarországon jónak mondható, hiszen a lakosság nyolcvannyolc százaléka jó minőségű vezetékes vizet kap. Meg kell jegyezni azonban, hogy emellett az országban még közel 1100 településen nincs közműves vízellátás és e települések közül több mint 700 nem rendelkezik közegészségügyi szempontból megfelelő ivóvízzel. Most a megyei tanácsokkal létrejött megállapodásunk értelmében folytatjuk a vezetéképítési programunkat, hiszen — lépést tartva a fejlett világgal — azt szeretnénk, ha az ezredfordulóra a legkisebb településekre is eljutna a jó víz. Nos, ehhez a munkához bizony szükség van a tanácsok pénzére ugyanúgy, mint az állampolgárokéra. — Úgy tűnik, a cél elérhetetlen ... — Meggyőződéssel állítom, hogy a legkisebb településekre is eljut a víz! De tudom, hazánk lakosságának egy része olyan kieső helyeken, tanyákon él, ahová képtelenség eljuttatni a vezetéket. Nos, az ilyen településekre a későbbiekben is oda kell vinnünk, ha arra szükség van, a palackozott vizet. Oda, ahol nitrátos a víz. Szóval mindezek figyelembevételével mondhatom, hogy legkésőbb az ezredfordulóra a magyar emberek kilencvenöt százaléka fogyaszthat otthonában jó minőségű vezetékes ivóvizet. Hogy ez a program enynyire fontos, az azért lehet, mert felszín alatti vizeink minősége rohamosan romlik. Ám ön a vízminőség-védelmet is említette, mint elsődleges feladatot. A használt vizek kezelése, tisztítása terén elmaradtunk, de hozzáteszem, hogy sehol a világon, gazdag országokban sem tudták megoldani, hogy a vízvezetékkel együtt a csatornarendszert is kiépítsék. A következő évtizedben arra törekszünk, hogy a sokat emlegetett közműollót zárjuk. E törekvésünket a tervszerűségnek kell jellemeznie, hiszen a csatornázás elodázhatatlan például a kiemelt üdülőterületeken. A bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításához szervesen hozzátartozik az érintett terület öt nagyvárosának csatornázása és az ott képződött szennyvizek tisztítása, de ezen túlmenően több nagyvárosunk szennyvíztisztítási gondjait is meg kell oldanunk. Az említett öt Duna menti város csatornázásának, illetőleg szennyvíztisztítójának költségei az erőműépítést terhelik? — Nem. Ezekre a végül is nagy költségigényű beruházásokra központi pénzekből kerülhet csak sor. — A csatornaépítésre másutt is jut pénz? — A tanácsok, a lakosság és az OVH támogatásával más településeken is épül csatorna, többnyire társulati formában. — Ha már a vízminőségről van szó, ne felejtsük felszíni vizeinket se. Folyóinkért mit tehetünk az elkövetkező időkben? — A magyar kormány idejében fölismerte, hogy a folyóvizek minőségén csak nemzetközi összefogással tudunk segíteni. Nevezetesen azért, mert hazánk úgynevezett osztott vízgyűjtőn fekszik, azaz folyóink 96 százaléka határainkon kívül ered. Kérdés tehát, hogy milyen minőségű víz érkezik a határszelvényekbe, s hogy folyóink itthon miilyen további terhelést kapnak. Arra törekszünk, hogy a kétoldalú nemzetközi együttműködés értelmében mindig megfelelő mennyiségű és lehetőleg elfogadható minőségű vizet kapjunk, amelyre aztán idehaza is vigyázunk. Említett nagyvárosaink közül Debrecen, Pécs és Miskolc szennyvizének kezelését kiemelt programként kezeljük. Nagyon fontos ez a feladat, hiszen például Debrecen a Tiszántúl szinte minden élővizét szennyezi.. De megemlíthetném azt is, hogy a kétoldalú szerződések rögzítette feladatok érvényre juttatásán jelentős erők dolgoznak. A Duna védelmében nyolc ország vízügyi szakemberei írtak alá megállapodást, míg a Tisza érdekében az öt érintett ország szakvezetői kötöttek szerződést. Ez persze még nem jelent minőségi javulást, de okot ad az optimizmusra, hiszen lehetőséget kínál a vízgyűjtőterületen történő beavatkozások egyeztetésére. — Vannak-e biztató eredmények? — Igen, az olajszennyeződések jelentősen csökkentek felszíni vizeinken, s az sem mellékes: közös tudományos kutatások folynak egy összehangolt környezetkímélő vízgazdálkodás megteremtése érdekében. A kormány munkaprogramjához való alkalmazkodás fölvet-e olyan kérdéseket, amelyekhez bizonyos jogszabályokon is változtatni kell? — Magyarországon a vízhez mindenkinek joga van ... Azaz, a vízdíjat nem fizetőknél sem szabad lezárni a csapot. A gázt igen, a vizet nem! Így van ez rendjén, ám a jelenlegi térítési rendszer bizony módosításra szorul. A vállalatok, a gazdálkodó szervezetek a víz teljes költségét megtérítik, míg a lakosság nagy mérvű támogatást élvez. Mi, állampolgárok a víz árának mindössze húsz százalékát fizetjük, ami természetesen nem késztet bennünket a nagyon időszerű takarékosságra. Mert igaz ugyan, hogy honi ivóvíz-kapacitásunk hoszszú távra elegendő, ám amíg az a víz a vezetékekbe kerül — s ezt kevsen érzékelik —, falja az energiát, nevezetesen az elektromos áramot. A vízzel való takarékosság programja nem újkeletű, mint az az elhatározás sem, hogy a jelenlegi vízdíjrendszert korszerűsítenünk kell. Ennek kidolgozása most folyik, s végső formája jövőre kerül a kormány elé. — Mi a fő célkitűzés? — Azt szeretnénk, ha a vízművállalatok saját bevételeikből fedezhetnék működésüket, azaz eltarthatnák önmagukat. — Így aztán több juthatna másra. De jut-e pénz az ágazat műszaki fejlesztésére? — Elfogadott és jóváhagyott műszaki-fejlesztési tervünk van. Korszerűsíthetjük a vízműveket és a szennyvíztisztító telepeket, de a vízépítészeti eljárásokat is. Igaz, a legkorszerűbb technológiák egyes elemei már ma sem hiányoznak, gondoljunk csak az ivóvíz aktívszenes szűrésére, avagy a számítógépek és a számítógépes programok gyors elterjedésére, akár a technológiai folyamatirányítás, akár az információs rendszer területén. Nyílik-e lehetőségük a nemzetközi együttműködés keretein belül közös vállalatok létrehozására? — Minden lehetőséget mérlegelünk, s ha az olyan, amely számunkra is előnyös lehet, akkor mi szorgalmazzuk a vállalat létrejöttét. Különösen a szennyvízkezelési technológiák korszerűsítésében számítunk ugrásszerű javulásra. Nálunk és a szocialista országokban is ismeretlen volt eleddig a biogázzal működő motorok alkalmazása, holott erre a szennyvíztisztító telepeken nagy szükség lenne. Az ilyen motorok megtermelhetnék a tisztítótelep energiaszükségletének jelentős részét. Most abban bízunk, hogy pont egy közös vállalat létrehozása révén juthatunk e berendezésekhez, és ez is hozzájárul a másutt már lényegesen fejlettebb környezetvédelmi háttéripar hazai kifej-, lesztéséhez. Tán ez is jelzi: az ágazat nyitott az együttműködésre. De arról sem feledkezhetem meg, hogy a magyar szakemberek produktumai iránt is van érdeklődés külföldön, s ez már a korábbiakban is jó alapot kínált a nemzetközi együttműködésre. VÖDRÖS ATTILA Fotó: Bánkuti András y, boff' J'A HAZAI KÖRKÉP — FÓRUM Közelkép Lukács Jánosról: TI7 A demokrácia fontos mozzanata, hogy az állampolgárok — a választópolgárok — ismerjék a politikusokat, akikre az ország vezetését, irányítását bízzák. A funkcionáriusok mögött ismerjék az embert, gondolkodását, konfliktusait, habitusát, hogy legyenek róluk közvetlen, személyes élményeik, hogy lehetőséget kapjanak a beavatásra, az együttgondolkodásra, s mindezen keresztül a véleményalkotásra. Úgy tapasztalom, politikusaink ma még a szükségesnél kevésbé élnek, avagy szűkmarkúbban bánnak ezzel a lehetőséggel. Lehet ebben egyfajta szemérmességből fakadó tartózkodás, amelyhez hivatkozási alapul szolgálhat az az idő, amikor egyesek túlságosan is előtérbe állították magukat, s még a vízcsapból is kinyilatkozásaik folytak. De tartok tőle, hogy az elzárkózásban gyakran a közvélemény lebecsülése is ott motoszkál. Ez se jó, az se jó; véleményem szerint a politikus közéleti tevékenységéhez a nyilvános közszereplés is hozzátartozik. Fáziskésésben vagyunk. A hazai könyvpiacon évek óta kiugró sikert aratnak, igazi bestsellernek számítanak a memoárirodalom kötetei, a történelmi félmúlt közéleti személyiségeinek, politikusainak visszaemlékezései. Ugyanígy minden alkalommal élénk érdeklődés övezi a televízió és a rádió műsorait, portréit. Többször is bebizonyosodott már: az olvasók, nézők érdeklődését az információéhség motiválja. S miközben az időben araszolgatunk előre emez éhség csillapításában, jobban kellene ügyelnünk a jelen történéseinek tálalására. A televíziónak már sok ígéretes, hasznos törekvése volt a hiányosságok pótlására, de az igazsághoz tartozik. A külföldi politikusokat emberközelbe hozó Szemtől szembe sorozatnak még — sem minőségben, sem gyakoriságban — nem sikerült kialakítani, meggyökereztetni honi párját. S ez — némi szakmai tapasztalat birtokában mondhatom — nem annyira a szerkesztőkön, mint inkább a kiszemelt közéleti személyiségek vállalkozókedvén, nyíltságán múlik. Mindazonáltal a jegyzetíró a sikeres és fontos vállalkozások sorában tartja számon a televízió vasárnap esti Közelkép című műsorát, amelyből az ország megismerhette Lukács Jánost, a Központi Bizottság titkárát. A nemes egyszerűséggel, Vitray Tamás rokonszenves, csöndes kíváncsiságának kíséretében pergetett portréfilmen igazi szocialista karrier bontakozott ki előttünk, mely pálya egy kis Baranya megyei faluból, Erzsébetből ível mostani állomásáig, a Duna-parti „fehérházig”. S ami mögötte van: tehetség, munka, tanulás, a kisebb és nagyobb közösségért érzett tenniakarás, felelősség. Egy politikusról szóló portréfilm akkor lehet teljes, ha az a politikáról is szól. Lukács János világosan, egyszerűen beszélt az ő általa is képviselt politikáról : több és jobb szocializmust akarunk. Saját munkájára utalva, szólt azokról az elképzelésekről, amelyek a politikai intézményrendszer megújítását szolgálják, hatékonyabb munkamegosztást kialakítva a párt, az állami és az érdekképviseleti szervek között. A demokráciához vezető útról van szó. S ennek nem elhanyagolható építőelemei az ilyen műsorok, találkozások. Bánki András 1987. december 1., kedd3 EGYÜTTMŰKÖDÉS A kérdésre, hogy mennyire ismeri a magyar gazdaságot, a pireuszi nagykereskedő rávágta a választ. A gondokról sokat tud, de arról már kevesebbet, hogy ezek hatására mennyire „zárkózik be” a magyar gazdaság. Ismeretei jó negyedóra múlva már gazdagabbak lettek, amikor Grósz Károly kormányfő az athéni Grande Bretagne szállóban a görög kereskedelmi, gazdasági, pénzügyi élet képviselői előtt a pireuszi nagykereskedő aggodalmaira is reagált. A magyar kormány stabilizációs programja nem képzelhető el a nemzetközi gazdasági együttműködés eredményei nélkül, az iparszerkezet korszerűsítése egyértelműen igényli a nemzetközi együttműködést. Ebben természetesen szerep jut a magyar—görög kapcsolatoknak is. Sokszor és sokféleképp fogalmazta meg Grósz Károly, hogy a politikai kapcsolatok jó színvonalától messze elmarad a gazdasági-kereskedelmi együttműködés, s ezen mindkét országnak érdeke változtatni. Meglepően sok konkrétum hangzott el arról, hogy ez az együttműködés miként kapcsolódhatna a görög gazdaságfejlesztő programokhoz. A kölcsönös előnyök nyilvánvalóak, okunk van gazdaságikereskedelmi fellendülést remélni. Elsősorban a vasúti és a városi közlekedés korszerűsítése, a földgázprogram, az egészségügyi és az oktatási berendezések gyártása kínál alkalmat a magyar részvételre, újabb vegyes vállalatok létrehozására. A szándékokról sokat elárul a két ország barátságáról és együttműködésének fejlesztéséről szóló nyilatkozat, amelyet Grósz Károly és Andreasz Papandreu görög miniszterelnök látott el kézjegyével. A nyilatkozat — amely azért is figyelemre méltó, mert hasonló dokumentum aláírására hazánkkal eddig nem mutatott készséget NATO-ország tartalmazza: a két ország az együttműködés korszerű formáinak alkalmazásával a lehető legnagyobb mértékben kiaknázza a gazdasági, műszaki és tudományos fejlettségben rejlő lehetőségeket. Sok a hasonlóság a két ország gazdasága között és a gondok megoldásának keresésében is. Görögország két éve a stabilizáció útját járja, egy éve vezette be az általános forgalmi adót, s a magyar kormányfő nem titkolta, hogy látogatása alkalmat adott a tapasztalatszerzésre is. Az athéni nemzetközi sajtóértekezleten is figyelmet keltett megállapítása: „A stabilizációt politikai eszközökkel is támogatni kell. Végrehajtása következetesség nélkül elképzelhetetlen.” Többször idézet mondatok lettek ezek a görög sajtóban, akárcsak Grósz Károly egyik pohárköszöntőjének mondatai: „Nem titkoljuk, hogy gondjaik vannak. A magyar gazdaság egyensúlyzavarokkal küszködik, de nagy bennünk az elhatározottság, hogy úrrá leszünk nehézségeinken. Következetesen továbbvisszük a reformfolyamatot, gazdaságunk korszerűsítését, hogy felzárkózzunk a nemzetközi gazdasági, tudományos és technológiai fejlődés élvonalához. Eltökélt szándékunk, hogy megőrizzük országunk fizetőképességét, mert a jövőben is megbízható partnerek akarunk maradni.” Görögország évek óta támogatja hazánk és a Közös Piac kapcsolatépítését, természetesen ennek nyugtázása nem maradt el. A magyar kormányfő szükségesnek tartotta megerősíteni, hogy hazánk hátrányos megkülönböztetést nem fogad el, de hajlik bizonyos kompromisszumra — ennek érdekében átmenetileg önként korlátozást vállal meghatározott körű termékek szállítására. Görögország — a már idézett barátsági és együtműködési nyilatkozatban — kinyilvánította, hogy egyetért Magyarország és az EGK közötti diszkriminációmentes kapcsolatok kialakításával. Ezek az összefoglaló sorok azt sugallhatják, hogy Grósz Károly görögországi tárgyalásainak kizárólag gazdasági témái voltak. Ez nem így van, hiszen kulturális értékek cseréjéről, tájékoztatási együttműködésről, idegenforgalomról is sok szó esett. Görögországban érthető módon jó érzést keltett a megállapítás, mely szerint a Magyar Népköztársaság — nemzetiségi politikájához híven — nagy gondot fordít arra, hogya Magyarországon élő görögök ápolhassák anyanyelvüket, nemzeti kultúrájukat, megőrizhessék hagyományaikat. „Nemcsak lehetővé tesszük de elő is segítjük, hogy kapcsolatot tarthassanak óhazájukkal. Megnyugtató, hogy a visszatelepültek idősebb nemzedékéről társadalombiztosítási egyezmény gondoskodik.” A két ország jó politikai kapcsolatait meghatározza, hogy fontos nemzetközi kérdésekről azonos vagy közelálló álláspontot képviselnek. Az, hogy más-más szövetségi rendszerhez tartozik, s hogy társadalmi berendezkedése különbözik, a két államot nem akadályozza a béke megőrzéséért, a nemzetközi biztonság megszilárdításáért tett erőfeszítésekben. Mindezzel tisztában van a görög közvélemény is, amely szemmel látható rokonszenvvel, tisztelettel fogadta a magyar kormány elnökét. A tárgyalások eredményt hoztak: mindkét országban a megállapodások, egyezmények végrehajtásán a sor. Tudományos továbbképzési ösztöndíjak A Tudományos Minősítő Bizottság pályázatot hirdetett belföldi és külföldi tudományos továbbképzési ösztöndíjakra. Pályázni lehet azokra a kutatóhelyekre, amelyeket a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége tudományos képzésre kijelölt, valamint Bulgáriába, Csehszlovákiába, Kubába, Lengyelországba, az NDK-ba, Romániába és a Szovjetunióba. Az 1988. szeptember 1-jén kezdődő belföldi képzésre jelentkezők közül azok részesülnek előnyben, akik a kutatóhelyek által megjelölt kutatási témákra pályáznak. Az 1989. szeptember 1-jén kezdődő külföldi képzésre jelentkezők közül azokat illeti előny, akik a KGST komplex programjában levő témakörökre, illetve olyan kutatóhelyekre pályáznak, ahol a magyar tudomány fejlődése szempontjából fontos képzés történik. Tudományos továbbképzésre pályázhat az az utolsó éves egyetemi, egyetemi jellegű főiskolai hallgató, továbbá egyetemet, egyetemi jellegű főiskolát végzett 35 évesnél fiatalabb szakember, aki szakmai, tanulmányi eredményével, tudományos, diákköri, illetve azzal egyenértékű tevékenységével, tudományos teljesítményével már igazolta a kutatómunka iránti készségét A jelentkezési lap a TMB titkárságán, az egyetemek dékáni hivatalában, a kutatóintézetek, a vállalatok igazgatóságán, a minisztériumok személyzeti és oktatási főosztályán kapható. A belföldi továbbképzésre jelentkezők a pályázott kutatóhely vezetőjéhez adhatják be kérelmüket. Külföldi továbbképzésre az egyetemi hallgatók az egyetem rektorához, a külföldön tanuló egyetemi hallgató a magyar nagykövetség útján a Művelődési Minisztérium egyetemi és főiskolai főosztályához, a munkaviszonyban álló pályázó a munkáltatóhoz nyújthatja be pályázatát. A társadalmi ösztöndíjban részesülő egyetemi hallgatónak az ösztöndíjat adományozó szerv hozzájárulását is kérnie kell. A pályázatok benyújtásának határideje 1988. február 15. A pályázók legkésőbb 1988 áprilisában felvételi vizsgát tesznek egy szakmai tárgyból. A szakmai felvételi vizsgatárgyaik: a kiválasztott témához tartozó legfontosabb alaptárgy. Azok a pályázók akik nem rendelkeznek a megfelelő idegen nyelv ismeretét igazoló állami középfokú nyelvvizsgával, felvételi vizsgát tesznek idegen nyelvből is. A felvételi vizsgára bocsátott, munkaviszonyban álló pályázót egy alkalommal, összesen 10 munkanapnyi, rendkívüli fizetett szabadság illeti meg. A pályázat eredményéről a TMB 1988. június 30-ig értesíti a pályázókat. (MTI)