Magyar Hírlap, 1988. február (21. évfolyam, 26-50. szám)
1988-02-01 / 26. szám
Magyar Hírlap Műveseprogram Magyarországon Életadó gépek és donorok Magyarországon egymillió ember közül 68 szenved olyan Vesebetegségben, akiket csak a heti két-három alkalommal végzett rendszeres művesekezelés tart életben. A magyar művese hálózat helyzetéről, a vesebetegek életkilátásairól szól írásunk. 1986 nyarán hazánkban tartotta nemzetközi kongresszusát az EDTA, az Európai Dialízis és Transzplantációs Társaság. Akkor a Magyar Hírlap részletes áttekintést adott a magyar műveseállomások és a veseátültetés helyzetéről. Mi történt azóta? — A lakosság érdeklődése az egészségügyi ellátás iránt az utóbbi esztendőkben rendkívül megnövekedett, de különösen feltűnő figyelem övezi azokat a speciális területeket, amelyek közé a művesekezlés és a vesetranszplantáció tartozik — mondja dr. Szentessy István, a Szociális és Egészségügyi Minisztérium tanácsosa. Az elmúlt két esztendő alatt az itt megindult fejlődés elsősorban annak köszönhető, hogy a nephrológia, s ezen belül a műveseprogram az egészségügy VII. ötéves tervének kiemelt szakmai témája továbbra is. Korábban regionális szintű feladat volt a művesekezelésre szoruló betegek ellátása, ma már azonban — egy kivételével — már minden megyében van lehetőség művesekezelésre. Ez nem minden esetben jelent gépi kezelést, néhány helyen hasűri (peritoneális) kezeléssel, ambulanter oldják meg a szervezet méregtelenítését. — Hogyan épült ki napjainkig az ellátóhálózat? — Vannak úgynevezett regionális feladatot ellátó állomásaink: ezek a négy egyetemi városban, illetve Győrben, Miskolcon és Szombathelyen működnek. Ezen túl önálló megyei állomások fogadják a művesekezelésre szoruló betegeket Nyíregyházán, Békéscsabán, Szolnokon és Veszprémben stb. A regionális központokhoz kapcsolódnak az úgynevezett szatelita állomások, amelyek egyben gépi és hasűri kezelést is biztosítanak. Ilyen szatelita állomás működik Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Kiskunhalason is. Budapesten öt intézményben: a SOTE II. Számú Belgyógyászati, valamint az Urológiai Klinikáján, a Bajcsy- Zsilinszky és a László, továbbá a Margit Kórházban látják el a művesekezelésre szoruló betegeket. Mindezek révén ma már 25 fölé emelkedett a művesekezelést nyújtó részlegek száma az országban. — Elég-e vagy kevés ennyi állomás? — Az elmúlt kétévi fejlesztés eredményeként az 1987-es esztendő végére elértük, hogy 700 krónikus vesebeteget tartunk a művesekezelési programban. A fejlődést jól jelzi, hogy 1984-ben még csak 55 ezer kezelést tudtunk végezni, 1986-ban már 75 ezret, 1987- ben pedig ez a szám már 90 ezerre emelkedett. Hogy sok-e vagy kevés? A 700 kezelt beteggel elértük, hogy ezáltal 1 millió lakosra 68 kezelt beteg jut, s a tervidőszak végére a tervezett további fejlesztések eredményeként már 1 millió lakosra 100 művesekezelt beteg esik. Ez az arány az NDK-ban már most is 1 millió per 120 beteg, az NSZK-ban pedig 1 millió per 200. Tehát mindenképp arra kell törekednünk, hogy a művesehálózat fejlesztését — az eddig elért jelentős eredmények után is — kiemelt feladatnak kell tekintenünk. — A műveseállomások területi elosztása azonban nem egyenletes. Míg Dél-Magyarországon például 80-90 művesekezelésbe vett beteg jut 1 millió lakosra, addig Budapesten alig 50. — Valóban, a területi aránytalanságok kiigazítása az egyik előttünk álló feladat. Például Budapesten azért ilyen alacsony az arány, mert itt látják el Fejér, Nógrád és Pest megye vesebetegeit is. Rövidesen azonban belép a székesfehérvári állomás, s ezáltal a főváros tehermentesül a Fejér megyeiek ellátása alól. Sajnos, egyedül Nógrád megyében nem történtek még kezdeményező lépések megyei állomás megteremtésére. Márpedig a cél: nem a beteget utaztatni nagy távolságokra, hanem elérhető közelségbe hozni számára az életben tartására alkalmas kezelést. A művesekezelésre szoruló felnőtt betegek helyzeténél lényegesen kevésbé kedvező a gyermekeké. A kicsinyek számára csak három regionális központban van kezelési lehetőség: Budapesten az I. Számú Gyermekklinikán, valamint a Szegedi és a Debreceni Orvostudományi Egyetem gyermekklinikáján. Ezzel a három állomással egyensúlyban tartható ugyan a művesekezelésre szoruló gyerekek állapota. Csak az ország keleti részén élők számára elérhetőek ezek az állomások, valójában az egész Dunántúlon egyetlen műveseállomás sincs gyermekek számára. Az újonnan belépő állomások — így a már említett székesfehérvári , valamint a szekszárdi és a zalaegerszegi is csak felnőtt betegeket fogad. Más kérdés, hogy nagy szükség van rájuk így is. Heves és Pest megyében az eddig meglévő kizárólag hasűri kezelés kiegészül gépi állomással is. Jelenleg 150 géppel kezelik a betegeket. Ezt a kapacitást mindenképpen tovább növelik az új állomások, de ugyanakkor gondolni kell a meglévő gépek fokozatos lecserélésére is. A gépek elöregedtek, akadnak tíz, tizenöt esztendős, elavult berendezések is. A magyar ipar már foglalkozik a dializátor hazai gyártásának előkészítésével. Azt szeretnénk ugyanis, ha az 1980-as évek végére a duplájára emelhetnénk a kezelések számát. A nephrológia a transzplantáció háttere. A művesekezelés nemcsak életben tart, hanem egyben elősegíti, hogy a beteg szervezete alkalmassá váljon új vese befogadására. De az utóbbi években a szervátültetés megtorpant Magyarországon. Mi ennek az oka? — Közismert tény, hogy kevés az átültetésre alkalmas vese. 1985-ben még 70 vesetranszplantációra került sor, 1986-ban azonban már csak 53-ra. 1987- ben ezt a veszedelmes csökkenést sikerült megállítani, tavaly már újra összesen 58 vesetranszplantációt végeztek. Ugyanis új szervezeti intézkedésekre került sor a régiókban, közvetlenül az egészségügyi törvénynek a szövet- és szervkivételre vonatkozó módosítása után. Minden intézetben kijelöltek egy felelőst, aki jelzi, ha átültetésre alkalmas vese adódik. A sikeres transzplantáció ugyanis egyszerre több intézet szoros együttműködését feltételezi; szükség van az összehangolt munkára, a vesét adó intézmény, az átültetést végző team, az immunológusok, a mentőszolgálat és természetesen a művesekezelést végző intézet között. A közelmúltban hozott intézkedések máris eredményesek: az idén január első hetében már volt olyan 24 óra, amikor egyszerre 8 vesét nyertek, s közülük négy alkalmas is volt beültetésre. A sikeres transzplantáció is megtörtént. Az idei esztendő első havi mérlege: 11 veseátültetés! A művesekezelések eredményesek: van olyan beteg, akit 15 éve tart életben ez a gyógymód . A dialízis és a transzplantáció azonban csak alternatíva — egyéb hagyományos terápiák mellett —, a vesebetegek megmentésére. A veseátültetés azonban alapvetően megváltoztatja a beteg életének minőségét, mert nem lesz többé a géphez kötve. Légrády Eszter MTI Fotó: Arany Gábor (Folytatás az 1. oldalról) üzletvezető. — Fekete-fehérből sem volt több ötven darabnál. Az áruellátás október közepe óta váltott „dadogósra”, igaz, a klasszikus hiánycikkekből — színes, feketefehér tévé, mélyhűtő, automata mosógép —, addig sem volt folyamatos a szállítás. Mivel üzletünk nemcsak bérbeadással, hanem kiskereskedelemmel is foglalkozik, komoly dilemma elé kerültünk: ha a beérkező kevés árut értékesítjük, elesünk a bérleti díjaktól. Az új szolgáltatás felfuttatásáért mégis vállaljuk ezt a kockázatot. _ Az adatok érzékletesek: amíg szeptemberben például 120 színes tévét adtunk el és 210-et bérbe, addig októberben már csak 20-at tudtunk eladni és 10-et bérbe — pedig a kereslet korántsem csökkent. Az idén pedig még határidőt sem tudunk bizonyosra ígérni az érdeklődőknek: az áruhiányt — a jövedelemérdekeltség miatt — a mi pénztárcánk is megérzi. A kereskedelmi vállalatoknál sem jobb a kép, igaz, némileg kedvezőbb ellátásról számolhatnak be, de a hagyományosan hiánycikknek számító termékekből még annyira sincs szállítás, mint tavaly. _ A tavaly januári forgalomtól több, mint 10 százalékkal vagyunk lemaradva —, mondja dr. Jáki László, a Keravill kereskedelmi igazgatóhelyettese. — Színes tévéből például kevésbé széles a választék, a kereslet visszaesésébe pedig az OTP-hitel megszüntetése is közrejátszik — ez az intézkedés szerintünk már idejét múlta. A kínálat szempontjából lényeges eltérés mutatkozik az egyes üzleteknél, attól függően, hogy a vezető milyen kapcsolatokat épített ki a szállítókkal. — A mostani időszak anynyiban is különbözik az eddigiektől, hogy az ipari raktárokat újra kell tölteni, — mondja Pilisi Sándor, a Centrum Áruházak vezérigazgatóhelyettese. — A kereslet mostanra sem esett vissza, ezt példázza, hogy az első napok leltározása ellenére —, amikor szállítás sem volt — január 15-én csak 8 százalékkal maradtunk el a tavalyi eredménytől, 25-én pedig 2—3 százalékkal már meghaladtuk azt. Az áruházak jelzése szerint a szállítások már beindultak, csak az áru mennyisége és a választék nem kielégítő. Nálunk a gáztűzhely számít egyértelmű hiánycikknek, a mélyhűtőből pedig — átmenetileg — drágább jugoszláv gyártmánnyal pótoltuk a hiányt. Hűtőszekrényből, színes tévéből kicsi a választék a feketefehér tévéből pedig csak a román importot tudjuk kínálni. A műszaki cikkek választékbővítésének ezután komoly gátat szab a drágább magánimportra bevezetett felvásárlási korlátozás, ami a bizományosi tevékenységből adódó hasznunk nagy részét is elvonja. Sajnos, a szocialista import —, amelyre egyre inkább számítunk —, sem kielégítő, a szállítási fegyelmet és a választékot tekintve. Ez a kérdés a Skálásokat szintén élénken foglalkoztatja; mint megtudtuk, ők is egyre komolyabb szerepet szánnak ennek az importnak — márcsak azért, mert a nyugati behozatalnak csökkennek a minisztériumi és vállalati keretei. — Nálunk a ruházati és a műszaki iparcikkeknél akadnak ellátási gondok — mondja, dr. Deák György, a Skála ár- és üzletpolitikai osztályvezetője. — Komoly bizonytalanságot tapasztalunk a szállítóknál: sokan jönnek úgy a szállítólevéllel, hogy az árról még fogalmunk sincs. Bizonyos visszatartásokat is érzünk a szállítók részéről, bár mi úgy gondoljuk, hogy a hivatalosan beígért árellenőrzések bizonyára gátat szabnak a komolyabb áremeléseknek. Mi mindenesetre a magunk lehetőségei szerint igyekszünk biztosítani a folyamatos kínálatot, ehhez szolgálnak alapul vegyes vállalataink is. Hogy minderről mi az ipar véleménye, azt az Orion gyár kereskedelmi igazgatójától, Gémes Sándortól tudhatjuk meg. — Aki azt állítja, hogy az április elsejei áremelkedésre tartalékolunk, annak csak azt tudom javasolni, hogy nézze meg raktárainkat, azok üresek, hiszen a kereskedelem decemberben mindent kiszippantott. Az első negyedévi megrendelést, ami 30 ezer színes tévére vonatkozott —, azonban csak 23 ezerre igazoltuk vissza, ugyanis a kereslet jelentős visszaesésével számoltunk. Tény viszont, hogy mivel termékeink ára nem emelkedett, így nem esett viszsza a forgalom, — vagyis hiány van a piacon. — Lehetőségeink viszont bővültek a videomagnók terén: a beérkező alkatrészekből az első negyedévben négyezer darabot állítunk össze. A folytatás azonban az alkatrészellátástól függ. Mi április 1-je után sem tervezünk áremelést, de a beszállítói árnövekedést mindenképpen érvényesítenünk kell, a fogyasztó felé. A bizonytalanság teljes, hiszen a háttéripar csak március 31-ig igazolta vissza megrendeléseinket. A kereslet április 1-je utáni alakulását sem tudjuk még felmérni — nagyon rossz hatást tett például az OTP-vásárlás megszüntetése, ami annak idején az egyik napról a másikra komolyan visszavetette a vásárlásokat. Úgy gondoljuk, hogy február másodika után az „új” fizetésből már kevesebben fognak vásárolni. Érsek M. Zoltán Áprilisra várva? HAZAI KÖRKÉP — FÓRUM 1988. február 1., hétfő I •1'~ E JELENTÉS sztendők óta kötelességszerű figyelemmel (s izgalommal...) várom a KSH menetrendszerű év eleji jelentését a gazdaság elmúlt évi teljesítményéről. Ennek egyik fő oka nyilvánvaló. A fontos politikai, állami döntések általában novemberben—decemberben (KB-vita, Or- Ezs8Gyűlés) megszületnek, amikor még nem ismerhetjük véglegesen a lezárult folyamatok végeredményét. Tagadhatatlan, a gyakorlatnak van némi kockázata, noha a nagy tévedések elkerülhetők. A KSH-jelentést természetesen nem csak a meglepetések miatt várjuk izgalommal, hanem azért, hogy összehason-íítsuk egy évvel korábbi terveinket a valósággal, legalábbis annak realista képével. (Az idők folyamán e tükörről mindinkább eltűnt a tisztánlátást akadályozó homály, s a t jc°nitYropon mára a részletek is pontosan felismerhetőkké lettek...) Aki szombaton maga elé terítette a je j lentést, egyetérthet az elemzővel: van ok az élénk figye- lemre. Sőt ennél jóval többre is, ám a tettekről később. Teljes felsorolás nélkül: tavaly a fő célokat tekintve a tervezettnél kisebb a javulás. A népgazdaság külső egyensúlyi helyzete ugyan kedvezőbb volt 1987-ben, mint 1986-ban, de a fejlődés elmaradt a tervezettől. Élénkült a gazdasági növekedés, de a termelés növekményének nagyobb része nem a kivitelt szolgálta. A termelés és a kiüvitel szerkezetében csekély a változás, s ezek iránya, , mértéke nem esett egybe a hatékonyság követelményeivel. A gazdaságban létrehozott többletjövedelem túlnyomó I. része áremelkedésből származott. Tovább nőtt a nettó adósságállomány a konvertibilis területen, a rubelelszámolású mérleg viszont többlettel zárt. A kedvezőtlen eredményt enyhíti, hogy a konvertibilis adósságnövekedés üteme kisebb volt 1987-ben, mint 1986-ban. S az is, hogy 1987-ben megálljt sikerült parancsolni a költségvetés fokozódó eladósodásának — a költségvetés terhei kisebbek lettek a tervezettnél. Mégsem kétséges — a végeredmény ezzel együtt roszszabb annál, mint amire számítottunk decemberben. Nem utolsósorban azért, mert a külkereskedelemben túlzottak voltak a várakozások. Kedvezőbb konvertibilis elszámolású egyenlegre számítottunk az előjelekből. (Hiába volt minden idők egyik legjobb idegenforgalmi bevétele!) Bár " a piacokon számunkra kedvező átrendeződések is bekövetkeztek — gondoljunk a KGST viszonylatban késve, de most már jelentkező energia-árcsökkenésre, aminek hatására hosszú évek óta nem romlott, hanem javult a csere- arány —, a gazdaság stagnálása, a lassan mozduló szer- étkezet miatt nem tudtunk áttörést kezdeni a kivitelben. Az ipari késztermékek aránya az exportban tovább mérséklődött (!), ez a kivitelnek mintegy 45 százaléka, az élel-miszer-gazdaság termékei ötödét adták exportbevételünk- nek. Számunkra — a magas konvertibilis adósság miatt — fontos dollárpiacokon változatlanul olyan a kivitel szerkezete, mint egy közepes fejlődő országé. Exportunk túl-nyomó része feldolgozatlan anyagjellegű termék ... (Azért bírom, hogy közepes fejlődő országé, mert az újonnan iparzosodó fejlődő országok messze megelőzik Magyarországot s a feldolgozott ipari cikkek kivitelének arányában, hogy :.n ne is beszéljek például az elektronikáról vagy a szerszám- s gépekről, amelyekből két évtizede hazánk még tekintélyes *H exportőr volt.) 1. Nincs kétségünk — ez a helyzet nem egy év számláját terheli, hanem az elmúlt évekét. Németh Miklós, a KB titkára ezzel kapcsolatban fontos megállapítást tett az MTESZ elnökségének pénteki ülésén: „... gazdaságunk az adott szerkezetben nem dinamizálható, ezt bizonyítják , az 1985—87-es évek gazdasági folyamatai. 1985—1986-ban hárommilliárd dollárral nőtt az adósságunk.Tágabb összefüggésben pedig: az 1981—84-es évek gazdasági eredményeit — különösen külső egyensúlyi helyzetünk javivitását illetően — a párt és az állami vezetés túlértékelte, s azokra alapozva, egymásnak ellentmondó célokat fogalmazott meg a XIII. pártkongresszus határozatában, az arra épülő hetedik ötéves tervben. Ugyanakkor az irányítási rendszer reformjára kidolgozott 1984. áprilisi határozat megvalósítása nem volt következetes.” A hivatal jelentése most ismét visszaigazolta 1987-es politikai, gazdasági felismeréseinket, az MSZMP kritikusa július 2-i állásfoglalását, s a kormány stabilizációs munnkaprogramját. A rossz folyamatokat nem tűrhetjük tovább, mert elfogy az a kevéskére zsugorodott tartalék, amely a kibontakozásnak ad mozgásteret. A tények ismét bízó- is nyitották: a termelési szerkezet átalakítása semmilyen okos miatt sem elodázható már. Föl kell számolni a veszteséges jövedelemfogyasztó szerkezeti elemeket, s át kell , csoportosítani a jövedelmet, az embereket a gyarapításra alkalmas szektorokba! A stabilizáció csak akkor valósítható meg, ha ezen elveket nem csupán deklaráljuk, hanem szerintük cselekszünk. Ha mindezt elmulasztanánk — azaz feladnánk a szigorú stabilizációt — a kedvezőtlen folyamatok kiszámíthatatlan, de megjósolható gazdasági következményekbe sodorhatnak bennünket. Ezt a gazdasági sikertelenséget politikai kockázatai miatt sem vállalhatjuk. S ezért fontos — most már elszakadva az elmúlt évtől — napjaink legújabb jelenségeit is értékelni. Sajnos nem egészen úgy kezdődik az év, ahogy szerettük volna — kiderült, hogy az új adórendszerrel kapcsolatos árváltozá-sok csak egyirányú utcába torkolltak —, szinte csak áremelések lettek. Eleve magasabb szintről indulnak a termelői árak. Terveztük, hogy erőteljesen leépítjük a támogatásokat és ezzel együtt erőteljesen nyitjuk a jól gazdálkodók mozgásterét. Igyekeztünk — a piac törvényei szerint — határozottabb versenysemlegességet biztosítani — mindebből semmi, vagy igen csekély eredmény lett. (Hatnyolcszázalékos termelői árcsökkenés helyett egyszázalékos mérséklődés következett be — a hét százalékpont majd megjelenik a fogyasztói árszínvonalban. Amit 6-7 százalékos termelői ármérsékléssel számolva szabtak meg az iránynyitók 15 százalékban...) Baj, hogy a vállalatok keresztülvihették ezt az indokolatlan áremelést, s az sem kevésbé baj, hogy a gazdálkodás terepén még mindig nem a meghirdetett és helyes program elvei szerint működnek az irányjelzők, az intézkedések, hanem úgy mint régen. Pedig bebizonyosodott — íme a KSH 1987-es jelentése —, hogy így akadozik a forgalom, sok a karambol, s a pálya járhatatlanná válik. Tényleges megújulásra van szükség, amihez van program — a kormány stabilizációs programja —, s van nemzeti szándék is. Magunk biztatására röstellem leírni a már közhelyszámba menő mondatot — a tetteken a sor, végre a tetteknek kell következni. Ne hagyjuk lehetőségeinket elfogyni a gyorsan múló idővel. MATKÓ ISTVÁN