Magyar Hírlap, 1988. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-01 / 26. szám

Magyar Hírlap Műveseprogram Magyarországon Életadó gépek és donorok Magyarországon egymillió ember közül 68 szenved olyan Vesebetegségben, akiket csak a heti két-három alkalom­mal végzett rendszeres művesekezelés tart életben. A ma­gyar művese hálózat helyzetéről, a vesebetegek életkilátá­­sairól szól írásunk. 1986 nyarán hazánkban tar­totta nemzetközi kongresszusát az EDTA, az Európai Dialízis és Transzplantációs Társaság. Akkor a Magyar Hírlap rész­letes áttekintést adott a magyar műveseállomások és a veseát­ültetés helyzetéről. Mi történt azóta? — A lakosság érdeklődése az egészségügyi ellátás iránt az utóbbi esztendőkben rendkívül megnövekedett, de különösen feltűnő figyelem övezi azokat a speciális területeket, amelyek közé a művesekezlés és a vese­transzplantáció tartozik — mondja dr. Szentessy István, a Szociális és Egészségügyi Mi­nisztérium tanácsosa.­­ Az elmúlt két esztendő alatt az itt megindult fejlődés elsősor­ban annak köszönhető, hogy a nephrológia, s ezen belül a mű­veseprogram az egészségügy VII. ötéves tervének kiemelt szakmai témája továbbra is. Ko­rábban regionális szintű feladat volt a művesekezelésre szoruló betegek ellátása, ma már azon­ban — egy kivételével — már minden megyében van lehető­ség művesekezelésre. Ez nem minden esetben jelent gépi ke­zelést, néhány helyen hasűri (peritoneális) kezeléssel, ambu­lanter oldják meg a szervezet méregtelenítését. — Hogyan épült ki napjain­kig az ellátóhálózat? — Vannak úgynevezett re­gionális feladatot ellátó állomá­saink: ezek a négy egyetemi vá­rosban, illetve Győrben, Mis­kolcon és Szombathelyen mű­ködnek. Ezen túl önálló megyei állomások fogadják a művese­kezelésre szoruló betegeket Nyíregyházán, Békéscsabán, Szolnokon és Veszprémben stb. A regionális központokhoz kap­csolódnak az úgynevezett sza­­telita állomások, amelyek egy­ben gépi és hasűri kezelést is biztosítanak. Ilyen szatelita ál­lomás működik Hódmezővásár­helyen, Szentesen, Kiskunhala­son is. Budapesten öt intéz­ményben: a SOTE II. Számú Belgyógyászati, valamint az Urológiai Klinikáján, a Bajcsy- Zsilinszky és a László, továbbá a Margit Kórházban látják el a művesekezelésre szoruló bete­geket. Mindezek révén ma már 25 fölé emelkedett a művese­kezelést nyújtó részlegek száma az országban. — Elég-e vagy kevés ennyi állomás? — Az elmúlt kétévi fejlesz­tés eredményeként az 1987-es esztendő végére elértük, hogy 700 krónikus vesebeteget tar­tunk a művesekezelési prog­ramban. A fejlődést jól jelzi, hogy 1984-ben még csak 55 ezer kezelést tudtunk végezni, 1986-ban már 75 ezret, 1987- ben pedig ez a szám már 90 ezerre emelkedett. Hogy sok-e vagy kevés? A 700 kezelt be­teggel elértük, hogy ezáltal 1 millió lakosra 68 kezelt beteg jut, s a tervidőszak végére a tervezett további fejlesztések eredményeként már 1 millió la­kosra 100 mű­vesekezelt beteg esik. Ez az arány az NDK-ban már most is 1 millió per 120 beteg, az NSZK-ban pedig 1 millió per 200. Tehát minden­képp arra kell törekednünk, hogy a művesehálózat fejlesz­tését — az eddig elért jelentős eredmények után is — kiemelt feladatnak kell tekintenünk. — A műveseállomások terü­leti elosztása azonban nem egyenletes. Míg Dél-Magyaror­­szágon például 80-90 művese­­kezelésbe vett beteg jut 1 mil­lió lakosra, addig Budapesten alig 50. — Valóban, a területi arány­talanságok kiigazítása az egyik előttünk álló feladat. Például Budapesten azért ilyen alacsony az arány, mert itt látják el Fe­jér, Nógrád és Pest megye vese­betegeit is. Rövidesen azonban belép a székesfehérvári állomás, s ezáltal a főváros tehermente­sül a Fejér megyeiek ellátása alól. Sajnos, egyedül Nógrád megyében nem történtek még kezdeményező lépések megyei állomás megteremtésére. Márpedig a cél: nem a bete­get utaztatni nagy távolságokra, hanem elérhető közelségbe hoz­ni számára az életben tartására alkalmas kezelést. A művesekezelésre szoruló felnőtt betegek helyzeténél lé­nyegesen kevésbé kedvező a gyermekeké. A kicsinyek szá­mára csak három regionális központban van kezelési lehető­ség: Budapesten az I. Számú Gyermekklinikán, valamint a Szegedi és a Debreceni Orvos­­tudományi Egyetem gyermek­­klinikáján. Ezzel a három állo­mással egyensúlyban tartható ugyan a művesekezelésre szoru­ló gyerekek állapota. Csak az ország keleti részén élők szá­mára elérhetőek ezek az állo­mások, valójában az egész Du­nántúlon egyetlen műveseállo­­más sincs gyermekek számára. Az újonnan belépő állomások — így a már említett székesfe­hérvári , valamint a szekszár­di és a zalaegerszegi is csak fel­nőtt betegeket fogad. Más kér­dés, hogy nagy szükség van rá­juk így is. Heves és Pest me­gyében az eddig meglévő kizá­rólag hasűri kezelés kiegé­szül gépi állomással is. Jelen­leg 150 géppel kezelik a bete­geket. Ezt a kapacitást minden­képpen tovább növelik az új állomások, de ugyanakkor gon­dolni kell a meglévő gépek fo­kozatos lecserélésére is. A gé­pek elöregedtek, akadnak tíz, tizenöt esztendős, elavult beren­dezések is. A magyar ipar már foglalkozik a dializátor hazai gyártásának előkészítésével. Azt szeretnénk ugyanis, ha az 1980-as évek végére a duplá­jára emelhetnénk a kezelések számát.­­ A nephrológia a transz­plantáció háttere. A műveseke­­zelés nemcsak életben tart, ha­nem egyben elősegíti, hogy a beteg szervezete alkalmassá váljon új vese befogadására. De az utóbbi években a szerv­­átültetés megtorpant Magyaror­szágon. Mi ennek az oka? — Közismert tény, hogy ke­vés az átültetésre alkalmas ve­se. 1985-ben még 70 vesetransz­plantációra került sor, 1986-ban azonban már csak 53-ra. 1987- ben ezt a veszedelmes csökke­nést sikerült megállítani, ta­valy már újra összesen 58 vese­transzplantációt végeztek. Ugyanis új szervezeti intézke­désekre került sor a régiókban, közvetlenül az egészségügyi törvénynek a szövet- és szerv­kivételre vonatkozó módosítása után. Minden intézetben kijelöl­tek egy felelőst, aki jelzi, ha át­ültetésre alkalmas vese adódik. A sikeres transzplantáció ugyanis egyszerre több intézet szoros együttműködését feltéte­lezi; szükség van az összehan­golt munkára, a vesét adó in­tézmény, az átültetést végző team, az immunológusok, a mentőszolgálat és természete­sen a művesekezelést végző in­tézet között. A közelmúltban hozott intézkedések máris ered­ményesek: az idén január első hetében már volt olyan 24 óra, amikor egyszerre 8 vesét nyer­tek, s közülük négy alkalmas is volt beültetésre. A sikeres transzplantáció is megtörtént. Az idei esztendő első havi mér­lege: 11 veseátültetés! A művesekezelések eredmé­nyesek: van olyan beteg, akit 15 éve tart életben ez a gyógy­mód . A dialízis és a transzplan­táció azonban csak alterna­tíva — egyéb hagyományos te­rápiák mellett —, a vesebete­gek megmentésére. A veseátül­tetés azonban alapvetően meg­változtatja a beteg életének mi­nőségét, mert nem lesz többé a géphez kötve. Légrády Eszter MTI Fotó: Arany Gábor (Folytatás az 1. oldalról) üzletvezető. — Fekete-fehér­ből sem volt több ötven da­rabnál. Az áruellátás október közepe óta váltott „dadogós­­ra”, igaz, a klasszikus hiány­cikkekből — színes, fekete­fehér tévé, mélyhűtő, auto­mata mosógép —, addig sem volt folyamatos a szállítás. Mi­vel üzletünk nemcsak bérbe­adással, hanem kiskereskede­lemmel is foglalkozik, komoly dilemma elé kerültünk: ha a beérkező kevés árut értéke­sítjük, elesünk a bérleti díjak­tól. Az új szolgáltatás felfut­tatásáért mégis vállaljuk ezt a kockázatot. _ Az adatok érzékletesek: amíg szeptemberben például 120 színes tévét adtunk el és 210-et bérbe, addig október­ben már csak 20-at tudtunk eladni és 10-et bérbe — pedig a kereslet korántsem csök­kent. Az idén pedig még ha­táridőt sem tudunk bizonyos­ra ígérni az érdeklődőknek: az áruhiányt — a jövedelemérde­keltség miatt — a mi pénztár­cánk is megérzi. A kereskedelmi vállalatok­nál sem jobb a kép, igaz, né­mileg kedvezőbb ellátásról szá­molhatnak be, de a hagyomá­nyosan hiánycikknek számító termékekből még annyira sincs szállítás, mint tavaly. _ A tavaly januári forga­lomtól több, mint 10 százalék­kal vagyunk lemaradva —, mondja dr. Jáki László, a Ke­ravill kereskedelmi igazgató­helyettese. — Színes tévéből például kevésbé széles a vá­laszték, a kereslet visszaesésé­be pedig az OTP-hitel meg­szüntetése is közrejátszik — ez az intézkedés szerintünk már idejét múlta. A kínálat szempontjából lényeges elté­rés mutatkozik az egyes üzle­teknél, attól függően, hogy a vezető milyen kapcsolatokat épített ki a szállítókkal. — A mostani időszak any­­nyiban is különbözik az ed­digiektől, hogy az ipari rak­tárokat újra kell tölteni, — mondja Pilisi Sándor, a Cent­rum Áruházak vezérigazgató­­helyettese. — A kereslet mos­tanra sem esett vissza, ezt pél­dázza, hogy az első napok lel­tározása ellenére —, amikor szállítás sem volt — január 15-én csak 8 százalékkal ma­radtunk el a tavalyi eredmény­től, 25-én pedig 2—3 száza­lékkal már meghaladtuk azt. Az áruházak jelzése szerint a szállítások már beindultak, csak az áru mennyisége és a választék nem kielégítő. Ná­lunk a gáztűzhely számít egy­értelmű hiánycikknek, a mély­hűtőből pedig — átmenetileg — drágább jugoszláv gyárt­mánnyal pótoltuk a hiányt. Hűtőszekrényből, színes tévé­ből kicsi a választék a fekete­fehér tévéből pedig csak a ro­mán importot tudjuk kínálni.­­ A műszaki cikkek válasz­tékbővítésének ezután komoly gátat szab a drágább magán­importra bevezetett felvásár­lási korlátozás, ami a bizo­mányosi tevékenységből adódó hasznunk nagy részét is elvon­ja. Sajnos, a szocialista im­port —, amelyre egyre in­kább számítunk —, sem kielé­gítő, a szállítási fegyelmet és a választékot tekintve. Ez a kérdés a Skálásokat szintén élénken foglalkoztat­ja; mint megtudtuk, ők is egyre komolyabb szerepet szánnak ennek az importnak — márcsak azért, mert a nyu­gati behozatalnak csökkennek a minisztériumi és vállalati ke­retei. — Nálunk a ruházati és a műszaki­ iparcikkeknél akad­nak ellátási gondok — mond­ja, dr. Deák György, a Skála ár- és üzletpolitikai osztály­­vezetője. — Komoly bizonyta­lanságot tapasztalunk a szál­lítóknál: sokan jönnek úgy a szállítólevéllel, hogy az árról még fogalmunk sincs. Bizonyos visszatartásokat is érzünk a szállítók részéről, bár mi úgy gondoljuk, hogy a hivatalosan beígért árellenőr­zések bizo­nyára gátat szabnak a ko­molyabb áremeléseknek. Mi mindenesetre a magunk lehe­tőségei szerint igyekszünk biz­tosítani a folyamatos kínála­tot, ehhez szolgálnak alapul vegyes vállalataink is. Hogy minderről mi az ipar véleménye, azt az Orion gyár kereskedelmi igazgatójától, Gémes Sándortól tudhatjuk meg. — Aki azt állítja, hogy az április elsejei áremelkedésre tartalékolunk, annak csak azt tudom javasolni, hogy nézze meg raktárainkat, azok üre­sek, hiszen a kereskedelem decemberben mindent kiszip­pantott. Az első negyedévi megrendelést­­, ami 30 ezer színes tévére vonatkozott —, azonban csak 23 ezerre iga­zoltuk vissza, ugyanis a keres­let jelentős visszaesésével szá­moltunk. Tény viszont, hogy mivel termékeink ára nem emelkedett, így nem esett visz­­sza a forgalom, — vagyis hiány van a piacon. — Lehetőségeink viszont bő­vültek a videomagnók terén: a beérkező alkatrészekből az első negyedévben négyezer da­rabot állítunk össze. A foly­tatás azonban az alkatrész­ellátástól függ. Mi április 1-je után sem tervezünk áreme­lést, de a beszállítói árnöve­kedést mindenképpen érvé­nyesítenünk kell, a fogyasztó felé. A bizonytalanság tel­jes, hiszen a háttéripar csak március 31-ig igazolta vissza megrendeléseinket. A kereslet április 1-je utáni alakulását sem tudjuk még felmérni — nagyon rossz hatást tett például az OTP-vásárlás megszüntetése, ami annak idején az egyik napról a másikra komolyan visszavetette a vásárlásokat. Úgy gondoljuk, hogy február másodika után az „új” fizetés­ből már kevesebben fognak vásárolni. Érsek M. Zoltán Áprilisra várva? HAZAI KÖRKÉP — FÓRUM 1988. február 1., hétfő I •1'~ E JELENTÉS sztendők óta kötelességszerű figyelemmel (s izgalom­­mal...) várom a KSH m­enetrendszerű év eleji jelen­­tését a gazdaság elmúlt évi teljesítményéről. Ennek egyik fő oka nyilvánvaló. A fontos politikai, állami dön­tések általában novemberben—decemberben (KB-vita, Or- Ezs8Gyűlés) megszületnek, amikor még nem ismerhetjük véglegesen a lezárult folyamatok végeredményét. Tagad­hatatlan, a gyakorlatnak van némi kockázata, noha a nagy tévedések elkerülhetők. A KSH-jelentést természetesen nem csak a meglepetések miatt várjuk izgalommal, hanem azért, hogy összehason-­í­­ítsuk egy évvel korábbi terveinket a valósággal, legalábbis­­ annak realista képével. (Az idők folyamán e tükörről mindinkább eltűnt a tisztánlátást akadályozó homály, s a t jc°nitYropon mára a részletek is pontosan felismerhe­­tőkké lettek...) Aki szombaton maga elé terítette a je­ j lentést, egyetérthet az elemzővel: van ok az élénk figye-­­ lemre. Sőt ennél jóval többre is, ám a tettekről később. Teljes felsorolás nélkül: tavaly a fő célokat tekintve­­ a tervezettnél kisebb a javulás. A népgazdaság külső egyensúlyi helyzete ugyan kedvezőbb volt 1987-ben, mint 1986-ban, de a fejlődés elmaradt a tervezettől. Élénkült­­ a gazdasági növekedés, de a termelés növekményének na­gyobb része nem a kivitelt szolgálta. A termelés és a ki­ü­­­vitel szerkezetében csekély a változás, s ezek iránya, , mértéke nem esett egybe a hatékonyság követelményeivel. A gazdaságban létrehozott többletjövedelem túlnyomó I. része áremelkedésből származott. Tovább nőtt a nettó­­­ adósságállomány a konvertibilis területen, a rubelelszá­­­­molású mérleg viszont többlettel zárt. A kedvezőtlen­­ eredményt enyhíti, hogy a konvertibilis adósságnövekedés­­ üteme kisebb volt 1987-ben, mint 1986-ban. S az is, hogy­­ 1987-ben megálljt sikerült parancsolni a költségvetés fo­kozódó eladósodásának — a költségvetés terhei kisebbek lettek a tervezettnél. Még­sem kétséges — a végeredmény ezzel együtt rosz­­szabb annál, mint amire számítottunk decemberben. Nem utolsósorban azért, mert a külkereskedelemben túlzottak voltak a várakozások. Kedvezőbb konvertibilis elszámolású egyenlegre számítottunk az előjelekből. (Hiába volt min­den idők egyik legjobb idegenforgalmi bevétele!) Bár " a piacokon számunkra kedvező átrendeződések is bekövet­keztek — gondoljunk a KGST viszonylatban késve, de most már jelentkező energia-árcsökkenésre, aminek hatá­sára hosszú évek óta nem romlott, hanem javult a csere-­­ arány —, a gazdaság stagnálása, a lassan mozduló szer- é­t­kezet miatt nem tudtunk áttörést kezdeni a kivitelben.­­ Az ipari késztermékek aránya az exportban tovább mér­séklődött (!), ez a kivitelnek mintegy 45 százaléka, az élel-­­­miszer-gazdaság termékei ötödét adták exportbevételünk-­­ nek. Számunkra — a magas konvertibilis adósság miatt —­­ fontos dollárpiacokon változatlanul olyan a kivitel szer­­kezete, mint egy közepes fejlődő országé. Exportunk túl-­­­nyomó része feldolgozatlan anyagjellegű termék ... (Azért b­­­írom, hogy közepes fejlődő országé, mert az újonnan ipa­­rz­­osodó fejlődő országok messze megelőzik Magyarországot s a feldolgozott ipari cikkek kivitelének arányában, hogy :.­n ne is beszéljek például az elektronikáról vagy a szerszám- s gépekről, amelyekből két évtizede hazánk még tekintélyes *­H exportőr volt.) 1. Nincs kétségünk — ez a helyzet nem egy év számlá­­­­­­ját terheli, hanem az elmúlt évekét. Németh Miklós, a KB­­ titkára ezzel kapcsolatban fontos megállapítást tett az­­ MTESZ elnökség­ének pénteki ülésén: „... gazdaságunk az adott szerkezetben nem dinamizálható, ezt bizonyítják , az 1985—87-es évek gazdasági folyamatai. 1985—1986-ban hárommilliárd dollárral nőtt az adósságunk­­.Tágabb összefüggésben pedig: az 1981—84-es évek gazdasági eredményeit — különösen külső egyensúlyi helyzetünk jav­i­vitását illetően — a párt és az állami vezetés túlértékelte, s azokra alapozva, egymásnak ellentmondó célokat fogal­mazott meg a XIII. pártkongresszus határozatában, az ar­­­­ra épülő hetedik ötéves tervben. Ugyanakkor az irányítási­­ rendszer reformjára kidolgozott 1984. áprilisi határozat meg­valósítása nem volt következetes.” A hivatal jelentése most ismét visszaigazolta 1987-es politikai, gazdasági felismeréseinket, az MSZMP kritikus­a július 2-i állásfoglalását, s a kormány stabilizációs mun­­n­kaprogramját. A rossz folyamatokat nem tűrhetjük tovább,­­ mert elfogy az a kevéskére zsugorodott tartalék, amely a kibontakozásnak ad mozgásteret. A tények ismét bízó- i­s nyitották: a termelési szerkezet átalakítása semmilyen ok­o­s miatt sem elodázható már. Föl kell számolni a veszte­séges jövedelemfogyasztó szerkezeti elemeket, s át kell ,­­ csoportosítani a jövedelmet, az embereket a gyarapításra alkalmas szektorokba! A stabilizáció csak akkor valósít­ható meg, ha ezen elveket nem csupán deklaráljuk, hanem szerintük cselekszünk. Ha mindezt elmulasztanánk — azaz feladnánk a szigorú stabilizációt — a kedvezőtlen folya­matok kiszámíthatatlan, de megjósolható gazdasági követ­kezményekbe sodorhatnak bennünket. Ezt a gazdasági si­kertelenséget politikai kockázatai miatt sem vállalhatjuk. S ezért fontos — most már elszakadva az elmúlt évtől — napjaink legújabb jelenségeit is értékelni. Sajnos nem­­ egészen úgy kezdődik az év, ahogy szerettük volna — kiderült, hogy az új adórendszerrel kapcsolatos árváltozá-­­­sok csak egyirányú utcába torkolltak —, szinte csak ár­­emelések lettek. Eleve magasabb szintről indulnak a ter­melői árak. Terveztük, hogy erőteljesen leépítjük a támo­­gatásokat és ezzel együtt erőteljesen nyitjuk a jól gazdál­kodók mozgásterét. Igyekeztünk — a piac törvényei sze­rint — határozottabb versenysemlegességet biztosí­tani — mindebből semmi, vagy igen csekély eredmény lett. (Hat­­nyolcszázalékos termelői árcsökkenés helyett egyszázalékos mérséklődés következett be — a hét százalékpont majd megjelenik a fogyasztói árszínvonalban. Amit 6-7 százalé­kos termelői ármérsékléssel számolva szabtak meg az irán­y­nyitók 15 százalékban...) Baj, hogy a vállalatok keresz­­tülvihették ezt az indokolatlan áremelést, s az sem kevésbé­­ baj, hogy a gazdálkodás terepén még mindig nem a meg­hirdetett és helyes program elvei szerint működnek az irányjelzők, az intézkedések, hanem úgy mint régen. Pe­dig bebizonyosodott — íme a KSH 1987-es jelentése —, hogy így akadozik a forgalom, sok a karambol, s a pálya járhatatlanná válik. Tényleges megújulásra van szükség, amihez van prog­ram — a kormány stabilizációs programja —, s van nem­zeti szándék is. Magunk biztatására röstellem leírni a már közhelyszámba menő mondatot — a tetteken a sor, végre a tetteknek kell következni. Ne hagyjuk lehetőségeinket elfogyni a gyorsan múló idővel. MATKÓ ISTVÁN

Next