Magyar Hírlap, 1988. február (21. évfolyam, 26-50. szám)

1988-02-29 / 50. szám

4 Wü*cj ^F*^-Tjx&pvr ^| 1988. február 29., hétfő dpi \,\tMakbAr Magyar Hírlap Hibás a táncos vagy nem? A színház veszélyes üzem Közhidy, de igaz, a színház veszélyes üzem. Aligha vert fel színpadi baleset akkora port az utóbbi időben, mint Lőcsei Jenőé. Az Állami Operaház szólótáncosa február 18-án szenvedett balesetet a Rómeó és Júlia előadásán. Mint később kiderült, néhány kisebb lábfejzúzódáson és bőrfelületi sérülésen kívül a bal lába nagyujja eltört, ám még a baleset órájában szakavatott orvosi segítségben részesült a János Kórház traumatológiáján, ahol a sérülésének ellátása után még egy héttel is benntartották. A baleset nyomán újból a közvélemény érdeklődésének középpontjába került az operaházi gépészeti berendezés, minden korábbi vélt és valódi hibájával, rendellenes működésével; még egy, a balesethez azután végképp nem köthető, beázásért is hirtelen keresni kezdték a felelősöket. Nyilatkozatok és ellennyilatkozatok igyekeztek minél jobban tájékoztatni a közvéleményt, miközben egyre jobban látszott annak a veszélye, hogy a lényegről elterelődik a figyelem. Nevezetesen arról, hogy mi történt és hogyan történt február 18-án este a Rómeó és Júlia előadásán, s hogy milyen következményekkel jár ez az eset a szólótáncost és munkaadóját, az Operaházat illetően. S főként, hogy milyen tanulságokkal. Az a néhány ember, aki Vörös László gazdasági igazgató szobájában gyűlt össze a kérésemre, azzal a szándékkal ült le, hogy tisztázni szeretné a félbemaradt, a rosszul feltett, vagy az addig fel sem tett kérdéseket, és a rájuk adható válaszokat szeretné megadni vagy megkapni. E beszélgetés résztvevői: Borsa Miklós, az Operaház főmérnöke, Galántai Zsolt balett-titkár, Hevesi Imre címzetes magántáncos, Rotter Oszkár tánckari tag és Sárközi Gyula címzetes magántáncos. Borsa Miklós mindenekelőtt bejelenti, hogy tudomása szerint elkészült a rendőrségi vizsgálat jegyzőkönyve. Az előadáson szokás szerint ügyeletet teljesítő rendőr kihívta a nyomozó hatóságot, amelynek képviseletében mintegy másfél órával az eset bekövetkezte után megérkezett egy civil ruhás rendőr őrnagy, és egy fényképész társaságában felvette a tényállást. Amennyire ez lehetséges volt, szimulálták az esetet (a balesetet szenvedett Lőcsei Jenő akkor már rég a kórházban volt), és máris siettek a következő ügyhöz. Az előadás megszakadásának történetéhez még annyit tesznek hozzá a jelenlevők (Borsa Miklóson kívül csak Sárközi Gyula volt ott az előadáson, ő Tybalt szerepét táncolta aznap este), hogy Orosz Adél balettigazgató azonnal telefonáltatott Ménich Gábornak, (aki a másik szereposztásban szokta Rómeót táncolni), azonnal menjen be a színházba, vegye át Lőcseitől a szerepét. Mert az előadást folytatni kell. Mire azonban Ménich Gábor megérkezett, és beállt volna, a művészek olyan rossz idegállapotba kerültek, hogy az időközben ugyancsak megérkezett Petrovics Emil igazgató nem engedélyezte a folytatást, így hát a közönség hiába várt több mint egy órán át türelmesen. Másnapra kiderült, hogy a jelen voltakat egy késő tavaszi előadással kárpótolják. — Vegyük először sorra a feszült idegállapotot — javaslom. — Ettől az egy balesettől kerültek volna a sokat próbált és tapasztalt művészek ennyire rossz idegállapotba? Sárközi: Két nappal korábban, 16-án az előadásnak pontosan ugyanezen a pontján kellett leengedni a függönyt, és megszakítani Rómeót. Borsa: Akkor a ponthúzóval volt baj. Egy díszletelemet, egy erkélykorlátot kellett volna felhúzni, de a három ponthúzó közül csak kettő működött, a harmadik megakadt. Azért kellett megszakítani az előadást, mert két ponthúzóval tilos felhúzatni egy ilyen díszletelemet. Amíg fel nem húztuk kézzel (másodmagammal), addig szüneteltetni kellett az előadást. Mint később kiderült, nem a sokat szidott gépészeti berendezés mondta fel a szolgálatot, hanem a ponthúzó vezető drótkötele kiszálkásodott, beakadt és nem jött le a súly. Rotter: Mi lett a ponthúzóval? Borsa: A karbantartók kicserélték a drótkötelet. Az előadás délelőttjén, csütörtökön pedig kipróbálták, és jól működött. Sárközi: Akiket érintett a dolog, azok mindannyian tudták, hogy az elromlott ponthúzót megjavították? Borsa: A műszakiak tudták. Ugyanis az tagadhatatlan, hogy egy csoportjukban, akik a ponthúzót kezelik, feszültséget keltett ez az eset. Sárközi: De a táncosok nem tudták, este az előadáson nem derült ki, senki sem közölte, hogy megjavították, hogy biztonságos. (E beszélgetés után Borsa Miklós társaságában felmentem a színpadra. Megmutatták nekem az ominózus ponthúzót. Ez egy hosszú, mintegy fél centiméter átmérőjű drótkötél, amelyet a végén egy körülbelül húszkilós, hengeres, majd csúcsba szűkülő súly tart függőlegesen; az összes ponthúzó ehhez hasonló. Kampójába beleakasztják a padlásra felhúzandó díszletelemet, minden elemet három ponthúzóba, a többi az elektromotor dolga. Egy rosszul működő ponthúzó alatt dolgozni díszletmunkásként, sötétben, kapkodva, rohanva, hogy az előadás ne az ügyetlenkedő, az életét féltő, felfelé pislogó emberen csússzon el, valóban nem leányálom.) Sárközi: Térjünk most vissza a rendőri vizsgálathoz. Vajon elég életszerű volt? Jól reprodukálta a helyzetet? Borsa: Nehéz lett volna. Lőcsei Jenőt addigra ugyanis már elszállították, a színpadképet pedig átállították a második felvonás első képére. Ennek egyszerűen az volt az oka, hogy az első felvonásból már csak egy pás decenor volt hátra: az erkélyjelenet Rómeó és Júlia kettősével. A közönség egy órája várt, ezért a néhány perces befejezésért újabb fél órát kellett volna várnia az átdíszletezés miatt. Ezért Kaszás Ildikó, az előadás betanító balettmestere, s a koreográfus Seregi László asszisztense úgy döntött, hogy inkább a második felvonás elejétől folytatjuk. Tehát átálltunk, elbontottuk a díszletet, de persze végül az egész előadás elmaradt. Rotter: A fekete bársony függöny sem volt ott? Borsa: Nem, persze, hogy nem. Sárközi: És milyen megvilágítás mellett végezték a vizsgálatot? Ugyanolyan sötét volt, mint amilyen a baleset pillanatában ? Borsa: Dehogyis, olyan sötétben nem tudtak volna dolgozni. Munkafény volt, vagyis jó világos, én pedig elmondtam, hogy milyen fényviszonyok közt történt a baleset. Sárközi: És ezek után mit állapítottak meg? Borsa: Úgy tudom, nem vetették el azt a feltételezést, hogy a táncos a hibás. Sárközi: Szeretném felolvasni a kezemben tartott kötetből, a Munka Törvénykönyvéből a Vil. fejezet 86. § első bekezdését. Idézem: „Azokon a munkahelyeken, ahol a dolgozók egészségét a munkával összefüggő veszély fenyegeti, a vállalat köteles védőberendezéseket felszerelni.” (Folytatjuk) Kenessei András Rádiófigyelő Tulajdonképpen örülnünk kellene. Lám, oly mértékű a magyar társadalom tűrőképessége, hogy már ezt is lehet minálunk. Szombaton este a Magyar Rádió hetven perces hargjátékot sugározhat homoszexuális férfiak szerelméről. Tény, ami tény, Ryszard Marek Gronski: Homokosok című darabja elhangzott, és talán ez is egy lépés az előítéletek lerombolásának, a társadalomban is érzékelhető ellenérzés-komplexumok jó szándékú megoldásának útján,s a helyzet mégsem ilyen egyszerű. Mert még csakugyan nagyon sok mindent kellene tisztáznunk, nyíltan megvitatnunk a homoszexualitással kapcsolatban. De hová vezet a tisztázás útja? Remélhetőleg oda, hogy minden egyes embernek — ne csak a törvény, a közvélemény is — megadja a jogot és a lehetőséget, hogy saját vágyai, elképzelései, hajlamai szerint éljen mindaddig, amíg ezzel nem sérti meg embertársai hasonló jogait — hangozhat a buzgó felelet. Ez valóban igaz, humánus álláspont, csakhogy tovább gondolkodva, el kell ismernünk, hogy a homoszexuálisok és a többiek összeütközése a magyar társadalomban sok területen ma még szinte elkerülhetetlen. Csak az egyik, ám nagyon fontos találkozási pont, hogy a hasonneműek szerelmi vágya — bár sok esetben hoszszabb ideig élő párkapcsolatban elégül ki —, leggyakoribb formájában mégiscsak nyughatatlanul újabb és újabb partner után kutat, utánpótlást keres. És az utánpótlást nem ritkán labilis idegrendszerű, veszélyeztetett, hátrányos helyzetű fiatalokban találja meg. Belerántva őket züllésbe, munkakerülésbe, prostitúcióba. Mi ez, ha nem az emberi jogok megsértése — ám ezúttal az ellenkező oldalról. Kegyetlenül nehéz tehát — emberileg is, társadalmilag is — tisztességesen megközelíteni ezt a konfliktusgócot és megpróbálni tapintattal, de sokirányú felelősséggel eldolgozni a szálakat. Erre csak egy demokratikus, fejlett szociális intézményrendszerrel behálózott társadalom képes. Szemforgató áltoleranciára természetesen nincs szükség, hanem inkább egyszerű emberségre. Nos, ettől mi még igen távol állunk. Annak a társadalomnak, amely mindennapi segélykiáltások jeleit is alig-alig képes fogni, amelynek erkölcse, világszemlélete tele van bizonytalansággal, nincs sok esélye arra, hogy korrekt módon használja a ,,különösség” jelfogó rendszerét. Ebbe a bonyolult társadalmi helyzetbe csöppent bele a vitathatatlanul jó szándékú lengyel rádiódarab. Igaz ugyan hogy pironkodva a szombat éjszakába menekült, de csak eljött, és szokatlan témaválasztására az ember felkapta a fejét. Igen. Elismerésre méltó. Kellenek a művészi alkotások, amelyek az érzelmekre hatva próbálják oldani a görcsöket. Ám ez a darab művészi alkotásként jócskán lehangoló volt. A viharvert öregedő komikust elhagyja ifjú barátja, Péter, és megnősül. A hangjáték az idősödő férfi szerelmi csalódásáról szól, elkeseredéséről és kétségbeesett kísérletéről, hogy visszahódítsa szeretőjét. A történetben dráma rejlik, a hallgató mégis azon töpreng, miért is hagyja hidegen az egész. Feltehetően az a baj, hogy Gronski rádiójátéka lapos szerelmi siránkozás. Hiányzik belőle a szenvedély sugárzása, a különösség igézete. Bizonyára szándékos volt az egyszerűsítés. Az író joggal vélte úgy, hogy nevetséges és ízléstelen lenne, csökkentené az érzelmek hitelét, ha szokvány „homokos” jegyekkel látná el hőseit. Nem volt tehát a játékban magas, vékony hang, alpári riszálás. Szerencsére. Fájón hiányzott viszont az érzelmek vibrálása, talányos mélysége. A főhős, Kállai Ferenc enervált öreg színészt alakított, nem pedig szerencsétlen vén, szerelmében megcsonkított buzit, akinek odaadtuk volna szánalmunkat, szeretetünket. Hiányzott ebből a hangjátékból az emberi kín érzékelhető kisugárzása, ami átélhetővé, tisztelhetővé tette volna a történetet. Igaz, nagyon bonyolult dolgokról csak nagyon egyszerűen szabad beszélni. De ha egy művészinek szánt alkotás nélkülözi a szuggesztivitás erejét, nem egyszerű, hanem szimpla marad. A bonyolult ügynek pedig, amelyet érinteni próbált — talán többet árt, mint használ. Székely Anna :4 Vity Homokosok József Attila Gimnázium, Székesfehérvár \ \ T Gaudeamus igitur Először a hatvan (!) évvel ezelőtt Fehérváron érettségizett diákok örvendeztek, amikor a József Attila Gimnázium felajánlotta nekik: tekintsék magukénak a mai iskolát, emlékezzenek meg ott a nevezetes évfordulóról. S éppen az öregdiákok öröme — újra van nekünk is alma materünk! — adta az ötletet a József Attila Gimnáziumnak: nyissunk visszafelé is. Mert miért ne lenne jogelőd az éppen 300 évvel ezelőtt alapított Szent István Gimnázium, vagy az 1855-ben létesített magyar királyi főreál, amely később Ybl Miklós nevét viselte, amikor e nagymúltú, tekintélyes iskolák alapozták meg Fehérváron a diákélet hagyományait, amelyeket 1950 óta ápolfolytat a József Attila Gimnázium. De azóta — bár 1955-ben megemlékeztek a főreál alapításának 100. évfordulójáról — a korábban Fehérváron érettségizetteknek gyakorlatilag nem volt iskolájuk. S volt ugyan időszak, amikor nagyon sok minden tűnt sokkal fontosabbnak, mint az, hogy közösen elevenítsünk fel valódi, közös élményeket, az országszerte alakuló körök, egyesületek, s így a József Attila Gimnáziumnak a napokban megalakult baráti köre is azt jelzi, példázza, hogy az emberek megelégelték a passzív jelenlétre szorítkozó ,„rendezvényeket”, egymással kívánnak beszélgetni — rengeteg dolguk ellenére. Vagy talán éppen amiatt. Hogy ne váljanak kötelességet teljesítő „robotokká”. Megható volt elnézni a késő délutáni órán gyülekezőket. Először a legidősebbek érkeztek s várakoztak a díszterem előtti folyosón, de a később szállingózók többségének is ezüstösen csillogott a haja, már a József Attila Gimnáziumban érettségizettek többségének is. Kereső tekintettel léptek a terembe s gyorsan lerázva az alkalmi ismerőst — bocsáss meg, megyek, mert ott vannak az osztálytársaim —, izgatottan törtek utat egy kisebb-nagyobb csoport felé, hogy nevetve veregessék egymást vállon. Háromszázan lehettek — nem tudom, hány évfolyamot, hány osztályt képviselve, s milyen arányban —, háromszáz bizonnyal boldog ember, akik egymásnak örültek. Legalább negyedrészük „fiú”, minthogy nem csak az elődök, de a József Attila Gimnázium is évekig fiúiskola volt. Harmincnegyven év múlva — ötlött eszembe — éppen fordított lesz az arány . . . A kibővített baráti kör értelmi szerzője, Hári Ferenc igazgató — a József Attila Gimnázium első évfolyamának volt diákja —, köszöntötte rövid műsor után a megjelenteket, s elmondta: — Minden hónap első hétfőjén megnyitjuk az iskolát valahány egykori fehérvári gimnazista előtt. Hogy ne cukrászdákban kényszerüljenek találkozni, hanem e hagyományokkal, emlékekkel átitatott falak között, ahol a mai diákok is jól érzik magukat. Ahova — gondolom — azért jöttek el az első hívó szóra, mert hiányoznak az életünkből azok a pillanatok, amelyekre visszagondolhatunk, amelyeket együtt éltünk meg, s együtt idézhetünk jóízűen vissza. Mi mindkét elődünkre büszkék vagyunk, kérjük az idősebb generációkat, segítsenek nekünk abban, hogy méltó utódok legyünk. Köszöntötte az öregdiákokat Balsay István városi tanácselnök is — ugyancsak a József Attila Gimnázium volt diákja. Elmondta, eseményekben gazdag az idei év Fehérváron, s a történelmi évfordulók megünneplésével a szellemi értékek megőrzésére kívánják irányítani a város lakóinak figyelmét. A gimnáziumigazgató javaslatára önként jelentkezőkből megalakult a baráti kör vezetősége, s úgy határoztak, hogy az első hétfői találkozókon túl negyedévenként tartanak olyan — egy-egy kis programhoz is kötött — összejövetelt, ahova a nem Fehérváron lakó társaikat is elvárják. Medve Imola ÜDÜLJÖN VELÜNK BULGÁRIÁBAN! Napospart/Hotel Balkán Egyéni utazással 8 nap, 7 éj, Részvételi díj: felnőtt 4750,gyermek 3300,Aranyhomok/Hotel Zora Egyéni utazással 8 nap, 7 éj, Részvételi díj: felnőtt 4260,gyermek 2800,Aranyhomok/Hotel Moszkva Egyéni utazással 8 nap, 7 éj, Részvételi díj: felnőtt 4750,gyermek 3300,Albena/Hotel Kom Egyéni utazással 8 nap, 7 éj, Részvételi díj: felnőtt 4260,gyermek 2800,Várna/Hotel Csemo More Egyéni utazással 8 nap, 7 éj, Részvételi díj: felnőtt 7100,gyermek 4050,Várna, fizetővendég-szoba Egyéni utazással 8 nap, 7 év, Részvételi díj: 1780,- Ft teljes ellátással Ft-tól 7520,- Ft-ig Ft-tól 6080,- Ft-ig teljes ellátással Ft-tól 6500,- Ft-ig Ft-tól 5000,- Ft-ig teljes ellátással Ft-tól 7520,- Ft-ig Ft-tól 6080,- Ft-ig teljes ellátással Ft-tól 6480,- Ft-ig Ft-tól 5000,- Ft-ig teljes ellátással Ft Ft-tól 5600,- Ft-ig ellátás: reggeli Burgasz, fizetővendég-szoba Egyéni utazással 8 nap, 7 éj, ellátás: reggeli Részvételi díj: 1780,- Ft Csernomorec, fizetővendég-szoba Egyéni utazással 8 nap, 7 éj, ellátás: reggeli Részvételi díj: 1780,- Ft OMEGA TOURIST HUNGARY-BUDAPEST Információ és jelentkezés irodáinkban: Budapest VI., Paulay E. u. 21. Budapest VI., Népköztársaság útja 16., BALKANTOURIST Budapest VII., Dohány u. 73-75., AUTOEXPRESS. * Budapest VI., Vörösmarty u. 31. Szolnok, Jászkürt u. 1., Hotel Pelikán.