Magyar Hírlap, 1988. március (21. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-02 / 52. szám
Magyar Hírlap Építővállalatok érdekházassága Elkelt a szegény menyasszony A somogyi és a baranyai építővállat egyesülése példa Előnyös, de kockázatos Akik bizonyosak voltak menthetetlen gazdasági helyzetükben és rendelkeztek az előrelátás áldott képességével, nem most, hanem két éve hozták nyilvánosságra megrázó vállalati adataikat. Jól számítottak. Akkoriban még csak erkölcsi vereségnek számított a szanálás és anyagi mentőövnek. Az építőiparban senki nem akart „az első halott” lenni. Most aztán tornyosulnak a bajok a gyengék feje felett és Damoklész kardja a felszámolás réme. Hogy a szanálás és a felszámolás között is van megmaradási lehetőség, arra február végén mutatott példát a Somogy és a Baranya Megyei Építőipari Vállalat. Még nem volt olyan régen, hogy ne emlékeznénk a Veszprém Megyei ÁÉV és az Alba Regia tavalyi frigyére. Ám ők a „vállalatházasságban” csak a kacérkodásig jutottak el. A „csábítás”, a „kikosarazás” és a „visszatáncolás” lépéseit nyomon követte a sajtó. Arról is beszámoltunk, hogy a csődbe került veszprémiek végül is azért nem olvadtak be az ágazat legjobb, székesfehérvári cégébe, mert ez utóbbiak visszamondták a partit: a vállalati tanács tagjai — érthetően — nem csorbították saját hatalmukat a veszprémiek javára. A Dél-Dunántúlon szövődő, újabb építővállalati kapcsolat alakítása azonban nagy csöndben zajlott, legalábbis ami a sajtó nyilvánosságát illeti. Nem voltak külső meghívottak a két vállalat vt-jének mindent eldöntő ülésén, ezért egy február végi napon a szenzáció erejével hathatott, hogy bejelentette egyesülési szándékát a Somogy és a Baranya Megyei ÁÉV. A hirtelen összehívott sajtótájékoztatót egy csütörtöki napra tették, hogy akik szombaton olvassák majd a lapokban a pályázati felhívást egy eddig ismeretlen nevű (Dél- Dunántúli Építőipari Vállalat) vezetőjének állására, legalább azok ne álljanak értetlenül az olvasmány előtt. A két vállalatnál és a két megyében azelőtt természetesen zajlottak az események, az egyeztetések a megyei vezetőkkel. Somogyban győzött az észszerűség: senki nem ragaszkodik ma már építőipari hűbéreséhez, a saját megyei kivitelezővállalat presztízséhez, hiszen ez a vonzalom túl sokba kerülne. A csőd szélén Az egyesülés elsősorban a Somogy Megyei ÁÉV érdeke volt. Habár munkájuk lett volna bőven, a lehetőséget nem tudták haszonnal kiaknázni. Még a Balaton-parti szállodaépítéseken sem tudták megsütni a maguk vékony pecsenyéjét. A nyolcvanas évek elejétől csökkent a termelésük, eredményük, egyre kevesebb pénzük maradt fejlesztésre, emiatt eszközeik, ipari hátterük a 70-es évek szintjére süllyedt vissza. Belső szervezetlenségük következtében vállalkozásaik kudarccal végződtek, s mivel többnyire lakást építettek, ennek kevés hasznából nem tudtak kikecmeregni a bajból. Habár 1985-ig némi eredménnyel zárták éves mérlegüket, egy évvel később már 37,5 millió forint volt a veszteség. Ezt saját erejükből még rendezni tudták, de az 1987-es 26,6 milliós hiányt hiába préselték volna ki magukból, jövőre már menthetetlenül a csőd szélén találták volna magukat. A sebtében összehívott sajtótájékoztatón nem lehetett kihagyni a kérdést- hogyan juthatott idáig a SAEV, ha régóta látszott, hogy nem tud stabilan megállni a lábán? A választ csak visszakövetkeztetni lehet, mint az egyesülés bejelentésétől a megelőzően történteket is. A kérdést nem jó helyre címeztem, Szabó Gyulának, a jelenlegi és nem régóta vezető igazgatónak, hiszen elődei halmozták fel a bajokat. Egyikük börtönbe került korrupció miatt, az utána következő pedig — akit őt választott meg — gyenge volt ahhoz, hogy ekkora teherrel megbirkózzon azok ellenében, akik saját hasznukat sajtolták ki a vállalatból. Ma már egyikük sem található Kaposváron, más beosztásban, máshol dolgoznak. Szabó Gyula már csak a menthetetlen állaptot tudta regisztrálni, és felvázolni a jövő útját. A legvalószínűbb a csőd, ami nem pusztán azzal jár, hogy felszámolnak még egy építőipari vállalatot, hanem ennek nyomában számtalan baj fakad — tudjuk ezt Veszprém óta. A megyében biztosan árnövekedéssel kellett volna számolni az építkezéseknél, mert az elkezdett és félbehagyott házakra szerzett új vállalkozók nyilván megkérték volna befejező munkájuk árát. Emellett a megyei vezetés is törhette volna a fejét, hová helyezzen el 1700 embert, amikor Somogyban is leépítésekkel kell számolni. Mischl Róbert, a Baranya Megyei ÁÉV vezérigazgatója pontos adatokkal is szolgált: „ A SÁÉV szanálása, tehát működőképességének fenntartása 150-200 millió forintot igényelne. Ám erre senkinek nincsen pénze. Ha viszont felszámolták volna, leállnak a folyamatban lévő, körülbelül 600 millió forint értékű beruházások. A vállalat eszközeit lehetett volna értékesíteni, de azzal a veszéllyel és hátránnyal, hogy a termelési eszközök végképp kikerülnek az ágazatból. Monopolhelyie then ? így viszont, az egyesüléssel a baranyai építőkhöz kerülnek. Akik, a somogyiakkal ellentétben, azzal a gonddal küszködtek, hogy kevés a munkájuk, új megrendelésen pedig a fővárosba kellett volna jönniük. Bár a líbiai exportmunkán ők is veszteséget szenvedtek el, mégis stabilan állnak a lábukon. Ideális kérők voltak tehát, akik még a „menyasszonyt” is kistafírozzák. Persze azért, mert ezt diktálja jól felfogott gazdasági érdekük. Pontosabban, a kettős kényszer. A SAÉV részéről az, hogy a bank hamarosan hitelképtelennek nyilváníthatja, és ezzel közel kerül a csődhöz. Hacsak nem tud megegyezni hitelezőivel, vagy nem talál egy erős partnert a fennmaradáshoz. A BKV oldaláról pedig az a gazdasági érdek, hogy új, nagy piacokhoz juthat, például a Balaton környékén. Eszközeit jobban kihasználhatja, és immár 5300-ra növekedett létszámával is hatékonyan gazdálkodhat, ha a két megyében jól megszervezi a vállalkozásokat és a termelés irányítását. Ám ami most előnynek látszik, éppen az a kockázat is: túl nagy szervezet jöhet létre, amit ha nem tudnak megfelelően foglalkoztatni, akkor belefulladhat saját monopolhelyzetébe. A sajtótájékoztatón bizonygatták a baranyai vezetők, hogy nem törekszenek monopolárra a két megyében, ez azonban a valóságban attól is függ, mit kínálnak majd és az építési piac többi szereplője ehhez képest mit ajánl, a piac, a verseny miként alakítja az árakat. Leépülés helyett növekedés’ Ez azonban még odébb van. Addig „csak” az várható, hogy a SAEV veszteségei lerontják a baranyaiak átlag vállalati eredményét. És ha nem sikerül mielőbb a közös vagyont és az eszközöket racionálisan működtetni, akkor a jól menő BEV is veszteségbe csúszhat, feláldozva saját emberei egzisztenciáját. Erre azonban a csöndes „lakodalmi toron”, a fehér asztal mellett senki nem gondolt igazán. Hiszen ez nem érdeke senkinek. Mert egy újabb csődbe menő nagyvállalat már hatalmas feszültségeket támasztana a Dél-Dunántúlon. Az egyesült nagyvállalat pedig azzal rendelkezik, amit sokan, joggal irigyelnek tőle, nagy piaccal. Erre nincsen hatással az, hogy kisebb vagy nagyobb szervezet próbálja kikaparni magának a gesztenyét. Ha működőképes, erős szervezetté válik, biztos a jövője. Ha viszont gazdaságtalanul termel, központi támogatást ez sem kaphat. A SAEV szerződései tehát átkerülnek a közös vállalathoz, ezért piaci zavar nem várható a megyében — jelentette ki Petrovai László miniszterhelyettes a kaposvári sajtótájékoztatón. — Az EVM ezért támogatta az egyesülési szándékot, de nem avatkozott bele a két vállalat vt-jének döntésébe. Az nem államigazgatási lépés volt, hanem szabad választás, egy lehetséges út kipróbálása az életben maradáshoz. A késő estig tartó beszélgetés után mindenki abban a reményben állt fel az asztaltól, hogy a megyében helyreáll az építési kereslet—kínálat egyensúlya. Most már az adminisztráció következik: az ÉVM-től megkérik az új, Dél-Dunántúli Építőipari Vállalat alapításának engedélyét. Március 31-ig megalakul a közös vállalati tanács, amelyben egyharmados kisebbségben lesznek a somogyiak, és a pályázat útján megválasztják a vezetőt. Addig a SÁEV változatlan szervezettel működik tovább, de a baranyaiak termelésirányításával, hogy hatékonyságát növeljék. A jövőben pedig szakosított üzemigazgatóságokba rendeződik az új szervezet, önálló egységek dolgoznak majd a két megyében. Ha közös vállalkozásuk sikerül, nemcsak a szanálás és felszámolás közti utat találják meg, hanem érdekes példát szolgáltatnak a vállalati önszerveződésre, a piaci folyamatokhoz alkalmazkodásra. Eddig csak a leépülés fájdalmas és költséges módozatait ismertük meg. Most talán mintát kaphatunk arra is, hogyan lehet szervezetnövekedéssel életben maradni. SZIKORA KATALIN A Balaton partján a jelentős idegenforgalmi beruházásokból nem tudott hasznot húzni a Somgy Megyei Á£V. A baranyaiak most azt remélik, ha bejutnak erre a piacra, ők eredményesek lesznek az új, nagyobb szervezettel. Képünkön a szántódi bevásárlóközpont faszerkezetének szerelése látható MTI Fotó: Zóka Gyula GAZDASÁGI KULTÚRA ibp /%v^uW 1988. március 2., szerda Van bátorságunk a tanulságok levonására? Mert a színház veszélyes üzen Lőcsei Jenő szerencsés kimenetelűnek mondható balesete az Operaház Rómeó és Júlia előadásán néhány fontos színházi, színpadi, műszaki-technikai és nem utolsósorban munkavédelmi kérdésre irányíthatja rá figyelmünket. Noha a sokat szidott operaházi színpadi gépezet ebben az esetben nem volt hibás, érezni lehetett a levegőben valamit, ami nem lett volna, ha a színpadi gépezet elejétől fogva rendeltetésszerűen, hibamentesen működik. Nézzük azonban csak tovább az emberi oldalt. Lőcsei Jenő a János kórházi traumatológia ágyán fekve mutatja a bal lábfejét. — A törés a lábujjamon van. Azonban a lábfejemen további sérülések nyomai is láthatók. — Hol kellett állnia? Volt-e valamilyen jel a színpadi deszkára ragasztva, ahogy az szokás a színházakban? És mikor kellett elindulnia? Hogy szólt az erre vonatkozó utasítás? — Szóba sem került, nem volt megbeszélés. Lehetséges, hogy tettem két lépést előre, hogy tisztába jöjjek a körülményekkel. — Ennyire bizonytalan ez a dolog? — Az az igazság, hogy szezonok elején, amikor először megy egy darab, mindig félünk már jó előre, hogy mi fog történni. Sűrűn cserélődik a műszak emberállománya, és ilyenkor még sokan életveszélyesen gyakorlatlanok. Ez a legeslegjobb esetben is sok munka közbeni késéssel, csúszással jár. A zene irama azonban nem nagyon tűri a csúszást. — Igaz, hogy az Operaházból csak a munkavédelmi vezető járt itt látogatóban? — Nem. Itt voltak a baletttársulatból barátaim. És Seregi László, aki Londonból jövet, amikor a repülőtéren megtudta, hogy mi történt, mindenekelőtt meglátogatott. (És újból a gazdasági igazgató szobájában ülünk: Borsa Miklós, az Operaház főmérnöke, Galántai Zsolt balett-titkár, Hevesi Imre címzetes magántáncos, Rotter Oszkár kartáncos és Sárközi Gyula címzetes magántáncos. Elmondom, miről beszélgettem Lőcsei Jenővel.) Hevesi: A szezon eleji félelmekről jut eszembe. Azt pontosan tudom, hogy a február 18-i előadáson, tehát ahol a baj történt, a szokásos két kisegítő díszletmunkás helyett hét dolgozott. (Ezeket az alkalmi munkásokat mindig egy-egy előadásra veszik fel, aznap, s előadás végén ki is fizetik őket.) Borsa: A díszletezők magja mintegy húsz ember. Ehhez jönnek a napi kisegítők. De köztük is vannak úgyszólván törzsgárdistáink. Hevesi: Arra kell következtetnem, hogy a rendőrségi vizsgálat megejtésekor rosszul rekonstruálták a baleset körülményeit. Rotter: Úgy marasztalják el az eset szenvedő alanyát, hogy őt magát meg sem kérdezik. Sárközi: Én azóta azt is hallottam, hogy a műszak szerint éppen ekkor volt egy 3 másodperces áramszünet. Talán ezért lehetett olyan sötét, amint azt Jenő említette. Galántai: Orosz Adél szerint több mint tizenöt másodperc volt, amíg Jenő lábát kiszabadították. Mert ő az igazgatói páholyban ült, az első jajkiáltásra felugrott, és átrohant a színpadra, hát az több mint egy negyed perc. Borsa: Ha áramszünet van, akkor a vészjelzőkön kívül minden fénynek el kell aludnia. Előfordulhat, hogy a színpadgépek áram nélkül maradnak, én azonban ilyenről nem tudok. Egyébként áram nélkül minden áll. És még egyszer a gépészeti ügyekről: ez a gépezet ha elromlik, ha elromlott, a múltban nem is egyszer, akkor úgy volt hibás, hogy állt. Hogy nem indult, amikor kellett volna. Nem pedig úgy, hogy magától elindult volna. Sárközi: Az a színpadmester, akinek Jenő közelében kellett volna állnia, úgy tudja, hogy elakadt a süllyesztő. Hevesi: Nem is ez a baj. Hanem az, hogy az Operaház nem tett meg mindent a baleset elhárítására. Például, hogy a süllyesztőben nem égtek alul fények, amelyek figyelmeztették volna Jenőt Borsa: Nem is éghettek. Hiszen akkor kilátszódtak volna a nézőtérre. Rotter: Hogyhogy? Hiszen ott volt a fekete bársonyfüggöny?! Borsa: Igazad van. De csak később került oda, körülbelül a tizenötödik előadás után, mert Seregi rájött, hogy így kell eltakarnia a nézőtér felé a zavaró mozgást, hátul dolgoztak a díszletezők, és ehhez a nézőnek semmi köze. Sárközi: Na ez az! Ez a jó változtatás nem volt továbbgondolva! Mert ha a fekete függöny eltakarja azt, ami mögötte van, akkor a süllyesztőt alulról legalább egy kék lámpával meg kellett volna világítani. Borsa: Ha minden elképzelhető veszélyhelyzet mellé odaállítanánk jobbról-balról egy munkavédelmi felelőst vagy egy korlátot, akkor az előbb-utóbb tönkretenné az előadást. Van egy határ a józan belátás és a működésképtelenség közt, amit nem lehet áthágni. A színház veszélyes üzem, és ezt mindenki tudja, aki benne dolgozik. Rotter: A színház veszélyes üzem, ezért lehetőleg mindent meg kell tenni, hogy minél kevesebb veszély legyen. Hevesi: Szerintünk Lőcsei Jenő nem vétkes, nem hibás. Lehet, hogy nem lennénk enynyire kérlelhetetlenek ebben az esetben, ha a korábbi sajtóközlemények és nyilatkozatok nem az ellenkezőjére befolyásolnák a közvéleményt. Lássunk akkor egy mértékadó nyilatkozatot. Vörös László, az Operaház gazdasági igazgatója: — Miután Lőcsei Jenő sajnálatos sérülése üzemi baleset, a legtermészetesebb, hogy az üzemi balesettel kapcsolatos kártérítési kötelezettségeinknek eleget tegyünk. Ez egyenes beszéd. De a dolog nem maradhat ennyiben. Le kell vonni a következtetéseket, például úgy, hogy egy szakembercsoport úgynevezett életes körülmények között, előadáson, végignéz néhány balesetveszélyesnek minősülő produkciót, és javaslatot tesz az elengedhetetlen változtatásokra. Ám jó, ha tudjuk, hogy a magyar színházak többsége az operaházinál mostohább — tehát munkavédelmi szempontból veszélyesebb — körülmények közt kénytelen napról napra előadásokat produkálni. Hogy most az Operaházban történt ilyen, nagy port felkavaró baleset, az véletlen. Hogy előbbutóbb majd’ minden színházunkban bekövetkezik, az törvényszerű. Előre meg lehet jósolni. És nem csak azért, mert a színház veszélyes üzem. Kenessei András Megalakult a Radnóti Gimnázium ^ ^ ^ Baráti Köre CSAK JÖNNEK ÉS JÖNNEK. Álmomban sem gondoltam volna, hogy a televízióban elhangzott első hívó szóra majd’ hatszázan szorongunk a budapesti Radnóti Gimnázium dísztermében és folyosóin. Az iskola vezetése február 26-ára hívta össze egykori diákjait és tanárait, hogy megalakítsák a Radnótisok Baráti Körét. Nézem a díszteremben az ismerős arcokat, s arra gondolok, hogy férhettünk be egykor ebbe a ma szűknek tűnő terembe a szalagavató bálokon, no meg a kubai válság idején, amikor itt olvastuk fel Kennedy elnök politikája ellen tiltakozó memorandumunkat. Mint a történelem utóbb igazolta, jól meg is ijedt tőlünk. Most nem memorandumot olvasnak fel, hanem ebben a közösségre vágyó világunkban egy új kisközösség megteremtésére szólít fel Réz Gáborné igazgató. Mi, egykori radnótisok, a régiek és a mostaniak, nyújtsunk kezet egymásnak, adjuk át tapasztalatainkat, mondjuk el a világról azt, amit tudunk az ifjabb generációnak. A Radnóti — és ezt most büszkén állítom — mindig is elit gimnázium volt, ahol „a szellem napvilága” sütött át tanárokon és tantermeken. Ahol az iskola elit jellege a magasabb szintű tudásból adódott, s abból a szándékból, hogy megfeleljünk az igényeknek. Nem is értem az Ifjúsági Magazin egyik korábbi cikkét, amelyik épp ezt a szellemi extravaganciát pellengérezi ki. A gyerekek — ahogy mesélték nekem a folyosón — nagyon sérelmezik ezt az írást, és versengve készülődnek a válaszcikkre. Nézem a tanulmányi versenyek győzteseinek képeit a falon, nézem az egykori tablókat, sok-sok, ma már országosan ismert és elismert név ... Hányféle életút van az esetlegesen kiválasztott nevek mögött. És milyen tanáraink voltak! Bölcs István, Kontra György, Walkó Ágnes, Hanák Katalin, Pallós Endre, Szathmáry István, Kovács Endre. Ismét csak önkényes az emlékezet, s tiszteletlen talán a mostaniakhoz. De tehetem. Mert tudom, hogy ez az évek óta aládúcolt iskola büszke a múltjára. A gyerekek most iskolatörténeti szakkört kezdeményeztek. A megalakult baráti kör tagjai, akikkel az iskola rendszeres kapcsolatot tart majd, úgy értelmezhetik a segítségnyújtást, ahogy akarják. Tarthatnak fakultatív órát, beszélhetnek egy-egy pálya szépségeiről és buktatóiról, küldhetnek saját alkotásaikból, tornázhatnak, kirándulhatnak a gyerekekkel, kinyithatják a pénztárcájukat, ha van. Egyszóval előírt szabályzat nincs meg az összefogásra. Tehetsége és lehetősége szerint jöhet bárki... A Radnóti Gimnázium kezdeményezését — nemcsak mint elfogult, nosztalgikus öregdiák — tartom példaadónak. Mintaszerűnek vélem azért is, mert egyszerre ad lehetőséget néhány olyan dologra, amelyre napjainkban oly nagy szükség van. A nemzedékek közti őszinte beszédre, a tapasztalatok hiteles átadására, a jó hagyományok büszke vállalására. V. Bálint Éva Újra lesz zenepavilon Keszthelyen A lakosság kívánságára újra lesz zenepavilon Keszthelyen. A Balaton-parti város egykori nevezetessége a század elején épült, és a Hullám Szálló előtti téren állt, s az 50-es években történt elbontásáig a térzenét adó együttesek közkedvelt pódiuma volt. A városi tanács pályázatot írt ki az új pavilon megtervezésére. A beérkezett hét pályaművel a Balatoni Múzeumban ismerkedhettek meg az érdeklődők, akiknek véleménye, javaslatai alapján már el is készült a díjazott pályázatok legjobb elemeit ötvöző új zenepavilon kiviteli terve. Az elképzelések szerint — a szomszédságában álló, teljesen felújított Hullám Szállóval együtt — május 1-jén már át is adják. Avatása alkalmából, a Balatonparti majális keretében, több neves együttes ad majd térzenét. A továbbiakban nemcsak szervezett programok színhelye lesz a pavilon, hanem a városba érkező muzsikusok, énekesek spontán fellépésére, bemutatkozására is lehetőséget kínál. (MTI)