Magyar Hírlap, 1990. május (23. évfolyam, 101-126. szám)

1990-05-02 / 101. szám

CENTRUM HIRDETÉSE A 2. OLDALON I A választott út: a parlamenti demokrácia ! A tonoprontiik­/t­ ar_ TM ... A férfiú a tengerentúlról ér ** kezett, gazdag, befolyásos ember, aki hatalmasságokkal parolázik. Elutazása előtt azt mondta, megint ő lett gazda­gabb, igaz, csak egy felismerés­­sel. Szerinte a magyarok min­­dent félig tanultak meg, meg a bibliát is. Azt jól tudjuk, hogy Mózes botjának érintésére szét­nyílt a Vörös-tenger a menekü­lők előtt és száraz lábbal át le­hetett kelni. Arról azonban nem akarnak tudni, hogy a tenger után a pusztaságban milyen vi­szontagságok vártak rájuk, míg elérkeztek a Sinai hegyig. Ezt a bölcsességet hagyta ránk a távoli úr, de tévedett. Nem volt itt sem Mózes, sem bot, a Vörös-tenger nem nyílt meg, legföljebb apadt, s közben fö­löttébb háborgott. Sokféle em­ber sokféle irányból törékeny csónakokon indult el egy másik part felé, de nem egyfelé. A pusztaság viszontagságairól pe­dig végképp nincsenek kétsé­gei senkinek. Ennek ellenére értem a kétséget: „a magyarok mindent félig tanultak meg.” Éppen csak elindultunk, hol va­gyunk mi még a nagy átkelés végétől! Ha lenne Mózesünk, ő is nehezen terelné egyfelé a csó­nakot. Mózes azonban nincs köztünk és ez egyáltalán nem baj, ám így a csónakok terelge­tése ránk marad. Egy nép szabad akaratából választott parlament ül össze ma. Ünnep van, könnyen kisza­lad szánkon, hogy bizalommal tekint ránk a világ. Ilyesmit ko­rábban is mondtunk, hittünk, nem teljesen alaptalanul. A vi­lág azonban nagy és igen elfog­lalt, kiderült, hogy korántsem mindenki tekint ránk bizalom­mal, aki pedig hajlik erre, an­nak — minden igyekezetünk el­lenére — nem mi vagyunk a legfontosabbak. Ez most sincs másként, hamar beigazolódó té­vedés lenne túlértékelni a kilá­tásba helyezett segítséget, s le­becsülni azok lehetőségeit, akik lényegében hallgatnak, ha Ma­gyarország kerül szóba. Nem vagyunk egyedül, s ezt túlnyomórészt magunknak kö­szönhetjük, de kiszolgáltatott­ságunk nyomasztóan nagy, ter­mészetesen nem először törté­nelmünkben. Nézzék a képeket ezen az oldalon. A II. Rákóczi Ferenc által 1707-ben összehí­vott ónodi országgyűlés ki­mondta a Habsburgok detroni­­zálását. Eb ura fakó! — kiáltot­ta Bercsényi Miklós. Tudjuk, mi lett a szabadságharc sorsa. 1848 áprilisa: az országgyűlés felterjesztette a népképviselet­ről szóló törvényjavaslatot. Hogy az egyáltalán nem sors­szerűen elrendelt bukás után kik képviselték „a nép érde­keit”, senkit nem kell rá emlé­keztetni. 1944 decembere: az Ideiglenes Nemzetgyűlés magát a nemzet akaratának kifejezé­sére hivatottnak és a „a ma­gyar állami szuverenitás kizá­rólagos képviselőjének” nyilvá­nította — a következményeket szintúgy ismerjük. A történelmi esély egy fordu­lathoz — különösen, ha az való­ban rendszerváltás — nélkülöz­hetetlen, de önmagában nem elég. Az általunk ismert szocia­lizmus megreformálása elér­te a határt, hogy lett volna-e le­hetőség többre, az alighanem már csak elméleti kérdés ma­rad. A felemás próbálkozások, a kapkodás nem akadályozták meg a gazdaság rombadőlését. Ahol még létezik a kísérlet , s most ne gondoljunk másra, csak a Szovjetunióra — ott a gazda­ság egyetlen alapvető gondja sem oldódott meg, a fejlemé­nyek sötét jövendőt sejtetnek. A gyötrelmes magyar út nem ért véget, s nem csupán az örök­ség miatt: lélegzetelállító mó­don változik a világ azon része is, amelyhez tartozni kívánunk. A magyar társadalom nem vált cinikussá, nem süllyedt apátiá­ba, s az sem igaz, hogy — mint gyakran hallani — a megalapo­zottnak tűnő ígéreteknek sem hisz. Ha így lenne, nem válasz­tott, vagy nem így választott volna, de az igaz, hogy szavaza­ta elsősorban az eddigiek meg­semmisítő elutasítása volt. Hogy hogyan tovább, az éppen a mai naptól kezdődően derül ki, mégpedig elég gyorsan. Az eddig ismert pártprogra­mok nem adnak kellő eligazí­tást. Reményeink szerint nem egyetlen párt javaslatainak sor­sa körül folyik majd a vita, s az igyekezet nem a feltétlenül hű szavazótábor megteremtésé­re irányul. Biztató nyilatkoza­tok láttak napvilágot a párt­szempontok kizárólagosságának elkerüléséről, ám a bizonyítás csak most kezdődik. Patthelyzet nincs, de kényes az egyensúly, ez megmutatko­zik majd a kormány megalaku­lásakor. Egy MDF-kisgazda­­kereszténydemokrata koalíció a mandátumok 58 százalékát tudhatná maga mögött, így a Fidesszel gyarapodó ellenzék e szavazatok számát tekintve is jelentős erőt képviselne. Amennyiben a kisgazdák még­iscsak kimaradnának a kor­­mánykoalícióból, az MDF a Fidesszel és a keresztényde­mokratákkal együtt papíron 54 százalékos többségre számít­hatna. A parlamenti többség megszerzésének szempontjából a legkényelmesebb természe­tesen az MDF—kisgazda—ke­reszténydemokrata — fiatal de­mokrata koalíció­ megterem­tésének nehézségeiről a szófu­kar nyilatkozatok ellenére is sejtünk valamit. Bármilyen lesz a megoldás, az SZDSZ magatartása mélyen befolyásolja az Országgyűlés munkáját. A törvényhozói meg­bízást a parlament egésze kap­ta és senkinek sincsenek kétsé­gei afelől, hogy a szabadde­mokraták élni fognak jogaik­kal már az új országgyűlési ügyrend kidolgozásának vitá­jában. A választási kampány el­durvulása súlyos terhet rakott az MDF és az SZDSZ viszonyá­ra, mégsincs okunk feltételezni, hogy ellenségeskedéssé fajul a viszály, ezt szemmel látha­tóan mindkét oldalon el akar­ják kerülni. A ki kivel tart és ki kivel áll szemben talánya a kormányko­alíció megalakulása után sem lesz időszerűtlen, s ennek oka nemcsak a koalícióra lépő pár­tok már látható, ám felelős­séggel még nem elemezhető nézetkülönbségeiben kereshe­tő. Sokkal nagyobb kérdés, hogy sikerül-e megállapodni a gazdaságot és a társadalmat alapjaiban érintő döntésekről. Az első időszakban nyilvánva­lóan igen népszerűtlen dönté­sek is napirendre kerülnek. Az Országgyűlés már a jövő évi költségvetés összeállításakor szemben találja magát azzal a dzsungellel, amely minden ed­digi parlamentet és kormányt fojtogatott: ár, támogatások és elvonások, költségvetési deficit és infláció. Ezek ellentmondá­sait, gondjait a világ minden tekintélyes szakembere szerint csak egyszerre lehet megolda­ni. Próbálták külön-külön is, nemcsak nálunk, máshol is. Szí­veskedjenek egy pillantást vet­ni, mondjuk Jugoszláviára. Ha a hatalomra jutó kor­mány tart a válságprogram bel­politikai következményeitől, joggal teszi. A munkanélküli­ség, az életkörülmények további romlása felkavarja a társadal­mat, nem kizárt, hogy sztrájk­hullám vonul végig az orszá­gon. Következményeit nem ne­héz kiszámítani. A program ha­logatása mélyítené a válságot, megrendítené a tőkés gazdasá­gi-pénzügyi világ türelmét, a végkifejlet tehát itt is nyilván­való. Felelős kormány­­annak par­lamenti vetületével) és magát felelősnek tartó törvényhozói ellenzék máshol nem indulhat ki, csak a valóban megváltást hozó programok útján. Nincs érdek, amely ezt felülmúlná, enélkül nincs számunkra Euró­pa, nincs jövő — viszont nyílik tér a szélsőségeknek, a tör­vénytelen hatalomátvételnek, a függőség fokozódásának. Ez a parlament legitim és az lesz a kormány is. Az országtól nem másra, a cselekvésre kapott fel­hatalmazást. Mivel a víz nem válik szét előtte, a nemzet át akar kelni a Vörös-tengeren, aztán a pusztaságon is. Becsül­ni fogja az élen haladókat. PINTÉR DEZSŐ 1707. Ai ónodi országgyűlésre érkezik a fejedelem, II. Rákóczi Ferenc Az 1848 áprilisi országgyűlés Vita a képviselőházban. Az emelvényen Hegedűs Sándor, elől, a jobb oldalon, gr. Apponyi Albert és Thaly Kálmán 1904. december 13-án, az ellenzék feldúlta a képviselőházat. Elől középen Thaly Kálmán Az Ideiglenes Nemzetgyűlés Debrecenben, 1944-ben 1990. február. Németh Miklós utolsó ülésszakról távozik a választások előtti M MDF-SZDSZ megállapodás Göncz Árpádot javasolják parlamenti elnöknek Szabad György alelnökjelölt A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége közös közleménye: A Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsé­ge megállapodott abban, hogy az Országgyűlés elnöke — amely tisztség a pártközi megállapodá­sok értelmében a Magyar Demok­rata Fórumot illetné — Göncz Árpád, az SZDSZ Országos Taná­csának tagja, az írószövetség el­nöke legyen, míg ennek következ­tében az Országgyűlés első alel­­nöke Szabad György, az MDF Országos Elnökségének tagja lesz. Dr. Antall József, az MDF elnöke Kis János, az SZDSZ elnöke (OS) (Folytatása a 3. oldalon) A Kisgazdapárté a földművelésügy és a munkaügy Belviszály után tisztújítás Prepeliczay vesztesként távozott Az alakuló koalíciós kormányban a földművelésügyi és a munkaügyi tárcát kapja meg a Független Kisgazdapárt. Ezenkívül két állammi­nisztert állíthat, illetve egy-egy államtitkárt küldhet a Belügyminisz­tériumba, a KÖHÉM-be, a Környezetvédelmi, valamint a felállítandó Gazdasági Minisztériumba — közölte vasárnap esti sajtótájékoztatóján a párt új elnöke, Nagy Ferenc. Bár a nagygyűlés résztvevőinek nem­igen tetszett a munkaügyi tárca, de az elnök hangsúlyozta: Antall Jó­zsef kijelentése szerint a munkanélküliség kezelése elsősorban a kor­mány feladata lesz. MH tudósítás Gondolta volna, hogy ilyen rendben történik minden— kér­dezte az egyik küldött, amikor vasárnap este a Független Kis­gazdapárt nagyválasztmányáról jöttünk ki a MOM Művelődési Házából. Nem tudom, mit kellett volna gondolnom, azt sem tudom, mi történt. A sajtó képviselőit „a bizalom elve alapján", a rende­zők egyenként kísérték fel az el­ső emeletre, ahol egy különszo­­bában tölthették az egész napot. Ez a kirekesztés a Magyar Hírlap munkatársát már nem lepte meg, mert reggel nyolc órakor a jelö­lőbizottság ülésén sem vehetett részt, a testület nem egyöntetű határozata alapján. Azt azonban megtudta, hogy a párt főtitkárát aznap délelőtt, kilenc órakor tá­jékoztatta a sajtófőnök arról, hogy „Pistám, úgy döntöttünk, csak Nagy Ferenc tart beszámolót". Prepeliczay István ennek látha­tóan és hallhatóan nem örült, ér­tetlenségének adott hangot. A főtitkárt — aki tisztában volt azzal, hogy nem szerepel a jelölő­listán —, a másik meglepetés ak­kor érte, amikor — állítása sze­rint — nem akarták beengedni a gyűlésre. Bereczki Vilmos szóvi­vő és Dragon Pál, aki a rendezé­sért volt felelős tiltakozott, mond­ván, az egészből csak annyi igaz, hogy a küldöttigazolvány felmu­tatása nélkül nem léphetett sen­ki a terembe. A főtitkár pedig nem állt sorba, hogy igazolvá­nyát átvegye. Az újságírók azonban arról ér­deklődtek, hogy milyen ellentétes erők hatnak a párton belül. A fő­titkár elmondta, hogy a vidéki tagságnak igaza van. A vezetőség határozatképtelen volt, s azon be­lül is voltak ellentétek. Be sem fejezhette mondatát, amikor a párt szóvivője magához ragadta a szót, és határozottan kijelentette: (Folytatása a 3. oldalon) Botrány a Vörös téren (2. oldal) Zöld csillag a romániai magyaroknak? Interjúnk Tóth Károly református püspökkel (4. oldal)

Next