Magyar Hírlap, 1992. október (25. évfolyam, 231-243. szám)

1992-10-03 / 233. szám

16 MAGYAR HÍRLAP____________ A Vác következő ellenfele a Benfica A Parma kényeskedve játszott Tökéletesen egyet lehet érteni Ne­­vio Scala edző haragjával. A parmai labdarúgók mestere ugyanis arról be­szélt, hogy számára elfogadhatatlan az a produkció, amit csapata nyújtott az UTE elleni KEK-visszavágón. Az olasz edző éppen ezért, első felhábo­rodásában, az 1—1-re végződött ki­lencven perc után a Megyeri úton amolyan közepes intenzitású edzést tartott a húszas keretnek. A parmai labdarúgók futottak nyolc kört, s vé­gezetül könnyű gimnasztikázással lazították el izmaikat. Érdemes tán megjegyezni, hogy a futás iramát az az ébenfekete bőrű Asprilla diktálta, aki a mérkőzés során — majdhogy­nem az utolsó percig, mert hiszen a 82. percben lecserélték — legalább negyvenszer vágott ki húsz és hatvan méter közötti sprinteket. „Meg vagytok ti bolondulva” — harsogott emígyen egy lila-fehér sál­ba öltözött szurkoló a kocogó parmai játékosok felé, miközben már-már valóságos dühvel csapott rá nyitott tenyerével a lelátó kerítésére. „In­kább innátok egy kis sört, és örülné­tek annak, hogy továbbjutottatok, ti szerencsételenek, ahelyett, hogy itt futkostok. Hát, milyen edzőtök van nektek?!” Azért felfedezhető némi igazság a szurkoló szavaiban, s biztos, hogy a köröket monotonul futó futballisták is rábólintottak volna a tirádára , ha értik azt... De merthogy nem ér­tették, hát jobb híján kedvesen felin­tegettek a feléjük kiáltó drukkernek. Szóval, maradjunk ezúttal csak annál a megállapításnál, hogy bizony sanyarú is tud lenni az Olaszország­ban futballozó profik sorsa. Tovább­juthatnak ők a legrangosabb nemzet­közi kupában, játszhatnak idegenben 1—1-et, ám ha a sors egy kemény­kezű edzővel „ajándékozza meg” őket, akkor legfeljebb csak álom ma­radhat a sikeres meccs utáni szussza­­nás az öltöző padjain, s a pohárban gyöngyöző sör felhörpintése. S akkor még itt van a legfonto­sabbnak tűnő szurkolói kérdés, hogy milyen edzője is van a Pannának? Nos, Nevio Scala szigorú s követke­zetes edzőnek tűnik. Mert bár a KEK-mérkőzés után kedves szavak­kal dicsérte az ellenfelet, az Újpesti TE-t — mondván, hogy a magyar kupagyőztes neki azért szimpatikus, mert játssza a futballt —, emígyen viszont a saját játékosait korholta. Mert azért azt ezen a csütörtöki mér­kőzésen látni kellett, hogy a Parma valóban inkább csak tessék-lássék módon focizott. No, de ez legyen az olaszok gond­ja, nekünk szerencsésebb talán on­nan megközelíteni az 1—1-es meccseredményt, hogy az újpestiek képesek voltak döntetlent kiharcolni a Megyeri úton. Az ugyanis minden­ki számára nyilvánvaló, hogy ma­napság már nagy a szakadék az olasz és a magyar foci színvonala között, ám éppen ezért kicsinyke boldogsá­got jelenthet az, ha néha eltűnni lát­szanak a különbségek. Egy villanás, vagy éppen egy támadás erejéig. En­nek a KEK-visszavágónak így tulaj­donképpen három szépsége lehetett, egyrészt az, hogy az ÚTE játékosai becsülettel küzdöttek a mérkőzésen, másrészt az, hogy szereztek egy lát­ványos gólt, harmadszor pedig az, hogy végül tisztes eredménnyel bú­csúzhattak el a kupától. Nekünk már ez is öröm. Az olasz újságíróknak viszont bosszúságot je­lentett a Parma kínkeserves játéka, ennek megfelelően a kérdéseikkel ők kicsit megszorongatták Nevio Scala edzőt. Elég legyen most csak egyet­len kérdést kiemelni a sok közül, mégpedig azt, amit a La Stampa cí­mű újság tudósítója tett fel: ha a Par­ma most csak küszködve jutott to­vább, akkor vajon mit tud produkálni a csapat a következő fordulóban, ha netán egy erősebb ellenfelet kap? Nevio Scala különös választ adott erre, bár tőle most már valóban nem szokatlan a különcködés: — Ha majd erősebb s jobb csapat ellen kell pályára lépnünk — mondta az edző —, akkor mi is jobban ját­szunk majd. Most okkal bírálják a produkciónkat, mert a csapat ezen a meccsen kissé kényeskedve játszott. Ám ha most félreteszünk minden bí­ráló szót, azt hiszem a legfontosabb az, hogy továbbjutottunk. A játéko­sok ezúttal kaptak egy kis leckét, re­mélem, tanulnak belőle... S míg az edző a válaszadás keser­veit szenvedte, addig a játékosai a Megyeri úti pályán rótták a köröket, s mozgatták meg az izmaikat. Amúgy tanulásképpen. • Vincze András Csütörtökön a késő esti órákban Szalonikiben félbeszakadt a PAOK Szaloniki—Paris SG UEFA-kupa­­mérkőzés. A 45. percben 2—0-ra vezettek a franciák, a PAOK vérmes szurkolói megpróbáltak betörni a já­téktérre, ülőhelyeket gyújtottak fel, különböző tárgyakat hajigáltak, majd komoly összetűzésbe kerültek a rendfenntartó erőkkel. A játékvezető és a szervezők a riasztó események láttán a mérkőzés félbeszakítása mellett döntöttek. A szurkolók és a biztonságiak csatája, amelyben leg­alább tíz ember sérült meg súlyosan, még sokáig folytatódott, miközben a csapatok csak rendőri védelem mel­lett tudtak távozni a stadionból. Pénteken Genfben elkészítették az európai labdarúgókupák második fordulójának sorsolását. A még ver­senyben maradt, az UEFA-kupában szereplő Vác FC-Samsung ellenfele az egyik legnagyszerűbb múlttal ren­delkező portugál csapat, a Benfica lesz. Az első találkozót Lisszabon­ban bonyolítják le. A három kupa párosítása a következő: BEK: IFK Göteborg—Lech Poznan, Glas­gow Rangers—VfB Stuttgart, Slovan Bratis­lava—AC Milan, Dinamo Bucuresti—Olym­­pique Marseille, FC Bruges—Austria Wien, Sion—Porto, AEK Athén—PSV Eindhoven, CSZKA Moszkva—Barcelona KEK: Luzern—Feyenoord, Mona­co—Olympiakosz Pireusz, Aarhus—Steaua Bucuresti, Trabzonspor—Atletico Madrid, Admira Wacker—Royal Antwerpen, Szpartak Moszkva—Liverpool, Werder Bre­men—Sparta Praha, Parma—Boavista Porto. UEFA-kupa: Benfica—Vác FC-Samsung, Vitoria Guimaraes—Ajax Amsterdam, Napo­li—PAOK Szaloniki vagy Paris St. Germain, Kaiserslautern—Sheffield Wednesday, Frem Köbenhavn—Réal Zaragoza, Eintracht Frank­furt—Galatasaray, Torino—Dinamo Moszk­va, Anderlecht—Dinamo Kijev, Panathinai­­kosz—Juventus, Hearts—Standard Liege, Auxerre—FC Köbenhavn, Real Mad­rid—Torpedo Moszkva, Borussia Dort­mund— Celtic Glasgow, Vitesse Arn­hem—Mechelen, AS Roma—Grasshoppers, Fenerbahce—Sigma Olomouc. Itt már irányított sorsolás folyt — mondta Csank János, a váciak veze­tőedzője, amikor meghallotta a sor­solás eredményét. — Világos, hogy a Vác kis hal, amelyet könnyebben dobtak oda egy nagy hal hálójába. Ebből fakad: kaphattunk volna egy­szerűbb feladatot is, ha vaksorsolás folyik. Jó mérkőzések lesznek. Ha most hirtelen szerződtethetnék pél­dául három holland légióst, nyugod­­tabb lennék. Dehát mi Egerből és Miskéről tudunk igazolni. Aki ezt a különbséget nem látja át, az nem akarja felfogni, hogy a magyar fut­ball mennyire hátrább jár, mint az európai krém. Nem kibúvó ez, tény. Elég csak Juranra vagy Schwarzra emlékeztetni, remek légiósok a por­tugál csapatban. Most a Vasas vezet az NB I-ben Három nap alatt bonyolítják le a labdarúgó NB I nyolcadik fordulóját. Pénteken a Vasas Fáy utcai stadion­jába a Videoton-Waltham látogatott. VASAS—VIDEOTON-WALT­­HAM 1—1 (0—0) Fáy utca, 4000 néző, vezette: Szi­lágyi. VASAS: Babócsy — Gubucz, Ju­hár, Mészöly, Pecha, Teodoru (Nagy T), Sirinbekov, Galaschek, Tuboly, Zvara, Claude VIDEOTON-WALTHAM: Tőkés — Molnár, Salacz, László, Bekő, Kuttor, Czéh, Vadász, Sallói, Takács (Hausner), Horváth F. (Dubecz). Kiállítva: Pecha. Unalmas, lagymatag első félidő után a második játékrész gyors gólt hozott. A középkezdést követően Vadász futott el a bal oldalon, beadá­sát Sallói mellel tette maga elé, majd szép lövéssel bevette a hosszú sarkot (0—1). A házigazda angyalföldiek a 85. percben Sirinbekov jól eltalált tá­voli lövésével egyenlítettek (1—1). Óriásit javult a játék irama és színvonala a második félidőre, első­sorban a Vasas jóvoltából. Ismételten bebizonyosodott, Nagy Tamás nél­külözhetetlen a fővárosi piros-kékek számára. A találkozón a gólok mel­lett két Vasas-kapufát, egy a lelátóról szabályosnak látszó, de burmai part­jelző beintésére érvénytelenített Ga­­laschek-gólt hozott. A mérkőzés majdnem botrányba fulladt, a hazai közönség nehezen nyugodott bele az általa igazságtalannak vélt játékveze­tői ítéletekbe. Ki tudja, mi történhe­tett volna, ha a mérkőzésre nem ké­szül el az UEFA előírás­ainak meg­felelő megerősített, felmagasított ke­rítés, így csak pénztárszalagok és pe­tárdaeső zúdult szitaközön kíséreté­ben a bírói hármas nyakába. • Sz.A.J. A forduló további műsora. Szom­bat: Vác FC-Samsung—Kispest- Honvéd FC, Vác, 14 óra, vezeti: Vad, Siófoki Bányász—Pécsi MSC, Siófok, 17, vezeti Tóth V. Vasárnap: MTK—Nyíregyházi VSC, Hungária körút, 11, vezeti: Varga S„ Győri Rá­ba ETO—ÚTE, Győr, BETKA­­MÁV-DAC pálya, 14, vezeti: Huták, BVSC-NOVÉP—Csepel, Szőnyi út, 14, vezeti: Puhl, Diósgyőr—Békés­csaba, Diósgyőr, 14, vezeti: Nagy L. Veszprém—Ferencváros, Veszprém, 14, vezeti: Molnár L. Az NB I állása Napok óta vita folyik a két győri labdarúgó klub, a Rába ETO és a Betka-MAVDAC között. Az anyagi jellegű nézeteltérés annak kapcsán csúcsosodott ki, hogy az előírássze­rű stadionnal nem rendelkező NB I- es gárda az alsóbb osztályú csapat pályáján kívánja lejátszani a vasár­napi, ÚTE elleni találkozóját. Ko­rábban a Betka-MÁVDAC hivatalos közleményben tudatta álláspontját, amelyre pénteken érkezett válasz Kovács Jenőtől, a Győri Rába-ETO SQ sportmenedzserétől. A támoga­tókhoz, szurkolókhoz szóló, MTI- hez eljuttatott levélből kiderül, hogy a RÁBA azért nem akarta felcserél­ni a pályaválasztói jogot az újpesti­ekkel, mert ez esetben sorozatban ötször idegenben kellett volna szere­pelnie. Ezért keresték városon belül a megoldást, amelyről szeptember 28-án létre is jött a megállapodás. Kovács Jenő szerint Tagai István, a Betka-MÁVDAC ügyvezető igaz­gatója korrekt ajánlatot tett, amikor ellenértékként a fennálló 300 ezer forintos adósság törlesztését kérte. A Rába-ETO sportmenedzsere sze­rint csütörtökön nem várt fordulat következett be, amelynek során Ta­gai megengedhetetlen hangnemben beszélve, az 1991. március 13-án kötött együttműködési megállapo­dást felrúgva, fizetési ultimátumot intézett a másik klub vezetőihez. Kovács Jenő leszögezte, hogy nem engednek a Botka-MÁVDAC zsaro­lásának, tehát nem fizették ki a kér­déses összeget a péntek délben meg­szabott határidőig, mondván, hogy a megegyezés során Tagai elfogadta az október 6-ai teljesítést. Ennek el­lenére a Rába-ETO vezetése bizo­nyos abban, hogy a vasárnapi NB I- es találkozóra az eredeti terv szerint sor kerül. 1. Vasas 8 4 3 1 12—7 11 2. Vác FC-S. 7 5 — 2 15—8 10 3. Ferencváros 7 4 2 1 9—6 10 4. Videoton-W. 8 4 13 14—10 9 5. Kispest-H. 7 3 2 2 12—9 8 6. Pécsi MSC 7 4 — 3 9—9 8 7. MTK 7 2 3 2 13—12 7 8. Nyíregyháza 7 2 3 2 7—7 7 9. Diósgyőr 6 3 1 2 8—9 7 10. Csepel 6 2 2 2 7—6 6 11. ÚTE 7 1 4 2 5—6 6 12. Siófok 7 3—4 10—12 6 13. Békéscsaba 7 2 2 3 10—10 6 14. BVSC-Novép 7 1 2 4 5—10 4 Rába ETO 7 — 4 3 5—10 4 16. Veszprém 7 115 7—17 3 Jelöltjeink az ügetőversenyekre Szombat 1. Suttyó (7) — Szidalmazó (6) — Szalmaszál (2) — Sangho (4) 2. Rézkalapács (2) — Ómen (3) — Orgonavirág (6) — Róna (1) 3. Lajta (4) — Miksa (3) — Kerepes (8) — Paszternák (4) 4. Tripszin (8) — Tante (2) — Tanonc (4) — Claudio M. S. (5) 5. Oidipus (3) — Pálca (6) — Rajongó (5) — Ostor (2) 6. Parcella (2) — Gazon (3) — Do It Nevi (5) — Molnár (9) 7. Példás (1) — Pirkadat (6) — Riporter (9) — Platina (11) 8. Panzió (1) — Ölyv (7) — Platán (2) — Nancy More (11) 9. Optikus (2) — Monda (6) — Sharon (10) — Oszmán (3) 10. Sárika (2) — Stramm (1) — Szelekótya (10) —Gijakbar(11) A versenyek 14 órakor kezdődnek. EREDMÉNYEK , ESEMÉNYEK VERESÉGET SZENVEDETT a Ronchetti Kupa első fordulójában a Diósgyőri KSK-SeM női kosárlab­dacsapata. A diósgyőrieket 80:77-re a szlovén Skofja Loka győzte le. A visszavágót október 7-én Miskolcon játsszák. A DÍJLOVAGLÁSSAL kezdődött Nagyvázsonyban az országos military lovasbajnokság. Az első számot ifj. Fülöp Sándor nyerte. HOLLAND ÉS MAGYAR sikerek­kel folytatódott a 21. Schwinn-Cse­­pel Kupa nemzetközi kerékpárver­seny. Az 50 kilométeres csapatver­senyt az Eindhoven együttese nyerte, míg a 40 kilométeres kritériumver­senyben Pais Péter (Stollwerck- FTC) bizonyult a legjobbnak. BEMUTATTÁK az újságíróknak a Papp László pályafutásáról készült, A könyörtelen gentleman című filmet. SLALOM KUPA elnevezéssel mo­untain bike versenyt rendeznek fel­nőtt férfi és női, ifjúsági női és férfi valamint amatőr kategóriában. A ne­vezési díj száz forint, melyet a Sla­lom klub irodájában (XII. Kiss János Alt. 66.) vagy a rajt helyszínénél, a Remetehegyen lehet befizetni a ver­seny napján, vasárnap reggel 8 órá­tól, az indulás 10 órakor lesz. SPORT 1992. október 3., szombat Döntés van, még sincs döntés Míg a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) versenybizottsága meg­állapította, hogy Dávid Kornélt a Tungsram-Honvédhoz szabályost igazolás fűzi, s elutasította az NB I-es kosárlabdaliga óvását, addig a liga megállapította, hogy Dávid Kornélt felelősség terheli az átiga­zolással kapcsolatban, és a MKOSZ is hibát követett el. A liga határozata értelmében a MKOSZ fegyelmi bizottságának kell dön­tést hoznia a liga által vétkesnek ítélt játékos ügyében, ugyanakkor felszólította a MKOSZ-t, vizsgálja ki, milyen hibás eljárások és vétsé­gek miatt alakulhatott ki ez a hely­zet. — Nem is tudom, hogyan értel­mezzem a liga testületének dönté­sét, hiszen eszerint szinte mindenki hibás, a szövetség, néhány egyesü­let s a játékos is — mondta kérdé­semre a MKOSZ főtitkára, Hor­váth Frigyes. — Mi ebben az ügy­ben már hoztunk egy ítéletet. A fe­lelősség megállapítása a liga által indított ügyben egy pártatlan bi­zottság feladata, de talán nem árt, ha már most tisztázunk néhány dolgot. A szövetség részéről na­gyon egyszerű a helyzet: a nemzet­közi kosárlabdakupákban a neve­zési határidő augusztus 19-e volt. A ZTE és a Honvéd is nevezni kí­vánta Dávid Kornélt, s mivel csak egy csapatban szerepelhet egy játé­kos, és a fővárosiak mutatták be az érvényes nevezéshez szükséges pa­pírokat, ezért kihúztuk Dávidot a nevezett zalai játékosok listájáról. A Zalaegerszeg nem rendelkezett — s azóta sem rendelkezik — Dá­vid tagkönyvével és nyilvántartási kartonjával sem. Emiatt egyértel­mű volt, hogy a Honvédé a játékos. A szövetség tehát sohasem tekin­tette Dávidot a Zalaegerszeg játé­kosának. — Ugyanakkor a liga a fegyel­mi vizsgálat befejeztéig felfüggesz­tette Dávid játékjogát, s önöktől kéri az ügy felülvizsgálatát, holott önöket is hibásnak tartja. Ezek után hogy lesz erkölcsi alapjuk az ügy kivizsgálására, ha önök is „bűnösök”? — Nekem is furcsa, hogy hibás­nak tartanak egy ügyben, mégis tő­lünk kérik annak kivizsgálását. Annak érdekében, hogy még vélet­lenül se mondhassák ránk, hogy el­fogultan döntünk, felkérjük a vizs­gálatra az OTSH jogi osztályát. — Ha az OTSH úgy dönt, hogy a szövetség hibázott, akkor ez kö­telező érvényű az önök számára? — Igen, ez nagyon valószínű, mivel nincs más felettes szerv, a sportban az OTSH tölti be a legfel­ső fórumot. — Addig pedig nem is játszhat Dávid? — Ez így nem igaz. Az, hogy a liga felfüggesztette a játékjogát, még nem jelenti azt is, hogy nem játszhat. A liga és a szövetség két önálló jogi személy. A szövetség által a rajt előtt kiírt szabályok el­fogadásával vesznek részt a csapa­tok a bajnokságban, a szabályok szerint pedig helyesen ítélkezett a szövetség. A szövetség tehát sem­milyen szankciót nem foganatosí­tott.­­ Mivel önök nem tiltották el, előfordulhat, hogy Dávid szerepel a bajnokságban, de ha később az OTSH vétkesnek találja a játékost, azért is megbüntetik, mert a liga felfüggesztését követően is ját­szott? — Előfordulhat. Az ügyben a Tungsram-Honvéd és Dávid dönti el, kockáztatnak-e. A vizsgálat eredményétől függően lehet, hogy utólag büntetik meg a játékost, mert jogosulatlanul szerepelt, de az is lehet, hogy utólag derül ki, feles­legesen tartottak a vizsgálattól, nyugodtan szerepelhetett volna a mérkőzéseken Dávid Kornél. Megkérdeztük az üggyel kap­csolatban a másik érintett felet, az NB I-es kosárlabdaliga elnökét, dr. Faragó Gábort. — A kosárlabda-szövetség meg­bízta a ligát, hogy minden vitás át­igazolási ügyben szeptember har­­mincadikáig hozzon döntést — mondta az elnök. — A liga ennek a felkérésnek eleget tett, Dávid Kor­nél ügyében a már ismert határoza­tot hozta a Tungsram-Honvéd és a ZTE meghallgatása alapján. Mind­két csapat különböző dokumentu­mokat mutatott be, ezek alapján megállapítottuk, hogy mind a két csapat, a szövetség és Dávid is hi­bát követett el. A Zalaegerszeg azért, mert nem tisztázta Dávid Kornél szerződését a Honvéddal, megelégedett csupán egy munka­­szerződéssel. A Honvéd azért, mert bár tudta, hogy a játékos a ZTE-vel tárgyal, úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Dávidot azért, mert egyszerre két csapat­hoz, a Honvédhoz és a ZTE-hez is aláírt egy munkaszerződést. A szö­vetséget pedig azért, mert furcsa, hogy olyan körülmények vannak ma a magyar kosárlabdában, me­lyek lehetővé tették, hogy egy ilyen eset előfordult. A MKOSZ- tól tehát — a Dávid-ügy mellett — azt kérjük, vizsgálja meg, hogyan lehet a jövőben idejében kiszűrni a hasonló eseteket, a szövetség hoz­zon olyan intézkedéseket, hogy ilyen elő ne fordulhasson többé. Ennek érdekében létrehozunk egy ad hoc bizottságot, melybe a férfi- és a női liga és a kosárlabda-szö­vetség egy-egy tagot delegál. — Önök felfüggesztették Dávid Kornél játékjogát. Ez azt is jelenti, hogy a szövetségtől a játékos meg­büntetését is kérik? — Nem, mi csak a vizsgálat is­mételt elvégzését kérjük, mert úgy érezzük, hogy többeket kár ért Dá­vid Kornél átigazolási ügye kap­csán. Jó szándékunkat az is jelzi, hogy a Tungsram-Honvéd KEK- mérkőzése után függesztettük fel a játékjogát, pedig korábban is meg­tehettük volna. De hogy a kárról is szó essen, első számú kárvallott­ként a ZTE-t említeném. A Zala­egerszeget erkölcsi kár érte, mert az eset kapcsán meghurcolták a ne­vét, de emellett anyagi kárt is szen­vedett. Egy hónapig, míg nála edzett, ellátta a játékost, ezalatt Dávid használta az egyesület tulaj­donában levő létesítményeket és felszereléseket, emellett kivitték őt egy belgiumi tornára is. Az is a csapat kárára vált, hogy azt hitték, Dávid igazolásával megoldódtak gondjaik, most emiatt az a csapat talán legnagyobb problémája, hogy nincs centere. Kár érte a Tungs­­ram-Honvédot, a szövetséget és a ligát is, mivel szintén meghurcol­ták a nevüket. Úgy látjuk jónak, hogy amíg nem tisztázódik a hely­zet, addig ne játsszon Dávid. Hogy ne húzódhasson a végtelenségig, a vizsgálat legkésőbbi lezárását ok­tóber tizedikei határidővel szabtuk meg. — De az önök felfüggesztése nem jelenti azt, hogy nem játszhat, hiszen a szövetség nem függesztet­te fel a játékjogát. — Ez így van, de ahogy szere­pel a játékos egy mérkőzésen, a li­ga szabályzata alapján azonnal megóvjuk a mérkőzést. — S az önök óvását az az elnök­ség tárgyalná, amelyet szintén hi­báztatnak. Egyáltalán miért kérnek az önök által hibáztatott szövet­ségtől vizsgálatot? — Nagyon egyszerű: a szövet­ség a kosárlabdáért van, vagyis mindent úgy végez, hogy az a sportágnak minél jobb legyen. En­nek alapján pedig biztos, hogy a kosárlabda, nem pedig a saját érde­keit tartja szem előtt. — Horváth Frigyes azt mondta, hogy a pártatlanság érdekében az OTSH-t kérik fel a vizsgálatra. — A szövetség szíve joga, hogy milyen vizsgálatot végez az ügyben, mi csak tájékoztatást ké­rünk az átigazolással kapcsolatban. Ha a szövetség megteszi azt, hogy az OTSH-tól kéri a vizsgálatot, megemelem a kalapomat előtte. Az OTSH főosztályvezetője, dr. Molnár István érdeklődésünkre el­mondta, a sporthivatal kivizsgálja az ügyet. Még nem küldték meg neki a szükséges papírokat, de amint kézhez kapja, azonnal hoz­zákezdenek az OTSH-nál a vizsgá­lathoz, mely várhatóan csak egy­két napot vesz igénybe. • Halas Zoltán Dávid Kornél FOTÓ: HABIK CSABA Békés döntetlen Belgrádban Belgrádban döntetlenül ért vé­gett a Fischer—Szpasszkij páros mérkőzés 13. játszmája. A világos bábukat Fischer vezette, Szpasszkij ismét a szicíliai védelmet válasz­totta, de ezúttal gondosabban véde­kezett, mint all. játszmában. A vezérek nélküli középjátékban sö­tét könnyedén elhárította ellenfele nyerési kísérleteit. A játszma így alakult: Le4c5 2. Hf3 Hc6 3. Fb5 g6 4. Fxc6 bxc6 5. 0—0 Fg7 6. Bel fe 7. c3 Nh6 8. d4 cxd4 9. cxd4 0—0 10. Hc3 d6 11. Va4 Vb6 12. Hd2 Hf7 13. Hc4 Va6 14. Fe3 Vxa4 15. Hxa4 f5 16. exf5 Fxf5 17. Bad Bfc8 18. Ha5 Fd7 19. b3 Bab8 20. He3 Kf8 21. a3 Hh6 22. b4 Hf5 23. Bedl Ke8 24. He4 Bb5 25. h3 h5 26. Bd2 a6 27. Kf1 Bd5 28. Bedl Bb5 29. Ke2 Fe6 30. Be1 Kd7 31. Hc3 B5 b8 32. Kf1 h4 33. Ke2 Ff6 34. He4 Fd5 35. Kd3 Fg7 36. Bdc2 Bc7 37. Be1 Bf8 38. f3 Bb8 39. Hc3 Fg8 40. He2 Ff7 40 Fd2 Ff6 42. Bed Bbc8 43. Hc4 Bb7 44. Ha5 Bbc7 45. Hc4 Bb7 és döntetlen. •T. J. Jelöltjeink a galoppversenyekre Vasárnap 1. Basa (2) — Pesztra (3) — Valkiria (4) — Címer (1) 2. Bohoc (1) — Darabont (2) — Delikates (4) — Panka D. (9) 3. Tünemény (6) — Dédelgető (9) — Dhe (3) — Masni (10) 4. Státusz (3) — Kariba Dam (1) — Tintoretto (6) — Biankó (5) 5. Parád (4) — Gunner (2) — Adakaleh (8) — Mikus (3) 6. Pordenone (10) — Mexikó (5) — Cetli (9) — Komám (4) 7. Nemscsó (2) — Nancy (6) — Tudás (8) — Tercelán (1) 8. Bordal (1) — Sudaras {1) — Kellemes (10) — Orhella (9) 9. Saul (12) — Márk (2) — Magdus (11) — Díszping (7) 10. Maharadzsa (3) — Exellenciás (5) — Made in Cece (11) — Matéria (12) 11. Viszlát (10) — Neapoli Time (3) — Leo (5) — Venyige (8) A versenyek 11.00 órakor kezdődnek Gondban van a Haladás VSE Hogy miféle támogatásról van szó? Nem kevesebb, mint 18 millió forintot kért a Haladás labdarúgó­szakosztálya Szombathely város ön­­kormányzatától, megnövekedett költségeihez való hozzájárulásként, így többek között 5 millió forintot szerződéskötési juttatásokra, 7,5 milliót a játékosok és a labdarúgás­sal foglalkozó vezetők prémiumára. Történik mindez akkor, amikor a csapat kiesett az NB I-ből, s a máso­dik vonalban játszó Haladás költ­ségvetése alaposan túlszárnyalt min­den korábbit. Míg az 1990—91-es bajnokságban 13 milliót költöttek, addig az elmúlt bajnoki évben már 23 millió forintból gazdálkodtak a focisták. Az idei bajnokságra még az NB I-es szezont is jócskán meg­haladó, 36 milliós költségvetést ter­veztek a klubnál, focira. A 18 millió forint kérdése igazá­ból föl sem merült a város legutóbbi közgyűlésén, inkább arról kellett dönteniük a képviselőknek, hogy a második félévre járó, ám NB I-et feltételező 2,5 millió forintot meg­kaphatja-e a Haladás. A város 1992- ben is erején felül támogatja a zöld­fehér gárdát, s tartja kötelességének azért, mert egy-egy hazai mérkőzé­sen még az NB II-ben is 8-10 ezer szurkoló látogat ki a Rohonci úti pá­lyára. S hogy mit ad a főszponzor MÁV? Ebben az évben a vasút — nehézségei ellenére — 14,5 millió forintot költ a Haladás létesítmé­nyeire, 5 millió forintot a bérekre ad. Kapronczai János vasútigazgató elmondta, hogy emellett a vasút az elmúlt években 125 millió forintot ruházott be a Haladásnál. A képvi­selők, bár megértették a Haladás gondjait, nem átallották megjegyez­ni, miként fordulhat elő, hogy a játé­kosok jobban keresnek az NB II- ben, mint az NB I-ben...? Felmerült ismét egy városi labdarúgóklub lét­rehozásának lehetősége, mert akkor nem okozna külön fejtörést a város­atyáknak a másik NB II-es szombat­­helyi klub, a Sabaria labdarúgóinak helyzete. A vita korántsem zárult le, vi­szont a Haladás az igényelt 18 mil­lió helyett csak 2,5 millió forintot kapott gondjai enyhítésére. • K. T./Graffiti * É­pítésre alkalmas területet keresünk megvételre Mérete: minimum 2000 m2. Az ingatlan főútvonal mellett, jó parkolási, szállítási lehetőség kialakítására alkalmas legyen. Az ajánlatokat „Ingatlan ’92” jeligére, 1372 Budapest, Pf. 443 levél­címre kérjük elküldeni. ____________________ 10 453 MH / \ VÁLLALKOZÓK, KERESKEDŐK ÉS MAGÁNSZEMÉLYEK FIGYELMÉBE! Kiváló minőségű redőnyök, a legkedvezőbb áron, a Recon Kft.-től. Termékeink nyugati alapanyagból készülnek (festett, védőfóliával ellátott, alumínium és PVC színtartó páncéllal). Áraink az összes importredőny áránál olcsóbbak. A nyugat-európaival azonos minőség. Termékeink biztonságtechnikailag is elismertek, energiatakarékosak. Betörés ellen is megfelelő védelmet nyújt (zárható). Recon Kft., 9401 Sopron, Pf. 297. Telefon: (99) 27-038 10­4M MN

Next