Magyar Hírlap, 1992. november (25. évfolyam, 269-281. szám)

1992-11-18 / 271. szám

1992. november 18., szerda A rasszizmusról — tényszerűen A Magyar Hírlap 1992. október 25-ei számában jelent meg Szuhá­­nyi Mária A rasszizmus mint beteg­ség című cikke. Annak célkitűzésé­vel és tartalmával egyetértek. Sze­retném azonban felhívni a figyelmet a mindennapi életben, s ebben a cikkben is megfigyelhető olyan té­vedésre, ami a rasszizmus lényege. A természettudomány felfogása szerint a mai emberiség egyetlen és egységes faj! A cikkben is (sajnos) nyolcszor olvasható olyan mondat, amelyben a mai emberiség faji megosztottságára lehet következtet­ni. Ennek legkirívóbb példája a „zsidó faj” említése. Iskoláinkban minden szinten az emberiség egységét oktatjuk, s csak sajnálni lehet, hogy a különböző oktatási intézményekben tanult em­berek ezt elfelejtik. Nem szeretnék hosszú fejtegetésbe bocsátkozni az emberiség egységét bizonyító ada­tokat illetően, csupán néhány tényt említek, ami ezt alátámasztja, egyébként számos testi jellegünk bizonyítja, így a szemszín változása a világoskéktől a sötétbarnáig, a bőrszín árnyalatai a nagyon világos rózsásfehértől a sötét palaszürkéig, a nagyon szőke hajszíntől a sötét fe­ketéig terjedő árnyalatok, a nagyon alacsony termettől a nagyon maga­sig változó variációk említhetők. Ezek a jellegek egymással kom­binálódva a Föld egyes területein különböző jellegegyüttesek formá­jában fordulnak elő, s ezeket nevezi a tudomány rasszoknak, vagy em­berfajtáknak (és nem fajoknak!). Ezen emberfajták faji szintre emelé­se tudománytalan, mint ahogyan ugyancsak tudománytalan az em­berfajták között értékbeli különbsé­get tenni. Ez utóbbi jelenség a rasszizmus. Csak mellékesen említem meg, hogy ugyanígy tudománytalan fe­kete, fehér fajról beszélni, s még inkább a fajta szintű természettu­dományos osztályozási kategóriát népnevekhez, etnikumokhoz kap­csolni. Az emberiség tehát egységes faj, amely emberfajtákra tagolódik, s minden nép rasszbelileg összetett, azaz nem lehet egyetlen emberfaj­tát sem csupán valamely néphez kötni, azzal azonosítani. Nagyon jó lenne, ha az újságcik­kek, riportok, televíziós műsorok készítői, szerkesztői ezzel a ténnyel tisztában lennének. Észre­vételeim is csupán ennek érdeké­ben — nem kioktató, csupán tény­megállapító célzattal — íródtak. Dr. Farkas Gyula egyetemi tanár Szeged KOZONSEGSZOLGALAT Három lehetséges megoldás a Szabadság hídra A Magyar Hírlap szeptember 30-ai számában megjelent a Hidak a fővárosban: nagyobb beavat­kozásra csak a Szabadság hídon van szükség cí­mű cikkben nyilatkozók összekötik a híd rekonst­rukcióját és a villamosközlekedés megszünteté­sét. Miről is van szó valójában? Van egy elképzelés, amely még a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közlekedési koncep­ciójával kezdődött, s amelyet Dél-Buda—Rákos­palota metrónak neveznek. Ez a szocialistának in­dult, de a jelek szerint a rendszerváltást, az SZDSZ budapesti választási programjának ígére­tei ellenére is túlélt nagyberuházási terv azáltal, hogy a végállomása Budafokról a Kelenföldi pá­lyaudvarra tevődött át, megszűnt dél-budai, azál­tal pedig, hogy csak a Kálvin térig akarják meg­építeni, rákospalotai lenni. Időközben megroggyant az alapozás is. Az eredeti érv ugyanis az volt, hogy szét kell válasz­tani az autós közlekedést a tömegközlekedéstől — értsd: az utóbbit le kell szorítani a föld alá —, és mindezt úgy, hogy felszíni villamosjáratokat lehessen megszüntetni. Ez a cél mára erősen ela­vult. Az új cél a Szabadság hídnak a szóban forgó cikkben is emlegetett tehermentesítése. Vagyis újabban az a szöveg, hogy a Szabadság híd le akar szakadni. Nemrég megjelent azonban a szí­nen egy olyan szakértői csoport, amely nem érde­kelt egy metróépítésben sem, s így a Szabadság híd kérdésében is objektív tudott maradni. Ez a csoport a Travers Morgan cégtől járt itt, az Euró­pai Újjáépítési Bank megbízásából. Azt állapítot­ták meg, hogy a Szabadság híd esetében három megoldás lehetséges, a legdrágább is mindössze 3 milliárd forintba kerülne, és a munka csupán két évig tartana. Ez a híd teljes újjáépítése lenne a mai formájában. A kétmilliárdos megoldás egy új híd építése 18 hónap alatt, és az 1,2 milliárdos a rehabilitálás, kilenc hónap alatt. Összehasonlítva a költségeket, azaz a metró — kamatostul — legalább 100 milliárd forintját a Travers Morgan javaslataival, amelyek a Bartók Béla úti villamospálya korszerűsítését és a Sza­badság híd rekonstrukcióját véve alapul, igen bő becsléssel legfeljebb 5 milliárd forintba kerülné­nek, hússzoros (!) az eltérés. Az angol tanulmány 1992 júliusában készült, a Magyar Hírlap cikke szeptemberben jelent meg. Vajon miért nem utalnak rá a riportalanyok? Mindenesetre ajánlom a fővárossal, közlekedés­sel, gazdasággal foglalkozó újságírók figyelmébe a Travers Morgan tanulmányát. A helyzet és a le­hetőségek eme ötletgazdag áttekintése megérde­melne egy bővebb ismertetést a sajtóban, sőt akár a részjavaslatok alapos vitája is érdekelné a fővá­ros közönségét. Vargha Márton önkormányzati képviselő Budapest A teljes újjáépítés hárommilliárdba kerülne FOTÓ: BÁNKÚTI ANDRÁS Andrásfalvy Bertalan miniszter úr figyelmébe Megdöbbenéssel értesültünk ar­ról, hogy a közalkalmazotti törvény következtében hátrányos helyzetbe kerülnek azok a gimnáziumi tanárok, akik egyenes úton, egy egyetem nappali tagozatán egyszer­re szereztek középiskolai tanári ké­pesítést 2 vagy 3 szakon. Az új sza­bályozás szerint ugyanis 2 diplo­másnak számít és magasabb fizetési osztályba kerül az a gimnáziumi ta­nár, — aki először főiskolát vég­zett, majd levelező tagozaton meg­szerezte egyik szakán a kiegészítő egyetemi végzettséget, — aki egyik szakán főiskolai, a másikon egyete­mi végzettséget szerzett, így egy év különbséggel 2 diplomát kapott. Ugyancsak magasabb fizetési osztályba fog kerülni az a diákunk,­­ aki most csak egy szakon fe­lelt meg az egyetemi felvételi vizs­gán, így egyszakos képzésben része­sül, és majd később, levelező tago­zaton el fog végezni egy másik sza­kot is. Nem értjük, hogy miért érté­kesebb ezeknek a tanároknak a dip­lomája, miért kerülnek magasabb fi­zetési osztályba nálunk, akik nem több részletben szereztük meg ugyanazt, esetleg többszakos képe­sítésünket. Bennünket ez a megalá­zó megkülönböztetés sért és mélysé­gesen felháborít, mi ezt nem tudjuk elfogadni! Bízunk azonban az Ön józan íté­lőképességében és igazságérzetében, ezért reméljük, hogy kezdeményez­ni fogja ennek a tarthatatlan, a tan­testületek tagjai között feszültséget keltő helyzetnek a megszüntetését. 11 aláírás a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai (9900 Körmend, Bajcsy Zs. u. 3.) Egy elkeseredett anya figyelmébe kedves Asszonyom, bizonyára nem lesz könnyebb a megélhetés, de lelki terhe talán igen, ha elmondjuk: problémájával nincs egyedül..Buda­pesten jelenleg a 25 évnél fiatalabb magyar állampolgárok 5,1 százaléka munkanélküli, vagy azért, mert mun­kahelyén leépítés, esetleg csődeljárás volt, vagy mert tanulmányai befejez­tével képtelen volt elhelyezkedni. Ez utóbbiak közé tartozik az Ön fia is. Bizony, néhány éve nem gondol­tuk volna, hogy egy jó eredménnyel végzett, erős testalkatú, szorgalmas fiatalember nem az ismerkedési es­tek, hanem az álláshirdetések szöve­gét böngészi majd az újságokban, többnyire hiába. Vigasz a bajban, hogy van egy segélyezési forma — a pályakezdők munkanélküli-segélye —, amelyet azok is igényelhetnek, akiknek soha nem volt még munka­helyük. Mindenekelőtt fia keresse fel a la­kóhelye szerinti munkaügyi közpon­tot, bizonyítványával együtt. Ha há­rom hónapig nem tudnak a szakkép­zettségének megfelelő munkát fel­ajánlani, jogosulttá válik a pályakez­dők munkanélküli-segélyére. Ez hat hónapig folyósítható, és összege a mindenkori minimálbér 75 százalé­ka. Erre az összegre fia csak akkor számíthat, ha oklevelét másfél évnél nem régebben szerezte. „Erzsébetvárosi lakosának. Tagadhatatlan: nem költözik be­lénk a kétkedés ördöge, ha arról hallunk, hogy köztiszteletben álló, hajdan példaképül szolgáló veze­tők is kitárják a markukat, nehogy mellé hulljon a szemhunyás bőre. Azon sem tudunk megütközni — mindnyájan tudjuk miért — ha a rend őrei közül fagyja magát vala­ki megvesztegetni. Hogy mi erről a véleményünk? Lesújtó. Ám arról sem vélekedünk másként, hogy Ön részletesen megírja lapunknak, mi­lyen maffia folyik a kerületben, ahol a legfőbb mérce a pénz, ami­ért minden megvásárolható; nevét és pontos címét azonban „lefelej­ti”. Nyugodtan megvádol vezető beosztású állami tisztviselőt csak­úgy, mint a fegyveres testület tag­ját: jöjjön a vizsgálat, recsegjenek a karosszékek, hulljanak a sarzsik, miközben Ön a háttérben, láthatat­lanul és elégedetten dörzsöli a ke­zét. Nem uram, ebben nem vagyunk partnerek. Ellenszenvvel viselte­tünk az olyan névtelen levelek iránt, amelyek minden terhelő ada­tot tartalmaznak, de a legelemib­bet: az aláírást a lezseren elhagy­ják. Kiváltképpen bántja szépérzé­künket, hogy Ön háromszor is használja az erkölcs kifejezést, mármint hogy Önnek van ilyen. Részünkről viszont erkölcstelenség lenne, ha bajba-perbe kevernénk bárkit is, „bemondás alapján”. T. Szondi Ferenc! Ön tévesen értelmezi azt a táblá­zatot, amellyel lapunk hozzá kíván járulni, hogy várható nyugdíjeme­lését előre kiszámolhassa. Az 1991. évi rendeleti kritériumok lényegé­ben megegyeznek az 1992. évi év­közi korrekciónál alkalmazottakkal. Eltérés abban van, hogy amíg ta­valy fix összeget határoztak meg, ez évben a korrekciót százalékban adták meg. Szerkesztőségünknek nincs jogásza, csak jogot végzett munkatársai, akik természetesen nem praktizálnak, mert főállású új­ságírók. A rendeleteket ismerik, de nincs jogi gyakorlatuk és félfoga­dást sem tartanak. Abban az ügy­ben viszont, amely Önt foglalkoz­tatja, útbaigazítást tud adni a Nyug­díjasok Budapesti Szövetsége. Cí­mük: Budapest, VII. kerület, Hársfa u. 43. Telefonszámuk: 122-36-56. • S. M. A SZERKESZTŐ ÜZEM­ A nyugdíjemelés kiszámítása — Feljelentés: névtelenül A Magyar Hírlap postája Kádárék ’56 után hősként ünnepelték Dudás Istvánt Ellent kell mondanom Várady Gyula ezredesnek a Dudás-ügyben kifejtett álláspontját illetően. Elte­kintve attól, hogy Dudás áv. szds. mint laktanyaparancsnok felelős­séggel viseltetett a rábízott lakta­nyáért — a tömegre még az 1956- ban érvényben lévő katonai szabá­lyok értelmében sem lehetett meg­felelő felszólítás nélkül. „Rendkí­vüli esetben” az előírás a követke­ző lett volna: első sortűz a tömeg feje fölé, ha ez nem használ, a tö­meg lába elé és csak végső esetben bele a tömegbe. Dudás ezt nem tette. Ő „csekis­­ta” módon az „ellenséget” meg­semmisíteni kívánta! S amikor lát­ta, hogy a népirtás után szorul szá­mára a „kapca”, elhagyta szolgála­ti helyét, magára hagyta katonáit és családjával együtt gyáván meg­futott. Ezért a Népköztársaság hadi jo­ga esetében is számára egy haditör­vényszék elé állítás járt volna. S a hadijog szerint „az ellenség elől való megfutás” miatt, párosulva a rábízott katonai objektum feladásá­ért, világos, hogy „halál” lett volna az ítélet. Ezzel szemben Kádárék Dudás Istvánt kitüntették, ezredes­sé léptették elő és a „testvéri” népi demokráciák hadseregei előtt mint igazi „hőst” ünnepeltették. Kommentár felesleges. Egy népellenes, antidemokrati­kus és velejéig rothadt politikai rendszer hőse volt tehát ez a Du­dás, akit most Várady Gyula szár­nyai alá vesz. Szívélyes üdvözlettel: Dr. Gosztonyi Péter (Bern) a magyar néphadsereg egykori tisztje (1956) Sajnálom Zimányi Tibort Mint ahogy sajnálok mindenkit, akit annyira megpróbált az élet, hogy képtelen volt megőrizni ítélő­képességét. Mélységesen tisztelem viszont azokat, akik a Zimányiénál még kegyetlenebb sorsuk dacára akartak és tudtak objektívek ma­radni. Vajon miért emlegeti Zimányi az élő Horthy, az élő Sztálin, az élő Brezsnyev szobrait, utcáit? A napjainkban eltávolított szobrok, utcatáblák közül talán kapcsolódott valamelyik élő személyhez? Zimányi elvbarátaihoz hason­lóan kisajátítja magának a népet. „Az elmúlt korszak társadalmának jó ízlését sértő emlékművek”-ről beszél. Honnan tudja, hogy kinek mi volt ízléses vagy ízléstelen? ,Jó néhány társadalmi szervezetet” említ, amelynek „határozott, sőt fe­nyegető fellépésének lett is foga­natja”. Az illetékes bizottság, saj­nos, beijedt és olyan listát állított fel az eltávolítandó emlékművek­ről, amely például az én ízlésemet sérti. Természetesen nemcsak Oszta­­penkóról, hanem Steinmetzről is szó van. E két parlamenter élete kockáztatásával a körülzárt Buda­pest lerombolásának elkerülése ér­dekében vitte a megadásra szóló ultimátumot a náci hadvezetőség­nek. Egyikük német aknától, mási­kuk, feladata teljesítése után visszatérőben — tévedésből — övéinek ágyútüzétől halt hősi ha­lált. (Ha Zimányi véletlenül népi tudná, Steinmetz Miklós pécsi szü­letésű magyar volt, akinek családja éppen Horthyék miatt menekült külföldre.) Szobrot emelni nekik nem volt indokolt. De ha már... Mediciek és Savonarola. Ha már a párhuzamnál maradunk: egy ma­gyar Medici (mondjuk például Széchenyi) szobra miért nem fért össze például Ságvári Endre kis mellszobrával annak a budai cuk­rászdának a kertjében, ahol tűz­harcban elesett? Azt hiszem az ő „emberi nagyságát, áldozatvállalá­sát ugyancsak mindenki elismeri” — kivéve talán Zimányit. (De hát Savonarola sem tartozik mindenki kedvencei közé.) Zimányi elvakultságában még Mussolininek is felmentést ad. Zi­mányi szerint Mussolininek „hi­bái” (Matteotti gyilkosság, Abesszínia lerohanása, egyszemé­lyi fasiszta diktatúra, koncentrációs táborok, római zsidók elhurcolása, stb.) ellenére is fennmaradhatott a nevével ellátott emlékoszlop, nem értem, miért kellett eltávolítani például a tanácsköztársasági em­lékművet? Csak nem gondolja Zi­mányi úr, hogy a magyar tanács­­köztársaság bűnei többet, az ország területi épségét védelmező hadjára­tai pedig kevesebbet nyomnak a latban Mussolini bűneinél, illetve „érdemeinél”? Már csak szánakozással teli mo­sollyal lehet Zimányit olvasni, ahogy Marxot elintézi. Véleménye, miszerint „Marxhoz hasonló súlyú közgazdász legalább száz van”, nem Marxot, hanem Zimányit mi­nősíti. Talán figyelmeztetni kellene a nyugati, marxizmussal foglalko­zó egyetemi tanszékeket, tanárokat és kutatókat, hogy fölösleges dol­gokra pazarolják idejüket, hiszen Zimányi már megmondta... Horn Emil 1125 Budapest Galgóczy út 17 MAGYAR HÍRLAP X 1 Néhány észrevétel a Záróra előtthöz Tisztelt Hegyi Úr! Az október 30-ai Záróra előtt cí­mű jegyzetét nem tudom szó nélkül hagyni, bár napokig nem dobtam postára a levelemet. Nem vagyok rendszeres olvasó­juk, de ez az írás megdöbbentett. Nem akarom Önt bántani, nem látok a lelke mélyére. Nem tudom, hogy szó szerint értsem-e sorait, jól értettem-e a mondatokban elrejtett lényeget: nem tudom de szomorú lettem tőle. Ugyanis: én nem vagyok szkin­­hed, fasiszta, öreg nyilas, szélső­jobbra sodródott gyűlölködő. (Nem vagyok párttag sem. Se ilyen, se olyan.) Mindez nem va­gyok! Annak ellenére nem, hogy tisztelem a miniszterelnököt, és úgymond „tömegbázis” vagyok számára. Noha nem látok a kulisszák mö­gé — egyik oldalon sem —, meg vagyok győződve róla, hogy mind­annyian jobban járnánk (rövid tá­von és anyagilag nem feltétlenül), ha jó szándékaiban erősítenénk őt. Talán kevesebbet hibázna. Vagy ez nem cél? Így talán megvalósulhat­na egy kevésbé gyűlölködő ország. Naivitás? Lehet. Legyen ellenfe­lünk, de ne akarjuk megölni, meg­nyomorítani a lelkét. Ember Ő is. Ez lehet csak politika, de ez na­gyon veszélyes. Bűneinkért bűn­hődni fogunk önmagunk előtt. Ez biztos! Nem feltétlenül anyagilag, és nem feltétlenül azonnal, főleg nem holmi dörgedelmes, rettegett igaz­ságtétel által. Magamról annyit, hogy 26 éve­sen havi bruttó 12500 forintért dol­gozhatom egyelőre. Nem kevés, de ugye, talán nem olyan sok?! És ha még ez sem lesz, nem az „Antall-kurzust” hibáztatom első­sorban, hanem a vállalatom veze­tőit, akik közel ezer ember bőrét vitték vásárra. Ez már-már közhely, de ezzel engem senki nem butított, nem uszított (sem fasiszta, sem szkinhed, sem öreg nyilas, sem szélsőjobboldali gyűlölködő), el­lenben saját szememmel látom, amit láthatok belőle. Ugyanis na­gyon ügyesek, így működik a világ? Kár érte. Nagy szavak, de én ennek el­lenére próbálok becsülettel, bár­mily helyzetben helytállni. Próbá­lom támogatni a jó szándékot, és próbálom megérteni a más vélemé­nyét is. Bizonyára Ön is így van ezzel. Ezek a gondolatok törtek föl be­lőlem, és késztettek írásra. Köszönöm, ha végig olvasott és elnézést, ha valamiben félreértet­tem, vagy megbántottam! Üdvözlöm Önt Kiss Erika Kecskemét Tisztelt Kiss Erika! Köszönöm türelmes, kultúrált le­velét. Bárcsak a politika hivatásos művelői is hasonló hangnemben fo­galmaznának! Én azonban nem a miniszterelnök úrral rokonszenve­­zőket neveztem szkinhedeknek, fa­sisztáknak, stb, csak azokat, akik Göncz Árpád köztársasági elnök urat hazaárulóként gyalázzák, el­lenségként mocskolják, kifütyülik. Biztos vagyok benne, hogy Ön — miként én is — mind a köztársasági elnök úr, mind a miniszterelnök úr beszédét tisztelettel végighallgatná. Tisztelettel Hegyi Gyula Vannak, akik vonzódnak az ostobaságokhoz Irkálódásaink hatásfoka Ezen az oldalon — de másutt is — folynak az irkálódások életünk jobbá, olykor csak elviselhetővé tétele érdekében. Lényeges azon­ban, hogy ez milyen hatásfokkal történik. Tabi Lászlónak egy busz­megállót, nekem pedig e helyen megjelent írásokkal a tábori rabbik előléptetését sikerült elintéznünk életünkben. Szakmám nyelvén, ilyen hatásfokkal egy motor csak önmagát tudná működtetni és erő­sen szennyezné a környezetet. Az ilyen motorok eladhatatlanok, vi­szont a gyenge környezetszennye­ző irományokat veszik és „eszik” az emberek. 80 évem tapasztalata és a Surcsy-törvény (saját becene­vem) azt igazolja, hogy az embe­rek vonzódnak az ostobaságokhoz, a káros szenvedélyekhez, könnyen félrevezethetők. A vágyakra, ösztönökre, érzel­mekre épülő irkálmányoknak ezért jobb a hatásfoka, emellett a nyel­vezetük is egyszerűbb, primitív. Az alapismereteket igénylő tanul­mányokat az emberek nagyobbik része kevésbé érti meg és teszi ma­gáévá. Emellett, az autótól a válla­latokon át a társadalmi rendszerig, néhány éve a bontás a menő ág, és valami ellen jobb hatásfok lehet ir­­kálódni, mint valamiért. „Ami elromolhat, az el is rom­lik.” Murphy alaptörvénye. „Amit el lehet rontani, azt el is rontja az ember.” Lurcsy alaptörvénye. Olyat pedig nem lehet alkotni, amelyet el ne lehetne rontani. Szí­vesebben is bontanak és rontanak. Az erre biztató irkálmányok ezért is jobb hatásfokúak, mint a szerete­­tet keltők. Ezrével sorolhatnám eszmélésemtől napjainkig azokat a műveket, amelyek jó hatásfokúak­nak bizonyultak, hisz elméleteik megvalósultak. Hiába irkálkodtak ellenük olyan elismert lapokban, mint a Magyar Nemzet, az Újság, a Népszava kitűnő publicistái: Zsolt Béla, Pető Sándor és sorolhatnám, ment minden a hungarista úton Szálasiig. Attól tartok, ma is hiába irkálód­­nak kiváló lapjainkban tiszteletre méltó publicistáink, ismét megy majd minden a maga „Magyar Út­ján” — kántálták az ösztönökre és nemzeti érzelmekre építő irkálmá­nyok fogalmazói és hívei a felvo­nulásukon. A Demokratikus Charta de­monstrációja után mégis bízom ab­ban, hogy a történelem nem ismét­lődik meg: annak idején ugyanis, az irkáló értelmiség — a szerkesztősé­gen kívül — főként a Fészekbe és a Magyar utcába ment a Mezon Fri­­dához. Csak később mentek az ut­cára kis számú barátaikkal. A eltar­tások viszont úgy tűnik, még idejé­ben és imponálóan sokan követték őket. Lélekben még sokkal többen voltak velük. íme a bizonyság: pub­licistáinknak kitűnő a hatásfoka. Surányi Endre A svájci magyarság képviseletéről Sajnos csak most került kezünk­be lapjuk augusztus 22-ei száma, s abban megdöbbenéssel olvastuk Kende Péter politológus minden alapot nélkülöző kijelentését, mi­szerint szövetségünk nem képviseli a svájci magyarságot. Nem tudjuk, hogy az illető ezt a valótlan információt honnan sze­rezte, de kénytelenek vagyunk til­takozni ellene, az alábbi adatok alapján: A szövetség közel 30 éve műkö­dik (kétszer módosított alap­szabállyal). Jelenleg 12 svájci ma­gyar tagegyesületet foglal magába, amelyek sok ezer aktív taggal mű­ködnek. A körülbelül 30-36 fős küldötti közgyűlés kétévenként vá­lasztja meg titkos, vagy nyílt sza­vazással héttagú vezetőségét. (Te­hát szó sincs a cikkben említett „önválasztásról”.) A szövetség feladata többek kö­zött a tagegyesületek közti együtt­működés elmélyítése, a progra­mok, meghívások összehangolása, stb., országos szintű kezdeménye­zések realizálása. A szövetség koordinálta például az 1956-os forradalom 30 éves év­fordulójának nagy sikerű ünnepsé­geit, s a fiatalsággal karöltve részt vett a romániai falurombolás elleni nagyszabású berni tiltakozó akció megszervezésében —, 1989—90-ben országos gyűjtést indított a romániai menekültek szá­mára és a befolyt összeget eljuttat­ta illetékes szerveknek. Az 1992 elején meghirdetett újabb gyűjtésre eddig befolyt körülbelül 25 ezer svájci frankból támogatást nyújtott a délvidéki menekülteknek, az Illyés Alapítványnak stb. Egyik, karitatív célra szakoso­dott tagegyesületünk, a kér­­mun­­kásszöv. az elmúlt évtizedek folya­mán több száz tonna élelmiszert, gyógyszert, s hatalmas összegű készpénzt juttatott a határokon túli, nélkülöző magyaroknak,­­ míg kulturális vonalon egy másik tag­egyesületünk, a SMIKK fejtett ki sok éven át értékes, magyarságtu­dat megőrző tevékenységet. Végül még egy adat: „senkit sem képviselő” szövetségünk négy küldöttét az MVSZ közgyűlése a választmányba beválasztotta! A fentiek nincsenek ellentmon­dásban azzal, hogy van például egy egyesület Svájcban, amely nem tagja szövetségünknek, s van több, kisebb-nagyobb társaság, csoporto­sulás, amelyek ugyancsak önállóan működnek. Kérjük, hogy ezen levelünket a valóság megismerése, a tisztánlátás érdekében szíveskedjenek le. lap­jukban közölni. Üdvözlettel Svájci Magyar Egyesületek Szövetsége Dr. Sasvári László főtitkár Kiss Tibor elnök Rovatszerkesztő: SÁRKÖZI MÁRIA Felhívjuk olvasójuk figyelmét, hogy kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A rovatunknak szánt leveleket szerkesztjük, szükség esetén a lényeget nem érintő rövidíté­sekkel közöljük. Ehhez külön hozzájárulást nem kérünk.

Next