Magyar Hírlap, 1992. november (25. évfolyam, 269-281. szám)
1992-11-18 / 271. szám
1992. november 18., szerda A rasszizmusról — tényszerűen A Magyar Hírlap 1992. október 25-ei számában jelent meg Szuhányi Mária A rasszizmus mint betegség című cikke. Annak célkitűzésével és tartalmával egyetértek. Szeretném azonban felhívni a figyelmet a mindennapi életben, s ebben a cikkben is megfigyelhető olyan tévedésre, ami a rasszizmus lényege. A természettudomány felfogása szerint a mai emberiség egyetlen és egységes faj! A cikkben is (sajnos) nyolcszor olvasható olyan mondat, amelyben a mai emberiség faji megosztottságára lehet következtetni. Ennek legkirívóbb példája a „zsidó faj” említése. Iskoláinkban minden szinten az emberiség egységét oktatjuk, s csak sajnálni lehet, hogy a különböző oktatási intézményekben tanult emberek ezt elfelejtik. Nem szeretnék hosszú fejtegetésbe bocsátkozni az emberiség egységét bizonyító adatokat illetően, csupán néhány tényt említek, ami ezt alátámasztja, egyébként számos testi jellegünk bizonyítja, így a szemszín változása a világoskéktől a sötétbarnáig, a bőrszín árnyalatai a nagyon világos rózsásfehértől a sötét palaszürkéig, a nagyon szőke hajszíntől a sötét feketéig terjedő árnyalatok, a nagyon alacsony termettől a nagyon magasig változó variációk említhetők. Ezek a jellegek egymással kombinálódva a Föld egyes területein különböző jellegegyüttesek formájában fordulnak elő, s ezeket nevezi a tudomány rasszoknak, vagy emberfajtáknak (és nem fajoknak!). Ezen emberfajták faji szintre emelése tudománytalan, mint ahogyan ugyancsak tudománytalan az emberfajták között értékbeli különbséget tenni. Ez utóbbi jelenség a rasszizmus. Csak mellékesen említem meg, hogy ugyanígy tudománytalan fekete, fehér fajról beszélni, s még inkább a fajta szintű természettudományos osztályozási kategóriát népnevekhez, etnikumokhoz kapcsolni. Az emberiség tehát egységes faj, amely emberfajtákra tagolódik, s minden nép rasszbelileg összetett, azaz nem lehet egyetlen emberfajtát sem csupán valamely néphez kötni, azzal azonosítani. Nagyon jó lenne, ha az újságcikkek, riportok, televíziós műsorok készítői, szerkesztői ezzel a ténnyel tisztában lennének. Észrevételeim is csupán ennek érdekében — nem kioktató, csupán ténymegállapító célzattal — íródtak. Dr. Farkas Gyula egyetemi tanár Szeged KOZONSEGSZOLGALAT Három lehetséges megoldás a Szabadság hídra A Magyar Hírlap szeptember 30-ai számában megjelent a Hidak a fővárosban: nagyobb beavatkozásra csak a Szabadság hídon van szükség című cikkben nyilatkozók összekötik a híd rekonstrukcióját és a villamosközlekedés megszüntetését. Miről is van szó valójában? Van egy elképzelés, amely még a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány közlekedési koncepciójával kezdődött, s amelyet Dél-Buda—Rákospalota metrónak neveznek. Ez a szocialistának indult, de a jelek szerint a rendszerváltást, az SZDSZ budapesti választási programjának ígéretei ellenére is túlélt nagyberuházási terv azáltal, hogy a végállomása Budafokról a Kelenföldi pályaudvarra tevődött át, megszűnt dél-budai, azáltal pedig, hogy csak a Kálvin térig akarják megépíteni, rákospalotai lenni. Időközben megroggyant az alapozás is. Az eredeti érv ugyanis az volt, hogy szét kell választani az autós közlekedést a tömegközlekedéstől — értsd: az utóbbit le kell szorítani a föld alá —, és mindezt úgy, hogy felszíni villamosjáratokat lehessen megszüntetni. Ez a cél mára erősen elavult. Az új cél a Szabadság hídnak a szóban forgó cikkben is emlegetett tehermentesítése. Vagyis újabban az a szöveg, hogy a Szabadság híd le akar szakadni. Nemrég megjelent azonban a színen egy olyan szakértői csoport, amely nem érdekelt egy metróépítésben sem, s így a Szabadság híd kérdésében is objektív tudott maradni. Ez a csoport a Travers Morgan cégtől járt itt, az Európai Újjáépítési Bank megbízásából. Azt állapították meg, hogy a Szabadság híd esetében három megoldás lehetséges, a legdrágább is mindössze 3 milliárd forintba kerülne, és a munka csupán két évig tartana. Ez a híd teljes újjáépítése lenne a mai formájában. A kétmilliárdos megoldás egy új híd építése 18 hónap alatt, és az 1,2 milliárdos a rehabilitálás, kilenc hónap alatt. Összehasonlítva a költségeket, azaz a metró — kamatostul — legalább 100 milliárd forintját a Travers Morgan javaslataival, amelyek a Bartók Béla úti villamospálya korszerűsítését és a Szabadság híd rekonstrukcióját véve alapul, igen bő becsléssel legfeljebb 5 milliárd forintba kerülnének, hússzoros (!) az eltérés. Az angol tanulmány 1992 júliusában készült, a Magyar Hírlap cikke szeptemberben jelent meg. Vajon miért nem utalnak rá a riportalanyok? Mindenesetre ajánlom a fővárossal, közlekedéssel, gazdasággal foglalkozó újságírók figyelmébe a Travers Morgan tanulmányát. A helyzet és a lehetőségek eme ötletgazdag áttekintése megérdemelne egy bővebb ismertetést a sajtóban, sőt akár a részjavaslatok alapos vitája is érdekelné a főváros közönségét. Vargha Márton önkormányzati képviselő Budapest A teljes újjáépítés hárommilliárdba kerülne FOTÓ: BÁNKÚTI ANDRÁS Andrásfalvy Bertalan miniszter úr figyelmébe Megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a közalkalmazotti törvény következtében hátrányos helyzetbe kerülnek azok a gimnáziumi tanárok, akik egyenes úton, egy egyetem nappali tagozatán egyszerre szereztek középiskolai tanári képesítést 2 vagy 3 szakon. Az új szabályozás szerint ugyanis 2 diplomásnak számít és magasabb fizetési osztályba kerül az a gimnáziumi tanár, — aki először főiskolát végzett, majd levelező tagozaton megszerezte egyik szakán a kiegészítő egyetemi végzettséget, — aki egyik szakán főiskolai, a másikon egyetemi végzettséget szerzett, így egy év különbséggel 2 diplomát kapott. Ugyancsak magasabb fizetési osztályba fog kerülni az a diákunk, aki most csak egy szakon felelt meg az egyetemi felvételi vizsgán, így egyszakos képzésben részesül, és majd később, levelező tagozaton el fog végezni egy másik szakot is. Nem értjük, hogy miért értékesebb ezeknek a tanároknak a diplomája, miért kerülnek magasabb fizetési osztályba nálunk, akik nem több részletben szereztük meg ugyanazt, esetleg többszakos képesítésünket. Bennünket ez a megalázó megkülönböztetés sért és mélységesen felháborít, mi ezt nem tudjuk elfogadni! Bízunk azonban az Ön józan ítélőképességében és igazságérzetében, ezért reméljük, hogy kezdeményezni fogja ennek a tarthatatlan, a tantestületek tagjai között feszültséget keltő helyzetnek a megszüntetését. 11 aláírás a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárai (9900 Körmend, Bajcsy Zs. u. 3.) Egy elkeseredett anya figyelmébe kedves Asszonyom, bizonyára nem lesz könnyebb a megélhetés, de lelki terhe talán igen, ha elmondjuk: problémájával nincs egyedül..Budapesten jelenleg a 25 évnél fiatalabb magyar állampolgárok 5,1 százaléka munkanélküli, vagy azért, mert munkahelyén leépítés, esetleg csődeljárás volt, vagy mert tanulmányai befejeztével képtelen volt elhelyezkedni. Ez utóbbiak közé tartozik az Ön fia is. Bizony, néhány éve nem gondoltuk volna, hogy egy jó eredménnyel végzett, erős testalkatú, szorgalmas fiatalember nem az ismerkedési estek, hanem az álláshirdetések szövegét böngészi majd az újságokban, többnyire hiába. Vigasz a bajban, hogy van egy segélyezési forma — a pályakezdők munkanélküli-segélye —, amelyet azok is igényelhetnek, akiknek soha nem volt még munkahelyük. Mindenekelőtt fia keresse fel a lakóhelye szerinti munkaügyi központot, bizonyítványával együtt. Ha három hónapig nem tudnak a szakképzettségének megfelelő munkát felajánlani, jogosulttá válik a pályakezdők munkanélküli-segélyére. Ez hat hónapig folyósítható, és összege a mindenkori minimálbér 75 százaléka. Erre az összegre fia csak akkor számíthat, ha oklevelét másfél évnél nem régebben szerezte. „Erzsébetvárosi lakosának. Tagadhatatlan: nem költözik belénk a kétkedés ördöge, ha arról hallunk, hogy köztiszteletben álló, hajdan példaképül szolgáló vezetők is kitárják a markukat, nehogy mellé hulljon a szemhunyás bőre. Azon sem tudunk megütközni — mindnyájan tudjuk miért — ha a rend őrei közül fagyja magát valaki megvesztegetni. Hogy mi erről a véleményünk? Lesújtó. Ám arról sem vélekedünk másként, hogy Ön részletesen megírja lapunknak, milyen maffia folyik a kerületben, ahol a legfőbb mérce a pénz, amiért minden megvásárolható; nevét és pontos címét azonban „lefelejti”. Nyugodtan megvádol vezető beosztású állami tisztviselőt csakúgy, mint a fegyveres testület tagját: jöjjön a vizsgálat, recsegjenek a karosszékek, hulljanak a sarzsik, miközben Ön a háttérben, láthatatlanul és elégedetten dörzsöli a kezét. Nem uram, ebben nem vagyunk partnerek. Ellenszenvvel viseltetünk az olyan névtelen levelek iránt, amelyek minden terhelő adatot tartalmaznak, de a legelemibbet: az aláírást a lezseren elhagyják. Kiváltképpen bántja szépérzékünket, hogy Ön háromszor is használja az erkölcs kifejezést, mármint hogy Önnek van ilyen. Részünkről viszont erkölcstelenség lenne, ha bajba-perbe kevernénk bárkit is, „bemondás alapján”. T. Szondi Ferenc! Ön tévesen értelmezi azt a táblázatot, amellyel lapunk hozzá kíván járulni, hogy várható nyugdíjemelését előre kiszámolhassa. Az 1991. évi rendeleti kritériumok lényegében megegyeznek az 1992. évi évközi korrekciónál alkalmazottakkal. Eltérés abban van, hogy amíg tavaly fix összeget határoztak meg, ez évben a korrekciót százalékban adták meg. Szerkesztőségünknek nincs jogásza, csak jogot végzett munkatársai, akik természetesen nem praktizálnak, mert főállású újságírók. A rendeleteket ismerik, de nincs jogi gyakorlatuk és félfogadást sem tartanak. Abban az ügyben viszont, amely Önt foglalkoztatja, útbaigazítást tud adni a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége. Címük: Budapest, VII. kerület, Hársfa u. 43. Telefonszámuk: 122-36-56. • S. M. A SZERKESZTŐ ÜZEM A nyugdíjemelés kiszámítása — Feljelentés: névtelenül A Magyar Hírlap postája Kádárék ’56 után hősként ünnepelték Dudás Istvánt Ellent kell mondanom Várady Gyula ezredesnek a Dudás-ügyben kifejtett álláspontját illetően. Eltekintve attól, hogy Dudás áv. szds. mint laktanyaparancsnok felelősséggel viseltetett a rábízott laktanyáért — a tömegre még az 1956- ban érvényben lévő katonai szabályok értelmében sem lehetett megfelelő felszólítás nélkül. „Rendkívüli esetben” az előírás a következő lett volna: első sortűz a tömeg feje fölé, ha ez nem használ, a tömeg lába elé és csak végső esetben bele a tömegbe. Dudás ezt nem tette. Ő „csekista” módon az „ellenséget” megsemmisíteni kívánta! S amikor látta, hogy a népirtás után szorul számára a „kapca”, elhagyta szolgálati helyét, magára hagyta katonáit és családjával együtt gyáván megfutott. Ezért a Népköztársaság hadi joga esetében is számára egy haditörvényszék elé állítás járt volna. S a hadijog szerint „az ellenség elől való megfutás” miatt, párosulva a rábízott katonai objektum feladásáért, világos, hogy „halál” lett volna az ítélet. Ezzel szemben Kádárék Dudás Istvánt kitüntették, ezredessé léptették elő és a „testvéri” népi demokráciák hadseregei előtt mint igazi „hőst” ünnepeltették. Kommentár felesleges. Egy népellenes, antidemokratikus és velejéig rothadt politikai rendszer hőse volt tehát ez a Dudás, akit most Várady Gyula szárnyai alá vesz. Szívélyes üdvözlettel: Dr. Gosztonyi Péter (Bern) a magyar néphadsereg egykori tisztje (1956) Sajnálom Zimányi Tibort Mint ahogy sajnálok mindenkit, akit annyira megpróbált az élet, hogy képtelen volt megőrizni ítélőképességét. Mélységesen tisztelem viszont azokat, akik a Zimányiénál még kegyetlenebb sorsuk dacára akartak és tudtak objektívek maradni. Vajon miért emlegeti Zimányi az élő Horthy, az élő Sztálin, az élő Brezsnyev szobrait, utcáit? A napjainkban eltávolított szobrok, utcatáblák közül talán kapcsolódott valamelyik élő személyhez? Zimányi elvbarátaihoz hasonlóan kisajátítja magának a népet. „Az elmúlt korszak társadalmának jó ízlését sértő emlékművek”-ről beszél. Honnan tudja, hogy kinek mi volt ízléses vagy ízléstelen? ,Jó néhány társadalmi szervezetet” említ, amelynek „határozott, sőt fenyegető fellépésének lett is foganatja”. Az illetékes bizottság, sajnos, beijedt és olyan listát állított fel az eltávolítandó emlékművekről, amely például az én ízlésemet sérti. Természetesen nemcsak Osztapenkóról, hanem Steinmetzről is szó van. E két parlamenter élete kockáztatásával a körülzárt Budapest lerombolásának elkerülése érdekében vitte a megadásra szóló ultimátumot a náci hadvezetőségnek. Egyikük német aknától, másikuk, feladata teljesítése után visszatérőben — tévedésből — övéinek ágyútüzétől halt hősi halált. (Ha Zimányi véletlenül népi tudná, Steinmetz Miklós pécsi születésű magyar volt, akinek családja éppen Horthyék miatt menekült külföldre.) Szobrot emelni nekik nem volt indokolt. De ha már... Mediciek és Savonarola. Ha már a párhuzamnál maradunk: egy magyar Medici (mondjuk például Széchenyi) szobra miért nem fért össze például Ságvári Endre kis mellszobrával annak a budai cukrászdának a kertjében, ahol tűzharcban elesett? Azt hiszem az ő „emberi nagyságát, áldozatvállalását ugyancsak mindenki elismeri” — kivéve talán Zimányit. (De hát Savonarola sem tartozik mindenki kedvencei közé.) Zimányi elvakultságában még Mussolininek is felmentést ad. Zimányi szerint Mussolininek „hibái” (Matteotti gyilkosság, Abesszínia lerohanása, egyszemélyi fasiszta diktatúra, koncentrációs táborok, római zsidók elhurcolása, stb.) ellenére is fennmaradhatott a nevével ellátott emlékoszlop, nem értem, miért kellett eltávolítani például a tanácsköztársasági emlékművet? Csak nem gondolja Zimányi úr, hogy a magyar tanácsköztársaság bűnei többet, az ország területi épségét védelmező hadjáratai pedig kevesebbet nyomnak a latban Mussolini bűneinél, illetve „érdemeinél”? Már csak szánakozással teli mosollyal lehet Zimányit olvasni, ahogy Marxot elintézi. Véleménye, miszerint „Marxhoz hasonló súlyú közgazdász legalább száz van”, nem Marxot, hanem Zimányit minősíti. Talán figyelmeztetni kellene a nyugati, marxizmussal foglalkozó egyetemi tanszékeket, tanárokat és kutatókat, hogy fölösleges dolgokra pazarolják idejüket, hiszen Zimányi már megmondta... Horn Emil 1125 Budapest Galgóczy út 17 MAGYAR HÍRLAP X 1 Néhány észrevétel a Záróra előtthöz Tisztelt Hegyi Úr! Az október 30-ai Záróra előtt című jegyzetét nem tudom szó nélkül hagyni, bár napokig nem dobtam postára a levelemet. Nem vagyok rendszeres olvasójuk, de ez az írás megdöbbentett. Nem akarom Önt bántani, nem látok a lelke mélyére. Nem tudom, hogy szó szerint értsem-e sorait, jól értettem-e a mondatokban elrejtett lényeget: nem tudom de szomorú lettem tőle. Ugyanis: én nem vagyok szkinhed, fasiszta, öreg nyilas, szélsőjobbra sodródott gyűlölködő. (Nem vagyok párttag sem. Se ilyen, se olyan.) Mindez nem vagyok! Annak ellenére nem, hogy tisztelem a miniszterelnököt, és úgymond „tömegbázis” vagyok számára. Noha nem látok a kulisszák mögé — egyik oldalon sem —, meg vagyok győződve róla, hogy mindannyian jobban járnánk (rövid távon és anyagilag nem feltétlenül), ha jó szándékaiban erősítenénk őt. Talán kevesebbet hibázna. Vagy ez nem cél? Így talán megvalósulhatna egy kevésbé gyűlölködő ország. Naivitás? Lehet. Legyen ellenfelünk, de ne akarjuk megölni, megnyomorítani a lelkét. Ember Ő is. Ez lehet csak politika, de ez nagyon veszélyes. Bűneinkért bűnhődni fogunk önmagunk előtt. Ez biztos! Nem feltétlenül anyagilag, és nem feltétlenül azonnal, főleg nem holmi dörgedelmes, rettegett igazságtétel által. Magamról annyit, hogy 26 évesen havi bruttó 12500 forintért dolgozhatom egyelőre. Nem kevés, de ugye, talán nem olyan sok?! És ha még ez sem lesz, nem az „Antall-kurzust” hibáztatom elsősorban, hanem a vállalatom vezetőit, akik közel ezer ember bőrét vitték vásárra. Ez már-már közhely, de ezzel engem senki nem butított, nem uszított (sem fasiszta, sem szkinhed, sem öreg nyilas, sem szélsőjobboldali gyűlölködő), ellenben saját szememmel látom, amit láthatok belőle. Ugyanis nagyon ügyesek, így működik a világ? Kár érte. Nagy szavak, de én ennek ellenére próbálok becsülettel, bármily helyzetben helytállni. Próbálom támogatni a jó szándékot, és próbálom megérteni a más véleményét is. Bizonyára Ön is így van ezzel. Ezek a gondolatok törtek föl belőlem, és késztettek írásra. Köszönöm, ha végig olvasott és elnézést, ha valamiben félreértettem, vagy megbántottam! Üdvözlöm Önt Kiss Erika Kecskemét Tisztelt Kiss Erika! Köszönöm türelmes, kultúrált levelét. Bárcsak a politika hivatásos művelői is hasonló hangnemben fogalmaznának! Én azonban nem a miniszterelnök úrral rokonszenvezőket neveztem szkinhedeknek, fasisztáknak, stb, csak azokat, akik Göncz Árpád köztársasági elnök urat hazaárulóként gyalázzák, ellenségként mocskolják, kifütyülik. Biztos vagyok benne, hogy Ön — miként én is — mind a köztársasági elnök úr, mind a miniszterelnök úr beszédét tisztelettel végighallgatná. Tisztelettel Hegyi Gyula Vannak, akik vonzódnak az ostobaságokhoz Irkálódásaink hatásfoka Ezen az oldalon — de másutt is — folynak az irkálódások életünk jobbá, olykor csak elviselhetővé tétele érdekében. Lényeges azonban, hogy ez milyen hatásfokkal történik. Tabi Lászlónak egy buszmegállót, nekem pedig e helyen megjelent írásokkal a tábori rabbik előléptetését sikerült elintéznünk életünkben. Szakmám nyelvén, ilyen hatásfokkal egy motor csak önmagát tudná működtetni és erősen szennyezné a környezetet. Az ilyen motorok eladhatatlanok, viszont a gyenge környezetszennyező irományokat veszik és „eszik” az emberek. 80 évem tapasztalata és a Surcsy-törvény (saját becenevem) azt igazolja, hogy az emberek vonzódnak az ostobaságokhoz, a káros szenvedélyekhez, könnyen félrevezethetők. A vágyakra, ösztönökre, érzelmekre épülő irkálmányoknak ezért jobb a hatásfoka, emellett a nyelvezetük is egyszerűbb, primitív. Az alapismereteket igénylő tanulmányokat az emberek nagyobbik része kevésbé érti meg és teszi magáévá. Emellett, az autótól a vállalatokon át a társadalmi rendszerig, néhány éve a bontás a menő ág, és valami ellen jobb hatásfok lehet irkálódni, mint valamiért. „Ami elromolhat, az el is romlik.” Murphy alaptörvénye. „Amit el lehet rontani, azt el is rontja az ember.” Lurcsy alaptörvénye. Olyat pedig nem lehet alkotni, amelyet el ne lehetne rontani. Szívesebben is bontanak és rontanak. Az erre biztató irkálmányok ezért is jobb hatásfokúak, mint a szeretetet keltők. Ezrével sorolhatnám eszmélésemtől napjainkig azokat a műveket, amelyek jó hatásfokúaknak bizonyultak, hisz elméleteik megvalósultak. Hiába irkálkodtak ellenük olyan elismert lapokban, mint a Magyar Nemzet, az Újság, a Népszava kitűnő publicistái: Zsolt Béla, Pető Sándor és sorolhatnám, ment minden a hungarista úton Szálasiig. Attól tartok, ma is hiába irkálódnak kiváló lapjainkban tiszteletre méltó publicistáink, ismét megy majd minden a maga „Magyar Útján” — kántálták az ösztönökre és nemzeti érzelmekre építő irkálmányok fogalmazói és hívei a felvonulásukon. A Demokratikus Charta demonstrációja után mégis bízom abban, hogy a történelem nem ismétlődik meg: annak idején ugyanis, az irkáló értelmiség — a szerkesztőségen kívül — főként a Fészekbe és a Magyar utcába ment a Mezon Fridához. Csak később mentek az utcára kis számú barátaikkal. A eltartások viszont úgy tűnik, még idejében és imponálóan sokan követték őket. Lélekben még sokkal többen voltak velük. íme a bizonyság: publicistáinknak kitűnő a hatásfoka. Surányi Endre A svájci magyarság képviseletéről Sajnos csak most került kezünkbe lapjuk augusztus 22-ei száma, s abban megdöbbenéssel olvastuk Kende Péter politológus minden alapot nélkülöző kijelentését, miszerint szövetségünk nem képviseli a svájci magyarságot. Nem tudjuk, hogy az illető ezt a valótlan információt honnan szerezte, de kénytelenek vagyunk tiltakozni ellene, az alábbi adatok alapján: A szövetség közel 30 éve működik (kétszer módosított alapszabállyal). Jelenleg 12 svájci magyar tagegyesületet foglal magába, amelyek sok ezer aktív taggal működnek. A körülbelül 30-36 fős küldötti közgyűlés kétévenként választja meg titkos, vagy nyílt szavazással héttagú vezetőségét. (Tehát szó sincs a cikkben említett „önválasztásról”.) A szövetség feladata többek között a tagegyesületek közti együttműködés elmélyítése, a programok, meghívások összehangolása, stb., országos szintű kezdeményezések realizálása. A szövetség koordinálta például az 1956-os forradalom 30 éves évfordulójának nagy sikerű ünnepségeit, s a fiatalsággal karöltve részt vett a romániai falurombolás elleni nagyszabású berni tiltakozó akció megszervezésében —, 1989—90-ben országos gyűjtést indított a romániai menekültek számára és a befolyt összeget eljuttatta illetékes szerveknek. Az 1992 elején meghirdetett újabb gyűjtésre eddig befolyt körülbelül 25 ezer svájci frankból támogatást nyújtott a délvidéki menekülteknek, az Illyés Alapítványnak stb. Egyik, karitatív célra szakosodott tagegyesületünk, a kérmunkásszöv. az elmúlt évtizedek folyamán több száz tonna élelmiszert, gyógyszert, s hatalmas összegű készpénzt juttatott a határokon túli, nélkülöző magyaroknak, míg kulturális vonalon egy másik tagegyesületünk, a SMIKK fejtett ki sok éven át értékes, magyarságtudat megőrző tevékenységet. Végül még egy adat: „senkit sem képviselő” szövetségünk négy küldöttét az MVSZ közgyűlése a választmányba beválasztotta! A fentiek nincsenek ellentmondásban azzal, hogy van például egy egyesület Svájcban, amely nem tagja szövetségünknek, s van több, kisebb-nagyobb társaság, csoportosulás, amelyek ugyancsak önállóan működnek. Kérjük, hogy ezen levelünket a valóság megismerése, a tisztánlátás érdekében szíveskedjenek le. lapjukban közölni. Üdvözlettel Svájci Magyar Egyesületek Szövetsége Dr. Sasvári László főtitkár Kiss Tibor elnök Rovatszerkesztő: SÁRKÖZI MÁRIA Felhívjuk olvasójuk figyelmét, hogy kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A rovatunknak szánt leveleket szerkesztjük, szükség esetén a lényeget nem érintő rövidítésekkel közöljük. Ehhez külön hozzájárulást nem kérünk.