Magyar Hírlap, 1993. augusztus (26. évfolyam, 178-189. szám)

1993-08-02 / 178. szám

1993. augusztus 2., hétfőKÜLFÖLD-BELFÖLD Kodolányi nem tárgyalt magas szintű találkozóról Bukarestben A kisebbségkérdés nem a zsarolás eszköze „Amennyiben Magyarország megnyugtatónak tartja azokat az eredményeket, amelyeket Románia a hátralévő másfél hónapban felmutat, akkor konstruktívan fog foglalkozni Románia Európa tanácsi felvételével” —jelentette ki Kodolányi Gyula a Magyar Hírlapnak a Viorel Hrebenciuc román kormányfőtitkárral múlt héten folytatott bukaresti tárgyalásai kapcsán, elejét veendő a tárgyalásairól pénteken megjelent MH-tudósítás esetleges félreértelmezésének. A címzetes államtitkár elmondta még, hogy magas szintű találkozó kérdése nem került szóba tárgyalásaikon. — Hogyan merülhet fel az, hogy Magyarország megakadá­lyozza vagy sem Románia felvéte­lét az Európa Tanácsba? A múlt pénteki MH-ban ugyan a „nem akadályozza" szerepelt, de mégis furcsa. — Ez a mondat így nem mer­­­rült fel a Hrebenciuckal folytatott beszélgetésünkben. A fogalma­zásmód talán a román közvéle­ménynek szólt, és a román diplo­mácia bizonyos félelmét tükrözi. Én szó szerint azt mondtam Hre­benciuc kormányfőtitkárnak: amennyiben Magyarország meg­nyugtatónak tartja a hátralévő másfél hónapban felmutatott eredményeket és az ET-bizottság jelentésének a tartalmát, akkor konstruktív módon fog az üggyel foglalkozni.­­ Tárgyalásaikon ha jól tu­dom, felmerült a kisebbségek kérdésköre is, s ennek kapcsán egyetértettek abban, hogy a ro­mán kormány alárendeltségében működő Nemzeti Kisebbségta­nácsnak a kisebbségek helyzeté­nek a javítását és a gondjaik konkrét megoldását kell szolgál­nia. Ez így volt? — Ez valóban így is van. Fel­tételezem, hogy ezt így gondolja az RMDSZ is és a kormány is. Természetesen az egyes helyze­teket nem egyformán értékelik. De kétségtelen, hogy ebben a ta­nácsban történtek az elmúlt idő­ben kisebb előrelépések azok­ban a konkrét kérdésekben, amelyekben mi nagyon régóta várunk valódi javulást. Ezek el­bírálásában az RMDSZ vezető­ségének egyeztetett értékelése a mérvadó. — De hogyan merülhet fel a kisebbségkérdésben az „elpoliti­­zálás" lehetősége? Egyáltalán mi az? — Ezt a kifejezést én nem használtam a beszélgetésben, és emlékezetem szerint nem hasz­nálta a főtitkár sem, ráadásul a magyar nyelvben nem is létezik ez a szó. Nyilván románból for­dították magyarra. Azt gondo­lom, hogy a kifejezés elfogadha­tatlan, amennyiben úgy szeretné feltüntetni, hogy a kisebbségkér­dés egyfajta dogmatikus politikai fegyver, a zsarolás eszköze vol­na. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy a kisebbségkérdések rendezése ma az európai integrá­ciós politika alapelvévé válik. Nyilvánvaló, hogy amit a kifeje­zés takarni akarhat, az elfogadha­tó abban az értelemben, hogy nem helyes az, ha a román belpo­litikában egyes szélsőséges kö­rök úgy tekintik, mintha a ki­sebbségkérdés felvetése mindig politikai motiváltságú volna. Gondolom, ennek tartalma rész­ben azt is jelentheti, hogy Hre­benciuc a román kormányban a konstruktívabb vonalvezetést képviseli ebben a kérdésben és a román politikában. —Önök gyakran találkoznak? — Ez a második találkozónk volt Hrebenciuc főtitkárral, és amint az önök közleménye emlí­ti, valóban meghívtam Budapest­re, hogy folytassuk a megbeszé­léseket. — Minthogy ön a miniszter­­elnök külpolitikai tanácsadója, s hangzottak el bírálatok amiatt, hogy eleddig még nem sikerült magyar—román hivatalos talál­kozóra sort keríteni sem a kül­ügyminiszterek, sem a minisz­terelnökök között, elképzelhe­tő-e, hogy most mégis érlelődik valami? Találkozó előkészítése zajlik? — Most ezen a beszélgetésen sem a kétoldalú szerződés, sem a magas rangú látogatás kérdése nem vetődött fel. A beszélgetés egyrészt gyakorlatias, másrészt távlati volt, mert — amint Hre­­benciucnak is kifejtettem — Ro­mániának és Magyarországnak ugyanazokban az európai integrá­ciós keretekben kell részt venniük. Magyarán szólva az elképzelhető, hogy Magyarország hamarabb lesz az Európai Közösség tagja, mint Románia, de nyilvánvaló, hogy a mi majdani belépésünknek meg kell adnia Románia számára azt a távlatot, hogy bizonyos me­netrenddel és bizonyos kritériu­mok mellett ő is tagja lesz az EK- nak. Azt gondolom, hogy egy el­lenkező eset senkinek sem szol­gálná a javát ebben a térségben.­ ­ Szalay Hanna Elmaradt a szenzáció az orosz parlamentben Nem született döntés a pénzcseréről Moszkvai tudósítónktól Az Oroszországi Legfelsőbb Tanács szombatra összehívott rendkívüli ülésének eddigi legnagyobb meglepetése, hogy a tör­vényhozás nem használta fel az alkalmat az újabb támadásra Jelcin elnök ellen. Nem született radikális döntés sem Barannyikov állambiztonsági miniszter menesztése ügyé­ben, sem a pénzcserével kapcsolatban. Az első napirendi pont, amely miatt magát az ülést is összehívták, nem váltott ki éles vi­tát. Az őszét—ingas feszültség következté­ben Jelcin elnök által meghosszabbított rend­kívüli állapottal egyetértett a parlament. A képviselőket Szergej Sahraj miniszterelnök­­helyettes tájékoztatta a kaukázusi helyzetről, kiemelve, hogy nem teljesülnek a márciusi megállapodások, az ingusok nem tudnak visszatérni észak-oszétiai lakhelyeikre, és mindkét félnél vannak még túszok is. Sahraj szerint a rendkívüli állapot már csak azért is elengedhetetlen, mert rengeteg fegyver forog közkézen a régióban. Ugyancsak szombaton egyébként az Ingus Kongresszus is összeült, és úgy döntött, ha szeptember elsejéig Moszkva nem éri el a ko­rábbi megállapodások megvalósítását, Ingusé­tia nem írja alá a szövetségi szerződést, visszahívja képviselőit az oroszországi tör­vényhozásból, és népszavazást tartanak arról, bennmaradjon-e a köztársaság az Oroszorszá­gi Föderációban. Az orosz parlament ratifikálta a kollektív biztonsági szerződést, amelyet annak idején hat FÁK-tagállam, Oroszország, Örményor­szág, Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizsztán és Tádzsikisztán írt alá. Ez mindenképpen megfe­lelő hátteret szolgáltat azoknak, akik például a tádzsikisztáni orosz katonai jelenlét hívei. Az orosz egységek, a tádzsik kormánycsapatokkal együttműködve megsemmisítettek egy több mint százfős, Afganisztánból átszivárgón tá­dzsik ellenzéki fegyveres osztagot. A szenzációkat a közvélemény Barannyi­kov állambiztonsági miniszter menesztése és a pénzcsere ügyében várt. Barannyikovot a Legfelsőbb Tanács elnöksége szerint tör­vénytelenül mentette fel Jelcin elnök, ennek ellenére az ülésen csak a kinevezést és levál­tást szabályozó törvényt pontosították a kép­viselők. A pénzreformról és következménye­iről semmilyen radikális döntést sem hozott a parlament, bár korábban felvetődött, esetleg visszavonatja a rendelkezést. Igaz, Geras­­csenkót, az Oroszországi Központi Bank el­nökét és Fjodorov pénzügyminisztert beren­delték meghallgatásra, de csak a következő plenáris ülésre, péntekre. Még egy említésre méltó mozzanata volt a szombati tanácsko­zásnak. A rémhírterjesztésben utolérhetetlen Csernokov képviselő arról informálta az egy­begyűlteket, hogy értesülései szerint Luzskov moszkvai polgármester éppen a Dzerzsinsz­­kijről elnevezett belügyi hadosztály előtt is­merteti, kiket kell internálni. Mint kiderült, Luzskov látogatását már hetekkel korábban beharangozták, és az amúgy Jelcin táborához tartozó politikus az újoncok helyzetét tanul­mányozta.­ ­ Tamássy Zoltán Inguskongresszus a keményebb fellépés mellett Lázadás Moszkva ellen Miután Moszkva elveszítet­te előbb külső, majd belső gyarmatait, most veszély fe­nyegeti a megmaradt orosz bi­rodalom egységét is. Ebben az összefüggésben kíséri világ­szerte nagy figyelem a saját te­rülettel máig nem rendelkező ingusok sorsát, akik a hét vé­gén megrendezett össznépi kongresszusukon fellázadtak Moszkva ellen. A rendezvény a lepusztult, ko­pár falak között külsőre inkább egy szovjet falusi kultúrház va­sárnapi klubdélutánjára, semmint létfontosságú kérdésekről döntő össznépi fórumra hasonlított. A tekintélyes akszakálok, a sovány, komor fiatal férfiak meg a mint­egy 150 küldött között feltűnően nagy számban helyet foglaló szú­rós szemű fekete asszonyok — a mintegy 150 ezer magukat galga­­joknak nevező ingusok képvise­lői — láthatólag maguk sem vol­tak tisztában a szerepükkel, főleg pedig a lehetőségeikkel. Ingusé­­tia nemrég megválasztott elnöke, Ausev tábornok a tanácskozást megnyitva nekik akart segíteni, amikor elmondta, mit tehet ez a gyűlés. Az első lehetőség — közölte —, hogy minden marad a régi­ben. Vagyis: az ingusok tudomá­sul veszik, hogy a sztálini kor­szakban a megszálló németekkel való kollaborálás vádjával depor­tált, mintegy két tucat szovjet­unióbeli nép rehabilitálásáról az Orosz Föderáció parlamentjében tavaly július 5-én hozott törvény­nek ők képtelenek érvényt sze­rezni, és a Kaukázus palesztinjai­nak továbbra sem lesz hazájuk. Őseiknek az ingus kultúrában különleges, kultikus jelentőség­gel bíró házait, hegyi településeit ugyanis a deportálás — 1944 — után elbitorolták a szomszédos kozák sztanyicák lakói, főleg pe­dig az ugyancsak az Orosz Föde­rációhoz tartozó Észak-Oszétia odatelepített lakosai. Emellett az ingusházakban ma ott laknak a Grúziától való elszakadásért har­coló Dél-Oszétiából érkezett me­nekültek is; eszük ágában sincs távozni onnan, kivált hogy test­véreik az ugyancsak koldussze­gény észak-oszétiai falvakban a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatják befogadásukra. A második lehetőség — mondta Ausev, hogy Ingusétia kivonul az Orosz Föderáció al­­kotmányozó gyűléséről, és csak akkor tér vissza az orosz vezetés számára létfontosságú testület üléseire, ha Moszkva vállalja, hogy a befolyásos északoszét ve­zetéssel szemben eléri az ősi in­gus földek Csermen, Dangaron, Karca és főleg az északoszét fő­városhoz, Vlagyikavkázhoz tar­tozó és a háború óta orosz neve­ket viselő Prigorodnij rajon — az ingusok egykori központja — visszaadását. (A kölcsönös túsz­szedésekkel és a nyílt utcán elkö­vetett gyilkosságokkal tarkított tárgyalásokon az oszétek ezzel szemben csak Majszkoje falu és környéke átadására hajlandók.) A harmadik lehetőség pedig — és ez az, ami a világsajtó reflek­torfényébe vonta a kis kaukázusi nép kongresszusát —, hogy az in­gusok népszavazáson döntenek, megmaradjanak-e az Orosz Föde­ráció kereteiben, vagy szakadja­­nak-e el Moszkvától, elindítva ez­zel egy következményeiben belát­hatatlan folyamatot, amely a volt Königsbergtől — a mai Kali­­nyingrádtól­­ a Kuril-szigetekig megrázná Oroszországot. Az inguskongresszus tegnap a második változat mellett döntött, annak egy Moszkvával szemben keményebben fellépő formájá­ban. Ami átmenetileg csökkent­­heti a feszültséget, ám semmi­képpen nem oldja meg az elmér­gesedett helyzetet. Ez a feladat Jurij Poljanyicskóra, az őszéti ingus konfliktus rendezé­sével most megbízott, immár ötödik moszkvai prokonzulra vár. Az orosz fővárosban azon­ban sokan kételkednek benne, hogy Nadzsibullah afgán elnök egykori szovjet főtanácsadója, később a szovjet hadsereg véres bakui pogromjának egyik kezde­ményezője, akit nem Jelcin és nem is az orosz parlament, ha­nem régi nómenklatúrabeli barát­ja, Csernomirgyin kormányfő ne­vezett ki a posztra, alkalmas lesz erre a feladatra.­ ­ Gereben Ágnes Honecker beteg Erich Honecker halálos be­teg. A chilei emigrációban élő kommunista expolitikus a hét­főn megjelenő Focus magazin információi szerint a már ismert májrák betegségén kívül súlyos leukémiában is szenved. Mint ismeretes, amikor Ho­necker megromlott egészségi álapota miatt idén januárban el­hagyhatta berlini börtönét, a tö­megtájékoztatási eszközök zöme kétségbe vonta, hogy valóban komoly beteg. Dél-amerikai je­lentések szerint a veseelégtelen­ségben is szenvedő Honecker az elmúlt hónapokban több ízben vércserén esett át, de a folyama­tos kórházi kezelést elutasítja. Elhalasztották Demjanjuk kiutasítását Tel Aviv-i tudósítónktól Tegnap déli egy órakor kellett volna John Ivan Demjanjukot, a halálraítélt, majd felmentett uk­rán nácit, a repülőgéphez kísérni, hogy Izraelből, ahonnan kiutasí­tották, szülőföldjére, Ukrajnába utazzon. Ez azonban nem történt meg, mivel a felsőbírósághoz fo­lyamodványt nyújtottak be, amely követeli, állítsák ismét bí­róság elé Demjanjukot. A kér­vény szerint azokért tetteiért kel­lene felelősségre vonni, amiket a szobibori haláltáborban teljesí­tett őrszolgálata idején hajtott végre. A felsőbíróság időközi hatá­rozatában tíz nappal elhalasztot­ta a­ kiutasítást, és ezalatt az ügyészség dönt arról, van-e lehe­tőség újra ítélőszék elé állítani az azonosítási kétségek miatt fel­mentett Demjanjukot. •N. K. New York-i tudósítónktól Az amerikai igazságügy-mi­nisztérium egyik szóvivője beje­lentette: John Ivan Demjanjuk nem térhet vissza az Egyesült Államokba. Demjanjukot 1981-ben fosz­ tották meg állampolgárságától, amikor bebizonyosodott: 1952- es vízumkérelmében letagadta, hogy tagja lett volna bármiféle náci szervezetnek. (Ez nem az első ilyen eset az ország történe­tében. Talán Hermine Braunstei­­ner-Ryan ügye volt a legneveze­tesebb. A New York-Queens-i háziasszonyt, aki a majdaneki fogolytábor hírhedten szadista felügyelője volt, hasonló indok­kal fosztották meg amerikai ál­lampolgárságától. Jelenleg élet­fogytiglani börtönbüntetését tölti Németországban.) • Ifj. Geréb László MAGYAR HÍRLAP. Az elnökségi ülések nem nyilvánosak Pénteken késő éjjel zárult le a nyugdíj­­biztosító önkormányzatának közgyűlése. Ekkor szavazták meg a testületek további munkáját meghatározó alapszabályt. A képviselők elfogadták, hogy a közgyűlés ülései nyilvánosak legyenek, ez az elnöksé­gek üléseire nem vonatkozik. Az ott történ­tekről az elnök feladata informálni a köz­véleményt. Elvetették Ferge Zsuzsa javas­latát egy a választók véleményének megis­meréséért felelős bizottság felállítására. A legnagyobb vitát az este fél kilenckor napirendre került tiszteletdíj- és költségté­rítés kérdése okozta. Forgács Pál javaslata szerint csak főállásban dolgoznának az el­nökök, illetve az elnökségi tagok felé, így részükre nem tiszteletdíjat, hanem munka­bért fizetne a munkáltató közgyűlés. Az Országos Nyugdíjaskamara képviselője az elnökség által javasolt tiszteletdíj-rend­­szert támogatta. Végül az elnöklő Nagy Sándor a vita lezárásául képmutatónak és szemforgatónak nevezte Forgács Pál ma­gatartását, rágalomnak beillő kampánynak ítélve a sajtóban megjelenteket; a képvise­lő erre válaszoló megnyilvánulásában pe­dig az önkormányzat lejáratását látta az elnök. Nagy szerint az elnökség alaptala­nul kapta a képtelen összegekről szóló vá­dakat. Végül a képviselők az eredeti — a tisz­teletdíjak mértékeiben július 28-án módo­sított — elnökségi javaslatot fogadták el. Eszerint az elnökség tagjai nem a minisz­teri fizetés töredékét, hanem a köztisztvi­selői alapilletmény négy és félszeresét kapták meg. Az elnökök és az alelnökök a 18 ezres alap hatszorosát, a felügyelő bi­zottság tagjai az alap három és félszeresét kapják majd. •D­ V.J. „Lehet, hogy naivitás, de azt hittem, tiszta lappal indulhatunk” Forgács Pál a lemondása okairól „Tényleg aggódom a tb-önkormányzatért, mert ezekkel a módszerekkel elveszíthetjük a megelőlegezett bizalmat” — nyilatkozta lapunknak Forgács Pál, aki a nyugdíjbiztosító pénteki második közgyűlését követően lemondott képviselői megbízatásáról. A szakszervezeti mozgalom nagy öregje volt az egyetlen a két hatvanfős testületben, aki az ötven éve működött OTI-önkormányzat munkájában még részt vett. A mostani alapszabályhoz egyetlen módosítóindítványként az övé érkezett be. — Ön antidemokratikusnak ítélte a levezető elnöknek — Nagy Sándornak — a pénteki ülésen használt módszereit. Mi­ért? — Több okom is van erre. Elvártam volna, hogy levezető elnökként rendreutasítja azt a képviselőt, aki becsületsértő megjegyzéseket tett rám, miu­tán a tiszteletdíjak kérdésében javasolt változtatásaimat ismer­tettem. Másrészt az elnök, sze­repével visszaélve a vita utolsó szószólójaként megrágalmazott engem az önkormányzat tudatos lejáratásával vádolva. Ez valami olyan, mintha a bíró is gólt akarna lőni egy meccsen. Az MSZOSZ-frakció tagjai közül többen is szót kaptak, indoko­latlan volt levezető elnökként is véleményt mondani. Leginkább azonban az elfogadhatatlan, hogy módosítóindítványaimnak szavazásakor egyetlenegyszer sem követte az elnök a demok­ratikus szokásokat. Eszerint elő­ször a módosítást szavazzák meg a testül­etek tagjai, s csak utána az eredeti előterjesztést. Erre minden alkalommal figyel­meztetnem kellett az elnököt. Végül a tiszteletdíjakkal kap­csolatban már nem szóltam. Nem is szavaztak a képviselők az indítványomról. Az is különös volt, hogy az írásban, reggel hatvan példány­ban beadott javaslatomat több­szöri kérésemre sem osztották ki a képviselők között, végül a vita megkezdése után kapták meg. — Miért javasolt módosítá­sokat az alapszabályban? — A demokrácia alapfeltéte­le a nyilvánosság; az, hogy az elnökségek ülései nem nyilvá­nosak, s hogy az elnök csak „esetleg” informálja a közvéle­ményt, s magát a képviselőket, én a demokrácia csorbulásának tartom. Már az első igazi köz­gyűlésünkön beszámolt az el­nökség arról, hogy hat kérdést titkosítottak az elnökségi ülés témái közül. Másrészt antide­mokratikusnak tartom azt az el­vet, hogy a hatáskörök jó részét nem a nagyobb, hanem a kisebb testület, az elnökség gyakorolja. — Az igazi vihart azonban a tiszteletdíjak kérdése keltette... — Azt tartanám helyesnek, hogy az elnökök és az elnöksé­gek legalább fele főállásban vé­gezze munkáját. S ezért kapjon természetesen rendes fizetést. Az viszont már a pártpolitikát hozhatja be a társadalombiztosí­tóba, ha egy politikusként is jól­ismert személyiség tiszteletdí­jért látja el ezt a munkát. Ez a pénztár nem egyszerűen köz­pénzt, hanem a legelesettebbek pénzét kezeli, ezért rosszabb, ha antidemokratikusan bánnak ve­le, mint ha azt általában a köz­pénzekkel teszik. Tényleg aggó­dom a tb-önkormányzatokért, mert ezekkel a módszerekkel el­veszíthetjük a megelőlegezett bizalmat. Külön fájdalmam, hogy egyetlen ember nem akadt a képviselők között, aki lemon­dott volna tiszteledíjáról, még a munkaadók képviselői sem tet­tek ilyen gesztust. Lehet, hogy a korom, vagy a naivitásom miatt van, de úgy gondoltam, hogy itt tiszta lappal indulhatunk, önzetlenül áldoza­tot hozunk egy csődbe jutott közkassza érdekében. Komikus volt számomra, hogy éppen a nyugdíjasok hivatalos képvise­lői biztosították a többieket, tá­mogatják a magas tiszteletdíja­kat. Én magam til­takozóleve­­lek tucatjait kaptam nyugdíja­soktól. — Nagy Sándor szerint ön azokat képviselte fellépésével, akiknek a sikeresen induló tb­­önkormányzat lejáratása az ér­dekük. — Sajnálom, hogy az elnök nem abból indult ki, hogy egy öreg szakszervezeti embernek van önálló meggyőződése, lel­kiismerete, hanem egy homá­lyos hátsó összeesküvéssel vá­dolt meg. Ez engem az ötvenes évek módszereire emlékezetet, azzal együtt, hogy délelőtt szin­te megrovást kaptam képviselő­ként, hogy nyilatkozni mertem a testületet érintő kérdésben. Nem az volt a kérdés, hogy igaz-e a dolog. Ez a vélemény­­nyilvánítás és a lelkiismeret szabadságának megsértése. • D-Varga Judit Forgács Pál FOTÓ: CZAGÁNY BALÁZS Antall: a cserkészet óv a szélsőséges eszméktől A cserkészet megmenti az if­júságot a szélsőségektől, az or­das eszméktől, ez a mozgalom nem fér össze sem a jobb-, sem a baloldali diktatúrával, s nem véletlenül szüntették meg a cserkészmozgalmat a fordulat éve, 1948 után — jelentette ki tegnap Antall József Gödöllőn, a nemzetközi cserkésztábor megnyitó ünnepségén. Emlé­keztetett rá: az 1933-as gödöllői nemzetközi cserkésztalálkozó külpolitikai jelentőségű ese­mény volt. 1933-ban akkor ren­dezték meg ezt a találkozót, amikor a sztálini Szovjetunió­ban már létezett a Komszomol, Németországban pedig a Hitler­jugend menetelt. A hivatalos Magyarország akkor azzal a mozgalommal azonosult, amely magáénak vallja a keresztény­ség, a humanizmus és az euró­paiság értékeit. Beszédében An­tall József méltatta a két világ­háború közti magyar cserkészet kimagasló személyiségét, Teleki Pál egykori miniszterelnököt. A Gödöllőn tartott rendezvényen Antall József mellett megjelent a kormány számos más tagja is. • Sz. Sz. A '33-as találkozóról a 15. oldalon olvashatnak . Antall József a gödöllői cserkésztalálkozón fotó isza ferenc Félmillió és stafírung? Képviselői jövő—pártegyengetés nélkül Vajon tényleg kaptak olyan ígéretet az MDF-frakcióban maradt képviselők, hogy vá­lasztási vereség esetén ki lesz­nek stafírozva, mint ahogy ezt nemrég megjelent interjúnk­ban (MH, 1993. július 29.) Sza­bó Lukács állította? A kérdést Sóvágó László hajdúszoboszlói MDF-es honatyának tettük fel. — Szabó Lukács szélsőséges nézetei nem mindig tükrözik a valóságot — szögezte le Sóvágó. — Mellesleg nem hiszem, hogy szükség lenne képviselőtársaim jövőjét pártúton egyengetni, sze­rintem a civiléletben is képesek vagyunk a boldogulás útját önál­lóan, egyéni képességeinkhez mérten megtalálni. — És arról mit tud, hogy egyes frakciótársainak a bizottsá­gi és igazgatósági tagságokkal járó pénzekkel együtt kiegészült havi jövedelme félmillió forintot tenne ki nettóban? — Az én ismereteim szerint Szabó Lukács ezen kijelentése minden alapot nélkülöz. Persze, lehetnek kirívó esetek, ám ezek távol állnak attól, hogy általánosí­tásra alkalmasak lennének. A fél­milliós jövedelemhez a 30-40 ezer forintos bruttó tiszteletdíjas igazgatósági tagságokat figye­lembe véve, legalább húsz helyen kellene valakinek ilyet elvállalni. Nem hiszem, hogy van olyan képviselőtársam, aki ily módon és ennyit keres. • S.T. Chrudinák Parabalaskája, avagy a határ a csillagos ég isszatért a Parabola a képernyőre. Mondhat­nánk, visszatért vele az ud­vari bohóckodás, de nem lenne igaz, mert az ilyen bo­hócokat egyetlen valami­revaló udvar sem tűrné meg, kiebrudalnák őket, mielőtt még nagyobb csapást mér­nének királyuk tekintélyére. A Parabola udvari bohócai valami olyasmit műveltek a szombat esti adásban, mint az afféle csörgősipkás, aki nyelvével bátran simogatja királya hátsó fertályát, mi­közben vaskos sértéseket vág a királypukkasztásra összesereglettek képébe. Itt most annyi történt, hogy a humor szikrája nélkül, de halált megvető bátorsággal megfricskáztattak ellenzéki pártvezérek, megmajmolta­­tott a szárszói találkozó, és megjelentetett Antall József, népünk bölcs vezére pózá­ban — síktükörös képezés­­ben. Jó hogy keresztény­nemzeti cicik között konsta­tálhattuk az udvari hajbóko­lást, ami a Magyar Televí­zióban most újabb műsort kerített hatalmába. Ezt a vakmerőséget a főszerkesztő Chrudinák Alajos még a pártállami Parabolában sem engedhette volna meg magának. De mostanra bi­zonyította: Árkust feledvén, Balaskót megkapván, már nem ismer lehetetlent, bátorsága határa a csilla­gos ég. • KIA f /8. a qM

Next