Magyar Hírlap, 1993. augusztus (26. évfolyam, 178-189. szám)
1993-08-02 / 178. szám
1993. augusztus 2., hétfőKÜLFÖLD-BELFÖLD Kodolányi nem tárgyalt magas szintű találkozóról Bukarestben A kisebbségkérdés nem a zsarolás eszköze „Amennyiben Magyarország megnyugtatónak tartja azokat az eredményeket, amelyeket Románia a hátralévő másfél hónapban felmutat, akkor konstruktívan fog foglalkozni Románia Európa tanácsi felvételével” —jelentette ki Kodolányi Gyula a Magyar Hírlapnak a Viorel Hrebenciuc román kormányfőtitkárral múlt héten folytatott bukaresti tárgyalásai kapcsán, elejét veendő a tárgyalásairól pénteken megjelent MH-tudósítás esetleges félreértelmezésének. A címzetes államtitkár elmondta még, hogy magas szintű találkozó kérdése nem került szóba tárgyalásaikon. — Hogyan merülhet fel az, hogy Magyarország megakadályozza vagy sem Románia felvételét az Európa Tanácsba? A múlt pénteki MH-ban ugyan a „nem akadályozza" szerepelt, de mégis furcsa. — Ez a mondat így nem merrült fel a Hrebenciuckal folytatott beszélgetésünkben. A fogalmazásmód talán a román közvéleménynek szólt, és a román diplomácia bizonyos félelmét tükrözi. Én szó szerint azt mondtam Hrebenciuc kormányfőtitkárnak: amennyiben Magyarország megnyugtatónak tartja a hátralévő másfél hónapban felmutatott eredményeket és az ET-bizottság jelentésének a tartalmát, akkor konstruktív módon fog az üggyel foglalkozni. Tárgyalásaikon ha jól tudom, felmerült a kisebbségek kérdésköre is, s ennek kapcsán egyetértettek abban, hogy a román kormány alárendeltségében működő Nemzeti Kisebbségtanácsnak a kisebbségek helyzetének a javítását és a gondjaik konkrét megoldását kell szolgálnia. Ez így volt? — Ez valóban így is van. Feltételezem, hogy ezt így gondolja az RMDSZ is és a kormány is. Természetesen az egyes helyzeteket nem egyformán értékelik. De kétségtelen, hogy ebben a tanácsban történtek az elmúlt időben kisebb előrelépések azokban a konkrét kérdésekben, amelyekben mi nagyon régóta várunk valódi javulást. Ezek elbírálásában az RMDSZ vezetőségének egyeztetett értékelése a mérvadó. — De hogyan merülhet fel a kisebbségkérdésben az „elpolitizálás" lehetősége? Egyáltalán mi az? — Ezt a kifejezést én nem használtam a beszélgetésben, és emlékezetem szerint nem használta a főtitkár sem, ráadásul a magyar nyelvben nem is létezik ez a szó. Nyilván románból fordították magyarra. Azt gondolom, hogy a kifejezés elfogadhatatlan, amennyiben úgy szeretné feltüntetni, hogy a kisebbségkérdés egyfajta dogmatikus politikai fegyver, a zsarolás eszköze volna. Nem erről van szó. Arról van szó, hogy a kisebbségkérdések rendezése ma az európai integrációs politika alapelvévé válik. Nyilvánvaló, hogy amit a kifejezés takarni akarhat, az elfogadható abban az értelemben, hogy nem helyes az, ha a román belpolitikában egyes szélsőséges körök úgy tekintik, mintha a kisebbségkérdés felvetése mindig politikai motiváltságú volna. Gondolom, ennek tartalma részben azt is jelentheti, hogy Hrebenciuc a román kormányban a konstruktívabb vonalvezetést képviseli ebben a kérdésben és a román politikában. —Önök gyakran találkoznak? — Ez a második találkozónk volt Hrebenciuc főtitkárral, és amint az önök közleménye említi, valóban meghívtam Budapestre, hogy folytassuk a megbeszéléseket. — Minthogy ön a miniszterelnök külpolitikai tanácsadója, s hangzottak el bírálatok amiatt, hogy eleddig még nem sikerült magyar—román hivatalos találkozóra sort keríteni sem a külügyminiszterek, sem a miniszterelnökök között, elképzelhető-e, hogy most mégis érlelődik valami? Találkozó előkészítése zajlik? — Most ezen a beszélgetésen sem a kétoldalú szerződés, sem a magas rangú látogatás kérdése nem vetődött fel. A beszélgetés egyrészt gyakorlatias, másrészt távlati volt, mert — amint Hrebenciucnak is kifejtettem — Romániának és Magyarországnak ugyanazokban az európai integrációs keretekben kell részt venniük. Magyarán szólva az elképzelhető, hogy Magyarország hamarabb lesz az Európai Közösség tagja, mint Románia, de nyilvánvaló, hogy a mi majdani belépésünknek meg kell adnia Románia számára azt a távlatot, hogy bizonyos menetrenddel és bizonyos kritériumok mellett ő is tagja lesz az EK- nak. Azt gondolom, hogy egy ellenkező eset senkinek sem szolgálná a javát ebben a térségben. Szalay Hanna Elmaradt a szenzáció az orosz parlamentben Nem született döntés a pénzcseréről Moszkvai tudósítónktól Az Oroszországi Legfelsőbb Tanács szombatra összehívott rendkívüli ülésének eddigi legnagyobb meglepetése, hogy a törvényhozás nem használta fel az alkalmat az újabb támadásra Jelcin elnök ellen. Nem született radikális döntés sem Barannyikov állambiztonsági miniszter menesztése ügyében, sem a pénzcserével kapcsolatban. Az első napirendi pont, amely miatt magát az ülést is összehívták, nem váltott ki éles vitát. Az őszét—ingas feszültség következtében Jelcin elnök által meghosszabbított rendkívüli állapottal egyetértett a parlament. A képviselőket Szergej Sahraj miniszterelnökhelyettes tájékoztatta a kaukázusi helyzetről, kiemelve, hogy nem teljesülnek a márciusi megállapodások, az ingusok nem tudnak visszatérni észak-oszétiai lakhelyeikre, és mindkét félnél vannak még túszok is. Sahraj szerint a rendkívüli állapot már csak azért is elengedhetetlen, mert rengeteg fegyver forog közkézen a régióban. Ugyancsak szombaton egyébként az Ingus Kongresszus is összeült, és úgy döntött, ha szeptember elsejéig Moszkva nem éri el a korábbi megállapodások megvalósítását, Ingusétia nem írja alá a szövetségi szerződést, visszahívja képviselőit az oroszországi törvényhozásból, és népszavazást tartanak arról, bennmaradjon-e a köztársaság az Oroszországi Föderációban. Az orosz parlament ratifikálta a kollektív biztonsági szerződést, amelyet annak idején hat FÁK-tagállam, Oroszország, Örményország, Kazahsztán, Üzbegisztán, Kirgizsztán és Tádzsikisztán írt alá. Ez mindenképpen megfelelő hátteret szolgáltat azoknak, akik például a tádzsikisztáni orosz katonai jelenlét hívei. Az orosz egységek, a tádzsik kormánycsapatokkal együttműködve megsemmisítettek egy több mint százfős, Afganisztánból átszivárgón tádzsik ellenzéki fegyveres osztagot. A szenzációkat a közvélemény Barannyikov állambiztonsági miniszter menesztése és a pénzcsere ügyében várt. Barannyikovot a Legfelsőbb Tanács elnöksége szerint törvénytelenül mentette fel Jelcin elnök, ennek ellenére az ülésen csak a kinevezést és leváltást szabályozó törvényt pontosították a képviselők. A pénzreformról és következményeiről semmilyen radikális döntést sem hozott a parlament, bár korábban felvetődött, esetleg visszavonatja a rendelkezést. Igaz, Gerascsenkót, az Oroszországi Központi Bank elnökét és Fjodorov pénzügyminisztert berendelték meghallgatásra, de csak a következő plenáris ülésre, péntekre. Még egy említésre méltó mozzanata volt a szombati tanácskozásnak. A rémhírterjesztésben utolérhetetlen Csernokov képviselő arról informálta az egybegyűlteket, hogy értesülései szerint Luzskov moszkvai polgármester éppen a Dzerzsinszkijről elnevezett belügyi hadosztály előtt ismerteti, kiket kell internálni. Mint kiderült, Luzskov látogatását már hetekkel korábban beharangozták, és az amúgy Jelcin táborához tartozó politikus az újoncok helyzetét tanulmányozta. Tamássy Zoltán Inguskongresszus a keményebb fellépés mellett Lázadás Moszkva ellen Miután Moszkva elveszítette előbb külső, majd belső gyarmatait, most veszély fenyegeti a megmaradt orosz birodalom egységét is. Ebben az összefüggésben kíséri világszerte nagy figyelem a saját területtel máig nem rendelkező ingusok sorsát, akik a hét végén megrendezett össznépi kongresszusukon fellázadtak Moszkva ellen. A rendezvény a lepusztult, kopár falak között külsőre inkább egy szovjet falusi kultúrház vasárnapi klubdélutánjára, semmint létfontosságú kérdésekről döntő össznépi fórumra hasonlított. A tekintélyes akszakálok, a sovány, komor fiatal férfiak meg a mintegy 150 küldött között feltűnően nagy számban helyet foglaló szúrós szemű fekete asszonyok — a mintegy 150 ezer magukat galgajoknak nevező ingusok képviselői — láthatólag maguk sem voltak tisztában a szerepükkel, főleg pedig a lehetőségeikkel. Ingusétia nemrég megválasztott elnöke, Ausev tábornok a tanácskozást megnyitva nekik akart segíteni, amikor elmondta, mit tehet ez a gyűlés. Az első lehetőség — közölte —, hogy minden marad a régiben. Vagyis: az ingusok tudomásul veszik, hogy a sztálini korszakban a megszálló németekkel való kollaborálás vádjával deportált, mintegy két tucat szovjetunióbeli nép rehabilitálásáról az Orosz Föderáció parlamentjében tavaly július 5-én hozott törvénynek ők képtelenek érvényt szerezni, és a Kaukázus palesztinjainak továbbra sem lesz hazájuk. Őseiknek az ingus kultúrában különleges, kultikus jelentőséggel bíró házait, hegyi településeit ugyanis a deportálás — 1944 — után elbitorolták a szomszédos kozák sztanyicák lakói, főleg pedig az ugyancsak az Orosz Föderációhoz tartozó Észak-Oszétia odatelepített lakosai. Emellett az ingusházakban ma ott laknak a Grúziától való elszakadásért harcoló Dél-Oszétiából érkezett menekültek is; eszük ágában sincs távozni onnan, kivált hogy testvéreik az ugyancsak koldusszegény észak-oszétiai falvakban a legcsekélyebb hajlandóságot sem mutatják befogadásukra. A második lehetőség — mondta Ausev, hogy Ingusétia kivonul az Orosz Föderáció alkotmányozó gyűléséről, és csak akkor tér vissza az orosz vezetés számára létfontosságú testület üléseire, ha Moszkva vállalja, hogy a befolyásos északoszét vezetéssel szemben eléri az ősi ingus földek Csermen, Dangaron, Karca és főleg az északoszét fővároshoz, Vlagyikavkázhoz tartozó és a háború óta orosz neveket viselő Prigorodnij rajon — az ingusok egykori központja — visszaadását. (A kölcsönös túszszedésekkel és a nyílt utcán elkövetett gyilkosságokkal tarkított tárgyalásokon az oszétek ezzel szemben csak Majszkoje falu és környéke átadására hajlandók.) A harmadik lehetőség pedig — és ez az, ami a világsajtó reflektorfényébe vonta a kis kaukázusi nép kongresszusát —, hogy az ingusok népszavazáson döntenek, megmaradjanak-e az Orosz Föderáció kereteiben, vagy szakadjanak-e el Moszkvától, elindítva ezzel egy következményeiben beláthatatlan folyamatot, amely a volt Königsbergtől — a mai Kalinyingrádtól a Kuril-szigetekig megrázná Oroszországot. Az inguskongresszus tegnap a második változat mellett döntött, annak egy Moszkvával szemben keményebben fellépő formájában. Ami átmenetileg csökkentheti a feszültséget, ám semmiképpen nem oldja meg az elmérgesedett helyzetet. Ez a feladat Jurij Poljanyicskóra, az őszéti ingus konfliktus rendezésével most megbízott, immár ötödik moszkvai prokonzulra vár. Az orosz fővárosban azonban sokan kételkednek benne, hogy Nadzsibullah afgán elnök egykori szovjet főtanácsadója, később a szovjet hadsereg véres bakui pogromjának egyik kezdeményezője, akit nem Jelcin és nem is az orosz parlament, hanem régi nómenklatúrabeli barátja, Csernomirgyin kormányfő nevezett ki a posztra, alkalmas lesz erre a feladatra. Gereben Ágnes Honecker beteg Erich Honecker halálos beteg. A chilei emigrációban élő kommunista expolitikus a hétfőn megjelenő Focus magazin információi szerint a már ismert májrák betegségén kívül súlyos leukémiában is szenved. Mint ismeretes, amikor Honecker megromlott egészségi álapota miatt idén januárban elhagyhatta berlini börtönét, a tömegtájékoztatási eszközök zöme kétségbe vonta, hogy valóban komoly beteg. Dél-amerikai jelentések szerint a veseelégtelenségben is szenvedő Honecker az elmúlt hónapokban több ízben vércserén esett át, de a folyamatos kórházi kezelést elutasítja. Elhalasztották Demjanjuk kiutasítását Tel Aviv-i tudósítónktól Tegnap déli egy órakor kellett volna John Ivan Demjanjukot, a halálraítélt, majd felmentett ukrán nácit, a repülőgéphez kísérni, hogy Izraelből, ahonnan kiutasították, szülőföldjére, Ukrajnába utazzon. Ez azonban nem történt meg, mivel a felsőbírósághoz folyamodványt nyújtottak be, amely követeli, állítsák ismét bíróság elé Demjanjukot. A kérvény szerint azokért tetteiért kellene felelősségre vonni, amiket a szobibori haláltáborban teljesített őrszolgálata idején hajtott végre. A felsőbíróság időközi határozatában tíz nappal elhalasztotta a kiutasítást, és ezalatt az ügyészség dönt arról, van-e lehetőség újra ítélőszék elé állítani az azonosítási kétségek miatt felmentett Demjanjukot. •N. K. New York-i tudósítónktól Az amerikai igazságügy-minisztérium egyik szóvivője bejelentette: John Ivan Demjanjuk nem térhet vissza az Egyesült Államokba. Demjanjukot 1981-ben fosz tották meg állampolgárságától, amikor bebizonyosodott: 1952- es vízumkérelmében letagadta, hogy tagja lett volna bármiféle náci szervezetnek. (Ez nem az első ilyen eset az ország történetében. Talán Hermine Braunsteiner-Ryan ügye volt a legnevezetesebb. A New York-Queens-i háziasszonyt, aki a majdaneki fogolytábor hírhedten szadista felügyelője volt, hasonló indokkal fosztották meg amerikai állampolgárságától. Jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti Németországban.) • Ifj. Geréb László MAGYAR HÍRLAP. Az elnökségi ülések nem nyilvánosak Pénteken késő éjjel zárult le a nyugdíjbiztosító önkormányzatának közgyűlése. Ekkor szavazták meg a testületek további munkáját meghatározó alapszabályt. A képviselők elfogadták, hogy a közgyűlés ülései nyilvánosak legyenek, ez az elnökségek üléseire nem vonatkozik. Az ott történtekről az elnök feladata informálni a közvéleményt. Elvetették Ferge Zsuzsa javaslatát egy a választók véleményének megismeréséért felelős bizottság felállítására. A legnagyobb vitát az este fél kilenckor napirendre került tiszteletdíj- és költségtérítés kérdése okozta. Forgács Pál javaslata szerint csak főállásban dolgoznának az elnökök, illetve az elnökségi tagok felé, így részükre nem tiszteletdíjat, hanem munkabért fizetne a munkáltató közgyűlés. Az Országos Nyugdíjaskamara képviselője az elnökség által javasolt tiszteletdíj-rendszert támogatta. Végül az elnöklő Nagy Sándor a vita lezárásául képmutatónak és szemforgatónak nevezte Forgács Pál magatartását, rágalomnak beillő kampánynak ítélve a sajtóban megjelenteket; a képviselő erre válaszoló megnyilvánulásában pedig az önkormányzat lejáratását látta az elnök. Nagy szerint az elnökség alaptalanul kapta a képtelen összegekről szóló vádakat. Végül a képviselők az eredeti — a tiszteletdíjak mértékeiben július 28-án módosított — elnökségi javaslatot fogadták el. Eszerint az elnökség tagjai nem a miniszteri fizetés töredékét, hanem a köztisztviselői alapilletmény négy és félszeresét kapták meg. Az elnökök és az alelnökök a 18 ezres alap hatszorosát, a felügyelő bizottság tagjai az alap három és félszeresét kapják majd. •D V.J. „Lehet, hogy naivitás, de azt hittem, tiszta lappal indulhatunk” Forgács Pál a lemondása okairól „Tényleg aggódom a tb-önkormányzatért, mert ezekkel a módszerekkel elveszíthetjük a megelőlegezett bizalmat” — nyilatkozta lapunknak Forgács Pál, aki a nyugdíjbiztosító pénteki második közgyűlését követően lemondott képviselői megbízatásáról. A szakszervezeti mozgalom nagy öregje volt az egyetlen a két hatvanfős testületben, aki az ötven éve működött OTI-önkormányzat munkájában még részt vett. A mostani alapszabályhoz egyetlen módosítóindítványként az övé érkezett be. — Ön antidemokratikusnak ítélte a levezető elnöknek — Nagy Sándornak — a pénteki ülésen használt módszereit. Miért? — Több okom is van erre. Elvártam volna, hogy levezető elnökként rendreutasítja azt a képviselőt, aki becsületsértő megjegyzéseket tett rám, miután a tiszteletdíjak kérdésében javasolt változtatásaimat ismertettem. Másrészt az elnök, szerepével visszaélve a vita utolsó szószólójaként megrágalmazott engem az önkormányzat tudatos lejáratásával vádolva. Ez valami olyan, mintha a bíró is gólt akarna lőni egy meccsen. Az MSZOSZ-frakció tagjai közül többen is szót kaptak, indokolatlan volt levezető elnökként is véleményt mondani. Leginkább azonban az elfogadhatatlan, hogy módosítóindítványaimnak szavazásakor egyetlenegyszer sem követte az elnök a demokratikus szokásokat. Eszerint először a módosítást szavazzák meg a testületek tagjai, s csak utána az eredeti előterjesztést. Erre minden alkalommal figyelmeztetnem kellett az elnököt. Végül a tiszteletdíjakkal kapcsolatban már nem szóltam. Nem is szavaztak a képviselők az indítványomról. Az is különös volt, hogy az írásban, reggel hatvan példányban beadott javaslatomat többszöri kérésemre sem osztották ki a képviselők között, végül a vita megkezdése után kapták meg. — Miért javasolt módosításokat az alapszabályban? — A demokrácia alapfeltétele a nyilvánosság; az, hogy az elnökségek ülései nem nyilvánosak, s hogy az elnök csak „esetleg” informálja a közvéleményt, s magát a képviselőket, én a demokrácia csorbulásának tartom. Már az első igazi közgyűlésünkön beszámolt az elnökség arról, hogy hat kérdést titkosítottak az elnökségi ülés témái közül. Másrészt antidemokratikusnak tartom azt az elvet, hogy a hatáskörök jó részét nem a nagyobb, hanem a kisebb testület, az elnökség gyakorolja. — Az igazi vihart azonban a tiszteletdíjak kérdése keltette... — Azt tartanám helyesnek, hogy az elnökök és az elnökségek legalább fele főállásban végezze munkáját. S ezért kapjon természetesen rendes fizetést. Az viszont már a pártpolitikát hozhatja be a társadalombiztosítóba, ha egy politikusként is jólismert személyiség tiszteletdíjért látja el ezt a munkát. Ez a pénztár nem egyszerűen közpénzt, hanem a legelesettebbek pénzét kezeli, ezért rosszabb, ha antidemokratikusan bánnak vele, mint ha azt általában a közpénzekkel teszik. Tényleg aggódom a tb-önkormányzatokért, mert ezekkel a módszerekkel elveszíthetjük a megelőlegezett bizalmat. Külön fájdalmam, hogy egyetlen ember nem akadt a képviselők között, aki lemondott volna tiszteledíjáról, még a munkaadók képviselői sem tettek ilyen gesztust. Lehet, hogy a korom, vagy a naivitásom miatt van, de úgy gondoltam, hogy itt tiszta lappal indulhatunk, önzetlenül áldozatot hozunk egy csődbe jutott közkassza érdekében. Komikus volt számomra, hogy éppen a nyugdíjasok hivatalos képviselői biztosították a többieket, támogatják a magas tiszteletdíjakat. Én magam tiltakozólevelek tucatjait kaptam nyugdíjasoktól. — Nagy Sándor szerint ön azokat képviselte fellépésével, akiknek a sikeresen induló tbönkormányzat lejáratása az érdekük. — Sajnálom, hogy az elnök nem abból indult ki, hogy egy öreg szakszervezeti embernek van önálló meggyőződése, lelkiismerete, hanem egy homályos hátsó összeesküvéssel vádolt meg. Ez engem az ötvenes évek módszereire emlékezetet, azzal együtt, hogy délelőtt szinte megrovást kaptam képviselőként, hogy nyilatkozni mertem a testületet érintő kérdésben. Nem az volt a kérdés, hogy igaz-e a dolog. Ez a véleménynyilvánítás és a lelkiismeret szabadságának megsértése. • D-Varga Judit Forgács Pál FOTÓ: CZAGÁNY BALÁZS Antall: a cserkészet óv a szélsőséges eszméktől A cserkészet megmenti az ifjúságot a szélsőségektől, az ordas eszméktől, ez a mozgalom nem fér össze sem a jobb-, sem a baloldali diktatúrával, s nem véletlenül szüntették meg a cserkészmozgalmat a fordulat éve, 1948 után — jelentette ki tegnap Antall József Gödöllőn, a nemzetközi cserkésztábor megnyitó ünnepségén. Emlékeztetett rá: az 1933-as gödöllői nemzetközi cserkésztalálkozó külpolitikai jelentőségű esemény volt. 1933-ban akkor rendezték meg ezt a találkozót, amikor a sztálini Szovjetunióban már létezett a Komszomol, Németországban pedig a Hitlerjugend menetelt. A hivatalos Magyarország akkor azzal a mozgalommal azonosult, amely magáénak vallja a kereszténység, a humanizmus és az európaiság értékeit. Beszédében Antall József méltatta a két világháború közti magyar cserkészet kimagasló személyiségét, Teleki Pál egykori miniszterelnököt. A Gödöllőn tartott rendezvényen Antall József mellett megjelent a kormány számos más tagja is. • Sz. Sz. A '33-as találkozóról a 15. oldalon olvashatnak . Antall József a gödöllői cserkésztalálkozón fotó isza ferenc Félmillió és stafírung? Képviselői jövő—pártegyengetés nélkül Vajon tényleg kaptak olyan ígéretet az MDF-frakcióban maradt képviselők, hogy választási vereség esetén ki lesznek stafírozva, mint ahogy ezt nemrég megjelent interjúnkban (MH, 1993. július 29.) Szabó Lukács állította? A kérdést Sóvágó László hajdúszoboszlói MDF-es honatyának tettük fel. — Szabó Lukács szélsőséges nézetei nem mindig tükrözik a valóságot — szögezte le Sóvágó. — Mellesleg nem hiszem, hogy szükség lenne képviselőtársaim jövőjét pártúton egyengetni, szerintem a civiléletben is képesek vagyunk a boldogulás útját önállóan, egyéni képességeinkhez mérten megtalálni. — És arról mit tud, hogy egyes frakciótársainak a bizottsági és igazgatósági tagságokkal járó pénzekkel együtt kiegészült havi jövedelme félmillió forintot tenne ki nettóban? — Az én ismereteim szerint Szabó Lukács ezen kijelentése minden alapot nélkülöz. Persze, lehetnek kirívó esetek, ám ezek távol állnak attól, hogy általánosításra alkalmasak lennének. A félmilliós jövedelemhez a 30-40 ezer forintos bruttó tiszteletdíjas igazgatósági tagságokat figyelembe véve, legalább húsz helyen kellene valakinek ilyet elvállalni. Nem hiszem, hogy van olyan képviselőtársam, aki ily módon és ennyit keres. • S.T. Chrudinák Parabalaskája, avagy a határ a csillagos ég isszatért a Parabola a képernyőre. Mondhatnánk, visszatért vele az udvari bohóckodás, de nem lenne igaz, mert az ilyen bohócokat egyetlen valamirevaló udvar sem tűrné meg, kiebrudalnák őket, mielőtt még nagyobb csapást mérnének királyuk tekintélyére. A Parabola udvari bohócai valami olyasmit műveltek a szombat esti adásban, mint az afféle csörgősipkás, aki nyelvével bátran simogatja királya hátsó fertályát, miközben vaskos sértéseket vág a királypukkasztásra összesereglettek képébe. Itt most annyi történt, hogy a humor szikrája nélkül, de halált megvető bátorsággal megfricskáztattak ellenzéki pártvezérek, megmajmoltatott a szárszói találkozó, és megjelentetett Antall József, népünk bölcs vezére pózában — síktükörös képezésben. Jó hogy kereszténynemzeti cicik között konstatálhattuk az udvari hajbókolást, ami a Magyar Televízióban most újabb műsort kerített hatalmába. Ezt a vakmerőséget a főszerkesztő Chrudinák Alajos még a pártállami Parabolában sem engedhette volna meg magának. De mostanra bizonyította: Árkust feledvén, Balaskót megkapván, már nem ismer lehetetlent, bátorsága határa a csillagos ég. • KIA f /8. a qM