Magyar Hírlap, 1993. augusztus (26. évfolyam, 190-201. szám)
1993-08-26 / 197. szám
16 MAGYAR HÍRLAP Kajak-kenu világbajnokság, Koppenhága Minden magyar egység továbbjutott Mészáros István, az MTI kiküldött munkatársa jelenti Koppenhágából Negyvenöt ország mintegy hétszáz sportolójának részvételével kezdődött meg tegnap reggel a koppenhágai Bagsvaerd-tavon a 25. síkvízi kajakkenu világbajnokság. (Az eredeti tervek szerint a svédországi Nyköping lett volna a helyszín, de a nemzetközi szövetség vezérkara nem volt elégedett az előkészületekkel, s elvette a rendezés jogát.) Az első versenynapon nyolc 500 méteres számban zajlottak a selejtezők. Délelőtt az előfutamokat, délután pedig a reményfutamokat tartották meg. A magyarok valamennyi számban rajthoz álltak, s a várakozásnak megfelelően továbbjutottak. Az előzetes műsorhoz képest eléggé felborult a menetrend, ugyanis akadtak visszalépések, lemondások, így a legnépesebb számban, a férfi K-1 500 méteren a harminc indulót nem öt, hanem csak négy előfutamba osztották be. A másodikból a többszörös olimpiai és világbajnok Gyulay Zsolt másodikként — az ausztrál Danny Collins mögött — jutott a pénteki középdöntőbe. Utána négy olyan szám következett, amelyben magyar futamgyőzelem is született: a kenu egyeseknél Kolonics György, a női kajak egyesek mezőnyében Czigány Kinga, a férfi kajak ketteseknél a Rajna András, Adrovicz Attila páros, míg a kenu kettesek között a Horváth Csaba, Kolonics György duó végzett az élen. Közülük Horváthék rögtön a szombati fináléba kerültek, számukban ugyanis csak tizenheten indultak. Sikerük azért is különlegesen értékes, mert többek között legyőzték az olimpiai bajnok fehérorosz Maszejkov, Dovgaljonok és a többszörös világbajnok Nielsson, Frederiksen dán párost. A női kajak kettesben a Czigány Kinga, Mednyánszky Szilvia egység a végső győzelemre is esélyes német hajó (Ramona Portwich, Anett Luck) mögött a második helyet szerezte meg, s ezzel szintén bekerült a pénteki középdöntőbe. Ugyanilyen teljesítményt ért el a Gyulay Zsolt, Fehérvári Vincze, Horváth Gábor és Ábrahám Attila alkotta kajaknégyes, ők szintén a favorit németek mögött jutottak a középdöntőbe. Utolsóként a Hoffmann Ervin, Boldizsár Gáspár, Novák Ferenc, Szabó Attila összetételű kenu négyesért kellett szorítani, bár az ő esetükben csak az volt a kérdés, hogy a mindössze 12 indulót számláló mezőnyben egyenesen vezet az útjuk a szombati fináléba, vagy szerepelniük kell a pénteki középdöntők során. Futamgyőztesek lettek, így máris készülhetnek a szombati döntőre. A magyarok a szerdai versenynapot az előfutamok során öt első és három második hellyel zárták. Közben egyre több szó esik a jövő évi világbajnokságról, amellyel kapcsolatban szinte semmi sem biztos. Azt ugyan lehet tudni, hogy a hosszú távú, az 5000 és a 10 000 méteres számokat 1994-ben már nem rendezik meg, s helyükre belépnek a 200- as sprintversenyek. Azt azonban homály fedi, hány számban avatnak bajnokot, s a 200 méter mellett milyen távon vagy távokon zajlanak majd a küzdelmek. Bár semmiféle hivatalos bejelentés nem érkezett, hallani arról is, hogy nagyon sokan nem szívesen mennének Mexikóvárosba, ott ugyanis nemcsak a pálya állapotával, hanem a higiéniával is komoly gondok vannak, így aztán a szakemberek féltik a versenyzők egészségét. Épp emiatt a nemzeti szövetségek máris összefogtak, s aláírásokat gyűjtenek a korábbi döntés felülvizsgálatáért, állítólag az amerikaiak, a kanadaiak, az ausztrálok és az új-zélandiak elsőként írták alá. Bonn Ottó, a nemzetközi szövetség főtitkára az információt nem cáfolta s nem is erősítette meg, csak ennyit mondott: „péntekig türelmet kérünk, akkor foglalkozunk majd ezzel az üggyel, utána sokkal tisztább lesz a kép.” Az előcsatározások csütörtökön 8 órakor folytatódnak, az 1000 méteres versenyek mellett rendezik a női K-4 500 méteres futamokat is, ebben a számban a magyarok az olimpia bajnoki cím védői. Kolonics György futamgyőztesként jutott tovább FOTÓ: MÜLLER JUDIT Sztárok a budaörsi squashbajnokságon Négy napon át Budaörsön a fallabdasport elitjéhez tartozó versenyzők ütik a labdát az On Line squashklubban. A Westel magyar nemzetközi bajnokságon a világranglista száz legjobbjából tizenegy versenyző lép pályára. Talán éppen tucadszor kerülne újságba az, hogy az utóbbi évek során mekkorát fejlődött Magyarországon a squash. Nos, ezúttal ilyenképpen nem lehet jellemzést adni fallabdázásunkról, hiszen a magyarok mostantól már ismertek a sportág világa előtt is. Vagyis, ha úgy tetszik, a gyerekkorból felnőttkorba lépett a magyar fallabdázás. S ez nem holmi túlzás, hanem könnyen bizonyítható tény, hiszen a tegnapi, az On Line squashklubban tartott sajtótájékoztatón a meghívottak már végigböngészhették a sportág világszövetségének ez évi versenynaptárát, s abban a ma kezdődő Westel magyar nemzetközi bajnokság is szerepel. Márpedig ez rangot jelent, hiszen a budaörsi torna ezzel bekerült a hagyományos, nagy versenyek sorába. Az így szerzett ranggal magyarázható az, hogy a Westel Kupára a squash több kiválósága is elküldte nevezését, többek között a világranglista 32. helyezettje, az angol John Ransome, vagy a 37. ír Derek Ryan. Ryan neve talán már ismerős a magyar fallabdasport szurkolói előtt, ugyanis az ír a februári budaörsi nemzetközi versenyen második helyet szerzett. S mint eddig minden jelentősebb versenyen, a most sorra kerülő tornán is elindul a magyar válogatott edzője, az ír származású Colin White is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a mostani bajnokság pénzdíjas lesz, a tornát támogató Westel Rádiótelefon Kft. jóvoltából tízezer dollárt osztanak szét a legjobb tizenhat között. Sugár András, a cég vezérigazgatója arról beszélt, hogy reményeik szerint a Westel által adott támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a magyar fallabdázás a későbbiekben is továbbfejlődhessen, s minél többen ismerkedjenek meg a sportággal. A magyar nemzetközi bajnokságnak otthont adó On Line squashklub elnöke, Dékai Szabolcs a lebonyolításról beszélt. A torna ma 13 órakor a kvalifikációs versennyel kezdődik, pénteken 15 órától a nemzetközi mezőny tagjai, míg 16 órától a magyar ranglistán szereplők lépnek az üvegfalak mögé. Szombaton 9 órától este nyolcig zajlanak a küzdelmek, majd a döntőkre vasárnap 13, illetve 15 órakor kerül sor. A tájékoztató végén a Magyar Fallabdaszövetség elnöke, Káplár F. József a sportág jövőjéről mondott néhány érdekességet. A világszövetség vezetői már most igyekeznek minél népszerűbbé tenni a squasht, mert szeretnék, ha a 2000. évi nyári olimpia hivatalos műsorába is felkerülne ez a játék. Talán a nemzetközi szövetség ez irányú fáradozása nem lesz hiábavaló, hiszen sokak szerint az olimpiai műsorba kerülésre várakozó sportágak listáján a negyedik esélyesként emlegetik a fallabdázást. • V. A. SPORT Pályázati felhívás Görcsöny Község Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot hirdet a tulajdonát képező Görcsöny Kastélypark kisvendéglő értékesítésére Az ingatlan adatai: a 440-es túllapon nyilvántartott, 334/1. hrsz.-ú, 1300 m2 térmértékű ingatlan. A pályázat beadásának határideje: 1993. szeptember 28. A pályázat beadásának helye: Görcsöny Polgármesteri Hivatal polgármestere, Görcsöny, Rákóczi u. 1. Az önkormányzat az alábbi feltételeket határozza meg a pályázóknak : A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó nevét, címét, a cégjegyzésre jogosult aláírását, a felajánlott vételárat számmal és betűvel kiírva. — Az ingatlan értékesítése készpénzben történik. Fizetőeszközként a kiíró kárpótlási jegyet nem fogad el, E-hitelt igen. — A vételi szándék biztosítására az ajánlattevőnek a pályázat benyújtásának határidejéig 150 000 Ft bánatpénzt kell a Görcsönyi Önkormányzat 249-98006/581-332817 sz. számlájára átutalnia. — A teljes vételár kifizetésének idejét, módját, amely az eredményhirdetést követő 30 napnál hosszabb időtartam nem lehet, a pályázatban jelölni kell. — A pályázó köteles igazolni a vételár fedezetét. — Az üzleti profil változatlanul hagyása. — A pályázat befogadása nem jelent szerződéskötési kötelezettséget, a kiíró fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati eljárást eredménytelennek minősítse. — A pályázatokat zárt borítékban, „Kastélypark kisvendéglő” jeligével kérjük benyújtani. — A pályázatok elbírálásánál előnyt élvez az a pályázó, aki az üzleti profil megtartása mellett munkahelyteremtést is vállal. — Az ingatlan becsült forgalmi értéke: 2 800 000 Ft + áfa: mh 8770 m A Szuperkupáért: FTC—Kispest 2—1 A tét a kupa elnyerésén s az egymillió forintos díjon kívül a presztízs volt a tegnapi labdarúgó Szuperkupa-döntőn. A legutóbbi bajnok Kispest- Honvéd és a Magyar Kupagyőztes FTC döntötte el a másodszor kiírt Szuperkupa sorsát, s a győztes elmondhatja, hogy jelenleg az ország legjobb csapata. A találkozó előtt a két öltözőben összecsengtek a vélemények, jó focit, szórakoztató játékot várt Martti Kuusela a Honvéd, és Nyilasi Tibor az FTC edzője is. És ne felejtsük el, ezen a mérkőzésen egy új szabályt is kipróbáltak, nevezetesen az oldalberúgást. FTC—KISPEST-HONVÉD 2—1 (2—0) Népstadion, 15 ezer néző, vezette: Puhl Sándor. FTC: Szeiler — Simon (Szűcs), Telek, Keller, Kuznyecov, Lipcsei, Zavadszky (Vanicsek), Szekeres, Kovács, Détári, Gregor. Kispest-Honvéd: Brockhauser — Szabados (Csábi), Plókai, Duró, Bánfi, Csehi, Orosz, Stefanov, Sallói, Pisont (Illés), Hamar. Góllövők: Gregor, Szekeres, illetve Sallói (11-esből). Lendületesen kezdett a Ferencváros, a 13. percben Lipcsei lőtt fölé, majd a tizenhetedikben egy ellentámadás végén Stefanov tette ugyanezt. A 19. percben Csehi a 16-oson belül elhúzta Zavadszky lábát, Puhl nem sípolt. Egy perc múlva Gregor és Kovács kényszerítőzött, majd Gregor 11 méterről, balról a hosszú sarokba lőtt (1-0 a Ferencváros javára). A 24. percben Zavadszky beadását Kovács csak centikkel fejelte fölé. Három perc múlva Hamar beadása után Simon kis híján öngólt rúgott. A 37. percben Lipcsei lövését védte Brockhauser, ám a következő percben csak nézte, amint Simon beadása után Szekeres 14 méterről kapujába fejeli a Fradi második gólját (2—0). Három perccel az első félidő vége előtt Hamar beadása után Duró gólt fejelhetett volna, ám ehelyett az ötösről Szeiler kezébe bólintotta a labdát. Az első félidőben Kuusela edző kétszer is cserére kényszerült, Pisont és Szabados sérülése miatt. A második félidő első percében Détári indította Kovácsot, ő a 16-oson belül azonnal lőtt, Brockhauser bravúrral védett. A 63. percben megint egy szép Fradi-támadást láthattak a szurkolók, Simon beadását Kovács zavartalanul fejelhette kapura, Brockhauser ezt is fogta. Ezután Honvéd-percek következtek, Hamar hagyott ki helyzetet, majd Orosz elől szerelt becsúszva az utolsó utáni pillanatban Telek. Simon sárga lapot kapott, mert szabálytalankodott Illés ellen, s mivel észrevehetően elvesztette a fejét a ferencvárosi játékos, Nyilasi — megelőzendő az esetleges kiállítást — lecserélte a védőt. A 75. percben Lipcsei 23 méteres lövése Brockhauserről kipattant, de a védők mentettek. Egy perc múlva Duró átadása után Hamar került ajtó-ablak helyzetbe, de közelről csúnyán fölé lőtt. Öt perccel a befejezés előtt Détári saját tizenhatosán belül elkaszálta Illést, Puhl kiest adott, Sallói berúgta (2—1). Ezután, ha lehet még jobb lett az addig sem unalmas mérkőzés, Kovács került helyzetbe, de lyukat rúgott, majd a végén a Honvéd többször is egyenlíthetett volna. Végül maradt az eredmény, 2—1-re győzött a Ferencváros, s ezzel megnyerte a Szuperkupát (tavaly az UTE ellen elveszítette). A két edzőnek pedig igaza lett, mert valóban jó mérkőzést láthattunk, helyzetekkel, gólokkal. Az új szabály, az oldalberúgás viszont semmit nem tett hozzá a játékhoz, nem lett tőle látványosabb, lüktetőbb, elmaradtak az ettől várt helyzetek. • D. S. Az első női Szuperkupa döntőjében: Renova Spartacus SE—Fortuna FC Pécs 4—0 (2—0). Góllövők: Fülöp, Bajkó, Pap, Bárfy. MH-tudósítás A Whirlpool Kupa nemzetközi jégkorongtorna tegnapi nyitónapján Détári Lajos volt a sztár, a Budapest Sportcsarnokban mutatták be hivatalosan a ferencvárosi szurkolóknak, az FTC-Whirlpool— ÚTE rangadó előtt. A több mint kétezer néző túlnyomó része persze Fradi-szimpatizáns volt, ezért kitörő örömmel fogadta a jégre lépő válogatott labdarúgót. A kis ünnepség után már a jégkorong vette át a főszerepet, a két „ősi” ellenfél, az FTC és az Újpest a hagyományoknak megfelelően esett egymásnak. A keménységgel, a helyzetekkel nem is volt baj, a játékosok formája azonban még eléggé „nyáriasnak” tűnt mindkét oldalon. A 7. percben például a ferencvárosi Orbán próbálkozott lövéssel, de az igencsak sutára sikeredett. Ez volt a csatár szerencséje, mert így alaposan megtévesztette Géczit, az ÚTE kapusát, mellette a korong beimbolygott a hálóba (1:0). A korong egyébként lényegesen több időt töltött az újpesti térfélen. Négy perccel az első harmad befejezése előtt a Ferencváros új szerzeménye, a magyar származású, de már Kanadában született Holéczy Gábor megkapta első magyar kiállítását, majd a ferencvárosi Miletics és az újpesti Salamon ökölpárbaja következett, no meg a jogos büntetések. A 18. percben Kiss Tibor növelte a Fradi előnyét. A második harmad 10. percében egy kavarodás után megint Kiss Tibor ébredt elsőnek, ez volt a harmadik ferencvárosi gól, két perc múlva pedig a negyediket a hosszú sérülése után visszatérő Pindák ütötte (4:0). A 15. percben Holéczy és az újpesti Svasznek is úgy gondolta, megnézik, melyikük az erősebb, birkózásuknak a három játékvezető sem tudott véget vetni hosszú perceken keresztül. Az utolsó harmadban két-két gól esett mindkét oldalon. A Ferencvárosból az orosz idegenlégiós Teplakov lőtt kettőt, a UTE-ból Nemecsek és Ancsin László. Végeredményben tehát 6:2-re győzött az FTC. A második mérkőzésen az orosz Krilja Szovjetov 6:0-ra legyőzte a Lehelt. Ma 17 órától ÚTE—Krilja Szovjetov, 19.30 órakor FTC —Lehel mérkőzés következik. Ferencvárosi hokigyőzelem az UTE ellen Pingpongnyitány külföldiekkel Bár a magyar asztaliteniszsport súlyos anyagi gondokkal küzd (a szövetség lemondta a novemberi nemzetközi bajnokságot), a hagyományos idénynyitókat ezúttal is megtartják. Akárcsak az elmúlt években, a BVSC vállalta a férfi-, a Statisztika pedig a női versenyek megrendezését. A Szőnyi úti csarnokban már csütörtökön mintegy negyven újonc áll asztalhoz, pénteken nyolcvan serdülő, szombaton százhúsz ifi és vasárnap mintegy száztíz felnőtt játékos versenyez. A felnőttek gárdája teljes lesz, a válogatottak valamennyien indulnak, sőt idegenlégiósok is neveztek, így az 1979-es világbajnoki csapattag, Takács János, ajd évek óta Németországban játszik, a volt válogatott Simon Ferenc. Vasárnap 10 órakor kezdődik a férfi egyes selejtezője, 13 órakor a párosok játszanak, majd 16 órától az egyéni főtábla résztvevőit szólítják asztalhoz. A Statisztika Marczibányi téri csarnokában is négy korcsoport versenyez hasonló program szerint, s vasárnap 10 órától megszakítás nélkül bonyolítják le a női felnőtt egyéni és páros mérkőzéseket. Külföldiek indulásával nagyon erős lesz a mezőny, Budapesten edzőtáborozik a hollandok négy válogatottja, Keen, Noor, Bakker és Müller, s ők is neveztek, és a hazai klubcsapatokban játszó oroszok is erősítik majd a mezőnyt, köztük Palina, Medvegyeva és a BSE-hez most szerződött Kucs. Az egyetlen hiányzó Bátorfi Csilla, aki második évét kezdi a német Bundesligában, s ott már bajnoki pontokért játszanak. FOTÓ: MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTŐSÉG - AP A 350 ezer dollár összdíjazású nemzetközi teniszverseny első fordulójában Sehenectadyben Ivan Lendl (képünkön) 7:5,6:3-ra nyert a francia Raoux ellen Ügetőversenyeredmények 1. Útravaló (8) — Ugyan (3) — Übni (6) — 26, 13, 21, 24 — Bef.: 51, 61 — Hármas bef.: 409 2. Piktor (1) — Siller (3) — Rhodesia (8) — 15, 10, 10, 10 — Bef.: 50, 48 — Hármas bef.: 206 3. Ticiano (3) — Olasz (7) — Ted (5) — 36, 35, 33, 35 — Bef.: 98, 135 — Hármas bef.: 2558 4. Párna (8) — Rikkancs (9) — Olivér (1) — 23, 70, 14, 18 — Bef.: 290, 401 — Hármas bef.: 3672 5. Móring (12) — Self Defence (10) — Granit June (8) — 109, 55,37,23 — Bef: 579,412 — Hármas bef: 4704 6. Szaracén (2) — Történész (6) — Suttyó (9) — 242, 103, 14, 18 — Bef: 1772,1536 — Hármas bef.: 15 229 7. Terminus (5) — Mozaik (4) — Miksa (3) — 66, 33, 24, 29 — Bef.: 135, 382 —Hármas bef.: 4014 8. Rothschild Höjgard (12) — Molly Ask (11) — Tailwind (2) — 43, 34, 19,31 — Bef: 113,354 — Hármas bef.: 2765 9. Sportlady (5) — Szamuráj (9) — Perbál (3) — 31, 14, 19, 40 — Bef.: 121, 272 —Hármas bef.: 2931 10. Producer (8) — Tódor (3) — Suhanc (10) — 25, 17, 19, 32 — Bef.: 86, 56 — Hármas bef.: 941 1993. augusztus 26., csütörtök EREDMÉNYEK — ESEMÉNYEK JUNIOR VÍZILABDA-VÁLOGATOTTUNK újabb győzelmet aratott a kairói világbajnokságon, ezúttal Ausztrália ellen nyert 9:8-ra, és bejutott az elődöntőbe. AZ OLASZ LABDARÚGÓBAJNOKSÁG nyitánya előtt két élcsapat találkozott barátságos mérkőzésen: Lazio—Internazionale 3—0 (1—0). Az Atalanta az Olympique Marseille-t fogadta barátságos mérkőzésen, és 3—2-re legyőzte. A TOUR DE FRANCE korábbi kétszeres bajnoka, Laurent Fignon az oslói országúti kerékpáros-világbajnokság előtt bejelentette, hogy befejezi pályafutását. A 33 éves francia versenyző 12 éves profikarrier után vonul vissza. Az idei Tour de France-t nem tudta befejezni, és a sikeres világbajnoki szereplést sem látta biztosítottnak A vb-n az 50 kilométeres női csapatversenyt Oroszország nyerte. A férfiak 100 kilométeres csapatversenyében Olaszország lett a világbajnok. A RENDŐRSÉG MEGTALÁLTA Páldeák János kettesfogat-hajtó lovait. A lajosmizsei versenyző a világbajnokságra készül, és az augusztus 17-én ellopott szürkék nélkül veszélyben forgott a részvétele. SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT alakult meg a Magyar Úszóegyesület, s a centenáriumi évforduló alkalmából pénteken 11 órakor ünnepi megemlékezést tartanak a lágymányosi Kopaszgáton. Az emlékbizottság várja a hajdani MUE, NTE, NSC, MTE, MTK és a Tipográfia tagjait, valamint az esemény iránt érdeklődőket. Bővebb információt Tauber Károly (telefon: 120-6268) és Vörös Ferenc (201-0104) ad. A HUNGARORINGEN szombaton és vasárnap gyorsasági motoros közép-európai zónaversenyt rendeznek, keretében sor kerül a Drapál János emlékviadalra. Vasárnap 11.30 órakor a toronyépület bejáratánál felavatják azt az emléktáblát, amelyet Drapál János tiszteletére helyeztek el. A NÉMET LABDARÚGÓKUPA második fordulójában a Borussia Dortmund otthonában 1-0-ra kikapott a Carl-Zeiss Jenától, és kiesett.