Magyar Hírlap, 1996. február (29. évfolyam, 27-39. szám)
1996-02-01 / 27. szám
2 Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ Horn Gyulát fogadja a pápa (MTI) Horn Gyula miniszterelnök február 14-én és 15-én látogatást tesz Olaszországban. Az előzetes tervek szerint fogadja őt Oscar Luigi Scalfaro államfő, és találkozik olasz kollégájával, Lamberto Dini kormányfővel is. Szentiványi Gábor külügyi szóvivő tájékoztatása szerint a két miniszterelnök megbeszélésének tárgya elsősorban az Európai Unió lesz- tekintettel arra, hogy jelenleg Olaszország tölti be az EU elnöki tisztét. Szentiványi megerősítette, hogy Horn Gyulát fogadja II. János Pál pápa is, a találkozóról azonban további részleteket még nem tudott közölni. Funart beperelték (MH) Hivatalos bűnvádi eljárást indítanak Kolozsváron Gheorghe Funar ellen. A polgármestert az RMDSZ és a Demokratikus Konvenció 11 tanácsosa többek között hivatali visszaéléssel és csalással vádolja. A városatya ugyanis tanácsi engedély nélkül adott bérbe 99 évre 600 négyzetméteres földterületet egy magánvállalkozásnak. All ellenzéki tanácsos még 1994-ben indított pert ellene, beadványukat azonban akkor visszautasította a kolozsvári bíróság. Újratárgyalásra most azért kerülhet sor, mert a választások közeledtével Funar és Iliescu elnök között is kiéleződtek az ellentétek. Ilie Iuga főügyész hivatalosan közölte, elrendelték az ügy felülvizsgálását és a bűnvádi eljárás beindítását Funar ellen. A dossziéval Doru Dobocan foglalkozik. Szlovákia kérelme a NATO-hoz (MTI) A TA SR szlovák hírügynökség brüsszeli tudósítójának jelentése szerint Szlovákia szerdán „hivatalos levélben erősítette meg a NATO-tagságát célzó kétoldalú megbeszélések iránti érdeklődését”. Ján Lisuch, Szlovákia NATO-nagykövete Javier Solanának, a NATO főtitkárának átadott levelében „kinyilvánította a Szlovák Köztársaság és a NATO közti konzultációk iránti érdeklődését”. A jelentés szerint Szlovákia „kész a megbeszélésekkel kapcsolatos alapanyagok és a kérdéskörrel összefüggő észrevételeket tartalmazó dokumentumok mielőbbi átadására is". Moszkva a tádzsik békéért (MH) A tádzsik-afgán határon kirobbant harcok komoly veszélybe sodorhatják a tádzsik válság békés rendezését célzó tárgyalásokat. A Moszkva támogatását élvező tádzsik kormány képviselője azzal fenyegetőzött, hogy a dusanbei küldöttség félbeszakítja a megbeszéléseket, ha az Afganisztánból átcsapó gerillák és szövetségeseik nem szüntetik be a provokációkat. A kormánnyal szemben álló erők az elmúlt éjszaka során megöltek két katonát, és tüzet nyitottak az egyik határőrbázisra. Az ENSZ égisze alatt zajló tárgyalások amúgy is nehézkesen haladnak. Az orosz védelmi miniszter a napokban tett dusanbei látogatás után azt mondta, hogy a főleg orosz csapatokból alkotott FÁK békefenntartó egységek nem hagyják cserben a tádzsik kormányt, és nem vonulnak ki a köztársaság területéről. Borisz Jelcin ugyanakkor határozottan cáfolta azokat a híreket, hogy az orosz erők beavatkoznának a küzdelembe, mint megjegyezte, a békefenntartók semmilyen körülmények között sem lépik túl mandátumukat. Polgári miniszterelnök Nigerben (MTI) Polgári miniszterelnököt nevezett ki kedden Nigerben a puccsal hatalomra jutott katonai vezetőség. Az új kormányfő, Boukary Adji az előző katonai rezsim idején a pénzügyminisztérium élén állt. Niger új katonai vezetői szerdán szabadon engedték a nyugat-afrikai ország hivatalából eltávolított államfőjét és minniszterelnökét.' " KÜLFÖLD Vége a görög-török szigetvitának MTI_________________ Szerda reggelre enyhült az Égei-tenger egyik lakatlan szigete körül kirobbant görög-török válság: washingtoni közvetítésre a két NATO-tagállam megkezdte haditengerészeti egységeinek visszavonását. Három görög katonát azonban eltűntnek nyilvánítottak, mivel helikopterük a tengerbe zuhant. Teodorosz Pangalosz görög külügyminiszter közlése szerint a két fél megegyezett abban, hogy fokozatosan kivonják katonai egységeiket a térségből, s a visszavonulást az Egyesült Államok ellenőrzi. Görög védelmi források szerint megállapodtak abban is, hogy nem tűzik ki nemzeti zászlajukat a vitatott szigeten, és tartózkodnak mindenfajta provokációtól. A megállapodás azt követően vált lehetővé, hogy az amerikai diplomácia vezetése, Bill Clinton elnökkel az élen az éjszaka folyamán telefonon tárgyalt az athéni és az ankarai vezetőkkel. A nyílt konfliktus veszélye az éjszaka érte el csúcspontját, előzőleg ugyanis mindkét ország hadihajókat vezényelt a török partoktól mindössze hat kilométerre lévő sziklás szigethez, amelyet a görögök Imiának, a törökök Kariaknak neveznek. A görög védelmi miniszter szerint a flottafelvonulás következtében mindkét oldalról hatalmas tűzerő került egymással szembe, s bármiféle összetűzés háborúhoz vezethetett volna. A krízis a múlt héten csütörtökön kezdődött a „zászlók háborújával”, amikor a néhány száz négyzetméter kiterjedésű szirten a közeli görög sziget, Kalümnosz polgármestere kitűzte a görög zászlót. A Hürriyet című nacionalista török lap újságírói ezt követően török lobogót helyeztek a görög helyébe, s Athén ekkor döntött úgy, hogy hadihajót küld a görög zászló visszaállítására. A két ország keddre egyenként mintegy tíz hajót, köztük fregattokat és tengeralattjárókat irányított a térségbe, fegyveres erejüket pedig riadókészültségbe helyezték. Görög katonai források szerdán közölték, hogy vadászgépeik 14 alkalommal mérték be a görög légteret megsértő török repülőgépeket. Törökország sajnálatát fejezte ki a görög helikopterbaleset miatt, s kizárta, hogy Ankarának köze volna az esethez. A helikopter akkor zuhant a tengerbe, amikor éppen felszállt a Navarino fregattról. Görög katonai források szerint a jármű piótája a baleset előtt az elektronikus rendszer meghibásodását jelezte. Athén szerint Imiát Görögországnak engedte át Olaszország - a Dodekanésszosz-szigetcsoport többi tagjával együtt - az 1947-es párizsi békeszerződés értelmében. Ankara viszont magának követeli Kardakot az Olaszországgal 1932-ben aláírt szerződés alapján, amely szerint a partoktól 12 tengeri mérföldön belül elhelyezkedő szigetek a közelebb fekvő országhoz tartoznak. Vezércikk a 7. oldalon Kabul élelemhez jutott MTI_________________ Több tucat élelmiszerrel megrakott teherautó érkezett szerdán az ostromlott afgán fővárosba. A gépkocsikaraván a lázadó tálib milícia kezén lévő területeken át jutott el Kabulba, ahol humanitárius katasztrófa fenyeget. Szemtanúk szerint a mintegy 50 teherautó a tálibok ellenőrizte Majdán Sáhr városból érkezett a fővárosba. A Kabult október eleje óta ostrom alatt tartó tálibok korábban közölték, hogy nem torlaszolják el a Majdán Sáhron átvezető országutat, az útvonalat mégis járhatatlannak tartották a kormányerők telepítette aknák miatt. A szerdai magánfuvarozók teherautójából álló konvoj volt az első, amely kipróbálta a frissen aknamentesített utat. ENSZ-tisztviselők szerint valóságos humanitárius katasztrófa fenyeget, ha a Kabulba vezető utakat nem nyitják meg a zord afgán tél idején. A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) bejelentette, hogy szombaton légihidat létesít a pakisztáni Pesavar és Kabul között. A tervek szerint a szervezet 700 tonna lisztet, 200 tonna babot és 100 tonna olajat szállít majd az afgán fővárosba. A tálibok által ostromlott afgán főváros fotó: reuter Több mint 500 ezer látogatóval találkozhat ! ! ÖLTÖZKÖDÉSKULTÚRA, KULTÚRA ÉS MŰVÉSZET, ÍZLÉSEK VILÁGDÍJI LAKOSSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK, SZABAD A VÁSÁR ! Kedvezményes jelentkezési határidő: 1996. február 26. Információ: HUNGEXPO Rt. BNV Project Tel.: 263-6000, 263-6087, 263-6067 BNV - a századik tükörkép HUNGEXPO Hollandiában nincs többé behívóparancs MH-Brüsszel Nincs szerencséjük azoknak a holland fiataloknak, akiket idén soroztak be. Februártól ugyanis - a tervezettnél jóval korábban - megszüntetik a hadkötelezettséget, viszont a korábban behívottaknak augusztus 31-éig még szolgálniuk kell. A holland kormány három éve döntött úgy, hogy a hadsereg halaszthatatlan megújítását összekötik a zsoldos hadsereg megteremtésével. Akkor még úgy vélték, a reform öt esztendőt vesz igénybe. Most már világossá vált, hogy a korszerűsítés tempóját alábecsülték, arról nem is beszélve, hogy egyszerűen nem tudnak értelmes feladatot adni a nagy létszámú katonaságnak - amint azt Meiling védelmi államtitkár elismerte. Komor a hangulata a nyolcezer frissen besorozottnak. Ők csak augusztusban szerelhetnek le, és többségük kényszerből vonult be. A nem hivatásos katonák szakszervezete a védelmi tárcát vádolja a fejetlenségért, hiszen már hónapokkal korábban is látnia kellett volna, hogy a tervezettnél előbb eltörölhetik a hadkötelezettséget. A szakszervezet szerint az újoncok átlagos foglalkoztatottsága nem több három óránál, ráadásul a munkahelyükről behívott fiatalokat jelentős anyagi kár éri. Robert Wester, a védelmi minisztérium szóvivője kérdésünkre elmondta, hogy a NATO-szövetségesek kezdetben bírálták a hágai terveket, attól tartottak, hogy Hollandia csökkenti részvételét a nemzetközi kontingensekben. Erről nincs szó, bár tény, hogy az utolsó öt esztendőben 20 százalékkal faragták le a védelmi költségvetést. Ugyanakkor - mondta Wester - Hollandia például maradéktalanul teljesíti a boszniai béketeremtésben vállalt kötelezettségét, az augusztusig leszerelő katonákat önkéntesek váltják fel. A holland hadseregben 84 ezren szolgálnak, ebből nyolcezer a sorkatona. A 14 miliós Hollandia hadserege, a polgári személyzetet is beleértve, 72 ezer fő lesz. A sorköteleseket 2,5-8 éves időtartamra szerződő katonák váltják fel, átlagos havi jövedelmük nettó 2200 gulden lesz. Mint a szóvivő elmondta, a védelmi minisztérium felmérése alapján megállapítható, hogy nem lesz gond a katonai utánpótlással. • Gordon Tamás Költözik a Balkán legnagyobb lőszergyára Egy szerb a boszniai kormányban MH-Újvidék___________ Három nappal a határidő lejárta előtt zökkenőmentesen halad a csapatkivonulás azokról a boszniai területekről, amelyek a békemegállapodás szerint a másik fél ellenőrzése alá kerülnek. A szarajevói, szerb negyedekből tegnap nyolc páncélost szállítottak el, és szombat éjfélig az utolsó szerb katonának is távoznia kell innen. Az IFOR-szóvivő szerint ezen a téren nem várható bonyodalom, a szembenállók eddig határidőre teljesítették a daytoni megállapodás katonai részéből eredő kötelezettségeiket. A szerb városrészt ideiglenesen a nemzetközi rendőrség és az IFOR veszi ellenőrzése alá egészen márciusig, amikor helyreállítják a központi kormány hatalmát. A lakosság megnyugtatására tett kijelentések és ígéretek ellenére az elköltözés folytatódik. Ilidzából, Grbavicáról és a többi negyedből az embereknek mintegy a fele már távozott. Gyorsított tempóban szállítják az ipari zónákban található berendezéseket is, köztük a Balkán egyik legnagyobb lőszergyárának, a vogoscei Pretis katonai üzemnek a gépeit. Mint a belgrádi Telegraf című hetilap úja, a mamutüzemből, ahol a háború előtt 11 ezren dolgoztak, feltehetőleg Szerbiába viszik a milliós értékű felszerelést, de a nagyobb gépeket nem tudják elszállítani. Ezért a paléi vezetőség azt tervezi, hogy az átadás napján az egész üzemet a levegőbe röpíti, állítja az újság. A csarnokok már alá vannak aknázva, és a robbantás környezeti katasztrófát okozhat a főváros térségében. Radovan Karadzic ismét kijelentette, hogy új szerb Szarajevót fognak építeni, de felépítik a föderáció ellenőrzése alá került Mostar, Kljuc, Jajce szerb ikervárosát is. A kelet-szlavóniai és baranyai menekültek azt tervezik, hogy tömegesen visszatérnek a még mindig szerb megszállás alatt levő szülőföldjükre, jelentette a zágrábi rádió. A „Galambocska” elnevezésű vállalkozás során több ezer horvát és magyar menekült indulna el vonaton és autóbuszokon. Az összboszniai parlament szerdán elfogadta Hasan Muratovic kijelölt miniszterelnök programját, a politikust hivatalosan is kinevezte a kormány élére, s jóváhagyta a kabinettagok névsorát - jelentette a szarajevói rádió. A kormányban egy szerb nemzetiségű politikus, Dragoljub Stojaniv kapott helyet tárca nélküli miniszterként. MH-Moszkva___________ Oroszország és Fehéroroszország között teljes az egyetértés, mindkét állam határozottan ellenzi a NATO kibővítését. A Minszkben tárgyaló orosz külügyminiszter azt mondta, hogy az Észak-atlanti Szövetség vezetésétől kapott tájékoztatás szerint a NATO egyéves szünetet tart, és csak jövőre tűzi napirendre a keleti irányú terjeszkedés ügyét. Mint Primakov megjegyezte, ez alatt az idő alatt meg kell találni azokat a kompromisszumos megoldásokat, amelyek kielégítenék a NATO védernyője alá kívánkozó országok igényeit anélkül, hogy az Észak-atlanti Szövetség katonai gépezete közelebb nyomulna az orosz határokhoz. Úgy értékelte, hogy a NATO kiterjeszkedése esetén Moszkva rendkívül hátrányos geopolitikai helyzetbe kerülne. • M.J.T. Összhang a NATO ellenMegvan az új lengyel kormányfőjelölt Jacques Chirac, az európai „szóvivő” MH-Párizs_____________ Chirac elnök nemzetközi partnereinek szóló, üzenetértékű nyilatkozatokkal fogalmazta újra Franciaország helyét és szerepét a világban. Az államfő a torinói EU-reformcsúcsra készülve megerősítette, hogy Franciaország határidőre teljesíti a közös uniós pénz megteremtésének feltételeit, elkötelezettsége az unió modernizálásáért töretlen. A nukleáris kísérleteket véglegesen befejezve Franciaország - ígéretének megfelelően - „néhány héten belül” csatlakozik a Rarotonga egyezményhez, amely kimondja a Dél-Csendes-óceán atommentességét. Az Élysée-palotában megismételték azt is, hogy Franciaország aláírja az atomkísérleteket tiltó nemzetközi egyezményt. Mindez kedvező légkört teremt Chirac ma kezdődő amerikai látogatásához • R. Zs. MTI_________________ Wlodziemierz Cimoszewicz, a szejm elnökhelyettese, valamint a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) elnökhelyettese lett a lengyel kormánykoalíció közös miniszterelnök-jelöltje. Az SLD és a Parasztpárt között a kémkedéssel vádolt Józef Oleksy kormányfő lemondása óta folytak az egyeztető tárgyalások. A kemény alkudozás után a PSL beleegyezett abba, hogy továbbra is az SLD adja a miniszterelnököt. A megállapodás további részletei egyelőre nem ismeretesek. A tegnapi nap új fejleményeket hozott Lengyelországban a Walesa és a Kwasniewsky-ügyben. A volt államfőnek fizetnie kell, a jelenlegi elkerülte a vizsgálatot, a lemondott kormányfő ügyében pedig a sajtót vizsgálják. A gdanski adóhivatal nem fogadta el Lech Walesa volt államfő jogi képviselőjének fellebbezését, s így továbbra is érvényben maradt a nagy összegű adótartozás megfizetéséről hozott határozat. Walesa a Warner Bros filmstúdiótól 1989-ben kapott egymillió dolláros szerzői jogdíj után mulasztott el adót fizetni. Az exállamfő megbízottja az eljárás beszüntetését és az adófizetési igény megszüntetését kérte az adóhatóságtól, ám - szól a hivatal döntése - a beadványban egyetlen olyan új dokumentum sem szerepel, mely azt igazolná, hogy a pénz ajándék volt, nem pedig honorárium. Egy másik közérdeklődésre számot tartó jogi ügyben is döntés született szerdán: a varsói ügyészség elutasította a vizsgálat megindítását Aleksander Kwasniewski államfő vagyonnyilatkozata ügyében. A tavalyi elnökválasztási kampány egyik nagy vihart kavart leleplezése volt, hogy Kwasniewski a szejmnek átadott vagyonnyilatkozatában nem tüntetett fel bizonyos, a felesége nevén szereplő részvényeket. Az ügyészség azonban megállapította, hogy az említett adatok eltitkolásából semmiféle büntetőjogi következményt nem lehet levonni. 1996. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK