Magyar Hírlap, 1996. április (29. évfolyam, 77-88. szám)
1996-04-01 / 77. szám
6 Magyar Hírlap It is your show now - mondja Peer Spenning, az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezetének magyarországi főnöke, de Horváth Lajos, a nagyatádi átmeneti szállás, a menekülttábor, vezetője kényszeredetten mosolyog. Ötvennégy bosnyák menekült, Magyarországról elsőként, kedden este indult útnak haza, a konföderáció területére, Bosznia-Hercegovinába. Horváth Lajos érdeme, hogy rendben indulhattak. Pontosan öt órakor megérkezik a két dubrovniki autóbusz - az Atlas utazási irodától bérelte a Migrációs Hivatal -, s beáll a tábor elkerített részére, ahol lábhoz helyezett csomagokkal várakoznak a hazatelepülők. A maradók a kerítés körül tolonganak. A pokrócokba, dobozokba csomagolt szegényes holmit fürgén „vámkezeli” a két tiszt, azután a buszokra és a konvojt Bosanski Petrovácig kísérő teherautóra rakják mindet. Az „áruló” kisebb kavarodás támad, amikor a bekerített udvarra tolat a konvojt felvezető két rendőrautó, utána pedig egy mentőautó. Magas, rövidre nyírt, ősz hajú férfi száll ki a mentőből. Hiába takarja el az arcát a fürkész pillantások elől, fölhördül ■a tömeg: csetnik, csetnik, kiabálják mindenhonnan. A férfi állítólag „áruló”, muzulmán létére a csetnikek oldalán harcolt. A kényszerű összezártságban magányosan élő és meglehetősen bizalmatlan táborlakók körében nem ritkaság ez a vád. Igaz vagy nem, tegnap este alig tudták a hálóból a gyengélkedőre menekíteni a férfit, kis híján meglincselte a felheccelt tömeg. Senki sem tudja hogyan keveredhetett a csetnikek közé, de egy fiatalember határozottan állítja, hogy az ősz hajú tegnap érkezett a táborba, s felismerték, hogy ő az, aki állítólag saját kezűleg több tucat embert megölt. Igaz vagy nem, tény, hogy tavalyelőtt nyáron Fikret Abdics, a muzulmán iparmágnás különbékét kötött a szerbekkel, s több száz katonájával rövid időre elfoglalta Pecigradot. A pártütő muzulmán „kényúr” kikiáltotta a szarajevói kormánytól független „zsebállamát”, ám fegyveresei augusztus elején megadták magukat, s több ezren menekültek el Bosznia-Hercegovinából Bihácon keresztül Horvátországba, és onnan még tovább. Hadszíntéri ENSZ-megfigyelők szerint megközelítőleg 5100 polgár, 1600 egyenruhás és fegyveres katona menekült át akkor egyszerre a határon... A megvádolt férfi hatalmas, fehér lepedőbe gyűrt holmijával együtt a Tuzlába tartó autóbusz hátsó ajtaja mellett telepszik le, egyedül. Néhány órával később, a zágrábi sztráda benzinkútjánál tartott pihenőn már békésen cigarettázva beszélget néhány útitársával... Indul a karaván Hét óra helyett fél kilenckor hagyja el a tábort a konvoj. Nagy feltűnést kelt Nagyatádon és az útba eső falvakban is a villogó rendőrautókkal kísért menetoszlop. Nem árt az elővigyázatosság, de a biztonsági intézkedés eltúlzottnak tűnik a határig vezető néhány kilométeres úton. A túloldalon, Horvátországban is rendőrautó vezeti a karavánt a gyéren megvilágított horvát falvakon keresztül. Az embernek óhatatlanul az az érzése támad, hogy Horvátországon az éj leple alatt jószerivel keresztüllopják a menekülteket. A terveknek megfelelően, tíz órára érkezik a barcsi határátkelőre a menetoszlop. A fogadtatáson meglátszik, hogy a vámosok és a határőrök felkészültek. Pillanatok alatt ellenőrzik a menekültek „kollektív útlevelét”. Csak formalitás az egész, mosolyog a vámparancsnok, amikor felnyitják az autóbuszok csomagterét. Pillanatok alatt végeznek az ellenőrzéssel, de a horvát oldalon sem sokat körülményeskednek a határőrök és a vámosok. Szigorúra vett ábrázattal veszik számba az utasokat, de arcukon ott ül a rutinellenőrzés unalma. A magyar rendőrök Barcsról visszafordulnak, s egy horvát járőr csatlakozik a csapathoz. Rövid pihenőt követően Zágráb-Karlovac irányába indul tovább a csoport. Elkerüljük a konföderáció északi pereméhez ékelődő Szerb Köztársaságot - talán biztonsági okból -, de az is igaz igaz, hogy a Száva hídjai közül egyedül csak a zágrábiak maradtak épen. A magyar műszakiak által épített okucani pontont egyelőre csak az IFOR- csapatok használhatják, a brckói hidat pedig ekkor még nem adták át. Gyéren kivilágított falvakon haladunk keresztül. Biztonságosnak tűnik az utazás, de joggal feltételezhető, hogy a horvát lakosság ellenségesen fogadná a menekült muszlimok karavánját. Nem lehet véletlen, hogy az éjszakai hazatérést választotta az utazást megtervező menekültügyi szakember. Nappal kockázatosabb lenne keresztülhajtani a lakott településeken, bár most is jobbára elkerüljük a falvakat, városokat. A háború első jelei Karlovac elővárosában mutatkoznak. Lerombolt, kiégett, felperzselt villanegyeden hajtunk keresztül. A pusztulás képeivel legközelebb Bihac környékén találkozunk. A rendőrség kézről-kézre adja a csapatot, a rövid pihenők alkalmával többször ellenőrzik a létszámot is. Határozottan, de udvariasan. Talán a rendőri jelenlétnek köszönhető, talán a fegyverbarátság jele, de a biháci határátkelőn is gyorsan átjutunk. Kátyús, felszabdalt, lerongyolt út vezet idáig. Zuhog az eső, csővázakra erősített, hevenyészett tető védi a határőröket. Térdig ér a sár, az út mentén félreállított kamionok rostokolnak, nem vállalkoznak az éjszakai útra. A következő napon délelőtt harminchat vámkezelésre váró kamiont számolunk össze a horvát oldalon, teljesen eltorlaszolják az utat. A Boszniából Horvátországba vezető sáv azonban üres, szabadon hajthatunk tovább Horvátország belseje felé. Nappal Boszniába, éjjel Horvátország felé tartanak a kamionok. A határátkelő bodegái mögött, a vámterületen hat mentőautó várakozik. Másnap ugyanott állnak egymás mögött, készenlétben. Úgy látszik, hogy az éjszaka folyamán semmi rendkívüli nem történt. Kísértetfalvak, halott városok Hat órakor érkezik Bihácra a karaván. A buszpályaudvaron ketten szállnak le a ködös hajnali esőbe. Senki sem várja őket. Az állomás épületének összes ablakát kilőtték, ám úgy tűnik, hogy ezen a környéken kézifegyverrel, karabéllyal tusakodtak a hadviselők, mert a tőszomszédságban álló kórház és a mellette lévő lakótelep teljesen érintetlen maradt, bombatalált nem érte. Bihac túloldalának viszont kijutott a háború összes keserve. Alig látni épen hagyott épületet, s innentől kezdve, a tizenegyes út mentén, kizárólag csak földig rombolt, kiégett, elpusztított és kirabolt házakat, kísértetfalvakat lehet találni. Teljesen elnéptelenedett, ám egykor jómódú településeken haladunk keresztül. Egy teremtett lelket sem látni az úton. Vandál vagy nagyon is tervszerű pusztítás jelei kísérnek vagy nyolcvan kilométeren keresztül, egészen Bosanski Petrovácig. Minden mozdíthatót elvittek magukkal a menekülő szerbek, az ajtókat, ablakokat is tokostul. Az az érzésünk, hogy tervszerűen romboltak le mindent, nehogy a hazatelepülő muzulmánoknak eszébe jusson újra felépíteni az elnéptelenedett falvakat. Az út mentén elhagyott, összetört és kiégett autók mindenfelé. Oktalan a pusztítás, csupán néhány járművet használhattak úttorlasznak vagy fedezéknek. A visszavonuló szerbek addig hajtottak egy-egy elrekvirált autót, ameddig tartott az üzemanyag, azután ott hagyták az autót, ahol épp voltak. A legtöbbet fel is gyújtották, nehogy valaki még használhassa. Az útról sehol nem tanácsos letérni, csak itt-ott jelzik a földbe levert, felpántlikázott karók az aknásítás helyét. Bosanski Petrovácig egy teremtett lélekkel sem találkozunk, csupán elvétve lehet felfedezni az élet apró jeleit. Egy-egy ablakba, teraszra száradni kiakasztott ruhadarabok arról árulkodnak, hogy sebtiben kényszerültek távozni a lakók. Kiaggatták a ruhát, ám mielőtt megszáradhatott volna, menekülni kellett. Földszintes, valamikor takaros porta udvarán tizennégy szerteszórt gránátos ládát számolunk össze. Szemközt a takarmányfelvásárlóból csak a négy fal maradt meg, és középen a kémény. Az emeleti erkélyajtó és ablak körül szitává lőtték a falat. A lövésnyomok arra utalnak, hogy géppisztolyokkal, karabélyokkal még a bombatalálatot követően is védhették az épületet. A legtöbb házat azonban lebombázták, még mielőtt a gyalogos fegyveresek támadtak volna. A reménytelenségig elrettenthették a biháci körzet lakóit. Még most, hónapokkal a békekötés után sem lehet fölfedezni az élet újrakezdésének jeleit. FOTÓ: ISZA FERENC Hosszú éveknek kell még eltelniük ahhoz, hogy a teljesen elnéptelenedett vidék ismét életre keljen. A második nap a nehéz Bosanski Petrovac közelében, az út mentén egy kilőtt repülőgépre bukkanunk. Amikor közelebb érünk, kiderül róla, hogy valami háborús emlékmű lehetett, de bombatalálat érte. Ez az egyetlen lerombolt háborús emlékmű a vidéken. Úgy látszik, hogy a a hadviselők semmi egyebet, de az emlékműveket tiszteletben tartották. Bosanski Petrovácon, a polgármesteri hivatal mellett is átvészelte Árkán fegyvereseinek garázdálkodását a második világháború két hősi halottjának, Branko Sunjának és Mahmud Ibrahimpasicnak mellszobra. Mindketten 1922-ben születtek és 1944- ben haltak meg. De ugyanígy épen hagyták a második világháborús hősök névsorát megörökítő emlékművet a földig lerombolt Vrtocében is. Valamivel hét óra előtt érkezik a menetoszlop Bosanski Petrovácba. A főtéren kisebb tömeg várja az érkezőket. Innen és Tuzlából származik a legtöbb hazatérő. Tizenöten szállnak le a buszokról Bosanski Petrovácban, és tizenhét menekültet várnak a rokonok, ismerősök Tuzlában. A szakadó eső elől a polgármesteri hivatal árkádjai alá húzódnak az emberek. Szemérmesen palástolják a viszontlátás örömét, majd otthon köszöntik illően a hazatérőt. Petrovac viszonylag épen megúszta a háborút. Először az keltett rémületet, hogy a szerbek röplapokat szórtak a városkára, azzal a felirattal, hogy Bosznia a szerbeké. A helybeliek tömegesen azonban csak akkor indultak útnak, amikor a szerb fegyveresek a város közelébe értek. Ma csak néhány kilőtt épület s az utcán uniformisban masírozó fiatalember emlékeztet a háborúra. A főtérről nyíló utca Madonnáról elnevezett kávéházát pontban hétkor nyitja a tulajdonos. Az apró helyiség pillanatok alatt megtelik nagydarab, de kedélyes muzulmán rendőrökkel. Bizalmatlanul méregetnek, de pillanatok alatt felderül ábrázatuk, amikor kiderül, hogy magyarok vagyunk. A kávéházban, mint Boszniában szinte mindenhol, a vendég belátására bízzák, hogy mivel fizet. A hivatalos pénz, a kuna mellett elfogadják a márkát, schillinget, dollárt is, ám a visszajárót rendszerint kunában adják. A határ mentén, igaz kényszerűségből, de még a forintot is elfogadták tőlünk. Egy kuna harminc forintot ér. Petrovácról több hullámban keltek útra a menekülők. A háború vége felé, hat hónappal ezelőtt menekült el, s az elsők között tért haza két ifjabb hölgy, unokatestvérek. Mesélik, hogy mobiltelefonon tartották a kapcsolatot az otthoniakkal. Egyikük apja hosszú ideig dolgozott Németországban, rövid ideig élt magyar menekülttáborban, de amint biztonságosabbnak tűnt a helyzet, hazatért feleségével együtt, leánya viszont éppen akkor eredt útnak. Nagyatádon fogadták be, onnan került Debrecenbe. Remélte, hogy elboldogul Magyarországon, de tervéből nem lett semmi, s most itthon ott folytatja, ahol Magyarországon befejezte, munka és biztos megélhetés nélkül. Reménye sincsen arra, hogy önálló életet teremtsen magának, nem is bizakodik. Látszólag mégis kedélyesen viseli sorsát. Igaz nem az első, hanem a hazatérés második napja a legnehezebb, akkor kezd állítólag tudatosulni az emberekben, hogy valójában mi vár rájuk. A muzulmán menekültek legtöbbje méltósággal viseli sorsát... Mustafa magánbékéje Petrovácról nagy kerülővel, Szarajevó felé indul tovább az egyik autóbusz Tuzlába. A csoportvezető úgy mondja, hogy a konföderáció belseje biztonságosabb, mint a szerb határ menti rövidebb útvonal. Két éve menekült el Tuzla melletti szülőfalujából, Belinjából Dzsafir Mustafa.Feleségét, gyermekeit azóta sem látta. Ő még a debreceni táborban mesélte el történetét. Lepénzelte a szerbeket, de hiába. Egy hetet kapott tőlük arra, hogy kiköltözzön a házából, de hirtelenjében olyan váratlanul jöttek érte a fegyveresek, hogy a cipőjét is már csak az utcán kaphatta magára. Gépkarabéllyal fenyegetőztek a katonák, kibiztosított kézigránátot nyomtak az orra alá. A szeme láttára lőtték agyon a testvérét. Felesége a rokonaihoz, ő pedig Magyarországra menekült, miután megszökött a lágerből. Mielőtt útnak indult volna, fölkereste a házát, kíváncsi volt, kit költöztettek az otthonába. Egy szerb férfi fogadta, kávéval, cigarettával kínálta. „Őt a mieink zavarták el otthonról, engem az övéi. Megegyeztünk, hogy neki ott, nekem itt a helyem, ez a dolgok rendje. Ha le nem rombolják, amit magának épített az ember. Megegyeztük, ha vége a háborúnak , elvonul, én pedig visszajövök békével. Nem haragszom rá, ő sem tehetett mást, mint amire engem kényszerített a háború. Elmenekült, mert elűzték otthonából” - magyarázta tettetett vagy valós békével lelkében Mustafa. Szerette volna elérni, hogy családegyesítéssel Magyarországra hozhassa feleségét, de nem sikerült. Elutasították a kérelmét, és akkor úgy határozott, hogy ha nem engedik, átszökik a határon. Most békésen hazatérhet, de talán csak sejti, hogy mi várhat rá, mi fogadja otthon. Messzire járhatnak a gondolatai, mert a petrováci főtéren szelíden kitér a faggatózás elől... Úton hazafelé, még bosnyák területen, de nem messze Biháctól, egy elhagyottnak tűnő lakókocsiból muzulmán rendőr bukkan elő, leinti az autónkat. A kocsi mellé lép, ám hirtelen éktelen ricsaj támad, s a ködből egy száguldó, lánctalpas IFOR harci jármű bukkan elő. Félelmesen imbolyog az úton, de legalább ötvennel száguld. A rendőr félreugrik, az út túloldalán kerékpározó asszony az árokpartra húzódik, a harckocsi elrobog mellettünk. .. A rendőr szótlanul nyújtja vissza az útlevelet, s talán egy leheletnyivel barátságosabb búcsúzik annál, miképpen megállított bennünket. Itt most az amerikai hadsereg az úr. Igaz nélkülük bajos lenne helyreállítani a törékeny békét. STÉPÁN BALÁZS Kollektív útlevéllel, lakatlan földre Bosnyák menekültek indulnak haza Az első Magyarországról hazaérkezett bosnyákok Bosanski Petrovácban FOTÓ: ISZA FERENC BELFÖLD 1996. ÁPRILIS 1., HÉTFŐ Munkaügyi kirendeltségek új helyzetben MH-összeállítás Az állástalanság kezelésére szolgáló aktív eszközök - képzések, közhasznú munka, bértámogatás, vállalkozóvá válás - odaítéléséről az új munkaügyi stratégia jegyében a helyi kirendeltségeken döntenek. Halmos Csaba, az Országos Munkaügyi Központ főigazgatója elmondta lapunknak: az év elején életbe léptetett intézkedéstől azt várják, hogy a munkaügyi szervezet hatóságból szolgáltatóvá alakul majd át. Munkatársaink az ország különböző részein érdeklődtek arról, hogy miként működik a gyakorlatban az új stratégia. A Győr-Moson-Sopron Megyei Munkaügyi Központ igazgatóhelyettese, Szalay György összefoglalta a változás lényegét: tavalyig a helyi kirendeltség elfogadta a kérelmet az állástalantól, és javaslatként felterjesztette a megyéhez. Idén január elsejétől a kirendeltség dönt az eszközök odaítéléséről, és a megye közreműködése csupán szakmai tanácsadás formájában valósul meg. Kevés a munkatárs A kirendeltségek sokszor panaszkodnak az új feladatok megvalósításának személyi feltételei miatt. Változatlan létszámmal kell ugyanis megfelelniük a nagyobb elvárásoknak. Győr-Moson-Sopron megyében ezért újításokat terveznek: a regisztrált munkanélküliek egy részétől nem követelik meg a havi bejelentkezést, hanem 90 naponként kell csak ellátogatniuk a kirendeltséghez, amelynek így csökkenhet a terheltsége. A borsodi válságövezet állástalanságtól különösen sújtott településén, Ózdon, ahol a munkaügyi központban tavaly havonta több mint tízezer ügyfél fordult meg, huszonnégy alkalmazottal igencsak nehéz az új stratégiát érvényesíteni - húzta alá Bokor László, az ózdi kirendeltség vezetője. Borsodban a működtetésre szánt több mint egymilliárd forintos, aktív eszközökre fordítható összegből 128 millió forint jut az ózdi kirendeltségnek, ám Ózdon működik az észak-magyarországi regionális átképzőközpont, így lehetséges, hogy a környékbeli kirendeltségek megtakarított pénze is átcsoportosítható lesz. A szintén a megyében működő edelényi kirendeltség vezetője, Szabó József szerint az aktív eszközökre fordítható keret kellőképpen igazodik a helyi munkaerőpiac feltételeihez. A 92 millió forinttal gazdálkodó szervezethez 49 település tartozik, amelyeket területenként osztottak fel az ügyintézők között. Az elmúlt három hónapban lényegesen több munkaadó fordult a kirendeltséghez, főként a tartós munkanélküliek foglalkoztatásához nyújtható bértámogatásért. Jogorvoslat nincs Arra a kérdésre, miképp kerülhető el, hogy az alkalmazottak a személyes kapcsolattartásból adódóan részrehajlóan ítéljenek oda egy-egy támogatást - az edelényi kirendeltség vezetője elmondta: náluk is döntéselőkészítő bizottság működik, amelynek véleménye alapján a kirendeltség vezetője határoz. Az ő elfogultságát sem lehet kizárni, és a törvény alapján az elbírálással szemben az ügyfélnek nincs jogorvoslati lehetősége. Ilyen esetekben legfeljebb a megyei munkaügyi központ vezetőjéhez fordulhat - tudtuk meg Simkó Jánostól, a Borsod- Abaúj-Zemplén megyei munkaügyi központ szolgáltatási igazgatóhelyettesétől. Más megyékben az átállás azért nem okozott különösebb megrázkódtatást, mert az új stratégia elemeit már előbb alkalmazták. Timárné Búza Ilona, a gyomaendrődi munkaügyi kirendeltség vezetője elmondta, hogy az aktív eszközök kihelyezése Békés megyében már csaknem négy éve elkezdődött. Az itt tevékenykedő kedvezőtlen helyzetű munkáltatók inkább csak akkor tudnak tartós állástalanokat alkalmazni, ha a kirendeltség támogatja bérüket vagy közhasznú munkájukat. A munkanélküli helyzetének pontos megítélése nyomán jutnak el a döntésig - hangsúlyozta a kirendeltségvezető, aki nem titkolta: munkatársainak erőn felül kell teljesíteniük, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Az aktív eszközökkel kapcsolatos döntések nagy része Csongrád megyében is a kirendeltségekhez került. Az újdonság: a közhasznú munka támogatásáról is helyi szinten határoznak. Temes Zsolt, a szentesi kirendeltség vezetője közölte: náluk is a bértámogatás a „sláger”, és általában igyekeznek meggyőzni a munkáltatókat, hogy olyan regisztrált állástalanokat alkalmazzanak, akiknek támogatás nélkül esélyük sincs az elhelyezkedésre. A szentesi kirendeltségen egyébként nem okoz gondot, hogy a 2200 munkanélkülit érintő döntéseket az ügyfelek alapos megismerése után hozzák. Kellemes többletteher A Bács-Kiskun megyei munkaügyi kirendeltségeknél sem járt nagy változással az új koncepció bevezetése. Dobákné Hevér Teréz, a kiskunfélegyházi kirendeltség vezetője arról tájékoztatott, hogy az év elejétől a képzések és a bértámogatások elbírálásával bővült a jogkörük. Szerinte az aktív eszközök kihelyezésével nőtt a tekintélyük a munkanélküliek körében, s az önállóság jelentősen növelte az ügyintézők felelősségét is. Problémát jelent azonban, hogy egy ügyintézőre 400-500 munkanélküli jut, akiknek havonta legalább egyszer jelentkezniük kell. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében már 1994. január elsejétől a kirendeltségekhez került három aktív eszköz (a közhasznú munka, a vállalkozóvá válás segítése és a bértámogatás) döntési hatásköre. Az új stratégia bevezetése tehát nem jelentett nagy változásokat a megyében, az év elején csupán a képzés került át helyi szintre - közölte Demesfalvi Miklós, a megyei munkaügyi központ szolgáltatási igazgatóhelyettese. Bódi András nagykállói kirendeltségvezető közölte: korábban pusztán pecsételésből álló munkájuk szolgáltatáscentrikussá vált. Minden ügyféllel egyénileg kell foglalkozni, fel kell mérni képességeit, lehetőségeit, de ez a pluszmunka „kellemes többletteher”. Aktív eszközökre tavaly - még a képzési támogatások nélkül - 45 millió forint jutott a nagykállóiaknak, ennél valószínűleg idén sem kapnak többet. A képzés eddig nem volt igazán közkedvelt az ottani munkanélküliek körében, de a kirendeltségvezető reméli, hogy a figyelmesebb egyéni foglalkozások nyomán a kedvezőtlen tendencia megváltozik. • Dusza Erika - Haszán Zoltán - Neumann Ottó