Magyar Hírlap, 1996. július (29. évfolyam, 152-164. szám)
1996-07-01 / 152. szám
2 Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ Baloldali elnök Izlandon (MTI) Olafur Ragnar Grimsson volt pénzügyminiszter, a Szocialista Népi Szövetség jelöltje nyerte az izlandi elnökválasztást. Grimsson a 16 éve hivatalban lévő elnöknőt, Vigdís Finnbogadóttirt váltja fel az államfői tisztségben. A tegnap közzétett hivatalos adatok szerint az 53 éves, baloldali politikus a szavazatok 40,9 százalékát kapta. Grimsson legveszélyesebb ellenfele, a 47 éves, konzervatív Peter Hafstein a voksok 29,2 százalékával a második helyen végzett. A harmadik helyezett a Nők Szövetségének jelöltje, az 55 éves Gudrun Agnasdóttir lett, akire a választók 26 százaléka adta le szavazatát. Grimsson első nyilatkozatában kijelentette, hogy államfőként az izlandi nép egyesítésén fog munkálkodni. David Oddsson kormányfő, konzervatív politikus közölte, hogy a kormány fenntartások nélkül fog együttműködni az új államfővel. India: kommunisták a kormányban (Reuter) Két kommunista minisztert vett be a kormányba Deve Gauda indiai kormányfő, s ez először történt meg az ország függetlenné válása, 1947 óta. Az egy hónapja hivatalba lépett balközép kabinetet rajtuk kívül még három fővel - két szocialista és egy regionális párt képviselőjével - bővítette, azt azonban csak később hozzák nyilvánosságra, kinek melyik tárca jut majd. A vietnami pártfőtitkár elfáradt (MTI) Do Muoi, a Vietnami Kommunista Párt 79 éves főtitkára a ma záruló négynapos pártkongresszuson kijelentette, hogy már megfáradt, de kész maradni, ha az ország népe ezt kéri tőle. Do Muoit - egyes várakozásokkal ellentétben - újra jelölik a pártfőtitkári posztra. A kongresszuson kijelentette, hogy gyökerestül kiirtják a korrupciót, és az ebben vétkeseket igen szigorúan megbüntetik, akár agyonlövetéssel is, a személy által betöltött funkciótól függetlenül. Do Muoi a külföldi befektetőket az ország barátainak nevezte, és kinyilvánította köszönetét nekik. Szimitisz a Paszok új elnöke (MTI) Kosztasz Szimitisz görög miniszterelnököt választották meg vasárnap a Pánhellén Szocialista Mozgalom (Paszok), a kormányzó görög szocialista párt elnökévé. Szimitisz az egy hete, 77 éves korában elhunyt pártelnök, Andreasz Papandreu helyébe lépett. Az 5111 kongresszusi küldöttből 2732 szavazott, míg legnagyobb vetélytársa, Aposztolosz (Akisz) Cohacopulosz, a Paszok főtitkára, jelenlegi belügyminiszter - aki elvből ellenezte a pártelnöki és miniszterelnöki funkciók halmozását - 2324 szavazatot kapott. Helyreállított volinjai vasúti híd (MTI) A magyar műszaki alakulat és a Hídépítő Részvénytársaság közös munkával helyreállította a Horvátországot Boszniával összekötő első vasúti hidat. Az Una folyón átívelő volinjai híd boszniai hídfőjét kellett újjáépíteni, s a nagyszabású munka lehetővé teszi, hogy augusztus közepéig újrainduljon a vasúti forgalom a Kostajnica-Doboj-Tuzla vonalon. A szombati hídavatón megjelent John David Moore-Rick tábornok, a gyorshadtest műszaki főnöke. Elmondta, hogy a rendszeres vasúti közlekedés megindítása érdekében sok műszaki problémát kell még megoldani, a pálya aknamezőket szel át, s áthalad a szerb-bosnyák határon is. Aknák a brit támaszpontra (MTI) A német hatóságok feltételezése szerint a szélsőséges Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) követte el a merényletet pénteken este Osnabrückben a brit támaszpont ellen. Ismeretlen tettesek aknavetővel több lövést adtak le az észak-németországi város szélén található brit támaszpont üzemanyagraktárára, de szerencsére a benzintartályokat nem érte találat. Személyi sérülés sem történt, de az épület jelentősen megrongálódott. Az egyik kilőtt akna nem robbant fel, és a tűzszerészek szombaton reggel hatástalanították. A támadók a brit hadsereg legnagyobb külföldi támaszpontjának kerítésénél leállított kisteherautóból adták le a lövéseket, majd nyomtalanul eltűntek, és egyelőre semmiféle szervezet nem vállalta magára a terrortámadás elkövetését. Perry védelmet ígér (MTI) Szigorítják a Perzsa-öböl térségében állomásozó 20 ezer amerikai katona védelmét szolgáló biztonsági rendszabályokat - jelentette be William Perry amerikai védelmi miniszter tegnap Szaúd-Arábiában. Perry egyebek közt az őrszemek és járőrözések sűrítéséről, valamint a katonai bázisok körüli biztonsági övezet kiszélesítéséről tárgyalt magas rangú szaúdi katonai illetékesekkel. Az amerikai védelmi miniszter szombaton felkereste a dahrani amerikai légi támaszpontot, ahol terroristák egy robbantásos merényletben kedden 19 amerikai katona életét oltották ki, és százakat sebesítettek meg. Perry kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem hagyja megfélemlíteni magát „sem terroristák, sem a terrorizmusért felelős országok által”. Karadzsics (ismét) lemondott • Folytatás az 1. oldalról Mostarban vasárnap este hétkor bezártak a szavazóhelyiségek, s eddigi értesülések szerint nem történtek incidensek. Avdo Hebib boszniai belügyminiszter is a városban tartózkodott, s közölte, hogy vasárnap nem voltak biztonsági problémák. Szombat este viszont Kelet-Mostarban a helyi lakosok körbevettek egy Szerbiából érkező autóbuszt, s megvertek egy szerb férfit, aki nyilván szeretett volna részt venni a szavazáson. A tetteseket már azonosították, s rövidesen őrizetbe veszik őket - mondta a belügyminiszter. Sok választási körzetben problémát okozott, hogy az emberek nem tudták leadni szavazatukat, mert nem szerepeltek az Európai Unió által összeállított névjegyzékben. Ezt azzal magyarázzák, hogy a választóhelyiségek az utolsó pillanatban más helyre költöztek. Rendben szavaztak a külföldre menekült mostariak: Bonnban például már délelőtt kétezer szavazatot adtak le. Vezércikk a 7. oldalon Horvát menekültek szavazásra érkeznek a muzulmán fennhatóság alatt lévő mostari városrészbe fotó: mti- reuters MH-Moszkva Három nappal az elnökválasztás második fordulója előtt kiderült, hogy Borisz Jelcin és Alekszander Lebegy szövetsége nem működik tökéletesen, a két politikus jó néhány fontos kérdésben eltérő véleményt képvisel. A nemzetbiztonsági tanács titkára az Interfax hírügynökségnek adott interjúban bejelentette, hogy megpróbálja meggyőzni az elnököt a koalíciós kormány létrehozásának fontosságáról, és megjegyezte, hogy az új kabinetben olyan, eltérő nézeteket képviselő személyek is helyet kaphatnának, mint Vlagyimir Zsirinovszkij, Gennagyij Zjuganov vagy a liberális Grigorij Javlinszkij. Lebegy, elismerve, hogy Jelcin egyelőre elveti a koalíció gondolatát, kijelentette: az idő most nem alkalmas arra, hogy az említett politikusok folyamatosan bírálják a hatalom képviselőit. Lebegy ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az ellenzékre csak „jelentéktelen tárcák”, a munkaügyi, illetve a szociális minisztérium irányítását bízná. A politikus azt is elmondta, hogy kedvezően viszonyul az alelnöki poszt bevezetéséhez, és utalt arra, hogy az országnak szüksége van egy olyan emberre, aki megfelelő hatalom birtokában politikai vagy akár katonai döntéseket is hozhatna, de azt már nem mondta ki, hogy véleménye szerint ki lehet ez az ember. Az RTR tv-állomásnak nyilatkozva ugyanakkor az alelnöki poszt visszaállításának lehetőségéről szólva Lebegy jelezte, hogy szívesen betöltené a tisztséget - jelentette az AFP francia hírügynökség. Jelcin - ugyancsak az Interfax hírügynökségnek adott interjúban - azt mondta, hogy politikai alapon a parlamenti vagy a választásokon kialakuló erőviszonyok alapján nem lehet koalíciót alkotni, új szakemberekre szükség van, de a nyilvánvalóan pártérdekeket kiszolgáló emberek csak zavarnák a kabinet munkáját. Jelcin egyetlen szóval sem említette az alelnöki posztot, de dicsérte Lebegyet, és azt mondta, hogy a tábornok az az ember, aki visszaszoríthatja a bűnözést, és rendet teremthet. Arra a kérdésre, meddig tart az együttműködés, Jelcin azt felelte, nemcsak ő, hanem jelképesen a Lebegyre szavazó milliók is aláírták a tábornok kinevezéséről szóló rendeletet; ezeket a polgárokat nem szabad becsapni, a hatalmi posztokkal pedig nem lehet kereskedni, Lebegy kemény, hosszú ideig tartó munkába kezdett. Jelcin azt is megjegyezte, hogy szövetségesének tartja Grigorij Javlinszkijt, és abban bízik, hogy a liberálisok vezére is részt vesz az új kormány felépítésének kialakításában. Az államfő ismét kifejtette, hogy egy első miniszterelnök-helyettest kell kinevezni a gazdasági tárcák munkájának összefogására; mint ismeretes, Jelcin májusban éppen ezt a posztot kínálta fel Javlinszkijnak, aki akkor még visszautasította a felkérést. • Molnár János Partnerkeresőben az erős ember Lyukak a Lebegy-Jelcin szövetségen KÜLFÖLD //V-üfeV, Hidden ged mányi A Nissan rendkívüli Primera akciója keretében a Primera vásárlók a hátsó spoileren, az első ködfényszórón és vezető oldali légzsákon* felül légkondicionálót kapnak ajándékba. •kivéve LX típus kategóriájában a legjobb légkondis ajánlat Valamennyi Nissan típusra négyéves kamatmentes részletfizetés márkakereskedőinknél: Békéscsaba 66/449-934 • Budapest 1/216-1190, 1/168-6075, 1/220-5080, 1/285-5078, 1/202-3455 • Debrecen 52/429629 Dombóvár 74/465-047 • Gödöllő 20/236671 Győr 96/319-853 Kaposvár 82/416-111 Kecskemét 76/480-592 Komárom 34/343895 • Miskolc 46/355-833 Nyíregyháza 42/411-275 • Pásztó 32/360-270 Pécs 72/215-970 ■ Szeged 62/474-433 Székesfehérvár 22/310-208 ■ Szolnok 56/423-530 • Szombathely 94/313983 Tata 60/374-376 • Veszprém 88/428-288/52-320. Kizárólagos importőr a Summit Motors Hungary Rt. WWW cím: www.hungary.net/auto/nissan NISSAN A baloldal Erbakan ellen Egy terroristanő vasárnap öngyilkos merényletet hajtott végre egy katonai díszszemlén a kelet-törökországi Tunceli városában. Első jelentések szerint 4 ember szörnyethalt, 23 megsebesült. Török biztonsági tisztek azt gyanítják, hogy a terrorista a szélsőbaloldali kurd felkelők vezérkarának megbízásából cselekedett. A török rendőrség szombaton Isztambulban és Ankarában tiltakozó megmozdulásokat követőn letartóztatott 130 embert, eltűnt személyek, illetve éhségsztrájkoló politikai foglyok hozzátartozóit. Ankarában a politikai foglyok 30 rokona a börtönökben uralkodó helyzetről akart beszélni Necmettin Erbakan, új miniszterelnökkel. A 71 éves Bülent Ecevit volt török miniszterelnök tegnap felhívta a konzervatívokat, hogy fordítsanak hátat az iszlámbarátokkal megalakított koalíciós kormánynak, a Demokratikus Baloldal Pártjának (DSP) elnöke kifejtette, hogy az új kormányban miniszterelnök-helyettesi tisztet és külügyminiszteri tárcát birtokló Tansu Ciller asszony Igaz Út Pártja (DYP) képviselőinek még megvan a lehetőségük a hiba kijavítására, és annak megakadályozására, hogy az „ország visszasüllyedjen a sötétségbe”. 1996. JÚLIUS 1., HÉTFŐ Kommunizmus kínai módra A kommunista Kína, amelyet 1949-ben kiáltottak ki Pekingben a Mennyei Béke terén, megöli megalaa központi pártlap, a Zsenmin Zsipao. Ha ez így lesz, hosszú jövőre számíthat a Kínai Kommunista Párt is, amely nem teljesen gondtalanul ünnepli ma a 75. születésnapját. 1921-ben titokban alapította meg 12 küldött egy sanghaji leányiskolában, s ma már 57 millió tagot számlál. Hatalmi harcoktól és véres leszámolásoktól terhes, zűrzavaros múlt áll a párt mögött, előtte pedig a bizonytalan jövő. Mert a hivatalos propaganda lehet ugyan optimista, korántsem egyértelmű még, mi lesz a hatalomból régóta visszavonult, de befolyását megtartó, 92 éves Teng Hsziaoping halála után. Az agg politikus új lapot nyitott Kína történetében. A tíz évig tomboló-romboló kulturális forradalom a „nagy kormányos”, Mao Ce-tung halálával 1976-ban befejeződött, de következményeinek felszámolásához igazából csak három évvel később kezdtek hozzá. Akkor hirdette meg Teng a gazdasági reformokat, amelyek a mai, sajátságosan kínai szocializmushoz vezettek: a politikában és ideológiailag senki nem kérdőjelezheti meg a kommunista párt egyeduralmát, cserében viszont élvezheti a piacgazdaság előnyeit. Vagyis meggazdagodhat, ha becsukja a száját és a szemét, hogy észre se vegye az emberi, a polgári és az etnikai kisebbségi jogok súlyos megsértését, a gulágokat, a cenzúrát. Bár a hivatalos jelentések szerint a párt vezetői egységesen Teng reformjai mögött állnak, a keményvonalasok között jócskán akadnak, akik szívesebben látnák a „hagyományos” szocializmust, a tervutasításos, állami irányítású gazdasággal. Míg azonban Teng él, a reformok nincsenek veszélyben. S akkor se lesz baj, ha a kijelölt utódnak, Csiang Cö-min pártfőtitkárnak és államelnöknek, a nagy hatalmú Központi Katonai Bizottság (KKB) vezetőjének sikerül megtartania Teng örökségét. Bármikor következik is be Teng halála, mindenképpen meghatározó jelentőségű lesz az utódlás, az ellenfelek eltávolítása szempontjából a jövő év ősze, a párt 15. kongresszusa. A hetvenéves Csiang akkor akarja befejezni a fiatalítást, amit Teng kezdett el. Csiang mindent elkövet, hogy a kongresszuson kicsikarja több katonai vezető, például a KKB két elnökhelyettese, a 82 éves Csa Csen és a két évvel fiatalabb Liu Hua-csing nyugalomba vonulását. Erőfeszítéseit az utóbbi időben egyre jobban segíti a sajtó, a pártvezetés harmadik generációjának, Mao és Teng méltó követőjének beállítva őt. A Zsenmin Zsipao fent idézett vezércikkéről például - az elsőről abból az ötből, amellyel a pártlap megemlékezett a 75. évfordulóról - az utóbbi idők leghatározottabban reformpárti írásaként beszéltek diplomaták a Reuter brit hírügynökségnek. A cikk ugyanis a biztató jövőt azzal támasztotta alá, hogy emlékeztetett: Teng reformjaival lehetővé vált a kínai kommunizmus virágzása 1989-et követően is, amikor összeomlott a szocialista világrendszer. Ez az érvelés pedig világossá teszi, hogy ideológiai érvekkel nem lehet aláásni a reformokat. MEDGYESI CSILLA Nem lesz lakásügy Párizsban Nem lesz eljárás a párizsi polgármester lakásügyéből: bár beigazolódott, hogy Jean Tibéri saját fiának utaltatott ki egy „szociális”, azaz olcsó bérű lakást a francia főváros egyik legelőkelőbb kerületében, s azt közpénzből, hatalmas összegekért fel is újították, a párizsi főügyész a hét végén mégis úgy döntött, hogy mindez nem minősül a szabályok megszegésének, s még csak vizsgálatot sem kell indítani az ügyben. A döntés várható volt, hiszen a francia ügyészség az igazságügyi minisztériumnak van alárendelve, márpedig a legtöbb megfigyelő szerint ez utóbbi eddig is mindent megtett a kínos - azaz a kormánypárti politikusokat érintő - vádak eltussolásáért: így például a hivatalos körök nyomása nyilván szerepet játszott abban, hogy tavaly vizsgálat nélkül zárult le Alain Juppé miniszterelnök hasonló lakásügye. A döntés mégis rendkívül heves reakciókat váltott ki az ellenzék körében. A szocialisták például máris azzal vádolják Jacques Toubon igazságügy-minisztert, hogy ő nem is csak egyszerűen a botrányok, de a „botrányok eltussolásának” minisztere. Még a kormányzathoz közel álló vasárnapi francia lap, a Le Journal du Dimanche is keserűen kommentálta az esetet, mondván: a jobboldalt éppen azért juttatták hatalomra a franciák, hogy véget vessen az ilyen gyakorlatnak. Becsomagolt ellentétek a lyoni tőkés csúcson Bizakodó hetek MH-Lyon___________________ A fejlődő országok megsegítése és a kereskedelmi kapcsolatok korlátozástól mentes alakítása mellett foglaltak állást a hetek szombaton Lyonban véget ért csúcstalálkozójukon. Nem tudtak azonban egyelőre megegyezni abban, hogy a legszegényebb államok adósságának csökkentését részben a Nemzetközi Valutaalap aranytartaléka 5 százalékának értékesítéséből fedezzék. A hét legfejlettebb ipari országnak a politikai megbeszéléseken Oroszországgal nyolcakká bővült találkozója gazdasági nyilatkozatában hitet tett a korlátozások nélküli kereskedelmi-gazdasági kapcsolatok mellett. A csúcs legfontosabb dokumentuma kompromisszumot tükröz: diplomatikusan nem említi az amerikai Helms-Burton-törvényt, amely büntető intézkedésekkel sújtaná a kubai külföldi beruházókat. A hetek beérték azzal, hogy megerősítették ellenkezésüket a nemzetközi kereskedelem szabályaival ellentétes, egyoldalú intézkedésekkel szemben. Mint a francia delegáció egyik tagja fogalmazott: „Clintonnak van bizonyos mozgástere a törvényt illetően, mi itt értésére adtuk, hogy ha alkalmazná, az befolyásolná az Egyesült Államok és partnerei kapcsolatát”. Nagyobb egyetértés uralkodott abban, hogy erősíteni kell a pénzpiacok biztonságát, és mielőbb meg kell állapítani a játékszabályait. Konkrétabban foglalkoztak a hetek a segélyprogramokkal. A legszegényebb - afrikai - államok adósságának kétharmadát engedik el, de Michel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója szerint az adósság 90 százalékának eltörlésére lenne szükség. A lyoni dokumentum nem említi, hogy a Nemzetközi Valutaalap aranytartaléka 5 százalékának eladásával a legszegényebb országok adósságának csökkentéséhez, illetve a segélyalap feltöltéséhez járulnának hozzá a hetek. Az aranyeladást hevesen ellenzik a németek, és a lyoni csúcs most a szakértőkre bízta, hogy a következő hónapokban megoldást találjanak. Ugyanakkor a Világbank Lyonba hívott elnökét rábízták, hogy a szervezet 500 millió dollárt mozgósítson a legszegényebb államoknak. A lyoni csúcs volt az első, ahová - hagyományteremtés szándékával - meghívták a világméretű fejlesztési és segélyprogramok legfőbb felelőseit, a Világbank irányítója mellett az ENSZ főtitkárát, a Nemzetközi Valutaalap igazgatóját és a Világkereskedelmi Szervezet vezetőjét. A hetek a politikai állásfoglalásoknál egészében bizakodónak mutatkoztak a világméretű gazdasági-társadalmi öszszefonódás kezelhetőségét illetően. Megerősítették elkötelezettségüket a nukleáris biztonság és a környezetvédelem iránt. A nagyhatalmak kezdeményezik, hogy a közeljövőben nemzetközi értekezlet foglalkozzon a hasadóanyagok illegális forgalmával. Áttekintve a regionális kérdéseket, a hetek röviden kitértek a közép- és kelet-európai államokra, üdvözölve az elmúlt öt évben a piacgazdaság irányában tett lépéseiket. A hetek aktívan támogatják a régió átalakulását, és üdvözlik, hogy az Európai Unió kibővül majd a közép-európai és a balti államokkal - áll a lyoni gazdasági nyilatkozatban. • Róka H. Zsuzsa