Magyar Hírlap, 1997. április (30. évfolyam, 88-100. szám)
1997-04-16 / 88. szám
2 Magyar Hírlap VILÁGHÍRADÓ Zaire: a kormányfő ellopta a kasszát (MTI) Leon Kengo wa Dondo volt zaire-i miniszterelnök elmenekült az országból, ellene és több közeli munkatársa ellen bírósági eljárás készül - idézte a Reuter a kormány szóvivőjének keddi bejelentését. Leon Kalima új miniszterelnök szóvivője szerint Leon Kongo wa Dondo vasárnap hagyta el az országot. Kalima szerint a volt miniszterelnök nem adott át pénzügyi elszámolást utódjának. Az AP jelentése szerint több millió dollárnak kelt lába. A pénzt Kengo kezelte, s a hadsereg fejlesztésére szánták. A miniszter szerint a múlt héten leváltott pénzügy-, költségvetési és gazdasági miniszter is gyanúsítható a lopásban. Negyedóra a román bányászvezérnek (UH) A bukaresti fellebbviteli bíróságon mindössze negyedórát tartott a zsil-völgyi bányászokat Bukarestbe vezető bányászvezér, Miron Cozma első tárgyalása, a folytatást május 5-ére halasztották. A vádiratban többek között az szerepel, hogy Cozma többrendbelileg is a kormány, a parlament és az államelnöki hivatal elleni erőszakos cselekedetekre uszította a bányászokat, a szakszervezet vezetőjeként pedig többször is megfenyegette a kormány képviselőit, Ion Iliescu elnököt, hogy ismét Bukarestbe jön bányászaival és megbuktatja őket, ha nem teljesítik követeléseiket. A kiskirályként viselkedő Cozma ellen azért is vádat emeltek, mert a vasutasok ellen uszított, és ezzel komolyan veszélyeztette a vasúti forgalom biztonságát, ráadásul engedély nélkül viselt fegyvert. Afganisztánban nincs tűzszünet (MTI) Az ENSZ-főtitkár afganisztáni különmegbízottja elismerte, hogy hat hónapos diplomáciai erőfeszítések dacára Afganisztánban csekély előrehaladás történt a tűzszünet elérésének ügyében. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaival tartott találkozója után nyilatkozó Norbert Holl azonban hangoztatta, hogy célja továbbra is a fegyvernyugvás megteremtése. Az ENSZ-diplomata eredeti küldetése az volt, hogy az átfogó afganisztáni rendezést célzó béketárgyalásokat irányítsa, de miután a tálibok tavaly szeptemberben bevették Kabult, mérsékelte célkitűzéseit, s csupán a tűzszünet lehetőségéről folytatott tárgyalásokat. Holl azt jósolta, hogy a tavaszi időjárási viszonyok visszatértével ismét fellángolnak majd a harcok, és hogy az ország területének jelenleg 80 százalékát ellenőrzésük alatt tartó tálibok végső győzelme még nem eldöntött tény. Az orosz védelmi miniszter Kínában (MTI) Az orosz és a kínai védelmi miniszter pekingi tárgyalásain üdvözölte a két ország közötti bizalom és barátság erősödését, s megállapította, hogy a kapcsolatok bővülése mindkét fél alapvető érdeke. Igor Rogyionov vasárnap, néhány nappal Csiang Cö-min kínai elnök tervezett moszkvai útja előtt érkezett Kínába ötnapos látogatásra. Az orosz nagykövetség egyik illetékesének tájékoztatása szerint a katonai együttműködésről, ezen belül kölcsönös látogatásokról folytat majd megbeszéléseket, haditechnikai együttműködésről azonban nem lesz szó a tárgyalásokon. Bécsben elhunyt Zdenek Mlynar (MTI) Kedden hajnalban egy bécsi kórházban 67 esztendős korában, tüdőrákban elhunyt Zdenek Mlynar, aki az 1968-as „prágai tavasz” korszakában a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára volt. A hírt a család közölte kedden reggel. Mlynar, aki Mihail Gorbacsov szovjet elnök egyetemi évfolyamtársa volt, a kommunista párt reformszárnyához tartozott, és mint a ’68-as csehszlovák vezetés legfiatalabb tagja, nagy befolyással volt Alexander Dubcek első titkárra. Kétmilliárdos lengyel NATO-tagság (MTI) A legfrissebb számítások szerint Lengyelországnak 10- 15 éves távlatban 1,5-2 milliárd dollárnyi többletkiadást jelent majd a csatlakozás a NATO-hoz - mondta a La Libre Belgique című belga napilapnak Stanislaw Dobrzanski lengyel védelmi miniszter. Az összeg túlnyomó részét szerinte a hadsereg interoperabilitásának megteremtésére kell fordítani. Az említett összeg a költségvetésben szereplő védelmi tételeken felül értendő - tette hozzá a miniszter. Varsó elsősorban a költségvetés felhasználatlan tételeinek átcsoportosításából és a nélkülözhetővé vált infrastruktúra eladásából kívánja előteremteni a szükséges forrásokat. Stanislaw Dobrzanski rámutatott: Lengyelországban azért kimagasló a NATO-csatlakozás támogatása, mert olyan szervezet tagságának elnyeréséről van szó, amely a békét védelmezi. Németek az ETA szolgálatában Szélsőbalos németek és az ETA baszk szeparatista szervezet együttműködésére derített fényt a spanyol rendőrség. A Baader-Meinhof-csoporttal kapcsolatba hozható Renate Heike Schubbert és Fritz Siedmund nevén bérelt bújóhelyül szolgáló lakást a spanyol fővárosban az ETA „madridi kommandója”. MH-Madrid Egy véletlen kisebb robbanás vezette a spanyol rendőrséget a Madrid belvárosában lévő lakás nyomára, ahol a sietve elmenekülő - két német és két baszk - terrorista nagy mennyiségű robbanóanyagot, fegyvert és dokumentumot hagyott hátra. A kommandó mintegy 400 személyről, feltehetőleg jövőbeni célpontokról - politikusokról, bírákról, újságírókról, valamint a katonaság és rendőrség tagjairól - gyűjtött fényképeket és adatokat tartotta. A rendőrség olyan dokumentumokat is talált, amelyek egy, a közeljövőben elkövetendő autóbomba-merényletre utalnak. Jaime Mayor Oreja belügyminiszter az ETA „zsoldosainak” nevezte a német terroristákat. „Az ETA egyetlen célkitűzése a gyilkolás, amihez olyan gyilkosokat is igénybe vesz, akiknek semmi közük Baszkföldhöz, a szervezet politikai indítékaihoz” - mondta. • Muharay Katalin MTI_________________ Kedden reggeltől légi úton és tengeren folyamatosan érkeztek Albániába a nemzetközi biztonsági kötelék fő erői: teljes gőzzel megkezdődött a Napkelte hadművelet. A nap folyamán több mint ezer, olasz, francia és spanyol katona érkezett Albániába. Olasz katonák egy 150 fős csoportjával a hajnali órákban landolt egy repülőgép a tiranai nemzetközi repülőtéren, amelyet a nap folyamán további öt követett. Durres kikötőjébe elsőként - reggel hét órakor - az Orange nevű francia hadihajóról szálltak partra Durresben. Nem egészen másfél órával később megkezdődött az olaszok partraszállása, akik a San Marco hadihajó fedélzetén érkeztek. A 450 francia és 200 olasz katonát 350 spanyol követi majd. Ezeknek az alakulatoknak, illetve a Tiranába érkező olasz katonáknak lesz a feladata a katonai misszió első két hídfőállásának kiépítése. A Napfelkelte névre keresztelt akció első szakasza a jövő hét közepéig tart, addigra olasz és görög egységek veszik át Vlora kikötőjének ellenőrzését is, míg Tiranában felállítják a FIP albániai parancsnokságát. A tiranai parancsnokság felállásáig a helyi parancsnoki posztot a Durres előtt lévő Vittorio Veneto olasz cirkáló jelenti. A 450 francia békefenntartóval már kikötött hajó mellett 200 olasz és 450 spanyol katona szállt partra még a délelőtt folyamán Durres kikötőjében. Az albániai misszió mintegy százfőnyi olasz előőrse már pénteken megérkezett. A kontingensbe, amelynek teljes létszáma hatezer fő lesz, a már említett országokon kívül Ausztria, Dánia, Görögország, Románia és Törökország is küld csapatokat. Bashkim Fino albán miniszterelnök kedden nyilatkozatban üdvözölte a nemzetközi védelmi erők első csoportjának albániai érkezését, kiemelve, hogy jelenlétük segíteni fog a béke és rend helyreállításában. Fino és kormánya az egész albán nép nevében mondott köszönetet a segítségnyújtásért a nemzetközi erők tagjainak. Az albán kormányfő aláhúzta, hogy a katonák érkezése összhangban van az ország és annak politikai pártjai kifejezett akaratával. Fino a Reuter szerint köszönetét fejezte ki az ENSZ-nek, az Európai Uniónak, az Egyesült Államoknak és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek is a küldetés támogatásáért. Kifejezte meggyőződését, hogy a csapatok - mint a béke, barátság és szolidaritás követei - közre fognak működni az országot megrázó válság leküzdésében. Az albániai nemzetközi katonai misszió két alapvető célja az, hogy lehetővé váljon a humanitárius segélyek biztonságos elosztása, illetve június utolsó vasárnapján megtartható legyen a parlamenti választás - hangsúlyozta Romano Prodi olasz miniszterelnök és Kofi Annan ENSZ-főtitkár kedden, közös római sajtóértekezletén. Mindketten emellett a Napfelkelte nevű akció humanitárius jellegét emelték ki. Emiatt sem szerepel a külföldi katonák feladatai között, hogy a lakosságot lefegyverezzék. A cél kizárólag az, hogy segítséget nyújtsanak az albán társadalom, a politikai élet, a hivatalok, a közigazgatás újjáépítéséhez - hangsúlyozták. Prodi elmondta, hogy vasárnapi albániai látogatása során mind Bashkim Fino albán miniszterelnöknek, mind Sali Berisha államfőnek megerősítette: a nemzetközi katonai misszió első számú célja a választások szavatolása. Az albán politikusok ezzel teljes mértékben egyetértettek, s biztosították arról, hogy miután a káosz napjaiban sem a népesség-nyilvántartási adatok, sem a választói névjegyzékek nem semmisültek meg, a választás megrendezésének technikai akadálya nincs. Folyamatosan érkeznek a katonák a kikötőkbe Partraszállás Albániában KÜLFÖLD Bosnyák jubileum Tegnap Szarajevó egyik stadionjában ötéves születésnapját ünnepelte a bosnyák hadsereg, amely 1992-től harcolt a boszniai háborúban futó reuters - danilo Krstanovic Arafat és Lévi Máltán MH/MTI______________ Az Európai Unió, amelynek a mediterrán térség 12 országával közös értekezlete kedden nyílt meg a máltai fővárosban, a közel-keleti békefolyamat haladéktalan felújítására ösztökélte a jelen lévő Jasszer Arafat palesztin vezetőt és Dávid Lévi izraeli külügyminisztert. Érkezésekor mindkét politikus hajlandónak mutatkozott a béke-erőfeszítések folytatására. Mint az AP rámutat, egy Lévi-Arafat-találkozó a legmagasabb szintű kapcsolatfelvétel lenne azóta, hogy a kelet-jeruzsálemi zsidó építkezések miatt márciusban megfeneklettek a tárgyalások. A jelen lévő külügyminiszterekhez intézett beszédében Lévi azt hangoztatta, hogy nem lehet béke, ha a Palesztin Hatóság nem ítéli el hivatalosan az erőszakot. Úgy vélte, Izrael elég messzire ment már el a béke érdekében, amikor januárban átadta a nyugati parti Hebron városát, ahol 500 zsidó telepes és 130 ezer arab lakik. Arafat szerint viszont a kelet-jeruzsálemi zsidó építkezések aláássák Jeruzsálem jövőbeli státusát, és összeegyeztethetetlenek a békével. Beszédében hangoztatta azt is, hogy Izrael kárt okoz a palesztin gazdaságnak a nyugati parti korlátozó intézkedésekkel, amelyek már 60 százalékra növelik a munkanélküliséget, és napi 9 millió dollár veszteséget okoznak a palesztinoknak. A palesztin vezető rámutatott, hogy a mostani izraeli vezetéssel jóval nehezebb tárgyalni, mint az előzővel. Az európai miniszterekhez szólva Arafat hangsúlyozta, hogy Európának hatékony szerepe lehetne a békefolyamatban. „Európa képes lehet dinamikus szerepre, megtalálhatja a legjobb mechanizmusokat ahhoz, hogy a békefolyamat visszakerüljön a helyes kerékvágásba” - idézi a Reuter a palesztin vezető beszédét. Izraeli katonák tegnap a palesztin biztonsági szolgálat két ciszjordániai irodáját kísérelték meg átkutatni arra hivatkozva, hogy a térség biztonságát egyedül az izraeli hadsereg jogosult garantálni - közölték palesztin tisztségviselők. A Nablusz közelében lévő mezővárosban, Biddijában a palesztin rendőrök ezt megakadályozták, és az izraeli katonák heves vita után, de végül is elvonultak - nyilatkozta az AFP-nek Fajed Musztafa, a körzet palesztin parancsnoka. A katonák a néhány kilométerre nyugatra lévő Habla faluban is hasonló akciót kíséreltek meg, de már zárt ajtókat találtak - tette hozzá. Izrael közben ismét jelentős mértékben enyhítette a palesztin területek zárlatát, amelyet a március 21-én Tel-Avivban elkövetett öngyilkos robbantásos merénylet után rendelt el. Szorul a hurok Clintonék közül Bill Clinton amerikai elnök kizárólag a feleségének köszönheti, hogy legalább papíron milliomos. Kettőjük összjövedelme tavaly meghaladta az egymillió dollárt, jórészt a First Lady nevelési könyvének köszönhetően. MH-Washington________ Az amerikai lapok részletesen közölték az elnöki pár adóbevallását. Ebből kiderült, hogy az Egy falu kell hozzá, hogy felnőjön egy gyerek című könyv jövedelme mintegy 750 ezer dollár volt, amiből csaknem 600 ezret jótékonysági célra fordít Hillary Rodham Clinton. A házaspár csaknem 200 ezer dollárt fizetett ki az adóhivatalnak - szinte fillérre az elnöki fizetést. A Clinton házaspár tényleg csak papíron milliomos, adósságuk ugyanis messze meghaladja a kétmillió dollárt. Ennyivel tartoznak az ügyvédeiknek, akik megpróbálják tisztázni őket a Whitewaterügyben ellenük felhozott vádak alól. Szükség is van a seregnyi ügyvédre. Most ítélte el ugyanis a bíróság három év börtönre azt a James McDougalt, aki Clintonék üzlettársa volt annak idején. McDougal azért kapott ennyire enyhe ítéletet (a kiszabható maximum 84 év), mert hajlandó volt „együttműködni az ügyészséggel”. „Már az agyára ment”, mondta, hogy volt üzlettársa védelmében hazudjon. Azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, mit pakolt ki, de az alighanem mindennél zavarosabb Whitewater-ügyben vizsgálatot folytató független ügyész, Kenneth Star szerint „jelentősen hozzájárult az igazság kereséséhez”. McDougal az újságírók kérdésére, jelent-e valamit vallomásának megváltoztatása a Clinton házaspár számára, közölte: „azt hiszem, komolyan aggódniuk kell.” Ez alighanem azt jelenti, hogy az elnököt hamis tanúzással vádolhatják. Clinton ellen az a legsúlyosabb vád, hogy kormányzóként hatalmának súlyát használta fel egy nagy összegű kölcsön megszerzésére, amelyet McDougal felesége vett fel. Ő is börtönben van, de ő azért, mert megtagadta a vallomástételt. •R.Zs. Megmarad az Együtt koalíció Új alelnöke és belügyminisztere van a szerb kormánynak Vlajko Stojiskovics személyében, aki eddig a gazdasági kamarát vezette. A kinevezésre azután került sor, hogy a múlt héten egy belgrádi szórakozóhelyen agyonlőtték a belügyminiszter-helyettest, Radovan Stojicsicsot. MH-Újvidék____________ A belügyi tárca eredeti várományosa a Slobodan Milosevics elnök egyik legközelebbi munkatársaként emlegetett, elhunyt rendőrtábornok volt, aki meglehetősen gyanús szerepet játszott a horvátországi és a boszniai csetnikalakulatok felkészítésében. A csütörtök éjszakai géppisztolyos leszámolás tetteséről (vagy tetteseiről) továbbra sincs semmi hír, csupán egy ismeretlen, magát „Szabad Szerbiának” nevező földalatti szervezet jelentette be, hogy tagjai hajtották végre a merényletet. A belgrádi lapok szerkesztőségébe eljuttatott közlemény felszólítja Milosevics elnököt, hogy „kezdje meg a visszavonulást”, mert különben minden piszkos ügyet kipakolnak, és az ő életét sem fogják megkímélni. Az Együtt ellenzéki pártszövetség vezetőinek sikerült tisztázniuk a nézeteltéréseket, és ezzel elkerülni a koalíció felbomlását. Vuk Draskovics, Vesna Pesics és Zoran Djindjics új megállapodást írt alá, amelyben ismételten kijelentik, hogy csakis akkor vesznek részt az idei szerbiai parlamenti és elnökválasztásokon, ha a rezsim szavatolja a demokratikus feltételeket. A legújabb közvélemény-kutatás szerint a demokratikus erők csak akkor számíthatnak sikerre, ha Milan Panics Amerikában élő szerb üzletember lesz a jelöltjük. A listán második Milosevics, őt követi Bogoljub Karics bankár, Vojislav Seselj és Zoran Djindjics, míg Draskovics a hetedik helyen van. •J.G.B. 1997. ÁPRILIS 16., SZERDA Zágrábi választási patthelyzet A horvátországi helyhatósági és parlamenti felsőházi választásokon a Franjo Tudjman vezette, kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) végzett az élen - adta hírül kedden a zágrábi tömegtájékoztatás a voksolás nem hivatalos részeredményeit ismertetve. A megyei képviselő-testületek megválasztásakor Tudjman pártja 21-ből 19-ben szerezte meg az első helyet, míg a zágrábi városi képviselő-testületben csak 24 képviselője lesz az ellenzék 26 képviselőjével szemben. Ellenzéki politikusok értékelése szerint ezzel a fővárosban patthelyzet alakult ki, s még az sincs kizárva, hogy Zágrábban ezért meg kell ismételni a szavazást. A parlament felsőházának 63 mandátumából a kormánypárt 41-et szerzett meg, ami mintegy kétharmados többséget biztosít számára. Öt felsőházi képviselői hely sorsáról az államfő dönthet, ebből két mandátumot a horvátországi szerbek képviselőinek biztosítanak. Hétfőn - egy nap hosszabbítás után - befejeződtek a választások a még szerb kézen levő, ám ideiglenes ENSZ- igazgatás (UNTAES) alá helyezett horvát Duna mentén is. Philip Arnold, a kelet-szlavóniai, baranyai és nyugat-szerémségi területek ENSZ-igazgatásának szóvivője vukovári sajtóértekezletén annak a reményének adott hangot, hogy legkésőbb 5 nap múlva végső döntés születhet arról, érvényes volt-e a voksolás a hamarosan Horvátországhoz visszacsatolandó horvát Dunamentén. A szerbeknek kedvező elfogultsággal vádolta meg kedden a Vjesnik című kormánypárti horvát napilap Jacques Klein amerikai tábornokot, a még szerb kézen levő horvát Dunamente ENSZ-igazgatóját. A lap kommentátora azt vetette a tábornok szemére, hogy megsértette azt a választási szabályt, amely szerint csak azok vehettek részt a választásokon, akik már a horvát személyi dokumentumokkal rendelkeznek. . A dinamikus ET UPGRADE UPGRADE Ui duo HP ScanJet 5p & Recognita Plus ... és nincs többé újragépelés! A Hewlett-Packard és a Recognita Rt. legújabb termékei, a ScanJet 5p színes és szürkeárnyalatos lapolvasó a Recognita Plus optikai karakterfelismerő programmal új, automatikus megoldást kínál Önnek az újragépelés helyett. E két eszközzel gépelt vagy nyomtatott szöveg könnyen számítógépre vihető és közvetlenül az Ön által használt alkalmazásokba (MS Word, WordPerfect, Excel stb.) helyezhető. Mi lehetne ennél egyszerűbb? Ne vesztegesse az idejét az újragépeléssel! Telefonáljon már most! Válassza Ön is a Dinamikus duót! Kedvezményes csomagár május 31-ig 129.000 Ft A csomag vásárlói egy 2.000 Ft-os könyvvásárlási utalványt kapnak ajándékba! RECOGNITA Plus 3.2 upg. 54.900 Ft • olvasva ír • tökéletesen magyar • pontosan gyors • helyesen ellenőriz HP ScanJet 5p 84.900 Ft* • természetesen színes • éles, mint a sas szeme • harmonikus a betű, a kép • gyors, kicsi, kedvező árú •ajánlott felhasználói ár Minden védjegy elismerve: HEWLETT« PACKARD $ RECOGNITA HotLine tel..: 343-0310 www.hp.com/go/scanjet 1012 Bp„ Márvány u. 17. VI. tel.: 201-7973 fax: 201-7607 homepage: www.recognita.hu