Magyar Hírlap, 1998. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1998-02-02 / 27. szám

1998. FEBRUÁR 2., HÉTFŐ Politika báli ruhában Elfogták az egyik gyanúsítottat Budapesten elfogták azt a huszonhat éves foglalkozás nélküli dunaújvárosi lakost, akinek feltehetően szerepe volt a két héttel ezelőtti pécsi brutális gyilkosságban. A férfit Pécsre szállították, a bíróság elrendelte azonnali őrizetbe vételét. Az ügyben szin­tén alaposan gyanúsítható társát még keresi a rendőrség. A Baranya Megyei Rendőr­főkapitányságtól kapott tájé­koztatás szerint T. Cs.-t egy névtelen bejelentés alapján fogták el a főváros XIX. ke­rületében. A külföldi állam­polgárok társaságában lévő férfi megpróbálta megtévesz­teni az őt igazoltató rendőrö­ket, ám rövid idő alatt kide­rült, hogy azonos a gyilkos­ság kapcsán országosan kö­rözött személlyel. Mint arról beszámoltunk, január 22-én a kora hajnali órákban a Pécs­ről Abaliget felé vezető út mellett brutális kegyetlen­séggel meggyilkolták a hu­szonnyolc éves K. J.-t. Az ál­dozat ismerte gyilkosait, mi­vel az információk szerint ha­lálának estéjén egy pécsi ét­teremben együtt vacsorázott azzal a két férfival, akiknek társaságában nem sokkal ké­sőbb a gyilkosság színhelyé­nek közelében utoljára élve látták. K. J. hóval fedett tes­tét egy árokban találták meg, felismerhetetlenségig össze­verve, elvágott torokkal. A feltételezések szerint az ügy hátterében leszámolás vagy bosszú áll. • E. É. Hetedik alkalommal rendez­te meg január 31-én a ’98-as báli szezon kiemelkedő ese­ményének számító Vállalko­zói Szféra Estélyét az Opera­házban. Szombat este kis- és nagy­­vállalkozók, politikusok, mű­vészek, a közélet és a sajtó képviselői töltötték meg a dalszínház széksorait. A pol­gárosodó Magyarország legje­lentősebb rendezvénysoroza­tának indulása óta a szerve­zők 58 helyszínen hívták szak­mai találkozóra 3 vállalkozó­kat, menedzsereket és politi­kusokat szerte az országban. Az 59. estélyt Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg. A Szféra Divat Kft. show-ját követően a jelenlé­vők ízelítőt kaphattak a Szfé­ra Net Üzleti és Kommuniká­ciós Internet fórumról, amely a jövőben az üzletemberek és vezető cégek új fórumát te­remti meg. A Kossuth Rádió hallgatói és az RTL Klub tele­vízió nézői is tanúi lehettek annak az elgondolkoztató szópárbajnak, melyet a parla­mentben frakcióval rendelke­ző pártok vezető személyisé­gei vívtak egymással az Opera színpadán. Ahol Bánk bán, Mimi és Mephisto áriái csen­dülnek fel más napokon, ez alkalommal Torgyán József (FKGP), Nagy Sándor (MSZP), Kuncze Gábor (SZDSZ), Lezsák Sándor (MDF), Pokorni Zoltán (Fi­desz), és Szabó Iván (MDNP) szerepelt. A legforróbb kam­pánytémáktól a választások várható végeredményeinek esélylatolgatásáig számos té­ma szóba került. Az egyórás - nem mindig kíméletes, de oly­kor derűs - eszmecseréből az mindenesetre kiderült, milyen kérdések lesznek a választási kampány fő témái. A politikusok szópárbaját követően az idei országos Szféra-rendezvénysorozat vi­déki mesterszakácsainak íz­párbaját élvezhette az 1200 vendég, így többek között Pécsről baranyai szarmát, ba­latoni harcsapaprikást, Szol­nokról káposztástésztával töltött kacsát és slambucot kóstolhattak a jelenlévők. Régi vágya teljesült szom­bat este a fennállásának 40 éves jubileumát ünneplő Ben­­kó Dixieland Bandnek. Elő­ször léphettek fel az Operaház színpadán. Egyórás nagy sikerű koncertjük jólesően ol­dotta a politika perceit. A hangversenyt ünnepélyes pil­lanatok követték. A hagyo­mányoknak megfelelően az előző 9 helyszínen leadott vál­lalkozói szavazatok alapján három kategóriában adták át a Szféra díjait. A „Díj a ma­gyar vállalkozókért” kate­gória kitüntetettjét Puhl Sán­dor labdarúgó-játékvezetőt, Kuncze Gábor belügyminisz­ter az „Év vállalkozóját” Szé­les Gábort, a Videoton Hol­ding és a Magyar Gyáriparo­sok Országos Szövetségének elnökét Fazakas Szabolcs ipa­ri, kereskedelmi és idegenfor­galmi miniszter köszöntötte, míg az „Szféra Glóbus díj” idei kitüntetettjének, Franz Vranitzkynak Kovács László külügyminiszter nyújtotta át a Szász Endre által készített bronzszobrot. Éjfélkor a hivatalos prog­ramot felváltotta a bál, az Operaház színpada megtelt színes léggömbökkel és tán­coló bálozókkal. • Ráksi Katalin Egy Magyarországon dolgozó olasz üzletember a közelmúlt­ban szép ajándékot, egy gyé­mántokkal díszített aranygyű­rűt vitt menyasszonyának. Mivel úti célja még messze volt, gondolta: megpihen egy kicsit Győr közelében, az él­es autópálya melletti, Arrabo­­na parkolóban. Elszundított egy kicsit, és arra ébredt, hogy a kocsija mellett egy jól öltö­zött férfi áll, s kezében egy szelepsapkával mutogat. Az olasz üzletember kiszállt és bosszankodva látta, hogy Lanciájának egyik kereke le­eresztett. Jól jött a segítség, az angolul beszélő, öltönyös férfi ugyanis ruháját nem kímélve beszállt a kerékcserébe. Az olasz üzletember csak a helyszíntől messzire vette ész­re, hogy a mellette lévő ülés­ről eltűnt a számzáras táskája, benne a menyasszonynak szánt gyűrű, valuták, és ami legalább ennyire bosszantó, az iratai. Visszafordult, de hiába, a segítőkész tolvajnak nyomát sem lelte a parkoló­ban. A győri rendőrkapitány­ságon elé raktak egy albumot, amelyben az autópálya menti tolvajok fotóit őrizgetik. Csakhamar megtalálta a segí­tőkész férfi fényképét, Murtu­ri Latifot, aki budapesti beje­lentett lakással rendelkezik, azóta már körözi a rendőrség. Az olasz üzletember némileg megnyugodhatott, mert ha a gyűrű és a pénze el is tűnt, ira­tait, köztük az útlevelét az autópálya melletti egyik le­hajtósávnál megtalálták. • Németh A. Endre Murturi keréktrükkje Eltűnt a menyasszonyi gyűrű Szarvatlanul nyugodtabbak A ludasi Barátság mezőgazdasági szövetkezet szarvasmarhatelepén az állatok közötti rangsorvita gyakran végződött sérüléssel és pusztulással. Amióta levágták a marhák szarvát, nyugodtabbak lettek az állatok fotó: mti­h. szabó sándor Lőrinci parabolaügy Február közepén áll ismét bí­róság elé Sz. T. Ferenc vállal­kozó, aki a kábeltévés háló­zat kiépítésére szerződött Lőrinciben, ám a beruházást nem fejezte be. Miután idő­közben anyagilag is tönkre­ment, hiába várják a helybé­liek az „égi áldást”. A polgárok tavaly jelen­tették fel a vállalkozót, mert Sikkasztásra gyanakodtak. A periratban szereplő állítá­sok szerint Sz. T. Ferenc csak a pénzt gyűjtötte össze, ám a kábeltévés hálózat kiépítésé­vel nemigen foglalkozott. A Hatvani Városi Bíróság egy­szer már tárgyalta az ügyet, és az egykori vállalkozó úgy nyilatkozott: a kivitelezés során „elkalkulálta” magát, még legalább 400 ezer forint­ra lenne szüksége, hogy Lő­rinciben befejezze a megkez­dett munkát, ám érthető mó­don a helybéliek nem akar­nak tovább „adakozni”. A lő­rinciek egyelőre nem re­ménykedhetnek a központi parabola működésében, mi­vel Sz. T. Ferenc időközben csődbe jutott, még a családi házát is eladta. • Sz. Cs. MI VAN VELE? Szegedi Molnár Géza A Honthy Hanna könyv a polcon? Hát hol lenne, ha nálam nem. A kenyéradó anyám. A Hajmási Péter, Hajmási Pál a slágerszámom lett, ha kimegyek a szín­padra, a közönség ma is kéri. Mert fellé­pek még most is. Igaz ritkábban, mint ré­gen, de ez nem csak velem van így. Kor­tünet. Sokkal kevesebb a rendezvény, mint azelőtt. Legutóbb Kibédy Ervin 70. születésnapján voltam a díszvendég. Mert hogy együtt voltunk, amikor engem lelőttek. Az ő sanzonját énekeltem, ami erről szól. Nem, nem változott meg a kapcsola­tom a közönséggel. Úgy vettem észre, hogy talán egy fokkal jobban tisztelnek. Nem tudom miért van ez, nem érzek semmi különösebb tisztelni valót ma­gamban. Szóval nincs gond semmi. Szenvednék, ha elhagynám magam. Sok embernek jóval kisebb dolgok miatt na­pokig rossz a kedvük vagy slamposak. Én katonás fegyelemmel dolgoztam vé­gig az életemet. Most is. Azt hiszem a humor segít. Akármi­lyen fájdalmam van, ha valamin röhög­nöm kell, akkor elkezdek hangosan rö­högni. Megmondom őszintén, valahogy nem érzem magam mozgássérültnek. Nem vagyok hülye hiszen nem arról van szó, hogy képtelen vagyok tudomásul venni állapotomat. Látom is, tudom is. Csak a lelkem nem az. Azt mondják, hogy a színészeknek egy kerékkel több van. Nekem öttel van több. Négy alat­tam, egy a fejemben. Élem az életem. Nagyon sokat járok operába, és folytatom majd az úszást, ha a lábamon lévő seb meggyógyul. Heten­te kétszer úszom, négytől ötig meg sem fogom a falat. Az úszómesternek kell le-1963-ban parodistaként tűnt fel a Ki mit tud?-on. Színészi pályáját egy évvel később kezdte a Szegedi Nemzeti Színházban. Nagy hangterjedelmének köszönhetően énekes sztárok paródiájával lépett fel, önálló műsorával bejárta az egész világot. 1985-ben a bécsi repülőtéren egy terrortámadásnál súlyosan megsebesült. Két évvel később már tolókocsiban szólalt meg újra a Vidám Színpadon, segítenie a lépcsőn, aztán a végén kiemel, de minden mást egyedül csinálok. Telje­sen önellátó vagyok itthon is. Fürdök egyedül, vagy beülök az autóba. Van benne egy szétszedhető kocsi. Egy ame­rikai. Elmegyek valahova, ott két perc alatt összerakom, aztán gyerünk. Egyébként most nyugdíjaztam ma­gam­­ mint panaszláda. Nagyon sokan rám akaszkodtak, de én már unom a sok idős hölgyet, akik jönnek, megkérdezik, hogy még mindig fáj-e. Tudják persze, hogy igen. Aztán rákezdenek a saját éle­tük történetére, amitől én fél órán belül plafonon vagyok. Értelmesnek az életfunkciók vagy a mai ebéd megtárgya­lásának szintje fölött tartok egy beszélge­tést. Ezeket a látogatókat tehát leépítet­tem. Akárhogy is, lelassult az életmó­dom. Nincs annyi időm, hogy rossz fil­meket nézzek. Kevesebb mint egy éve, hogy édes­anyám meghalt. Itt lakott nálam. Most lett volna kilencven éves. Apám neves festőművész volt, de az előző rendszer­ben agyonhallgatták őt is, mint kleriká­­list. A bizományiban nem vették be a ké­peit, mert azt mondták, hogy nem képvi­selnek forgalmi értéket. Presztízsből nemrég kiállíttattam a festményeit. Pár óra alatt eladtak hármat. A falakon itt mind az ő képei. Próbálok valahogy rendet tenni a hagyatékában. Kiderült, hogy még Tokióba és Ausztráliába is el­jutottak a művei. Apám tehetségesnek ta­lált, biztatott, hogy fessek. Ez most a hobbim, egy félbehagyott kép ott van a falon apám zseniális művei között. Egy betegség miatt hagytam abba. Kettőt egyébként már eladtam a sajátjaimból. Jött egy svéd pali és meg akart venni egy kis olajképet 50 ezer forintért. Annyiért vigye. Az az Erzsébet-díjam. Kedves szob­rocska. Az a díjalapítás végül is egy tisz­tességes kezdeményezés volt. Aztán ma­gyar módra pillanatok alatt lehetetlenné tették. Ez annyira jellemző ránk. Ahe­lyett, hogy megbecsülnénk, hogy valaki mecénásként lép fel, betartunk neki. Pe­dig a színészekkel törődött, akiknek annyira illanó a műfajuk. Lejegyezte: Haszán Zoltán KRÓNIKA Két tűzeset - egy halálos áldozat Két nagyobb tűz is történt a hétvégén az országban, kö­zülük az egyik emberéletet is követelt. Több tízmillió forint kárt okozott az a tűz, amely teg­nap hajnalban keletkezett Dunaújvárosban. A Duna­­ferr Rt. telephelyén egy szá­mítógép-vezérlésű kazán hőcserélőjében a lerakodott korom és egyéb szennyező anyagok lobbantak lángra. A tűz keletkezése okának megállapítása folyamatban van. Egy negyvenkilenc éves férfi halálát okozta az a la­kástűz, amely tegnap dél­után keletkezett a XIX. ke­rület Kisfaludy utca egyik családi házában. A tűz elol­tását követően találták meg tűzoltók a lakás tulajdonosá­nak elszenesedett holttestét. A tűz keletkezésének és a halál pontos okának meg­állapítását szakértők bevo­násával megkezdték. • H. Zs. Lakásból húszmilliót, benzinkúttól kettőt Nem ültek ölbe tett kézzel az utóbbi napokban a borsodi rablók, betörők és tolvajok, ennél fogva akadt munkájuk bőven a rendőröknek is. Egy jó érzékkel - biztos fülessel? - rendelkező betörő egy mis­kolci családi házból nem ke­vesebb, mint 20 millió forint­nyi értékkel távozott, egy má­sik besurranó egy miskolci benzinkút széfjéből emelt el fényes nappal csaknem 2 mil­liót. Ezekhez képes már kis halnak számít az az ózdi férfi, aki félmillióért támadott meg egy postai kézbesítőt. Alaposan meglepődött az a miskolctapolcai háztulajdo­nos, aki este hazatérvén azt tapasztalta, hogy lakásába betörtek és elvitték vala­mennyi értékét. Eltűnt 178 ezer német márkája, de a be­törő arany ékszereket is el­vitt, így a kár már 20 millió körül jár. A nyomravezető­nek a rendőrség 100 ezer, a károsult pedig 500 ezer forint jutalmat ajánlott fel. Nem járt szerencsével az a 26 éves fiatalember, aki Óz­­don fényes nappal, dél körül támadott meg egy postai kéz­besítőt, hogy elszedje a nála lévő, kézbesítésre váró, ösz­­szesen 582 ezer forintot. Ré­gen készült egy pénzespostás megtámadására, éppen ezért - várva az alkalomra - min­dig magánál hordott egy kést és egy harisnyát, mint a rab­lás elengedhetetlen kellékét. Az alkalom pár nappal ez­előtt jött el, amikor egy bér­házba belépő postásnak sze­gezte kését. Egy éppen akkor hazaérkező lakó a postás segítségére sietett, és a rablót alig egy óra leforgása alatt el­fogták a rendőrök. Majdnem kétmillió forint volt a zsákmánya annak az ismeretlen tettesnek, aki a csúcsforgalmat kihasználva bement egy miskolci benzin­kút irodájába és kivette a pénzt a páncélszekrényből. A benzinkút kamerája rögzí­tette az elkövetéssel alapo­san gyanúsítható személyt. A nyomravezetőnek a ben­zinkút vezetője 50 ezer forint jutalmat ajánlott fel. • Sz. B. Újabb holt-tengeri leletek A Jeruzsálemi Héber Egye­tem archeológusa, Jichar Hirsfeld legújabb régészeti leleteinek bemutatásával igyekszik alátámasztani azt a nézetét, hogy az úgynevezett holt-tengeri tekercsek szüle­tése nem az esszénus szektá­hoz fűződik. Reuter-MH______________ Mint ismeretes, az ötvenes években bukkantak rá arra a nyolcszáz pergamentekercs­re, amelyeket a Holt-tenger mai területén, Kumrán térsé­gében, a keresztények elő­deinek tartott esszénus szek­ta művének tulajdonítanak. Hirsfeld professzor most azonban a Kumrántól húsz kilométerre délre fekvő En Gedi térségében feltárt bar­langos településre hivatkoz­va azt állítja, hogy az esszé­­nusok itt éltek. Nézetét az időszámításunk kezdetéről származó cserépedények be­mutatásával igyekszik alátá­masztani. Szerinte a koráb­ban Kumránban talált teker­csek jeruzsálemi eredetűek, amelyeket a rómaiak elől menekítettek ki a városból és rejtették el oda, ahol az ötve­nes években napvilágra ke­rültek. Jichar Hirsfeld hozzá­tette, hogy Plinius első szá­zadból való feljegyzéseiben részletesen megemlékezett az En Gedi környékén feltárt település lakóiról. Az esszé­­nusok magányos, zárt közös­séget alkottak, szigorú rituá­lis szabályok szerint, a ma­gántulajdonról és a házas­életről lemondva. Bár a korábbi kutatások eredményeit a mostani lele­tek nem hagyhatják figyel­men kívül - különös tekintet­tel azokra az ellenvetésekre, amelyek szerint a Holt-tenger vidékén számos helyen lehet ilyen településeket és agyag­edényeket találni - Hirsfeld mégis biztos a saját állításai­ban. „A most feltárt település tökéletesen megfelelt az es­­szénusok életformájának - magyarázta az újságíróknak. - Mennyei hely: a Holt-ten­gerre és a fölötte elterülő fen­séges, vörös sziklás hegyekre lehet rálátni innen. A kilátása és a földrajzi fekvése varázs­latossá teszi. Közelebb van az éghez, mint a földhöz.” Lottószámok Az 5. heti 5/90-es lottó nyerőszámai: 7 10 32 71 84 A 5. heti 6/45-ös lottó nyerőszámai: 5 6 8 16 33 41 Pótszám: így A jokerszám mindkét lottón: 171540 Mm Hírlap 15 HÍRHASÁB Benzinkútrablás Fertőszéplakon (MH) A fertőszéplaki Mol-töltőállomás shopjába pénteken este egy 30 év körüli 180 centiméter magas férfi ugrott be pisz­tollyal a kezében. A fegyvert az ott dolgozó pénztárosnak szo­rította és a 22 éves kútkezelőt is térdre kényszerítette. Felszó­lítására átadták neki a pénztárban lévő 120 ezer forint körüli összeget, majd a férfi gyalogosan elszelelt. A férfi szemét sö­tét szemüveg takarta, fején fehér alapon fekete mintás kendő volt, kék farmert és világos színű dzsekit viselt. Orgonaszentelés Nyíregyházán (MTI) Bosák Nándor, a debrecen-nyíregyházi egyházmegye püspöke szentelte fel szombaton Nyíregyházán a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház felújított orgonáját. Sza­­bolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legértékesebb templomi orgonájának korszerűsítése hétmillió forintba került. Az egy éve kezdődött felújítás során a hangszer új, 64 kombinációs manuális elektromos játszóasztalt kapott; új, összesen 27 re­giszterrel, továbbá kúpládákkal és ládafúvó csatornákkal is kiegészült. Részeit mind megújították, így főművét, homlok­zati sípjait és regiszter-rendszerét. A költségek nagy részét a hívek adományaiból fedezték. A Képes Európa új főszerkesztője (MH) Kresz László, a Képes Európa eddigi főszerkesztő-he­lyettese lett a lap vezetője. Kresz a Népsport és a MÚOSZ kö­zös sportújságíró-stúdiójának elvégzése után tíz éven át volt a sportnapilap munkatársa, majd 1995 tavasza óta a Képes Euró­pa helyettes vezetője. A hetilap korábbi főszerkesztője, Kör­­möczy Éva a kiadó, a Globex Press Rt. állományában maradt. Jegesedés a folyókon (MTI) A napok óta tartó hideg idő miatt befagyott a Tisza felső szakasza. Tokaj felett 8-10 centiméter vastagságú össze­függő jég borítja a folyót, Tokaj és Tiszalök között két centi­méter a jég vastagsága. Tiszalök és Tiszaújváros között part­menti jég képződött. A Sajó az országhatár közelében, Sajó­­püspöki térségében állt be. A Bodrog jégmentes, a Hernádon viszont kisebb jegesedés kezdődött. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság jégtörő hajói közül kettő Tokajnál, a Bodrog torkolatnál állomásozik, kettő pedig a tiszalöki erő­műnél áll készenlétben. KÖZLEMÉNYEK Mától ideiglenes jelleggel újabb kihelyezett ügyfélszolgálati irodát nyitott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár székházában, Buda­pest, XIII. Váci út 73/A. Az iroda kizárólag az 1998. január 1-jétől ha­tályos jogszabályokban előírt bevallási, jelentési teljesítéshez szüksé­ges nyomtatványok árusításával, floppyk adásával foglalkozik és át­veszi a kitöltött iratokat, floppykat. Az iroda kéri tisztelt ügyfeleit, hogy bevallási, jelentési kötelezettségüknek, a hosszas várakozás el­kerülése érdekében a jogszabályi előírásoknak megfelelően elsősor­ban postai úton tegyenek eleget. Az iroda ügyfélfogadási ideje: hétfő, kedd, csütörtök 7.30-16.00 óráig, szerda 7.30-18.00 óráig, péntek 7.30-12.00 óráig. Az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium közvetlen telefonszolgálata a gazdasági életben résztvevőket, illetve a gazdaság iránt érdeklődőket tájékoztatja. A telefonszolgálat heti 3 alkalommal (kedd, szerda, csütörtök) működik 14.00-16.00 óra között. Telefon­számaink: 269-3703 (16.00-17.00 óráig üzenetrögzítő), 311-3669,311- 8375 ÚJ TELEFONSZÁM! Február 3-4-5-én az alábbi témákban hívhat bennünket: Hogyan valósulhat meg a panelépületek energia­­takarékos felújítása? Milyen hitelek vehetők fel erre a célra? Miben tud segítséget nyújtani az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Mi­nisztérium?

Next