Magyar Hírlap, 1999. június (32. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-25 / 146. szám

1999. JÚNIUS 25., PÉNTEK Bernecebarátit elmosta a hajnali gátszakadás Még mindig nincsenek végle­ges adatok a hét eleji esőzé­sek és viharok okozta károk­ról. A megyei önkormányza­tok első felmérései azt mutat­ják, hogy a végső számla a több milliárd forintot is elér­heti. A polgári védelem a te­lepüléseket veszélyeztetett­ségük alapján új kategóriák­ba sorolná. MH-összeállítás_________ Negyvennyolc órával az eső­zések után, még tegnap is éreztette hatását a kedd éjjeli vihar. Bernecebaráti közelé­ben csütörtökre virradóra át­szakadt a falutól néhány kilo­méterre kialakított vésztáro­zó esőzésektől átázott gátja. A lezúduló víz elsodorta a fa­lu hídját és ezzel a határ men­ti település kettészakadt, egyik része megközelíthetet­­lenné vált. Az elárasztott há­zakból negyven családot kel­lett kiköltöztetni, őket a ka­tolikus templomban és roko­noknál helyezték el. Az MTI híradásai szerint tegnap már megkezdték egy ideiglenes átkelő megépítését a külvilágtól elvágott - a szlo­vák határ és a folyóvá duzzadt patak közé szorult - mintegy négyszáz lakos kimentésére. A Pest Megyei Állami Közút­kezelő Kht. várhatóan még idén megkezdi az összedőlt híd újjáépítését, melynek költségeit 50-60 millió forint­ra becsülik. Ennek forrásait a közlekedési tárca várhatóan az utak kátyúmentesítésére szánt pénzből fedezi. Bernecebaráti vesztesége­it súlyosbítja, hogy az eső és a saras áradat tönkretette a helybeliek fő megélhetési forrását jelentő málnatermés egy részét. Árad Hevesben a Tarna és a Zagyva is, mindkét vízfo­lyás mellett homokzsákokkal védekeznek. Súlyos károk keletkeztek az ország más területein is. Csupán Somogyban félmil­­liárd forintra becsülik az el­múlt napokban keletkezett viharkárok együttes értékét. Az átázott földek további veszéllyel fenyegetnek. Gyenesei István, Somogy megye közgyűlésének elnö­ke attól tart, hogy a Fonyó­dot, Balatonboglárt és Bala­­tonöszödöt szegélyező lösz­falak bármikor leomolhat­nak. A Polgári Védelmi Pa­rancsnokságon - különböző szempontok szerint - kétezer magyar települést rangsorol­tak már veszélyeztetettségük alapján. Az elmúlt napok ta­pasztalatai indokolják a tele­pülések újbóli besorolását - közölte Schieber József, a Polgári Védelmi Parancsnok­ság szóvivője az MTI-vel. A természeti csapás súj­totta településeken tegnap már az összedőlt hidak, meg­rongálódott házak és utak helyreállításán dolgoztak. Néhány helyen ennek el­lenére még akadozik a forga­lom. Az Ipoly áradása miatt a 12-es főútról észak felé veze­tő Ipolydamásd és Letkés kö­zötti összekötő utat le kellett zárni. A térségtől északabbra lévő települések csak a 2-es főút felől közelíthetők meg. A Pilisben az Esztergom- Dobogókő és a Visegrád-Pi­­lisszentlászló utak kivételé­vel mindenütt helyreállt a forgalom. Rovásírás a fúvókatöredéken Szenzációs régészeti lelet Somogyban A magyar nyelv legkorábbi értelmezhető emlékére bukkantak a Somogy megyei Bodrog­alsóba temetődűlőjében folytatott ásatásokon. Magyar Kálmán, a kaposvári Rippl Rónai Múze­um főtanácsosa és Gömöri János, a Tudományos Akadémia iparrégészeti bizottságának elnöke egy honfoglalás kori vasol­vasztó telep feltárásakor találta azt az égetett agyag fúvókatö­­redéket, amelyen díszítések és székely rovásírás található. MTI/MH________________ Feltételezések szerint a ma­gyar kutatók által most megta­lált, székely-magyar rovásírá­sos felirat akár módosíthatja is a honfoglalásról alkotott teó­riákat. Magyar Kálmán húsz éve kutatja a bodrog­bai nem­zetségi központot, ahol a Bő nemzetség középkori telepü­léshelye volt. Itt bukkantak rá az agyagból készített, négy-öt centiméteres fúvókadarabra. Az eszközt láthatóan díszí­tette készítője, sőt a kutatók megállapították, hogy négy székely rovásírásjel található rajta. A X. századi székely­magyar szót Vékony Gábor egyetemi docens fejtette meg. A jelek a „funak” szót rejtik, amely egy név is lehet, de in­kább szómágiának tartják a kutatók. A szómágiát arra használták a kézművesek, hogy a rontó szellemek ne te­hessenek kárt a fúvókában, il­letve a vasolvasztóban. Min­den bizonnyal az eddig talált legrégibb magyar leírt nyelv­emlékünk ez. Magyar Kálmán érdeklő­désünkre elmondta, hogy a le­let azt a korábbi történészi elképzelést vonja kétségbe, hogy a honfoglalás idején élt kézművesek nem a magyarok­hoz tartoztak, hanem szlávok vagy más, idegen népcsoport tagjai voltak. Mindezt koráb­ban többek között azzal tá­masztották alá, hogy a me­zőgazdasági műszavainkat is szláv nyelvekből vettük át. A lelet azonban arra utal, hogy a vasolvasztók a honfog­lalás idején magyarul beszél­tek, tehát magyarok voltak - mutatott rá a kutató. Sőt az sem kizárt, hogy amikor Ár­pád vezér megérkezett a Kár­pát-medencébe, ezek a szé­kely-magyar nyelven beszélő­író kézművesek már itt voltak Somogy megye területén is. A vasolvasztó telep feltárá­sa során e­z idáig harminckét olvasztókemencére leltek. Gécsek Tibor legszebb tavasza Kalapácsvető Európa-bajnokunk a torinói viadalt is megnyerte Hatodik idei nemzetközi versenyét vívta tegnap Torinóban Gécsek Tibor. A Westel-Ericsson Team Európa-bajnok kala­pácsvetője minden eddiginél biztatóbb idénykezdés után várja az augusztusi sevillai világbajnokságot. Nyert Torinóban is, 79,73 méteres dobással, Annus Adrián (78,64) előtt. • Kiszámolta már, milyen átlagot dobott ebben az idényben? Centire nem, de biztosan 80 méter fölött vagyok. Meg­nyugtató érzés... • Eszébe sem jut, hogy túl korán kifuthatja a formáját? Nem, nincsenek ilyen aggá­lyaim. A versenyprogramo­mat is úgy állítottuk össze, hogy maradjon edzésre is idő a fellépések között. Negyven nap alatt hat verseny - azt hi­szem, számomra ez az ideális ritmus. • Milyen munkát végez két verseny között? Edzek, amennyi belefér. Van benne minden, súlyzózás, na­pi 35 dobás, úszás, amit csak az edzőm, Németh Pali bár­ki­talál. Mondhatni, valamennyi idei eredményemet edzés közben értem el. • Minden idei fellépésének megvolt a maga külön célja? Persze, hogy nyerjek. Igazá­ból azonban csak a sevillai versenynek volt mögöttes je­lentése, soha nem árt ugyanis idejében megismerkedni a vb helyszínével. Ebben az esz­tendőben sajnos nem GP- szám a kalapácsvetés, így minden versenylehetőséget ki kell használni. • Idei eredményeivel bizo­nyára sokkolta a vb-ellenfe­­leket. Van közöttük olyan, akivel nem találkozott? A potenciális nagy ellenfelek közül csak a fehérorosz Asz­­tapkovicsot és az amerikai Dealt nem láttam még. Az előbbi már versenyzett itt-ott, mindig más helyszínen, mint én, Dealről pedig azt hallot­tam, hogy csak a vb-re jön át az államokból. • Sehol egy új titán, egy ifjú trónkövetelő? Nem olyan szám ez a miénk, hogy csak úgy, egyik pillanat­ról a másikra felbukkanjon valaki. Sevillában is a német Weisre, Asztapkovicsra és az orosz Konovalovra kell majd figyelnem elsősorban. • Kiss Balázst nem is emlí­tette... Meg Annus Adriánt sem, a magyarokat soha nem szok­tam a többiekkel együtt ke­zelni. Nincs kétségem afelől, hogy mindketten ott lesznek a vb-döntőben, ott meg már apróságokon múlnak a dol­gok. Kiss Balázs felkészülésé­ről csak annyit tudok, hogy edzőgondjai voltak, s az ered­ményei zűrös tavaszt tükröz­nek. Neki kell eldöntenie, hogy mit is akar. • A többi magyar atlétára is ennyire figyel? Minden eredményről tudok, s nagyon örülök, hogy egyre többen közelítenek a világ­­színvonalhoz. Meggyőződé­sem, hogy a sprinter Németh Roland, a gátas Bédi Tibor vagy a többiek hatalmas fej­lődése egyértelműen a tavalyi budapesti EB-nek köszönhe­tő. Akkor éreztünk rá vala­mennyien, mekkora élmény 40 ezer ember előtt verse­nyezni, győzni. Állítom, hogy az EB-re való felkészülés iga­zából az idén hozza meg a gyümölcsét, s ha ’99-ben ren­deznék az EB-t, a tavalyinál is sikeresebbek lennénk. • Azért a vébére is odafigyel a világ... Természetesen, s egy jó vé­­bészereplés mindenki számá­ra jövedelmező Grand Prix­­fellépéseket teremhet. A 40 ezres hazai közönséget azon­ban nem tudjuk Sevillába utaztatni. • Csinta Samu BUDAPEST A már megszokott diadalmas pillanat: Gécsek kilép a dobókörből FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT Mini- és nagypróba Nyílt vízi napot tartanak szombaton a Kaposvár melletti Deseda-tónál a Ford Olimpiai Ötpróba keretében. A táv 30 kilométeres evezés, ami nagypróbának számít. A Mályi-tónál 1,5, illetve 3,1 ki­lométeres távon rendeznek úszóver­senyt. Rajt 13 órakor. Ugyanitt vasár­nap 10 órakor kezdődik a tereptriatlon - 750 méter úszás, 15 km kerékpározás, 5 km futás -, ez kispróbának számít. El­készült egy eseménynaptár is olyan eseményekről - a helyszíneken és a Spuri Futó-Triatlon Magazin júliusi számában juthatnak hozzá az érdeklő­dők -, amelyek nem tartoznak az Olimpiai Ötpróba-rendezvények közé, de teljesítésük olimpiai pontokat ér. ERICSSON $ Ww IFUttAGI Its SzORTUINKSriraaiM / ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK Elképzelhető, hogy a NOB más­hova teszi át székhelyét a svájci Lausanne-ból, ahova 1915-ben költözött. Azóta, hogy a 2006. évi téli olimpia rendezési jogát Torinó­­nak szavazta meg a NOB közgyű­lése a svájci Sion helyett, néhány lap minősíthetetlen hangnemben bírálja az olimpiai mozgalom csúcsszervét, ismeretlen tettesek pedig megrongálták a lausanne-i olimpiai múzeumot, és a kertben található szoborra azt festették fel: „maffia". Borisz Jelcin orosz államfő a 33 éves Borisz Ivanyuzsenkovot ne­vezte ki sportminiszternek, aki megbízottként már június elejétől a minisztériumban tevékenyke­dett, korábban az orosz ifjúsági birkózóválogatott szövetségi kapi­tánya volt. A sporttárca korábbi vezetőjét, Leonyid Tyagacsovot azután menesztették, hogy az orosz sajtó nagyon súlyos pénz­ügyi visszaélésekkel vádolta meg. LABDARÚGÁS Az Egyesült Államokban zajló női világbajnokság csoportmérkőzé­seinek 2. fordulójában a világbaj­noki címvédő norvég válogatott 7-1 -re legyőzte Kanadát, a végső győzelemre is esélyes kínai együttes pedig 7-0-ra nyert Ghá­na ellen, a két győztes már to­vábbjutott a negyeddöntőbe. Stadiont neveznek el Gheorghe Hagiról, a román válogatott kö­zéppályásáról Constantában. A 34 éves játékos a város csapatá­ban, az FC Farulban kezdte pá­lyafutását. Vágner László, az MLSZ játékve­zetői ad hoc bizottságának veze­tője helyettesének Hartmann La­jost, bizottsági tagnak pedig Huták Antalt, Kőrös Lászlót, Fekete Mik­lóst, Divinyi Bélát és Molnár Lász­lót javasolja. KERÉKPÁR Az országúti versenyzők Biatorbá­­gyon rendezett egyéni időfutam országos bajnokságán a siófoki Jäger Veronika és az olasz klub­színekben versenyző Víg Aurél bi­zonyult a legjobbnak. A csapat­­versenyben nem hirdették ki az FTC győzelmét, a zöld-fehérek óvnak. KÉZILABDA A székesfehérvári Köfém SC női szakosztálya hároméves szerző­dést kötött a Cornexi élelmiszer­­ipari céggel, a csapat Cornexi-Al­­coa néven szerepel. KRÓNIKA - SPORT Mám Hírlap 15 Rettegő Fő utcai kereskedők Gyilkosság áldozata lett egy fővárosi, Fő utcai órásüzlet tu­lajdonosa. Az 54 éves férfit sa­ját boltjában lőtték le, valószí­nűleg szerdán reggel. Az órást az áldozat névnapi köszönté­sére érkező barátai reggel ta­lálták meg. Az üzletből nagy értékű órák tűntek el. A környékbeli kereskedők lapunknak elmondták, hogy az elmúlt hónapokban több rablás és betörés történt az ut­cában. Az áldozat üzletéből fél éve készpénzt vittek el. A kereskedők nem érzik ma­gukat biztonságban. A BRFK egymillió forintot ajánlott a nyomravezetőnek. • Sz. Á. Korábban többször betörtek az óráshoz és a környékbeli boltokba is fotó szigetváry zsolt Ezredfordulós bikavér Az egri bortermelők tegnap, Szent Iván napján elkezdték palackokba tölteni az „ezred­forduló egri bikavérét’­. Az egri történelmi borvidék kül­földön is közismert termékét a környékbeli pincék legkivá­lóbb 1997-es évjáratú boraiból készítették. A hétszáz hektáros egri borvidék szőlő- és borter­melői az államalapítás 1000 éves évfordulójának tisztele­tére elhatározták, hogy pin­céik 1997-es évjáratú boraiból elkészítik azt az egri bikavért, amely a Magyarországon első­ként megfogalmazott eredet­­védelmi szabályzatának min­den tekintetben megfelel, de ezek közül is a legkiválóbb bo­rok házasításával készül. Tavaly Szent János napján hirdették ki a gazdák, hogy 12 500 palacknyi bor gyűlt össze az Egri Borminősítő Bi­zottság minősítését követően. A 119 termelő az egri borvi­dék hét településéről adomá­nyozott az Egri Szőlő- és Bor­kultúra Alapítványnak. Híres egri borászok - Gál Tibor, Thummerer Vilmos, Vincze Béla - a házasítás után derítették és szűrték a bort. Az Egri Borminősítő Bizott­ság egyhangú szavazattal mi­nősítette a bort egri bikavér­nek és az Országos Borszakér­tő Bizottság javaslatára már kiadták a forgalombahozatali engedélyt. Tegnap a „nyilvánosság szeme láttára” kezdték palac­kokba tölteni az ezredforduló egri bikavérét. A 12 500 pa­lack darabonként kétezer fo­rint körüli áron már elővétel­ben elkelt. • Sz. Cs. Magyarok a gyerekrablók? A burgenlandi Müllendorf te­lepülésen néhány nappal ez­előtt megpróbáltak elrabolni egy 11 éves osztrák lányt. A tettesek egy magyar felségjelű Citroenben ültek. Az iskolából hazafelé tartó kislány június 14-én délután fél kettő körül a járdán balla­gott, amikor egy eredetileg fe­hér, de erősen piszkos Citroen BX szegődött a nyomába. Pár méter után a jobb hátsó ablak­nál ülő férfi kihajolt a kocsi­ból, és a kislányt kocsiba akar­ta húzni. A gyerek kiszabadí­totta magát, és kiabálva elme­nekült. Elmondása szerint a támadók idegen nyelven, de nem törökül beszéltek. A kislányra támadó férfi 40 év körüli, szőke, nyakba érő hajú, állig érő, hosszú ba­jusszal. A Citroen hátsó abla­kán fehér matricán egy H be­tűt észleltek, a gépkocsit, ame­lyet Pottendorf körzetében is láttak, egy nő vezette, a két hátsó ülésen férfiak ültek, és a kocsinak nem volt rendszáma. Kérik, hogy akik tudnak az az elkövetőkről, jelezzék a Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitányságon. • N. A. E. Tizenegyes! Tizenegyesrúgó-versenyeket rendeznek a nyáron az ország több strandján. Holnap a Pala­tínuson kezdődik, augusztus 29-én ugyanott zárul a sorozat. Mindenütt a FIFA-szabályok szerint rúgnak, és kieséses rendszer vezet a döntőig. Az első hármakat díjazzák, az el­sők 25 ezer forint értékű Arany Ászok-csomagot kap­nak. A lövéseket Józsa Miklós igyekszik hárítani, a statiszti­kák szerint a nyolcvanas évek­ben a Ferencváros kapusaként ő védte ki a legjobb arányban a büntetőket az NB I-ben. A Médiasprint Kft. szerve­zésében folyó sorozatra bárki jelentkezhet a plakátokon fel­tüntetett strandokon. •L. Z. HÍRHALÁB Eltemették Barabás Tamást (MH) Tegnap helyezték örök nyugalomra a 73 évesen elhunyt Barabás Tamás újságírót a Farkasréti temetőben. Barabás Ta­más a Magyar Hírlap szerkesztőségében rövid ideig a külpoliti­kai rovat helyettes vezetőjeként dolgozott, de nem akadt téma és műfaj, amelyben ne lett volna otthonos. Élete javát déli és színes lapok szerkesztőségeiben töltötte, és igényes, kulturált szerkesztő-szerző maradt. Politikus szenvedélye a forradalmi események kellős közepébe sodorta. A retorzióktól tartva a megtorlás időszakában külföldre menekült, ám végül hazajött, egyenesen a börtönbe. Mint „56-ost”, az újságíró-szövetség örökös tagjai közé delegálták. A MÚOSZ etikai bizottságába két ciklusban választották be kollégái. Még a hetedik „X ” után is fáradhatatlanul riporterkedett, legutóbb a Pesti Műsornál. Bombafenyegetés az atomerőműnek (MTI) Alig tizenöt óra leforgása alatt rendőrkézre került az a soproni fiatalember, aki testvérével és három társával meg akar­ta tréfálni a paksi atomerőművet - közölte Neidert Imre alezre­des, a paksi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Szer­dán este néhány perccel 21 óra után felhívták az atomerőmű te­lefonközpontját, és közölték: egy pszichopata bombát rejtett el az épületben. Amint azt a rendőrség illetékese elmondta, a mo­biltelefon száma, amelyről a fenyegetés érkezett, titkos volt, de a szolgáltató együttműködésével hamarosan fény derült a tulaj­donos személyazonosságára. A soproni városi rendőrkapitány­ság másnap délben már őrizetbe is vette a telefonálót, a fiatalko­rú O. Krisztiánt és négy szintén fiatalkorú társát. Jogtalan lefoglalás (MH) A Fővárosi Főügyészség a Kriminális című bűnügyi he­tilapnál folytatott nyomozati tevékenységre vonatkozóan vá­laszolt a szerkesztőség panaszbeadványára. Az ügyészség azt, hogy eljárás indult, törvényesnek találta, azonban a számító­gépek lefoglalását törvénytelennek ítélte. Juszt László főszer­kesztő lapunknak elmondta: a számítógépeket visszakapták, de kénytelenek újra az ügyészséghez fordulni, hogy több száz­ezer forintos CD-lemezeiket és floppyjaikat is visszakapják. A lapszerkesztési sémákat és illusztrációkat is tartalmazó szoftverlemezek nélkül ugyanis semmit sem tudnak kezdeni. A hajók Concorde-ja (MTI) Lionel Jospin francia kormányfő jelenlétében avattak fel Franciaországban egy 1200 utas üdültetésére szánt, 216 méter hosszú sétahajót. A Mistral névre keresztelt sétahajó 22 tengeri csomós végsebességével jóval gyorsabb, mint a hasonló jármű­vek. Az utasok kényelmét 625 kabin szolgálja, s az építők sze­rint „sokkal emberibb, európaibb”, mint az amerikai igények szerint készültek. Ez egyebek közt kevesebb „kaszinózási” teret jelent. A Mistral 24 hónap alatt készült el több mint 11 ezer em­ber közreműködésével, és 1,2 milliárd frankba került. Harminc vádlott drogügyben (MTI) Az elsőrendű vádlott, a holland állampolgárságú Mi­­chiels René Marie Pierre kihallgatásával folytatódott tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróságon az a büntetőjogi tárgyalás, amelyben 27 személy ül a vádlottak padján kábítószerrel való visszaélés miatt. A vádlottak több száz kilogramm speedet és több tízezer darab Ecstasy tablettát hoztak be Hollandiából. A bíróság tegnap az elsőrendű vádlott vallomásában szereplő ki­jelentéseket vizsgálta. A holland férfi vallomásából kiderült, hogy a másodrendű vádlott Aszódi Szilvia, aki általában jelen volt a kábítószerek átvételekor és terjesztésekor, nem önszán­tából cselekedett.. Michiels többször erőszakot alkalmazott, hogy felesége tolmácsként részt vegyen a tranzakciókban. Folytatódik a futballháború Folytatódik az MLSZ-Liga meccs. Tegnap a Hivatásos Labdarúgó Liga ülésezett, s kommünikében és nyilatko­zatban követel pénzt és vál­toztatásokat a szövetségtől. Még mindig nem zárult le az 1998-99-es bajnoki évad a magyar fociban, hiszen nem­csak a kiesés körül vannak vi­ták, az utolsó forduló anyagi konzekvenciáit is számon kéri a liga az MLSZ-en. Tizenkét klub képviselőinek aláírásá­val a szövetséghez nyilatkoza­tot juttattak el, amelyben­­ hi­vatkozva az 1988. július 1-jén érvénybe lépett versenykiírás függelékére kérik az MLSZ-t, hogy csapatonként egymillió forint plusz áfát szá­mítson be az 1999-2000-es bajnoki nevezési díjba. Ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy nem a klubok fizetnek csapatonként 700 ezret, ha­nem ők kapnak a szövetségtől 300-300 ezer forintot. Az in­dok egyszerű: mivel a szövet­ség tizenöt napon belül módo­sította a június 19-ére kiírt utolsó forduló időpontját 16- ára, saját rendelete alapján köteles fizetni. A hatpontos kommüniké­nek is vannak anyagi követe­lései, így például a 3. pont le­szögezi: mivel „az MLSZ je­lenlegi vezetése alatt a liga tagjaival szemben felhalmo­zott tartozás meghaladja a 85 millió forintot, nem várható el a csapatoktól, hogy a felelőt­len gazdálkodású szövetség részére további befizetéseket teljesítsenek.” Miközben felháborítja a li­ga tagjait, hogy a szövetség tu­datosan az ő megkerülésükkel hozza meg a csapatokra vo­natkozó döntéseit, arra is fel­hívják az MLSZ figyelmét, hogy az új versenykiírás több pontjában is ellentétes a jog­szabályokkal és a szövetség korábbi rendelkezéseivel. Az már csak apróság, hogy a liga terveivel sem találkozik a ki­írás, így például számukra el­fogadhatatlan az NB I ver­senykiírása, mert az alkalmaz­ni kívánt szabályok ellentéte­sek már élő munkaügyi, pol­gári szerződésekkel. Éppen ezért a liga felkéri a sportminisztériumot, hogy él­jen törvényességi felügyeleti jogkörével, vizsgálja felül és semmisítse meg a hibás ver­senykiírást. •K.L. Képernyőn az évszázad gálája Szombaton este a Vígszín­házban rendezik meg az év­század sportolója válasz­tásának díjkiosztó gáláját. A televíziós közvetítés ügye Hegyi László, az esemény gazdasági igazgatója szerint február óta húzódik. „Tizen­öt levélben én mindent írás­ban adtam a Magyar Televí­ziónak, ami egy szerződéshez szükséges - mondja de csak szóbeli válaszokat kap­tam. Miután nem tudtunk megállapodni az általam kért reklámidőkben sem, a gála beharangozása gyakorlatilag elmaradt, s nem csoda, hogy a Budapest Sportcsarnokba előzetesen csak mintegy két­száz jegyet lehetett eladni. Hogy az országkép javítása helyett ne blamázsba kerül­jünk, áttettük a helyszínt a Vígszínházba. A közszolgá­lati televízió jelenlétéről azonban csak hallomásaink vannak.” Az MTV új programigaz­gatója, Borsány András, aki nem élte át a közvetítési ügy húzódását, a Magyar Hírlap érdeklődésére elmondta, hogy vasárnap délelőtt si­kor az MTV 2 - a Telesport keretében - a tervek szerint mintegy ötvenperces progra­mot tűz műsorra, archív fel­vételekkel egészítve ki az ün­nepség történéseit. „Úgy ér­zem - mondta -, hogy a lehe­tőségeken belül a legjobb megoldást találtuk meg.” • Sz. I. Gellei Imre Katart választotta Hívta a Tatabánya, de Katart választotta Gellei Imre. A Vasas focistáinak volt edzője hétfőn Párizsban írja alá egy évre szóló szerződését az Al- Taawan SC-hez. Nem szívesen nyilatkozik új munkájáról és csapatáról Gellei Imre, mert, mint mondja, egyszer már nagyon készült külföldre, aztán még­is itthon maradt. Kilenc éve, hogy Kuvaitba készült, min­dene megvolt, szerződés, munkavállalási engedély, ví­zum, ám akkor a sors Szad­­dám Huszein képében köz­beszólt. Este tízkor ment volna az edző gépe, ám az iraki diktátor megelőzte: már hajnalban lerohanta Kuvaitot, így aztán Gellei itthon ragadt, ráadásul szer­ződés, munka nélkül. Most azt mondja, fél, hogy megint megelőzi valaki. Pedig nagyon készül, s úgy tartja, éppen itt az ideje, hogy kicsit kiszakadjon a magyar lab­darúgásból, más arcokkal, más stílussal és gondokkal szembesüljön, és egyáltalán, kipróbálja külföldön is önmagát. Egyébként nem lesz nehéz új csapatával, az Al-Taawan­nal eredményt elérnie, előre­lépnie, hiszen az a kilenccsa­­patos, kieső nélküli bajnok­ság nyolcadik helyén végzett, így aztán lefelé már alig van út számára. Az edző munká­ját magyarok segítik majd, így kapusedzőt is vihet magá­val, s pályaedzője az a ma­gyar állampolgárságú FIFA- menedzser, Emir al-Hama­­wandi lesz, aki egy ideig az MLSZ edzőbizottságának élén is állt. Mellettük két ma­gyar futballistát is szeretne igazolni Gellei. •K. L

Next