Magyar Hírlap, 2001. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

2001-02-01 / 27. szám

2001 .február 1., csütörtök Osztrák-magyar-horvát pályázat a futball EB-re? Még bizonytalan, hogy melyik ország futballszövetségével összefogva jelentkezik az MLSZ a 2008-as labdarúgó Európa­­bajnokság rendezési jogára, és az sem elképzelhetetlen, hogy osztrák-magyar-horvát pályázatot kap majd az UEFA. Mészöly Kálmán, a hivatásos alszövetség szakmai igazga­tója Zágrábban, a horvát szö­vetség vezetőivel tárgyalt, s kérdésünkre elmondta, hogy szóba került a 2008-as EB is, és ismét felmerült az esetle­ges hármas rendezés ötlete. „Bár a pályázat az MLSZ kompetenciája, nekem nincs felhatalmazásom erről tár­gyalni, de nagyon tetszett az ötlet, hogy talán az oszt­rákok, a horvátok és a ma­gyarok közösen próbálkoz­hatnának.” A 2004-es EB-re még oszt­rák-magyar pályázat érke­zett, és maradt alul a portugá­lokéval szemben. A kudarc után az osztrákok úgy érté­kelték, hogy a leggyengébb pontokat a magyar oldalon lehetett találni, és valószínű­leg ezért is kezdtek puhatoló­zó tárgyalásokat a svájciak­kal. Az MLSZ meg a horvá­­tokkal. Zlatko Markovic hor­vát futballelnök már koráb­ban elmondta, hogy szívesen csatlakoznának harmadik­ként, s úgy tűnik, most is a lehetséges forgatókönyvek közé tartozik az osztrák-ma­gyar-horvát összefogás. Az már biztos, hogy a há­rom szövetség hamarosan kö­zös tanácskozást tart. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a kormányok mennyire állnak a szövetségek mellé. A magyar kormány már ré­gebben kijelentette, hogy tá­mogatja a tervet, és megad­ja a szükséges garanciákat. Markovic szerint hasonló­képpen foglalt állást a horvát kabinet is, viszont az osztrák kormány szándékairól még nem sokat tudni. KT BEK helyett Világkupa-versenyt rendeznek Gödöllőn Háromnapos kardparádé Az év valószínűleg legerősebb kardmezőnye találkozik a hét végén: az egyéni Világkupa­versenyt Budapesten, a csapa­tokét Gödöllőn rendezik meg. A világranglista első 32 kar­­dozójából harminc pástra lép a hét végén a Nemzeti Sport­csarnokban, a Gerevich-Ko­­vács-Kárpáti Világkupa-ver­senyen. A két hiányzó egyike a visszavonuló Navarrete Jó­zsef, őt szombaton a döntő előtt búcsúztatják el a szövet­ség vezetői. Az 1998-as világ­bajnok csapat másik két tagjá­nak, Ferjancsik Domonkos­nak és Nemcsik Zsoltnak vi­szont jó esélye van arra, hogy bejusson a nyolcas döntőbe, mellettük kellemes meglepe­tést okozhat Takács Péter és Fodor Kende, és nem szabad leírni a tavalyi verseny máso­dik helyezettjét, Köves Csabát sem. Ahhoz, hogy teljes legyen a mezőny, Nemcsiknek és Ta­kácsnak fel kell gyógyulnia az influenzából. Tizenkilenc or­szág százharminc vívója neve­zett, az oroszok olimpiai baj­nokokkal, Pozdnyakoval, Sa­­rikoval jönnek, az olaszoktól itt lesz két világbajnok, Teren­­zi és Tarantino, a románoktól Sydney bajnoka, Covaliu. A hagyományok szerint a budapesti Vk-t a BEK követ­te, az idén azonban nem a bajnokcsapatok lépnek pástra Gödöllőn, hanem 15 váloga­tott versenyez, a Világkupa­sorozat részeként. A BEK és a csapat Vk rendezési jogát együtt nem adta a nemzetközi szövetség, a magyarok pedig - a válogatott érdekeit szem előtt tartva - az utóbbit válasz­tották. A magyar csapatban biztosan vív Ferjancsik, és ha egészséges, akkor Nemcsik, a másik két részvevőt a Gere­­vich-Kovács-Kárpáti verseny alapján jelöli ki Kovács Tamás kapitány. Az egyéni Vk-verseny hol­nap 14 órakor a selejtezőkkel kezdődik a Nemzeti Sport­csarnokban, a nyolcas döntőt szombaton 14 órától vívják. A csapatok Gödöllőn vasár­nap 10 órától mérkőznek, a döntőt 17 órakor kezdik. LZ Paralimpiára készül a monősítő Magyarország eddig egyetlen mozgássérült síversenyzője, Navratyil Sándor szeretne a jövő évi téli paralimpián in­dulni. A múlt hónapban, élete első Világkupa-versenyén szlalomban a 27., óriás-műle­siklásban a 21. lett több mint negyven induló közül. Navratyil autóbaleset kö­vetkeztében csípőtől lefelé megbénult, sízni egy speciális eszközzel, a boltsível tud. A versenyző pilótaüléshez ha­sonló székben ül, amelyhez egy bonyolult rugós, lengés­­csillapítós szerkezettel sílécet erősítenek. Csak egy lécet, te­hát igencsak sokat számít az egyensúlyozás. A síző két bo­tot tart, amelyek végére egy­­egy körülbelül harminc centis sílécet szerelnek, ezek segíte­nek az iránytartásban, egyen­súlyozásban. „Több mint 600 ezer forint­ba kerül egy ilyen szék, Ma­gyarországon csak három van belőle - mondta Navratyil edzője, Fábián Attila. - Ausztriában vagy Németor­szágban egy mozgássérült sí­versenyző évente legalább 150 napot tud edzeni, Sándor jó ha negyvenet.” A versenyzőnek és edző­jének jó a kapcsolata a Ma­gyar Síszövetséggel, jövőre a szövetséghez kerülnek hivata­losan is. Navratyil Sándor ma indul az ausztriai Európa­­kupa futamra. KT HIRDETMÉNY Az ARAGO Befektetési Holding Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.) igazgatósága az 1996. évi CXI.tv. (Épt.) 50. § (1) be­kezdésében foglaltak alapján ezúton tájékoztatja a tisztelt részvényese­ket, hogy az ARAGO Befektetési Holding Részvénytársaság jogosult 761 052 db, egyenként 1000 Ft névértékű Zalakerámia Rt. törzsrész­vényt lejegyezni a ZALAKERÁMIA RT. (8900 Zalaegerszeg, Kosztolá­nyi D. tér 6.) igazgatóságának 2001. január 29-én meghozott határo­zata szerint. A zártkörű alaptőke-emelés mértéke a Zalakerámia Rt. új alaptőkéjéhez - 5 354 463 000 Ft - viszonyítva 14,21%. ARAGO Rt. igazgatósága HIRDETMÉNY Az ARAGO Befektetési Holding Részvénytársaság (1113 Budapest, Bartók Béla út 152.) igazgatósága az 1996. évi CXI. tv. (Épt.) 50. § (1) be­kezdésében foglaltak alapján ezúton tájékoztatja a t. részvényeseket, hogy az ARAGO Befektetési Holding Részvénytársaság zártkörű alaptőke-emelést hajtott végre a FALCOTRADE Húsipari és Keres­kedelmi Részvénytársaságban (Gyöngyös, Szurdokpart u. 1.) az rt. 2001. január 22. napon megtartott rendkívüli közgyűlésének 13/2001. szá­mú határozata alapján. A zártkörű alaptőke-emelés mértéke 299 999 db, egyenként 1000 Ft névértékű törzsrészvény. A FALCOTRADE RT. új alaptőkéjéhez - 599 999 000 Ft - viszonyítva ez 49,99%-os tulajdoni és szavazati hányadnak felel meg. ARAGO Rt. igazgatósága SPORT Segítség Pál Zoltánnak A két éve súlyos szívműtéten átesett fiatal Vasas-labdarú­gót, Pál Zoltánt az orvosok a hét elején­­ eltiltották a ver­senyszerű sportolástól. A fut­ballista korábbi edzője, Me­­zey György szép gesztust tett a játékosnak: Pál ingyen meg­szerezheti az edzői B licencet. A Vasas-futballista elvo­nult a világ elől fájdalmával, mobiltelefonja kikapcsolva, így legfeljebb az újságból érte­sülhet arról, hogy a bajban nem hagyják magára. Korábbi edzője, Mezey György, az MLSZ edzőbizottságának el­nöke nyomban felajánlotta se­gítségét. Elmondta, hogy a já­tékos már korábban­­ edzői licencet szerzett, így jogosult arra, hogy beiratkozzék a hét­főn induló B tanfolyamra. Me­zey szerint Pál nemcsak tehet­séges labdarúgó, hanem ered­ményes edző is válhat belőle, akár a gyerekeknél, akár a fel­nőtteknél. Mezey tehát kéri, hogy minél előbb jelentkez­zék nála, ugyanis csak úgy kezdheti meg tanulmányait, ha kitölti a jelentkezési lapot. A B licenc megszerzésének költségét a szövetség állja. Mészáros Zoltán, a Vasas menedzser-igazgatója örült Mezey gesztusának, és el­mondta, a klub is mindent el­követ, hogy Pál megtalálja új helyét a futballban, s ehhez a B licencet adó tanfolyam el­végzése szerinte is nagy segít­séget nyújthat. BF Lapunk jövőre is megjelenik - KIVÁLT, HA ÖN SEGÍT NEKÜNK. Jövedelemadója egy százalékáról rendelkezzen a mi javunkra! Élet és Irodalom Alapítvány Adószám: 18001776-1-42 IáKÖN KÍVÜLI DIJfestviefilm. A Tiszai Vegyi Kombinát Rt. tájékoztatja részvénye­seit és a tőkepiac szereplőit, hogy Zdeborsky György, akit 2000. augusztus 29-én választott a TVK Rt. rendkívüli közgyűlése felügyelőbizottsági taggá, 2001. január 31-i hatállyal tisztségéről le­mondott. Tiszaújváros, 2001. január 30. Nagy László vezérigazgató TVK Rt. A ZALAKERÁMIA RT. igazgatósága tájékoztatja tisztelt részvényeseit, hogy a Zalakerámia Rt. igazgatósága 2001. január 29-én döntött a társaság alaptőkéjének 761 052 000 Ft-tal történő zártkörű felemeléséről a tár­saság alapszabályának 23.2.1. pontjára hivatkozva. Az igazgatóság 761 052 db új, egyenként 1000 Ft névér­tékű törzsrészvény kibocsátását határozta el, melyeket az Arago Befektetési Holding Rt. (1113 Budapest, Bar­tók Béla út 152.) jogosult lejegyezni részvényenként 2350 Ft-os áron. A társaság kezdeményezni fogja a rész­vények bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére. A Zalakerámia Rt. igazgatósága. A PR-TELECOM RT. (3530 Miskolc, Petőfi u. 11.; cégjegyzékszám: Cg. 05-10-000347) vezérigazgatója tájé­koztatja a társaság részvényeseit, hogy a társaság közgyűlése 4/2000. (X. 27.) Egy. számú határozatával dön­tött a társaság által kibocsátott valamennyi részvény dematerializált formába történő átalakításáról. Az átala­kítás érdekében a vezérigazgató felhívja a részvények tulajdonosait, hogy a részvényeket a társaságnak nyújt­sák be. A benyújtás helye: 3530 Miskolc, Petőfi u. 11. A benyújtásra nyitva álló időtartam: 2001. év február hó 5. napjától 2001. év augusztus hó 5. napjáig, munkanapokon 8-16 óra között. Amennyiben valamennyi rész­vényes a fenti határidőt megelőzően benyújtja részvényeit, a benyújtási határidő az utolsó részvény benyújtá­­■ sával lezárul. A részvény tulajdonosa a benyújtással egy időben köteles megjelölni azt az értékpapír-számla­vezetőt, amellyel értékpapír-számlaszerződést kötött. Ennek hiányában úgy kell tekinteni, mint aki a benyúj­tást elmulasztotta. A benyújtási határidő elmulasztása az átalakított értékpapír követelése iránt jogvesztő. A határidő lejártát követően a társaság a be nem nyújtott részvényeket érvénytelenné nyilvánítja, és a helyük­be új dematerializált részvényeket bocsát ki, amelyek értékesítéséből befolyt vételárat a jogosultnak kiadja, vagy a jogosultság megállapításáig hitelintézetnél letétbe helyezi. INGATLAN BUDAPEST IX. kerületében új la­kások eladók 235-245 000 Ft/nm áron. Telefon: 456­ 0317, 456­0318. ZUGLÓI családi ház földszintje iro­da céljára bérbe adó. Tel.: 252­3773, 340­8511. ÚJLIPÓTVÁROSBAN, Pozso­­nyi—Wallenberg sarkon utcai kira­­katos üzlet-iroda helyiség már­cius 1-jétől kiadó. Helyszíni ér­deklődés: XIII., Wallenberg u. 11. Tel.:218-0356. VILLALAKÁS, nagy saját kerttel, felújítva, dupla nappalival, étke­zőkonyhával (3. hálószoba gard­róbból kialakítható), személyzet­elhelyezési lehetőséggel kiadó. Tel.:200-2381. DUNA-PARTI, Dunára és parkra néző, 120 nm-es, 4 szobás (1 szobával bővíthető) lakás eladó. Tel.: (06-30) 954-2256. BANKNEGYEDBEN, az V., Vigyázó F. utcában, szép házban frissen felújított, 90 nm-es (3 külön bejáratú szoba + hall + étkező). II. emeleti, cirkós öröklakás, amely irodának vagy rendelőnek is alkalmas, azonnal beköltözhetően eladó vagy kiadó. Irányár: 30 millió, ill. 26 DM/nm/hó. Tel.: (06-20) 944-0477. ÁLLÁS GYÓGYSZERÉSZ munkatárs jelentkezését várom 2 műsza­kos gyógyszertárba! 1161 Budapest, Rákosszentmihály (XVI. ker.), Hősök tere 6. Tel.: 405-7049, (06-20) 934-7476, Egészség gyógyszertár. NEMZETKÖZI információs köz­pont 3 vezetőt pályáztat. (Eset­leg, másodállásként): 268­1754. 44 ÉVES gépészmérnök közép­fokú angolnyelv-vizsgával, fel­használói szintű számítógépes ismerettel (World, Excel, AutoCad) állást keres. Tel.: (06-30) 350-0293. LAKÁST KÍNÁL FELÚJÍTÁS ELŐTT lévő házban, igényesen felújított 54 nm-es, na­pos, Radnóti utcai lakás tulajdo­nostól eladó. (06-30) 263-0172. JÁRMŰ VÁSÁROLNÉK személygépkocsit készpénzfizetéssel 1988-1998- as évjáratig. 290-2455. KARAMBOLOS autóját megven­ném. (06-30) 317-2392. ELADÓ Ford Escord kombi, 1,3-as, benzines, padlizsán­­metál, 4 éves, taxinak használt (125­0 km) első tulajdonostól 1,37 millió fo­rintért. Érdeklődni 10-20 óráig a (06-20) 9793882- es mobil számon lehet. BÚTOR FARAGOTT kastélybútorok gyár­tása, restaurálása. (06-30) 296­9029. SZOLGÁLTATÁS FIATAL lány masszírozást vállal. (06-20) 995-5088. EXPRESSZ konténeres sittszállítás kedvezményekkel! (06-30) 948-4000. FAHÁZÉPÍTÉST 30% enged­ménnyel vállalok. (06-30) 346­3345. OKTATÁS SZÁMÍTÓGÉPES kiadványszer­kesztői, valamint textiltervező tanfolyam indul a Budai rajzisko­lában. 355-0341,214-6241. HÁZASSÁG EGZISZTENCIA társközvetítő ren­dezvényekkel! 332-8344. TOP társközvetítés, rendezvé­nyekkel: 269-4589. VEGYES KLAPKA GYÖRGY vásárol műtár­gyat, festményt, bútort, ékszert, hagyatékot, régiséget. Érd.: 215- 0212,10-18-ig. BÉLYEGGYŰJTEMÉNYEKET, régi képeslapokat, levélborítéko­kat vásárolunk. Bp. Vill., Szentki­rályi u. 6. Telefon: 485-5060. VÁSÁROLOK minden­nemű régiséget, fali-, asztali-, ál­ló- és zsebórákat, működéskép­telent is. Továbbá:porcelánfejű babát és szentképeket. Telefon: (06-20) 327-4547. A Quaestor Befektetési Alapkezelő Rt. (1054 Budapest, Báthory u. 4.) - mint a Quaestor Ingatlan Befektetési Alap alapkezelője­ értesíti a tisztelt befektetésijegy-tulajdonosokat, hogy a Quaestor Ingatlan Befektetési Alap 2001. február 15-től esedékes hozama : 0%. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Ferencvárosi Önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága a Ferencvárosi Önkormányzat tulajdonában lévő, alábbi nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadására, elidegenítésére hirdet pályázatot. 1. Bp. IX., Angyal u. 4. sz. alatti, 36,20 m2 pince 2. Bp. IX., Balázs B. u. 30. sz. alatti, 23,86m2 alagsor 3. Bp. IX., Bokréta u. 28. sz. alatti, 257,75m2 pince 4. Bp. IX., Ernő u. 15. sz. alatti, 78,96m2 pince 5. Bp. IX., Haller u. 8-48. sz. alatti, 6,30m2 földszint 6. Bp. IX., Haller u. 26. sz. alatti, 12,80m2 földszint 1 ■ 7. Bp. IX., Ipar u. 13.sz. alatti, 26,52 m2 pince 8. Bp. IX., Lónyay u. 46. sz. alatti, 144,12m2 pince 9. Bp. IX., Márton u. 28. sz. alatti, 119,64m2 pince 10. Bp. IX., Telepy u. 20. sz. alatti, 18,71 m2 alagsor 11. Bp. IX., Telepy u. 30. sz. alatti, 38,80m2 alagsor 12. Bp. IX., Tinódi u. 4. sz. alatti, 65,42m2 pince 13. Bp. IX., Üllői út 19. sz. alatti, 165,21m2 pince 14. Bp. IX., Üllői út 105. sz. alatti, 28,42m2 földszint 15. Bp. IX., Üllői út 11­1.sz. alatti, 13,85m2 földszint A pályázati hirdetmény kifüggesztése: 2001. január 22.--február 7-ig. A pályázati ajánlatoknak 2001. február 7-ig kell beérkezniük a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájához (1092 Budapest, Bakáts tér 14.). A pályázati versenytárgyalásra 2001. február 20-án 10 órakor kerül sor a felsorolt helyiségek sorrendjében a polgármesteri hivatal vagyonkezelési iroda ( 1092 Budapest, Ráday u. 26.) hivatalos helyiségében. A pályázattal kapcsolatosan felvilágosítást nyújt a vagyonkezelési iroda helyiséggazdálkodási, valamint az elidegenítési csoportja (1092 Budapest, Ráday u. 26., tel.: 215-1077/514-es, 518-as, 519-es, 520-as mellékek). Maier még mindig favorit Bár Daron Rahlves sokat javított oddján a szuperóriás-műlesiklásban aratott váratlan győzelmével, a szombati lesiklás előtt a fo­gadóirodák mégis Hermann Maiert (képünkön a tegnapi edzésen) tartják a legnagyobb esélyesnek a St. Antonban zajló alpesisí- Világbajnokságon fotó: Reuters - michael Jecker Vezér Ádám nehezen viseli a mellőzést, de összeszorított fogakkal próbál visszakerülni a kapuba. A kapus a nyáron szerződött az izraeli Maccabi Tel-Avivhoz a Kispesttől, ti­zenöt mérkőzésen védett új csapatában, másfél hónapja viszont csak a padon ül. Egy ideje új edzője van a Maccabi Tel-Aviv focicsapa­tának. A régi mester, aki a kis­pesti Vezér Ádám szerződte­tését szorgalmazta, már nincs a klubnál, az új pedig alig vár­ta, hogy a kapus hibázzon. És amikor ez megtörtént, azon­nal vetélytársát tette a kapu­ba. Vezér balszerencséjére a csapat sorozatban nyerte a meccseket, így aztán nincs is oka az edzőnek a változtatás­ra. A vetélytárs nem művelt bravúrokat, de nem is hibá­zott, megbízhatóan védett. Egyébként a Maccabitól a bajnokság elején azt várták a vezetők, hogy a bajnoki cí­mért legyen versenyben, eh­hez képest jelenleg, tizenegy fordulóval a rájátszás előtt, a hatodik helyen áll. És ennél hátrább nem szabad végeznie, ha a folytatásban valóban a bajnoki címért akar játszani. „Ha nem sikerül bekerülnünk az első hatba, akkor csapattár­sam, Horváth Feri azt fogja kérni a vezetőktől, hogy en­gedjenek bennünket haza va­lamelyik klubhoz kölcsönbe, hiszen itt már mindegy, hogy a nyolcadikak leszünk vagy a ti­zedikek” - mondta Vezér. A kapus a nyáron négyéves szerződést írt alá, de a megál­lapodásnak van egy olyan pontja, amely szerint a szerző­dést évente meg kell újítani. Most még nem az újításért, ha­nem azért dolgozik az edzése­ken, hogy visszavédje magát a csapatba, mert csak így hív­hatja fel magára az iránta ér­deklődő klubok figyelmét. Persze, ha ő a kezdőkapus, ak­kor esze ágában sincs klubot váltani. BF / Az elfelejtett Vezér Ádám Magyar Hírlap 15 Ifiket is visz az MTK Miközben szorgalmasan játssza előkészületi mérkőzé­seit - tegnap például 4-1-re verte a B­VSC-t -, Ciprusra ké­szül az MTK labdarúgócsapa­ta. Fülöp Ferenc klubigazgató elmondta, hogy jövő csütörtö­kön harminc-harminckét játé­kossal utaznak, s tíz ifjúsági korú focista is velük tart. „Ma­gunkkal visszük a legtehetsé­gesebb gyerekeket az ifiből és a junior csapatból - mondta Fülöp -, úgy hiszem, komoly lendületet adhat nekik, hogy a nagyokkal edzhetnek. Ugyanakkor velünk jön az egyik jugoszláv próbajátékos, Nebojsza Jovovic, mivel klub­ja, a Podgorica hozzájárult, hogy még ismerkedjünk egy­mással. Viszont úgy hiszem a szarajevói Biscsevicről lemon­dunk.” A csapat több edző­meccset is játszik, és február 17-én érkezik haza. KL Erős súlyos sérülése Szárkapocscsont- és bokatö­rést szenvedett Erős Gábor, a Rába ETO utánpótlás-váloga­tott labdarúgója. A győri hon­védkórházban kedden meg is operálták, s legalább két hó­nap kényszerpihenő vár rá. Erős lapunknak elmondta, hogy edzés közben, a műfü­­vön, egy becsúszást követően leragadt a lába. Pillanatok alatt ott volt a pályán a mentő, s a kórházban Horváth Béla sebész főorvos előbb helyre­tette a bokáját, majd meg is műtötte. Még öt napot kell kórházban töltenie, majd hat héten át fekvőgipszet kell vi­selnie. Utána megkezdheti a rehabilitációs kezelést, s remé­li, hogy a tavaszi idény köze­pén újra pályán lehet. BF

Next