Magyar Hírlap, 2002. január (35. évfolyam, 1-15. szám)

2002-01-14 / 11. szám

2002. január 14., hétfő Schirilla György és társa nem didergett a nullafokos folyó átúszásakor Háromszázadszor a Dunában Ott dideregtünk jó néhányan szombaton a Szabadság híd budai hídfőjénél talpig nagykabátban, Schirilla György pedig olyan ter­mészetesen jött ki egy szál úszó­nadrágban a jeges Dunából, mintha nyár lenne. Payer Imre Határozottan jólesett a víz - mondta Schirilla György, mi­után kimászott a jeges Dunából szombaton negyed háromkor a Szabadság híd budai hídfőjénél. A természetgyógyász egyrészt családi hagyományból ússza át te­lenként a nagy folyót, másrészt azért, hogy felhívja a figyelmet az egészséges életmódra, de nem­csak a mozgásra, hanem a vegeta­rianizmusra is. A távot Csernecz­ky Attilával együtt teljesítette. Schirilk­a György annak idején legendás édesapját kísérte el rendszeresen, amikor még ő úsz­ta át évente a Dunát, 37 éven ke­resztül minden télen. Idősebb Schirilla György egyébként nem­csak a Duna-átúszásban terem­tett hagyományt, hanem a mara­toni futásban is. Eljutott Moszk­váig és Bécsig - utóbbiból lett az azóta is számon tartott Bécs-Bu­­dapest szupermaratoni verseny. Ifjabb Schirilla György csak az­tán kezdte el átúszni a téli Dunát, miután édesapja két évvel ezelőtt meghalt. Mintha beleköltözött volna édesapja szelleme. Persze egy ilyen attrakcióhoz rengeteget kell edzeni! Schirilla György rendszeresen 18 perceket tölt a je­ges folyóban. Olykor meg is sé­rült. Egyik alkalommal például rálépett egy jégtáblára, az besza­kadt, a neves természetgyógyász pedig felsértette a lábát. Szomba­ton pontban két órakor bocsátko­zott a jeges Dunába az Erzsébet híd pesti híd­főjénél, s mintegy ne­gyedóra múlva ért partot Budán, a Szabadság hídnál. A mostani Duna-átúszás volt életében - az edzéseket is beszá­mítva - a háromszázadik. Egy hét múlva Schirilla György Vácnál ússza át a Dunát - nyilván ott is nagy szurkolótábor biztatása kö­zepette. Schirilla és Cserneczky nagy kalandja­Fotó: Hegedűs Márta Mikor hallgathatják meg a KISZ-es magnókazettákat? Tovább pereskednek a csillebérci ingatlanért A csillebérci ingatlan tulajdon­jogának tisztázására a magyar állam keresete nyomán indított per immár több mint egy éve fo­lyik a Fővárosi Bíróságon. Az if­júsági tárca jogi képviselője sze­rint perdöntőek lehetnek azok, a KISZ utolsó kongresszusát rög­zítő levéltári anyagok, melyek a közelmúltban kerültek az illeté­kesek látókörébe. Tovább folytatódhat a csille­bérci ifjúsági tábor tulajdonjogá­nak tisztázására indított per, mi­után az illetékesek látókörébe ke­rült a Kommunista Ifjúsági Szö­vetség (KISZ) utolsó kongresszu­sának határozatait tartalmazó do­kumentum, valamint a három­napos ülés teljes szövegét rögzítő 75 darab kilencvenperces hang­kazetta. Mint arra Jaczkovics László, az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) jogi képviselője emlékezte­tett, a Fővárosi Bíróság a legutób­bi tárgyalási napon - 2001. július­ban - azt mondta, amíg nem tud­ják pontosan, mi történt a KISZ utolsó kongresszusán, nem tud­nak tovább haladni az ügyben. A bíróság számára ugyanis alap­vetően fontos, hogy a KISZ meg­szűnését kimondó 1989. április 22-ei ülésen rendelkezett-e a ke­zelésében lévő ingatlanvagyonról - világít rá Jaczkovics. Ha nem, megkérdőjelezhető, hogy jogosan ajándékozta-e többek között a csillebérci ingatlant a Magyar Út­törők Szövetségének (MUSZ). Bár a dokumentumok őrzője, a Politikatörténeti Intézet levél­tára, a Fővárosi Bíróságnak, az ISM-nek és a MÚSZ-nak is ren­delkezésére bocsátotta az utolsó kongresszus határozatait tartal­mazó írásos dokumentumot, a jo­gi képviselő úgy véli, a hetvenöt hangkazetta perdöntő lehet. A már-már történelemnek szá­mító kazetták meghallgatására eddig senkinek sem volt lehetősé­ge, bár a bíróság éppúgy igényel­te azt, mint a peres felek. Zalai Katalin, a levéltár vezető­je ennek okát magyarázva lapunk­nak elmondta: írásos másolat nincs a kazetták hanganyagáról, s mivel csak egy példányban vannak meg, nem kölcsönözhetőek. Amíg nincs biztonsági másolat, helyben sem hallgathatók. A levéltár egyéb­ként 1989 óta őrzi a KISZ appará­tusának politikai természetű ira­tait, melyek bárki számára elérhe­tőek - nyilatkozta Zalai Katalin. A Fővárosi Bíróság sajtóosz­tályán megkeresésünkre annyit mondtak: iratokra és intézkedé­sekre vár a per, a következő tár­gyalás időpontja ezek függvényé­ben dől el. A Magyar Úttörőszövetség el­nöke lapunknak úgy nyilatko­zott, jogászaik több írásos doku­mentummal is tudják bizonyítani a KISZ és a MÚSZ közti vagyon­megosztást. Arról, hogy az utolsó kongresszusról szóló dokumen­tumok milyen szerepet játsza­nak, nem akart találgatásokba bocsátkozni, mondván, döntsön a bíróság. DP Nincs útlezárás Legfeljebb 250 autónak szabad behajtania a Normafa védett öve­zetére. A fővárosi önkormányzat ennyiben határozná meg a kiad­ható behajtási engedélyek számát. A javaslatot ma tárgyalja a főpol­gármesteri kabinet. Biztos, hogy egyelőre nem zárják le sorompó­val a Normafához vezető utat, de az önkormányzat nem veti el vég­leg ezt a lehetőséget. Technikailag ugyanis megoldható lenne, hogy a a Normafánál sorompót csak az arra jogosultak csipkártyáival lehessen felnyitni. Amíg megteremtik az ehhez szük­séges feltételeket, maximálják a kiadható engedélyek számát, s rendőr ellenőrzi a rend betartását. Amióta a rendőrség figyeli és ellenőrzi a védett övezet útjait, csökkent is a forgalom a környé­ken. Viszont a helyi lakosoknak sokat kell kerülniük a forgalmi változások miatt. VZ BELFÖLD Vadasparkokba kerülnek a tájidegen muflonok A Bükkben és a Mátrában va­dasparkokat alakítottak ki a táj­idegen muflonoknak. A követ­kező hetekben itt helyezik el a múlt század elején Máltáról betelepített, a természetvédelmi területeken súlyos károkat oko­zó állatokat. A csapatokba verődő muflo­nok különösen a sziklagyepek le­­legelésével okoznak beláthatat­lan károkat - tudtuk meg Duska Józseftől, a Bükki Nemzeti Park (BNP) igazgatójától. A termé­szetvédők ezért már régóta igé­nyelték a védett területekről az állatok eltávolítását. Különösen a BNP-nak okoztak mind nagyobb gondot a birkákhoz hasonló élet­módot folytató, mindent megrá­gó, élőhelyek sokaságát tönkrete­vő muflonok. Becslések szerint közel ezer él belőlük a Bükk és a Mátra erdeiben. Többéves huzavona után a ter­mészetvédők érveit elfogadták az erdészetek és a vadászati hatóság. Az 1997-ben hatályba lépett va­dászati törvényben tájidegenné nyilvánították a mediterrán tér­ségből a múlt század elején bete­lepített növényevőket. A jogsza­bály értelmében a 10 évre szóló vadgazdálkodási terv félidejére, 2002-ben nem maradhat egyetlen muflon sem a védett területeken. Két lehetőség kínálkozott a muflonok eltávolítására: kilövé­sük (ehhez azonban módosítani kellett volna a vadászati törvényt) vagy zárt területen történő elhe­lyezésük. A Bükkben és a Mátrában gaz­dálkodó Egererdő Erdészeti Rt. végül két vadaspark kialakítása mellett döntött. A Bükkben élő muflonokat a szilvásváradi erdé­szet területén létrehozott 280 hektáros, a Mátrában lévőket pe­dig a Verpeléti Erdészet 1200 hektáros kerítéssel elzárt vadas­parkjában helyezik el - közölte Nagy Károly, a részvénytársaság vadgazdálkodási csoportvezetője. Információink szerint a telen­te a hegyek déli lejtőin csopor­tokba verődő állatokat táplálék­kal csalogatják majd olyan he­lyekre, ahol hálóval befoghatják őket. SZÁJ A Pólus mozi nagy tervei Elsőként a pénztáron és a büfén változtatnak Ez év január 1-jével a Pólus mozi­nak új üzemeltetője van. A kana­dai Cineplex Odeon stratégiavál­tás miatt ugyanis beszüntette ma­gyarországi tevékenységét - nyi­latkozta lapunknak Nyúl Sándor, a mozi tulajdonosának, a Gránit Pólus Rt.-nek a vezérigazgatója. Az új üzemeltető az Intercom, amely 250 millió forintos beruhá­zással emelni kívánja a filmszín­ház színvonalát, a pénztár, a ter­mek, a büfé és a mellékhelyisé­gek felújításával. A beruházás té­nyét az Intercom is megerősítet­te. Mint Ádám Bernadett sajtófő­nök elmondta: a Pólus lesz az In­tercom negyedik budapesti mul­tiplexe. Egyelőre Pólus moziként fog tovább üzemelni, az év máso­dik felére tervezik a Hollywood multiplex-színvonal elérését. Az említett felújításokon túl tervezik az interneten, illetve SMS-en tör­ténő jegyrendelés kialakítását is. A Pólus mozi jelenleg hét száza­lékkal részesedik a főváros mozi­piacából. KJ Éveken át erőszakoskodott a kislányával Visszavonta a feljelentését az a balatonfenyvesi asszony, aki azzal vádolta saját férjét, hogy öt éven keresztül rendszeresen megerő­szakolta a lányukat. A rendőrségi vizsgálat már fo­lyik, azonban Szitáné, egy bala­tonfenyvesi asszony időközben úgy döntött, megpróbálja vissza­vonni azt a feljelentést, amelyet korábban a férje ellen tett. Azzal vádolta, hogy saját lányukkal erő­szakoskodott. A szomszédok szerint a gyere­keket mindkét szülő rendszeresen verte, egyiküknek a kulcscsontja is eltörött. Az idősebb gyerek már öt évvel ezelőtt azt is elpanaszolta, hogy apja rendszeresen megerő­szakolja. Azonban senki nem mert beleszólni a család ügyeibe. A most 17 éves lány édesapja elő­zetes letartóztatásba került, beis­merő vallomást tett. De hozzá­tet­te, hogy mindebbe gyermeke is beleegyezett. Az édesapa ellen el­sősorban erőszakos közösülés a vád, mert az elkövetési időben a gyerek 12 év alatt volt. Ha minden beigazolódik, akkor a vérfertőzés, megrontás is szóba kerülhet, en­nek a büntetési tétele 5-15 év kö­zött van - mondta Horváth Gyula rendőrőrnagy. A rendőrségen megjelent egy fiatalember is. Azt állította, nem az apával, hanem vele volt a kis­lánynak először szexuális kapcso­lata. Viszont amikor közölték ve­le, hogy ezért kiskorú megrontása miatt felelősségre vonhatják, elállt bejelentési szándékától. Többen úgy tartják, a feleség azért vonta vissza a feljelentést, mert hiányzik férje kieső keresete. Pl Magyar Hírlap . Rabló a benzinkútnál (MTI) Miskolc diósgyőri városré­szében a benzinkutas határozott fellépése akadályozta meg az OMV üzemanyagtöltő-állomás kifosztását tegnap virradóra. Nem sokkal éjfél után egy kapuc­nit viselő férfi fegyverrel a kezé­ben lépett be a Kilián-lakótelepi benzinkút üzletébe, s a szolgála­tot teljesítő női alkalmazottól a bevételt követelte. A rabló nem vette észre, hogy az üzlet hátsó részében egy másik alkalmazott épp a pultokat tölti föl. A férfi a rabló mögé osont és rávetette magát. A támadó a pisztolya nél­kül menekült el a helyszínről. Javul a hastífuszos dolgozó állapota (MH) Hastífusz fertőzést kapott a petőházi cukorgyár egyik dol­gozója, aki decemberben szenny­vízzel fertőzött vizet ivott Pető­­házán. A betegnek az antibioti­kumos kezelés hatására javul az állapota. Korábban 47-en bete­gedtek meg más kórokozóktól. Nyolc kocsi ütközött (MH) Szombaton az M3-as sztrá­dán nyolc kocsi ütközött Füzes­abony térségében, kész szerencse, hogy nem volt súlyo­sabb sérült. Nem sok díszkő fogyott (MH) Visszaszállították a forgal­mazónak a Mol-benzinkutaknál árusított dolomit díszköveket. A Dolomit Kft. által gyártott díszkövek kereskedelmi forga­lomba hozatala csak próba jelle­gű volt. A Mal Rt. sajtószóvivője, Bacsúr György lapunknak el­mondta, hogy a bevétel összérté­ke a díszkövekből körülbelül két­százezer forint volt. Az utolsó cigaretta (MTI) Feltehetően ágyban do­hányzás okozott tüzet szombaton este a Debrecen melletti Mike­­pércs egyik lakóházában. A lán­gokban egy férfi életét vesztette. Lottószámok (MTI) A 2. héten a következő számokat húzták. Ötös lottó: 22, 36,63,68,74. Joker-szám: 308073. Hatos lottó: 5,12,22,27, 39,41, a pótszám: 19. Fotó: MTI Első bálozók tánca a Savaria Hotel télikertjében Megkezdődött a báli szezon Szombathelyen is. Szombaton a Savaria Hotel télikertjében az első bálozók táncával nyitották meg a szezont, majd pontban éjfélkor kihirdették Az év vasi embere cím győztesét. Idén Kovács Jenő, a megyei közútkezelők igazgatója nyert Fotó: Ku­­­­czika László

Next