Magyar Hírlap, 2004. június (37. évfolyam, 126-151. szám)
2004-06-01 / 126. szám
Tíz napig tanácsos lesz elkerülni az M7-est Mától lezárják az érdi csomóponttól az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalát. A forgalmat az M0-s körgyűrűre terelik. Az ingázók jobban járnak, ha a következő tíz napon vonattal utaznak a fővárosba. Biczó Henriett—Szilágyi A. János Az M7-es érdi öt kilométeres szakaszáról június 1-je és 10-e között felújítás miatt kitiltják az autókat. A pünkösdi nagy forgalom tegnapi dugói után mától lezárják az M7-est a M0-s csomópont és Budaörs között. A megváltozott forgalmi renddel így ma szembesülnek először a főváros felé utazók. A lezárásra azért van szükség, mert az M7-es új burkolatot kap ezen a szakaszon. Ilyenkor rendszerint a forgalmat átterelik az autópálya másik oldalára, így az építkezés nem okoz nagyobb fennakadást. Ezt azonban ezen a szakaszon állítják az Állami Autópályakezelő Kht. szakemberei - nem lehet megtenni. A vasúti híd miatt az autópálya ugyanis összeszűkül, s a túloldali sávban nem férne el a kétirányú forgalom. A terelés miatt a Pestre tartóknak az M0-son keresztül az M5-ös sztráda bevezető szakaszát ajánlják. A Budára igyekvők pedig a 6-os és 7-es utakon, illetve szintén az M0-son keresztül az M1-esen közelíthetik meg úti céljukat. Tíz napig kaotikus állapotokra számíthatnak a közlekedők. A már most is túlzsúfolt körgyűrű nyilvánvalóan képtelen lesz megbirkózni a hatalmas többletforgalommal. Az M1-esre, illetve a 6- os és 7-es útra terelt autósokra végtelen dugók várnak. Az agglomerációból bejáróknak minden bizonnyal érdemesebb lesz (lenne) a következő napokban vasúton közlekedni, vagy az M7-est kikerülve más úton megközelíteni Budapestet. Szerettük volna megtudni, hogy két évvel az M7-es felújítása után miért éppen a nyári idegenforgalmi idény kezdetén indulnak a munkákkal, de nem sikerült elérni az autópálya-kezelő kht. egyetlen illetékesét sem. Az ünnepekre hivatkozva tegnap délután a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén sem tudtak információt adni azzal kapcsolatban, hogy a megnövekedett forgalom miatt a rendőrség fokozott ellenőrzést tart-e az M0-s szakaszon, ahol szinte minden héten súlyos balesetekről szóló hírek kerülnek a fekete krónikákba. Cikkgyűjteményünk a témában: www.magyarhirlap.hu/kozlekedes Mától a sztrádaszakasz lezárása után már nem lesz ilyen világos a helyzet Ősszel módosítják a vadászati jogszabályt, de addig sem lőhetnek kóbor állatra Állami kutya és magáneb alkotmányjogi konfliktusa Július 1-jétől nem kell tartaniuk a vadászmezőn barangoló magánebek tulajdonosainak attól, hogy lelövik háziállatukat. Ráadásul a kóbor kutyák és macskák sem kaphatók egyelőre puskavégre. A földművelésügyi tárca ugyanis június végéig nem készült el az új jogszabállyal, a régit viszont az év közepétől törölték az alkotmánybírák. Kulcsár Anna Komoly alkotmányjogi konfliktus alakult ki amiatt, hogy a vadászati törvény diszkriminációt alkalmaz az állami kutyák javára a magánebekkel szemben. Az 1996-os jogszabály ugyanis úgy fogalmaz, hogy a vadászok lelőhetik a vadászterületre tévedő kutyát, ha az láthatóan nem áll a gazdája fennhatósága alatt, vagy legalább kétszáz méterre eltávolodott tőle. A macskák lelövésének csupán az a feltétele, hogy az állat a lakott területtől legalább kétszáz méter távolságra legyen. Nem pusztíthatják el ugyanakkor a vadászok a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, a határőrség, a büntetés-végrehajtás szolgálatában álló ebeket. Egy tulajdonos ezt sérelmezve kérte az alkotmánybírák segítségét. Az AB szerint először is a tulajdonjog szenvedett sérelmet. A köz- és a magántulajdon ugyanis egyformán védendő. Az alapjog - a kutya gazdájának tulajdonjoga - is korlátozható, de nem az állam tulajdoni érdekei által. Hanem azért, mert a vad, s vele a természet védelme közérdek. A kóbor kutyák és macskák kárt okozhatnak a vadállományban, és betegséget terjeszthetnek. Azonban a természet védeleméért is csak olyan mértékben korlátozható a magántulajdon, amilyenben feltétlenül szükséges. A korlátozással okozott hátránynak és a vele elért előnynek arányban kell állnia egymással. A vadászati törvény viszont túllépett az arányosság alkotmányos követelményén. Mondhatni: a jogalkotók túllőttek a célon. A kutya és a macska gazdájának tulajdonjoga szinte semmiféle védelemben nem részesül. Nem felel meg a törvény a „normavilágosság” követelményének sem. Először is a vadászterület termőföldeket is magában foglal, határai nincsenek mindenki számára egyértelműen kijelölve. Másrészt miként állapítható meg vadászat közben az, hogy a kutyához tartozik-e gazda, s ha igen, a tulajdonos uralma alatt áll-e még? A kétszáz méteres távolság megítélésével még nagyobbak a gondok. A határozat szerint egy ilyen sugarú kör tízhektárnyi területet foglal magában. Ráadásul sűrű erdőben, bozótos területen kétszáz méteren belül sem feltétlenül vehető észre, egyedül sétál-e az eb. Ugyanakkor köztudomású, hogy a kutya - ellentétben a macskával - nem szokta elhagyni a gazdáját. Érdekes a törvény végrehajtási rendelete is. Ez 25 sörétes vagy öt golyós lőszerrel premizálja azt a vadászt, aki lelő egy kutyát vagy macskát a vadászterületen. Itt már mindkét állat eleve kóborlónak minősül. Ezekre pedig nemcsak sörétes, hanem golyós fegyverrel is lőhetnek. A saját kutyájával esetleg a saját földjén barangoló tulajdonos arra igényt tarthat, hogy legalább tudja, mihez tartsa magát - derül ki végeredményben a határozatból. Alkotmánysértés miatt megsemmisítették a paragrafust. Az agrártárca csak az év második felében készül el az új tervezettel - tudtuk meg. A háziállatok lelövése addig tilos. Az elképzelés szerint a jövőben a hivatásos vadászok, a vadőrök adhatnának le rájuk lövéseket. Ők is csak akkor, ha az adott kutya vagy macska éppen a vadat űzné, vagy kellő alappal feltételezhető, hogy pusztítani szokta a vadállományt, amely egyébként az állam tulajdona. A háziállatok lelövése (egyelőre) szigorúan tilos s 3 üti Tüntetést szervezni nem könnyű, derült ki a péntekre hirdetett tanártüntetésen, a ki tudja hány ezer fősre álmodott szakszervezeti demonstráción, amelyen jó ha százan részt vettek. A média is csak azért foglalkozott vele néhány kép, cikk erejéig, mert Cser Ágnes (a tanárokkal szolidáris Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének vezetője), a gyakorlott tüntető tudta a dolgát: szélnek eresztette, amit csak lehetett. A kormánnyal kötött pedagógusi megállapodást, az egészségügyi dolgozók bérlistáját, egy csokor lufit, meg szegény Petőfi Sándor aktuálpolitikai versét, a XIX. század költőit, benne az örök érvényű sorokkal: „Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet...” • Az útvonallal sem volt baj a Pénzügyminisztériumtól az Oktatási Minisztériumig, sőt alapjában a céllal sem: a 2002-ben megemelt pedagógusfizetések reálértékének megtartása. Hol maradtak mégis a tanárok? A fő szervező, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének vezetője szerint egy részük az osztályaikkal kirándult, és a többieknek is sok ilyenkor a dolguk. A szervezet pécsi képviselője szerint azért is voltak kevesen, mert félnek, „tudják, hogy aki sokat ugrál, lapátra kerül”. Mindebben lehet igazság, ám az is igaz, hogy a nagyobbik pedagógus-szakszervezet, amelyik most nem hívta utcára tagjait, vagy jobban tudta az osztálykirándulások időpontját, vagy - és ez a valószínűbb - tudta, hogy a hatszázalékos béremelésről éppen ezen a pénteken tárgyal a kormány, az önkormányzatok és a szakszervezetek. Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tagjai azon érdekegyeztettek, hányféle módot lehetne találni, hogy a közszolgák 6,8 százalékos keresetemelése (KSH- adat) mögött ne legyenek akkora különbségek, mint most, amikor sok múlik az ágazati minisztériumokkal kötött különalkukon, vagy azon, kit fizetnek a központi intézmények, kit az önkormányzatok. Tüntetni, ettől függetlenül, alkotmányos jog, bár tegyük hozzá: a bőség kosarát ezen a vidéken még soha, senki sem látta. // jjgns 2004. június 1., kedd • Magyar Hírlap • 3 belföldi álláspont Bin Laden álma Várkonyi Tibor publicista (vartib@mhirlap.hu) Épen a végén jártam frissen olvasott könyvemnek, amikor megérkezett a szaúdi túszdráma híre. A kötet Csepregi Zoltán evangélikus teológus tanulmánya és szöveggyűjteménye arról, hogyan kezelte a XVI. századi Európa német ajkú része a zsidókérdést. Lelkiismeretes tudósi munka, fáradhatatlan búvárkodás a vérvádakról, az inkvizícióról, a vallási türelmetlenségről. A lutheránus kutató olyannyira ragaszkodott a tényszerűséghez, hogy több Luther-levél, igehirdetés, vitairat közzétételével azt is bizonyítja, hogy egyházának alapítója elfogultságában maga sem volt teljesen mentes az antiszemita előítéletektől, noha jól tudta, ez gyakran ártatlanok meggyilkolásához vezetett. És akkor ugrunk öt évszázadot az időben, és négy elvetemült fanatikus, ugyancsak vallási megszállottságában, ötven fogvatartott túsza közül huszonkettőt hidegvérrel meggyilkol, hogy szekta- és bandavezetőjének, az al-Keida-vezér Bin Ladennek a parancsára még elviselhetetlenebbé tegye korunk vallásháborúját. Mert nem egyszerűen a szokásos terrortámadásról van szó. Az első jelentések közzétették az al-Keida követelését. E szerint az akció célja az volt, hogy az Arab-félszigetet „megszabadítsák a hitetlenektől, bázist teremtsenek az iszlám szent háborújának, a sárijának”. Ennek jegyében fojtották meg a lépcsőházban az első menekülni igyekvőket. Az első elemző szakértők szerint Bin Ladennek az akcióval kettős stratégiai célja volt. A geopolitikai szándék: elűzni Szaúd-Arábiából „az amerikai sátánt”, elragadni a szent helyeket, Mekkát és Medinát, hogy vallási legitimitást adhasson a muzulmánok nagy többségétől azért elszigetelt mozgalmának. A másik cél gazdasági természetű: meggyöngítve a jobbára gerontokrata szaúdi uralkodói családot, hozzájutni a kimeríthetetlen mennyiségűnek tartott olajhoz, a busás jövedelemhez, hogy stabil anyagi bázisa legyen „szent háborújának”, a dzsihádnak. A terroristavezér történelmi álma, hogy egy évszázaddal fölbomlása után föltámaszthassa a kalifátust, innen kezdhesse el a fölmorzsoló akciót a Nyugat befolyása ellen. A hobari kaland, még ha célját nem érte is el, kétségtelenül új fejezetet nyitott. A tisztviselők gyilkosai mindössze négyen voltak (hárman közülük emberi pajzsot maguk előtt tuszkolva elmenekültek), de sok szakértő úgy véli, hogy függetlenül a banditák számától, most kezdődik az igazán komoly viadal. A legújabb olajháború, amelynek tétje immár nem csupán az, ki mennyit tud kicsikarni a vevőkből, hanem az esetleges merényletek, szabotázsok sorozata. Az a szándék, hogy a fejlett világot belefojtsák szüntelenül habzsoló növekedésébe, ha a bizonytalanság és a kockázat először hordónként csak 42 dollárra, majd akár ötvenre is fölhajszolja az árakat. Akkor aztán hiába a derűlátó előrejelzések, a bizakodás, elkerülhetetlen a recesszió. Tenni természetesen kell e kísérletek ellen, azt nem lehet kétségbe vonni a Fehér Ház doktrínájából, hogy a terrorizmus ellen egyetlen pillanatra sem lankadhat a küzdelem. Nem engedheti meg a világ, hogy akár egy pillanatra is a politikai gengszterizmus szabja meg a harcmodort. De Washington sem engedheti meg magának, hogy húzásait ideológiai megrögzöttségek vezessék. Bármennyire megdöbbenten állunk is szemben a hobari gonosztettel, nem mellőzhetjük az ide vezető fejleményeket. Az iraki kaland átgondolatlanságát, az USA szövetségeseinek aggályait elhessentő konokságot, az amerikai neokonok alkalmatlanságát a türelemre és az árnyaltságra. A jövő hét elején Normandiában lesz Bush elnök, hogy európai barátaival megemlékezzék a történelmi partraszállás hatvanadik évfordulójáról. Ünnepelni fognak, de talán lesz alkalom arra is, hogy az ifjabb Bushnak elmondják, földrészünk mennyire hálás az akkori fölszabadításért, de még hálásabb volna, ha a terror ellen ma tényleg együtt és okosan lehetne küzdeni.