Magyar Hírlap, 2004. június (37. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-01 / 126. szám

Tíz napig tanácsos lesz elkerülni az M7-est Mától lezárják az érdi csomóponttól az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalát. A forgalmat az M0-s körgyűrű­re terelik. Az ingázók jobban járnak, ha a következő tíz napon vonattal utaz­nak a fővárosba. Biczó Henriett—Szilágyi A. János Az M7-es érdi öt kilométeres szakaszá­ról június 1-je és 10-e között felújítás miatt kitiltják az autókat. A pünkösdi nagy forgalom tegnapi dugói után mától lezárják az M7-est a M0-s cso­mópont és Budaörs között. A megvál­tozott forgalmi renddel így ma szem­besülnek először a főváros felé utazók. A lezárásra azért van szükség, mert az M7-es új burkolatot kap ezen a szaka­szon. Ilyenkor rendszerint a forgalmat átterelik az autópálya másik oldalára, így az építkezés nem okoz nagyobb fennakadást. Ezt azonban ezen a sza­kaszon­­ állítják az Állami Autópálya­kezelő Kht. szakemberei - nem lehet megtenni. A vasúti híd miatt az autó­pálya ugyanis összeszűkül, s a túlolda­li sávban nem férne el a kétirányú for­galom. A terelés miatt a Pestre tartóknak az M0-son keresztül az M5-ös sztráda be­vezető szakaszát ajánlják. A Budára igyekvők pedig a 6-os és 7-es utakon, il­letve szintén az M0-son keresztül az M1-esen közelíthetik meg úti céljukat. Tíz napig kaotikus állapotokra szá­míthatnak a közlekedők. A már most is túlzsúfolt körgyűrű nyilvánvalóan kép­telen lesz megbirkózni a hatalmas több­letforgalommal. Az M1-esre, illetve a 6- os és 7-es útra terelt autósokra végtelen dugók várnak. Az agglomerációból be­járóknak minden bizonnyal érdeme­sebb lesz (lenne) a következő napokban vasúton közlekedni, vagy az M7-est ki­kerülve más úton megközelíteni Buda­pestet. Szerettük volna megtudni, hogy két évvel az M7-es felújítása után miért éppen a nyári idegenforgalmi idény kez­detén indulnak a munkákkal, de nem sikerült elérni az autópálya-kezelő kht. egyetlen illetékesét sem. Az ünnepekre hivatkozva tegnap délután a Budapesti Rendőr-főkapi­tányság sajtóügyeletén sem tudtak in­formációt adni azzal kapcsolatban, hogy a megnövekedett forgalom miatt a rendőrség fokozott ellenőrzést tart-e az M0-s szakaszon, ahol szinte minden héten súlyos balesetekről szóló hírek kerülnek a fekete krónikákba. Cikkgyűjteményünk a témában: www.magyarhirlap.hu/kozlekedes Mától a sztrádaszakasz lezárása után már nem lesz ilyen világos a helyzet Ősszel módosítják a vadászati jogszabályt, de addig sem lőhetnek kóbor állatra Állami kutya és magáneb alkotmányjogi konfliktusa Július 1-jétől nem kell tartaniuk a va­dászmezőn barangoló magánebek tu­lajdonosainak attól, hogy lelövik házi­állatukat. Ráadásul a kóbor kutyák és macskák sem kaphatók egyelőre pus­kavégre. A földművelésügyi tárca ugyanis június végéig nem készült el az új jogszabállyal, a régit viszont az év közepétől törölték az alkotmánybírák. Kulcsár Anna Komoly alkotmányjogi konfliktus ala­kult ki amiatt, hogy a vadászati törvény diszkriminációt alkalmaz az állami ku­tyák javára a magánebekkel szemben. Az 1996-os jogszabály ugyanis úgy fo­galmaz, hogy a vadászok lelőhetik a va­dászterületre tévedő kutyát, ha az lát­hatóan nem áll a gazdája fennhatósága alatt, vagy legalább kétszáz méterre el­távolodott tőle. A macskák lelövésének csupán az a feltétele, hogy az állat a la­kott területtől legalább kétszáz méter távolságra legyen. Nem pusztíthatják el ugyanakkor a vadászok a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, a határőrség, a büntetés-végrehajtás szolgálatában ál­ló ebeket. Egy tulajdonos ezt sérelmez­ve kérte az alkotmánybírák segítségét. Az AB szerint először is a tulajdon­jog szenvedett sérelmet. A köz- és a ma­gántulajdon ugyanis egyformán véden­dő. Az alapjog - a kutya gazdájának tu­lajdonjoga - is korlátozható, de nem az állam tulajdoni érdekei által. Hanem azért, mert a vad, s vele a természet vé­delme közérdek. A kóbor kutyák és macskák kárt okozhatnak a vadállo­mányban, és betegséget terjeszthetnek. Azonban a természet védeleméért is csak olyan mértékben korlátozható a magántulajdon, amilyenben feltétlenül szükséges. A korlátozással okozott hát­ránynak és a vele elért előnynek arány­ban kell állnia egymással. A vadászati törvény viszont túllépett az arányosság alkotmányos követelményén. Mond­hatni: a jogalkotók túllőttek a célon. A kutya és a macska gazdájának tulaj­donjoga szinte semmiféle védelemben nem részesül. Nem felel meg a törvény a „norma­világosság” követelményének sem. Először is a vadászterület termőfölde­ket is magában foglal, határai nincse­nek mindenki számára egyértelműen kijelölve. Másrészt miként állapítható meg vadászat közben az, hogy a kutyához tartozik-e gazda, s ha igen, a tulajdonos uralma alatt áll-e még? A kétszáz méteres távolság megítélésé­vel még nagyobbak a gondok. A hatá­rozat szerint egy ilyen sugarú kör tíz­hektárnyi területet foglal magában. Ráadásul sűrű erdőben, bozótos terü­leten kétszáz méteren belül sem feltét­lenül vehető észre, egyedül sétál-e az eb. Ugyanakkor köztudomású, hogy a kutya - ellentétben a macskával - nem szokta elhagyni a gazdáját. Érdekes a törvény végrehajtási ren­delete is. Ez 25 sörétes vagy öt golyós lő­szerrel premizálja azt a vadászt, aki lelő egy kutyát vagy macskát a vadászterüle­ten. Itt már mindkét állat eleve kóbor­lónak minősül. Ezekre pedig nemcsak sörétes, hanem golyós fegyverrel is lő­hetnek. A saját kutyájával esetleg a saját föld­jén barangoló tulajdonos arra igényt tarthat, hogy legalább tudja, mihez tart­sa magát - derül ki végeredményben a határozatból. Alkotmánysértés miatt megsemmisítették a paragrafust. Az agrártárca csak az év második fe­lében készül el az új tervezettel - tudtuk meg. A háziállatok lelövése addig tilos. Az elképzelés szerint a jövőben a hivatá­sos vadászok, a vadőrök adhatnának le rájuk lövéseket. Ők is csak akkor, ha az adott kutya vagy macska éppen a vadat űzné, vagy kellő alappal feltételezhető, hogy pusztítani szokta a vadállományt, amely egyébként az állam tulajdona. A háziállatok lelövése (egyelőre) szigorúan tilos s 3 üti Tüntetést szervezni nem könnyű, derült ki a péntekre hir­detett tanártüntetésen, a ki tudja hány ezer fősre álmo­dott szakszervezeti demonstráción, amelyen jó ha százan részt vettek. A média is csak azért foglalkozott vele néhány kép, cikk erejéig, mert Cser Ágnes (a tanárokkal szolidá­ris Egészségügyben és Szociális Ágazatban Dolgozók De­mokratikus Szakszervezetének vezetője), a gyakorlott tüntető tudta a dolgát: szélnek eresztette, amit csak lehe­tett. A kormánnyal kötött pedagógusi megállapodást, az egészségügyi dolgozók bérlistáját, egy csokor lufit, meg szegény Petőfi Sándor aktuálpolitikai versét, a XIX. szá­zad költőit, benne az örök érvényű sorokkal: „Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet...” • Az útvonallal sem volt baj a Pénzügyminisztériumtól az Oktatási Minisztériumig, sőt alapjában a céllal sem: a 2002-ben megemelt pedagógusfizetések reálértékének megtartása. Hol maradtak mégis a tanárok? A fő szervező, a Pedagógusok Demokratikus Szakszer­vezetének vezetője szerint egy részük az osztályaikkal ki­rándult, és a többieknek is sok ilyenkor a dolguk. A szer­vezet pécsi képviselője szerint azért is voltak kevesen, mert félnek, „tudják, hogy aki sokat ugrál, lapátra kerül”. Mindebben lehet igazság, ám az is igaz, hogy a nagyob­bik pedagógus-szakszervezet, amelyik most nem hívta ut­cára tagjait, vagy jobban tudta az osztálykirándulások időpontját, vagy - és ez a valószínűbb - tudta, hogy a hat­­százalékos béremelésről éppen ezen a pénteken tárgyal a kormány, az önkormányzatok és a szakszervezetek. Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács tagjai azon érdekegyeztettek, hányféle módot lehetne találni, hogy a közszolgák 6,8 százalékos keresetemelése (KSH- adat) mögött ne legyenek akkora különbségek, mint most, amikor sok múlik az ágazati minisztériumokkal kö­tött különalkukon, vagy azon, kit fizetnek a központi in­tézmények, kit az önkormányzatok. Tüntetni, ettől függetlenül, alkotmányos jog, bár te­gyük hozzá: a bőség kosarát ezen a vidéken még soha, sen­ki sem látta.­ ­// jjg­ns 2004. június 1., kedd • Magyar Hírlap • 3 belföldi álláspont Bin Laden álma Várkonyi Tibor publicista (vartib@mhirlap.hu) Épen a végén jártam frissen olvasott könyvemnek, amikor megérkezett a szaúdi túszdráma híre. A kötet Csepregi Zol­tán evangélikus teológus tanulmánya és szöveggyűjteménye arról, hogyan kezelte a XVI. századi Európa német ajkú ré­sze a zsidókérdést. Lelkiismeretes tudósi munka, fáradhatatlan búvár­kodás a vérvádakról, az inkvizícióról, a vallási türelmetlenségről. A lutheránus kutató olyannyira ragaszkodott a tényszerűséghez, hogy több Luther-levél, igehirdetés, vitairat közzétételével azt is bizonyítja, hogy egyházának alapítója elfogultságában maga sem volt teljesen men­tes az antiszemita előítéletektől, noha jól tudta, ez gyakran ártatlanok meggyilkolásához vezetett. És akkor ugrunk öt évszázadot az időben, és négy elvetemült fanati­kus, ugyancsak vallási megszállottságában, ötven fogvatartott túsza kö­zül huszonkettőt hidegvérrel meggyilkol, hogy szekta- és bandavezető­jének, az al-Keida-vezér Bin Ladennek a parancsára még elviselhetet­lenebbé tegye korunk vallásháborúját. Mert nem egyszerűen a szokásos terrortámadásról van szó. Az első jelentések közzétették az al-Keida kö­vetelését. E szerint az akció célja az volt, hogy az Arab-félszigetet „meg­szabadítsák a hitetlenektől, bázist teremtsenek az iszlám szent háború­jának, a sárijának”. Ennek jegyében fojtották meg a lépcsőházban az el­ső menekülni igyekvőket. Az első elemző szakértők szerint Bin Laden­nek az akcióval kettős stratégiai célja volt. A geopolitikai szándék: elűz­ni Szaúd-Arábiából „az amerikai sátánt”, elragadni a szent helyeket, Mekkát és Medinát, hogy vallási legitimitást adhasson a muzulmánok nagy többségétől azért elszigetelt mozgalmának. A másik cél gazdasági természetű: meggyöngítve a jobbára gerontokrata szaúdi uralkodói csa­ládot, hozzájutni a kimeríthetetlen mennyiségűnek tartott olajhoz, a bu­sás jövedelemhez, hogy stabil anyagi bázisa legyen „szent háborújának”, a dzsihádnak. A terroristavezér történelmi álma, hogy egy évszázaddal fölbomlása után föltámaszthassa a kalifátust, innen kezdhesse el a föl­morzsoló akciót a Nyugat befolyása ellen. A hobari kaland, még ha célját nem érte is el, kétségtelenül új fejeze­tet nyitott. A tisztviselők gyilkosai mindössze négyen voltak (hárman kö­zülük emberi pajzsot maguk előtt tuszkolva elmenekültek), de sok szak­értő úgy véli, hogy függetlenül a banditák számától, most kezdődik az igazán komoly viadal. A legújabb olajháború, amelynek tétje immár nem csupán az, ki mennyit tud kicsikarni a vevőkből, hanem az esetle­ges merényletek, szabotázsok sorozata. Az a szándék, hogy a fejlett vilá­got belefojtsák szüntelenül habzsoló növekedésébe, ha a bizonytalanság és a kockázat először hordónként csak 42 dollárra, majd akár ötvenre is fölhajszolja az árakat. Akkor aztán hiába a derűlátó előrejelzések, a bi­zakodás, elkerülhetetlen a recesszió. Tenni természetesen kell e kísérletek ellen, azt nem lehet kétségbe vonni a Fehér Ház doktrínájából, hogy a terrorizmus ellen egyetlen pil­lanatra sem lankadhat a küzdelem. Nem engedheti meg a világ, hogy akár egy pillanatra is a politikai gengszterizmus szabja meg a harcmo­dort. De Washington sem engedheti meg magának, hogy húzásait ideo­lógiai megrögzöttségek vezessék. Bármennyire megdöbbenten állunk is szemben a hobari gonosztet­tel, nem mellőzhetjük az ide vezető fejleményeket. Az iraki kaland át­gondolatlanságát, az USA szövetségeseinek aggályait elhessentő konok­­ságot, az amerikai neokonok alkalmatlanságát a türelemre és az árnyalt­ságra. A jövő hét elején Normandiában lesz Bush elnök, hogy európai barátaival megemlékezzék a történelmi partraszállás hatvanadik évfor­dulójáról. Ünnepelni fognak, de talán lesz alkalom arra is, hogy az ifjabb Bushnak elmondják, földrészünk mennyire hálás az akkori fölszabadí­­tásért, de még hálásabb volna, ha a terror ellen ma tényleg együtt és oko­san lehetne küzdeni.

Next