Magyar Hírlap, 2005. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-22 / 18. szám
Magyar Hírlap, 2005. január 22., szombat Kultúranapi programozón a hétvégén Díjakkal, kiállításokkal, ingyenes filmvetítésekkel, zenei programokkal ünnepli az ország a magyar kultúra napját. A programok már tegnap elkezdődtek, a Párizsi Magyar Intézet például a száz éve született Cs. Szabó László íróra emlékezett azzal az irodalmi esttel, amelyet Szabó Magda írónő szerkesztett. Tegnap átadták a Himnusz születésének ünnepére alapított díjakat is. Márai Sándor-díjat kapott Karátson Endre Párizsban élő író, irodalomtörténész eddigi életművéért, Láng Zsolt erdélyi prózaíró, a Látó című irodalmi folyóirat szerkesztője prózaírói munkásságáért és Németh Gábor író, szerkesztő prózaírói tevékenységéért és a Zsidó vagy? című regényéért. Pro Cultura Hungarica Emlékplakettet kapott Erwin Müller, a Gerbeaud-ház mint a magyar épített kultúra része helyreállításáért, valamint a magyar kortárs képzőművészet népszerűsítéséért az adventi kalendáriumok révén. A Kultúra Támogatásáért címet vehette át a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Szkéné Színház. Csokonai Vitéz Mihály Közösségi Díjat kapott a Bányász Képzőművész Kör, az ötvenéves Bihari János Táncegyüttes, a Budai Táncklub, a Fapike Gyermekszínjátszó Csoport, a Magnificat Gyermekkar. A Csokonai Vitéz Mihály Alkotói Díjat Buglya Sándor filmművész, Gerenday Endre karnagy, Harsányiné Szöllősi Ágnes koreográfus, Koday László képzőművész, Szabó László népzenész, Sződy Szilárd rendező, drámapedagógus és Várhidi Attila művelődésszervező vehette át. Kihirdették az Édes Anyanyelvünk pályázat második fordulójának eredményeit is. A Katona József produkciós és a Katona József drámaírói alkotói pályázatnak köszönhetően 21 hazai és határon túli magyar színház összesen 22 produkciójának létrehozását támogatja a kulturális tárca és öt magyar szerzőt, akik színházaktól kapnak felkérést a művek megírására. A két pályázaton a kulturális minisztérium több mint 55 millió forintot oszt szét. A pályázat keretében fejenként négyszázezer forint alkotói támogatásban részesültek: Deres Péter 8, Garaczi László Április, Lackfi János És a busz megy, Jeles András Jeanne D’Arc és Kukorelly Endre Élnek még ezek? mg PROGRAMAJÁNLAT 1300Néprajzi Múzeum, Selmeczi Kovács Attila főmuzeológus tárlatvezetése A magyar nép hagyományos kultúrája című állandó kiállításon 1330 Magyar Nemzeti Galéria, Győri Madaras duó fuvolakoncertje 16°° Magyar Nemzeti Galéria, Medit Art kamarazenekar hangversenye 1600 Petőfi Irodalmi Múzeum, könyvbemutatók 18°006°0 Ingyenes filmvetítések az Uránia moziban Bubik-díj fiataloknak Emlékkönyvvel, a színészről elnevezett alapítvánnyal és művészeti díjjal tartják elevenen az autóbalesetben tavaly elhunyt Bubik István emlékét - jelentették be az Új Színházban a művész barátai és pályatársai. A szép kivitelű, A csillagokban Bubik István címet viselő emlékkönyv sok érdekes képet tartalmaz a színészről, többnyire színpadi munka közben. Egy 1988-ból valón például Rubold Ödönnel pózol félmeztelenül Bubik, izmosak, fiatalok, nevetnek. Vegyes a könyvben nyilvánosságot kapó szerzők, illetve szereplők névsora: Fábián László öttusázó olimpiai bajnoktól Cserhalmi György, Rudolf Péter, Eperjes Károly színészeken, Sebestyén Márta énekesen keresztül Kerényi Imre rendezőig és Döbrentei Kornél íróig tart. A könyv ötödik oldalán Kölcsey Himnusza olvasható. Sajnálatomra belefutottam a kiadványban Bayer Zsolt Hosszú lesz a tél című, Bubik halálára írt szövegébe is. A népszavazás előtt születő mű visszatérő motívuma, hogy az előző nap meghalt művész az igen mellett állt ki. Nem volt már az is sok, hogy egyszer publikálták a Bubik halálát politikai célokra meglovagoló írást? A Bubik István Művész Alapítványt félmillió forintos tőkével hozták létre, tudtuk meg Márta Istvántól. Az Új Színház - vagyis Bubik volt - igazgatója elmondta, hogy a művész hagyatékának gondozását, a vele kapcsolatos művészeti alkotások létrehozását, egy emlékszoba kialakítását és a színész családjának támogatását tekintik feladatuknak, és erre várják az adományokat. A kuratórium tagjai Gáspár Sándor színész, Szabó Attila közgazdász és Tolvaly Ferenc író, vállalkozó. A Magyar Művészetért Bubik István Emlékdíjat minden év decemberében egy 35 évesnél nem idősebb, határon belüli vagy túli, „ki- vagy berobbanó” színházi ember kapja, mondta Márta István. A díj mellé pénz is jár, de annak összegét még nem tudják, ki Rubik Anna az Új Színházban, Bubik István portréja előtt a művész testvérével, Rubik Györggyel Új ügyvezető és balettigazgató az operában Ügyvezető igazgatóként mostantól Závecz Ferenc lesz felelős a Magyar Állami Operaház gazdálkodásáért, szervezetének és működésének korszerűsítéséért - jelentették be egy pénteki sajtóbeszélgetésen. A közgazdász alapképzettségű Závecz Ferenc az elmúlt években különböző kulturális intézményeknél, illetve a médiába dolgozott, a többi között a Magyar Rádió Rt. gazdasági alelnöke és a Nemzeti Színház Rt. felügyelőbizottsági elnöke volt. Az Operaház eddigi ügyvezető igazgatója és főtitkára, Fülöp Attila továbbra is ellátja a főtitkári teendőket. Szinetár Miklós, az intézmény főigazgatója bejelentette: 2005. augusztus 1-jétől - a bécsi Staatsoperhez távozó ifj. Harangozó Gyula helyett - Keveházi Gábor lesz az Operaházhoz tartozó Magyar Nemzeti Balett igazgatója. Keveházi jelentős változtatásokat tervez, s ehhez - művészeti vezetőként - segítségül hívta Aradi Máriát, a Holland Királyi Balett vezető balettmesterét. A fiatalabb nemzedékhez tartozó koreográfusokat is szeretné bevonni a munkába: felmerült Venekei Mariann, Kun Attila, Lukács András és Román Sándor neve. Keveházi tervei között szerepel egy új Bartók-est, a Hamupipőke bemutatója és Seregi László Cédrus-rendezésének felújítása is. Szinetár Miklós a sajtótájékoztatón hivatalosan is megerősítette a hetek óta terjengő pletykát: az Operaháznak a közeljövőben 89 munkatársától kell megválni. Többségükben olyan művészektől és színházi dolgozóktól köszönnek el, akik nyugdíjba, illetve korkedvezményes szakmai nyugdíjba mennek, esetleg más színházaknál helyezkedhetnek el. Az is elképzelhető, hogy egyes kollégák munkaviszonya megszűnik, de szerződéses formában tovább foglalkoztatják őket. Akiknél egyik lehetőség sem áll fenn, azoknak végkielégítést fizet az intézmény. Bár az Operaház időről időre pénzügyi nehézségekkel küzd, az elbocsátások nem anyagi okokkal magyarázhatók, hanem azzal, hogy jelenleg a közalkalmazotti törvényben előírt létszámnál többen (csaknem ezeregyszázan) dolgoznak a dalszínházban. Az intézmény költségvetése éves szinten változatlanul hatmilliárd forint körül alakul, s ez elegendő arra, hogy az előzetesen tervezett szakmai programot s ezen belül az új bemutatókat megvalósítsák. 2006 februárjában várhatóan kiírják az Erkel Színház felújításával kapcsolatos előpályázatot. A jelenlegi kalkulációk szerint a Köztársaság téri teátrum rekonstrukciója és korszerűsítése hárommilliárd forintba kerül. A beruházást az Európai Unióban gyakran (s már itthon, a délpesti Duna-parton felépült Művészetek Palotája esetében is) alkalmazott PPP vagyis Public Private Partnership pénzügyi konstrukcióban valósítják meg, magántőke bevonásával. A megújult Erkel Színházban az Operaháznak havi tíz-tizenkét előadási és próbanapja lenne, a többi napon az új befektető hasznosíthatná az épületet, reá fótit 21 Újabb nevek a Grammy dicsőség listáján Újabb húsz lemez került be a Grammy dicsőségcsarnoka, a Hall of Fame harminckét esztendeje gazdagodó gyűjteményébe. A Grammy-hírességek közé választották Ray Charles America The Beautiful, Bing Crosby Brother, Can you Spare a Dime?, Billie Holiday Embraceable You és a Rolling Stones Let It Bleed című albumát. Olyan lemezek válhatnak Grammy halhatatlanná, amelyek megjelenése óta legalább huszonöt év eltelt, s valamikor megkapták a legrangosabb zenei kitüntetést. A Grammy dicsőségcsarnokba a mai napig 659 lemez került be. (mti) Szakcsi-koncert a Columbus hajón Új magyar cigány jazz címmel Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész-zeneszerző ad koncertet ma este nyolc órától a Dunán, a Columbus hajón (pesti oldal, a Vigadó térnél). Az esten közreműködik Orbán György (nagybőgő), Lakatos Pecek András (dob), Rostás Mónika és Rostás Csaba (ének). Szakcsi Lakatos Béla tavaly ősszel jelentette meg Na dara! (Ne félj!) című CD-jét, amely a hagyományos cigányzene dallamvilágát és a dzsessz jellegzetes ritmikáját ötvözi. A lemez iránt Nyugat-Európában is egyre élénkebb az érdeklődés. (mh) Szilárdi Béla kiállítása A Budapest Galéria kiállítóházában (Bp. III., Lajos u. 158.) megnyílt Szilárdi Béla festőművész kiállítása, amely február 20-áig látogatható, hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között. Szilárdi gyerekkorától rajzol és fest, de emellett fotográfiával, filmrendezéssel is foglalkozott, és zenetanári diplomát szerzett. A hatvanas években a könnyűzenében volt sikeres, utána Magyarországon és Németországban fényképészként a legaktívabb, 1985 óta viszont kizárólag képzőművészettel foglalkozik. (mh) EGY MONDATBAN Az 55. berlini filmfesztiválon (Berlinale) vetítendő filmek nyilvánosságra hozott listáján - az előzetes hírekkel ellentétben - nem szerepel a Sorstalanság, az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre művéből készült film, Koltai Lajos első rendezése. (mti) Borsos Roland és Mézes Gergely olvasnak fel legújabb verseikből, novelláikból azon a rendhagyó irodalmi esten, amelyet ma este nyolc órától tartanak a Rekettyés Turistaház dzsesszklubjában (Bp. III., Hármashatárhegyi út 1.). (mh) Czeizel Endre orvos-genetikus lesz a vendége a Budai Micve Klubnak (Bp. II., Frankel Leó út 49.) ma este hét órakor, a beszélgetőtárs Bóta Gábor újságíró. (mh)