Magyar Hírlap, 2005. július (38. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-01 / 152. szám

egy asszony megjelent a lányával, és cáfolt­­ KONTRA­ ból. A kormányfő felesége - egy anya-lánya program előtt - budai villája előtt arról beszélt, hogy a II. kerü­leti ingatlan az övé, ezért nem szerepel férje vagyonnyilatkozatában. Dobrev Klára közölte, ő természete­sen befizeti majd a luxusadót, amit férje, Gyurcsány Ferenc harangozott be a parlamentben. Mint mondta: önmagában az nem jelent mentességet, hogy valaki társasházzá alakítja a házát. (mti/rd­ klub) penhágai központú Sterling ösz­­szeolvad az ugyancsak dán Maersk Air légitársasággal, amely jobbára kedvező árú charterjáratokat üze­meltet. (m­ti) KÜL EU-alkotmány: +1 „igen" Ratifikálta az EU alkotmányos alapszerződését a ciprusi par­lament. Az 56 képviselőből 30 igennel, míg tizenkilenc kommu­nista honatya nemmel szavazott. Ezzel tizenkettőre nőtt az uniós alaptörvényt ratifikáló tagálla­mok száma, míg kettő, Hollandia és Franciaország elutasította azt. Luxemburgban jövő hét vasárnap rendeznek népszavazást az alap­­szerződésről. (mh) A Vatikánban tárgyal Mádl Miután tegnap megérkezett Rómá­ba, Mádl Ferenc köztársasági elnö­köt délelőtt magánkihallgatáson fogadja XVI. Benedek pápa. Az ál­lamfő később a Vatikán kormány­főjének számító Angelo Sodano bíborossal tárgyal. A hivatalából augusztus elején távozó Mádl Fe­renc az utóbbi időben több búcsú­látogatást tett külföldön, a vatikáni vizit egyfajta lezárása ezeknek az utazásoknak. (m­ti) Kiürítették a Capitoliumot Az amerikai hatóságok szerda este elrendelték a Capitolium és a Fehér Ház kiürítését. Bush elnö­köt biztonságosabb helyre vitték, miután egy azonosítatlan magán­repülőgép berepült a tiltott zóna égterébe. Az intézkedés vaklár­mának bizonyult, és a rendőrség perceken belül vissza is vonta azt, még mielőtt a Fehér Ház kiürítése befejeződött volna. (ap) Közös román-magyar terv Közös fejlesztési tervek és uniós keretek között megvalósuló fej­lesztési projektek is szerepelnek az őszi magyar-román kormány­ülés napirendjén - jelentette ki Somogyi Ferenc külügyminiszter Temesvárott. (m­ti) Kitüntetés Juscsenkónak Az ukrán elnöknek ítélte az ame­rikai Philadelphiai Alapítvány az idei Szabadság-érdemrendet. Az indoklás szerint a bátorság, ami­vel Viktor Juscsenko a narancsos forradalmat vezette, ösztönzést ad a szabadságot keresőknek, a demokrácia mellett elkötelezettek­nek. (mh) Szűkül a kör Gotovina körül A horvát hatóságok azonosították a háborús bűnök vádjával körözött Ante Gotovina horvát extábornok számos támogatóját - jelentette a Vjesnik. Egyikőjük a pulai székhe­lyű Optima cég, amely anyagilag segíti a tábornokot. (m­ti) Új határátkelők nyílnak Tizennyolc új osztrák-magyar ha­tárátkelő nyílhat meg hamarosan Burgenland területén a határ két oldalán élők közötti kapcsolatok erősítése, valamint az idegenfor­galmi lehetőségek jobb kihasználá­sa érdekében. (mti) Nincs több szankció A szerb kormány megerősítette azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az amerikai elnök feloldotta a Szerbia és Montenegróval szem­beni utolsó korlátozásokat is, ame­lyeket még 1992-ben foganatosított az Egyesült Államok a milosevici Jugoszlávia ellen. (m­ti) TUDOMÁNY Magyar az Űrakadémián Először hívtak meg magyar tanár­nőt a Honeywell Űrakadémiára, az amerikai Huntsville-i Űrkutatási és Rakétaközpontba. Porpáczy Éva, a nagykanizsai Bolyai János Álta­lános Iskola matematikatanára az ösztöndíjat több mint 500 pályázó közül nyerte el. (m­ti) SPORT Kim feltételesen Kim­ Szabadlábra helyezték Kim Un Jongot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt alelnökét, akit 600 millió forintnak megfelelő összeg elsikkasztásáért ítéltek el tavaly. A 74 éves sportdiplomata végig tagadta a vádakat. (mti) huszonnégy óra, 2005. július 1péntek 03 ECO Lemondott a Budapest Airport elnöke A Budapest Airport (BA) privati­zációs tenderének első fordulója után távozik a cég igazgatóságá­nak elnöke. Értesüléseink szerint Kamarás Miklós a BA felügyelő­bizottságának tegnapi ülésén je­lentette be, hogy az egyik pályázó cégben érdekeltsége van, és ez jelenlegi megbízatásával nem fér össze. Lapunk úgy tudja, Kama­rás azt a magyar-olasz konzor­ciumot jelölte meg, amelynek tag­ja a Mal, az OTP Bank, a Trigránit Rt. és az Euroinvest — utóbbi két cég Demján Sándor érdekeltségi körébe tartozik —, valamint az olasz repülőtereket üzemeltető Save Spa cég. Kamarás Miklós - aki egyébként vezérigazgatója volt korábban az Állami Privati­zációs és Vagyonkezelő Rt.-nek is - az év eleje óta irányította a BA igazgatóságát. Feladata éppen a reptér privatizációjának előké­szítése és sikeres lebonyolítása volt. A BA privatizációjának első szakaszában 11 érdeklődő nyúj­totta be szándéknyilatkozatát — köztük egyedüli magyar érde­keltségű a Mal—OTP—Trigránit— Euroinvest—Save cégcsoport. (mh) Járai: reform kell az euróhoz A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint még teljesíthető Magyar­­ország 2010-es csatlakozása az eurózónához, de „kockázatos késlekedni a reformokkal”. Járai Zsigmond Varsóban a lengyel jegybankkal közösen rendezett konferencia szünetében közölte: a jövő évi költségvetésben is látni kell az euró bevezetéséhez vezető hiteles lépéseket, mert az ország­nak legkésőbb 2007 közepén be kell lépnie az Európai Unió árfo­lyamrendszerébe, az ERM-I-be, hogy 2010-ben a magyar forintot felváltsa az euró. Járai a tervezett adólépésekkel kapcsolatban el­mondta: a várható áfacsökkentés minden bizonnyal csak késéssel jelentkezik a magyarországi árak­ban. Ugyanakkor hozzátette, hogy a kormány tervezett adólé­péseiről egyelőre saját véleményét mondja, a jegybank szakértői most elemzik az adóreform vár­ható hatását. Ezzel együtt meg­jegyezte: szerinte az egykulcsos adórendszer jobb lett volna a magyarországi adószisztéma egy­szerűsítése szempontjából. (mti) Közös ekho-harc Egységes fellépésről állapodtak meg a művészek és újságírók szakmai és érdekvédelmi szerve­zetei a kormány által a kultúra egyes területein dolgozóknak javasolt új adózási forma kérdé­sében. A közös fellépésről azután döntöttek az érintett szervezetek, hogy a kormány képviseletében Csizmár Gábor foglalkoztatási és munkaügyi miniszter előze­tes tájékoztatást adott a sajtó szervezeteinek az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásról (ekho). Kiderült, hogy a tervezet számos jogi, foglalkoztatási és gazdasági ellentmondást tar­talmaz, ezáltal megnehezítheti a művészeti és sajtóterületen dolgozók munkavállalói, illetve vállalkozói tevékenységét. Közös céljuk, hogy az általuk képviselt területen működők jogilag, m­un­­kaügyileg és anyagilag rendezett körülmények között dolgozhas­sanak. Azért szorgalmazzák az egyeztetések folytatását, hogy olyan egységes törvényjavaslat születhessen, amely figyelembe veszi e szakmák sajátosságait, biztosítja tevékenységük szabad gyakorlását. Az egységes fellépés­ről a MÚOSZ, a Művészeti Szak­­szervezetek Szövetsége, a Magyar Újságírók Közössége és további kilenc szervezet döntött. (mh) KULT Újabb szenzáció: Dürer-kiállítás A nyár egyik kulturális szenzációjának nevezte a Dürer és kortársai - Művészóriások óriásmetszetei című kiállítást a kulturális miniszter. Bozóki András a tárlat megnyitóján, a Szépművészeti Múzeumban azt mondta, hogy „Albrecht Dürer az egyik legfontosabb művész, akire nekünk, magya­roknak is érdemes emlékeznünk”. A magyar közönség először láthatja a maga teljességében a világ legnagyobb fametszetét és fa­metszetsorozatát. A képen látható Dürer-fametszeten I. Miksa császár hin­tója látható. (mti)

Next