Magyar Hírlap, 2006. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-29 / 229. szám

8 INTERJÚ Azok a témák, amelyek a bala­­tonőszödi beszéd óta uralják a politikai életet, erősen különböz­nek a régi demokráciák témáitól - ez Nádas Péter megállapítása. Lehet moralizálni, de időt és figyelmet vesz el a fontos kérdé­sekről. A Kossuth-díjas író Ber­linből telefonon adott interjút. POPOVICS GIZELLA - Nyilvánosság előtt erkölcsi ér­vekkel ítélkezni valaki felől, ez nem megengedett - ezt 2002-ben mondta Medgyessy Péterrel kapcsolatban, a D-209-es botrány idején. Fenntart­ja Gyurcsány Ferencre is? - Egészen más a helyzet. Gyur­csány saját magáról, illetve a párt­járól állította, hogy hazudott, s va­lószínűleg azért vallotta be, hogy legalábbis neki ne kelljen többé senkit becsapnia. Medgyessy saját magáról soha nem mondhatta vol­na, hogy valakit becsapott, és nem is csapott be senkit, hiszen a fennálló magyar törvények értelmében nem számolhatott be arról, hogy a kato­nai elhárításnak dolgozott. -Akkor megítélhetők erkölcsileg is a hangkazettában foglaltak? - Erkölcsileg mindig mindent mérlegelhetünk, csak kérdés, hogy a politikai életnek erkölcsi ítéletekkel kell-e foglalatoskodnia. A demokra­tikus politika erkölcse bele van fog­lalva az alkotmányba. A demokrati­kus alkotmányok nem partikuláris, hanem univerzális elvekre és érté­kekre épülnek. Erkölcsi ítéletekkel ezeket nem lehet felülírni. Ettől füg­getlenül még bármelyik politikus erkölcsi állapotáról szabadon lehet értekezni, de ha valaki nem sértette meg a törvényt, akkor ez azt jelenti, hogy nem sértette meg a törvényt. - A hangkazetta nyilvánosságra kerülése nagy felfordulást okozott. Hol hibázott Gyurcsány Ferenc? - Nem tudom, hogy ezzel a be­széddel föltétlenül hibázott-e. Maga a beszéd mindenképpen remek re­torikai teljesítmény. Minden a he­lyén, ami a beszédet záró ideges és élvezettel teli nevetésből és tapsból nyilvánvaló. Meggyőzte vagy éppen megrémítette azokat, akik változat­lanul a privilégiumok rendszerére akartak építeni, világossá tette szá­mukra, hogy ez a szándékuk nem tartható. Modern demokráciákat privilégiumokkal, feudális kliens­rendszerekkel és korrupcióval nem lehet működtetni. - Több-e dramaturgiai hibánál, hogy lebukott, és nem maga állt a nyilvánosság elé? - Erre szokták mondani, hogy ez nem bűn, hanem ennél még rosz­­szabb, hiba. De én még azt sem mondanám, hogy nem beszélt. Aki­nek füle van rá, hallhatta. Azt is elmondta, hogy ha pártja megnyeri a választásokat, akkor azonnal ne­kifog a reformoknak, és ezek sok ál­dozatot fognak követelni. Két súlyos politikai hibát követett el. Másfél évvel korábban tudnia kellett volna, hogy az államháztartás egyensú­lyának érdekében mit kell tennie. Azt is, amit a magyar közvélekedés a mai napig nem hajlandó tudo­másul venni, hogy az EU-tagság nemcsak előnyökkel, hanem súlyos kötelezettségekkel jár. Katalógus­ban hívhatta volna fel honfitársa­inak a figyelmét a mulasztásokra, hogy az ország állandóan haladékot kér, s az igen tisztelt állampolgárok lelki békéjének és korrupciós rend­szereiknek a védelme érdekében a kormány csal, hazudik, és lehetőleg semmilyen kötelességet nem teljesít. Ha mindezt világossá tette volna, akkor nem kellett volna populista választási kampányt vezetnie, hogy a másik populistát legyőzze. Akkor talán a reformprogramja sem lenne ilyen hevenyészett és harmatgyenge. Vagy ha már nem így történt, akkor legalább a választások után lehetett volna tisztességes szónok. Ugyanezt elmondhatta volna nekünk is, még részletesebben és még szenvedélye­sebben. Hiszen az országnak annál a minimumnál, amiről ő beszél, azért sokkal többre van szüksége. Ahhoz hogy versenyképes marad­jon, a struktúráját és a mentalitását kéne megváltoztatnia. Tizenhat éve minden kormány és minden nagy párt állandó választási lázban ég, s mintha elfelejtették volna, hogy az országnak két választási periódus között m­­eg kell találnia a méreté­nek, teljesítőképességének és tarta­lékainak megfelelő helyét az Európai Unióban. Nem most mi lesz, hanem tíz év múlva mi lesz és mi legyen. Mintha elfelejtették volna félretenni a korábbi szociális vágyálmokat és a szupremácia válogatott agyrémeit. Úgy beszélnek, mintha még mindig az Osztrák-Magyar Monarchiában élnének, és Bécsnek tett szolgála­taink fejében extra jogokkal rendel­keznének a térségben. - Jelent-e valamit, hogy a mi­niszterelnök nem kér bocsánatot? - A diplomácia szótára szerint valószínűleg a sajnálkozását kellett volna kifejeznie. A demokráciához sem a kisparaszt, sem a proletár gőgje nem illeszkedik. Azonnal el kellett volna magyaráznia, hogy mi történt. Saját pártja érdekében ki kellett volna adnia a saját elvtársait. A demokráciának a betyárbecsület és a szakmai szolidaritás szintén rosszul áll. De semmi baj. Ha ennyi­re nem átlátható a miniszterelnök, ha ködösít, akkor a nyilvánosság fogja megtenni helyette. Addig dol­gozik, amíg átláthatóvá nem teszi.­­A trágár kifejezésektől kezdve az elvesztegetett évek felemlegetéséig széles a skála, hogy kit mi borított ki a beszédben. Vegyük sorra.­­ Jó, vegyük sorra, de én nem láttam trágár kifejezéseket ebben a beszédben. Azt a nyelvet használta, amit pártja képviselőcsoportjában használnak. S amit valójában vala­mennyien használunk. Vannak per­sze kivételek, bizonyos helyzetekben én sem használok ilyen útszéli kife­jezéseket. Máskor meg használok. Elvileg egy miniszterelnök munka­köri kötelezettségei közé tartozik, hogy ezeket a kifejezéseket akkor se használja, ha szűk körben beszél. De az adott szituációban szerintem minden kifejezés a helyén volt. A magyar köznyelv az utóbbi húsz év­ben megváltozott, ezeket a szavakat bizony felvette a szótárába. Autóbu­szon kislányoktól hallom. Én a mi­niszterelnöktől nagy nyilvánosság előtt még soha nem hallottam ilyes­mit. Ezzel viszont nagy bemutatót tartott nekünk arról, hogy pártja egyik vezető testületének tagjai mi­ként beszélgetnek egymással állam­ügyekről. Ez se nekik, se az állam­ügyeknek nem tesz jót. - A hazudozás megváltása, külö­nös tekintettel a hazudtunk éjjel stb. megfogalmazásra... - Ne haragudjon, de itt inkább tegyünk pontot a részletek elemzé­sének végére. Absztraháljunk már kicsit. Az európai kultúra jegyében nőttem fel, a vallomásnak bizony tradicionális és transzcendens ér­téke van, nem akarok elfeledkezni erről. Szent Ágostontól Rousseau­­ig, Bethlen Katától Jean Genet-ig, Saint-Simon hercegtől Tolsztoj gró­fig a vallomásirodalomnak megvan a maga értelme és funkciója. A val­lomás az bizony mindig meglepő és brutális. Gyurcsány önmagát hoz­ta abba a helyzetbe, hogy brutális vallomást tegyen. S habár brutális vallomását nem a nyilvánosságnak szánta, ezzel elkötelezte magát és a pártját egy tisztességesebb politika mellett. Ami Magyarországnak jó. - ...a saját felelősség elkenése az­zal, hogy mindenki hazudott.­­ A rendszerváltás első minisz­terelnöke volt talán az egyetlen, aki tényleg nem hazudott. Csak éppen nem tudta, hogy mit kell ► „Talán éppen valamiféle kijózanodás következik” NÁDAS PÉTER: Gyurcsány Ferenc két súlyos politikai hibát követett el MAGYAR HÍRLAP , 2006. SZEPTEMBER 29., PÉNTEK

Next