Magyar Hírlap, 2008. január (41. évfolyam, 1-26. szám)

2008-01-12 / 10. szám

10 milliárd forint adótartozás behajtására tavaly 32 ezer 230 végrehajtási eljárást indított az Adó- és Pénzügyi Ellenőr­zési Hivatal az észak-alföldi régióhoz tartozó Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun- Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az APEH regionális igaz­gatósága a nem fizetők ellen több mint 71 ezer inkasszót, valamint azonnali pénzbehajtást rendelt el, s ennek ered­ményeként 14,5 milliárd forintot sze­dett be a három megyében. Emellett az adóhatóság 18 ezer helyszíni eljárás­ban 7,5 milliárd forint értékű ingósá­got foglalt le, illetve munkabérletiltást érvényesített. Az adótartozás fejében 2322 esetben ingatlant is zár alá vettek az APEH regionális igazgatóságának szakértői. (mti) TURIZMUS-VADÁSZAT EU-pénzek fejlesztésre A vadásztársaságok bekapcsolódhat­nak a térségükben működő LEADER akciócsoportok munkájába, hogy uniós forráshoz jussanak a vadász­­turizmus fejlesztéséhez. Békés me­gyében ez lehet az egyik kitörési pont. A térségben itt a legtöbb az apróvad, ezért jelentős számban érkeznek olasz, német és osztrák vadászok a megyé­be. A szaktárca szerint a helyi vidék­­fejlesztési közösségek az elmúlt esz­tendő szeptemberében-októberében már megalakultak. Hetven LEADER akciócsoportnak kétmilliárd forintos uniós és hazai forrás jut. (mti) AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG és az Európai Beruházási Bank hitelgaran­cia-eszközt hoz létre a transzeurópai közlekedési hálózat projektjei­nek. Ez az eszköz javítja a beruházások pénzügyi életképességét. Az egymilliárd eurós tőkerészesedés a várakozások szerint összesen akár húszmilliárd eurós beruházást generálhat. (mti) Csekély vigasz az ötszázmilliós pályázati forrás MH-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pályázatot hirdet a Gazdasági és Köz­lekedési Minisztérium a kezdő vál­lalkozói aktivitás ösztönzésének tá­mogatására. A vissza nem térítendő támogatás keretösszege ötszázmillió forint. A távirati iroda szerint pályá­zatonként minimálisan hárommillió forint igényelhető, a megpályázható maximális összeg pedig harmincöt­millió forint. A támogatás a program elszámolható összköltségének álta­lában hetven százaléka, de a nők és a hátrányos helyzetű csoportok részére szervezett program esetén nyolcvan százalék is lehet. A pályázaton magyar­­országi székhelyű jogi személyiséggel rendelkező szervezetek indulhatnak. A Fidesz szerint az ötszázmillió fo­rint csepp a tengerben ahhoz képest, hogy csak az elmúlt évben ötszázmil­­liárd forintot vontak el a hazai vál­lalkozásoktól a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedései. A legna­gyobb ellenzéki párt azt is hangsú­lyozza, hogy a megvonások az idén is magas szinten maradnak, így a vál­lalkozások jelentős része nem számít­hat előrelépésre. Ezzel együtt a Fidesz fontosnak tartja a vállalkozói szem­lélet segítését, de csak egy átgondolt és erőteljes vállalkozásfejlesztési po­litika után reménykedhetnek a cégek abban, hogy kilábalhatnak a mostani rossz gazdasági helyzetből. A párt arra is emlékeztetett: a közelmúltban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal bejelentette, hogy az újonnan induló vállalkozások kiemelt és szigorú ellen­őrzésekre számíthatnak. ■ HIRDETÉS Céges hitelügyintézés, vállalati és projektfinanszírozások Forint-euró, svájci frank alapú hitel az ingatlan piaci értékének 75%-áig is 1­5-100 M Ft-ig, jövedelemigazolás és kezes nélkül. Azonnal választ kaphat arra, hogy hitelfelvétele sikeres lesz-e, és a felmerülő előzetes költségeket is mi fizetjük ön helyett. „Hinni és hihetni egymásnak" /gróf Széchenyi István: Hite!/ 2008-ban 20. - történelmi távlatait tekintve 91. - alkalommal, február 2-án 19.30 órai kezdettel kerül sor a hagyományos Széchenyi Bálra a Gellért Szálloda összes termében. A Bál szervezője a Széchenyi Társaság. Rendezője a Compexpo Kft. A legújabb kori bálok kialakult rendje szerint, a bálozókat huszárok fogadják. Este 8 órakor négyfogásos vacsora a szálloda összes termében, cigányzené­vel. A felszolgált vacsora után 22 órakor nyílik a bál a Gellért Fürdő csarno­kában. Az est nyitótánca a palotás, majd keringő következik, mely egyúttal a bál nyitótánca is. A termekben hajnali 3 óráig szól a zene. Éjfélkor tombola értékes és hasznos ajándékokkal. Ugyanekkor a választott Bálkirálynő kihir­detése is. A vacsora árát is tartalmazó báli belépő 18.000.-Ft, melyből 1000,- Ft-ot jótékonysági célra, a csángó oktatási program támogatására, a Moldovai Magyar Oktatásért Alapítvány javára különítenek el a szervezők. Belépőjegy vásárlás és asztalfoglalás a Gellért Szálloda étteremigazgatósá­gán: Bősze Éva, tel.: 889-54-97 A rendezvény fő támogatója: f%t Médiatámogatók: • híríBS U Hftn'flFFTl MAGYAR HIR1AP MaßarNwzM Akadozik a pénzlehívás a kohéziós alapból Még a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szerint sem sikerült tavaly kellően felgyorsítani a kohéziós alap forrá­sainak kifizetéseit. Több beruházás esetében okoz problémát az önerő hiánya, míg más projekteknél a bü­rokrácia lassítja a folyamatot. KISS GERGELY Győzelmi jelentéssel is felérően nyilat­kozott Magyarország uniós forrásai­nak felhasználásáról a minap Danuta Hübner, az Európai Unió regionális ügyekért felelős biztosa és Bajnai Gor­don önkormányzati és területfejleszté­si miniszter. Brüsszelben elmondták, hogy az unió tizenkét új tagországa között az első, a huszonhetek között pedig a harmadik helyen áll hazánk a közösségi források lehívásában. A 2004-2006. évre vonatkozó első nemzeti fejlesztési terv keretének ed­dig 87 százalékát fizették ki a pályá­zóknak. Az eredmények azonban nem minden területen ilyen fényesek. A fő­ként környezetvédelmi és közlekedési beruházások finanszírozására létreho­zott kohéziós alap forrásainak lehívása nem sorolható a sikertörténetek közé. Az elmúlt év közepén Magyarország 23-24 százalékát hívta le a mintegy háromszázmilliárd forintos keretnek. Ezzel az új tagállamok versenyében az utolsó helyek egyikét sikerült meg­csípni. Bár az év végére tudtunk az arányokon javítani, lapunknak még a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) is elismerte, hogy a várakozásokhoz képest nem sikerült a kifizetéseket felgyorsítani. Bajnai Gordon szerint jelenleg egyetlenegy beruházás ese­tében sem kell uniós pénzek elveszté­sétől tartani, az alap pénzeit ugyanis 2011-ig kell felhasználni. Az elnyert támogatásokat több részletben fizeti ki az unió. Az ösz­­szeg húsz százalékát előlegként utal­ják át, míg szintén húsz százalékot a projekt befejezése után. A többi pénz a kifizetett szállítói számlák függ­vényében hívható le. Az NFÜ szerint nekik nincs közvetlen befolyásuk a vállalkozói számlák benyújtásának ütemére, azonban 2008 egyik kiemelt feladatává kívánják tenni az elmaradt számlabenyújtások okainak feltárá­sát, valamint a szükséges intézkedé­sek megtételét. Az ügynökség szerint néhány óriás­projektnél - ilyen például a Budapest központi szennyvíztisztító - a szerző­dések mérete magyarázza, hogy a pénz lekötése és a számlák kifizetése között elmaradás van. Egyéb esetekben azon­ban más gondok is adódtak. Az Észak­kelet Pest hulladékgazdálkodásának megoldásánál üzemeltetési és tulaj­donosi problémák állnak fenn, míg az Észak-Alföld ivóvízminőség-javítását célzó beruházás esetében a szükséges önerő hiánya miatt csúszik a teljesítés. Üröm-Csókavár kármentesítésénél hiányzik a tulajdonosi hozzájárulás, Észak-Balaton hulladékgazdálkodási beruházásánál pedig engedélyezési problémák adódtak. Szintén akadozik a Szolnok-Lőkösháza vasúti rehabili­tációja, ahol kiemelt figyelemmel kell kísérni az ütemterv betartását. Ellen­kező esetben itt fennállhat a határidő­ből való kicsúszás veszélye. Szakértők úgy látják, hogy Danuta Hübnernek annyiban igaza van: rend­kívül fontos a projektek megfelelő elő­készítése, amit a fenti példák is igazol­nak. Az uniós biztos is jelezte, az eddigi források többszöröse áll rendelkezésre a következő években. Vagyis a kellő előkészítettség nélkül Magyarország nem fogja tudni megtartani előkelő helyét az uniós pénzek lehívását ille­tően az európai rangsorban. A csepeli szennyvíztisztítónak 2011-ig kellene elkészülnie FOTÓ: HEGEDŰS MÁRTA ORF: első a szentgotthárdi fürdő Felmérést készített néhány határ menti fürdőről a közelmúltban az osztrák közszolgálati televízió. A vá­logatásba bekerült a szentgotthárdi spa- és welnessközpont is, és messze a legjobbnak bizonyult. LÁZIN MIKLÓS ANDRÁS „Az osztrák ORF csapata egy napot töltött el nálunk. A tévések végtele­nül korrektek voltak, ami, bevallom, kissé szokatlan számomra” - mond­ta Gömbös Sándor, a szentgotthárdi GotthardTherm Kft. ügyvezető igaz­gatója. A száz százalékban önkor­mányzati tulajdonban lévő vállalkozás vezetőjétől megtudtuk, az osztrákok egy tesztlappal és számos szakértővel érkeztek a helyszínre. Teljes körű vizs­gálatot végeztek. Górcső alá vették az épület küllemét, a mellékhelyiségek állapotát, valamint a higiéniai kö­rülményeket, sőt vízmintát is vettek. Tanulmányozták az étkezési válasz­tékot, a gyógyászati lehetőségeket, és ötven, véletlenszerűen kiválasztott osztrák vendéggel is elbeszélgettek. Az eredményről ötperces anyag ké­szült, amelyet többször leadtak a köz­­szolgálati csatornán. „Az ORF ítélete szerint a górcső alá vett osztrák és magyar határ menti für­dők közül az ár és szolgáltatás arányá­ban mi győztünk” - mondta Gömbös Sándor. A felmérésből az is kiderült, hogy a magyar fürdő mintegy húsz százalékkal olcsóbb, mint stájerországi és burgenlandi versenytársai. A tavaly nyáron átadott központ látogatottsága folyamatosan nő: hét közben kétszáz­kétszázötven, hét végén és ünnepna­pokon négy-ötszáz ember keresi föl. A vendégek kilencvenöt százaléka Ausztriából jön. Gömbös János ellen­zi ugyan a határ túloldalára tervezett szemétégetőt, de szerinte felépítésével sem apad majd a forgalmuk. 2008. JANUÁR 12., HÉTVÉGEMAGYAR HÍRLAP Versenykultúrát szeretne a GVH A versenytörvény értelmében a ver­senyfelügyeleti és a versenypárto­­lási tevékenységén túl a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feladata lenne a versenykultúra fejlesztése is. Erre a Versenykultúra Központ hivatott, amelynek most hozták nyilvánosságra éves munkatervét. A versenykultúrát először meg kel­lene tanulni, és ehhez idegen nyelvű szakkönyveket fordítanának le, illetve ismeretterjesztő kiadványokat jelen­tetnének meg. Emellett támogatnák a tudományos kutatásokat és a verseny­ügyekkel kapcsolatba kerülő bírák to­vábbképzését is. Támogatni kívánják a tudatos fogyasztói döntéshozatali kul­túra fejlesztését is. A Versenykultúra Központ ezért segítséget kíván nyúj­tani a civil fogyasztóvédő szervezetek munkájához a szabályozás jobb meg­ismertetése érdekében. (mh)

Next