Magyar Hírlap, 2016. április (49. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-15 / 88. szám
MAGYAR HÍRLAPVÉLEMÉNY ÉS VITA 2016. ÁPRILIS 15., PÉNTEK Globalizmus KOVÁCS LÁSZLÓ nyugdíjas orvos Ahogy a burjánzó rákbetegség az emberi testben, úgy élősködik a globális szuperkapitalizmus a világon. Elszívja tápláló energiáit, felemészti tartalékait, erőforrásait, hogy saját beteges mohóságát, pénz- és hataloméhségét akár tömegek nyomora, sőt pusztulása árán is kielégítse. Érző és gondolkodó emberi lények helyett csupán fogyasztót és olcsó, de használható munkaerőt vagy afféle biorobotot lát a föld lakóiban, akiket arra késztet, hogy közösségi lét helyett a szélsőséges individualizmus, az önzés, a mindenáron való egyéni érdekérvényesítés útját válasszák. Öntudatos, saját identitással, kultúrával rendelkező, de a másikét is tiszteletben tartó népek helyett szívesebben látna párhuzamos társadalmakban élő, gettósodó, egymást gyűlölő és rettegő, hit és kultúra nélküli agymosottakat. Vallási fanatikusokból álló tömegek zavaros egyvelegét, lehetőleg mindenféle határok, állami struktúrák és karizmatikus vezetők nélkül. Természetesen egy olyan Európai Unió, amely egymással szolidáris és kölcsönös érdekeken alapuló, laza szövetségben együttműködő nemzetekből áll, egyáltalán nem felel meg a globalisták érdekeinek. Ezért aztán szerintük - az akadékoskodó nemzetállamokat eltörlendő - az unió alapos „reformokra” szorul a „Több Európát! ”, avagy „Modern Európát!” jelszavak jegyében. Persze ők nem emberek élőhelyeként, hanem leginkább felvevőpiacként tekintenek egy-egy régióra. Annak érdekében, hogy törekvéseiket hatékonyan megvalósíthassák, az ultraliberális véleményterror és ideológia mérgével erőszakolt multikulturalizmus, rögeszmés politikai korrektség - roncsolják az emberi viszonyok egészséges szövetét. Azt sugallják, hogy a drogfogyasztás, a szexuális aberráció tiszteletre méltó, hogy a hazánkba/házunkba betolakodó, ránk támadó idegennek, a bűn, erőszak vagy gyilkosság elkövetőjének jogainak tiszteletben tartása mindenek felett álló, sokkal fontosabb, sokkal inkább védelemre, gondoskodásra szorul, mint akár az áldozat vagy bárki a tisztességes polgárok közül. Utóbbiak jobb, ha semmiféle védelemre nem számítanak, sőt nekik inkább kötelességük munkájukkal korrektül biztosítani az erőszaktevők minél jobb közérzetét (és itt nemcsak a migránsokra gondolok, hanem például a Breivikekre és beteges hajlamú, börtöntöltelék társaikra). Aki pedig nem alkalmazkodik, nem simul bele ebbe az elkorcsosult, torz, tébolyult ultraliberális eszmevilágba, amit a megmondóembereik rögeszmefuttatásaikban naponta sulykolnak, hát ő bizony bármikor felkoncolható préda lesz. Ugyanezek a megmondóemberek, médiaguruk vagy bármely zugfirkászok elítélhetik, megalázhatják, pellengérre állíthatják, rasszistának, iszlamofóbnak, szélsőjobbosnak, fasisztának vagy bárminek bélyegezhetik a más nézeteket vallót. Az sem kizárt, hogy valamely európai ítélkező fórum amely gyilkosoknak, hétpróbás bűnözőknek rendszeresen ítél meg sokmilliós kártérítést nem megfelelő bánásmód vagy fogva tartás címén - lesújt rá valamiféle elmebeteg jogértelmezés és fordított igazságszolgáltatás alapján. Miközben emberek kirablása, nők megerőszakolása megúszható ma Európában (lásd Köln és más nagyvárosok szilveszteri történéseit), tömegek legyilkolása bombával, sorozatlövéssel pedig egyenesen dicsőségnek számít a fanatikusok körében. A norvég tömeggyilkos is megúszta húsz év szanatóriumi beutalóval - mert hogy erős túlzás börtönnek nevezni a luxusapartmanját, ahol fogva tartják -, miközben ő felháborítónak tartja a körülményeit (és állítólag egyik túlélő áldozata is osztozik az ilyen irányú háborgásában!). Vagy említhetnénk a magyar multimilliárdost és társait, akiknek „jóvoltából” a vörösiszapömlés több települést letarolt, kioltva tíz emberéletét, megnyomorítva és földönfutóvá téve sokakat, tönkretéve felbecsülhetetlen természeti értékeket. Az „igazságszolgáltatás” a felelősöket patyolattisztának és ártatlannak találta. Miféle világot teremtettünk-teremtünk itt magunknak Európában? Hol vannak már azok az idők, amikor egy lány vagy asszony félelem nélkül végigmehetett este vagy akár éjszaka is az utcán? Vagy amikor falun sokszor be sem zárták kulcsra az ajtót, ha átmentek a szomszédba? Általános a zavarodottság, a bűntudat, a tehetetlenség az áldozatok és tisztességes polgárok körében. Tudják is, érzik is, hogy valami nagyon nincs rendben a világban, de úgy tűnik, mégis hiányzik a pontos helyzetértékeléshez és cselekvéshez szükséges tiszta gondolkodás, bátorság és elszántság a (nyugat-)európai emberekből. Ezeknek a jólétbe belekényelmesedett társadalmaknak nincs már egészséges immunrendszerük, az életösztönük, a védekező reflexeik is meggyengültek. Komfortzónájukból nem látják vagy nem akarják látni és érteni, ami velük, körülöttük történik. Különben már rég elzavarták volna a polgárokkal, sőt kisebb országok vezetőivel szemben arrogáns, de globalista gazdáik iránt lojális és szolgalelkű, gyáva, al kalmatlan, impotens otthoni és uniós tótumfaktumokat, élükön a Merkel- Juncker-Schulz trióval. Jézus örök időkre példát mutatott, hogy nem a gyűlölet, hanem épp a szeretet nevében és a maradandó értékek védelmében kell néha ostort ragadnunk a kufárok elűzésére. Csak a megértés, a helyes helyzetfelismerés - ami már önmagában is a gyógyulás jele -, majd az ennek megfelelő adekvát cselekvés teheti egészségesebbé Európát és a világot. Úgy, ahogy Magyarországon minden ellenkező jel, minden nehézség és az ellenerők mesterkedései dacára - a gyógyulás kezdetének, hitem szerint, nemcsak szerencsés tanúi, de tevékeny részesei kell hogy legyünk. E-mail: levelezes@magyarhirlap.hu; Telefon: +36-1-887-3257 Kedves Olvasók! A Magyar Hírlap fenntartja a jogot, hogy a szerkesztőségbe érkező leveleket, illetve meg nem rendelt cikkeket szerkesztett vagy rövidített formában közölje. Kéziratot nem küldünk vissza, és nem őrzünk meg. Szombat és vasárnap kivételével 12-től 14 óráig várja hívásukat a rovat ügyeletes szerkesztője. Telefon: +36-1-887-3257. Ha kéri, visszahívjuk. E-mail: levelezesfpmagyarhirlap.hu A Kárpát-medence újraszövése Kisszelmenc és Nagyszelmenc a Wikipédia szerint egymástól nyolc méterre (!) lévő települések. Az akkor még egységes település nevét 1920-tól szlovákul írták, majd a második világháború vége óta a kisebbik felének nevét már cirill betűkkel. A döntően magyar falut átjárhatatlan falakkal szétválasztották. Éles szemű és élesre töltött fegyverű határőrök vigyáztak arra is, hogy Kisszelmencről Nagyszelmencen gyerek ne szülessen, de fordítva sem. Persze rokonok láthatták egymást, de legfeljebb néhány tíz méterről. Köztük semmi egyéb kapcsolat. Kereskedelem és gazdasági együttműködés természetesen kizárva. Ez látszólag kirívó példa, még az ENSZ is tárgyalta, de valójában az egész szovjet-csehszlovák, majd később ukrán-szlovák határ átjárhatatlan volt igen sok évtizedig. S még emlékszem arra az időre, amikor a határátlépés külön kérelemmel, betétlappal, majd útlevéllel történt. Az Erdélybe utazáshoz még nemrég is útlevél kellett. Örömmel veszem, hogy ma már a térkapcsolatok fél évszázadra, számos helyen majd egészre történő befagyasztásának bemutatására ilyen példákra van szükség. Viszont ez elég látványos ahhoz, hogy a fiatalabb olvasó is megértse, milyen iszonyú blokkoló hatása volt mindennek. Ha a Trianon szót kiejtem, azt legtöbb magyar érti, sőt veszteségként éli meg, s benne érzelmeket kelt. Azt már kevesebben gondolják végig, hogy milyen súlyos működési veszteségeket szenvedett el a nemzet: nemcsak a lecsonkolt nemzetrészek, de az anyaország, az egész nemzet is. Azt tudjuk, hogy elvesztettük bányáinkat, nagy erdeinket, a gázmezőket és a szép tájakat. De arra sokkal kevesebben gondolnak, hogy a trianoni határokkal elveszett a pezsgő szellemi élet is. Európa nagy bajában pedig hatalmas szükség van arra, hogy ne csak a keresztény kultúra találja meg önmagát, de a nemzeti kultúrák is újra erősödjenek, nem egymás kárára, de maguk megőrzésére, és lehetőség szerint egymás között is együttműködésre. Kisszelmenc és Nagyszelmenc társadalma valószínűleg akkorra lesz ismét összenőtt egység, amikor felnőnek a közös gyerekek - vagyis együtt nőnek fel. Kárpát medencei méretekben ugyanarra van szükség. Reintegrálódnia kell a társadalomnak, tudatosan, és érzelmileg is. De ez magától, spontán folyamatban csak lassan történik és alacsony hatásfokkal. És itt fontos a tudatosság, a szálak módszeres összeszövése. Természetesen mindebben a kiemelt értelmiségnek meghatározó szerepe van. Ezt ismerték fel a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány létrehozói, működtetői. Vázlatosan bemutatva: megkeresik a Kárpát-medencében a tehetséges fiatalokat, kiválasztják közülük azokat, akik egy közös fejlődés részesei lehetnek. Számukra, személyre szabva támogatást nyújtanak, és bevonják őket egy lehetséges, közös fejlődési pályára. Kárpátalja, Erdély, Vajdaság célterület, de mindez az anyaországra is vonatkozik. A szakterület fontos, mégis másodlagos. A tehetség és elkötelezettség tudomány és nemzet iránt alapvető. S akad fiatal művész, köztük olyan is, aki szabadidejét mindig elektronikával tölti, akad kullancskutató, aki ma már Kárpátaljára visszatérve fiatalok között terjeszti a „kullancsológiát” és persze a természet és a magyar identitás szeretetét. A történelmi vallások jelenléte éppoly természetes, mint ahogy az mindig is jelen volt a Kárpát- medencében. Természetes együttlét, együttalkotás, határokat és szakmákat átlépő együttműködés, kiemelkedő tehetségekből magyar mikrotársadalom. A kilencvenes évek elején számos konferencián tudatosan hangsúlyoztam: „meg kell teremtenünk a fejlődés kristálymagjait ”, de a hálózatépítés és a tudatos jövőkép nemzetélesztő szerepét is. A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány azokat a fiatalokat célozza meg, akik a későbbiekben meghatározó szerepet vállalhatnak. A belépéshez a tehetség alapvető, a szándék meghatározó. Ezután jön a lehetőség. Feleségemmel kaptuk meg a teret arra, hogy az egymást még nem ismerő fiatalok megismerkedését első lépésként katalizálhassuk, hogy belőlük egymást ismerő, alapjaiban kedvelő közösséget alkothassunk. A négynapos szeminárium búcsúzókörében többen is visszajelezték: elképzelhetetlennek tartották, hogy ilyen szoros baráti kör épüljön ki köztük. S a barátság, a közösség, a kapcsolat szavak gyakran visszatértek. Milyen furcsa is lenne, amit én meg nem érhetek, ha negyven év után, mondjuk, egy kárpátaljai szőlőhegyen ismét találkoznának néhányan. Mert ha így lesz, akkor valószínűleg sok gondolatot, kezdeményezést elhintettek az évtizedek alatt a nemzet javára. A KMT Alapítvány különös teret ad egy, a saját szakmai csapatomban már három évtized alatt megért gondolatnak: újjá kell szőni a nemzet szétszakított szálait. Az alapítvány egyszerűen működik, spártai logikával, de szakmai csúcsminőséget biztosítva: meglelni a hátrányos helyzetű tehetséges fiatalokat határon innen, de főleg túlról. Biztosítani nekik annyi hátteret, hogy ne bukjanak el hátrányos helyzetükön, s annyit azért mindenképp elvárni, hogy felszabaduló energiáikat saját maguk fejlesztése mellett a közös építkezésre is fordítsák. Lehetőséget adni nekik kapcsolattartásra, némi élményre és örömre is, teret a közös gondolkodásra. És mindenkinek személyre szóló fejlődési támogatást. Azt viszont magas szinten, segítve önmenedzselésüket. Neves egyetemi tanárok segítik szakmai útjukat. Ez egy igen sajátos pálya és lehetőség. Feleségemmel ebben mintegy pályaépítők, pályaegyengetők vagyunk. Újjászőni a nemzetet, ehhez segíteni és társul hívni határon túlról és itthonról a tehetséges fiatalokat. Az elképzelés adott, a módszertan kipróbált, de mindez nem lapos terepen történik. Zichy László, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány elnöke Indulatok megfékezése Az Egyesült Államok kultúrája át fog alakulni a spanyol nyelvű népek fölénybe kerülésével, súlyos belső konfliktusok, ha nem polgárháborúk törhetnek ki a birodalomban. Nem beszélve az álkultúra okozta lelki sérülésekről, a magányos tömeggyilkosokról és a többi beteges tünetről. Sok múlik a vidéki Amerikán, amely más, mint a metropoliszok sietős világa. Mert még talán nem késő, hogy Amerika megváltozzon, új arculatot és új eszmét állítson maga elé, mint a fegyverkereskedők és olajmágnások üzleti központú szemlélete, amely a világot kizsákmányolni való gyarmatnak tekinti. A belső változást, a rendszer átalakítását csak ők tudják elkezdeni, különben mások fognak felettük ítélkezni. Ez nem könynyű, mert - mint azt John Perkins tényfeltáró vallomásában, amelynek nemrég jelent meg a második kiadása az Egyesült Államokban megjegyzi: „A legtöbb napilap, folyóirat és kiadó nagy nemzetközi vállalatok tulajdonában és befolyása alatt áll. A médiánk is a korporatokrácia (a bankok, nagyvállalatok és az úgynevezett politikai »elitek« uralma) része. A tisztviselők és rendezők, akik a média csaknem minden formáját ellenőrzik, tudják a helyüket; egész életükben arra tanították őket, hogy fönntartsák, erősítsék és kiterjesszék a rendszert, amit örököltek. Ezt igen hatékonyan végzik, és könyörtelenek tudnak lenni, ha valaki az útjukba áll. ” Sok múlik az egyszerű amerikai embereken, azonban a történelmi példák azt mutatják, hogy a magukon túlterjeszkedett birodalmakat csak egyszerűsíteni, szűkebb határok közé vonni lehetett, de a felkorbácsolt népek indulatát megfékezni aligha. Pap Krisztián, email Torkig vagyunk... Miután leráztuk magunkról a nagy Szovjetuniót, itt van most nekünk az Európai Unió. Bár még nincs negyven éve, hogy az ügyeinkbe beleszólnak, máris torkig vagyunk. Amióta nemzeti kormányunk van hatalmon, nincs olyan elképzelés vagy intézkedés, amibe ne ütnék bele az orrukat a brüsszeli magukat mindenhatónak képzelők. Amikor a szocialista és liberális kormány rombolta az országot, az őszödi böszme vállát veregették. Soha nem kérdezték meg, hogy hová lett Magyarország népének vagyona. Miért volt szükség a kamatok egekbe nyúló emelésére? De akkor hallgattak. Most, amikor a Magyar Nemzeti Bank tudta csökkenteni a kamatot, nem konszolidációra szorul, hanem tartalékot képezett, amit befektetésre tud használni, most azt mondják, hogy az MNB nem a törvényben meghatározott kötelezettsége szerint jár el. Ugyan ki határozhatja meg most, amikor állítólag függetlenek és szabadok vagyunk, a kötelezettségünket? Nem a magyar kormány? A Szovjetunió idején arról volt szó, hogy ők segítenek nekünk. Tudtuk, hogy milyen segítség volt az. Az unió is állítólag segít. Gondolom, idejében kellene megköszönni a segítséget, és úgy tenni velük, mint az IMF-fel. Engedjék meg a magyar népnek, hogy végre szabadon élhessen. Tudatnunk kell a világgal, hogy a saját akaratunk szerint óhajtunk élni az általunk megválasztott nemzeti kormány vezetésével. Czető Lászlóné, Budapest WWW.MAGYAR HIRLAP