Magyar Hírlap, 2016. április (49. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-15 / 88. szám

­ MAGYAR HÍRLAPVÉLEMÉNY ÉS VITA 2016. ÁPRILIS 15., PÉNTEK Globalizmus KOVÁCS LÁSZLÓ nyugdíjas orvos Ahogy a burjánzó rákbetegség az em­beri testben, úgy élősködik a globális szuperkapitalizmus a világon. Elszív­ja tápláló energiáit, felemészti tarta­lékait, erőforrásait, hogy saját beteges mohóságát, pénz- és hataloméhsé­gét akár tömegek nyomora, sőt pusz­tulása árán is kielégítse. Érző és gon­dolkodó emberi lények helyett csupán fogyasztót és olcsó, de használha­tó munkaerőt vagy afféle biorobotot lát a föld lakóiban, akiket arra késztet, hogy közösségi lét helyett a szélsősé­ges individualizmus, az önzés, a min­denáron való egyéni érdekérvénye­sítés útját válasszák. Öntudatos, saját identitással, kultúrával rendelkező, de a másikét is tiszteletben tartó népek helyett szívesebben látna párhuzamos társadalmakban élő, gettósodó, egy­mást gyűlölő és rettegő, hit és kultúra nélküli agymosottakat. Vallási fanati­kusokból álló tömegek zavaros egyve­­­legét, lehetőleg mindenféle határok, állami struktúrák és karizmatikus ve­zetők nélkül. Természetesen egy olyan Európai Unió, amely egymással szoli­dáris és kölcsönös érdekeken alapu­ló, laza szövetségben együttműködő nemzetekből áll, egyáltalán nem felel meg a globalisták érdekeinek. Ezért aztán szerintük - az akadé­koskodó nemzetállamokat eltörlen­­dő - az unió alapos „reformokra” szo­rul a „Több Európát! ”, avagy „Modern Európát!” jelszavak jegyében. Persze ők nem emberek élőhelyeként, hanem leginkább felvevőpiacként tekintenek egy-egy régióra. Annak érdekében, hogy törekvé­seiket hatékonyan megvalósíthas­sák, az ultraliberális véleményter­ror és ideológia mérgével­­ erőszakolt multikulturalizmus, rögeszmés poli­tikai korrektség - roncsolják az em­beri viszonyok egészséges szövetét. Azt sugallják, hogy a drogfogyasztás, a szexuális aberráció tiszteletre méltó, hogy a hazánkba/házunkba betola­kodó, ránk támadó idegennek, a bűn, erőszak vagy gyilkosság elkövetőjének jogainak tiszteletben tartása minde­nek felett álló, sokkal fontosabb, sok­kal inkább védelemre, gondoskodásra szorul, mint akár az áldozat vagy bárki a tisztességes polgárok közül. Utóbbiak jobb, ha semmiféle véde­lemre nem számítanak, sőt nekik in­kább kötelességük munkájukkal kor­rektül biztosítani az erőszaktevők minél jobb közérzetét (és itt nemcsak a migránsokra gondolok, hanem pél­dául a Breivikekre és beteges hajla­mú, börtöntöltelék társaikra). Aki pe­dig nem alkalmazkodik, nem simul bele ebbe az elkorcsosult, torz, té­bolyult ultraliberális eszmevilágba, amit a megmondóembereik rögesz­mefuttatásaikban naponta sulykol­nak, hát ő bizony bármikor felkon­colható préda lesz. Ugyanezek a megmondóemberek, médiaguruk vagy bármely zugfirkászok elítélhe­tik, megalázhatják, pellengérre állít­hatják, rasszistának, iszlamofóbnak, szélsőjobbosnak, fasisztának vagy bárminek bélyegezhetik a más néze­teket vallót. Az sem kizárt, hogy vala­mely európai ítélkező fórum amely gyilkosoknak, hétpróbás bűnözőknek rendszeresen ítél meg sokmilliós kár­térítést nem megfelelő bánásmód vagy fogva tartás címén - lesújt rá valami­féle elmebeteg jogértelmezés és fordí­tott igazságszolgáltatás alapján. Miközben emberek kirablása, nők megerőszakolása megúszható ma Európában (lásd Köln és más nagyvá­rosok szilveszteri történéseit), töme­gek legyilkolása bombával, sorozat­­lövéssel pedig egyenesen dicsőségnek számít a fanatikusok körében. A nor­vég tömeggyilkos is megúszta húsz év szanatóriumi beutalóval - mert hogy erős túlzás börtönnek nevezni a luxusapartmanját, ahol fogva tartják -, miközben ő felháborítónak tartja a körülményeit (és állítólag egyik túl­élő áldozata is osztozik az ilyen irá­nyú háborgásában!). Vagy említ­hetnénk a magyar multimilliárdost és társait, akiknek „jóvoltából” a vörösiszapömlés több települést leta­rolt, kioltva tíz emberéletét, megnyo­morítva és földönfutóvá téve sokakat, tönkretéve felbecsülhetetlen termé­szeti értékeket. Az „igazságszolgálta­tás” a felelősöket patyolattisztának és ártatlannak találta. Miféle világot teremtettünk-te­­remtünk itt magunknak Európában? Hol vannak már azok az idők, amikor egy lány vagy asszony félelem nélkül végigmehetett este vagy akár éjsza­ka is az utcán? Vagy amikor falun sok­szor be sem zárták kulcsra az ajtót, ha átmentek a szomszédba? Általános a zavarodottság, a bűntudat, a tehe­tetlenség az áldozatok és tisztességes polgárok körében. Tudják is, érzik is, hogy valami nagyon nincs rendben a világban, de úgy tűnik, mégis hiány­zik a pontos helyzetértékeléshez és cselekvéshez szükséges tiszta gondol­kodás, bátorság és elszántság a (nyu­­gat-)európai emberekből. Ezeknek a jólétbe belekényelmesedett társa­dalmaknak nincs már egészséges im­munrendszerük, az életösztönük, a védekező reflexeik is meggyengültek. Komfortzónájukból nem látják vagy nem akarják látni és érteni, ami velük, körülöttük történik. Különben már rég elzavarták volna a polgárokkal, sőt kisebb országok vezetőivel szem­ben arrogáns, de globalista gazdáik iránt lojális és szolgalelkű, gyáva, al­­ kalmatlan, impotens otthoni és uniós tótumfaktumokat, élükön a Merkel- Juncker-Schulz trióval. Jézus örök időkre példát mutatott, hogy nem a gyűlölet, hanem épp a szeretet nevében és a maradandó ér­tékek védelmében kell néha ostort ra­gadnunk a kufárok elűzésére. Csak a megértés, a helyes helyzetfelismerés - ami már önmagában is a gyógyulás jele -, majd az ennek megfelelő adek­­vát cselekvés teheti egészségesebbé Európát és a világot. Úgy, ahogy Ma­gyarországon­­ minden ellenkező jel, minden nehézség és az ellenerők mes­terkedései dacára - a gyógyulás kez­detének, hitem szerint, nemcsak sze­rencsés tanúi, de tevékeny részesei kell hogy legyünk. E-mail: levelezes@magyarhirlap.hu; Telefon: +36-1-887-3257 Kedves Olvasók! A Magyar Hírlap fenntartja a jogot, hogy a szerkesztőségbe érkező leveleket, illetve meg nem rendelt cikkeket szerkesztett vagy rövidített formában közölje. Kéziratot nem küldünk vissza, és nem őrzünk meg. Szombat és vasárnap kivételével 12-től 14 óráig várja hívásukat a rovat ügyeletes szerkesztője. Telefon: +36-1-887-3257. Ha kéri, visszahívjuk. E-mail: levelezesfpmagyarhirlap.hu A Kárpát-medence újraszövése Kisszelmenc és Nagyszelmenc a Wikipédia szerint egymás­­­tól nyolc méterre (!) lévő települések. Az akkor még egy­séges település nevét 1920-tól szlovákul írták, majd a má­sodik világháború vége óta a kisebbik felének nevét már cirill betűkkel. A döntően magyar falut átjárhatatlan fa­lakkal szétválasztották. Éles szemű és élesre töltött fegy­­verű határőrök vigyáztak arra is, hogy Kisszelmencről Nagyszelmencen gyerek ne szülessen, de fordítva sem. Persze rokonok láthatták egymást, de legfeljebb néhány tíz méterről. Köztük semmi egyéb kapcsolat. Kereskedelem és gazdasági együttműködés természetesen kizárva. Ez lát­szólag kirívó példa, még az ENSZ is tárgyalta, de valójában az egész szovjet-csehszlovák, majd később ukrán-szlovák határ átjárhatatlan volt igen sok évtizedig. S még emlék­szem arra az időre, amikor a határátlépés külön kérelem­mel, betétlappal, majd útlevéllel történt. Az Erdélybe uta­záshoz még nemrég is útlevél kellett. Örömmel veszem, hogy ma már a térkapcsola­tok fél évszázadra, számos helyen majd egészre történő befagyasztásának bemutatására ilyen példákra van szük­ség. Viszont ez elég látványos ahhoz, hogy a fiatalabb olvasó is megértse, milyen iszonyú blokkoló hatása volt minden­nek. Ha a Trianon szót kiejtem, azt legtöbb magyar érti, sőt veszteségként éli meg, s benne érzelmeket kelt. Azt már kevesebben gondolják végig, hogy milyen súlyos működé­si veszteségeket szenvedett el a nemzet: nemcsak a lecson­kolt nemzetrészek, de az anyaország, az egész nemzet is. Azt tudjuk, hogy elvesztettük bányáinkat, nagy erdeinket, a gázmezőket és a szép tájakat. De arra sokkal kevesebben gondolnak, hogy a trianoni határokkal elveszett a pezsgő szellemi élet is. Európa nagy bajában pedig hatalmas szük­ség van arra, hogy ne csak a keresztény kultúra találja meg önmagát, de a nemzeti kultúrák is újra erősödjenek, nem egymás kárára, de maguk megőrzésére, és lehetőség sze­rint egymás között is együttműködésre. Kisszelmenc és Nagyszelmenc társadalma valószínűleg akkorra lesz ismét összenőtt egység, amikor felnőnek a kö­zös gyerekek - vagyis együtt nőnek fel. Kárpát medencei méretekben ugyanarra van szükség. Reintegrálódnia kell a társadalomnak, tudatosan, és érzel­mileg is. De ez magától, spontán folyamatban csak lassan történik és alacsony hatásfokkal. És itt fontos a tudatosság, a szálak módszeres összeszövése. Természetesen mindeb­ben a kiemelt értelmiségnek meghatározó szerepe van. Ezt ismerték fel a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány létrehozói, működtetői. Vázlatosan bemutat­va: megkeresik a Kárpát-medencében a tehetséges fiata­lokat, kiválasztják közülük azokat, akik egy közös fejlődés részesei lehetnek. Számukra, személyre szabva támogatást nyújtanak, és bevonják őket egy lehetséges, közös fejlődési pályára. Kárpátalja, Erdély, Vajdaság célterület, de mindez az anyaországra is vonatkozik. A szakterület fontos, még­is másodlagos. A tehetség és elkötelezettség tudomány és nemzet iránt alapvető. S akad fiatal művész, köztük olyan is, aki szabadidejét mindig elektronikával tölti, akad kul­lancskutató, aki ma már Kárpátaljára visszatérve fiatalok között terjeszti a „kullancsológiát” és persze a természet és a magyar identitás szeretetét. A történelmi vallások jelen­léte éppoly természetes, mint ahogy az mindig is jelen volt a Kárpát- medencében. Természetes együttlét, együttal­­kotás, határokat és szakmákat átlépő együttműködés, ki­emelkedő tehetségekből magyar mikrotársadalom. A kilencvenes évek elején számos konferencián tudato­san hangsúlyoztam: „meg kell teremtenünk a fejlődés kris­tálymagjait ”, de a hálózatépítés és a tudatos jövőkép nem­zetélesztő szerepét is. A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány azokat a fiatalokat célozza meg, akik a későb­biekben meghatározó szerepet vállalhatnak. A belépéshez a tehetség alapvető, a szándék meghatározó. Ezután jön a lehetőség. Feleségemmel kaptuk meg a teret arra, hogy az egymást még nem ismerő fiatalok megismerkedését első lépésként katalizálhassuk, hogy belőlük egymást ismerő, alapjaiban kedvelő közösséget alkothassunk. A négynapos szeminá­rium búcsúzókörében többen is visszajelezték: elképzel­hetetlennek tartották, hogy ilyen szoros baráti kör épül­jön ki köztük. S a barátság, a közösség, a kapcsolat szavak gyakran visszatértek. Milyen furcsa is lenne, amit én meg nem érhetek, ha negyven év után, mondjuk, egy kárpátal­jai szőlőhegyen ismét találkoznának néhányan. Mert ha így lesz, akkor valószínűleg sok gondolatot, kezdeményezést elhintettek az évtizedek alatt a nemzet javára. A KMT Ala­pítvány különös teret ad egy, a saját szakmai csapatomban már három évtized alatt megért gondolatnak: újjá kell szőni a nemzet szétszakított szálait. Az alapítvány egyszerűen működik, spártai logikával, de szakmai csúcsminőséget biztosítva: meglelni a hátrányos helyzetű tehetséges fiatalokat határon innen, de főleg túl­ról. Biztosítani nekik annyi hátteret, hogy ne bukjanak el hátrányos helyzetükön, s annyit azért mindenképp elvárni, hogy felszabaduló energiáikat saját maguk fejlesztése mel­lett a közös építkezésre is fordítsák. Lehetőséget adni ne­kik kapcsolattartásra, némi élményre és örömre is, teret a közös gondolkodásra. És mindenkinek személyre szóló fej­lődési támogatást. Azt viszont magas szinten, segítve ön­­menedzselésüket. Neves egyetemi tanárok segítik szakmai útjukat. Ez egy igen sajátos pálya és lehetőség. Feleségemmel eb­ben mintegy pályaépítők, pályaegyengetők vagyunk. Új­jászőni a nemzetet, ehhez segíteni és társul hívni hatá­ron túlról és itthonról a tehetséges fiatalokat. Az elképzelés adott, a módszertan kipróbált, de mindez nem lapos tere­pen történik. Zichy László, a Kárpát-medencei Tehetségkutató Ala­pítvány elnöke Indulatok megfékezése Az Egyesült Államok kultúrája át fog alakulni a spanyol nyelvű népek fö­lénybe kerülésével, súlyos belső konf­liktusok, ha nem polgárháborúk tör­hetnek ki a birodalomban. Nem beszélve az álkultúra okozta lelki sé­rülésekről, a magányos tömeggyil­kosokról és a többi beteges tünetről. Sok múlik a vidéki Amerikán, amely más, mint a metropoliszok sietős vi­lága. Mert még talán nem késő, hogy Amerika megváltozzon, új arculatot és új eszmét állítson maga elé, mint a fegyverkereskedők és olajmágná­sok üzleti központú szemlélete, amely a világot kizsákmányolni való gyar­matnak tekinti. A belső változást, a rendszer átalakítását csak ők tud­ják elkezdeni, különben mások fog­nak felettük ítélkezni. Ez nem köny­­nyű, mert - mint azt John Perkins tényfeltáró vallomásában, amelynek nemrég jelent meg a második kiadása az Egyesült Államokban­­ megjegyzi: „A legtöbb napilap, folyóirat és kiadó nagy nemzetközi vállalatok tulajdo­nában és befolyása alatt áll. A médiánk is a korporatokrácia (a bankok, nagy­­vállalatok és az úgynevezett politikai »elitek« uralma) része. A tisztviselők és rendezők, akik a média csaknem minden formáját ellenőrzik, tudják a helyüket; egész életükben arra taní­tották őket, hogy fönntartsák, erősít­sék és kiterjesszék a rendszert, amit örököltek. Ezt igen hatékonyan vég­zik, és könyörtelenek tudnak len­ni, ha valaki az útjukba áll. ” Sok mú­lik az egyszerű amerikai embereken, azonban a történelmi példák azt mu­tatják, hogy a magukon túlterjesz­kedett birodalmakat csak egyszerű­síteni, szűkebb határok közé vonni lehetett, de a felkorbácsolt népek in­dulatát megfékezni aligha. Pap Krisztián, e­mail Torkig vagyunk... Miután leráztuk magunkról a nagy Szovjetuniót, itt van most nekünk az Európai Unió. Bár még nincs negy­ven éve, hogy az ügyeinkbe beleszól­nak, máris torkig vagyunk. Amióta nemzeti kormányunk van hatalmon, nincs olyan elképzelés vagy intézke­dés, amibe ne ütnék bele az orrukat a brüsszeli magukat mindenhatónak képzelők. Amikor a szocialista és libe­rális kormány rombolta az országot, az őszödi böszme vállát veregették. Soha nem kérdezték meg, hogy hová lett Magyarország népének vagyona. Miért volt szükség a kamatok egekbe nyúló emelésére? De akkor hallgat­tak. Most, amikor a Magyar Nemze­ti Bank tudta csökkenteni a kamatot, nem konszolidációra szorul, hanem tartalékot képezett, amit befektetés­re tud használni, most azt mondják, hogy az MNB nem a törvényben meg­határozott kötelezettsége szerint jár el. Ugyan ki határozhatja meg most, amikor állítólag függetlenek és szaba­dok vagyunk, a kötelezettségünket? Nem a magyar kormány? A Szovjet­unió idején arról volt szó, hogy ők se­gítenek nekünk. Tudtuk, hogy milyen segítség volt az. Az unió is állítólag se­gít. Gondolom, idejében kellene meg­köszönni a segítséget, és úgy tenni ve­­­lük, mint az IMF-fel. Engedjék meg a magyar népnek, hogy végre szabadon élhessen. Tudatnunk kell a világgal, hogy a saját akaratunk szerint óhaj­­­tunk élni az általunk megválasztott nemzeti kormány vezetésével. Czető Lászlóné, Budapest WWW.MAGYAR HIRLAP

Next