Magyar Hírlap, 2018. május (51. évfolyam, 100-124. szám)

2018-05-10 / 107. szám

Kultúra 12 kulturaiamagyarhirlap.hu Múzeumok Majálisa: hetven kulturális intézmény költözik be vasárnap a Nemzeti Múzeumba a kertfelújítás miatt, de ezúttal is sokszínű programot ígérnek a szervezők Pálffy Lajos Vasárnap rendezik meg a 23. Múzeumok Majálisát, de a kert felújítása miatt a Nemze­ti Múzeum tereiben várja hetven intézmény a látogatókat. A tegnapi beharangozó sajtótá­jékoztatón kihirdették, hogy az Év Múzeuma címet a kiskunhalasi Thorma János Múzeum kapja, az Év Kiállítása címet pedig a soproni Macskakő Gyermekmúzeum állandó tárlata. Az ország különböző részeiből és a határo­kon túlról hetven múzeum, kulturális intéz­mény stábja érkezik Budapestre vasárnap, az idei, 23. Múzeumok Majálisára, azonban most a kert felújítása miatt a Nemzeti Múzeum klasz­­szicista épületén belül lesz a rendezvény. Az in­gyenes fesztiválról Varga Benedek főigazgató a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: ezen dön­tés előtt sorra vették a lehetséges külső hely­színeket, de egyik sem bizonyult alkalmasnak. Tájékoztatása szerint az idei rendezvény kap­csolódik a családok évéhez, tovább erősítve az eddigi, kifejezetten a családokat megszólító hagyományt, de aznap ér véget a Közösségek Hete is, amelynek méltó lezárása lesz ez a prog­ram. Mindezek mellett a nemzetközi múzeu­mi szervezet, az ICOM aktuális jelmondatának is megfelelnek, amely a múzeumok kapcso­lati hálójára, társadalmi tőkéjére és közösségi munkájára hívja fel a ügyeimet. A majális tehát beköltözik a klasszicista múzeumpalota belső tereibe, ami a főigazga­tó szerint lehet, hogy kicsit szőkébb, de ígé­rik, mindenki megtalálja a kedvének megfe­lelő szórakozást, például a Tudássétányon a látogatók tesztelhetik a tudásukat. Szily Mari­anna főszervező a részletekről elmondta: har­minc intézmény az Északi és a Római udvar­ban elhelyezett sátrakban kap majd helyet, és a díszteremben is tartanak programokat, a zá­ró esemény a Balázs Elemér Group koncertje lesz. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásá­ból megvalósuló majálison adják át huszon­kettedik alkalommal az Év Múzeuma és nyol­cadszor az Év Kiállítása címet. Deme Péter, a Pulszky Társaság elnöke nyilvánosságra hoz­ta az idei szavazás eredményét. Eszerint a leg­jobb múzeum az idén a kiskunhalasi Thorma János Múzeum lett, a címet a stratégiai ala­pú, átfogó és kiegyensúlyozott fejlesztésekért és a helyi identitás erősítésében elért eredmé­nyekért kapta az intézmény. A bírálóbizottság különdíjjal jutalmazta az Evangélikus Orszá­gos Gyűjtemény - Evangélikus Országos Mú­zeumot a fejlesztésekért és az új állandó kiál­lításáért. Deme Péter kiemelte a hajdúnánási múzeumot is, ahol a középiskolások számá­ra előírt ötvenórás közösségi szolgálatot pél­daértékűen oldották meg. A 2018-as esztendő legjobb kiállítása a Soproni Múzeumhoz tar­tozó Macskakő Gyermekmúzeum állandó ki­állítása lett, amely az életkori sajátosságokat figyelembe véve, játékosan ismerteti meg a lá­togatókat a gyűjteménnyel és a múltunkkal. Itt a bíráló bizottság különdíját a Petőfi Irodalmi Múzeum „Arany 200 busz” országjáró kiállí­tása és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Hé 67! - A világ, amelyben a múzeum született című időszaki kiállítása kapta. Kilátó épül a magyar pavilon fölé a Velencei Biennálén - Az utcák és terek újrahasznosítása áll az idei rendezvény középpontjában - Alakítható-e Budapest a lakók által? Új horizontok a városban Péntek Orsolya Bemutatták a Ludwig Múzeum­ban tegnap a Szabadság híd - Új ho­rizontok a városban című projektet, amely a 16. alkalommal megrende­zett Velencei Nemzetközi Építésze­ti Biennálén a magyar pavilon kiál­lítása lesz. Az északolasz városban május 26-ától november 5-éig lát­ható rendezvényt az idén a szabad tér mint kulcsfogalom jegyében rendezik meg. Tízméteres kilátó áll majd a május végén kezdődő Velencei Nemzet­közi Építészeti Biennálén a magyar pavilonban. Az installáció a Sza­badság híd - Új horizontok a város­ban című kiállítás része. A projektet Fabényi Júlia, a Velencei Biennálé nemzeti biztosa, a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum igaz­gatója, valamint a kurátorok, a Kul­­túrgorilla egyesület tagjai, Oravecz Júlia, Göttler Anna és Tornyánsz­­ki Éva mutatta be tegnap, a Ludwig Múzeumban. Mint azt Fabényi Júlia elmond­ta, az idei biennálé főkurátorainak, Yvonne Farrellnek és Shelley McNa­­marának az volt az alapötlete, hogy olyan tereket mutassanak be, ame­lyeket közösségi munka révén alakí­tottak át. A rendezvény fókuszában ezért ezúttal nem ikonikus épületek állnak és nem technológiák, hanem a terek és az épületek újrahasznosí­tása, újragondolása, amely a társa­dalmi mozgással is összefügg. A magyar tárlat kurátorai a buda­pesti Szabadság híd 2016. nyári „el­foglalásából” indultak ki, és olyan társadalmi-kulturális jelenséget ál­lítanak a középpontba, amely ref­lektál az épített környezetre, de meg is változtatja azt. Két évvel ezelőtt, amikor a környékbeli beruházá­sok miatt lezárták a hidat, a civilek birtokba vették azt, így városi útvo­nalból köztérré változott, és megtelt élettel. A következő évben már vá­rosi ünnepet szerveztek a hídra, s ezt folytatni is szeretnék. A velencei magyar pavilon el­ső termében video- és hanginstal­láció lesz látható, amely azt mutatja be, hogyan változott meg a buda­pestiek gondolkodása, és megidé­zik a korábbi hídfoglalásokat is, így az 1990-es taxisblokádot és 2004-et, amikor az uniós csatlakozáskor fű­vel borították be a Szabadság hidat. A hídhoz kapcsolódó személyes élményeket rövidfilmekben mutat­ják be, s a megszólalók közt van épí­tész, várostörténész, de megszólal a hídmester és egy, a hídon rendsze­resen olvasgató hajléktalan is. A Studio Nomad tagjai (Pásztor Bence, Pongor Soma és Tarcali Dá­vid) a pavilon átriumálja tízméte­res kilátót terveztek. Mint elhang­zott, olyan tervet alkottak, amely harmonikusan illeszkedik a ma­gyar pavilon szecessziós épületéhez, és nem változtatja meg a tér struk­túráját. Pásztor Bence hangsúlyozta, ezért is figyeltek az anyaghaszná­latnál az ideiglenességre és az al­kalomszerűségre, a beépített fém szerkezettel pedig a vízfelületet is meg kívánták idézni. Hogy oldják a fémhatást, a térben jógaszőnyegek­ből készített padokat helyeztek el. Az ideiglenes kilátó nem nyúl bele a pavilon térstruktúrájába, mégis tel­jesen új horizontot nyit, hasonlóan, mint a Szabadság híd 2016 nyarán - mondták a tervezők. A kiállítás katalógusát Boros Gé­za, a Velencei Biennálé Iroda veze­tője mutatta be. A kötetet magyar és angol nyelven is megjelentetik. Mint emlékeztetett, a magyar pavilon először jelentkezik urbanisztikai fókuszú kiállítással, amely azonban szellemiségében kapcsolódik a két évvel ezelőtti, Aektivátorok című velencei tárlatunkhoz is. A kiállítá­son középpontba kerülő nagyvárosi projekt szerinte a nemzetközi szín­téren is jól kommunikálható. A katalógusban található tanul­mányok és interjúk közül felhívta a figyelmet Hans Karlsenberg írásá­ra, amely nemcsak nemzetközi ösz­­szefüggéseiben mutatja be a 2016 -os „hídfoglalást”, de megpróbálja a rendszerváltás utáni kontextusba is beágyazni a történteket. A katalógus tanulmányainak szerzői a városi terek alakítását, az „urban creativity” (városi - civil - kreativitás) jelenségét, a Szabadság hídon eddig tartott demonstrációk történetét, és a 2016-os megmozdu­lás hátterét is vizsgálják, míg az in­terjúkban szakértők szólalnak meg, mások mellett Kocsis János Balázs városszociológus és Tömör Miklós, a Valyo - Város és Folyó Egyesület ala­pítója beszél a tapasztalatokról. Boros Géza bejelentette azt is: tegnap a Ludwigmuseum.hu honla­pon közzétették a 2019-es Velencei Képzőművészeti Biennálé magyar kiállításának kurátori pályázatát. A Szabadság híd a 2016-os lezárásakor spontán módon közösségi térré változott, ezt a jelenséget mutatja be hazánk a magyar pavilonban Fotó: Hegedűs Róbert Az 1990-es országgyűlési voksolásról szól a Retörki új lapszáma Tanulmányok az első választásról Petrovics Gabriella Bemutatták tegnap a Rendszer­­váltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (Retörki) folyóiratának idei első lapszámát, amelynek té­mája 1990-es országgyűlési válasz­tás. A műhelybeszélgetésen részt vevő politológusok mindannyian sorsdöntő választásként emlékez­tek az eseményre. Hogyan alakult ki és milyen kompromisszumok árán véglegese­dett a 1990-es választási rendszer? Mennyire hasonlítható össze mind­ez egy másik „rendszerváltással”, az 1945-össel? Milyen volt az első kam­pány? Hogyan alakult át a politika és a politikai gondolkodás az elmúlt huszonnyolc évben? - ezeket a kér­déseket járja körül a Retörki, azaz a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum negyedéven­te megjelenő folyóirata, a Rendszer­­váltó Archívum idei első lapszáma. A tegnap délutáni műhelybeszél­getésen Bíró Zoltán főigazgató, iro­dalomtörténész elmondta, hagyo­mányteremtő céllal szervezték a workshopot, amelyen a lapot szeret­nék minél szélesebb körben megis­mertetni, terjeszteni. A mostani lapszám témája az 1990-es országgyűlési választás, amely azért is sajátos, mert nem vol­tak előtte példák, minták - mutatott rá Bíró Zoltán. Simon János politoló­gus visszaemlékezésében kiemelte: majdnem kétszáz párt volt regiszt­rálva a választás előtt egy hónappal. A Magyar Demokrata Fórum (MDF) viszont 1-1,5 százalékkal vezetett az első fordulóban a Szabad Demokra­ták Szövetsége (SZDSZ) előtt. Fricz Tamás politológus arról számolt be, hogy az 1990-es országgyűlési vá­lasztás rendszerváltó választás volt, s ezt kell tudatosítanunk a mai fia­talokban is. Majd kiemelte, hogy egy 2004-es kutatás alapján világossá vált: a legnagyobb politikai elitcse­rét nem a rendszerváltás után, ha­nem csak a 2002-es választást köve­tően hajtották végre. A lapszámban olvasható Dippold Pál, a Magyar Hírlap lapszerkesztő­je Választási aprómunka - A Népsza­badság eredményértékelései 1990 áprilisában című tanulmánya, vala­mint lapunk publicistája, Szerencsés Károly (és néhai felesége, Földesi Margit) Választások és középosztály - Választási rendszerek az átmenet korában című írása is.

Next