Magyar Hírlap, 2019. április (52. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-27 / 97. szám

Folytatás az I. oldalról - Jóban volt nemcsak Kodály Zoltánnal, de első feleségével, Sándor Emmával is. Hogy emlékszik rá? - Kodály szerint nincsenek zeneszerző­nők, rajta kívül. Nagyon nagy tehetségként indult, Kodály miatt azonban abbahagyta a komponálást. Volt a mi barátságunkban egy ilyen „női dolog”, hogy ő látta: én végigcsi­nálom, amit ő nem. - Kodály ezek szerint azt is ellenezte, hogy ön zeneszerző legyen? - Nem ellenezte, de azt kikényszerítet­te, hogy tanítsak mellette. Csak azt vet­te komolyan. Ő erőltette azt is, hogy leírjam a tapasztalataimat, így született meg a ze­nei tankönyvem, A zenei írás-olvasás mód­szertana ötvenháromban, amelynek elősza­vát is ő írta, és amely ma is használatos. Sok nyelvre lefordították azokban az országok­ban, ahol alkalmazzák a Kodály-koncepciót.­­ Ha röviden kellene elmondania annak, aki nem ismeri, hogy mi a Kodály-módszer lényege, hogy fogalmazna? - Meg lehet fogalmazni röviden, hosszab­ban és nagyon hosszan, de egy mondatban annyi, hogy a Kodály-módszer az a zene­tanítási módszer, amelynek­ alapja a népdal és az éneklés. A zenei írás-olvasást ily mó­don a zenében való aktív részvétellel érjük el a gyerekeknél. Ezt minden nép adaptálhatja a saját népzenei örökségére. - És mit lehet tenni azokkal a gyerekekkel, akiknek nincs jó hangjuk? - Abból indulunk ki, hogy botfülű gyerek nincs, mindenkit meg lehet tanítani arra, hogy kormányozza a hangját. Ezt azonban korán el kell kezdeni, kamaszkorban már késő. Ezért tartotta olyan fontosnak Kodály az óvodai zenei nevelést. Ma már korábban kezdik, az anyaméhben. A ringatók azonban ősi dolgok - csak újra felfedeztek valamit.­­ Nem sokkal azután, hogy Párizsból ha­zatért, a magyar történelem egyik legsöté­tebb éve következett: ezerkilencszáznegy­­vennyolc. Hogy élte túl a keményvonalas sztálinista éveket? - Nehézségekkel. Ezekre nem szívesen emlékszem. Súlyos következményei vol­tak annak, hogy sem én, sem a tanítványa­im nem tudtunk megfelelni a korszak köve­telményeinek. Ugyanakkor a zenei élet és a Zeneakadémia - noha kicsiben ugyanazok a folyamatok és konfliktusok lezajlottak, mint nagyban - Kodály személye és nemzetközi ismertsége okán talán védettebb volt, mint mondjuk a képzőművészeti élet. Teljes véde­lem persze nem volt. - A zenei élet egyik közismert és emlé­kezetes eseménye Cziffra György ezerki­­lencszázötvenhat október huszonkettediki koncertje volt, amelyet sokan úgy emleget­nek, mint a másnap kirobbant forradalom egyik okát. Részt vett ezen? - Nem voltam ott. Cziffrát csak később, már Franciaországban ismertem meg, ami­kor vendégül látott néhányunkat az ösztön­díjprogramjának helyszínéül szolgáló ká­polnában. Játszani is ott hallottam élőben először. Nagyon sokra becsülöm, és nagyon nagyra értékelem Balázs János erőfeszítéseit, aki a Cziffra Fesztivállal igyekszik életben tartani az örökséget. - Az ötvenes-hatvanas években mi­lyen hatások értek, érhettek egy magyar zeneszerzőt? - Leginkább a varsói fesztiválokra jutot­tunk ki, és persze a kéz alatt szerzett nyuga­ti felvételeket is meghallgattuk. Ami engem illet, Penderecki és Lutoslawski híve vagyok, a pesti koncertjeiken is mind ott voltam. Az élet úgy hozta, hogy az egyik ham a varsói képzőművészeti főiskolán tanult, így is kap­csolatban tudtam maradni a lengyel szín­térrel. Maros Rudolf és Szervánszky Endre kollégám igyekeztek bemutatni az új zené­ket, írtak is olyan darabokat, amelyek nem feleltek meg a zsdanovi elveknek. Az ötve­nes évek első bemutatóján én is lebuktam a Divertimentómmal, mert a műfaj Zsda­­nov szerint „szórakoztatónak” és így érték­telennek bizonyult. A sors keze biztos benne volt abban, hogy amikor ötvenöt-ötven­hatban Francesco Molinari olasz karmester itt járt, és választhatott, hogy mely darabot fogja vezényelni, ezt választotta ki. Ugrat­ták is, hogy biztos azért, mert egy csinos fiatal nő írta, de hát ő nem tudta, ki írta. Azt sem tudta, hogy az Erzsébet női név. A Divertimento nemzetközi karrierje ezzel azonban elkezdődött. - Elképesztően sokszínű zeneszerzőként. Kórusművek, egyházi zene, mise, opera, gyermekopera... Mindent komponál. Hogy tud ennyi műfajban alkotni? - Soha nem írtam felkérésre, inkább ba­rátságból. Sok minden megérintett. Például Szakonyi Károly Adáshibája, amelyet Páger Antallal, Bulla Irmával és Tahi-Tóth Lász­lóval láttam, és eszembe jutott, hogy én ezt ki tudnám fejezni zenében, írtam belőle egy operát. A gyerekeknek szánt műveket volt tanítványaimnak írtam. Az óbudai Szenthá­romság-templom avatására szánt művemet szintén baráti kérésre. - Egyházzenei művei is ismertek. Ön sze­rint mennyire kötött a hagyományokhoz ez a fajta zene? Meg tud újulni? - Bécsben ötvenkilenc-hatvan körül egy nemzetközi konferencián vettem részt, ek­kor mehettem először Nyugatra Párizs után. Ennek a szakmai útnak lett aztán a gyü­mölcse a Kodály-koncepció sikere Nyuga­ton. Véletlenül betévedtem egy templomba, ahol egy modern, mégis dallamos misét vé­gighallgattam. Ekkor ébredtem rá, hogy az egyházi szövegek, amelyeket latinról azóta le is fordítottak, milyen jól hozzáférhetők és használhatók ma is. Ugyanakkor az egyhá­zi zenének napjainkban is elsősorban litur­gikus célokat kell szolgálnia.­­ Sok művésztárssal dolgozott együtt, mások mellett Pilinszky verseit is meg­zenésítette. - Számomra nagy élmény volt a Magyar Művészeti Akadémia megalakulásának idő­szaka, amikor még baráti társaságként mű­ködött. Sok művészeti ág képviselőivel tud­tam találkozni, zenét szereztem például Gerzson Pál grafikáihoz, de itt ismerkedtem meg Erdélyi Zsuzsannával, Supka Magdol­nával vagy Vathy Zsuzsával is. - Említette, hogy a Kodály-módszer a hatvanas években lett sikeres Nyugaton. Még Japánban is járt ennek kapcsán. - Egy nemzetközi zenei társaság vezető­ségének tagjaként jutottam el több város­ba, mindig meghívásra, így jártam Tokióban is hatvanháromban. Annak a meghívás­nak lett a hozadéka, hogy az International Society for Music Education nevű szervezet kongresszusát a következő évben Budapes­ten tartották, és kinyílt a világ kapuja a ma­gyar zeneoktatásra. - Hol alkalmazzák ma a módszert a leg­szívesebben? - Az Egyesült Államokban és Kanadában, Japánban, de Észtország is az elsők közt volt. A Kodály-módszer nemzetközi sikereiről az Öt kontinensen a zene szolgálatában című könyvemben írtam bővebben. - Az ön­életrajzát viszont Amerikában ír­ták meg. - Először Amerikában jött ki A Tear in the Curtain: The Musical Diplomacy of Erzsébet Szőnyi. Musician, Composer, Teacher of Tea­chers című kiadvány Jerry L. Jaccard tollá­ból, azóta azonban van magyar fordítása is, más címmel. Az eredetiben ugye Repedés a vasfüggönyön a cím, de magyarul Dalla­mok és disszonanciákként jelent meg. Ez a kötet annak az emlékét is őrzi, amikor Ko­dállyal a stanfordi egyetemen tanítottuk a Kodály-módszert. - Követi a kortárs komolyzenét? Miként látja a mai szcénát? - Sokféle irányzat él együtt. A személye­sebb hangvételű törekvések népszerűb­bek, kórushoz, énekhanghoz, hangszerhez kötik a megszólalást. A kortárs avantgárd kevéssé tud széles közönséget a magáé­nak. Ezt az irányt képviseli Kurtág György vagy Jeney Zoltán - nehezebben értik őket, mert az ilyesfajta zenéhez intellektuális erő­feszítés is kell. Ugyanakkor nem véletle­nek a divathullámok sem, például az, hogy Schönberg és Berg divatja után Mahler kö­vetkezett, most pedig a régizenére figyel oda a közönség. - Ki a kedvenc zeneszerzője? - Sokféle zenét hallgatok - ami mindig megpihenést jelent, az Bach és Bartók. Per­sze Chopintől is megdobog a szívem, és Liszt is közel áll hozzám. De Kodálynak a cselló­szólóra írott műve az, amely számomra fel­tárja a magyar zenei nyelv teljes gazdagságát. Péntek Orsolya Művész Páholy rovatunk az MMA támogatásával készült is. A Magyar Hírlap hétvégi melléklete

Next