Magyar Hírlap, 2020. március (53. évfolyam, 52-77. szám)
2020-03-02 / 52. szám
publicisztika@magyarhirlap.hu 7 Vélemény és vita „A hír szent, a vélemény szabad” A tőzsdék hosszú ideje tartó száguldása, a megszűnő, sőt tartósan negatívba hajló kamatok és a világ soha nem tapasztalt szintű eladósodása bizarr és veszélyes kombináció, egyelőre megmagyarázhatatlan rejtély Környezetvédelem és hatalomvágy Tamáska Péter történész A mai világ túl sokat töpreng a teljes összeomláson. Mi, egyszerű állampolgárok eleve nem lehetünk jelen azokon a tárgyalásokon, ahol a sorsunk eldől. Valami persze lecsorog hozzánk a választásokkor a parlamentarizmuson és a médián keresztül, de alapvetően ki vagyunk szolgáltatva a változásoknak, egyszerűen adalékok vagyunk a jövőformálók kezében. Pedig mi sem vagyunk éppen vakok. Látjuk, hogy nincs hó, a tél forró, Kínát karanténba zárja a vírus, vulkán szélén táncolunk, egy kamaszlány pedig közhelyekből új életformát hirdet a földlakóknak, s tömegek követik. Ha nem fedezik fel Amerikát, a 15. század európai embere lett volna ilyen tanácstalan, hogy mit tegyen megoldatlan vallási problémáival, túlnépesedésével és a megégetett Savonarola egyenlőségi tanaival. Társadalmunkat és gazdaságunkat át kell építeni - hangzik mindenütt a zöldek ökomarxista kórusa. A központosítás és a tervgazdálkodás eszméje hangulatpolitika, de veszélyes, s a magukat progreszszívnek mondó értelmiségi csoportok éppúgy hatalomra törnek, mint 1917-ben bolsevik mezben. A mintegy fél évszázadig hasznos rendszer, a szociális piacgazdaság már szétesett. A zűrzavarban ökológiai reményeket táplálnak belénk, de a zöld jövő éppoly megejtő és hamis ígéret, mint a szocializmusé volt, sőt Markus Brandstetter joggal írja, hogy a szocializmus kényszertársadalma lopakodik vissza az ökológia hátsó ajtaján keresztül. A józan és értékeiket védő németek Drezdában e hét hétfőn immár a Pegida kétszázadik tüntetését tartották, emlékeztetve azokra a faldöntő időkre, amikor az ellenük felvonult rohamrendőröknek azt skandálták: „Mi vagyunk a nép!” A türingiai népszónok, a tanárember Björn Höcke arról beszélt, hogy az elhasználódott elitet le kellene váltani, s a feje tetejére állt országot talpra kell állítani. Lázítás címén az államügyészség vizsgálatot indított Höcke ellen, miközben szó nélkül tudomásul vette, hogy a külföldön tárgyaló kancellár egy telefonhívására a türingiai demokratikus választások eredménye semmivé vált, a győztes Thomas Kemmerich viszszalépett a miniszterelnökségtől, s a befutó megint Bodo Ramelow lesz a Német Szocialista Egységpárt utódja, a kommunista Die Linke színeiben. A nap vidáman süt a továbbra is a feje tetején álló országra s a lázongó Türingiára. A tüntetőket a ZDF moderátora, Dunja Halali megtévedt lelkeknek nevezte. Aztán itt van Hanau, kilenc halottal és egy rasszista gyilkossal. A mainstream média és a Bundesliga máris zabolázza a közszellemet, a bűntettért közvetve az AfD-t, a pegidásokat s a szélsőjobboldal lenácizott képviselőit teszik felelőssé. A vérontás szerintük a szavak mezején, a jogállam elleni lázítással kezdődött. S a megrémült polgár rettegni kezd. A rend őre pedig kötelező olvasmányként muszlim vallási szokásokat tanul. Közben a Tesla Gigafactory elektromos autógyárának felépítéséhez a Berlin melletti Grünheidében háromszáz hektár összefüggő fenyőerdőt vágnak ki. Berlin hataloméhes zöldjei igent mondanak, a kisember, a tulajdonképpeni környezetvédő pedig tüntet. Hozzátartozik a szabadságjogokhoz, nem? Lányom, Orsolya is muszlim szokásokat tanul. Lipcsében, a bölcsészkar Kelet-Európa Intézetében, az óváros kellős közepén dolgozik, s miután férjével együtt fodrászra vágytak, egy új boltocskába nyitottak be, amelyre férfi és női fodrászat volt kiírva. Két fodrász, két szabad hely, lehet leülni. Az egyik mester töri a németet, a másik egyáltalán nem beszéli. Ő a vallásosabb, s mint kiderül, ezért néha elborzad a női haj érintésétől. Aztán az üzlet végébe vonul, s tanácstalanul Allahra veti szemét. Társa végül mindkét hajvágást vállalja. Mosolyog: ő a tudatos beilleszkedés valóságos csodája. A vallásosabb határozottan rosszkedvű, lelke még nem nőtt össze Lipcse városával. 2020. március 2., hétfő Kipukkad a mindenséglufi? Bogár László közgazdász Kipukkad a mindenséglufi, talán így lehetne magyarra fordítani azt, amit angolul úgy emlegetnek, hogy „everything-bubble”, és a közelgő, mindent elsöprő globális válság neve, pontosabban ezt a válságot kiváltani képes kozmikus buborék megnevezése. Merthogy soha nem volt még a modern tőzsdék elmúlt évszázados történetében példa ilyen hosszú ideje tartó buli marketre, vagyis „bikapiacra”. A felívelés és a hanyatlás periódusait a világ vezető tőzsdéje, a The New York Stock Exchange Wall Street-i épülete előtt két hatalmas bronzszobor szimbolizálja. Az egyik bika, a másik medve, az első a felívelés, a másik a hanyatlás jelképe. Nos, a bika most nagyon belehúzott, mert a 2009-es mélypont óta folyamatos felívelésben van a világ minden vezető tőzsdéje, de leginkább a NYSE és annak meghatározó indexe, az S&P 500, vagyis a legnagyobb amerikai globális vállalatok részvényeit jegyző mutató. Nem egészen tizenegy év alatt majdnem ötszörösére emelkedtek a részvényárak, vagyis évente átlagosan tizenhét százalékos haszon volt elérhető, ami egy olyan kamatkörnyezetben, ahol már annak is lehet örülni, ha nullánál nagyobb kamatot kap a pénzét a bankra bízó ügyfél, nem csekélység. Mert ennek az egyre képtelenebb jellegzetességeket mutató világgazdaságnak az egyik legfőbb jellemzője a kamat történelmi léptékű megsemmisülése. Ahogy említettem már, az is nagy dolog, ha nullánál kicsit magasabb a kamat, de a folyamatos növekedés nyomán ma már tizenhétezermilliárd dollár felett van a negatív kamatozású kötvények mennyisége. Vagyis nagyjából Magyarország elmúlt kétszáz évben összesen produkált gazdasági teljesítményével azonos mennyiségű értékpapír után nem a kibocsátó, hanem a vásárló fizet kamatot, nyilván hálából azért, hogy egyáltalán hozzájuthatott ilyen kötvényekhez. A tőzsdék példátlanul hosszú ideje tartó száguldása („ határ a csillagos ég”) a megszűnő, sőt tartósan negatívba hajló kamatok és végül, de nem utolsósorban a világ soha nem tapasztalt szintű eladósodása olyan bizarr és veszélyes kombináció, ami egyelőre elméletileg sem megmagyarázható, és a gazdaságszabályozó gyakorlat számára szinte megoldhatatlan rejtély. És mindez a leglátványosabban Amerikában, a világ legnagyobb gazdaságában, amely egy nemzetállami talapzaton nyugvó világbirodalom, mutatkozik meg. Miközben a gazdasági növekedés tizenegy év alatt nagyjából ötven százalék volt, a tőzsdei értékpapírok ára viszont közel ötszörösére emelkedett, az amerikai adósság pedig megkétszereződött. Sőt, ha nemcsak az explicit adósságokat nézzük, hanem a nagy pénzalapok (nyugdíj és egészségbiztosítók) fedezetlenségét, amit implicit adósságnak tekinthetünk, akkor Amerika öszszes adóssága veszedelmesen közelít a teljes nemzeti vagyon szintjéhez. Lévén, hogy az adósság negatív vagyon, így Amerika technikai értelemben az állandósult csőd állapotában van. Mindezt egy egyelőre leállíthatatlannak látszó mechanizmus hozta létre és hozza létre ma is, hogy azután, legalábbis a katasztrófajósok szerint, az elmúlt évszázad legnagyobb tőzsdei összeomlásához és egy mindent romba dönteni képes globális válsághoz vezessen. A képlet nagyon egyszerű: a kamatok lényegében nulla szinten vannak, így a pénz rendkívül olcsó. Egyre többen vélik úgy, hogy hitelből kell részvényeket és más értékpapírokat vásárolni, hiszen azoknak meredeken emelkedik az értéke, így a hozama is. Önbeteljesítő jóslatként persze az értékpapírok iránti növekvő kereslet valóban tovább hajtja felfelé az árakat, aminek nyomán még többen éreznek késztetést arra, hogy beszálljanak az évszázad üzletébe. Vagyis valójában egy jellegzetes lélektani mechanizmusról van szó. A racionális ész tudatában van annak, hogy mindez nem mehet így a végtelenségig, és hogy lesz egy kritikus pillanat, amikor a növekedés megáll, és mivel ezt követően mindenki realizálni akarja az elért hasznot, masszív eladási hullám indul el. Akkor viszont negatív önbeteljesítő jóslatként mindenki attól kezd el tartani, hogy nem tudja elég drágán eladni a tőzsdei értékpapírját, és ha hitelből vásárolta, akkor azért az esetek egy részében valamenynyi kamattal is számolnia kell. A piacra rázúduló gigantikus kínálat viszont egy idő után pánikba torkollhat, ahol már „mindegy menynyiért, csak meneküljünk az értékpapírokból a készpénzbe” logikára épülve valóban katasztrofális összeomlás indulhat el, s döntheti romba akár az egész világgazdaságot. És mivel az adósságok szintje már így is életveszélyesen magas, a visszafizethetetlen hitelekkel ez már globálisan is kezelhetetlen szintre emelheti az adósságokat. Halmazati büntetésként pedig ott vannak a kamatok, amelyek, lévén eleve nulla szinten vagy akár a negatív tartományban, tovább már nem nagyon csökkenthetők, tehát ez a lehetőség teljesen kiesik a visszaeső gazdaságot ösztönözni kívánó gazdaságélénkítő lehetőségek közül. Vagyis egy gigantikus összeomlás esetén az a hagyományos eszköztár is romba dőlne, amelynek segítségével hasonló helyzetekben a kilábalás felgyorsítható. Mindez nem túl biztató perspektíva, így nem meglepő, hogy mind a gazdaságelmélettel foglakozók, mind a gyakorlati döntéshozók körében egyre nagyobb az elbizonytalanodás. A koronavírus keltette hisztéria most mintha beleszúrta volna a tűt ebbe a mindenséglufiba. A meghatározó tőzsdeindexek hat nap alatt hatezermilliárd dollár veszteséget mutattak a péntek délutáni zárásig. Ez a cikk a hétvégén íródott, így nem tudni, hogy a március mindent elsöprő káoszt vagy felelősségteljes, józan együttműködést hoz-e majd magával.