Eötvös Károly: Balatoni utazás 1. - Magyar Hírmondó (Budapest, 1982)
Jókai
szór. Élete utolsó tíz évében többször megrohanta ez a betegség. Ha téli vagy szeles időben ment Ó-Gyallára, ahol birtoka volt, vagy vidékre, mikor a kötelesség parancsolta, ritkán kerülte ki ezt a nyavalyát. Elvégre egy utolsó roham kioltotta nemes életét. Ez a betegség huruttal, lázzal, fájdalmas köhögéssel, nagy erővesztéssel jár. Néha vérzést is idéz elő az erőszakos köhögés. Mikor Jókai harminchét éves volt, 1862-ben, nála is efféle betegség kezdődött. Köhögés, hörgőbántalmak, mellvérzés. Azért 1863 elején mégis lapot indított, éspedig politikai nagy napilapot, s amint megindította: két hónap múlva mégis becsukták a Schmerling-rendszer katonai bíróságai. A börtön segített ugyan egy kicsit a betegségén, de tavaszra kegyelmet kapott s kiszabadult. S amint kiszabadult , erős köhögés és vérhányás jött rá. Egyik legszebb regényét. Az új földesurat istentelen köhögés közt írta meg. Sok jó barátja, sok nagy tisztelője ezerféle tanáccsal vette körül. A jó orvos urak azonban dögrovásra írták. Kikutatták boldogult édesapja gyakori betegségét s halálának okát, s ez alapon Jókaira is megállapították az „öröklött terheltség”-et. Micsoda sivatag szó ez: „öröklött terheltség”. Hiszen abban, amit ez a vad szó jelent, elvégre lehet igazság. Ki pörölne az orvos urakkal? Ki tudná őket megcáfolni olyan tudományban, amelyhez ők se értenek, mi se értünk! El