Magyar Hírmondó 13. (1798. január-június, 1-52. szám)
1798-05-04 / 36. szám
A* Kádixt Spanyol partokat szerrímel tartó Anglus Hajósseregosztály lerössebbítésére, ismét 6 líneai hajót indított Márc. 14-dikén Lord S. Vincent, a Lisbonai Ki** kötőhelyből, a’ hol Kíaga öt líneai hajókkal maradt hátra, de mindig készen vólt a’ kiindulásra. Kádist előtt * 19 líneai hajókkal ’s egynéhány Fregátokkal visgálódott e* szerint Parker Vice-Admirális. (Ezen szemességet igen szükségessé teszi a’ Franciák’ szándéka, melyről a’ Párizsi Tudósítások között leszsz emlékezet.) ^.Anglia most egyetlen egy istápja Európának.“ Ily nyilatkoztatás mellett köszönte meg a’Lisbonai Nuncius Márcz. 17-dikén, a’ maga szerentsétlen Ura erárt mutatot tiszteletét a’ Portugalliában lévő Ánglus Katonaság’ Főkormányozójának, Stuart Generálisnak, úgymint a’ ki, azon a’ napon megparantsolta a’ Lisbonában tartózkodó Angliai könnyű Dragonyos Reg.nek, hogy a’ mely emlékeztető pénzekkel tiszteltettek vala meg Pápai Szentségétől a’ nevezett Regementbéliek , Civita vecchiai jó* magok viselésekért, viseljék most azt egy oly Fejedelem’ sorsán való meg-illetődésseknek ’s annak Személye iránt tartozott tiszteletjeknek bizonyítására, kinek erősslelkűségét, még oly éltes korában sem gyengíthettek meg minden viszontagságai a* szerentsének, valamelyek érdekelhetnek egy embert*