Magyar Hivatalnokok Lapja, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1873-03-22 / 12. szám
90 a küldöttségnek adott nyílt és méltóságához illő őszinte válaszában rejlik. — Megvan a jó akarat, de hiányzik a mód és eszköz. Hogy a ministerelnöknek legjobb atyai akarata mellett, sikerül-e a tisztviselőség ebbeli méltányos és jogosult kérésének sikert kieszközölni oly időben, — midőn a kormánypárt kebelében minden egyes pénzügyi tételre nézve a boldogult és nekünk sokat ígért de semmit be nem váltott egykori kormányfőnök által, „kabineti válság“ sorakoztatik, kétlem, — meglehet hogy kételyeim mindnyájunk örömére nem fognak beteljesedni, — de hitem és meggyőződésem arra ösztönöz, hogy azt nyíltan bevalljam! Említés létezik a lapokban ezen alkalommal arról is, hogy Deák Ferencz nagy hazánkfia a küldöttségnek megígérte, hogy kérvényét a legközelebbi napokban a képviselőháznak a legmelegebben fogja előterjeszteni. — Őszintén bevallom, hogy én részemről az öreg urat ez ügyben megkímélve szerettem volna látni, és pedig nevezetesen azéért, mert ügyünk sikeres elintézése, ha az jogos és méltányos, úgy hiszem minden pártbeli képviselő által annak el is fog ismertetni,— és ha az országnak pénzügyi körülményei megengedik, — kedvezőleg elintéztetni. De különben is, ügyünk nyílt országos kérdés, —melynek védője és támogatója nem lehet más senki, — mint a jog és méltányosság. Bírunk alkotmányos kormánynyal, melynek élén jelenleg oly férfiú áll, ki határozott barátja rendünknek, —ki helyzetünknek nyomorúságait vegyes állomásaiban ismerni tanulta, — bírunk hazai sajtóval, mely nem idegen felszólamlásainkat felvenni ha azok értelmiséggel szerkesztve a valóság forrásából meritvék, — bírunk hivatalnoki szaklappal, — mely férfias elszántsággal küzd vegyes természetű érdekeinkért, — bírunk számos ügybaráttal és jóakaróval, — de bár mennyire tiszteljük ügyünknek eme barátjait és előmozdító tényezőit, ügyünkben kiválóan csakis a jog és méltányosság legyen azon alap, melyre összes törekvéseinket és ennek jogosultságait fektetjük. — Ne legyünk mi magunk azok, — kik jogainkból kegyelmi kérdést csinálunk, — egy férfiúnak, ki önértékének, társadalmi halönjogosultságainak öntudatában van, kegyelem nem kell, — nekünk jogunk van az államtól általunk teljesített, és becsületesen végzett munka fejében várni azt, hogy minket a teljesített munka értékközi arányban tisztességesen lásson el, és hogy ön és családunk számára a keresett kenyeret biztosítsa, élvezhetőbbé tegye. Ezen öntudat legyen hűséges kísérőnk törekvéseinkben, ez kölcsönözzön bátorságot küzdelmeinkben, ezen forrásból merítsük az elszántságot azon nemes fegyverneműek számára, melyekkel ügyünk érdemében küzdünk, — és csak akkor, ha ezen öntudat nem egyesek tulajdona, de az összes magyarországi tisztviselőség közös vagyonává válik, — fogjuk látni és tapasztalhatni azt, hogy jogaink és méltányos kéréseink a kormány és a képviselőház által nem közönynyel fogadtatni és megtámadtatni, de a jog szentséges fogalmainak érzetében lelkesen és egyhangúlag teljesítetni is fognak. Addig is azonban „gyökeres rendszerváltoztatás“ jöjjön el a te országod. Civis. TÁRCZA: A nazarénusok. (Folytatás.) Hencsei ezentúl nem habozott. A czél tisztán állott előtte, az irányt határozottan kijelölő magának s lelkének erejét napról napra fokozó nem a tudomány, nem a társak baráti részvéte — hiszen társai még nem is valának — hanem fokozá egyedül a nagy - és szent hivatásnak élénk, mély érzete. De fokozá a szentirás is. A mily gyorsan a napok és éjszakák következének egymásra, oly gyorsan és olyan hévvel fogott a szent irás tanulmányozásához. Az üdvözítőnek rövid, de dicső földi pályája, beszédeinek hasonlíthatatlan bája és szenvedéseinek folyton megújuló emlékezete mélyen hatották át lelkületét. Ébren és álmai közt a szentirással foglalkozott s az igénytelen iparos segédben, kinek lelkét világi tudomány be nem tölté, csaknem rajongássá vált a hittérítői vágy. Lask-ónként elvesztő szemei elől a földet a zsibongó várost, az örök harczban élő társadalmat s csak egy világot ismert, a hitnek világát s csak egy tudományt, mely Krisztusról és az ő szenvedéseiről és az ő tanítványainak bujdosásairól szólott. Mindenekelőtt legfőbb vágya volt a keresztségben, vagy a mint ő nevező, s a mint a hitvallásról szóló könyvében megirá, a „választottak szentségében“ részesülni. Mig a keresztséget meg nem nyerheté, mig a szentek gyülekezetébe végleg be nem léphetett, addig sem jogot, sem hatalmat nem érze magában a térítésre. Mindenki tudja hogy a nazarénusok a gyermekek keresztségét érvénytelennek, semmisnek tekintik. Ők csak a felnőtteket keresztelik és csak akkor, amikor hitüket megváltani készek is, képesek is. De a keresztelkedésre való ajánlkozás nekik nem elegendő arra, hogy valakit megkereszteljenek. Mindenekelőtt válogatást tesznek az emberekben s olyanokat, kiknek gondolkozásuk, életmódjuk, családi és társadalmi viszonyaik előttök ismeretlenek, egyátalán nem tartanak arra méltóknak, hogy őket a megtérők gyülekezetébe befogadják. Ez nem azt teszi, hogy ők azokat, kik valamely gonosz cselekedetet elkövettek, ne vennék föl, vagy ha már tagjai a gyülekezetnek, kizárnák a gyülekezetből. Hanem miután ők maguk között e világ szerint feljebbvalót nem ismernek, papi és világi hatóságot meg nem tűrnek s ők a társadalomnak rang, miveltség és foglalkozás szerinti osztályozását el nem fogadják, minden óvatos- A hivatalnoki létszám leszállítása. IV. Legutóbbi czikkünkben a kezelési osztály egyszerűsítésére czélszó nézeteinket adva elő, czikkünket azon ígérettel zártuk be, hogy legközelebbi alkalommal a számvevőség terén megejthető egyszerűsítésekről tárgyalandunk. Távol van tőlünk a minden tudás köpenyegébe rejtőzni, ugyan azért minden állításunk csupán egyéni nézeten és igen csekély ismeretkörön alapszik , de bízva abba, hogy a jóakarat hatását nem téveszti, ha ellenmondásra bukkanunk is, azt is csak az ügy érdekére kedvező befolyásképen üdvözöljük. Hogy a számvevőség mai izolált és alárendelt helyzete az ügymenetek lassítására si munkasokasításra nagy befolyással van, ez minden szakértő előtt köztudomású dolog, mert hogy egy miniszeriális ügyosztálynak minő érdeme van abban, ha egy számvevőségi szakképzettséget igénylő ügydarabot véleményes jelentéstétel (helyesebben mondva elintézés) végett áttesz a számvevőséghez, ezt megítélni nagyon bajos volna; tény csupán az, hogy az ügy érdemlegesen a számvevő osztálynál intéztetek el, ki -be és ismét kiadatott az ügyosztálynál. Minthogy azonban az idevágó érvelés inkább helyén lesz czikksorozatunknak a fogalmi szakot illető részénél, ezúttal mélyebbre nem bocsátkozunk és csupán annyit jegyzünk meg a mennyi a dolog összefüggésénél fogva elkerülhetetlen. Nézetünk szerint a központi szakszámvevőségeknek feladatuk csupán az lenne, hogy a kincstári számadásokat megvizsgálnák, a központi kezelést nyilván tartanák, számadásokat lezárnák és az előirányzatokat előkészítenék, míg ellenben minden más ügylet mint például ezen számadások összetetes elkönyvelése, az igazgatósági számosztályokra lennének bizandók. Ezáltal egy nagy hivatalnoki testület drága központi kiadásai megkevesbülnének.