Magyar Hivatalnokok Lapja, 1873 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1873-03-22 / 12. szám

90 a küldöttségnek adott nyílt és méltóságához illő őszinte válaszá­ban rejlik. — Megvan a jó akarat, de hiányzik a mód és eszköz. Hogy a ministerelnöknek legjobb atyai akarata mellett, si­kerül-e a tisztviselőség ebbeli méltányos és jogosult kérésének si­kert kieszközölni oly időben, — midőn a kormánypárt kebelében minden egyes pénzügyi tételre nézve a boldogult és nekünk sokat ígért de semmit be nem váltott egykori kormányfőnök által, „ka­bineti válság“ sorak­oztatik,­­ kétlem, — meglehet hogy kéte­lyeim mindnyájunk örömére nem fognak beteljesedni, — de hi­tem és meggyőződésem arra ösztönöz, hogy azt nyíltan bevalljam! Említés létezik a lapokban ezen alkalommal arról is, hogy Deák Ferencz nagy hazánkfia a küldöttségnek megígérte, hogy kérvényét a legközelebbi napokban a képviselőháznak a legm­e­­legebben fogja előterjeszteni. — Őszintén bevallom, hogy én részemről az öreg urat ez ügy­ben megkímélve szerettem volna látni, és pedig nevezetesen azéért, mert ügyünk sikeres elintézése, ha az jogos és méltányos, úgy hi­­szem minden­ pártbeli képviselő által annak el is fog ismertetni,—­­ és ha az országnak pénzügyi körülményei megengedik, — kedve­­zőleg elintéztetni. De különben is, ügyünk nyílt országos kérdés, —melynek védője és támogatója nem lehet más senki, — mint a jog és méltányosság. Bírunk alkotmányos kormánynyal, melynek élén jelenleg oly férfiú áll, ki határozott barátja rendünknek, —ki helyzetünk­nek nyomorúságait vegyes állomásaiban ismerni tanulta, — bí­runk hazai sajtóval, mely nem idegen felszólamlásainkat felvenni h­a azok értelmiséggel szerkesztve a valóság forrásából meritvék, — bírunk hivatalnoki szaklappal, — mely férfias elszántsággal küzd vegyes természetű érdekeinkért, — bírunk számos ügybarát­tal és jóakaróval, — de bár mennyire tiszteljük ügyünknek eme barátjait és előmozdító tényezőit, ügyünkben kiválóan csakis a jog és méltányosság legyen azon alap, melyre összes törekvése­inket és ennek jogosultságait fektetjük. — Ne legyünk mi magunk azok, — kik jogainkból kegyelmi kérdést csinálunk, — egy férfiúnak, ki önértékének, társadalmi halönjogosultságainak öntudatában van, kegyelem nem kell, — nekünk jogunk van az államtól általunk teljesített, és becsülete­sen végzett munka fejében várni azt, hogy minket a teljesített munka értékközi arányban tisztességesen lásson el, és hogy ön és családunk számára a keresett kenyeret biztosítsa, élvezhetőbbé tegye. Ezen öntudat legyen hűséges kísérőnk törekvéseinkben, ez kölcsönözzön bátorságot küzdelmeinkben, ezen forrásból merítsük az elszántságot azon nemes fegyverneműek számára, melyekkel ügyünk érdemében küzdünk, — és csak akkor, ha ezen öntudat nem egyesek tulajdona, de az összes magyarországi tisztviselőség közös vagyonává válik, — fogjuk látni és tapasztalhatni azt, hogy jogaink és méltányos kéréseink a kormány és a képviselőház ál­tal nem közöny­nyel fogadtatni és megtámadtatni, de a jog szent­­séges fogalmainak érzetében lelkesen és egyhangúlag teljesítetni is fognak. Addig is azonban „gyökeres rendszerváltozta­­t­á­s“ jöjjön el a te országod. C­i­v­i­s. T­ÁRCZA: A nazarénusok. (Folytatás.) Hencsei ezentúl nem habozott. A czél tisztán állott előtte, az irányt határozottan kijelölő magának s lelkének erejét napról napra fokozó nem a tudomány, nem a társak baráti részvéte — hiszen társai még nem is valának — hanem fokozá egyedül a nagy - és szent hivatásnak élénk, mély érzete. De fokozá a szentirás is. A mily gyorsan a napok és éjsza­kák következének egymásra, oly gyorsan és olyan hévvel fogott a szent irás tanulmányozásához. Az üdvözítőnek rövid, de dicső földi pályája, beszédeinek hasonlíthatatlan bája és szenvedéseinek folyton megújuló emlékezete mélyen hatották át lelkületét. Ébren és álmai közt a szentirással foglalkozott s az igénytelen iparos segédben, kinek lelkét világi tudomány be nem tölté, csaknem ra­jongássá vált a hittérítői vágy. Lask-ónként elvesztő szemei elől a földet a zsibongó várost, az örök harczban élő társadalmat s csak egy világot ismert, a hitnek világát s csak egy tudományt, mely Krisztusról és az ő szenvedéseiről és az ő tanítványainak bujdosá­­sairól szólott. Mindenekelőtt legfőbb vágya volt a keresztségben, vagy a mint ő nevező, s a mint a hitvallásról szóló könyvében megirá, a „választottak szentségében“ részesülni. Mig a ke­­resztséget meg nem nyerheté, mig a szentek gyülekezetébe végleg be nem léphetett, addig sem jogot, sem hatalmat nem érze magá­ban a térítésre. Mindenki tudja hogy a nazarénusok a gyermekek keresztsé­­gét érvénytelennek, semmisnek tekintik. Ők csak a felnőtteket keresztelik és csak akkor, a­mikor hi­tüket megváltani készek is, képesek is. De a keresztelkedésre való ajánlkozás nekik nem elegendő arra, hogy valakit megkereszteljenek. Mindenekelőtt válogatást tesznek az emberekben s olyanokat, kiknek gondolkozásuk, élet­módjuk, családi és társadalmi viszonyaik előttök ismeretlenek, egyátalán nem tartanak arra méltóknak, hogy őket a megtérők gyülekezetébe befogadják. Ez nem azt teszi, hogy ők azokat, kik valamely gonosz cse­lekedetet elkövettek, ne vennék föl, vagy ha már tagjai a gyüle­kezetnek, kizárnák a gyülekezetből. Hanem miután ők maguk kö­zött e világ szerint feljebbvalót nem ismernek, papi és világi ha­tóságot meg nem tűrnek s ők a társadalomnak rang, miveltség és foglalkozás szerinti osztályozását el nem fogadják, minden óvatos- A hivatalnoki létszám leszállítása. IV. Legutóbbi czikkünkben a kezelési osztály egyszerűsítésére czélszó nézeteinket adva elő, czikkünket azon ígérettel zártuk be, hogy legközelebbi alkalommal a számvevőség terén megejthető egyszerűsítésekről tárgyalandunk. Távol van tőlünk a minden tudás köpenyegébe rejtőzni, ugyan azért minden állításunk csu­pán egyéni nézeten és igen csekély ismeret­körön alapszik , de bízva abba, hogy a jóakarat hatását nem téveszti, ha ellenmon­­dásra bukkanunk is, azt is csak az ügy érdekére kedvező be­folyásképen üdvözöljük. Hogy a számvevőség mai izolált és alá­rendelt helyzete az ügymenetek lassítására s­­i munka­sokasításra nagy befolyással van, ez minden szakértő előtt köztudomású dolog­, mert hogy egy miniszeriális ügyosztálynak minő érdeme van ab­ban, ha egy számvevőségi szakképzettséget igénylő ügydarabot véleményes jelentéstétel (helyesebben mondva elintézés) végett áttesz a számvevőséghez, ezt megítélni nagyon bajos volna; tény csupán az, hogy az ügy érdemlegesen a számvevő­ osztálynál in­téztetek el, ki -­be és ismét kiadatott az ügyosztálynál. Mint­hogy azonban az idevágó érvelés inkább helyén lesz czikksoroza­­tunknak a fogalmi szakot illető részénél, ezúttal mélyebbre nem bocsátkozunk és csupán annyit jegyzünk meg a mennyi a dolog összefüggésénél fogva elkerülhetetlen.­­ Nézetünk szerint a központi szakszámvevőségeknek felada­tuk csupán az lenne, hogy a kincstári számadásokat megvizsgál­nák, a központi kezelést nyilván tartanák, számadásokat lezárnák és az előirányzatokat előkészítenék, míg ellenben minden más ügylet mint például ezen számadások összetetes elkönyvelése, az igazgatósági számosztályokra lennének bizandók. Ezáltal egy nagy hivatalnoki testület drága központi kiadásai megkeves­­bülnének.

Next