Magyar Honvéd, 1992. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1992-03-06 / 10. szám
ratok beszerzésére. Ez rendhagyó dolog volt az ötvenes évek elején, s jellemző, hogy ezeket folyóiratokat nem a Haditechnikai Intézet, hanem én rendeltem meg. Nos, valóban az ötvenes évek első felében ez a haditechnikai könyvtár és folyóirattár volt a fiatal hadmérnökök legfontosabb szellemi „támaszpontja”, s jónéhányan az itt szerzett ismeretek alapján írták meg tudományos dolgozataikat, doktori és kandidátusi disszertációjukat. - A Haditechnikai Szemle első száma már 1956 nyarán megjelent, miért követte ezt tíz éves szünet? - Az első számnak éppen úgy mint a tíz évvel később napvilágot látott Haditechnikai Szemlének én voltam a szerkesztője. Nos, a tíz éves szüneteltetés okát velem sem közölték egyértelműen, de tény, hogy a Haditechnikai Szemle 2. száma, amely 1956. október végén jelent volna meg, végül csak hónapokkal később, erősen átszabdalva, megkurtítva látott napvilágot. A HM illetékesei megparancsolták, hogy ebben a folyóiratban ne közöljük azoknak a hadmérnököknek a tanulmányait, akik nem írták alá a tiszti nyilatkozatot. A szerzőgárdánk jelentős része így lemorzsolódott, egy pénzügyi „zseni” pedig azt gondolta, hogy az ilyen katonai szakfolyóirat megjelentetése csak felesleges kiadást jelent. - Hogyan került Nagy István György 35 évvel ezelőtt a haditechnikai ismeretterjesztés első vonalába? - Amikor 1956 nyarán az Élet és tudomány egyik szerkesztője, Fenyő Béla megkérdezte a Haditechnikai Intézet parancsnokától, hogy kit javasol a rakétákkal kapcsolatos cikkek írására, ő engem jelölt meg. Ekkor ötvenegy éves voltam és már hat éve dolgoztam a Haditechnikai Intézetnél. A dokumentációs alosztályról először a fizikai osztályra vezényeltek - ahol a nukleáris műszerek fejlesztésével foglalkoztam -, ezután pedig az intézet egyik fejlesztő mérnökeként tevékenykedtem. A rakéta témakörben otthonosan mozogtam, s miután ekkor még kevesen foglalkoztak ezzel, nemcsak újabb cikkek írására kértek fel, hanem arra is, hogy tartsak előadásokat a rakétafegyverekről. A következő témaköröm az űrkutatás gyorsan gazdagodó eszköztára volt, amelyről „Űrkutatás, űrtechnika” címmel könyvet is írtam. Túlzás nélkül mondhatom, hogy országszerte ismert és keresett rakétaszakértő lettem s ezt nem csupán a cikkeimmel, könyveimmel értem el, hanem elsősorban a Rádióban is elhangzott ismeretterjesztő előadásaimmal. A nemzetközi űrhajózási kongresszusokon öt alkalommal én voltam hazánk képviselője. Horváth Árpád barátommal a hatvanas évek derekán fogtunk hozzá „A csillagok felé” című közös könyvünk megírásához, amelynek nagy sikere volt, különösen a fiatal olvasók körében. Nagy István György szerényen megemlítette, hogy főszerkesztője volt a Haditechnikai kislexikonnak, az oroszmagyar katonai szótárnak, a Hold kapujában című kiadványnak és derekasan kivette a részét az Űrhajózási lexikon szerkesztéséből is. Mellékesen megemlítette azt is, hogy az atomaknától a sugáradagmérőig több száz magyar szónak ő volt a kiötlője. Végül arról beszélgettünk a gyémántdiplomás tudóssal, hogy az utóbbi években bizony jelentősen megcsappant az érdeklődés a haditechnikai kérdések iránt. A tizenéveseket még nem, a harminc éven túliakat pedig már nem nagyon érdekli a haditechnika, és az űrkutatás újdonságainak sincs már olyan varázsa, mint korábban. A nyolcvanhét éves technikatörténész jogosan kérdezi: a honvédelem gondolatának erősítése vajon eredményes lesz-e napjainkban a haditechnikai ismeretek gazdagítása nélkül? Kacsó Lajos Fotó: Könczöl Róbert és archív 37